Uj Kelet, 1964. május (44. évfolyam, 4796-4819. szám)
1964-05-21 / 4811. szám
Zsidó ember építette az első asszuáni gátat A nagy asszuáni duzzasztó gát megépítése és finanszírozása alkotja az alapját az egyiptomi—szovjet barátságnak. Ettől a gáttól várja Egyiptom zilált gazdasági viszonyainak orvoslását és az ország fellendülését. Érdekes, hogy a világsajtó, amely az elmúlt hétnyolc esztendő alatt annyit írt a megépítendő és immár elkészült gátról, egy szóval sem említette az 1902-ben elkészült asszuáni gátat, amelynek az új gát tulajdonképpen csak nagyarányú fejlesztése és kibővítése. Ezt az első asszuáni gátat Sir Ernest Cassel angol-zsidó bankár kezdeményezte és építette. A múlt század hetvenes éveiben egy fiatal zsidó bankár tűnt fel a londoni Cityben: Ernest Joseph Cassel, Jakob Cassel kölni bankár fia, aki 1870-ben búcsút mondott Németországnak és átköltözött Angliába. Rövidre rá első nagyobb pénzügyi operációja az egyiptomi kölcsönök ügye volt, amelynek ragyogó megoldása által magára vonta a londoni piac nagy pénzembereinek osztatlan bámulatát. Egyiptom akkor névleg a török birodalomhoz tartozott, igazában azonban független volt. Az állam élén a ״ khedive” címet viselő alkirály állott. Ez a méltóság Mehemed Ali török helytartó családjában öröklődött. Az alkirály önkényesen uralkodott az országban, a saját háztartását nem különítette el az államháztartástól és így bizony az ország pénzügyi helyzete nagyon is hasonlított a Csáky szalmájához. Hiába szerzett Cassel újabb pénzeket, a sok kölcsön nem könnyített Egyiptom rendezetlen pénzügyi helyzetén, sőt az országot a tönk szélére juttatta, úgyhogy az érdekelt pénzelő államok ellenőrző bizottságot állítottak fel Kairóban. Ez persze sértette az egyiptomi politikusok önérzetét, akik mihamar politikai mozgalmat indítottak az idegen pénzuralom ellen, s ennek következményeképpen zavarok álltak elő. Anglia, amely Disraeli politikájának ösvényein haladt, nem is pillantott olyan elégedetlenül ezekre a zavargásokra, mert azok kitűnő ürügyet szolgáltattak „rendcsináló” beavatkozásra, így hódította meg Anglia 1882-ben Egyiptomot. Ezzel véget ért a Nílus országában uralkodó káosz és Lord Cromar angol diplomatának sikerült rendbehozni Egyiptom zilált pénzügyi viszonyait. Közben Cassel pénzügyi karrierje merészen felfelé ivelt. Kitüntette magát a nemzetközi pénzpiacon zsenialitásával. De nem hiába bizonygatja a francia nóta: On revient toujours A ses premiers amours (mindig visszatér az ember első szerelméhez). Casselt igazában csak Egyiptom vonzotta. A század végén ütött legnagyobb pénz- írta: Dr. Bató Jomtov ügyi operációjának órája. Mert bármilyen jól rendezte is Lord Cromer Egyiptom állami pénzügyeit, egy dolgon nem tudott segíteni: a Nílus áradásai továbbra is nemcsak áldást hoztak az országra, hanem töméntelen kárt is. Emellett meggondolandó, hogy a lakosság 55 százaléka a Nílus völgyében tömörül, amely az ország területének csak három és fél százalékát teszi — a többi rész sivár pusztaság. Itt lépett Cassel újból akcióba. Az Egyiptomi Nemzeti Bank alapításával kapcsolatban, amelyben neki vezető szerepe volt, ő kezdte Felső-Egyiptomban fekvő Asszuán mellett egy óriási duzzasztógát építését, amelynek célja a földnek rendszeres öntözése és nagy vízmennyiségnek tárolása volt. Négy évig, 1898-tól 1902-ig építették ezt a gátat, amely 45 méter széles és 26,5 méter magas és a maga nemében még néhány évvel ezelőtt egyedülálló volt a világon. Méltán nevezték a föld legnagyobb folyam-oázisának. Ennek a gátnak a megépítésével Cassel