Uj Kelet, 1963. november (44. évfolyam, 4642-4667. szám)

1963-11-01 / 4642. szám

Elfogtak egy libanoni hajót Izrael felségvizein Askelon környékén gázai halászbárkát tartóztattak fel Tel-Aviv, (Az Új Kelet katonai tudósítójától).­­ Egy izraeli tengeralattjáró tegnap elfogott egy 107 tonnás libanoni bárkát, a­­mely behatolt izraeli felség­vizekre. Az izraeli hadiha­­n libanoni bárkát fel­­szólította, hogy kövesse iz­­raeli kikötőbe. A nyomozó­­hatóságok megállapították, hogy a ׳ bárkában két liba­­noni és négy szíriai volt. A hajó mandulát és naprafor­­gót szállított. Katonai tudósítónk hoz­­záfűzi, hogy ez a bárka már többizben behatolt iz­­raeli vizekre. Ugyancsak tegnap Aske- Ion környékén, ezer mé­­ternyire a parttól elfogtak egy halászbárkát, amelyen négy gázai halász volt. Valószínűnek tartják, hogy mind a négy halász volt Palesztinái menekült. Ellenzik a Kupát Cholim-tagok magánorvosi kezelését A Mápám és az Ab­dut Avodá szerint ez a rendszer visszaélésekre adhat alkalmat Tel Aviv, (Az Új Kelet tudósítójától).­­ A Mápám és az Ab­dut Háávodá kép­­viselői a Kupát Cholim igaz­gatóságában ellenzik azt, hogy páciensek magánorvo­­sokat is felkereshessenek és azután a fizetett honoráriu­­mot a betegsegélyzőtől kap­­ja vissza. Mint jelentettük, és a javaslat már két hó­­nappal ezelőtt merült fel, miután az ambulanciákon is­mét válságossá vált a hely­­zet. A háziorvos rendszer nagyjából bevált ugyan, de a páciensek részéről igen sok panasz merült fel kü­­lönböző kényelmetlenségek miatt. A Mápám és az Ab­­­dut Háávodá képviselői azt állítják, hogy az orvos ma­­gánlakásán folytatott be­­tegsegélyző praxis különbö­­ző visszaélésekre adhat al­­kalmat és nemkívánatos protekcionizmust is szülhet. Az intézet felügyelő ta­­nácsa valószínűleg a legkö­­zelebbi ülésen mégis a kí­­sérlet bevezetése mellett fog dönteni. EL AKARTA KERÜLNI AZ ÖSSZEÜTKÖZÉST ÉS EGY TEHERAUTÓ ELGÁZOLTA Tel Avivban iskolásfiút ütött el az autó Egy hármas közlekedési balesetből kifolyólag a Hai­­fa-Akkó országúton tegnap súlyosan megsebesült Jisz- Fáéi Silberstein 63 éves tel­­chánáni lakos, aki moto­­ros triciklijét hajtotta. Sil­­berstein előtt hirtelen egy magángépkocsi fékezett és az idős férfi, hogy az ösz­­szeütközést elkerülje, szé­­les ívben megkerülte az autót. Ekkor gázolta el egy szembejövő teherautó, amelynek sofőrje, a 34 éves Jehosua Reif könnyen megsebesült. Tel-Avivban tegnap há­­rom közlekedési­­baleset tör­tént, amelyek során egy 6 éves kisfiú súlyos sebesü­lést szenvedett. A 6 éves David Breuer, aki a Pins­­kér utcában lakik, iskolá­­ból tartott hazafelé, ami­­kor lakása közelében el­­ütötte egy gépkocsi. A kis­­fiú agyrázkódást szenve­­dett. A második sebesült a 16 és fél éves Dávid Mizrachi volt, aki kerékpárjával ne­­kihajtott egy parkoló ma­­gánautó nyitott ajtajának. A harmadik baleset szen­­vedő hőse Niszim Dadon 20 éves fiatalember, ki kerék­­páron utazott, amikor a Szalame­nt és a Washing­­ton fasor sarkán egy teher­­autó elgázolta. Minisztertanács elé kerül a rámát-gáni köztisztasági sztrájk Sapira miniszter felhívta a várost, hogy mindent tegyen meg a tarthatatlan