Uj Kelet, 1964. szeptember (45. évfolyam, 4899-4919. szám)

1964-09-01 / 4899. szám

Mose Sárét: Jóéi Brand az tillott zsidóság megmentéséért küzdött Megrendítő átkárá a Bét Chálucotban Tel-Aviv. (Az Új Kelet tudósítójától.) Mose Sárét volt miniszterelnök és külügyminiszter részvéttáviratot küldött Jóéi Brand elárvult családjának és a tegnap délután megrendezett átkára résztvevőinek. Történelmi küldetésnek nevezte Mose Sárét az utat, amelyen Joél Brand elindult és e kükdetés értékéből mit sem von le az a szomorú tény, hogy a magyar zsidóság meg­­­mentésére irányuló vállalkozás a háborús Európa po­­litikai valóságának szikláiba ütközött és léket kapott. Jóél Brand emlékét a zsidó nép azon fiai között kell kijelölnünk — hangoztatta Mose Sárét táviratában — akik az üldözött európai zsidóság megmentéséért, a ■Babadság eszméjének győzelméért harcoltak. A Bét Chálucot Kingtésen fáradoztak, elsősorban dr. Kasztner Rezsőről, Krausz Moseról, Raoul Wal­­lenbergről és Lutz konzul­­ról. George utcai székházának kultúrtermében gyűltek ösz­­sze tegnap délután Brand Jóéi egykori harcostársai,­­barátai és tisztelői, s az ár­­kárán emlékeztek a húsz év előtti budapesti mentőbizott­­ság vakmerő tagjára, aki a frankfurti náciperben tett vallomása után szívrohamot kapott és öt héttel ezelőtt hunyt el egy németországi szanatóriumban, majd haza­­hozták és Izraelben temet­­ték el az egész izraeli köz-­vélemény és elsősorban a magyar jisuv nagy részvéte mellett. Az átkárát Smuél Ben- Cvi, az Aranykor Klub el­­nöke nyitotta meg és meg­­emlékezvén Jóéi Brand tör­­ténelmi érdemeiről, egy per­­ces néma felállásra kérte a jelenlevőket, majd Jichhák Jedidja Frankel, a tel-avivi Florentin negyed rabbija­­. zsidó hősöknek kijáró mél­­tatással emlékezett Jóél Brandra és drámai színek­­kel festette meg kairói bör­­tönét, ahová az angolok szállították.­­— Ha nem lett volna acél szíve, nem bírta volna ki az egyiptomi börtönben reá váró szenvedéseket, mert miközben tehetelenségre kárhoztatott, jól tudta, hogy magyar-zsidó testvéreinek tízezreit terelik a gázkam­­rába. Dr. Herskovits Fábián, a budapesti Dohány utcai templom volt főrabbija, sze­­mélyes emlékek alapján ele­­venítette fel a húsz e­szten­­dő előtti időket, amikor Joél Brand elindult, hogy reali­­zálja az,,áruért vért” akciót és megmentést hozzon a magyarországi zsidóság­­nak. Történelmi visszapil­­lantásában megemlékezett Herskovits főrabbi azokról a férfiakról is, akik Joél Branddal egyidőben a Ben-Smuél Ben Cvi, a gyász­­ünnepség elnöke ezután fel­­olvasta Mose Sáréz volt mi­­niszterelnök és külügymi­­niszter táviratát, majd Cvi Goldfarb, Gárdos kibuc tag­­ja , Jóéi Brand egykori közvetlen harcostársa, ele­­venített fel néhány epizódot Jóéi Brand mentőmunkájá­­nak korszakából. Jicchák Jedidjá Frankel rabbi recitálta az Él másé ráchámim imát, majd a jád­­él­jáhui árvaház jelenlevő növendékei együttesen mon­dottak káddist. Benedek Pál Földiek egymás között Izraelben nem elveszett ember az, aki beszéli a ma­­gyar nyelvet. Ennek bizo­­nyítására az alábbi kis his­­tória szolgálhat: Tegnap délután Tel-Aviv déli részének egyik ipari ne­­gyedében haladtunk törpe­­motorkerékpárunkon, ami­kor hirtelen egy, az úttest peremén sétálgató, munkás­­külsejű férfire figyeltünk fel, akinek a szalmakalapját lesodorta a szél — néhány méterrel Lambrettánknak kerekei elé. A kalap tulaj­donosa a forgalommal mit sem törődve, h­odorovi moz­­dulattal vetődött értékes fej­­fedőjére, mi pedig hatalma­­sat rántottunk a kormá­­nyom, fékünk csikorgott — és igy is csak néhány centi­­méterrel a kövezeten gug­­goló férfi mellett hajtottunk el. Haragunkban nem tud­­tuk megállni, hogy magyar nyelven egy zamatos, nyom­­da fest­éket nem tűrő kifeje­­zéssel illessük a ״ kain va­­dászt”, megemlítve eh. '•'•it, valamint a Teremtőt is. A fejfedőjét annyira fél­­tő tel-avivi polgár azon­­nymában zamatos kiskun­­félegyházi akcentussal rep­­likázott, miközben megvető ׳ pillantást tövett felénk: ,Ijtteked is, te...