Uj Kelet, 1963. március (44. évfolyam, 4441-4466. szám)

1963-03-06 / 4445. szám

. . V, . . ; ... ן ־,״-,, Elmegy a Romy Amerikába Romy Schneider rövidesen New­ Yorkba repül״ hogy megállapodást kössön dr. Otto Premingerrel a Kardi­­nális című, rövidesen forga­­tásra kerülő film női fő­­szerepére. Preminger nagy szeretettel várja Romyt, akit ezzel a fontos filmsze­­reppel egyúttal az amerikai filmgyártás berkeibe vezet be. Több újságíró is meg­­kérdezte Romy Schneider­­től, hogy Alain Delon elkí­­séri-e amerikai útjára. — Romy ilyenkor egy kis fáj­­dalmas, bocsánatkérő mo­­solygással ezt feleli: — Fájdalom, Alain nem jöhet, mert forgatnak vele. Pedig szívesen jönne. Higg­­yék el, szívesen ... Az újságsztrájk kihatásai A newyorki újságok sztrájkja miatt sok bonyo­­dalom keletkezett. A többi között a mozik és színházak nem hajlandók bemutatókat tartani, mert a kritika és a hirdetések hiánya veszé­­lyeztetheti a sikert. Az ame­rikaiak ugyanis nem haj­­landók úgy moziba, vagy színházba menni, hogy ne olvassák el előbb kedvenc lapjuk kritikusának értéke­­lését. Az újságok sztrájkja tehát lelassította, bizonyos értelemben megmerevítette az idei mozi- és színházi évadot, a tájékoztatás hiá­­nyában sokkal kevesebben mennek el a filmekhez és a színdarabokhoz. Egyéb­­ként a lapok hiánya miatt a hírek felől való tájéko­­zottság miatt is sokkal job­­ban rászorulnak a newyor­­kiak most a televízióra és a rádióra, s emiatt is ott­­honülőbbek most, mint nor­­mális időkben, mikor még újságolvasók lehettek. Egyetlen vállalkozókedvű színházi ember mert bemu­tatót rendezni, mégpedig igen fényeset. Éspedig Peter Ustinov, akinek Foto című ke­­lédiája a múlt héten ke­­rült bemutatásra az egyik Broadway-i színházban. — Az előkelőségek, úgy látszik már hiányolták a bemutató­­kat, mert olyan felvonulást rendeztek, mely nem volt arányban a bemutatásra ke­rült vígjátékkal és ha nor­­mális időkben tartják meg a premiert, nyilvánvalóan sokkal kevesebb fontos em­­ber jelent volna meg. Barátai ugratták is Usti­­novot és azt mondták neki, hogy ez a tette, miszerint most az újságmentes idő­­ben bemutatót tartott, nem feltétlenül a bátorságát iga­­zolja, lehet, hogy gyávaság az: kihasználta az idősza­­kot, amikor nincs kritika. áSoSx OOOOOOOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOOCOC OOOOCOOOCOOOGSO OOOOOOOOOOt oooooocoooooooo o'" o o — o OOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOOOOO Mi újság a filmvilágban? o נo o o o o Szépek között, a legszebb A felfelé igyekvők, a­ felesége és így az amerikai­­­nak mérvéről az olvasó a sztárjelöltek között jó helye a pénzarisztokrácia egyik tag­­ mellékelt kép alapján is szebbnek jó. Márpedig az amerikai átlagpolgár nagy érdeklő­dés illeti Jill St. Johnt, aki olyan dekoratív jelenség,­­ hogy szívesen adnak szere­­pet részére. Mindegy mek­­kora a szerep és az is ta­­lán mindegy, milyen színvo­­nalon oldja meg, amit rá­­bíznak, az a fontos, hogy a színlapra fel lehessen tenni a nevét, mert vonzza a né­­zőt, ha tudja, látni fogja. A vonzást két körülmény okozza. Az egyik: ma őt tartják Hollywood legszebb színésznőjének. A másik: Barbara Hutton fiának a JILL ST. JOHN déssel kíséri a pénzarisztok­­rácia életét s a nevek iránt nagy hódolattal viseltetik. (Ami a szépségét illeti, an­ mondják őt és mellette szól az a körülmény, hogy közel egy évtizeddel fiatalabb Liz­nél. Ez behozhatatlan előnyt jelent. A hozzáértők sze­­rint tehetséges is, csakhogy meggyőződhetik.