Uj Kelet, 1970. április (51. évfolyam, 6600-6623. szám)
1970-04-01 / 6600. szám
Húsz éve hozták haza Szenes Chana hamvait 1944 november 7-én sortűz dördült el a budapesti Margit-körúti fogház udvarán. Szenes Channa mártírhalált halt az útban lévő zsidó államért. Négy évvel és négy hónappal később — egész pontosan húsz évvel ezelőtt — Izrael állama hazahozatta hamvait. Nemzeti hősnek kijáró hivatalos díszszertartással, katonai tiszteletadás mellett temették el Jeruzsálemben. Szenes Anikó holttestét 1950 március 6-án exhumálták Budapesten. A koporsót Izrael akkori római követe és az olaszországi zsidó hitközségek szervezetének elnöke fogadta Olaszországban. Nápoly kikötőjében a Kedma hajóra került a koporsó, amelyről az izraeli felségvizekre érve, a fiatal izraeli katonai flotta ott várakozó két hadihajójának egyikére került — a tengerészek díszőrségétől kisérve. A haifai kikötőben néma tömeg várta a hajók érkezését. A városháza előtti ravatal mellett Kálmán Lázár, akkor közoktatásügyi miniszter és mai államelnök, fogadta-búcsúztatta a nemzet halottját. Haifárólelárvult otthonába, Szolet-Jám kibucba vezetett az út, majd a temetési menet végigvonnult Tel-Avivon és elindult a fő-város felé. Útjában meg-megállt. A nemzet vezérei egyenként személyesen is elbúcsúztak Chana Szenestől s a jelképről beszéltek, a legendáról, amely alakja köré fonódott. A Szochnut jeruzsálemi székháza előtt a kormány tagjai álltak díszőrséget. Dávid Ben Gurion akkori miniszterelnök, a néhai Mose Sárét, Golda Méir, Pinchász Rozen és Jigál Jádin vezérkari főnök tisztelegtek a nemzet idegenben elesett halottja előtt. A Herzl-hegyi katonai temetőben helyezték örök nyugalomra. A chederai Szimcha Vajda mérnök, egykori budapesti lakos, jelen volt Chana Szenes hamvainak exhumálásánál, mint a budapesti Zsidó Kórház akkori főmérnöke. Vajda mérnök máig is pontosan emlékszik az akkor felvett jegyzőkönyv részleteire: ״ Jegyzőkönyv, amely felvétetett 5710 ádáz hó 17-én, 1950 március 6-án, hétfőn reggel 8 órakor a budapesti Chevra Kadisa rákoskeresztúri temetőjében. Jelen voltak: Izrael államának budapesti képviselete részéről dr. Mose Karmeli és Eliézer Bárkái. A pesti rabbinátust dr. Herskovits Fábián képviselte. Megjelentek továbbá a budapesti Chevra Kadisa elöljáróságának képviselői s a magyar állam hatósági megbízottai. A technikai munkálatokat Vajda Zsigmond mérnök irányította. A jelenlevők megállapították a bejegyzések és a meglévő sírkő tanúsága szerint, a sirhant pontos helyét és a vallási előírásoknak megfelelően a sírkő eltávolítása után, feltárták a sirhantot. Az exhumálás folyamatáról beszámolva, a jegyzőkönyv tanúsítja, hogy a fejlövés helyét felismerték és igazolást nyert szemtanuk azon szóbeli közlése, hogy a fogak egy részét kiverték. Az exhumálási szertartás befejeződése után, a magyarországi zsidóság átadta Izráel követségén keresztül ״ Izráel állama számára a zsidó nép áldott emlékű hősének, Szenes Chanának földi maradványait, hogy az ősi földön, az újjászületett hazában aludja örök álmát“. Vajda mérnök személyesen erősített meg még egy 1950-ből származó okiratot, amelyet Trebitsch Márkus, a budapesti Chevra Kadisa néhai főtitkára hitelesített. Ez az okmány Szenes Chana eltemetésének körülményeire vet fényt. Mint ismeretes, a német megszállás alatt a zsidók nem mehettek ki a temetőbe, így Nyíri János, a rákoskeresztúri zsidó temető keresztény kertésze intézte a szertartások lebonyolítását. 