(k. j.) 2 Új Kelet 1964 IX 1 A ciprusi finn parancsnok Izraelbe érkezett Hajlandók újabb ezredet az UNO rendelkezésére bocsátani — Finnország hajlandó egy újabb ezredet az UNO rendelkezésére bocsátani, — jelentette ki Luddra ér­­keztekor az ENSZ kötelé­­kébe tartozó ciprusi finn erők parancsnoka, I. Kat­­tinen ezredes. — A t­ováb­­biakban beszámolt arról, hogy a Ciprusban tartóz­­kodó 950 finn közkatoná­­nak közel a fele, négy­­százötvenen kérték, hogy az ENSZ mandátumának lejártakor, szeptember 26- án visszatérhessenek Finn­­országba. ,,Ha nem újít­­ják fel a megbízást, — fűzte hozzá a finn ezredes, —az összes UNO-csapato­­kat ki kell vonni a sziget­ről.” Jelenleg teljes csend és nyugalom uralkodik Ni­­cosiában és környékén, — folytatta beszámolóját a szigetről Kattinen ezredes — és mindkét fél szigorú­­an vigyáz a tűzszünetre. Ennek egyik bizonyítéka, — fűzte hozzá mosolyogva , hogy az ENSZ-katonák­nak több csoportja tölti szabadságát jelenleg is Li­­banonban és Izraelben.” I. Kattinen ezredessel együtt 30 dán és finn ka­­tona érkezett Ciprusból, akik a „Tévés” utazási iro­­da keretébe ötnapos kör­­utazást tesznek az ország különböző részein. Magyarország részt vesz a kommunista konferencián - Románia nem Az izraeli kommunisták is Moszkva tervét támogatják München, (UPI).­­ A Szabad Európa Rádió kom­munistaügyi szakértője szerint valószínű, hogy Kínán kívül,­­ amely hi­­vatalosan elutasította a szovjet meghívást a de­­cember 15-én Moszkvában összeülő előkészítő konfe­­renciára, s további hat kommunista párt is távol marad ettől a megbeszé­­léstől, amelynek célja, mint ismeretes, a jövő év közepére tervezett nagy nemzetközi kommunista kongresszus előkészítése. A szakértők biztosra veszik, hogy Albánia, Észak-Korea és Észak-Vietnám pártjai bojkottálják a kongre­sz­­szust, csaknem bizonyos, a japán és indonéziai pártok távolmaradása is és köny­­nyen lehet, hogy Románia, amely az utóbbi időben igyekszik függetleníteni ma­­ még nem adott választ a gát a Szovjetuniótól, ugyan­­ Szovjetuniónak, csak a távolmaradók között lesz. Bukarest még hivatalosan nem válaszolt a szovjet meg­hívásra, azonban külföldi diplomatái — nyilvánvalóan a kormány tudomásával — habozás nélkül úgy nyilat­­koznak, lehetséges, hogy Románia elutasítja a meg­­hívást. A 26 meghívott kommu­­nista párt közül már több, így Kelet - Németország, Finnország, Franciaország, Magyarország és India kom­munista pártjai bejelentet­­ték részvételüket. Számos kommunista pár­­tot nem hívtak meg, de azok támogatják a konfe­­renciát. Ezek közé tartozik az izraeli kommunista párt is Kuba, melynek kommu­­nista pártját meghívták. Tochelet lakosai tiltakozó tüntetést rendeztek Jeruzsálemben Nem kívánnak egybeolvadni Kfár­­.'i lábaddal A Bét Dagan-Ramla fő­­út közelében fekvő Tochelet vallásos szövetkezeti falu delegációja tegnap tüntetést tartott az országos földha­­tóság jeruzsálemi hivatala előtt. A falu lakosai azzal vádolják az országos