Uj Kelet, 1961. október (42. évfolyam, 4006-4031. szám)

1961-10-01 / 4006. szám

Izrael megingatta Hangi Szlim esélyeit az UNO főtitkári székére Gokla Méir és munkatársainak gyors felvilágosító munkája után Szlim aligha kapja meg a szavazatok kétharmadát New York, (STA).­­ Az UNO tagállamok küldött­­■égői körében az a­ meg­­győzödés, hogy Izrael gyors diplomáciai akciója megingatta Mongi Szlim tuniszi kiküldött esélyeit, hogy az UNO állandó, vagy ideiglenes főtitkár­­rává válasszák Hamm­ars­­kjöld helyébe. Golda Méir külgyminisz­­ter és Michael Comay Izz­­rael állandó UNO-megbí­­zottja Adlay Stevenson­­ amerikai UNO-delegátussal folytatott hosszas tárgya­­lás alatt bebizonyították, hogy Szlim és a tuniszi kor­­mány nem objektívek a kö­­zelkeleti térség problémái­­▼al szemben. Tunisz tagja az Arab Ligának és már­­ maga ez a tény is meg-­ akadályozza, hogy semleges magatartást foglaljon el minden viszályban, amely az Arab Ligának és már között esetleg bekövetke­­zik. Golda Méir feltette a kérdést, hogy elképzelhető-e, hogy Szlim Kairóba, majd pedig Je­­ruzsálembe utazzék és a helyi kormányokkal tár­­g­yaljon, mint ahogyan azt Dag Hammarskjöld igen gyakran megtette. Az izraeli küldöttség és a jeruzsálemi külügyminisz­térium gyors informáló ak­­ciót bonyolított le, amely­­nek eredményeként a tag­­államok kormányainak nagy részét meggyőzték, hogy Szlim nem lehet semleges nemcsak az izraeli-arab vi­­szályban, hanem a közel­­keleti térség, sőt Európa más fontos problémájával szemben sem. Hivatkoztak a tuniszi-francia viszályra is. Ez a tájékoztatás a leg­­alkalmasabb időben követ­­kezett be, mert a főtitkári állás betöltése körüli dip­­lomáciai alkudozások már vasárnap, vagy a hét vége miatt legkésőbb hétfőn meg­kezdődnek. A Stevensonnal való be­­szélgetés során Golda Méir elmagyarázta, hogy Szlim és a tuniszi kormány Iz­­rael elleni gyűlölködése már évek óta megnyilatkozik. Elmondották, hogy Tunisz korlátozta a pos­­taforgalmat Izraellel, ami nyilvánvaló megsértése a nemzetközi törvénynek és arra is hivatkozott, hogy Szlim hátat fordított az iz­­raeli külügyminiszternek, amikor Golda Méir, mint az UNO közgyűlés új elnö­­két akarta üdvözölni, a John Kennedy által rende­­zett fogadáson. Szlim azt mondotta az Egyesült Államok néhány magasaranyú személyiségé­­nek, hogy nem vette észre Golda Méirt és azt ígérte, hogy „még lesznek diplomá­­ciai és társadalmi alkalmak amikor megszoríthatja Gol­­da Méir kezét.” Ezt a ki­­magyarázkodást az ameri­­kaiak hajlandók lettek vol­­na elfogadni, de az izraeli kiküldöttek részletes ma­­gyarázata után az ameri­­kaiak meggyőződtek arról, hogy Szlim tárgyilagossága igen kérdéses. Mint az UNO-közgyűlés elnöke vol­­taképpen nem végez más funkciót, mint hogy irányít­­ja a közgyűlés procedurális munkáját, viszont mint az UNO főtitkárának feltétle­­nül semlegesnek kell lennie Az egyik befolyásos UNO tagállam ismert személyisé­ge, aki ne­­ akarta magát megnevezni, barát­ körben kijelentette, hogy Mungi Szlim helyrehozha­­tatlan hibát követett el, amikor hátat fordított Golda Mainnek. Az általános vélemény a hét végén az volt az UNO-ban, hogy Mungi Szlim jelöltsé­­ge, legalább