Uj Kelet, 1963. január (44. évfolyam, 4390-4416. szám)

1963-01-01 / 4390. szám

Ebben az évben nem kerül sor az állami tisztviselők fizetésének rendezésére Eskol pénzügy­miniszter közölte, hogy a Horovitz-bizottság március végéig benyújtja a jelentését . A munkaközvetítő irodák 800 alkalmazottja sztrájkra készül csütörtökön Tel Aviv. (Az Új Kelet tudósítójától.)­­ Lévi Es­­kol pénzügyminiszter teg­­nap közölte az állami tiszt-­viselők szakszervezetének vezetőségével, hogy az Ál­­lami Bank elnökének veze­­tése alatt működő Horo­­vitz-bizottság, amely az ál­­lami tisztviselők fizetési osz­tályait vizsgálta felül, már­­­cius végéig benyújtja jelen­­tését. Eredetileg arról volt szó, hogy a Horovitz féle jelen­­tést 1962 végéig nyújtják be és a bizottság erre vonat­­kozóan határozott ígéretet is tett. Amikor az új bér­­rögzítési politika nyilván­­valóvá vált, olyan hírek ter­jedtek el, hogy a bizottság bizonytalan időre elhalaszt­­ja jelentésének benyújtását, ami nagy felháborodást kel­­tett az állami alkalmazot­­tak körében. A szakszerve­­zet sztrájkakciókkal fenye­­getőzött, majd megbeszélé­­seket folytatott a pénzügy­­miniszterrel, aki közbenjárt a bizottsági jelentés közzé­­tétele ügyében. Ezzel egyidejűleg a pénz­­ügyminiszter azt is közölte a szakszervezet vezetőségé­­vel, hogy a jelentés benyúj­­tása után a Hisztadrut „le­­folytatja majd a tárgyalá­­sokat a javaslatok életbe­­léptetésére vonatkozóan”. Eskel elég világosan utalt arra, hogy a kormánynak nincs szándékában ezeket a javaslatokat 1963 során rea­lizálni, tekintettel arra, hogy 30 ezer állami tisztvi­­selő fizetésének rendezése illuzórikussá tenné az e­­gész bérpolitikát. Valószí­­nű, hogy a szakszervezeti vezetőség bele is nyugszik ebbe, ha ígéretet kap arra, hogy 1964-ben rendezik az ügyet 1961 áprilisától visz­­szamenőleges érvénnyel. Az állami munkaközvetí­tő irodák 300 alkalmazott­­ja, akiknek külön sérelmeik vannak, csütörtökön készül­­nek sztrájkra, ha nem tel­­jesítik új fizetési osztályba való sorolásukat. Azt sérel­­mezik, hogy hasonló beosz­­tású alkalmazottak más ál­­lami hivatalokban maga­­sabb fizetési osztályokban vannak. összeütközött két katonai autó A beér-lévai főúton, a 4- es számú kilométerkőnél Vasárnap éjjel összeütkö­­zött két katonai autó és két katona súlyosan, meg­­sebesült. A baleset után a két autó elzárta az utat, úgyhogy vontatókocsit kel­­lett kihívni, amely elvitte a sérült kocsikat. A sebesül­­teket a beér-sévai kórházba vitték. A beér-sévai Álef és Bét lakónegyed között egy ka­­tonai autó összeütközött egy szamárfogatú szekér­­rel, amelynek három utasa könnyebben megsebesült. Az óvárosban lévő Ác­­maht utcában egy taxi el­­ütötte Eszter Chágág 12 éves kislányt, amikor átlós Irányban át akart menni az úttesten. A kislányt elsőse­­gély után hazaengedték. Meghalt idr. Weiszberg Miksa haifai orvos ' Haifa, (Az Uj Kelet tudó­­sitójától). — A haifai ma­­gyar sisavot ismét súlyos gyász érte. Tegnap