föld­­hatóságot, hogy visszatart­­ja a helység fejlesztési ter­­vének jóváhagyását a szom­­szédos „Kfár Chábád” chá­­szid falu lakosainak nyomá­­sára. A küldöttek azt hangoz­­tatták, hogy Tochelet lako­­sai szokott ünnepén nagy­­arányú tüntetést fognak tar­tani, amennyiben nem hagy­­ják végleg jóvá a helység fejlesztési tervét. • FALIKITY A KÖLYKÖK, első­­rendű tenyészettHÍr, «•lap 16k. Ti­von központ, (isengeri gyógyszertár, telefon: »31540. HODOK­OK I­II. , tel-Aviv, Ben­dek­tül:‘ 18/a Telefon: 227460. , sérvkötök, mell p­rote­­in, betétek, eredeti svizet gumib­aftanyok. Tochelet lakosai részben magyarajkúak, részben je­­meniták. A helységben hosz­szú ideje folyik az erjedés a fejlesztési terv jóváhagyá­­sának halogatása miatt és a lakosok attól tartanak, hogy a rohamosan növekvő Kfár Chábád igényt tart földjeikre és nekik el kell hagyniuk jelenlegi lakóhe­lyüket. Tochelet lakosai azzal ér­velnek, hogy fejlesztési ter­­vüket már jóváhagyta az Émek-Ludd körzeti tanácsa, a körzeti városrendezési bi­zottság, sőt az ingatlanható­­ság is, azonban közvetlenül a végleges jóváhagyás előtt visszavonták az előző hatá­­rozatot és a fejlesztési ter­vet ad acta tették. Tochelet lakosai nem ki­­vál­nak egybeolvadni Kfár Chábáddal, amelynek fejlő­­dése szempontjából további földterületekre van szüksé­­ge és nyilvánvalóan Toche­ földterületét választották er­­re a célra. ELŐFIZETÉSI DIJA HAVONTA 6— CL Tel-Aviv POB . 831. Fiókkiadóhivatalok: HAIFA, Grünberger Shhapira 13, tel. 2453. Irodai órák után: Tel. 527010 JERUZSÁLEM: Landau Javec 7 Tel. 2­6046. Erdős Javec 7., Tel. 26046. — A Rogozin gyárban megszűnt a sztrájk. —­ Az ásdodi Rogozin üzemben vasárnap kitört sztrájk hét­főn délután a szakszerve­­zeti bizottság, a Rogozin vállalat igazgatósága és a munkástanács között lét­­rejött egyezmény után meg­szűnt. A megállapodás sze­­rint ideiglenesen az ügy tisztázásáig felfüggesztik állásából Gur Lavit, a vál­­lalat főmérnökét, aki mint már jelentettük, arcul kö­­pött egy munkást és tilta­­kozásképpen a munkások sztrájkba léptek.­­ Vizsgálati fogságba került Raehamim Benjámin. Tíz napi vizsgálati fogságot rendeltek el hétfőn a haifai Raehamim Benjámin ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Karmel-hegyi nép­­kertben megtámadott egy 19 éves lányt. Mint jelen­­tettük, a fiatal lány a rend­­őrségen elmesélte, hogy kar­maival többször végigszán­­tott támadója kezén és ar­­cán és a kapott leírás alap­­ján a rendőrség kiszállt az ifjú lakására, akinek arcán és kezén ott díszelegtek a harc nyomai. Ugyancsak tíz napi vizsgálati fogságot rendeltek el Karol Glozm­an ellen, akit a Bét Seán-i rend­őrség tartóztatott le. Azzal gyanúsítják, hogy egy Bét Leán melletti kibucban meg­támadott egy fiatal leányt. • TAKARÍTÓKAT/NŐKET ke­­res ״ Hstmo7.es.”, T. A., nlz.en­­soff 128. — Németországba szö­­kött a sikkasztó Lávi. Az izraeli rendőrségnek tudo­­mására jutott, hogy J. Lá­­vi, az állami érme­vállalat jeruzsálemi ügynöke Nyu­­gat-Németországban tartóz­kodik. Lávi hat héttel ez­­előtt Franciaországba tá­­vozott és azzal vádolják, hogy 15 ezer fontot vitt magával. A rendőrség kö­­rözőlevelet adott ki ellene és az Interpol útján próbálta meg kézrekeríté­­sét. Megállapították, hogy Luddról Párisba repült, de úgy látszik, hogy onnan to­­vább folytatta útját Né­­metországba és legutóbb Frankfurban látták. Rend­­őrségi körökben valószínű­­nek tartják, hogy Német­­ország kiutasítja és haza­­toloncolja. FEI­SZOL.GA I.OK­AT/NŐKET