Uj Kelet, 1971. április (52. évfolyam, 6905-6928. szám)
1971-04-08 / 6911. szám
Uzi Nárkisz, a Szochnut alijja és klitaosztályának igazgatója elmondta az Új Keletnek: TALÁLKOZÁSOM BÉCSBEN SZOVJET ZSIDÓKKAL Huszonöt perc állt a rendelkezésemre ahhoz, hogy beszélgethessek Uzi Nárkisszal, aki ma az egyik ״ legfontosabb“ ember a napilapok hírrovataiban. Alijjával foglalkozik, ezekben a napokban pedig főként a szovjet zsidó csoportok, úgyszólván csodaszámba menő alijjájával — Melyek a Szochnut fő problémái jelenleg, az alijja és a klita terén?— Uzi Nárkisz, aki a sajtószóvivő, három telefon, és vaskos iratcsomók ״ társaságában“ ül szemben velem a Szochnut Tel-Aviv-i épületében és akinek törődött arcán látszik, hogy ״ volt mit csinálnia“ ezekben a hetekben részletes magyarázatot ad. — Az egyik fő probléma: az individuális klita megjavítása. Vagyis: az utóbbi években nem úgy dolgozunk mint azelőtt, mikoris néhány tucat családot leraktunk egy helyen, és azt mondták: most pedig boldoguljatok, ahogyan tudtok. Ma ez egészen másképp megy. Az illetékesek szakmailag is, lakásilag is, és családi ügyeit illetően is egyénileg igyekeznek foglalkozni az élőcsaládokkal. Hangsúlyozom, csak igyekeznek, de nem mindig tudnak. Ez az egyik probléma. A másik: a gazdasági klita. Itt szaladgál közöttünk e pillanatban is, több tucat középosztálybeli, főként délamerikai elé, akik nem tudják, hogy mihez kezdjenek a tőkéjükkel, vagy pedig rossz helyen fektettek be és elkeseredettek. A Szochnuton belül másfél évvel ezelőtt alakult egy hivatal, ״ Túr vöále“ (Turistáskodj és alijázz) címszó alatt, ahol kimondottan a közepes tőkéjű előjelöltek problémáival foglalkoznak. Csakhogy mi történik? A Szochnutnak csak addig van hatásköre foglalkozni velük, ameddig turistának számítanak. Ha ölök lettek, úgy átteszik ügyüket a Kltaminisztériumhoz, ahol nincs megfelelő szerv a gyors továbbintézéshez. Innen adódnak azután a további problémák és az elkeseredések. Kérdés: — Milyen megoldást lát a közeljövőben, mindezeknek az orvoslására? Válasz: — Csak a Szochnut nevében beszélhetek, a Kltaminisztérium nevében nincs jogom nyilatkozni. Az ő kezükben lenne az eredményesebb ügyintézés kulcsa, a minisztérium egész személyzetének „átszervezése“ folytán. Hangsúlyozom, hogy mindezt mint magánember véleményén mondtam el. Kérdés: — Kaphatok-e számadatokat arról, hogy hány elé érkezett ebben az évben a Szovjetunióból? Milyen korúak és foglalkozásúak jöttek főként? Van-e fogalmunk arról, hogy hányan fognak jönni a közeljövőben? Válasz: — A számokat illetően csak egy dolgot van módomban közölni, a múlt évben ezer elé érkezett a Szovjetunióból. Most az utóbbi három hétben pedig megnőtt az alisjárók száma. Ami a kort és a foglalkozást illeti, ez egészen vegyes, mindenesetre ma már fiatalok és jó szakemberek is jönnek. A közeljövő szovjet alistájáról fogalmunk sincs. Nyugodtan mondhatom, hogy egyetlen ember sincs az országban, sajnos, akinek fogalma lenne erről. Kérdés: — Mi a véleménye arról a furcsa helyzetről, hogy a Szovjet egyrészt alisjázni enged zsidó csoportokat, másrészt pedig ugyanabban az időben bebörtönöz, vagy pereket rendez más zsidó csoportok ellen? Lehetséges, hogy többféle politikai áramlat működik egyidőben a Szovjeten belül? — Igen, lehetséges. De semmi konkrétumot nem tudunk. Mint mondottam, egyetlen ember sem tud semmi pontosat erről az országban és aki azt mondja, hogy tud, az nem mond igazat. Kérdés: — Mi az oka annak, hogy a szovjet élők között — akiket annyira várunk — időnként elkeseredés üti fel a fejét, társadalmi vagy lelki problémákkal