1944 november 9-én Nyiri János kijelentette, hogy a hatóságok a temetőbe szállítottak egy kivégzett kémnőt. A kertész utasítást kért arra vonatkozólag, hova temesse az illetőt. Annak ellenére, hogy Nyiri János teljesen megbízható volt, a Chevra Kadisa emberei természetszerűleg nem mertek olyan utasítást adni, amely veszélyesnek bizonyulhatott. Közölték a temetőőrrel, hogy amennyiben a halottat ״ tévedésből a mártírok parcellájába temeti el, nem fognak ezért szemrehányást tenni.” Így került Chana Szenes holtteste a mártirok temetőrészébe és Nyíri János másnap jelentette az elöljáróságnak, hogy a kivégzettet ״ tévedésből eltemette a mártirok parcellájába“. Chana Szenes sirkantja exhumálásáig, a budapesti zsidóság zarándokhelye volt. (Galili) 4 UJ KELET 1970. IV. 1 0. M Vendégeink: TARDOS TIBOR, Párizsban élő magyar-zsidó író Nemcsak írásban, élőszóval is őszinte. Például a következőket mondja: — Irigylem azokat az írókat, akik százezreknek írnak. Az én legutóbbi könyvemet — L’interieur du Spectre — négyezer példányban adta ki a Gallimard. Mit tegyek? Nem tudok népszerűbben ínni... Az intellektuális humor művelője, tépelődés jellemzi minden sorát. Egyébként nem humoristaalkat, ami például abból is kiderül, hogy nagyon jókedvű, önmagát elsősorban azzal mulattatja a társaságban, hogy másokat nevettél. Van benne valami diákos vásottság. Csak a stílusa érett. Egyébként 52 éves. Első könyve Jogászfalva címmel 20 éves korában jelent meg. Ő maga soha nem volt jogász — csak az édesapja, a néhai berettyóújfalui ügyvéd —, Tardos Tibor gyógyszerészetet hallgatott a pesti egyetemen, aztán kikerült a Sorbonnera, ahol földrajzzal és térképészettel foglalkozott. Tanulságott a németek ellen, részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Kommunista lett. A felszabadulás után szélsőbaloldali lapoknál dolgozott Párizsban, csak 1948-ban tért vissza Rományait nem fejezte be, fegyvertdapestre, ahol a Szabad Nép szerkesztőségében Íróasztal várta. Elég nehéz dologra vállalkozott. A Franciaországban vérévé vált avantgarde-módszerekkel próbálta ábrázolni riport-színvonalon Rákosi Mátyás országának hétköznapjait. Kutató természete, örök ellenzékisége biztosíték volt TARDOS TIBOR Az író karikatúrája önmagáról arra, hogy nem sok jót fog megenni a Szabad Népnél. Közben irodalommal is foglalkozott — megkapta kétszer is a József Attila-díjat —, s Rákosi irodalmi ellenzékének egyik hangadója lett. 1954-ben kiebrudalták a Szabad Néptől. 1956-ban ült is másfél évig, aztán üzemi lapok szerkesztőségeiben dolgozott — később itt újra, sőt ״ Tücsök“ című története alapján filmet is forgattak — de 1964-ben ismét Párizsba költözött, ahol korábban már kilenc évig élt. Mégsem lett belőle azóta sem francia író, legfeljebb franciául író író, aki szívesen vállalja magyarországi kollégái munkájának tolmácsolását. Legutóbb Szabó Magdát és Örkény Istvánt tolmácsolta franciául. Neki magának nemrég jelent meg egy könyve Párizsban, s egy darabját játszották. A következő most kerül bemutatásra, rövidesen. Ami nagyon érdekes, Tardos Tibornak nincsenek problémái a modernséggel. — Nálam senki sem avantgardabb Párizsban — mondja —, mindig is az voltam. Egyébként nem az a fontos, hogy avantgarde legyen egy darab, hanem hogy jó legyen ... Izraelben most jár először. Régen látott berettyóújfalusi barátaival találkozott és — a zsidósággal. — Ez Natanján történt — meséli —, pontosabban a Natanja melletti hászid negyedben, Kirját Cánzban. Bementem egy héderbe. Láttam a pajeszos gyerekeket, s egyszer csak elbőgtem magam. Hogy miért? Ha én azt tudnám. Talán azért, mert egyszerre megértettem, hogy a zsidóság örök. Pedig én magam soha sem jártam héderbe. Úgy látszik, a zsidóság mélyebben van az emberben, mint ahogy gondolnánk az életünk első 50 esztendejében. lb. p.) | ////s