Uj Kelet, 1964. január (44. évfolyam, 4694-4720. szám)
1964-01-20 / 4710. szám
AKASZTÓFA TONCSI MENNYBEMENETELE Irta: EGON ERVIN KISCH Ritkán láttam olyan sí- már éjjeli lokálokat, mint a prágaiakat a Zöld utca ás a Húsvásártér környékén. Eredetileg ezek nem is voltak éjjeli lokálok, hanem reggeli lokálok, ahol a hajnali szürkületben kávéztak vagy levest kanalaztak a szerkesztők, falusi asszonyok és parasztok, a hal és virágárusok, a hentessegédesj, és a vásárosok. Azonban a hajnali madarak helyiségei az éjjeli pillangók találkozóhelyévé vált. És mert kapuikat akkor nyitották, amikor a többi vendéglők számára rendőri záróra volt, itt gyűltek össze azok is, akiknek nem volt kedvük aludni menni: pincérek, zenészek, szedők, új- Bágirók, prostituáltak, ré-szegek, hajlék nélküli emberek, selyemfiúk. És a józan vidékiek a háttérbe szorultak. Ezek a csapszékek többszázéves házakban voltak és minden háznak meg volt a maga története. A legnagyobb ivászatról amely hajdanában a „Zöld Békában” lezajlott, még ma is beszél a kocsmáros és törzsvendégei, mintha maguk is jelen lettek volna. De annak már háromszáz éve, hogy Mydlár, a hóhér elitta azt a hatszáz tallért amelyet aznapi munkájával megkeresett: a cseh urak tömeges kivégzéséért kapta a pénzt. A „Batalion” nevű kocsmában nincsenek tányérok, csak az asztalokba vájt mélyedések vannak: ezekbe a mélyedésekbe spriccelik be gumicsövei a levest. A pléhkanalakat az asztalhoz láncolták, hogy a vendég ne vihesse el azokat. Itt telepedett le doktor Uher, a nemzetközi alkotmányjog magántanára és országgyűlési képviselő, mikor megtudta, hogy felesége kartársaival orgiázik. Mielőtt szándékosan halálra itta volna magát, egész vagyonát a „Batalion” kilencven törzsvendégére hagyományozta. Ezért — így állt a végrendeletben — menjenek el a temetésére, mindegyik kezében egy-egy üveg gabonapálinka legyem, út■ közben igyanak a lelkűid■ Vére és énekeljék el kedvenc nótáját: ״ Mindennek, mindennek vége, vége minden reménynek...” A halottaskocsi után ment az özvegy, fekete gyászfátyollal, mögötte Csehország főmarsallja kétszarvú kalappal, aranyvarratos frakkban és karddal, továbbá a főiskolák rektorai és dékánjai, tatárokban, aranylánccal a nyakuk körül, és a bíborköpenyes pedellusok vitték az egyes fakultások jogarait. De mellettük és közöttük tolongott a részeg örökösök rongyos, ordítozó tömege. Pár lépés után az özvegy elájult a szégyentől. A rektor a sírnál belekezdett a gyászbeszédbe, amelyet melodrámaian aláfestett a „Mindennek, mindennek vége...” dal rikoltása. A magnificenc nem fejezhette be a beszédét, a dékán rosszul lett, úgy, hogy el kellett őt vinni, a temetés többi résztvevői páni megdöbbenéssel menekültek, miközben a ״ Batalion”-beli szesztestvérek uralták a mezőnyt és sírva dobálták a halott cimbora sírjába az üres pálinkásüvegeket. A ״ Batalion” testvérlokálja volt a ״ Mimóza”. Ez a szerény név valószínűleg még a biedermeier-korból származott, a vendégek azonban nehezen tudták megjegyezni ezt az idegen szót, ezért egyszerűen ״ Fimozá”-nak hívták. A lokál mellett nagy udvar volt, tele üres ládákkal. Brumlik posztókereskedő tulajdonát képezték, éjszaka azonban a ״ Mimóza” tulaja szerelmespároknak adta azokat bérbe. Több veszélyes összecsapásnál voltam jelen a ״ Mimózá”-ban; az atlétatermetű Luft Jancsi, a pincére mindegyiket elsimította, mielőtt még vér folyt volna. Csak egyszer voltam