is ez idő szerint megingott és számos kül­­döttség körében úgy véle­­kednek, hogy alaposan fon­­tolóra kell vennni, támogas­sák-e Szlim jelölését. Ez a vélemény egyébként kihang­súlyozódik az afrikai dele­­gáció körében is. Az egyik nyugatafrikai delegátus kij­jelentette, hogy e.kutsch Szlim nem számíthat a szavazatok két­harm­adára. Golda Méir a hétvég nap­­jait is arra használta fel, hogy a közgyűlésen résztve­­vő külügyminiszterekkel és küldöttség­ vezetőkkel ta­­nácskozzék. A katonai műszaki felsőiskola befejezte első tanfolyamát Tel Aviv. (Az Új Kelet tudósítójától.) Csütörtökön fejeződött be a katonai mű­szaki alakulatok felsőbb iskolájának első évfolyama, amelyen válogatott tisztek egy kis csoportja kapta meg oklevelét, több mint egy esztendős tanulmány után. Ez az iskola új a hadse­­reg kebelében és az első évfolyam eredményein fel­­bátorodva, a hadseregnek ez a legmagasabb műszaki kiképző intézménye, követ­­kező évfolyamok elé néz. A záróünnepségen jelen volt Cvi Zamir ezredes, a vezér­­kar kiképző osztályának fő­­nöke, valamint Amosz Cho­­rév ezredes, a műszaki ala­­kulatok parancsnoka. A ma­gasfokú kurzuson százado­­sok és őrnagyok vettek részt, akiket máris új be­­osztásukba küldtek. Chorév ezredes avatóbe­­szédében kijelentette, hogy az iskola rendkívül merész kísérlet volt a hadsereg ré­­széről és megelégedésének adott kifejezést az elért eredmények fölött. Az iskola végzettjei a hadsereg nagy karbantartó üzemeinek fő­­nökei lesznek, valamint a nagy formációk parancsno­­kai mellett fognak működ­­ni szaktanácsadókként.­­ Chorev ezredes megjegyez­­te, hogy hasonló iskolák működnek az angol és fran­­cia hadseregek műszaki ala­­kulatainak kebelében is. MEGKEZDŐDÖTT A״ VILANYHÓNAP* BEÉR SÉTÁN A villanytársaság csütör­­tökön Beér Léván megren­­dezte a jubileumi ünnepsé­­get, a Negev villamosításá­­nak 10-ik évfordulóján. Ji­­kov Peled, a villanytársaság igazgatója ismertette az országos villanyfejlesztési tervet. Most dolgoznak azon hogy Szdomban 4000 kilo­­wattról 15 ezer kilowattra emeljék az árammennyisé­­get a kálisóművek zavarta­­lan munkájának biztosításá­­ra. A Mekorot munkálatai, valamint a textilgyárak tel­jes üzembeállítása ugyan­­csak árammennyiségeket kö­vetel. Befejezték a magas­­feszültségű áramvonal épí­­tését Ofákimig és a közeli hónapokban a vonal eljut Kfár Jeruh­ám, Másávét Szádé, Revivim és Ceilim kibucokig. A fogyasztók száma hat­­százról 17 ezerre emlekedett tíz év alatt és főleg nagy az emelkedés az ipari ni tani aj am meraiyiaegeo««, ugyan­akkor azonban a házakban a villanyfogyasztás rendkí­­vül alacsony ás ezért a vil­lanytársaság az ünnepsé­­gekkel megindult a villanyhó­nap" folyamán mindent el fog követni, hogy meggyőz­­ze a lakosságot a villany­­használat fontosságáról. A villanytársaság két ösztön­­díjat ad Beér Léva tehetsé­­ges diákjainak, hogy elek­­tromérneknek képezzék ki magukat a haifai Techniku­­mon. Az ünnepséget Dávid Tu­­vijáhu polgármester nyi­­totta meg és a tűzijáték után művészi program kö­­vetkezett. Délután a városi középiskolákban bemutat­­tak egy modern villamosí­­tott konyhát, amelyet a vál­lalat az iskolának ajándé­­kozott. A háztartástant