Uj Kelet, 1971. április (52. évfolyam, 6905-6928. szám)
1971-04-08 / 6911. szám
Igazságszolgáltatás olasz módra Csaknem 26 éve, hogy Mussolinit lábánál fogva felakasztották Milano egyik terén, de az olasz jogrendszer még mindig a Duce rezsimjének súlyos bélyegét viseli magán. Az ország bűntető törvénykezésének egyharmadát a fasiszta érában szavazták meg, s mert ezek mind a mai napig érvényben maradtak, az olasz polgárok bírósági végzés nélkül letartóztathatók és hónapokon át börtönben tarthatók, anélkül, hogy a hatóságok formálisan vádat emelnének ellenük. Az óvadék elfogadása, vagy megtagadása, ugyancsak a hatóságoktól függ. Valójában, a jogi gépezet olyan hibás, hogy a letartóztatott gyanúsítottaknak több mint felét a tárgyalás után azonnal szabadlábra helyezik, mert az ügyészség képtelen rájuk bizonyítani a vádat, vagy Mielőtt lesújtott volna a katasztrófa, Bergerék egyike voltak az Olaszországban élő legszerencsésebb amerikaiaknak. A Berger házaspár 1965-ben költözött ha igen, a szerencsétlen vádlott már elítélése előtt leszolgálta büntetését. Az olasz igazságszolgáltatás szomorú állapota gyakori téma a parlamentben és a sajtóban, de a reformkísérletek mind ez ideig kudarcot vallottak. Most azonban egy amerikai házaspár, Carol és William Berger esete olyan közfelháborodást keltett, hogy alighanem az olasz büntető törvénykezés régóta esedékes reformjára fog vezetni. A héten nyílik meg William Berger tárgyalása Saleroban egy kábítószer ügyben, amely nevetséges lenne ha nem lenne olyan tragikus. Felesége felett, akit ugyanebben az ügyben letartóztattak, soha többé nem ítélkezhet földi bíróság, letartóztatásban halt meg hat hónappal ezelőtt, anélkül, hogy valaha is vád alá helyezték volna, New Yorkból Rómába. William, aki most 42 éves, jó megjelenésű színész és remek karriert csinált az olasz gyártmányú, úgynevezett ״ spagetti“ vadnyugati filmekben, melyekben a hetykélkedő rossz fiú szerepét játszotta. Évi jövedelme 3-400.000 dollárra rúgott, ami jelentős keresetnek számít Itáliában. Felesége, Carol, jónevű, és ambiciózus színésznő volt New Yorkban. A múlt év nyarán Bergerék elhatározták, hogy az Amalfi-i tengerparton töltik vakációjukat és kibéreltek maguknak egy szép villát. Carol májgyulladást kapott, s emiatt visszavonultan éltek. Felgyógyulását szerény vacsorával ünnepelték meg, amelyre hét amerikai barátjuk volt hivatalos. Ez augusztus ötödikén történt. A késő éjszakai órákban, miközben Bergerék és vendégeik zenét hallgattak, egy 200 főnyi rendőrosztag, kábítószerek után kutatva, razziát tartott a környékbeli házakban. Az Amalfi-i tengerpart a bohém művészvilág népszerű találkozóhelye és gyakori célpontja a kábítószerek után nyomozó olasz detektívcsoportoknak. Házkutatási parancsal felszerelve, 30 rendőr hatolt be Bergerék villájába és öt órán keresztül tűvé tették a házat. Végülis, egy üres szobában egy tubákos szelencére bukkantak, amely kilenctized gramm marijuanát tartalmazott. Bergeréket és a vendégeket a közeli őrszobára terelték, ahol egy helyi orvos, futólagos vizsgálat után mind a kilencüket gyanúsnak“ mondotta ki, illetve úgy vélekedett, hogy ״ mind a kilenc valószínűleg kábítószerek hatása alatt áll“. Az olasz törvények értelmében, az ilyen előzetes diagnózist egy azonnali, alapos orvosi vizsgálatnak kell