tmmnrnvrnrtnrtnrrwvnrnrn HlKDBIÜ^bKKl ES ELOFIZETtSEKEl *ELVESZ. AZ UI KÉMÉT natanjai megbízottja, Mittelman. Gottlieb Sáár Hágái utca 14״ a Geva gyógyszertár mellett juuuunuuua*1um1u1uuuuuuu A HOTEL mfmrwTwimmrw Irta: ARTHUR HAILEY 35. Az egyedüli probléma csak az, hogy mire rájönnek, a legtöbb igazi, jó hely — talán még ezt a szállodát is beleértve — megszűnik és nincs többé. — Egy pillanatra elhallgatott, aztán váratlanul azt kérdezte: — Mikor határoznak? — Igazán nem tudom — mondta kissé megzavarodva Christine, mert az öregember érzéseinek mélysége, a dolgok lényegének értelmes elemzése rendkívül meglepő hatást tett rá. — Csak azt remélem, hogy O’Keefe úr nem marad itt huzamosabb ideig. — Ő nem az a fajta, aki sokáig marad egy helyen, mint hallottam. Gyorsan intézi a dolgokat, ha valamit elhatározott. Nos, én csak annyit mondhatok, nagy kár lenne és, ha bekövetkezik, van itt valaki, aki soha többé nem tér vissza erre a helyre. —־ Nagyon fog hiányozni nekünk, Wells úr . . . feltéve, hogy én kegyelmet kapok és megtartanak a szolgálatban. — Maga, kedvesem, mindenképpen megmenekül, mert odakerül, ahová maga akarja. Feltéve, hogy valami fiatalembernek lesz annyi esze és megmenti magát attól, hogy szállodában kelljen megkeresnie a kenyerét. Christine válasz helyett rámosolygott az öregre és most már más dolgokról beszélgettek tovább, míg egy rövid koppanás az ajtón jelezte, hogy az ápolónő visszaérkezett. — Köszönöm szépen, Francis kisasszony — hálálkodott mesterkélt mosollyal, s elszántan az órájára nézett. — Itt az ideje, hogy a betegem megkapja a gyógyszerét és pihenjen. — Amúgy is mennem kell már — válaszolta Christine. — De holnap eljövök, ha lehet, Wells úr. — Nagyon örülök, ha eljön. Amikor Christine az ajtóból visszamosolygott rá, hamiskásán hunyorított. ★ Az íróasztalán üzenetet talált, mely arra kéri, hogy hívja fel telefonon Sam Jakubiecet. A hitelügyletek lelkiismeretes felelőse közölte vele értesüléseit. — Gondolom, kellemesen fogja meglepni, Francis kisasszony, ha megtudja, hogy a montreali bankból kedvező híreket kaptam, úgy látszik, a barátja bankszámlája rendben van. — Ez igazán jó hír, Sam, mit mondtak? — Érdekes módon, elég furcsa választ kaptam tőlük, egyetlen szót sem voltak hajlandók beszélni a hitelkeretről, a bankok az ilyen kérdést általában diszkréten kezelik. Csak annyit mondtak, hogy küldjem be a csekket és átutalják a kívánt összeget. Közöltem, mennyiről van szó, de nem tapasztaltam, hogy az összeg gondot okozott volna nekik, így hát arra következtete, hogy van neki 200 dollárja. — Nagyon örülök a hírnek. — Én is örülök, gondolhatja, de azért figyelemmel kisérem a szobaszámlát és ügyelek rá, hogy ne legyen túl magas. 10. Curtis O’Keefe és Dodo kényelmesen elhelyezkedtek egymással szomszédos lakosztályaikban és Dodo hozzálátott mindkettőjük holmijának kicsomagolásához, amit mindig szívesen vállalt. Pillanatnyilag a lakosztály nagyobb méretű nappaliszobájában a hoteltröszt tulajdonosa pénzügyi jelentést tanulmányozott, egyikét a kék borítékba zárt iratoknak, melyeken nagybetűs felirat állt: „Szigorúan bizalmas — a St. Gregory helyzet előzetes vizsgálatai”. NAPRÓL-NAPRA ףך*********** 11—*|—^»numius A második alijja érdekében A Független Liberális Párt kérnek adtak kifejezést, hogy támogatni kell őket, noha olyan emberek tevékenykednek a Landsmannschaftok keretében, akik évtizedekkel ezelőtt alijjáztak. Amikor a vezetőség egyik tagja — keleti zsidó — azt kérdezte, hogy lehet héberre lefordítani a Landsmannschaft kifejezést. Chájim Techmann így válaszolt: — A második alijja . . . Dodo, miután alaposan szemügyre vette a pompás