keres ״ Hírmérés”, T. A״ Híren­­golf 128. — Meghalt az Askelom melletti összeütközés áldo­­zata. Gedáljáhu Kas, aki szombat este a tengerparti országúton megsebesült, hétfőn hajnalban a reh­o­­voti Kaplan-kórházban be­­lehalt sérüléseibe. Az Ás­­kelón melletti Nicánim if­­júsági faluban dolgozó G. Kás összeütközött az ame­­rikai illetőségű, Tel Aviv­­ban lakó Edwin Hásem ál­­tal vezetett Lark gépkocsi­­val és törpemotorja a szó szoros értelmében ketté tört. Felesége, Ilona, aki­­vel csak lág-bármerkor es­­küdött össze, könnyebb sé­rülést szenvedett. Az aske­­lóni bíróság hétfőn reggel 2000 font óvadék és útleve­­lének elkobzása ellenében, szabadlábra helyezte a La­­pidot társaságnál dolgozó szakértőt, aki ellen a sebe­­sült elhunyta után súlyo­­sabb vádat fognak emelni. • NAGY CIPODZEMI VAI.I.A­­!•AT KFRK8 megfelelő N/.emélyt eipottzlet vezetésire Bét Leán­let fejlesztésre előirányzott ■״* *"­ A* érdekeitek forduljanak *׳ I POR VI1 ■Ji ex״ ______________ COR 821 Rftmftf.Gfm­ címre, réce- 1«»«* életntji, kor f* »*alt­ma) gyakorlat megjelölésével. Fiatal SZIGORÚ­AN KÓSER ! L­IBA belsők A 70 nélkül TM kg _ _ 1__ __ _ részek­pulyka ^ is továbbá a legfinomabb saját készítésű felvá­­gottak naponta frissen MERKÁZ HÁÁVÁZ T.A., Hásáron­ u. 21. (Tácháná Merkázitnén, Mizra­­chi pankfiókkal szemben) Telefon: 33769 Nyitva reggel T-től este 7-ig Ünnepi rendeléseket szerda este 7 óráig veszünk fel. — ״ My fair lady” Beér- Léván adómentes. Giora Go­­dik impresszárió ismételt kérésére, hogy mentesí tsék szórakozási illeték fizetésé­től a ״ My fair lady” októ־ berben Beér-Léván tartandó előadásait, a városháza ve­­zetősége úgy döntött, hogy csupán jelképes illetéket ró ki és pedig 50 fontot előadá­­sonként. Az impresszárió azzal indokolta kérését hogy az előadás bemutatása Beér Léván nagyösszegű­ kiadásokat emészt fel, a többi között például a 120­­ tagból álló társulat elszál­­­lásolását. Ismételt tárgya­­lások után, a városháza ve­­zetősége megértő álláspon­­tot tanúsított az impresszá­­rió kérése iránt. ­ Felborult az autó az éjjláti uton. A Beér-Léva és Éjlát közötti országút 95. kilométerkövénél felborult a petneh-tikvai 23 éves Chá- Á­jim Táviv által vezetett kis-­­ teherautó és a három hátul ülő utas, a 24 éves ros- , háájini Jicc­ák Záchária, a 17 éves Slomo Kirschner és a jáhudi Méir Becher köny­­nyebben megsebesült. A tender lecsúszott az útmen­­ti árokba és amikor a so­­főr igyekezett visszatérni az útra, az autó felborult. A sebesülteket a Miepe Ra­­monban kapott első segély­­nyújtás után hazaküldték. * A legújabb magyar hang­lemezek megérkeztek (leg­­jobb ajándék) ״ Hadash”, Hajarkon ötvenkilenc. Tel. 59684. Eskol aradi unokájja Lévi Jfihkol Miniszter­­elnök és hadügymi­niszter nagyapa lett! Leánya, az Ab­idon lakó Tárná So­­ebét szombaton világra­­hozta elsöszülött fiát a negevi központi kórház­­ban. Anya és fia jó egészségi állapotaink ör­­vendenek. Az elsöszülött fiút a jövő héten veszik fel Ábrahám ősapánk szö­vetségébe, az ünnepségen pedig a boldog nagyapa, Lévi Eskol lesz a „szán­­dák”. A fiú apja mérnök és az aradi lakosok bi­­zottságán­ak elnöki tisz­­tét tölti be, a miniszter­­elnök leánya pedig Beér- Léván, a városháza szo­­ciális ügyosztályán dolgo­­zik. ­ Szennyvíz­tisztító te­­lep épül Beér-Léván. A be­ér-lévai városházának veze­­tősége végre elhatározta, hogy városi tudakozó iro­­dát nyit. Méir Ben Jái­ ve­­zetőségi tagot és Oded Ej­­tán városi titkárt bízták meg azzal, hogy részletes