délután­­temették el egyik legérté­­kmesebb tagját, a 71 éves dr. J Weiszberg Miksát, akivel Vasárnap délben munka köz­ben végzett a szívattak. A tolcsvai születésű dr. J Weiszberg, aki végigküz­­dötte az első világháborút, a budapesti Szent István kórház belgyógyászati osz­­tályának volt a főorvosa. A hitleri idők borzalmait Ber­­gen-Belsenben vészelte át, de testvéreinek elvesztése gyógyíthatatlan sebet ej­­tett amúgy is megviselt szervezetén. A felszabadu­­lás után egyenesen Izraelbe jött és Haifán, telepedett le, ahol igen jónevű magán­­rendelője mellett az Elisa­­kórház kardiológusa is volt. Feleségének és munkatár­sainak odaadó ápolása tette lehetővé, hogy élete utolsó percéig mások gyógyításá­­ra fordíthatta tudását. El­­hiunytával egy igaz ember, kitűnő orvos és őszinte ba­­rát szánt sírba. Feleségén és Svájcban ,vnván kívül rokonai a ״ Hámák­­'is bete- NYOLCVANEZER FRANKOT KOBOZTAK EL EGY KÜLFÖLDRE UTAZÓ CSALÁDTÓL , cipőjében 328 dollárt találtak kikötő vám­ellenőrei Egy másik utasnak­­ a haifai Haifa, (Az Új Kelet tu­dósítójától).­­ A haifai ki­­kötőben tegnap feltartóztat­­tak egy háromtagú csalá­­dot, amely 80 ezer új fran­­cia frank (kb. 50 ezer izra­­eli font) ״ zsebpénzzel" akart európai körútra indul­­ni a Moledet hajó fedélze­­tén. A pénzt egyszerűen ka­­bátzsebeikbe tömték, ame­­lyek a bankóktól annyira felduzzadtak, hogy felkel­­tették a vámtisztviselők gyanúját. Az utasok, akik mindös­­sze másfél évvel ezelőtt ér­­keztek az országba, azzal védekeztek, hogy a pénzt a listárásukkor hozták ma­­gukkal és nem tudták, hogy nem rendelkezhetnek vele szabadon. A pénzt a pénz­­ügyminisztérium valutaosz­­tályának döntéséig lefoglal­­ták és a három utasnak megengedték, hogy elutaz­­zanak. Egy másik utasnál, aki a „Cion” hajón Amerikába indult, 520 dollárt találtak, amit a cipőjében rejtett at A középiskolai tanárok ösztöndíj alapja a megvalósulás felé közeledik A tanítók is követelik a továbbképzési ösztöndíj megadását Jeruzsálem, (Az Új Kelet tudósítójától).­­ A gazda­­sági miniszterek szakbizott­­sága jóváhagyta a középis­­kolai tanárok szervezetével kötött ösztöndíjalap egyez­­ményt. A határozat értelmé­ben a kormányt a pénzügy, a nevelésügy és a belügy­­minisztérium megbízottai képviselik majd az alap ve­­zetésében. Ezenkívül szak­­értők jogászbizottságot is létesítenek, amely tanácsadó testületként fog szerepelni a közoktatásügyi miniszter­­nél az ösztöndíjalap szabály­zatának kidolgozásában. A részletes tervek előkészíté­se után a közoktatásügyi miniszter ismét a gazdasá­­gi miniszterek szakbizott­­sága elé terjeszti majd a kérdést végleges jóvá­ha­­gyás végett Ez a határozat a közép­­iskolai tanárok és a kor­­mány között régebben hú­­zódó vitás ügy befejezése felé jelöli ki az utat. Ugyan­akkor azonban változatla­­nul feszültséget okoz a nem középiskolai oktatószemély­­zetnek a kormánnyal szem­­beni követelése, akik maguk­ra nézve la alkalmazható ösztöndíjalap létesítését