­ Liz Taylornál Sztárok és sztárgázsik Az olasz filmgyártás, mely számszerűleg felül­­múlja a filmtermelésben Hollywoodot, rákényszerül arra, hogy magas gázsikat fizessen sztárjainak. A leg­­magasabb honoráriumban a férfiak közül Alberto Sordi részesül: százmillió livettát kap egy filmjéért. Utána következik Marcello Mast­­roianni 75 millió lirettával, Pepino de Phhilippo ötven­­milliót kap, míg Renato Sal­­vatori és Vittorio Gassman 25 millióval kénytelen be­­érni. A nők közül természete­­sen Sophia Loren­a lsta­­vezető. Gázsija: 400 millió liretta, Lollobrigida 150, Silvana Mangano 100, Clau­­dia Cardinale 70, Monica Vitti 40, Rosanna Schiaffino pedig 20 milliót kap. Az idei Oscar-díj jelöltjei Megtörténtek az idei Oscar-díjra való jelölések. A 2500 tagot számláló,­­ a világ legtöbb tagot magában foglaló testület,­­ a hollywoodi filmakadémia, az alábbi színészeket jelölte az Oscar-díjra: Burt Lancester, Gregory Peek, Peter O’Toole, Jack Lemmon, Bette Davis, Katherin Hep­­burn és Lee Remick. Április 2-án tartják meg Santa Monicában az ünnepé­­lyes díjkiosztást. A ceremónia mestere a díjkiosztásnak az idén Frank Sinatra lesz. A filmakadémia erélyes hangú felszólítást intézett a sajtóhoz, hogy a jelölések nyomán ne kezdjenek vad pro­­pagandaháborúba, mert megengedhetetlen, hogy az ilyen hírekkel túlzottan felfokozzák a közönség érdeklődését egy-egy film iránt és emiatt méltatlanul háttérbe szorul­­jatnak más kitűnő filmek. Forog a kocka Még jól emlékszünk arra, hogy három évvel ezelőtt, amikor Marcello Mastroian­­ni Brigitte Bardottal együtt játszott a Magánélet című filmben, milyen megalázó módon bánt el vele az ak­­kor pályája zenitjén lévő diva. Az isteni B. B. való­­sággal semmibe vette Mast­­roiannit, felháborítóan leke­­zelte őt és még nyilatko­­zatban sem kímélte partne­­rét. Ámde három év nagy idő a filmművészet világában és közben az történt, hogy a csodálatos Bardot nap-nap veszítette el tömegeit és hatását a nézőseregre, ugyanakkor pedig Mastroi­anni egyre nagyobb sikere­ket arat. Fellininek, a zse­niális olasz rendezőnek ked­venc színésze Mastroianni akire nagy filmjének, az Édes életnek a főszerepét bízta és most „Fellini, nyolc és félben”, legújabb alkotá­­sában is neki adta a fősze­­repet. Germa világsikeres filmjében, a Válás olasz módra című sajátos szatirá­­ban szintén hatalmas sikert aratott Mastroianni s most legközelebb Clouzot filmjé­­nek a főszerepét fogja ját­szani. Clouzot, aki az Igaz­ság című filmjében Brigitte Bardot-ot művészileg felma­­gasította, aki egyetlen ko­­moly színészi alakítását ki­­csiholta belőle, az elmúlt időkben, különösen, amióta felesége, Vera Clouzot meg­­halt, nemigen dolgozott és noha ajánlották részére, hogy készítsen ismét egy Bardot-filmet, ezt határo­­zottan visszautasította. — Nyilvánvalóan tudta, miért nem akar hallani arról, hogy ismét B. B.