követnie. Arra való hivatkozással, hogy Amalfiban nincs ilyen lehetőség, a rendőrség egy Nápoly-környéki elmegyógyintézetbe záratta a gyanúsítottakat és 22 napon át ott tartotta őket — vád nélkül — amíg végülis a rendőrorvosok megejtették az előírt vizsgálatokat. Ötven nappal ezután, Bergerék hét vendégét szabadon bocsátották, miután a vizsgálatok nem mutatták ki a kábítószer-mérgezés legcsekélyebb bizonyítékait. Bocsánatkérés helyett, a rendőrség azonnali hatállyal kiutasította őket az országból. Carol Berger meghalt, öt nappal a vizsgálatok eredményeinek kihirdetése előtt. Azelőtt, betegsége miatt, több injekciót kellett adnia magának naponta, de a rendőrség elkobozta fecskendőit és orvosságait, amelyeket bizonyára bűnjelként akart felhozni ellene. Miután magas lázról panaszkodott, áthelyezték egy nápolyi közkórházba, ahol hasműtétet hajtottak végre rajta. Az orvosok egy felfakadt belet találtak és hashártyagyulladást állapítottak meg. Négy nappal az operáció után ismét más kórházba helyezték át, ahol állapota rosszabbodott és kómába esett. Ekkor engedték meg — két és fél hónap után először —hogy férje, megbilincselve, meglátogassa. Berger később elmondotta, hogy feleségét egy fűtetlen szobában találta és hálóingben, takaró nélkül feküdt az ágyban. Két nappal később Carol kiszenvedett. Boncolásra nem került sor, mert az olasz törvények ezt nem írják elő. De az amerikai konzulátus tisztviselői elkérték az orvosi jelentéseket, amelyekből kiderül, hogy Carol tüdőgyulladást kapott, ami szívinfarktusra vezetett. TÖRVÉNYES RÉMÁLOM Az amerikai konzulátusi tisztviselők erőfeszítései ellenére, — akik az ügy mielőbbi letárgyalását sürgették. — Bergert csak 184 nappal letartóztatása után helyezték vád alá. A vád: kilenctized gramm marijuana birtoklása, amit az általa bérelt villában találtak. Kihallgatása során hiába hajtogatta, hogy fogalma sincs róla, kié volt a parányi mennyiségű kábítószer. — Amennyiben elítélik, három évi börtönbüntetéssel sújtható, amiből már hét hónapot ült előzetes letartóztatásban. Rafaello Versani, a salernoi vizsgálóbíró, aki vád alá helyezte Bergert, kijelentette, hogy ״ a törvény szempontjából nincs különbség egy gramm, avagy 100 kiló kábítószer között“. A római, kormánypárti Il Messagero ״ törvényes rémálomnak” aposztrofálta a Berger ügyet.— Az ügy — mondja Aldo Bezzi, egy vezető konzervatív honatya — ״ iskolapéldája a barbárnak nevezhető olasz jogrendszernek és procedúráknak“. (Time) VADNYUGATI SPAGETTI WILLIAM BERGER CAROL BERGER A német kártérítések frontjáról Mennyi jóvátételt fizettek ki eddig? A pénzügyminisztérium kártérítési osztálya vezetőjének nyilatkozata 51 EZER EGÉSZSÉGÜGYI JÓVÁTÉTEL Egészségügyi rentekben körülbelül, 1970 január 1-et véve alapul, 35 ezren részesülnek. Ezekhez hozzá kell venni azokat, akik az izraeli kormánytól kapnak rokkantsági segélyt. Számuk: 16.000. Az izraeli kormány a luxemburgi tárgyalásokon nem kívánta magára vállalni ezt a kategóriát. Csak 1957-ben változtatta meg eredeti álláspontját. Ekkor törvényt szavaztak meg a Kneszetben, s az igényjogosultak számát összesen 2000-re becsülték. Ezzel szemben 30.000 rokkantsági kérelmet intéztek el kedvezően. 