eb­­ben a konyhában fogják ta- Külföldről akarnak hozni 15 ezer munkást A munkaközvetítő irodák ellenzik a tervet Az állam fennállása­ óta első alkalommal a narancs­­ültetvények tulajdonosai elő­ször vetették fel azt a gon­­dolatot, hogy szezonmunká­­sokat hozzanak külföldről, főleg Ciprusból és Görög­­országból. A narancsosok­­nak 15 ezer munkásra van szükségük a narancsszüret­­hez és ez idő szerint nincs jele annak, hogy az ország­­ban mozgósítani lehetne egy ilyen tekintélyes mun­­káslétszámot. Ugyanakkor azonban a foglalkoztatási hatóság közölte, hogy el­­lenzi ezt a tervet és meg van minden remény arra, hogy az izraeli munkaerők­­kel tudja betölteni a munka­helyeket. Remélik, hogy a narancs­­szüretnél fogják foglalkoz­­tatni azt a hatezer mun­­kást, aki most gyapotsze­­désen dolgozik. Ugyancsak hatezret te­s­z­i n­a­ran­csosok állandó munkáslét­­száma. Ezzel remélhetőleg eleget lehet tenni a naran­­csosok igényeinek. Ezzel szemben a gyü­mös­­csősök tulajdonosai azt ál­­lítjá­k, hogy a gyapotsze­­désnél főleg asszonyok és öregek dolgoznak, akik nem képesek elvégezni a n­a­rancsszüretet. Azt is ál­­lítják, hogy máris nyomasz­tó munkáshiány érezhető a gyümölcsösök trágyázásá­­nál és más munkáknál. A narancsszedés egy hónap múlva kezdődik s nincs ki­­lát­át arra, hogy elegendő munkás álljon rendelkezés­­re. A mezőgazdasági munká­­sok körében aggodalmat kelt az ültetvényesek ter­­ve, mert a külföldi min­­kások behozatala a munka­­bérek leszállítását vonná maga után, a­­külföldi me­­zőgazdasági munkásokat ugyanis nem fogja meg­­védeni az­­izraeli szakszer­­vezet. Szakkörökben rámutatnak arra, hogy a narancsosok száma lényegesen növeke­­dett az utóbbi években és az idei szezonban további 8000 dinampet ért be a gyümölcs. Ez is egyik oka a munkás­igénylés növeke­­d­ésének. Saját készítményű bútorok, elegáns HÁLÓSZOBÁK, SZALONOK a legjobb kivi­­telben KÉSBEN ÉS RENDELÉSRE SCHEFFER MOSE TEL-AVIV, BEN JEHUDA 74. t UjKefet 1961X1 AZ UJ KELET ELŐFIZETÉSI DIJA HAVONTA 5.80 FONT Cím: Tel-Aviv, POB 831. — Amerikából 1364 elé érkezett a múlt zsidó évben. A Szochnut new-yorki iro­­dája közli, hogy az elmúlt zsidó évben 1264 amerikai zsidó alisjázott. Az ötek kö­­zött szabadfoglalkozásúak, d­alócok, nyugdíjasok, kö­­zéposztálybeliek, valamint olyanok voltak, akik hébe­­rül akarnak megtanulni az alpánokban. Louis Segall, a Szochnut vezetőségének tag­ja és az alistaosztály ve­­zetője elmondotta, hogy az előző évvel szemben az élék száma 30 százalékkal emel­­kedett és 1949 óta rekord­­számot ért el, házvezetőnőt keres­­­ka­gyermekes háztartás, alvási le­­hetőséggel. Szalon, ,,La Donna”, Tel-Aviv, Bugrasov־ 6. 29״ tel.: 26754. * Gross Eliezer n­ héber kurzusai kezdők­ és hala­­dóknak. Rámát Gánban, kedden, október 3-án, a volt Ohel Sém gimnázium épü­­letében (bejárat Reh. Herzl 73 sarok). Jelentkezni dél­­után 5—9 30 óráig. — Tel- Avivban, szerdán, október 4-én, Reh. Hájárkon 48 sz. alatt. Jelentkezni minden nap — kedd kivételével — délután 5—5 óráig. KELI.EMBS blilscji, szimpatikus üzvegy asszony, berendezett lakás­­sal ezetto. keresi biztmn keresettel biró fém ism­eretsé*♦* hAzwsft* Céljából, az íves kori*. ״ Csak pft­­rosa« szép « éle*• .Jettgéra, Pe­­tach Tikra, POR 41«. — Megsértette a so­ff­őrt a rádióhirek miatt. Egy klár­­rámai lakos ellen megindí­­tották az eljárást, mert sú­­lyos sértéseket vágott egy autóbuszsofőr fejéhez. Mi­­kor a soffőr kinyitotta a rádiót, hogy meghallgassa a híreket, az utas durva szavakkal támadt rá. A so­­főr­­ feljelentése nyomán in­­dult meg ellene az eljárás. — „A gyermekeim re­­m­énytelen esetek.” Pénte­­ken a jeruzsálemi járásbí­­róság elé vezettek egy 14 és egy 17 éves fiút, akik a fő­­város néhány iskolájába tör­­tek be és onnan különböző tárgyakat loptak el. A két testvérnek a járásbíróságra történt előállításakor oda­­hívták apjukat is, aki jajve­­székelni kezdett, mikor meg­látta a gyermekeit. Az apa ezekkel a szavakkal fordult a bíróhoz: ״ Az én gyerme­­keimre nincs orvosság, re­­ménytelen eset mindkettő.” A bíró tíznapos letartózta­­tási végzést adott­­ a gyer­­mekek ellen, akik a többi között egy szomszédjukhoz is betörtek éa elrabolták a pénzét FIAM kftmh» na »halte« lak Aj. Schwarz. Rn« Brak, R. Aktba­ntea 124., d. «. 4-1-1*, p—te• «a szombat kivitelével. — Leégett 9 elárusító­­ány a jaffai Gán Támár­ban. Szombatra virradó éj­­szaka, valamivel éjfél után, a jaffai Gán Támárban tus ütött ki, melynek során 8 piaci elárusító pult leégett. Mire a tel-avivi tűzoltók a helyszínre érkeztek már lángba borulva találták a gán-támári piacot. Három tűzoltókocsival vették kö­­körül a tüzet, hogy minél előbb lokalizálják, mert ezen a piacon több élelmi­­szerüzlet és lakócral is van. Éjjel két órára sikerült a tüzet teljesen eloltani. Sem a tűz okát, sem a kár nagy­ságát eddig még nem álla­­pították meg. Még egy tűzeset történt, amihez a tel-avivi tüzotőket hívták ki. A függetlenségi park­­ban gyulladt fel a bozót. A tel-avivi tűzoltók hamar eloltották ezt a tüzet is. * Az „Arany­kor Klubja” szerdán este 8 órakor a Za­­menhoff 3 alatti helyiségé­­ben tartandó kultúrestjén első ízben szerepel: Bihari Ilona, az ismert írónő. Mar­­kovits Magda népszerű írá­­saiból olvas fel. Beléptidis innet. Vendéglátás is dijta­­lant PEHELYPAJPUUÍ mint mindig, a LEGJOBB, telje• garanciával én hattárt־ tatlan pehellyel. KHAUPLÍSr* TEL-AVIV, Piliskor-«. 4. (Noga-hAa) Trt. 26431. 10-1 «■ 4- T-i*. MENYASSZONYI RUHÁK ÉS FÁTYLAK kölcsön■*•«, kütlönle­ges modelek, olcsón. Tel-Aviv Dz­­­zongoff 116, — Sokezer fontot siklatsz­­tott az akkói arab posta­­főnök. Az akkói járásbíró­­ság 15 napos letartóztatása végzést adott ki China Cha­­na Kari, az óvárosi posta­­fiók vezetője ellen, akit az­­zal gyanúsítanak, hogy sok ezer fontot sikkasztott hi­­vatalos okmányok megha­­misításának segítségével. A letartóztatással kapcsola­­tosan az egyik haifai mula­­tóhely tulajdonosa, ahol Kari törzsvendég és sok­­ezer fontot elköltött, haj­­landónak mutatkozott 1500 fontot visszatéríteni az ál­­lamkincstárnak, miután megtudta, hogy ez a pénz közvagyonból származik. JERUZSÁLEMBEN I.AKASOK, tt/írtok IS'Him állal. Hotte /Jon, 10-13, 4-t, tte. 223.