megmentette Egyiptomot a Nílus évenként megismétlődő áradásaitól. Az asszuáni gát maradt Egyiptom gazdaságának alapja és kincsforrása. Egyiptomban, ahol — a keskeny tengerparti sávot kivéve — az egész évben egy csepp eső sem esik, a Nílus vizének döntő jelentősége van az ország életében. Az asszuáni gát tette lehetővé a gyapot nagyarányú termesztését Egyiptomban. Ez a gát persze úgy elavult az idők folyamán, mint a Szuezi csatorna. Fejlesztésre, bővítésre szorul. Építésének története gyakran megismétlődött. Hányszor, de hányszor oldottak meg a zsidók a gálat országaiban nagy feladatokat , alkottak monumentális műveket, amelyeket az után a többiek kisajátítottak, elhallgatván a zsidó alkotók neveit. Az arabok most szédes e világon a zsidók ellen bojkottot hirdetnek. Szeretnék Izráel államát és a zsidókat mindenütt kisemmizni. Zsidótól, vagy olyan cégtől, amelynek izraeli kapcsolatai vannak, nem akarnak vásárolni és bojkottálnak mindenkit, aki Izraellel összeköttetésben áll. De ha az ember felüti a történelem könyvet, látja, hogy az a nagy zsilipmű, amelyen Egyiptom gazdasága és gazdagsága több mint egy félszázad óta nyugodott és amely most alapköve az új nagy duzzasztó gátnak a zsidó ember műve volt. Viszontlátás Budapesten (Folytatás az 5. oldalról)dapest zenei életét fiatal tehetségek feltűnően nagyszámú gárdája irányítja. Kun Imre volt hangversenyrendező, jelenleg a Zenei Tanács vezető tagja, a nemzetközi zeneünnepségek kiváló szervezője irányítója és a Rádió külföldi osztályának egyik igazgatója is igazolta nekem, hogy a Bartók-Kodály utáni muzsikus-nemzedékek felkarolása képezi jelenleg egyik fő célját. Hogy ezek mily hatalmas pártfogásban részesülnek, mutatja a vezető zeneszerzők és előadóművészek állandó külföldi utazása, a legutóbbi felosztás szerint — a föld mindhárom féltekéjében. Kadosa Pál például állandó zsűri-tagja a különböző európai nemzetközi zeneversenyeknek és mint zeneszerző-zongorista is nagy megbecsülésnek örvend. — Mihály András gordonkaművész-zeneszerzőnek 3-ik szimfóniája külföldön is nagy érdeklődést keltett. Bele sem fogok a többi jelentős zeneszerző felsorolásába, részben, mert sajnos nem volt alkalmam hallani műveiket, részben, mert túllépné beszélóm kereteit. Ránki György kivel 30 év után találkoztam, ma is a legtehetségesebb színpadi zeneírónak számít, s ezúton kérek tőle elnézést, hogy a Bábszinnazba szóló meghívásának, hol, mint hallom, egyik elragadó kísérőzenéjét játszották, nem tehettem eleget. — Majd más alkalommal, mikor hosszabb időt szentelhetek Budapest lágyszabású zenei életének. Most sietnem kellett haza, hol Vladimír Askenaz״ és Arthur Rubinstein, az orosz zsidó zongoraművészek leg■ fiatalabbjának és doyenjének koncertjei vártak Pataki László .* ״ : ::v: : ' ■ Coverfluid H . 5.6$ Helena Rubinstein.....•״ . Csak a Helena Rubinstein által igazolt illatszertárakban 6 Uj Kelet 1964 V 21 5724 szíván 10. 1964 május 21., csütörtök 6. Mátova, 6.05: rövid hírek, 6.10: zenélő óra, 6.30: torna, 6.40: zenélő óra, 6.57: műsorismertetés, 7: hírek, 7.17: hanglemezek, 7.45: izraeli dalok, 8: rövid hírek, 11: műsorismertetés, 11.05: az elemi iskolások rádióoktatása, 11.50: hanglemezek, 12.15: népszerű koncert. Verdi: Louisa Miller operájából részletek, Lalo: Két szvit. 13: déli zene. 13.30: hírek, 13.45: könnyű zene. 13.59: rövid hírek. 17: hírek, Időjárásjelentés, 17.25: A Kol .Tisztáél zenekarának műsora, Bach: Haydn művek. 18: Gyermeksarok. 18.15: Törzsek zenéje, 18.40: Mezőgazdasági sarok, 19: hírek, 19.20: ,.