állapot megszüntetésére Mose Sapira bel- és egész-­ségügyi miniszter tegnap felszólította Rámát-Gán vá­­rosvezetőségét, hogy min­­dent tegyen meg a köztisz­­ta­sági munkások nyolc nap óta tartó sztrájkja nyomán bekövetkezett tarthatatlan állapot megoldására. A köz­tisztasági munkásoknak ezt a sztrájkját, amelynek kö­­vetkeztében több mint egy hete nem hordták el a sze­­metet és nem takarították az utcákat, nemcsak a vá­­rosvezetőség, hanem a Hisz­tadrut is erélyesen megbé­­lyegezte. A rámát­gáni vá­­rosvezetőség és a municipál­is szervezetek központjá­­nak kérésére az egészség­­ügyi miniszter a rámát­­gáni köztisztasági munká­­sok sztrájkjának ügyét szó­­váteszi a vasárnapi minisz­­tertanácson. Az elmúlt két napon a város lakóinak többsége eleget tett a városvezető­­ség felszólításának és el­ásta a szemetet. Ez idő alatt iskolásgyerekeket is lehe­­tett látni az utcákon, akik a járdákat sepregették. Rámát-Gán vezetősége bejelentette, hogy ha a vad sztrájk vasárnap is folyta­tódni fog, akkor a város minden rendelkezésére álló eszközzel biztosítani fogja a szemét elhordását. Ezek szerint valószínűleg magán­­vállalkozókat fognak meg­­bízni a munkával. 62 új ügyvéd A jeruzsálemi héber egye­tem­ Wise-termében tegnap délelőtt 62 új ügyvéd vette át a működési engedélyét. Az új ügyvédek többsége a jeruzsálemi egyetem jogi fakultáson és a tel-avivi jogi fakultáson végezte ta­­nulmányait. Az ügyvédi kamarába fel­­vett új tagok között van Dov Silenszki is, aki — mint emlékezetes —, 1951- ben a Németországgal folyó kártérítési tárgyalások elle­­ni tiltakozása jeléül bombát akart elhelyezni a külügy­­minisztérium akkor még Tel-Avivban működő hiva­­talában a Kirja területén. A végzettek közül néhány külföldön tanult ügyvéd is szerepel, aki letette Izrael­­ben a megfelelő szakmai pótvizsgát. Havanában kivégeztek három kubai polgárt Fidel Castro az amerikai CIA-hírszerzőszolgálatot vádolja a szabotőrök partraszállításával Miami, (UPI, Reuter).­­ A havanai rádió közölte, hogy a tegnapra virradó éjjel golyó által kivégez­­tek három kubait, míg egy negyedik vádlottat, egy 15 éves fiút életfogytiglani el­­zárásra ítéltek egy úgyne­­vezett javítótáborban. A rádiójelentés nem említette, hogy a kivégzettek ahhoz a csoporthoz tartoztak-e, amely Fidel Castro állítása szerint október 21-én part­­raszállási kísérletnél került fogságba és az amerikai hírszerző szolgálat (CIA) embereiből áll. Dr. Castro tegnapi beszé­­dében azt mondotta, hogy a CIA olyan hajót használt Kuba ellen, amelynek házi­­kikötője a floridai West Palm Beach, de nicaraguai lobogó alatt fut.­­Ez a ha­­jó eddig már tízszer indult Kubába, hogy szabotőröket tegyen partra és ez nem az egyetlen ilyen hajó” — mondotta Fidel Castro. A kubai miniszterelnök sze­­rint a három legutóbbi tá­­madást, amelyeknek végre­­hajtásával a Floridában élő kubai menekültek kér­­kedtek valójában a CIA hajtotta végre. Ez az ügy­­nökség most már nem el­­lenforradalmár szervezetek útján hanem saját ügynö­­kei által hajtja végre Ku­­ba-ellenes tevékenységét — jelentette ki Castro. Foglalkozási központot avattak fel Rémién az ifjúság