*. ][ÍJEREM azon kolozsváriakat, aki­­ket fiaimmal, MANDULA HU­­GOVAL és ERVINNEL együtt de­­portáltak, közöljék elmüket: Mandula Karolina, Bné Brák, Cházon Is utca 18. — Belefulladt a medencé­­b­e egy hároméves kisfiú. — K­án Hohen hároméves kis­­fiú pénteken belefulladt a Hidrámban lévő vízgyűjtő medencébe. A kisfiú, aki egy rendőr gyermeke, Sfár­­imban lakott szüleivel és h­alála nagy részvétet vál­­tott ki a környék lakossá­­gából. )IlMirendNI KOLFEHCI« VARRÓ­­NŐITEK kiadunk műnk(*. Hum*. 'M Avir, weltmauu­u. «7. —­ Mordecháj Zeira zene­­szerző ünneplése a Brenner házban.. A Hisztadrut kul­­túrosztálya péntek este szimpoziont rendezett a tel­­avivi Brenner házban Mór­­decháj Zeira zeneszerző 35 éves működése alkalmából. Az ünnepeltet Úri Alpert a tel-avivi munkástanács tit­­kára üdvözölte aki kihang­­súlyozta a zeneszerző her­­vadhatatlan érdemeit az izráeli zeneművészet fejlesz­tésében. Menáse Ravina be­­neesztéta beszédében mél­­tatta a zeneszerző munkás­­s­ágát és rámutatott arra, hogy ő egyike az első ere­­deti izraeli dal­komponisták­nak. A zeneszerző megha­­tottan köszönte meg az i­n­­neplést. BÚTOROZOTT SZOBA erker־ lyel, egyedülálló firealem­berai* l'xfeskaa Uteré. NMiwirkk, T. A., l’inkft** 45. (5-«» ttuta Hras*). A* Izraeli rádió mag­yar adás* alintea este 19.4.־ i-kor * 33.3 na. rövidhull&tupa, 20.1• amkor a 460» 422.5 és 292.7 m­-es középhullámod hallható. VASAJF IN AF 0: MA tovu. 6.00. rövid Wrrtu ft. 10: zenélt óra, 6.30: torna. — 6.40: zenélő óra,­­ 6.57: m­űsor* ismertetés, 7: hírek, 7.17: hang­­lemezek­, 7.45: izraeli dalok, 7.58: rövid hírek, 11.01: vasárnapi zene a keresztény lakosság részére, ־ 12: asszony rovat, 12.30: keleti népdalok (dal az esőért), 12.45: hanglemezműsor, 13.30: hírek,­­ 13.45: könnyű zene, 15.15: ü­nne­­pi melódiák, 15.30: ,,örvendezze­­tek és mulassatok szimb­át­­úra ünnepén” — ünnepi műsorszámok, 16: gyermeksarok, 16.15: ifjúsági műsor, 16.45: Leonard Almado gitározik, 17: rövid hírek és idő­­járásjelentés. 17.06: Smetana: Szimfonikus Szvit, Mendelssohn: Hegedűverseny, e moll, Jehudi Me­­nuhhin előadásában. Weber­ Berli­­oz: Felhívás a keringőre. 18.10: szimb­át­tórai melódiák, 18.30: a Kol Jíszráél zenekarának műsora. Chánán Schlesinger: Négy tájkép, Mordecháj Zeira — Chánán Schle­­singer: ,,Hajnalhasadtáig”-hóra.­­ 19: hírek, 19.20: népi szimb­át­­tóm melódiák. 1*35: népdalok, 20: Mi a szimb­át túra? 20.30: népdal-csokor. 21: hírek, 21.16: ünnepi szimfónikus műsorszámok, 22.30: Smuel Rozim ünnepi tarka műsora. 23: hírösszefoglalás. Párhuzamos műsorszámok 16: ,,Jeruzsálem hangja׳״ — an­­gol nyelvű­ adás, 17.06:■hanglemez zek, 17.45: izráeli dalok­ k­iván­ságműsora, 18.02: kivánságleme­zeit, 18.15: ,.A karmesteri pálca fellendült». 18.40: ,.Háju zmáním.,״ — régi népi melódiák, 18.57: hi­­rek, 21.31: tarka zenés műsor­számok, 22.02: szórakoztató mű­­sorszámok, 22.30: tánczene, 23: hírek. A hadsereg műsora 18.03: Kivánságlemezek, 18.40: Dallam és ritmus, 10.10: Szimfo­­nik­us táncok, 19.30: népdalok. • 20: Mozart. ..Bina klein• Nacht­­musik­”, Kaminsky: Trombitaver­­seny, Schubert: Szimfónia No. 5, Solthy György vezényletével, 21.15: a hatfai városi színház műsora, 22. tánczene. Ügyeletes gyóg­yszertárak Tel-A­vív 18 — 24 óráig Abramsky, Allenby 42, tel. 68- 526. Frankel, King, Georg 28, tel. 23-721. Jehuda Hálévy 91, tel. 