akarják elérni JUBILÁL AZ AMERIKAI ״ FORWERTS JIDDIS NAPILAP De a jiddis olvasók angol nyelven is rohamos csökkenése miatt megkezdi a hírek közlését New­ York, (STA). „ A new-yorki ״ Forwerts” című jiddis lap a napokban ün­­nepli fennállásának 65-ik évfordulóját. Ebből az al­­kalomból a lap 120 oldalas ünnepi számot adott ki, a­­mely visszatükrözi az USA zsidóságának fejlődését há­­rom nemzedéken át, azaz a lap alapítási évétől, 1897- től kezdve a mai időkig. A jubiláló újságot számos bel- és külföldi személyiség köszöntötte, így Kennedy elnök, Ben Cvi államelnök, Ben Gurion miniszterelnök, Nelson Rockefeller New- York ,állam kormányzója, Robert Wagner, new-yorki polgármester, valamint a különböző zsidó szerveze­tek. A TIME is megemléke­­zett legutóbbi számában a jubileumról és megírja, hogy most, a jubileumi évben kezdi meg a Forwerts an­­gol nyelvű hírek közlését az első oldalon két hasáb ter­­jedelemben. A cél az, hogy ezen az úton újabb olvasó­­kat toborozzon a lap, mert a jiddis olvasóközönség szá­ma rohamosan csökken. Er­­re mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a lap ma 56 ezer, ünnepnap 60 ezer példány­­ban jelenik meg; míg 1922- ben 225 ezer volt a napi példányszám­. Két német világjáró munkát keres Izraelben Haifai tudósítónk jelen­­ti: óriási feltűnést keltett tegnap délelőtt a haifai He­­chaluc utcán két magaster­­metű szőke fiatalember, a­­kiket a járókelők és gyere­­kek népes hada követett egészen a Hisztadrut bejá­­ratáig. Egyikük caindert, a másik széleskarimájú feke­­te kalapot hordott és mint utólag megmagyarázták, a középkori német céhmunká­­sok egyenruháját viselték. Kezükben vándorbot, hátu­­kon tarisznya volt. A fiatalemberek, a 22 éves Hamburg környéki Rein­­hardt Leichert és a 21 éves nyugat-berlini Uwe Kubi­­tschek elmondották, hogy harmadik éve vándorolnak a világban, bejárták többek között Oroszországot, Li­­banont, Egyiptomot és teg­napelőtt érkeztek Haifára Athénből a ״ Szemirámisz” görög hajó fedélzetén. A két fiatalember ezermester és útközben alkalmi mun­­kákból tartja fenn magát. Izraelben az építkezésnél akarnak dolgozni és már je­­lentkeztek is a Hisztadrut építőimunkás szakszerveze­­tében, miután hallották, hogy munkáskezekre van szükség az élőlakások épí­­tésénél. A Hisztadrut tiszt­viselőit meglepte a különös ajánlkozás és szokásukhoz híven azzal küldték el a két csodabogarat, hogy jöj­­jenek vissza holnap. A két pedáns jeke, aki három hó­­napig szeretne az ország­­ban maradni, ״ danke schönn­nel távozott és elvegyült a naps­ugar­as Hechaluc utca forgatagában.­­־ AZ Ú­J K­V­L­­­T ELŐFIZETÉSI DÍJA HAVONTA 5.80 FONT Tel-Aviv. POB 831. Fiókkiadóhivatalok: HAHA: Sehapira 13. Tel 2403. JERUZSÁLEM: Javec­ u. 7. Tel. 26046. Sm­uél Anken,C­zi­le Edgar Coamb megérkezett a filharmonikusok hangver­­senysorozatára. Smuél As­­kenázi ,a világhírű fiatal iz­­raeli hegedűművész tegnap az országba érkezett. Aske­­názi, aki Fehér Ilona egy­­kori tanítványa, a filharmo­­nikusok következő koncert­­sorozatának szólistája lesz Csajkovszky-műsorral.