részére Lakatosságra és varrásra fognak tanítani benne 30 fiút és leányt Dr. Joszef Burg népjóléti­­ lett lakatosság és a varrás miniszter és dr. M. A. Kurz­­ alapismereteire fogják ok­­államtitkár jelenlétében fog­­atni. Az ifjúsági foglalkoz­­nak Rámlén felavatták a tatási központ Rámle váró- Mistán ifjúsági foglalkoztá­­sának irányítása alatt áll­­ási központ új intézmé­­és a fenntartásához szűk­­nyét, ahol a következő évi­séges költségek 70 százalé­­ken harminc 13—16 év kö­­hüt a népjóléti miniszteri­­zött­ fiú és lány fog tanul­­um fedezi,­ni. Ezeket a fiatalokat, a­ M. Michaelt, a Mistán dé­­kiknek túlnyomó része nem­­i körzeti felügyelője elmen­­erte és az elemi iskolákban látta, hogy országszerte 35 megkívánt szellemi nivót,­a ilyen intézmény működik, kevés elméleti anyag mel­ Dr. Burg népjóléti minisz­_____________________________ tér pedig bejelentette, hogy , az idén további 6 ilyen is- V Új Kelet 1963 XI 1 kólát nyitnak meg. Ava Gardner férjhez megy Mexiko City, (UPI). — Ava Gardner szombaton köt házasságot Emilio ״ Indio” Fernandez mexikói színész­­szel és rendezővel — jelen­­ti a Novedades című lap. A jelentés a nyugati parton fekvő Puerto Vallar­ta ki­­kötőből van keltezve, ahol Ava Gardner most forgatja ״ Iguána éjszakája” című filmet, amelyben partnere Richard Burton. Liz Taylor is jelen van, de nem sze­­repel a filmben. Ennek a filmnek rendezője John Huston, míg Fernandez társ­rendezőként szerepel. A Novedades szerint ma­­ga Emilio Fernandez közöl­­te, hogy szombaton, vagy Los Angelesben, vagy pe­­dig Puerto Vallartában tart­ják meg az esküvőt. A villanytársasági választások Tel - Aviv (Az Új Kelet tudósítójától). Nagy izga­­lom uralkodik a villanytár­­saság déli kerületi alkalma­­zottai körében, miután az északi kerületi választáso­­kon a Mápáj maradéktalan győzelmet aratott és a meg­­választott új üzemi tanács­­nak mind a 27 tagja a Má­­páj jelöltje volt. Az ellen­­zék teljes vereséget szenve­­dett. A délkerületi választá­­sokra hétfőn kerül sor és az alkalmazottak között a legélénkebb pártpropagan­­da folyik. Ma este maga Lévi Eskoi miniszterelnök és hadügyminiszter, vala­­mint Joszéf Álmogi fejlesz­­tésügyi miniszter is tarta­­nak választási beszédeket a Mápám részéről. Az ellen­­zéki listába egyébként fel­­vették a liberálisok képvi­­selőit is, úgyhogy az most a Mápám, Ab­dut Háávádá és liberális-párti dolgozók képviselőiből áll. A török katonai felsőbíróság jóváhagyta négy tiszt halálos ítéletét A május 21-iki sikertelen puccskísérlet 15 másik résztvevőjének nem csökkentették az élet­­fogytiglani fegyházbüntetést Ankara, (IFP).­­ A tö­­rök fellebbezési hadbíróság tegnap­ jóváhagyta a halá­­los ítéletet Tálát Idmir nyugalmazott ezredes és három társa ellen, akiket a május 21-én végrehajtott sikertelen puccskísérlet irá­­nyításával vádoltak. Ezzel szemben megsemmisítették a halálos ítéletet három további vádlott ellen és ügyük újbóli tárgyalására utasították az elsőfokú bí­­róságot. A halálos ítéletek végrehajtásáról még a par­­lamentnek kell döntenie. A fellebbezési bíróság tegnap jóváhagyott 15־ öt a 24 életfogytiglani fegyház­­büntetés