14.000-en azonban le-Dr. J.Ortar, vezérigazgató, az izraeli pénzügyminisztérium kártérítési osztályának vezetője, legutóbb nyilatkozatot adott a sajtónak az 1954 júliusától 1970 év végéig, személyi jóvátételek címén teljesített nyugatnémet kifizetésekről. A nyilatkozatból az alábbi részleteket közöljük: Izraelben — véleményem szerint — 250 ezer náciüldözött él, akik az összlakosságnak csaknem 10 százalékát teszik ki. Nyugat-Németországban több, mint két millió igénylést nyújtót mondtak az izraeli segélyről, és német nyelv-és kultúrközösséghez való tartozás alapján, Nyugat- Németországtól részesülnek havi rentékben. Kezdetben az volt a helyzet, hogy az izraeli rente-jogosultak lényegesen kevesebbet kaptak, mint azok, akik Németországból részesültek ilyen természetű juttatásokban. Ma ez megváltozott, az izraeli rokkantsegélyben részesülő, különösen akkor, ha egyben szociális esetről van szó, nagyobb összeget vesz kézhez, mint a hasonló kategóriához tartozó német kifizetésben részesülő Utakbe egyéni jóvátétel címén. Ezeknek az igényléseknek 90 százaléka faji üldözésen alapul és csak 10 százaléka követel jóvátételt politikai üldözés miatt. A németek 1969-ben 137 millió 723 ezer dollárt utaltak át Izraelbe. 1970-ben, ezen a címen átutalt összegek 175.723.000 dollárt tettek ki. 1971-ben további 200 millió dolláros növekedést várhatunk. A korábbi átutalások emelkedését a havi járandóságok emelésével magyarázhatjuk. Véleménye szerint, a ״ pontonként“ 3000 márkát, az eredetileg 4675 márkára előirányzott összegből, már kifizettek. A fennmaradt 1675 márka folyósítására, minden valószínűség szerint, ez évben, vagyis 1971-ben sor kerül. Nincs kizárva az a lehetőség sem, hogy ez az összeg végülis magasabb lesz. Attól függ, mennyi benyújtott kérelmet utasít el a német kártérítési hatóság, mint indokolatlant. (dr. k.a.) Az izraeli pénzügyminisztériumtól. Az izraeli pénzügyminisztérium kártérítési osztálya lapunk útján kéri az érdekelteket, főképpen az 1965 utáni bevándoroltakat, hogy leveleikkel a jövőben ne forduljanak kéréseikkel a nyugat-német hatóságokhoz. A kérdés rendezése ugyanis folyamatban van s a legjobb után halad, úgy hogy az egyéni reklamálások csak késleltetik az idevonatkozó törvényes intézkedések tető alá hozását. 55 EZER ELINTÉZETLEN ÜGY Dr. Ortar ezután a még elintézetlen kártérítési kérelmekről beszélt, amelyeket 55 ezerre becsül. Ezek közül 20.000 még nem kapta meg egészségügyi kártérítését. A fennmaradt 35 ezer azokból tevődik össze, akik 1953״ után jöttek. A benyújtott kérelmekből a németek 140.000-et ismertek el indokoltnak. Százezer esetben m már történtek is részleges ifi-4 UJ KELET 1971. IV. 8 zetések. Ezek közül 80 ezren Izraelben élnek. 32.000 ügyben — ezek kizárólag izraeliek — még nem történt döntés. Mint tudvalevő, az 1953 utániaknál, bizonyos kategóriák részére a németek egy többletalapot (Steigerungsbetrag-ot) létesítettek, amelyre 300 millió dollárt irányoztak elő. Általában, ebből az alapból a mai napig, személyenként 4675 márkát fizettek ki."N. nrVYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYVYYYYYYYYYYYYVYYYYYWYYYYYYYV Ismét elment egy jóbarát FISCH REZSŐ (JICCHÁK) Yr SIVÁJÁRA A régi gárda egyre jobban ritkul...Most Fisch Rezső barátunktól búcsúzunk. Csendes, halkszavu ember volt, sosem tudott törtetni, könyökölni, s amilyen csendesen élt, olyan csendesen távozott 62 éves korában az élők sorából, gyászba borítva feleségét