Uj Kelet, 1967. július (48. évfolyam, 5758-5783. szám)
1967-07-10 / 5765. szám
6 Új Kelet 1967 VB 10 REGÉNY Irta: Bóka László ZENEKÍSÉRET 9. ״ Nem is mondtam magának, Lóránt, hogy nagyszerűen halad a munkám — törte meg a csendet. — Egyre világosabban látom a mű egészének körvonalait, úgyhogy nemsokára hozzáfoghatok a részletek finom kidolgozásához. Ez a legérdekesebb minden munkában, mikor a tágra kanyarított horizont lassan megtelik élettel.” Szokatlanul komolyan hangzott ez. Meghatódtam. Ünnepélyes volt e perc: egy alkotó szellem nyilatkozott meg jelenlétemben, a teremtő energia vallott önmagáról. Walter nem vette észre meghatottságomat, vagy félreértette. Elnevette magát: „Ne haragudjon, hop untatom ezzel, de teljesen belevesztem a munkába és nem tudok másról beszélni.” Sietve tiltakoztam az ellen, hogy engem untat. Féltem, hogy félbeszakítja vallomását, ösztönözni akartam, s tudomására szerettem volna adni, hogy én milyen mélyen érdeklődöm munkája iránt, hogy már mástól is hallottam munkásságáról. ״ Ugye, Dittmar professzor irányítása mellett dolgozik?” A nagy büntetőjogász nevének említésére Walter rázkódott a nevetéstől. ״ Ember, maga megöl a naivitásával! Bár nem lenne utolsó tréfa a vén hülye Dittmar véleményét is kikérni egy készülő balett ügyében, de ettől ez ideig eltekintettem. .. Csak nem gondolta, hogy a szakdolgozatomról beszélek?” Szemembe nevetett, úgy gyönyörködött elképedt zavaromban. Nem volt semmi sértő abban, ahogy kinevetett. A zavar kivételes örömet okozott neki, hálával és szeretettel nevette ki azokat, akiket sikerült zavarba hoznia. Meleg kézfogással búcsúzott el tőlem az internátus előtt: ״ Még van egy kis dolgom, de remélem, holnap újra látom, lenne egy kis utunk együtt.. Később rájöttem, hogy felesleges volt ilyenkor meghatódnom. Rájöttem, hogy nem valami kivételes jóság hajtotta felém. Megtudtam, hogy neki van szüksége rám, s nem nekem őrá, hogy egyáltalán nem törődik azzal, hogy van-e valamire is szükségem. De mikor rájöttem erre, akkor sem haragudtam rá, akkor is elérzékenyültem, mert hihetetlenül kedves volt ilyenkor, s ha nem is adott semmit, de a megajándékozottság illúziójával mégiscsak megörvendeztetett. Közvetlenül válóperem előtt, mielőtt kiadták volna ellene valami sikkasztás miatt a körözőlevelet Magyarországon, egy este felhívott. Tudtam, hogy meg akar zsarolni. Mégis megdobbant a szívem, mikor dallamos hangját meghallottam. ״ Nagyon leköteleznél, ha néhány percet szentelnél nekem. Szükségem lenne rád ma este.. Boldogan aludtam el, s boldogan ébredtem. Otthonom emléke elsüllyedt. Macára már alig gondoltam, s egy új élet körvonalai bontakoztak ki előttem. Rengeteget dolgoztam. Már nem volt szükségem arra, hogy a dagadt Zedlitz tanítson. Lassan, óvatosan önálló kutatásokba fogtam, a munkanaplóm egyre többször került Kolschützky professzor asztalára. ״ Talán panaszkodni fog majd, hogy túlterhelem, de vesse alá magát annak a munkarendnek, ami Intézetem életrendje. Nem fogja kárát vallani. Látom, hogy lendületesen dolgozik, azt akarom, hogy mire ez a lendület ellankadna, akkorra már a munka fegyelme vezesse tovább. Azt akarom, hogy a kutatás életformájává váljék, azt akarom, hogy a mi tudományunk problematikája úgy vegye körül, mint a légkör.” Nem tiltakoztam ellene, bár észrevettem, hogy Kolschützky a maga munkáját sürgeti, készülő Rendszeres Fonetikájának részletmunkáit akarja elvégeztetni velem a saját kutatásaim rovására is, ha kell. Elvégeztem, amit rám bízott, s ezenfelül folytattam a magam munkáját. Ez nem volt könnyű. Hónapokig egy-két órát aludtam csupán. Mert estéim nagy részét Walterral töltöttem, s egyre többet időztem Weltneréknél is. Kimeríthetetlen korsó az ifjúság, akkor