gyümölcskosarat, melyet Peter McDermott küldetett fel a lakosztályba, kiválasztott egy almát és hámozni kezdte, amikor a telefon O’Keefe mellett a kisasztalon megcsendült, néhány percen belül immár másodszor. Az első beszélgetés Warren Trent udvariassági hívása volt, üdvözölte a nagy vendéget és az iránt érdeklődött, nincs-e valami kifogása az elszállásolás és kiszolgálás ellen, vagy van-e valami különleges kívánsága? A kölcsönös, szívélyes üdvözlések a következőképpen zajlottak: — Minden a legnagyobb rendben van, köszönöm érdeklődését, nem is lehetne jobb, kedves Warrenem, még egy O’Keefe-szállodában sem. — Mindezek után O’Keefe elfogadta a maga és Dodo nevében a vacsorára szóló meghívást a St. Gregory szálloda tulajdonosának magánlakosztályában. Nagyon örülök — jelentette a szálloda-mágnás kegyesen — és hadd mondjam meg ebből az alkalomból, mennyire bámulom a házát. — Ez az — válaszolta Trent kissé szárazon a telefonba — amitől kissé félek. — Hát akkor, kedves Warren, ma este kissé elbszélgetünk a dolgokról. Egy keveset üzleti ügyekről is társalgunk, ha éppen kell, de legfőképpen arra a kedélyes társalgásra várok, amit ma este lesz szerencsém folytatni a nagy szállodai szakemberrel. — Miután visszaakasztotta helyére a kagylót, Dodo öszszeráncolt szemöldökkel kérdezte: — Ha ez az ember olyan nagy szállodai szakértő, Curtie, miért adja el neked az üzletét? ״׳ A férfi, mint mindig Dodo kérdéseire, a legkomolyabb hangon válaszolt, noha tudta, hogy a kicsike a feleletet amúgy sem képes felfogni. — Elsősorban azért, kedvesem, mert új korszakban élünk és ő nem tud róla. Manapság nem elég, ha valaki jó szállodai házigazda, az is kell hozzá, hogy értsen a kiadások lekönyveléséhez. — Jé ... — kiáltott fel Dodo — nézd csak, mekkora almák. A második telefoncsengetés, amely az első beszélgetést követte, a szállodai előcsarnok nyilvános telefonállomásáról érkezett. — Halló, Odgen — szólt a kagylóba O’Keefe, miután a telefonáló megnevezte magát, — éppen most tanulmányozom a jelentését. Az előcsarnokban tizenegy emelettel alább egy kopaszodó, fakóarcú férfi, aki külseje után ítélve könyvelő lehetett, és több más foglalkozása mellett valóban, könyvelő is volt, a telefonfülke előtt várakozó fiatalabb férfi felé megnyugtatón intett az üvegen át. A férfi Odgen Bailey volt Long Islandból, de a szállodai vendégkönyvben Richard Fountain, Miami névvel és címmel jegyeztette be magát az elmúlt két hét alatt. Az őt jellemző elővigyázatosság szerint nem a szálloda belső telefonvonalát használta, sem a saját, negyedik emeleti szobájában lévő házitelefont. Most, gondosan megválasztott kifejezésekkel jelentette: — Van is néhány kérdés, amit részletesen meg kell beszélnünk, O’Keefe úr és néhánytovábbi felvilágosítást kell adnom, ami, gondolom érdekelni fogja. — Rendben van, negyed óra múlva legyen itt, várom. A beszélgetés után O’Keefe jókedvűen szólt oda Dodonak. — Boldog vagyok, hogy örülsz a gyümölcsnek. Ha nem volnék rád tekintettel, leállítotttam volna ezt a szüreti mulatságot. — Na igazán, nem mintha én olyan borzasztóan rajonganék érte ... — A kék bébiszempár kerekre tágult, amikor felnézett a nagy emberre. — Nem is értem, miért nem kóstolod meg soha, én egyszerűen sajnálom kidobni. — Egy nagy szállodában nagyon kevés dolog vész kárba — magyarázta a férfi. — Akármit otthagyhatsz a tányérodon, valaki más megkapja, vagy elviszi, talán éppen a hátsó kijáraton keresztül. — Az anyukám megőrül a gyümölcsért... — Dodo egy fürt szőlőből csipegetett. — megbolondulna, ha egy ilyen megrakott gyümölcskosarat látna. A férfi újra a könyvelési lapok után nyúlt, de most letette a kezéből. — Hát