és rajongásig szeretett kislányát, régi barátait és kollégáit. A két világháború között Fisch Rezső a Rador hivatalos román távirati iroda sportszerkesztőjevolt, s ebben a munkakörben tekintélynek és népszerűségnek örvendett. Senki sem tudott sportanyagot úgy felvenni és leadni mint Fisch Rezső. A felszabadulás után továbbra is ezen a munkaterületen dolgozott. Fisch Rezső betegen érkezett az országba 5 évvel ezelőtt. Nehezen élt, de nem lázadozott. A régi erdélyiek mélységes részvéttel fogadták halálhírét és együttéreznek elárvult családjával, melyet Tlvan forrón szeretett. Mose Havel KONG A TENGERPARTON NOVELLA Írta: ARNOLD ZWEIG Kong először az öböl ívében húzódó homokos partról látta meg a tengert és azt örömteli ugatással üdvözölte. Itt terül el előtte ez a kékesfehér, habzó valami, melyhez ismételten hozzáfutott, de mégse ugorhat bele? Ez mégis csak sok egy barna bundás, hosszú nadrágos drótszőrű foxinak. De hát imádott kis gazdája, Willies megtiltotta ezt neki, így hát meg kell elégednie azzal, hogy ujjongó boldogsággal ott csahol, Willies mögött, nedvesen a kicsapódó hullámoktól, a csillogó homokon. Groll mérnök követi őket lassú, kimért léptekkel és észreveszi, hogy a vidáman futkosó kutya és karcsú, barnára sült, szőke nyolcéves gazdája némi feltűnést kelt a fonott strandkosarak és színes fürdőkabinok lakói körében. A kosár- és kabinsor végén, ahol a mennybolt — amely üdítő, friss kékséggel árasztotta el az üdülővárosiakat — már beömlött a sápadt végtelenségbe, mintha valami kavarodás támadt volna. Valakinek talán megzavarták a nyugalmát. Willie állt ott, nyúlánkon és tartózkodóan tartotta kezében a kutya nyakörvét. Groll odasietett, így, fürdőruhásan az emberek alig különböztek egymástól, összekeveredtek a különböző kasztok és osztályok. Csak a fejek kifejezőek — a testek még halványak, ernyedtek voltak, a hosszú téli hónapokban a nehéz ruhák alatt elszoktak attól, hogy mutogassák magukat. Az egyik sátor tövében kövérkés ember ül félig előredőlve és ujjai között cigarettát tart. — A magáé ez a kutya? — kérdi hidegen. A mellette álló, tíz év körüli lányka mérgesen ajkába harap, könnyező szemeiből szinte szikrázik a gyűlölet a fiú és a kutya felé. — Nem — válaszolja Groll nyugodt hangon —, a kutya a fiúé. A fiú azonban az enyém. — Itt tilos kutyákkal hancúrozni, tudja-e? Alaposan megijesztette a kislányomat, lerombolta a homokvárát és most rajta áll a lapátján — mondta az ember szenvtelen hangon. — Húzd csak vissza a kutyát, Willie! — mosolygott Groll. — Önnek, uram, igaza van, de a kutya kiszakította magát a fiam kezéből és a valóságban semmi baj nem történt. Willie visszahúzta Kongot néhány lépésnyire, felvette a lapátot és könnyedén meghajolva, odanyújtotta a férfinek. Még egy személy tartozott hozzájuk: karcsú, fiatal, feltűnően szép nő ült a sátorban. Groll arra gondolt, hogy a nő túl fiatal ahhoz, hogy a kislány anyja lehessen, ahhoz meg túlságosan szép, hogy nevelőnő legyen. ״ Igazán jóképű — gondolta magában Groll —, szinte olyan, mint egy ír szépség a barnásvörös szemöldökeivel“. A lapátot egyikük se vette el a fiutól. Willi kis ideig várt, azután mérgesen összeráncolta homlokát és végül a lapátot a földbe szúrta, a lány elé. — Úgy vélem, ezzel el is intéztük az ügyet — mosolygott Groll — ebben a kitűnő