közül, amelyeket az ankarai hadbíróság ve­­tett ki a puccskísérlet résztvevőire. Izráelből kereskedelmi küldöttség érkezett Ausztráliába Sydney, (Reuter). — Iz­­ráel kereskedelmi küldött­­sége tegnap Éj tán Ezráchi vezetése alatt megérkezett Sidneybe. Ezráchi kijele­n­­te, hogy megkíséreli ráven­ni az ausztráliai Quantas repülővállalatot, hogy Ludd­ra is indítson járatot. Iz­­ráelnek érdeke, hogy auszt­r­ál­iai turistaforgalmat vonzzon és abban az eset­­ben, ha ausztráliai repülő­­gépek rendszeresen leszáll­­nának Luddon, sokan ki­használnák az alkalmat, hogy megtekintsék az or­­szágot — mondotta Ezrá­­chi. Izráel 1963 első 7 hónap­­jában egy milió dollár ér­­tékű árut exportált Auszt­­ráliába, többek között gyé­­mántot és narancsot, ugyan­akkor pedig egy és negyed millió dollárért vásárolt Ausztráliában. A közeli években Izrael jelentős mennyiségű ausztráliai gya­potot szándékszik vásárol­­ni. A SZOVJET FELSŐBÍRÓSÁG ELÉ KERÜLT a halálraítélt Gavrilov rabbi ügye Valutakihágásokért hozott ítéleteket általában nem lehet megfellebbezni New York, (STA).­­ A New York Herald Tribune moszkvai tudósítója szerint a szovjet felsőbíróság teg­­nap tárgyalta az úgyneve­­zett gazdasági bűncselek­­m­ényekért halálra ítélt B. Gavrilov rabbi fellebbezését. Ez egészen szokatlan eljá­­rás, mert általán az ilyen ügyekben hozott ítéletet nem lehet megfellebbezni. Megfigyelők véleménye sze­­rint az eljárás arra vall, hogy a szovjet hatóságok érzékenyen reagáltak az erős visszhangra, amelyet ez a halálos ítélet külföldön kiváltott. Az ítélet nyomán felújultak azok a vádak, hogy a Szovjetunióban an­tiszemitizmus uralkodik. A Szovjetszkaja Roszija című lap augusztus végén jelentette, hogy a kauká­­zusi Pjatigorszk bírósága valutaüzérkedés miatt ha­­lálra ítélte Gavrilov rabbit. Amint a beszámolóból ki­­derült, Gavrilovot még 1956-ban tartóztatták le. Az ítélet az egész világon zsidó körök és rabbinátu­­sok heves tiltakozását vál­­totta ki. A szovjet sajtó szerint az elmúlt két év alatt 140 em­­bert ítéltek halálra gazda­­sági vétségek címén. Ezek közül kereken 60 százalék­­nál lehetett megállapítani, hogy zsidó. SZÖKÖTT BŰNÖZŐNEK NYILVÁNÍTOTTAK EGY ROVOTTMULTÚ SZÉLHÁMOST Kölcsönvett írógépeket zálogosított el és német kártérítési ügyek „elintézése” címén csapott be hiszékeny embereket Sorozatos szélhámosságok elkövetése gyanúja miatt, szökött bűnözőnek nyilvání­­tották Mose Drori 39 éves rovottmúltú férfit, aki tíz évvel ezelőtt már hat évre lett elítélve különböző csa­­lások miatt. Most azzal gya­núsítják, hogy kölcsönvett írógépeket zálogosított el, továbbá fedezetlen csekkért vásárolt egy harmadik író­­gépet és ezenkívül német­­országi jóvátételeket elinté­­ző ügyvédnek adta ki ma­­gát és ebben a minőségben többszáz fontot csalt ki kü­­lönböző személyektől. A kölcsönvett írógépek elzálogosítása a kereskedők tudta nélkül derült ki, a­­mikor a zálogházakban tar­tott szokványos vizsgálat során a detektívek Drori nevére bukkantak. Hama­­rosan jelentkezett egy to­­vábbi írógépkereskedő is, a­­ki elmondotta, hogy Drori az országos kikötőhatóság megbízottjának adta ki ma­­gát