Ösvények és melódiák,20.20 :׳: Tnách részletek, 20.30: hírek, 21: Zenei apróságok. Brahms, Ravel, Csajkovszkij, Verdi, Bach, Paganini, Mozart műveiből. 21.30: Beszélgetés fiatalokkal. 22: Kamarazene, Henry Szuga: Ballada, Britten: Szonáta, 22.30: ,,A modern ember világa” előadás, 23: hírösszefoglalás. PÁRHUZAMOS MŰSOR8: rövid hírek, 8.02: hanglemezek és reklámok 10 óráig. 16: ifjúsági műsor, 17: hírek, 17.05: hanglemezek 19 óráig. 19.20: könnyű svrit hírek, 21: Dupla espresso, 21.15: ,,Vigyázat! Mikrofon!” — 21.30: Jazz zene, 22.10: Mindent — mindenről, — 22145: Nyugalmas melódiák, 23: hírösszefoglalás. A HADSEREG RÁDIÓJA 10—11 óráig hanglemezek, — 18.03: kivánságlemezek, 18.40: kedvelt melódiák, 19. 15: tarka műsor, 19.30: Gádná műsor, 20: Zenei fejtörő. 21.15: ,,A belépőjegy”. 22: jazz zene. Ügyeletes gyógyszertárak Tel-Avivban: Moskovicz, King George 25, tel: 62650. Dr. Schwartz, Allenby 17, tel: 56553. Nordau, Ben Jehuda: 183, tel: 42673. Jani. Jehuda Hálért 67, tel: 62474. Jeruzsálem: Zicron Méir, Rdi. Jesájáh, tel: 29125. Haifa, Balfour, Massada 1., tel: 2289. Sávuot ünnepén 2500 ember imádkozott a leningrádi nagytemplomban Iág-báomerkor két esküvőt, rendeztek a templomban dák istentisztelete, akik részben lengyel, részben litván származásúak. A templomnak pompás esküvői terme is van, ahol Iág-báomer napján két esküvő volt. De nemcsak jól látogatott nagytemplom van Leningrádban, hanem ott van a Szovjetunió legnagyobb vallás-ellenes múzeuma is. Ebben, többek között, egy kép látható, amelyen a leningrádi zsidók zeneszó mellett táncolnak a templom előtt és a magyarázó szöveg azt állítja, hogy a zsidók jazz-zenével csalogatן ják a hívőket. Sávuot második napján 2500 ember imádkozott a leningrádi nagytemplomban — jelenti Filip Ben, a Mááriv munkatársa, aki riportkörútra indult a Szovjetunióba. A hívők között számos fiatal ember is volt, aki a déli munkaszünetet használta fel arra, hogy eljöjjön a templomba. A nagytemplomot nemrég rendbehozták a hívők adományaiból és hangszóróhálózatot szereltek fel, amely a kántor hangját közvetíti. Nemcsak a központi teremben, hanem egy külön teremben is folyt a chászi- A TÖRVÉNYSZÉK BŰNÖSNEK MONDTA KI az életveszélyesen fenyegető zsarolót Ghánán Alufi beismerte a vádat, de ״ minden ködös előtte” A tel-avivi törvényszék zsarolás és életveszélyes fenyegetés vádjában bűnösnek mondotta ki Chanan Alufi 28 éves tel-avivi lakost, aki telefonon felhívta Benjamin Mayer férje Pilz ismert pénzembereket, akiket azzal fenyegetett, hogy Pilzet és fiát, illetve Mayert s lányát megöli,, ha nem juttatnak el hozzá 100 ezer fontot az általa megjelölt személy útján. A megfenyegetett személyek összeköttetésbe léptek a rendőrséggel és a nyomozók utasítása alapján Benjamin Mayer 5000 fontot adott Alufi küldöncének, aminek nyomán sikerült elfogni a zsarolót. Alufi azt mondotta a törvényszéken, hogy beismeri ugyan a vádat, de ,,minden ködös előtte”. Alufit engedély nélküli fegyvertartással is vádolják, mert Csemichovszkyutcai lakásán a házkutatás során puskát és revolvert találtak. A puskára volt engedélye, a revolverre azonban nem. A törvényszék az ítélet kihirdetését június 19-re halasztotta, hogy időközben áttanumányozhassa a szociális gondozótiszt jelentését. Ezt megelőzőleg Alufit pszichiáter vizsgálatnak vetették alá, amely megállapította, hogy felelős a tetteiért. A jeruzsálemi orvosok minden beteget megvizsgálnak, hogy nincs-e rákja A Kupát Cholim útján vizsgálatra hívják meg azokat is, akik már egy éve nem voltak orvosnál A jeruzsálemi orvosok nemrég megtartott ülésükön