időben... — Ezzel hasrafeküdt a homokba, lábát kinyújtotta, arcát könyökben meghajlított kezére támasztotta és figyelmesen nézegette az ellenséges hármast. A fiú udvariasan, illedelmesen viselkedett és milyen bájcsan állott a kutyával. Kong halkan mozgott, nyilván nem egykönnyen volt hajlandó békét kötni, előre szegezte nyakát, de azután ő is a homokba ült. — Papa, én le akarom lőni ezt a kutyát — jelentette ki a kislány hirtelen elhatározással —, úgy megijesztett. Groll most észrevett a kislány csuklóján egy háromcsavarású kígyót, régi, értékes ötvösmunka volt. — Ezeket az embereket meg kell tanítanunk, — mondta a kislány. — Én magam akarom elintézni. Groll intett a fiának, aki ijedten húzta magához kutyáját. A pocakos férfin és a szépfiatal nőn látszott, hogy már megszokták a lány basáskodását, vagy, amint Groll magában mondta, tudják, hogy a lány minden kívánsága parancs számukra. Nyugodtan várta a kellemes társalgás folytatását, hiszen végül még ő is itt van és szükség esetén majd rendreutasítja a szemtelen kis békát, ha ezt a szivarozó ember nem merné megtenni. — Nem hagyom a kutyámat lelőni — mondta Willie fenyegető hangon és kezét ökölbe szorította. De a kislány rá se hederített. — Papa, vedd meg tőlük — mondta —, itt a csekkfüzetem. — És tényleg kihozta a sátorból cippzáras táskáját, s vékony füzetet vett ki belőle, meg aranyhegyű töltőtollat. — Ha nem veszed meg, akkor az étteremben az asztalhoz csapom a levesestányért; ismerhetsz már, papa! — Mindezt suttogva mondta és sápadt volt, mint a fal a tenger színétől zöldesen sugárzó kék szeme fenyegető gonoszan meredt ki enyhén barna arcából. — Tíz fontot adok ezért a kutyáért, — mondta az ember. Groll törökülésbe lendült és kíváncsian várta a folytatást. — A kutya nem az enyém. A fiammal kell tárgyalnia. Ő nevelte fel. — Gyerekkel nem tárgyalok! Adok érte tizenöt fontot, egy hulláért egész szép öszszeg. „Kitűnő alkalom, hogy gyermekemet megismerjem“ — gondolta Groll. — Willie — fordult a fiához, — ez az úr tizenöt fontot ajánl Kongért, hogy agyonlőhesse. Megvehetnéd érte a biciklit, amit már egy éve szeretnél. Én sajnos még sokáig nem tudnám neked megvenni, nem vagyunk olyan gazdagok. Willie kétkedve pillantott apjára, nem tudta, komolyan beszél-e. De arcán, melyet olyan jól ismert, a tréfálkozásnak nyoma se volt. Willie válasz helyett átölelte Kong nyakát, apjára mosolygott és ezt mondta: — Apa, nem adom el Kongot. A fürdőnadrágos férfi Grollhoz fordult. Úgy látszott, már izgatni kezdi az ügy. — Beszélje rá, húsz fontot adok érte. — Húsz font, — mondta Groll Willie-nek —■, ezért megveheted a biciklit és a kis csónakot, amit úgy megcsodáltál az előbb. Zöld kis csónakot két evezővel, azután meg a legjobb minőségű biciklit lámpával és, új tömlőkkel, minden része csillogóra nikkelezve. És még marad is pénzed, Willie, egy órára. Csak el kell engedned ezt a vén kutyát és a pórázt az úr kezébe adod. — És ha tíz lépésnyire leszek — mondja Willie megvető hangon —, Kong kiszakítja magát ennek az urnak a kezéből és hozzám szalad. — Azt már nem! — mondta a nő édeskés, ravasz hangon. ״ Micsoda elragadó teremtés“ — gondolta Groll, miközben az ifjú hölgy ezüst browningot vett elő. — Ez itt majd megakadályozza a szökésben. . .Micsoda buta teremtés“ — mondta magában Groll, de hangosan így