-vel dol­­gozzék, de ugyanakkor Mastroiannit szerződtette, azt a Mastroiannit, akivel még három évvel ezelőtt B. B. olyan fensőséges le­­ereszkedéssel bánt, hogy fel­háborította vele a filmvilá­­got. Úgy látszik forog a kocka, avagy: az 1st»« nem ver bottal.״ . Nyolc millió dollár előleg a Kleopátrára Még el sem készült a Kleopatra, a világ legdrá­­gább és legtöbb bonyodalom között születendő óriáspro­­dukciója, már­is megindult a nagy vetélkedés érte. A legnagyobb filmszínházak versengenek a kópiákért és a filmtörténetben magában­­álló dolog történik: nagy mozik pénzt ajánlanak a Foxnak, komoly előlegeket, hogy megkaparintsák a fil­­met. Nyolc millió dollár elő­­leg folyt már be eddig a Fox pénztárába arra a film­­re, mely a legjobb esetben csak júniusban fog elkészül­­ni. Jellemző az előlegek nagyságára, hogy a délkali­­forniai R. K. O., a híres filmszínház, ahol a múltban az Oscar-díj kiosztásokat szokták megtartani, kerek egymillió dollárt fizetett a Foxnak, hogy Kalifornia ál­­lamában először ők játszhas­­sák a óriásfüntet. igen súlyos gátlásai van­­nak, mindig azt képzeli, hogy szépsége és a társa­­dalmi életben elfoglalt hely­­zete miatt bízzák meg sze­­repekkel. Ez a félénksége átragad producereire és ren­dezőire is, akik bizony elég vékonyka szerepeket hasí­­tanak ki a részére. Egyéb­­ként is a félelem a legfőbb jellemvonása ennek a gyö­­nyörű asszonynak. Férje, a jóképű amerikai aranyifjú ugyanis az ország egyik leg­jobb autóversenyzője s min­­den versenye során az életé­­vel játszik. Amellett férje szenvedélyes amatőr repülő, senki nálánál vadabbul nem szeli a hullámokat motor­­csónakon az óceánon, alig­­ha akad vakmerőbb lovas­­pólós nála, így tehát a szép asszonynak van oka az ag­­godalomra és állandó féle­­lemben él. Azt mondja, hogy szereti férjét, aki kitűnő személyi­­ség és minden igyekezete, hogy saját tehetsége után méltányolják és nem a mö­­götte felsorakozó milliói szerint. Állítólag — Jill St. John állítása szerint —, mikor megismerte a fiút, fogalma sem volt róla, hogy Amerika egyik leg­­gazdagabb ifjúval hozta ösz­sze a sors és nem is örült ennek, amikor ez kiderült róla. Mert a fiú olyan csi­­nos, olyan kedves, olyan rendkívüli egyéniség, hogy nem szükségeltetik részére a vagyon, anélkül is szeret­­ni lehet. Sőt, így mondja a gyönyörű asszony, aki 16 éves korában ment hozzá sikeres férjéhez. Egyre több szerepet kap az utóbbi időben Jill St. John. Jól megállja a helyét. Szeretne is sikereket elérni, mert ő is azt akarja, hogy tehetsége szerint értékel­­jék. Amilyen nagy ínség van most Hollywoodban a tehet­­séges fiatalokban, meg van a reménye rá, hogy végkép­­pen beérkezik és nem a férje szerint ismerik majd az amerikaiak, hanem a férjét ő utána. Filmkockaki Rövid hírben megírtuk William Holden, a legjobban fizetett sztárja a világnak, a kitűnő filmszínész a múlt héten ötven percig Izrael földjén tartózkodott. Páriá­­ból Bangkokba való útján repülőgépe ötven percig ál­­lomásozott a luddi repülő­­téren. A világsztárt hama­­rosan felismerték és nagy gyűrű keletkezett körülötte. Az izraeli apák és anyák igyekeztek kihasználni a helyzetet és autogramm­­kérésekkel rohanták meg William Holdent, hogy ha­­zatérve büszkén lobogtas­­sák meg gyermekeiknek a ritkaságszámba menő alá­­írást. Holden a tőle meg­­szokott kedvességgel állt hódolói rendelkezésére