és írógépet kölcsönzött nála, amelyért biztosíték­ként fedezetlen csekket he­­lyezett letétbe. Néhány nappal ezelőtt megjelent a rendőrségen Jicchák Winder (43), a na­­tanja melletti Bét Jicchák település lakója, aki elmon­­dotta, hogy az Éjlátból Tel Avivba utazó autóbuszon ismerkedett meg Drorival, aki többszáz fontot csalt ki tőle azzal a trükkel, hogy majd elintézi németországi kártérítését. Ugyancsak megtévesztette Drori a pa­­naszos anyósát, Emilia Kavriczkit is, akitől vissza­­vonhatatlan felhatalmazást kapott németországi kárté­­rítésének elintézésére. Miközben a rendőrség eze­ket a panaszokat vizsgálta ki, újabb feljelentés érke­­zett a gyanúsított ellen. A tel-avivi áldozatától Drori ezer fontot vett át Amcor frizsider soronkívüli szállí­­tásának elintézésért. A­ hű­­tőszekrényt azonban a mai napig nem kapta meg a pa­­naszos. Rákvizsgáló állomás nyílt Beér Léván az északi Negev részére Rákvizsgáló állomás nyílt meg Beér­ Séván, amely Észak-Negev településeinek rendelkezésére fog állani. A Bét Jád­vban megtartott megnyitó ünnepségen meg­­jelent Blijáhu Návi polgár­­mester, a liga helyi fiókjá­­nak vezetője, aki részlete­­sen ismertette az országos jellegű rák elleni akciót. Fel­szólalt még Sosána Even asszony, Aba Even helyet­­tes miniszterelnök felesége is, aki a liga országos el­­nöknője. A felszólalók kö­­zölték, hogy az állomás elő­­ször a mellrák kivizsgálá­sával foglalkozik majd,­­ elleni akció javára, amelyet díjtalanul hajtanak végre hetenként kétszer, hétfőn és pénteken a negevi központi kórházban, a dél­­előtti órákban. Even asszony bejelentet­­te, hogy kedden délután 5 óra és este 10 óra között tartják meg Beér-Léván a rák elleni liga ״ Kopogtass az ajtón” nevű akcióját, amelynek keretében az ifjú­sági mozgalmak tagjai és a középiskolák többszáz diákja, valamint a külön­­böző szervezetekhez tarto­­zó felnőttek fognak gyűj­­teni felajánlásokat a rák Mégis lesz kozmonauta esküvő? Moszkva, (UPI). — Szom­baton kozmonauta esküvőt tartanak Moszkváb­an —• közlik megint általában megbízható hírforrások. Andrian Nikolajev és Val­­entina Tereskova házasság­kötését Moszkva két „es­küvői palotájának” egyiké­­ben tartják meg, bár a hit­re egyelőre nem lehetett megerősítést kapni. Hivatalosan semmit sem közöltek, bár régen kering az a már többször világgá röpített hir, hogy Andrian és Valentina házasságra készülnek. A moszkvai rá׳■ dió egyik külföldre sugár­­zott beszámolójában meg­­jegyezte, hogy Nikolájev nagy virágcsokorral jelent meg a repülőtéren, amikor Valentina Tereskova a mi­­nap visszatért Mexicóban és New Yorkban tett láto­­gatásáról. FENTEK 6: Má­tovu, 6.05: rövid hírek, 6.10: zenélő óra, - 6.30: torna* 6.40: zenélő óra, 6.57: műsor* Ismertetés, 7: hírek, 7.17: hang*­lemezek, 7.45: izraeli dalok, —1­8: rövid hírek, 11.05: az elemi­ Iskolások rádióoktatása, H.6ót dalok és slágerek, 12: ProkofjeVo Részlet a ,,Romeo és Julia”-Kóty Lotka: Sátán a faluban, Loo■­ward Bernstein: ,,A nagyváros­ban”, 13: hanglemezek,­­ 13.30: hírek, 13.45: könnyű zene, 13 59: rövid hírek, 15.16: sábbáti meló­­diák, 15.30: Kábbálát sábbát műsora, 16: Ifjúsági