szólt:— Amint látják, ez törzskönyvezett fajkutya és nagyszerűen van idomítva. — Ezt észre is vettük. ־— Papa, kínálj érte ötvenet és fejezd be. — Ötven font — ismételte Groll és hangja kissé megrándult. Ebből telne az egész nyaralásra és anya ismét erőre kapna. A szanatórium nagyon drága, egyelőre nem engedhetjük meg magunknak. — Willie, ötven font! A bicikli, az óra, a sátor és még maradna is pénzed, és hozzásegíthetnél, hogy anyát szanatóriumba küldhessem. És mindezt egy kutyáért. Azután majd befizetünk három shillinget az állatvédő ligának és új Kongot kapunk. — Kong csak egy van — mondta halkan Willie. — Nem adom el. — Adj nekik százat, papa. Azt a kutyát le akarom lőni. Többször nem fog nekem ilyen neveletlenül viselkedni. A pocakos ember habozott néhány pillanatig, aztán rállt lánya javaslatára. — Uram, száz font — szuszogta. — Nem úgy néz ki maga, mint aki hajlandó egy ilyen kisebbfajta vagyont kidobni az ablakon. — Hát bizony nem, kedves uram — mondta Groll és nagyon komolyan szólt Willienek. — Nézd, kisfiam, ha száz fontot beteszünk nevedre a bankba, az bőven futja tízévi tanulásodra. És persze, egy kisautót is vehetsz érte magadnak, amin az iskolába utazhatnál. Képzeld csak, micsoda szemeket meresztenek majd a fiúk. Anyádat is elvihetnéd vele bevásárolni. Száz font sok pénz egy vén kutyáért. Williet valósággal megrémítette apja hangjának komolysága. Hiszen még kisfiú, alig nyolcéves és most azt kívánják tőle, hogy adja oda a kutyáját. — De én szeretem Kongot és ő is szeret engem — mondta sírással küzdve —, nem akarom odaadni. — Száz fontot kapsz érte... Beszélje már rá, uram! A lányom különben pokollá teszi az életemet. Mit tudja ezt maga!? —közben nagyot sóhajtott —, milyen akaratos tud lenni egy ilyen kislányka. ״ Ha rajtam múlna, lekennék neki egyet jobbról, egyet balról arra a finom kis pofikájára“ — gondolta magában Groll. Egy pillantást vetett fiára, aki homlokát ráncolva, könnyeivel küzdött, azután hangosan, nyugodtan, egyenesen a lány szemei közé nézett és ki is mondta, amit gondolt. — Azt hiszem, ezzel le is zárhatjuk az ügyet — mondta még. És ekkor valami egészen váratlan dolog történt: a kislány nevetni kezdett. Úgy látszik, tetszett neki a nagydarab barnára sült férfi, meg az a szinte elképzelhetetlen gondolat, hogy az ő ellentmondást nem tűrő szeszélyeit valaki pofonnal akarná lecsillapítani. — Jól van, papa — kiáltotta —, ez az ember rendesen viselkedett. Gondolom észre vetted, hogy az egész csak tréfa volt. A pocakos úr megkönnyebbülten mosolygott, és azt mondta, persze, hogy tudta, hogy az ilyen szép nyári napon csak tréfára hajlik az ember. Tréfa! Groll egy szavukat se hitte. Jól ismerte ő az embereket. Willie fellélegzett és azzal az ürüggyel, hogy náthás, két könnycseppet törölt ki a szeméből, azután Kong mellé a homokba süppedt, a kutyát maga fölé emelte és vidáman, felszabadult birkózásba kezdtek. — Groll, miközben rágyújtott a pocakot embertől kapott szivarra, elnézte a fehér fényben csillogó kékeszöld tengert, mely mint valami végtelen, villogó selyemszövet, hatalmas redőket vetett és közben ezt gondolta: ״ Jaj a szegényeknek! Ha két évvel ezelőtt ajánlja fel nekem ezt az összeget, amikor még nem fogadták el a találmányomat, és nedves lakásban laktunk, és sóvárogva gond (Folytatása az 5■ oldalon) -