s ad­­dig írta az autogrammokat, amíg csak egy csinos ste­­wardess nyomatékosan nem hívta fel a figyelmét arra, hogy be kell szállnia a gép­­be, mert elérkezett az indu­­lás ide­je. * Egy szovjet filmújság erős támadást intéz Yul Brynnee ellen, akiről megírja, hogy eltitkolja orosz származását és magát misztikusan, ázsiai amerikai keverék származ­­­súnak tünteti fel. Ugyanak­­kor szemére vetik, hogy új filmjében egy szovjet-ellene■ tiszt szerepét játssza és olyan közömbös orosz szár­­mazása iránt, hogy 16 éves nagy fiát nem tanított« meg anyanyelvére ״ a világ leg­­gazdagabb és legszebb nyel­­vére.” A szülőhaza iránti hűtlenség és közömbösség jelképének bélyegzi meg ■ szovjet filmújság a híres vi­­lágsztárt. ★ A 90 évét már betöltött és 91-ik esztendejét taposó Czukor Adolf még korán*t sem vonult vissza és fiat»• 108 aktivitással vesz részt vállalatának ügyeiben. A legutóbb egyik legfőbb trá­­nyitója volt annak az ünnep­ségnek, amit Olivia de Ha­­villand tiszteletére rende­­­tek, akivel most kezdik for­­gatni az Asszony a kalitká­­ban című filmet. Olivia ás Havilland 191­9 óta nem ját­­szott a Paramototnál s na­­gyom melegen ünnepelték visszatérését a gyár falai közé. Röviden... Orson Welles visszatér a filmezéshez. Roger Vadim főszerepet ajánlott részére Francoise Sagan Svéd kas­­tély című darabjából készü­­­lő filmjében. ★ Caroll Baker (Baby Doll), aki oly sokszor konfliktus­­ba jutott a cenzúrahatósá­­gokkal az általa alakított szerepek túlzott merészsé­­ge és vakmerő öltözködése miatt, most a londoni televí­­zióban nagy sikert aratott egy filmjével. Ezúttal Ga­­roll Baker szabályosan volt öltözve, viszont elkészítet­­ték a színdarab utasításai­­nak megfelelően a meztelen szobrát, hogy legalább ilyen módon érvény­esí­these­ idomait. Ebben azután sem­­milyen cenzúrahatóság nem szólhat bele. Elvégre a­ szobroknak nem lehet mag­­tiltani a meztelenséget. * Michelangelo Antonioni, a nagyszerű olasz rendező, em­­úttal szakít eddigi gyakorlaa­tával és színes filmet készít. Az ő rendezői habitusához, stílusához egyébként nem á­­llk csak a fehér-fekete és ezért igen meglepő a vállal­­kozása, melynek sikerére a beavatottak igen kíváncsiak. Egy dologban azonban Anto­­nioni továbbra sem kísérte­­tezik, a film sztárja, Monica Vitti lesz. ÉRDEMES MEGNÉZNI JERUZSÁLEMBEN a Ron moziban a sokat vitatott Veszélyes viszonyok című francia filmet, a Chenben a Hét főbűn című kitűnő francia keretfilmet és az Edenben az Apoka­­lipszis négy lovasa című filmalkotást. H A I F A N az Aemonban a Lázadás a Bountyn című monumen­­tális amerikai film látható, a Chenben a kitűnő Csi­­petnyi méz című angol film van műsoron, az Orly­­ban a Counterfeit Trator című igen izgalmas hábo­­rús kémiumet vetítik, a­zon­ban pedig Preminger legújabb alkotását A szenátus javasolja és hozzá­­járul. TEL-AVIVBAN a nagy sikerek: a West Side Story a Peerben, A leg­­hosszabb nap a Tel-Avivban, Az óriáskerék a Th­e­­letben. Az Eszterben játsszák a Lázadás a Bounty­ című látványos filmet, a Magrábiban A szenátus javasolja és hozzájárul című Preminger alkotást, az Araion Dávidban René Clair A világ minden aranya című szatíráját és a Gátban Is a Man Answess etron Sandra Dee-Bobby Daris komédiát. .

Next