­­ Ugyancsak megérkezett Edgar Cosma dirigens is, a­­ki a hangversenyeket vezé­­nyelni fogja. BODOR ORTOPÉDIA­­«L 2374«• r.-A.. 8TM JebuUa «Pa. - Flack. *érvkörök. luen­protézisi, plasztik betétek, mértékre, gumiba­rtsny*k — A tej­kihordók 8 és fél agarával olcsóbban fogják kapni a tejet. A tejkihordók­­ sztrájkkal fenyegető mun- I kaviszálya véglegesen ren­­deződött, miután a Hisztad­­rut nyomására a Truva teg­nap hozzájárult, hogy 8 és fél agarával leszállítja egy láda tej árát a kihordók számára Ezt a differenciát kapják meg most a tejkihor­dók anélkül, hogy a fogyasz­tói árat fel kellene emelni. Várm­­entesség az olék­­nak. A jelenlegi törvények szerint minden álénak jogi­­ban áll érkezésétől számí­­tott egy éven belül külön­­böző árukat vámmentesen importálni, ha ezt közölte a vámhatóságokkal. így te­­szik lehetővé az új beván­­dorlóknak, hogy legszüksé­­gesebb dolgaikat a lehető legolcsóbban kaphassák meg külföldről. Minden arénak érdeke, hogy az év letelte előtt ezt a jogát kihasznál­­ja. Felvilágosításokért, va­­lamint az áruk beszerzésé­­vel kapcsolatosan az érde­­keltek forduljanak azonnal az Electronica-Kalman cég­­hez (Haifa, Bialik­ u. 17/1.) (»V — Bekötő utat építenek a kirját-sauli temetőhöz. — Tel Aviv városa a Chevra Kadisával karöltve bekötő utat épít a rámát­ hátáronl­ó országúttól a kírját-sauli temetőig. Az út hossza 700 méter lesz és a munkálato­­kat a közeli napokban meg­­kezdik. A költségek 20 szá­­zalékát a város, a többit a Chevra Kadisa fogja visel­­ni fit MKGer.H15T*S otthonában, 1 tbkéletes KNMTBX Imtogéofiel- Súlyok nélkül kN. — Munkába■ gyúrt­ést (tonu.1 ). — S­.amtaniMi ilnta. Bugamaa. T. A... Bea­te­­buda 10. h­ívnököket keresünk. — Elhagyta a felesége, ő pedig öt kisgyermekét hagy­ta el. A m askeloni járásbiró­­ság 10 napos vizsgálati fog­­ságot rendelt el Jehuda Pe­­rec 32 éves férfi ellen, aki a múlt héten öt gyermekét, akiknek életkora 2-7 évig terjed, a községi tanács épü­letében hagyta, azzal, hogy nem tud róluk gondoskodni Perec azzal védekezik, hogy két évvel ezelőtt érkezett az országba és nem tudott el­­helyezkedni, néhány héttel ezelőtt pedig a felesége is elhagyta, úgyhogy nem tud­­ja gondozni a gyerekeit. Idő közben a népjóléti hivatal gondoskodik a gyerekek el­­látásáról. KÉRÉSÜK TAXtÍKA'1: Kas.« 1941 oktéber.. Hus­t 1943 Sztanis­­law. Nadvorn», 1945 januárban 87»b»dlnltff11k •fel. ׳ K­iser József Czienerm, Simáim. TANUKAT KERESEK, akik ve­­lem voltak munkaszolgít­­aton 1949 májustól Sárospatak. Hegyfarok, Jád, 1941 ápriliAI ■September­ 3. Bercseny­­alvén. 194­­1 szept­embertől 1944 rtf-jéi* Tirg• vár, Sx­atkbráeyszabadja. Kassa. Miskolc, a 108­8 szántaiban. SifiirímnitT Wolf, Tri-Avtv, Há­klsoB­u. ד•. MLS/.U8 KAJIAKSAKAT ke­re 8*»k 1944 jetiustót Ruí!»hatás/,on Siála» uralomra jutásával kive­­zényeltek ■Sxéke&f1£1*־.~vj1׳ ra. okol repülőtéren ar, oro*/ hadsereg fel­s/.