tanúja annak, hogy intervenciója szégyenteljes kudarcba fulladt Akkor történt ez, amikor egyszer a prostitúció két veteránja esett egymásnak. Az egyik dadogott és a másik rasszosan olyan vadul szitkozódott, hogy az egészből csak annyit értettem meg, hogy egy vendégről volt szó, akit a dadogós el akart csalni a káromkodótól. Egyszerre csak a dadogó ordítozni kezdett: „ ״ Akaszófa Toncsi, Akasztófa Toncsi” és ״ ötét híják, mielőtt valakit felkötnek”. Most az, akit a dadogó ״ Akasztófa Toncsinak” nevezett, ráugrott, földre teperte és, püfölte a borzalmasan visítozó ellenfelét, miközben a világhárító Lufi Jancsi igyekezett elválasztani őket, mindaddig, amíg csak az ellenfél elhallgatott és lélektelenül maradt a földön. Ebben a pillanatban megjelent a rendőrség és elvitte Akasztófa Tancsit. Nem sikerült kellően jellemezni ezt a népárviadalt, melynek tanúja voltam mert nem tudtam, mit jelentet1■ a célzás, amely kiváltotta ezt a brachiális dührohamot. Feltettem magamban, hogy megkérdezem alkalom adtán a partnereket. Azonban sem az egyik, sem a másik nem mutatkozott többé is. ״ Mimózá”-ban. Talán az egyiket elítélték a verekedésért és a másik meghalt, talán mind a kettőt kitiltották a lokálból. Egy másik lebujt ״ Melantrieh kávéházinak hívtak. Itt is hasonló alakok ültek, mint a ״ Batalion”és a ״ Mimóza” törzsvendégei. Mégis elitnek számítottak az alkalmi betolakodókkal szemben, akik a sötétben lapultak, az erőszakoskodókkal, verekedőkkel, epilepsziásokkal vagy bélpok- 1030kkal szemben. Ezeknek nem engedélyezte a Mungónak nevezett Nácserádec Izidor úr a belépést a lokál belsejébe. Állva kellett kiinniuk a poharukat és így sorfalat képeztek a kivételezetteknek, akinek szabad be és kijárásuk volt a szentélybe. Ebben a sorfalban fedeztem fel egyszer a „Mimózában” lezajlott párbaj mindkét küzdőfelét. Akasztófa Toncsihoz léptem és beszélgetésünk azzal a kérdésével kezdődött, nem lennék-e hajlandó egy pohárka pálinkát fizetni neki. Fizettem, nemcsak neki, hanem a dadogó ellenfelének is, sőt még a szomszédnőjüknek is, akit Nyafka Barbarának hívtak. Mind a négyen koccintottunk és szinte barátokká váltunk. De, amikor előhozakodtam a kérdéssel, miért is dühödött úgy meg akkor Akasztófa Toncsi, a kérdezett haragosan elhallgatott. Hiába próbálták őt rábeszélni Dadogás Betti és Nyafka Barbara — az egyik szitkokkal, a másik hizelkedve, — hogy elmondja nekem. Időként elhúzott mellettünk Nácserádec Mungó, nagyon bizalmatlanul, mintha nem remélt volna semmi jót a lokálja számára leghirhedtebb törzsvendégeivel készített interjúmmal kapcsolatban. Csak amikor harmadszor koccintottunk, egyezett bele Akasztófa Toncsi, hogy elárulja nekem, milyen kapcsolata volt az akasztóiéval, de egy feltételt szabott: a lakására kell mennem, ott mindent részletesen elmond nekem. Ez a látogatás sokkal fontosabb volt számára, mint a pálinka vagy a pénz, hadd lássa a lakásadónője és a lakótársnője, hogy még fogad vendégeket! A Bőr utca egyik nyomorúságos szobácskájában Akasztófa Toncsinál sok éjszakai órán át ültem Nagy megerőltetéssel kellett kihúznom belőle életének részleteit, de amikor nekilendült, hogy mintegy a láthatatlan bíró előtt, védőbeszédet mondjon maga mellett és vádolja a Lengyel Vandát, Dadogás Bettit és Nyafka Barbarát. Nacserádec Mungót és az erkölcsrendészetet, hát csak úgy ömlött belőle a szó. Nemcsak azt követelte a láthatatlan bírótól, hogy