akkor mért nem küldesz neki egyet? — Úgy érted, hogy most, rögtön? — Hát persze ... O’Keefe újból felemelte a telefont és a szállodai virág- és gyümölcsüzletet kérte. — Itt Mr. O’Keefe beszél, ön küldte fel a szobámba a gyümölcskosarat? Aggodalmaskodó női hang válaszolt. — Igenis uram. Valami nincs rendben? — Minden a legnagyobb rendben van, sőt, ugyanilyen gyümölcskosarat akarok küldetni táviratilag Akron, Ohioba. Az összeget írják a számlámhoz. Egy pillanat ... — A kagylót átadta Dodonak. — Add meg a pontos címet és üzenetet az anyád részére. A lány bemondta a telefonba a címet és a rendelés befejeztével önkénytelen kedveskedéssel melegen átkarolta a férfi nyakát. — Jaj, Curtie, te vagy a legédesebb fiú ... ״ Curtie” sütkérezett a lány őszinte örömének megnyilatkozásában. Milyen különös, futott át a fején, hogy Dodo, aki szívesen fogadott el értékes ajándékokat, akárcsak valamennyi, eddigi elődje, mégis ezeknek az apróságoknak, mint a gyümölcskosár, tudott a legjobban örülni. Miután a nagy embervégzett a borítékban lévő iratok áttanulmányozásával, pontosan tizenöt perc múlva a lakosztály ajtaján kopogtatás hallatszott, Dodo maga ment ajtót nyitni. Két férfit vezetett be a szobába, akatáskákkal a hónuk alatt. Az egyik Odgen Bailey, aki az előbb lentről telefonált, a másik férfi az asszisztense, Sean Hall, felettesének ifjabb kiadása. — Körülbelül tíz évvel lehet fiatalabb, gondolta O’Keefe, ugyanaz a sárgás-fakó arc, merev pillantás, mely nyilván abból származik, hogy végeláthatatlan könyvelési adatok lapjai fölé görnyedve számadatok egyeztetésével foglalkozik. (Folytatjuk) köiden az utóbbi időben komolyan tárgyalnak különböző reorganizációs kérdésekről. A vita során a párt vezetőségének néhány tagja azt boncolgatta, vajon szükséges-e a különböző Landsmannschaftok fenntartása. Voltak természetesen olyanok is, akik pártolták a Landsmannschaftokat s annak a véleményük Kirját Tivonban a napokban sajtóértekezletet tartottak abból az alkalomból, hogy campingnyaralótábort létesítettek a városka mellett. A sajtóértekezleten Jichák Kellenberg tanácselnök beszélt, de szavait gyakran félbe kellett szakítania, mert a légihad-A vétik és Néhány napja alistázott Németországból egy vallásos zsidó, Dájniel Ávrahám, aki a Münchenben felgyújtott zsidó aggokháza éttermének egyik tulajdonosa volt. Családjával együtt az Afula környéki Kfár Gideon vallásos műsárban telepedett le. Pár nappal alijjázása után Afu lán felkért egy újságírót, vezesse el régi barátjához, a zsidó hitre áttért müncheni Gersom von Schwartzehoz, akiről néhány héttel ezelőtt az Új Kelet is külön cikkben emlékezett meg. — Von Schwartze családjával együtt pillanatnyilag az afulai klita központban tartózkodik. Amikor a „játik” von Schwartz, aki már hat hete Izraelben él, találkozott régi barátjával, összeerő gépei többizben alacsonyan szálltak el a városka felett és nagy zajt okoztak. Végül Kellenberg tanácselnök humorosan megjegyezte: — Látják uraim, a légihaderő védelmét kellett igénybe vennem az újságírókkal szemben, az új elé ölelkeztek, majd az újságíró megkérdezte von Schwartzet, hogyan érzi magát, mint ״ régebbi izraeli lakos?" — Remélem, barátomnak nem lesznek olyan córeszei, mint nekem voltak — válaszolta. Később a beszélgetés a ״ ki a zsidó?" kérdésre terelődött és az újságíró megkérdezte az új élét, hogy véleménye szerint ki tekinthető zsidónak? — Akinek az anyja is zsidó volt — válaszolta. Gersom von Schwanze ekkor elnevette magát: — Látod — mondta barátjának — az én anyám nem volt zsidó, én pedig zsidó vagyok — ebből az derül ki, hogy nincs igazad — mondotta. A légihaderő védelme