־'ba«J»toti 1914 aecentbe-ben, St!Am Area (Anm), .4fuK-UH Sikuo Inani 1/A. — Még mindig nem akad­tak a haifai Mose Fleischer nyomára. Tudósítónk jelen­­ti: Az illetékes hatóságok tegnap az UNO fegyverszü­­neti bizottságához fordul­­tak Mose Fleischer nővé s kánáni fiatalember ügyé­­ben, aki — mint jelentettük — négy nappal ezelőtt ha­­lászás közben eltűnt csónak­­jával a tengeren. A fiút há­­rom nap óta keresik a parti rendőrség motorcsónakjai, sőt helikopterek is, és élet­­benmaradásához az egyet­­len remény az, hogy a hul­­lámok esetleg átsodortak a libanoni vizekre. M­indamel­­lett tegnap a keresést a dé­­li partvidékre is kiterjesz­­tették. * Dante lexikon (6 kö­tet). Művészeti Lexikon, szülészeti lexikon. Brehm: Állatok világa, ,,Hadash”, Hájárkon ötvenkilenc. Focsiny sorvadása van? Jf• essen kétségbe! Használjon naponta A' (/׳ & 3Sg segíteni fog! Mozgó fogai usrm meg­­'./n­árd alhat­nak, néhány hét alatt. Kapható minden gyógy­­szertárban. — Kis üveg ára: 2.80 IL. (•) — Verekedés közben el­­törték a bordáját és táp­­pénzt vett fel a társadalom­biztosítótól. A jeruzsálemi járásbíróság szélhámosság­ért másfél évi fogházbünte­­tésre ítélte J. Lubits 46 éves szobafestőt, aki többszáz fontot vett fel a nemzeti társadalombiztosítótól azon a címen, hogy munkabaleset során bordatörést szen­ve­­dett, holott kiderült, hogy a bordáját verekedés közben törték el. Lubits 1958 októ­­berében munkahelyén meg­­botlott és egy gödörbe esett. Néhány nap múlva verekedésbe keveredett és sulyosan megsebesült Ek­­kor kérte a táppénzt, amely nem jár neki. A törvényszék ezért az 1342 font visszafi­­zetésére kötelezte, amelyet részletekben felvett a tár­­sadalombiztositótól. ..oaJ.iA KAitrrrosMrHEi.*­­Bf:N Tei-A«1», Pinsfcet 33.. na«J /aJasrt^ot uUa CianmviK­um­­psWuazi. «aioarei sáru­lékban, to­­telekben és minden modern bútor­­malma. T&kélet a* munka. — E. Appel vezetése alatt. Asszony testét találták a krokodilban Chartum, (IFP). — Ass egyik legkiválóbb szudá­­ni krokodilvadásznak si­­került Shendi város köze­­lében megölnie egy több mint hat méter hosszú krokodilt ,amelynek gyom­rában megtalálták egy tíz nappal ezelőtt eltűnt 21 éves asszony testének legtöbb részét. A család elmondotta, hogy utoljára az asszony a N­ilus part­­jához ment vizet meríteni és azóta nyoma veszett.­­ Az optikusok tiltakoz­­t­ak a válogatás nélküli mesterlevelek kiadása ellen. Az optikusok szervezetének küldöttsége megjelent Jic­­h­ák Rafael helyettes egész­ségü­gyi miniszter előtt és elpanaszolta, hogy nem hi­­vatott intézmények megfe­­lelő vizsgált nélkül mester­­leveleket adnak ki képzetlen optikusoknak, ami kárt okoz a szakma valódi mes­­tereinek. A küldöttség kér­­te, hogy törvényes úton ren­­dezzék ezt a kérdést. Rafael ígéretet tett, hogy bizottsá­­got nevez ki, amely előké­­szíti az optikusokkal foglal­­kozó törvényt és a bizott­­ságban helyet kapnak az érdekeltek képviselői is. » JANCAB­ELUI..V (jj HlSI.K KI KZf SOK N­TOJAK keadaknrtL és fish­dMaak Grw» ffleser te­­hát veartfsewl.