dicsőségesen mentsék fel őt a vád alól, hanem azt is, hogy büntessék meg az ellenségeit Sorsa a legborúsabb romantika és a legszürkébb realitás között zajlott le, lezuhant vélt mennyországból a legundorítóbb kanálisba, ahol csak az volt a kívánsága, hogy visszatérhessen paradicsomába. Pár hét múlva újra akartam beszélni Akasztófa Toncsival, de nem találtam sem a Melantrich kávéház söntésében, sem pedig nyomorúságos szobájában. Ott azt mondták, hogy a kórházban van, a kórházban pedig megtudtam, hogy meghalt. Most hát megy az imaginárus bírójához, melynek ítéletére készült védekező nérben. Az biztos, hogy ez a mennybemenetel úgy játszódott le, amint azt Akasztófa Toncsi elképzelte magának. Barátaim, ne kételkedjünk ebben! A lelkek gyülekezőhelyén, ahol a világ elővárosa végződik, egyszerű rendőrkocsi vár És mégse egészen egyszerű. Ez a magasságokba való szállításra szolgáló rendőrkocsi, ami abból is látható, hogy a kocsi elé fogott lónak fehér szárnyai vannak és a rendőrőrmesternek is aki fel és alá járkál, szintén szárnyai vannak. Nem kell sokáig várnia az utasokra. Nézzék csak, ott jön már az egyik. Hálóingben, a fején fehér kendővel, amelyet az álla alatt kötött meg, az egyik kezében koszorúval, IS a másik kezében égő gyertyával meghajlik Nyafka Borbála az őrmester előtt. Egyenesen a kocsinak tart, egyenesen a mennyországba akar jutni. — Angyalkám, őrangyalkám — nyafogja Nyafka Borbála — egyenesen az égbe jutok. Pont egy órával ezelőtt ígérte meg nekem a főtisztelendő plébános úr, mikor az utolsó kenetet adta nekem. — ״ Nyafka Borbála kisasszony” — mondta neki a főtisztelendő úr — ״ egyenesen a mennyországba kerül ..” Az őrmester barátságosan felvilágosítja, hogy senki se jut egyenesen az égbe, az összes lelkek előbb a tisztítóba kerülnek. Ezzel a kerülővel Nyafka Borbála nem sokat törődik, a plébános úr biztosította, hogy az égbe kerül. De miért nem megyünk már, ha már itt van? Éjfélig kell várniok . Ma mi vagyunk az utolsó transzport. Akizenkét óráig hal meg, még velünk jön fel. És tényleg, ott jön már a további utas, Nácserádec Mungó úr. Bocsánatot kér, hogy az uraságokat megváratta, meg van győződve, hogy az indulással kizárólag miatta vártak és első osztályú jegyet kér az égbe. közvetlen kocsit, hacsak lehetséges, hálókocsit. — Mennyit tesz ez ki, kalauz úr׳ Hányszor is adhatott már az őrmester felvilágosítást, hogy nem létezik közvetlen összekötetés az égbe! Nácserádec úr beképzelt mosollyal válaszol׳ — Azt kegyed mondja! Úgy látszik, hogy nem tudja, ki vagyok. Felolvassa a halálozásáról szóló gyászjelentést: Az elhunytban a kitűnő jellemű, kiváló tulajdonságokkal rendelkező férfit gyászoljuk... Azután meg van győződve a hatásról, amelyet ez a szöveg szükségszerűen kiváltott és ki akarja nyitni a kocsi ajtaját. De az őrmester visszatartja őt és Nyafka Borbála sóhajtozva mondja: — Mennyi türelemmel kell felvérteznünk magunkat. Nácserádec Mungó lelke mélyéig meg van lepve, hogy itt látja a Borcsát, szívélyesen kezet nyújt neki, de Nyafka Borbála mit sem akar tudni a hirhedt lebuj tulajdonáról. — Nem ismerem önt — ismétli Nácsrádec Mungó a szavait, csúfolódva — és húsz éven át az én lokálomba jár, hogy pasasokat fogjon magának. Ettől Nyafka Borbála megijed. Mi lesz, ha neta- tán meghallja az őrmester és jelenti oda fenn, ez árthat neki, a főtisztelendő úr ígérete ellenére. Mérgesen súgja oda Nácserádec Mungónak, hogy