elhatározták, ezentúl minden beteget, aki bármilyen okból kezelésre jelentkezik náluk, általános vizsgálatnak vetnek alá annak megállapítására is, hogy nem mutatkoznak-e rákbetegség nyomai. Az akcióhoz, amelyet a rák elleni liga, valamint az orvosi intézmények kezdeményeztek, eddig 150 orvos csatlakozott a fővárosban, közöttük általános orvosok, sebészek, nőorvosok, valamint orr-, fül- és gégegyógyászok. Terv szerint a betegsegélyzek útján vizsgálatra hívják meg majd azokat is, akik már több mint egy éve nem kerestek fel orvost és ezeknél is végrehajtják a rákvizsgálatot. Azok számára, akik nem tagjai semmiféle betegsegélyzőnek és nem állanak állandó összeköttetésben semmilyen orvosssal, a rák elleni liga külön klinikát állít fel. Az akciónak az a célja, hogy lehetőleg a főváros egész lakosságán végrehassák a szokványos vizsgálatot, amely sok esetben felfedi a rák előjeleit. A Jeruzsálemben szerzett tapasztalatok alapján ezt a maga nemében páratlan akciót az egész országra, azután kitrjesztik LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ ★ Az Egged dicsérete Ritkán járok Jeruzsálembenben, de a múlt csütörtökön, ünnep előtt sürgős elintézni valóm volt odafönt. Délután 2 óra felé indultam el a Egged állomásra, hogy Tel-Avivba visszatérjek. Az állomáson legnagyobb megdöbbenésemre beláthatatlan távolságban állt négyes sorokban a Tel- Avivba igyekvő tömeg. Sürgősen akartam Tel-Avivba visszajutni, de a hatalmas tömeg úgy látszott, minden számításomat keresztülhúzta. Megkérdeztem a sorban állóktól, mi történt. A felelet az volt, hogy ugyanez a tömeg majdnem minden csütörtökön délután látható a jeruzsálemi Egged állomáson, mert ebben az időpontban utazik haza hétvégi szabadságára az egyetemi diákság. Az illetők ugyanakkor megnyugtattak, hogy a dolog nem lesz veszélyes, mert az Egged föl van készülve a minden csütörtöki diák invázióra. Mis így is történt: egymásután állította be az állomás vezetősége a kocsikat, mégpedig gyönyörű és kényelmes turista kocsikat, amelyek félóra alatt az egész tömeget felszívták. Igaz, az utánpótlás is mindig megérkezett, de ugyanebben az ütemben álltak be a további autóbuszok is. Ha sokszor joggal támadjuk az Egyed vezetőségét a nem rendben levő dolgokért, ezért a magatartáséért viszont dicséret illeti őket. S. J. Tel-Aviv (Teljes név és cím a szerkesztőségben) • Jordánia és Magyarország rövidesen kinevezik diplomáciai megbízottaikat miután a Jordán királyság már diplomáciai kapcsolatba lépett Bulgária, Cseh- Szlovákia, Lengyelország és Jugoszlávia népi köztársa-ságokkal. HAIHAIAH Tel-Aviv, máj. 21., csüt. REQUIEM EGY APÁCÁÉRT Kfar-Ata, máj. 21., csüt. a versenyfuttus vége IZRAELI OPERA Kirját-Bialik, máj. 21., csütörtök. Savion A GYÖNGYHADASZOK A TEL-AVIVI MOZIK HETI MŰSORA Előadások kezdete: 3.30-7.15-9.1 BALLENET: A Szimdon család ARMON DAVID: A vidám csald BEN JEHUDA: A gyermek vár CAFON • Cleopatra CHÉN: Banánhéj GAT: Ifjú Aphroditék ESZTER: A díj HÓD: Charade MAXIM: A csodálatos Idióta MUGRABI: Híd a Kwai folyón OPHIR: Ki aludt az ágyamban? ORION: Rómában történt PARIS: Felix Kroll a szélhámos SDÉROT: Indiszkrét TAMAR: A világ hét hőse azután kiterjesztik ן JAROISr. 1,׳ fatal orvosok TK'־ AV,V, v,'dd el■« enyém I ZAMIR ר r. Anyák tavasza í í í í í í í í í í í í í í Utolsó előadások S. DZIGAN ÉS EGYÜTTESE a jubileumi műsorban: OUT JONIEV!;גח חמש Tel-Aviv — Mugrabi máj. 21, csütörtök, 8.30 RAMAT-GAN máj. 23., szombat Keszem, 8.30 I HAIFA máj. 22. péntek Óra, 9־ kor, utoljára TEL-AVIV, máj. 25., hétfő, Mugrabi, 8.30 Í í í í í í í í í í í í í í