tudtam meg, mikor elvonták ajkamtól. Különös életrendet alakítottam ki a múló hónapok alatt: esztelen és szisztematikus életrendet. Belefogytam, belesápadtam, de boldog voltam■ És nevem kezdett feltűnni a szakfolyóiratok hasábjain. Egy reggel két levelet hozott a posta. Pesti profeszszorom írt és — legnagyobb meglepetésemre — Maca, kinek hetek óta nem írtam már. Diákos izgalommal bontottam fel professzorom levelét: ״ Kedves Lóránt — örömmel olvastam Winkler Zeitschriftjében megjelent cikkét francia jövevényszavaink hangsúly-problémáiról, általában örömmel látom, hogy dolgozik. Kolschützky minden levelében megemlíti magát, s megelégedéssel számol be előmeneteléről. Az örömért, amit munkásságával szerez nekem, hálából egy örömhírt közlök. Sikerült kieszközölnöm, hogy a Müncheni Fonetikai Kongresszuson ezen a nyáron maga is egyetemünk képviselői között fog szerepelni. További jó munkát kívánnék magának, kedves Lóránt, de tanítói szerepemből kiesve, inkább azt kérdem aggódva: nem dolgozik túlságosan sokat? Remélem, hogy szórakozik is, ez kell a munkához. De remélem, hogy nem dolgozza agyon magát, mert ez megrontja szórakozásait. És higgye el nekem, hogy a szórakozásban olyan fontos dolog, mint a munka. Szeretettel üdvözli öreg tanára...” Hiú örömömet elnyomta hamarosan a zavart csodálkozás. Én olyan fontosnak tartottam munkámat, hogy éjjeli álmomból, egészségem rovására loptam csak időt szórakozásra — azt is lelkiismeretfurdalások között. Csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudtam kitartani embertelen munkaprogramom mellett. S most nem bíztatást kapok, hanem e furcsa, közvetlen hangú levél megzavar kitartásomban. Megrendített, s mégis meghatott benne valami. A másik levél után nyúltam. ״ Kedves Lóránt — nem is tudom, illik-e írni magának, miután olyan régen nem írt; nem mintha számon tartanám leveleinek érkezését, de most, mikor a címét kerestem, önkéntelenül is megnéztem legutolsó levelének dátumát. . . Azért írok csak, bár nem érdemli, mert olyan valamit akarok közölni, aminek talán örült volna régebben. Jövő héten szombaton apukának Bécsbe kell utazni és rávett arra, hogy én is vele menjek. A Singerstrassén fogunk lakni (15. szám, I. emelet), apuka barátjánál, aki egyszer volt nálunk, ha még emlékszik arra a nagy farsangi murira .. . Ha tud időt szakítani, akkor talán felkereshetne minket, bár nem akarom elvonni fontos tanulmányaitól, amik annyira igénybe veszik idejét, hogy egy képeslap írására sem hagynak időt. Ezt nem panaszképp írom, csak úgy megjegyzem, tisztelt tudós úr. De már nagyon sokat is írok. Az esetleges viszontlátásra! Maca.” Buta kis levél — gondoltam fölényesen. Valóban az volt, amolyan kis úrilány-levél, a keveset író, keveset olvasó, önmagával sem őszinte emberfajta félszeg levele. De hiába állapítottam meg, nem tudtam napirendre térni felette. Ez a butuska iromány mégiscsak egy őszinte és egyértelmű lelkiállapot tükre volt. Tételszerűen össze lehetett foglalni tartalmát: „Szeretlek, szeretnék találkozni veled, nő vagyok és te férfi vagy.” Maca levele arra kényszerített, hogy megállapítsam: én ugyan sokkal formásabb és elmésebb levelet tudnék írni, de ez a levél korántsem lenne ilyen őszinte és egyértelmű. Ha arra gondoltam, hogy látni fogom ezt a kislányt, ügyefogyott csókocskák bizsergető melege öntött el. De kívántam vajon ezt a találkozást? Nem nagyon. Az emlék, mit levele felkeltett, kellemes volt. De túlságosan sok bizonytalankodó érzés fűződött mégis hozzá. Valamikor, mikor pesti úrifiú voltam — nem is olyan régen —, homályosan élt bennem valami kép a jövőről, s ezen a képen Maca menyasszonyként vagy fiatal asszonyként élt, mert ez a dolgok rendje, az ember egyszer megnősül, valami vagyonuk van és az öreg Zolnaynak, Maca apjának remek összeköttetései vannak, ami nem fontos, de kellemes. De most, most hiába meregetem szememet a jövőbe, ott nem látok semmiféle házikabátot, reggeli vajas zsemlét és hitvesi csókokat. Sehogy sem tudtam elképzelni, hogy valaha papának fogom szólítani az öreg Zolnayt és rettegve gondoltam arra, hogy Macát meg kell esetleg ismertetnem Walterral. Mit fog szólni Maca, ha Walter közvetlenül megkérdi, hogy ,,mondja, kedves napkeleti hercegnő, magának milyen az emésztése így kora tavasszal?”