javaslatot dolgozzanak ki ebben a kérdésben. A város­­vezetőség bejelentette to­­vábbá, hogy szennyvíz­tisz­­tító berendezést építenek a város déli részén, mintegy 2 millió font befektetéssel, melynek egy ötödét a város­háza adja. * Legszebb a ja*.klek egy jó könyv, vagy egy szép hanglemez az Allenby könyvtárból, T. A., Allen­­by 11. — Amerikai konzulátusi ügynökség nyílik Haifán. — Szeptember 1-én a haifai Acmout­ut 37. sz. alatt ame­rikai konzulátusi ■pynök. ség nyílik, amelynek élén a ,,J. Sassower kft.” társaság vezérigazgatója, Jákov Sas­­sower fog állani. A konzu­­láris ügynökség amerikai hajózási ügyekkel foglalko­­zik és bizonyos szolgálato­­kat nyújt majd amerikai állampolgároknak, de nincs felhatalmazva útlevelek és vízumok kiállítására. MEGÁLLAPODÁS AZ AKADÉMIKUSOK EGYIK CSOPORTJÁVAL Jeruzsálem, (Az Új Kelet, cheológusok, a történészek tudósítójától). — Jeruzsál­­ és még néhány más szelle­­lemben aláírták tegnap az m1 foglalkozású állami dol­gozó-kategória. A megegye­zést a közszolgálati felügye­lőség részéről a hatóság ve­­zetője Reuvén Sári írta alá, a pénzügyminisztérium ré­­széről pedig Sandberg ta­­nácsos, a pénzügyminiszter gazdasági tanácsadója. A dolgozók részéről mind a Hisztadrut, mind pedig a főiskolai dolgozók külön szakszervezeti osztályának képviselői is aláírták a meg­egyezést, első megegyezést, amely ál­­lami szolgálatban levő fő­­iskolai végzettségű dolgo­­zók egy csoportjának fize­­tését az elkövetkezendő két esztendőre rendezi. Ez a megegyezés az államtudo­­mányi és társadalomtudo­­mányi, valamint szellemtu­­dományi képesítéssel ren­­delkező dolgozókra vonat­­kozik. Ide tartoznak a töb­­bi között statisztikusok, a nemzetgazdászok, az ar- HatifortKOS turisták öntötték el haliát Luddra szervezett amerikai zsidó csoportok érkeznek az ünnepekre Az utóbbi napokban Hai­­fára rányomja bélyegét az ifjú népi turizmus képvise­­lőinek tarka-barka világa, akik mindössze hátizsák­­kal felszerelve érkeznek az országba is gyalogszerrel járják be a tájakat. Cso­­portonként, vagy csak pá­­rosával sétálnak a város utcáin és az országutakon és igyekeznek a legmini­­málisabb kiadásokkal végig élvezni a kirándulást e nap­fényes országban. A szá­mos diákot is magába fog­­laló népi turisták estén­­ként közkertekben, vagy a tengerparton helyezkednek nyugalomba, majd másnap gyalogszerrel vagy tremp­­pel folytatják útjukat. Hétfőn a haifai rendőrsé­­get is többször foglalkoz­­tatták az ifjú turisták. Egy közkertben éjjeli menedé­­ket lelt francia turista a haj­nalban, amikor a napfelkel­­tét szerette volna élvezni a haifai öböl fölött, rájött ar­­ra, hogy hátizsákjából több száz font értékű felszerelés tűnt el. Egy másik esetben a rendőrséget arra kérték fel, hogy egy gitáros fran­­cia turista körül csoporto­­suló tömeget szólítson fel a szétoszlásra, mert a tömeg lehetetlenné tette a kör­­nyékbeli üzletekbe való be­­jutást. Egy turistalány fel­­jelentést tett, hogy a sza­­bad ég alatt, a tengerpar­­ton eltöltött éjszaka folya­­mán ellopták 60 frankját, 40 izraeli fontot és többszáz fontot érő ékszereit tartal­­mazó pénztárcáját. A közeledő ünnepek je­­gyében áll a luddi repülő­­tér. Egy egész Boeing-gé­­pet megtöltött az a több mint száz utas, aki az El- Al gépével érkezett Luddra csoportos utazás keretében, amelyet különböző Egyesült Államok-beli zsidó szerveze­tek rendeztek. Az utazást három különböző turistává­,­lalat szervezi és a csopor­­tok két hetet töltenek Iz­­raelben.

Next