65-159. Nordau, Ben Jehuda 183, tel. 42673־. Malfa-Háder: Balfour, Mászádá 1, tel. 22-89. HÉTFŐ 7.30: Adó M­alán, 7.37: Offens­bach: ,,Szép Heléna” - nyitány, Albeniz: Négy spanyol tánc, Schu­­bert: Alegretto, c moll, 8.30: hi­­rek, 8.45: Yber: Szvit, Milhaud: ,,ökör a háztetőn”, Boskovitz: Sémita Szvit, 10.05: könnyű ze­­ne, 10.40: Sálom Aléchem vidám írásaiból, 11.15: Gounoud: Balett­­zene a ,, Faust”-ból, Verdi: A Balettzene six Othello-ból. 2. ba­­lettzene az ,,Aida”-ból, Ponchi­­cll­: Órák tánca, Csajkovszki: Vak­­­ar az ,,Eugen Onyegra”־ ból. 2. Polonaise, 12.15: izraeli dalok ki­­vánságműsora, 13: a Kol Jiszráé! szalonzenekarának műsora, 13.30: hírek, 13.40: h­ázándalok, 16: • törzsek szimb­át­­ora ünnepe,­­ 16.30: könnyű zene, 17: Cserni­­chovszky: ,,Elka esküvője” — 17.35: legújabb ha­nglemezek, ISz Hayda: ,,A gyógyszerész״^ — víg­­opera, 19: hirek, 19.20: ,,A be­­gyűjtés dalai»*, 1.35: zongoraszá­­mok, 19.50: az izraeli filharmóni­­kus zenekar 25 éves jubileuma. 20.20: Szára Foxon-Heymann zon­­gorázik: Prokofjef­f: Szonáta No. 5, Debussy: ,,A hullámok lánya”, Ernát Tock: Szonatina, 21: hirek, 21.16: ,,A függöny felgördül'*, —­ 22.15: szimb­át-ten! hanglemezeid 22.45: Debussy:­­Kis Szvit, 23: hirösszefoglalás. Párhuzamos műsor— 21.31: Kedvelt ismert melódiák. 22.02: filmzene, 22.32: hanglem­ez műsor, 23: hirösszefoglalás. A hadsereg műsor» 18.08 Kedvelt melódiák. 19­19: katonai és népdalok, könnyű ze­­ne, 19.40: Smetana: ,,Eladott menyasszony” — nyitány. Beet­­hoven: ,,Für Elise”, Enese*: Ro­­mán Rapszódia No. 1, Ormán­dy Jenő vezényletével, Borodin: Po­­loved táncok, 29.39: artmcleszt tórás műsor, a tábori rabbiná­­tus közreműködésével. 21.15: tá»*. zene. Ügyeletes gyógyszer«*refc Trt-Avkr 8-19 órig Moskovicz, King Georg 25, HR 62- 639. Kreisfer, Náchmán* *1, tal. 63- 439. Ben Jehuda 149, ért. 29- 530. Kastell, Ibn Cabirrt 147, tM. 43-719. Támár. Schuakt TCCtikvá* tel. 34-119. Alfám״,rl, Jáfva, »Ér, Jeruzsálem 31, tel 81-997. TnaaM, Rechov jwmn ML MA . 14־ 99 A lelkesedő turistánk esett a Boeing géppel A luddi repülőtéren, mikor ünnepélyes külső­­ségek között búcsúztat­­ták a távozó dahomeyi elnököt, egy turistanő, akinek a jegye ugyan­­arra az El Al repülőgép­­re szólott, úgy beleélte magát az ünneplésbe, hogy egyszerre megf­­­ledkezett róla, hogy neki is fel kellene szállni a repülőgépre. Mikor a gép lépcsőit elhúzták , az aj­­tót becsukták, a turista­­m­ ász bekapott, hevesen integetni kezdett s torka­­szakadtából kiáltotta a Boeing-nak, hogy várja meg. A diplomáciai kar tagjai nagy érdeklődéssel nézték a kétségbeesett asszonyt és a jelenlevők igyekeztek őt megnyug­­tatni v dle ez nem sikerült. Egyéb beavatkozás is tör­­tént, hogy a gép meg­­álljon, küldtek a pilótá­­nak jelzéseket, ás nem vette azokat figyelembe és felszállt, magával vi­­ve Dahomey elnökét. A turistámé a következő re­­pü­lőgéppel utazott visz­­sza Ne­o-Yorkba. MENYASSZONYI RUHÁK *8 FÁTYLAK ktectel■»•», k*­a■­­leffm nwlflek, 0*0.♦.. T*־ Aviv. D11eD|0(f 115. Am eisä nei.i^etvözi *fit művészeti kiállitva Jöjjön el mielöbb a kiállításra hogy újból és ujMI megtekinthesse azt a Vlavivt kiállítási eAAis/wwseAA^vw

Next