... Ez volt a könnyebbik rémkép: Maca zavarba jön, elpirul, esetleg félszegen nevet, vagy megsértődik. De mi lesz akkor, ha Walter megkérdi tőle, hogy ,,Mozart zenéjében észrevette már a nemi együgyűséget ?” Maca meg fog semmisülni, nem a kérdés szabados tartalma okán, hanem azért, mert bizonyára még semmit sem vett észre Mozart zenéjében, s talán meg sem tudja különböztetni mondjuk Wagner zenéjétől. Hirtelen láttam Macát és az összes macákat, meghatott s merev arccal a jótékonysági hangversenyeken, ahogy elnyomják az ásítást, ahogy erőlködnek, ahogy lopva körülpillognak a teremben, s hallottam szánalmas suttogásukat: isteni volt! Mit fog szólni Maca, ha megismeri Lilit? Nem fogja megismerni, arról gondoskodom, mit szólna, ha megismerné? Mit szólna Walter készülő balettjéhez, a Himmelpfortgasse éjszakáihoz és Helénhez, a pincérlányhoz, akinél mindig lehet pálinkát és farsangi jelmezt kapni. Aznap este éppen Helénhez készültem, ott volt találkám Walterral. Helén, a pincérlány alig volt személyiségi állomás volt, találkahely, bölcsőde, segélyhely. Walter szeretett ott időzni. Mint akkor is, rendszerint végighevert Helén veretlen ágyán és úgy fogadta látogatóit — ebben az időben kizárólag engem. (Folytatása következik) A gázai sáv lakóinak Az egyiptomi uralom sem volt fenékig tejfel Gáza izraeli uralom alá jutott lakosai nem tudják mit kezdjenek szabadidejükkel. Amióta csökkentették a kijárási tilalmat, a lakosok elárasztják az utcákat. Csoportosan járnak fel-alá, megtöltik a kávéházakat, vagy egyszerűen az út szélén álldogálnak. Semmiképp sem lehet szemet hunyni a hirtelen változás felett. A lakosoknak már nem kell végignézni a ״ palesztinai felszabadító hadsereg" nagyképű felvonulásait, nem kell hallgatni az uszító beszédeket, nem kell térdethajtaniok. Abdul Nasszer, a ״ megszállt Palesztina felszabadítója” előtt. A tény, hogy a ״ megszállt Palesztina" jött el hozzájuk és ő maradt ott — nem szorul semmiféle magyarázatra. A gázai lakosoknak most újfajta időtöltésük van. A katonai kormányzóság falragaszainak olvasása. A kormányzóság, annak ellenére, hogy még katonai jellegű, sok mindenben különbözik az egyiptomi hasonló hatóságtól. Ezeket a különbségeket azonban eddig ismeretlen okból nem domborították ki kellőképpen. A gázai araboknak tulajdonképpen nincs sok okuk arra, hogy különösebb szeretettel viseltessenek az egyiptomiak iránt, akik egész idő alatt úgy viselkedtek velük, mint hódítók ״ bennszülöttekkel”. Az egyiptomiak számos lehetőséget találtak arra, hogy kidomborítsák „fölényüket”, így például az egyiptomiak az utóbbi tíz évben szigorú kijárási tilalmat tartottak fenn, a gázai sáv valamennyi városában. A titalom a sötétedéstől virradatig tartott és felölelte az egész polgári lakosságot. Tilos volt a közlekedés ezekben az órákban azon a főútvonalon is, amely a gázai sáv városait Rafiác-hal köti öszsze. A tilalmat a legszigorúbban betartották, különösen a menekültek által lakott vidéken, akiknek lakótelepei a kijárási tilalom idejére valóságos koncentrációs táborrá váltak. Ez egyben arra is utal, hogy milyen mértékben bíztak az egyiptomiak a menekültekben, akiknek sorsát annyira ״ szívükön viselték” a