már régen nem járt hozzá a kávéházba, azóta, amiótaa vőlegénye elvesztette ott az egész pénzét. Most azután Nácserádec úr gyullad be, mert szépen besüthetnek neki a pokolban, ha megtudják, játékbarlangja volt. Mindkettőjük szerencséjére, beszédjükből az őrmester semmit sem hall, mert messziről idehallatszik egy rekedt hangon kornyikált utcai ének. Egyáltalában hangnak lehet ezt nevezni? Igen. Mert szinte egyszerre mondják Nácseradec Mungó és Nyafka Borbála, hogy valahogy isráérősnek tűnik nekik ez a hang. Ekkor már a holdfényben feltűnik Akasztófa Toncsi. Abbahagyja az éneklést, mikor észreveszi a rendőrkocsi körvonalait. Mint rendesen, most is belerúg a kocsi ajtajába, hogy kirgitjon. Úgy tűnik azonban, hogy ez ide valahogy nem ülik, az őrmester eltolja őt. Akasztófa Toncsi ezt nem veszi tőle rossznéven. Olyan boldog, hogy megszabadult, a kórháztól, hogy még a rendőr se tudja elrontani a jó hangulatát. Csak türelmetlen, az égbe akar menni. Nincs szüksége jegyre, kiáltja, évi jegye van, már kezelték is, hetenkint kezeli a rendőrorvos úr, mikor az utcai lányokat vizsgálja. Borzalommal súgja Nvafka Borbála Nácserádec Mungónak, hogy ez Akasztófa Toncsi. Ez jó, Nácserádec úrnak mondja, hogy ez Akasztófa Toncsi, úgy én éljek, ez kitűnő! Hiszen Nácserádec úr még csak nem is eresztette be őt a tokácsba, állva kellett hogy kiigya kávéját a söntésben. És most az égbe akar jutni! Igen, Akasztófa Toncsinak tényleg ilyen szándékai vannak és lehetőleg minél előbb — Talán arra várjunk, — mondja — amig valamilyen hotentotának Taljanországייזו kedvekeredik felfordulni? Ilyen viselkedéssel akar az égbe kerülni hogy ן mondja bajusza közt Na-Toncsi ezt meghallotta. Nekitámadt, itt azután már nincs mit parancsolgatnia neki, jobb lesz ha befogja a száját, mert különben még a ״ zöldantal” elindulása előtt kénytelen lenne lekenni neki egyet a Dafájára, amitől mindjárt meghallhatja az angyalkák dalát. Közben eszébe jut, hogy ez a ״ zöldantal״ egy reumás láda, amely úgy be van rozsdálva, hogy az ajtaja nem akar kiragadni — Hát hiszen itt nem megyek strichelni — gondolja magában hangosan, szinte nagyon is hangosan. — Ez nem az én rajonom. Ilyen nyomorúságos negyednet nem is fogadnák el. Már ötvenkét éve örülök neki, mint egy gyerek, hogyan fogok az égbe menni, és tessék, most álljak itt sorba? Hát megyünk, vagy nem megyünk, az anya szentségit magának induljon, amíg szépen mondom! Nyafka Borbála keresztet vet. Istenkém, segíts, imádkozik és az őrmester suhint a korbácsával. Tenkesi nyomatékosan figyelmezteti, hogy ne sokat csapkodjon azokkal a szárnyak■,kal. Az ő stációja az ég és ott már várnak rá. — Vagy a pokol — szól oda a rendőr, amivel Nácserádec Mungó dicséretét nyeri el, milyen jól megadta neki a magáét, kitűnően! Az neki teljesen mindegy, ordítja Toncsi, de semmi körülmények között sem akar itt felfázni és megfagyni, akkor már inkább fütyül az egész mennybeli strichre. — Ha azonnal nem indul el ezzel a tragaccsal, úgy belerúgok ebbe a gebébe, hogy a füléig fognak repülni a lógombócok és az egész tejút azzal lesz tele. (Folytatása következik) 6 Új Kelet 1964 1 20 Őrségváltás !... 9 .0$ a célszerű csomagolásban Az '׳»letes, tápláló és legnépszerűbb leves az országban — változatlan marad, f■ csomagolás, amelyet eddig, szokás szerint eldobott, — ezután mindennapi használatra alkalmas üvegpohár lesz. Nem tévedett — ez VITA ajándéka !3