műsor,­­1 16.30: asszonyrovat, 17: hírek és időjárás, 17.06: Beethovens ,,Tavasz’׳ Szonáta, F dur, he­­gedü-zongora, Chercibá és Jehu­­di Menuhhin előadásában. Villa״ Lobos: ,,Brazillai Bacchanáliák״״* Victoria * de Los Angeles szóló­- énekével, Grieg: Peer Gynt —­ Szvit, Ormándy Jenő vezényleté­­vel, 18.10: sábbáti áhitat, —­ V 18.30: irodalmi félóra, 19: hí­rek, 19.20: a Kol Jiszráél zsa״ lonzenekarának műsora, Efraim Weill vezényletével , 20: ,,Egy csokorban”, 20.45: Brigit Nils­son, szoprán — operaáriákat éne­kel, 21: hírek, 21.16: Verdii Szicíliai esték — nyitány, Bér- Ház: ,,Harold Itáliában”, —­ Bartók: Magyar melódiák, Si­belius: Szimfónia No. 7. C dur,­ 23: hírösszefoglalás. PÁRHUZAMOS MŰSOR 8: Rövid hírek, 8.02: hang­­lemezek és reklámok 10 óráig, 14: könnyű zene, 16: ifjúsági műsor, 16.30: Izraeli dalok ki­­vánságműsora, 17: hírek és idő­­járás, 17.05: ,,Kedvelt és ismert״״ könnyű zene 19 óráig, 21.32: hanglemez-egyveleg ,,Dallamok! 1951-ből”, 22.09: francia san­zonok, 22.37: tánczene, 23: hír­­összefoglalás. A HADSEREG RÁDIÓJA 10—11 óráig hanglemezek, ־­* , 18.03: kivánságlemezek, 19.15: zongoraszámok, 19.30: Szimb­ol­ család története, 19.45: katonai dalok, 20: Johann Bernhard[ Bach: Szvit D dur, Mozart: Zon­­gora verseny , aut, Mozart: Zon­­ua”—nyitány, 21.15. ,1005-ös„ postaláda” — tarka műsor, 22« tánczene. SZOMBAT Az izraeli rádió magyar adása 19.30-kor a 423, 457 és 272 m­ középhullámhosszon hallható. 7.30: Adón dlám, 7.37: Izráeli dalok, 7.50: Purcell: Szonáta , moll, vonóshangszerre és orgo­­nára, Albioni: Verseny, trombi­ta és hat klarinettre, Du Var­­roy: öt Fantázia, Haydn: Di­vertimento F dur, 8.30: hí­­rek, 8.45: könnyű zene, 9.15: ,,A tudományos világ”, 9.40: zenei találós kérdések, 10.10: bangó® heti hiradó, 12.15: izraeli dalok kívánságműsora, 12.45: színház-és filmzene, 18.30: hírek, 13.40: h­ázándalok, 18.59: rövid hírek, 15.32: Bach: Allegro, három csemballóval Alexander Guilmant: Induló egy Händel témára, M01- tart: Variációk G­yur, Kodály, Kállói táncok, Mendelssohn: Can­­zonetta, 16: ifjúsági műsor, —* 16.25. . ,Bidur 63”, 17: A zág­­rábi zenei fesztivál műsorából, Dushan Radic Prelude és Finál a Cantate-ból, Pavle Merkur Kürtverseny énekarral. Lutos­­lavsky: Három Poéma, 18: nép­­dalok, 18.15: Schubert, Quintett, C­our, Jascha Heifetz és Is­­rael Baker — hegedű — Wil­­liam Primrise — brácsa, Gregor Pjatigorsky és Rejtő Gábor csel- 16. előadásában, 19: hírek, —־ז 19.50: Hámárdil és Melstve Málka műsora, 20.20: sporthírek,­ 21: hírek, 21.16: ״ Panoráma”, 21.45: Bizet: ,,Carmen” II. féti vonás, 23: hírösszefoglalás. PÁRHUZAMOS MŰSOR 17.01: Izraeli dalok, 17.30* ,,Rivka Michaeli kívánságműsora, 18.02: ,,Cím nélkül” — tarka műsor, 18.30: A hang, a hang­­szer és a zenekar, zenés műsor­­számok, 21.32: énekegyveleg, —־ 22-07: tánczene, 23: hírek, 23.101 tánczene, 24: Hatikva. A HADSEREG MŰSORA 18.03: Kedvelt melódiák, 19.10: Grounod: Faust - nyitány, Beetho­­ven: Románc No. 2, Jehudi­ Me­­nuchin elő­adásában, De Falla* ,,A szerelem városa”, 20: Sá-1 vuá tov tarka mű­sor, 20.30:1 sábbát kimenetele, 21.15: tán©• y zene.

Next