nemzetközi fórumokon. Az ügy másik része persze, hogy bizonyos helyi előkelőségek busás ״ baksis” ellenében kaphattak közlekedési engedélyt. Az egyiptomi uralom alatti állapotokra vall, többek között a ״ bankrablás” is, amelyet nagy alapossággal hajtottak végre, közvetlenül a gázai sáv izraeliek által való elfoglalása előtt. Kiderült, hogy az egyiptomiak teljesen kifosztották a gázai bankok pénztárait, amelyekben mintegy ötmillió egyiptomi font volt. Egyelőre nem ismeretes az izraeli hatóságok előtt, hogy milyen formában hajtották végre ezt az egyiptomiak, azonban az a tény, hogy valamennyi gázas bankpénztár üres, rendkívül megnehezíti a gazdasági élet helyreállítását. Nem lehet sem bankhitelt, sem bankgaranciát szerezni gazdasági tevékenység részére A gazdasági élet kerekeit azokkal a kis készpénzösszegekkel "alapozzák" ,amelyek néhány jobbmódú helyi kereskedőnél maradtak. Ennek a ténynek a súlyosságát fokozza az, hogy a sávban menekültek százezrei, húsz éven át teljes tétlenségben éltek, anélkül, hogy az egyiptomi hatóságok bármit tettek volna produktivizálásuk érdekében. Természetesen azonban, a gázai lakosok egyiptomiak iránt érzett ellenszenve nem jelenti azt, hogy szimpatizálnak Izraellel. Az izraeli hatóságok hangsúlyozzák, hogy ilyen feltételezés káros következményekkel járna, mert nem szabad megfeledkezni arról, hogy végeredményben két évtizeden át az egész egyiptomi propaganda kizárólag az Izrael-ellenes gyűlölet szításával foglalkozott. Elsődleges kimutatás szerint 450 ezer lakos él Gázában, közülük 250 ezer menekülttáborokban, 70 ezer a táboron kívül, a többi 130 ezer pedig Gáza városában és kisebb helységekben, mint Chan Junisz, Ráfiáh és hasonlók. Izraeli szakértők, akik felevizsgálták a foglalkoztatási lehetőségeket, arra a meglepő megállapításra jutottak, hogy alig 300 ember dolgozott termelő iparban. Ide tartoztak különböző kisüzemek: Üdítő-italok, jéggyár két gumicipő-üzem, egy bőrfeldolgozó — és egy olaj-üzem. Néhány kisebb szövőműhely is működött, összesen 100 géppel. Még ha túlzottnak is minősítjük a lakosságszámról készült jelentést, akkor is aggasztó ez a helyzet. Az is kiderült, hogy a rendkívül felduzzasztott adminisztrációnál az alkalmazottak száma, az izraeli arány négy-ötszöröse, holott ez sem tartozik a legalacsonyabbak közé. További megélhetési források az övezetben: Autóbusz- és taxiközlekedés, teherfuvarozás, vasút, halászat és mezőgazdaság. Ami az említett felduzzasztott adminisztrációt illeti, említésre méltó, hogy az egyiptomiak a gázai kerületben ezer rendőrt alkalmaztak, havi 10 egyiptomi font átlagfizetéssel, holott a létminimum legalább 17—20 font havonta, így már nem nehéz megérteni, hogy a főjövedelmi forrás, a ״ baksis” volt, amelyet a rendőrök minden további nélkül természetesnek vettek ״ ügyfeleiktől־, hogy pótolják a megélhetésükhöz szükséges összeg másik felét. Az izraeli hatóságok rendkívül súlyos erőpróba előtt állanak, amikor is olyan embertömeggel kerültek szembe, amely két évtizeden át semmiféle munkát nem végzett, dologtalanul ténfereg az utcákon és kizárólag az UNRWA támogatásából él, mely csak a legszükségesebb létminimumot biztosítja. Természetes, hogy a hatóságok nem képesek ilyen körülmények között forradalmi változásokra. A közvetlen cél, az, hogy az életet visszairányítsák, legalábbis a háború előtti standardra. A gázai körzetben egyelőre 250 helyi rendőr kezdte meg működését, a 700-ból, amely szolgálatra jelentkezett az izraeli hatóságoknál. Ezeket a rendőröket, akiknek feladata a közbiztonság őrzése, a napokban fegyverrel is ellátták. Tíz év óta teljes éjszakai kijárási tilalom volt érvényben . Súlyos problémát jelent a tétlenségre szoktatott tömegek produktivizálása