­­ Mtstkmi: T»1 A v i v b * ■ . Járó■ nie» 4K 1 Alienby sarok) minden nap (kedd khrétHérot 5-7-1?,­­ Rámát Gink•!,­­Mérot Lamttea I., Hanurrkán Iskola,­­volt OM 8ém Kimnázium), bejárat flenl 71 Mtrsk. minden knUirm 5-1• ko­­*i»tk - Kirjit OjibM, mr Lskoláfeaa. bttiön fm catttorbkköa 8—19 kozott. — 41ar, inoa.ioa HHi*ta*m­14b*a. roaén«■* **״*־•»* 8-10 kteott. Elbocsátások a Hadasszánál A Hadassza szervezet — amerikai központjának ha­tározata alapján — ma, ja­­nuár elsején felmondó leve­­let küld 160 jeruzsálemi al­­kalmazo­ttjának, közöttük orvosoknak, ápolónővérek­­nek és tisztviselőknek. A felmondási idő 3 hónap. A felmondások azokra az al­­kalmazottakra vonatkoz­­nak, akik a Hadassza által fenntartott anya- és csecse­­mőgondozó állomásokon, va­lamint az iskola-egészség­­ügyi szolgáltatásokban dol­­goznak. Az elbocsátásokat az tette szükségessé, hogy a kormány és a város nem fogadta el a Hadassza ja­­vaslatát, hogy vegyék sa­­ját kezelésbe ezeket a 3*01* ?altatásokat Hét pokolgépes merénylet Kelet-Berlinben Berlin, (Reuter).­­ A ke­­letnémet hírszolgálati ügy­­nökség közölte, hogy Nyu­­gat-Németországból érke­­zett szabotőrök az utóbbi nap folyamán két robban­­tást hajtottak végre Kelet- Berlinben. A német-szovjet barátsági liga kelet-berlini épületének egyik kiállítási termében vasárnap éjszaka pokolgép robbant. Egy má­­sik robbanás a keletberlini rendőrség főhadiszállásának parkoló területén történt. Azt nem közölték, hogy bár­­ki is megsérült volna a két robbanásnál. A keletnémet űrügynök­­­ség szerint a robbanásokat már egy órával azok bekö­­vetkezése előtt jelentették az amerikai hírszolgálati ügynökségnek. Berlin, (IFP). — A nyu­­gatberlini jogászok vizsgáló bizottságának jelentése sze­­rintt 1962-ben 338 személyt ítéltek el politikai bűnök­­ért Kelet-Németországban. Ezek közül háromra mond­­tak ki halálos ítéletet, ki­­lencet pedig életfogytiglani fegyházzal sújtottak. MEGSZÖKÖTT A JAVÍTÓINTÉZETBŐL A HOVOTTMULTU 16 ÉVES BETÖRŐ ,,Tapasztalatlanabb׳" társait is kioktatta a bűnöző• Különféle ágaira életedet a börtönben töltsd — figyelmeztette a Mrd, aki ötnapos vizsgálati fogságot rendelt el a fiú ellen. A rendőr, aki előállította a fiút, elmondotta hogy a javítóintézet igazgatója kö­­zölte a rendőrséggel, hogy a fiú, akinek külseje ártat­­lannak tűnik, korántsem az és nemcsak hogy ő maga bűnöző, de javítóintézetbeli ״ tapasztalatlanabb” társait is ״ kioktatja” a bűnözés különböző módszereire. Tizenhatéves, de koránál sokkal fiatalabbnak látszó bűnöző állott tegnap Nách­máni tel-avivi járásbíró e­­lőtt, amiért megszökött a javítóintézetből. A fiú, aki fiatal kora ellenére már be­­törések sorozatát követte el, bűnbánó arccal ígéretet tett, hogy jó útra tér. — Hányszor ígérted már? — kérdezte a bíró, mire a fiú azt válaszolta, hogy most valóban le akar szokni a bűnözésről. — Még túlfia­tal vagy ahhoz, hogy egész

Next