küzdenek? Válasz: — Elmondok magának egy példát, amiből meg lehet ezt érteni. Néhány nappal ezelőtt Bécsben fogadtam a szovjet élék egyik nagyobb csoportját, ez volt az első közvetlen találkozásom velük. Nem vagyok a szavak embere, alig tudom elmondani, milyen megrendítő volt ez a találkozás. A schönaui volt kastélyban,ahol két napig laktunk, az első közös ebédnél bemutattak engem a szovjet zsidóknak. Erre többen sirni kezdtek, a többiek pedig elkezdtek énekelni. A letusálásim sei záhávot énekelték, nem akarták abbahagyni, utána a Kácol-láván kezdetű dalt, és utána a Hátikvát. Ebéd után többen bejöttek szobámba, és ״ sechechejánu" imát mondtak kórusban. Végig ez maradt a benyomásom róluk, hogy sírnak (az ottmaradt családtagjaik miatt),és énekelnek ( a meghatottságtól, hogy Izraelbe jöhetnek). A gyerekek éppen úgy, mint az öregek. A szovjet zsidók egy tökéletesen más világból jönnek hozzánk, ami már az öltözetükön is meglátszik. Rendes holmik vannak rajtuk, és mégis, egy izraeli szemszögéből szinte nevetségesen régimódi ruhaféléket hordanak. — Miért illeszkednek be egyesek nehezen társadalmilag? Ők egy álomországba alistáznak׳ egy olyan országba, ahová évtizedeken át hiába vágyakoztak, és ami a színtiszta ideált jelenti számukra. És mi történik? Itt hamarosan észre kell venniök, hogy mi pontosan olyan ország vagyunk, mint a többi és hogy a megélhetés nálunk is nehéz. Egyesek soha nem álmodott problémákkal találják szembe magukat és ha gyengék akkor természetesen elkeserednek. És még valami. Talán szándékosság volt abban, hogy a szovjetek egy időben főként öregeket vagy betegeseket küldtek ki onnan,mert sejtették, hogy ez az ״ anyag" ta lán vissza fog térni hozzájuk, és igen jól felhasználhatják őket propaganda célokra... Kérdés: — Mi az oka annak, hogy ma, a Szochnut és a Kritaminisztérium közös korszakában, a tisztviselők egy része még mindig igen közönyös, fájó és bürökratikus magatartást tanúsít, úgy a nyugati mint a keleti dékkal? Válasz: — Azt hiszem, hogy a Szochnutnál nincsen ilyesmi (!)... és mi az alistázás után már nem is foglalkozunk közvetlenül az oléval. Ami a Klstaminisztérium tisztviselőit illeti, talán őnáluk tegye fel egy illetékesnek a fenti kérdést... ! A titkárnő lép be, jelenti,hogy az autó a kapu előtt várja Uzi Nárkiszt. Búcsuzás előtt még egy fontos adatot jegyzek fel: félévenként 1200 hely várja az olékat az ország klita-központjaiban. E pillanatban 1000 hely foglalt. Írta: JÁVOR VIOLA Keresztényhez mentem férjhez Egy zsidó lány levele ־־ London, április eleje. — Mindenekelőtt szeretnék tisztázni valamit. Nem helyeslem a vegyesházasságokat. Szakértője vagyok az ügynek. Jómagam nemzsidóhoz mentem feleségül. Mondanivalómat nem szántam végzetes figyelmeztetésnek s az sem célja, hogy megadja a receptet, hogyan lehet mégis megférni egy vegyes házasságban. Mindössze egyéni sztorimat szeretném elmesélni, hogyan is van az velem. ★ Egy rabbival jártam, amikor először találkoztam leendő férjemmel. Az este a rabbi nem volt jelen, amikor bemutattak ennek a barnabőrű, vonzó, zsidó külsejű egyénnek. Amikor tudomásomra jutott, hogy nem zsidó , nagyon elszomorodtam. Talán kissé naiv módon azt hittem, hogy igazában csak zsidó fiút lehet szeretni. Másnap este sétálni mentünk, sokat beszélgettünk és megállapítottuk, hogy úgyszólván semmiben sem értünk egyet. Visszatértem a rabbimhoz, nem meséltem el neki semmit és örültem, hogy nem tudta meg a dolgot. Egy hónappal később Chris (éppen így kellett, hogy hívják— még csak tagadni sem lehetett, hogy keresztény) ismét randevút kért és amikor meghallottam a hangját, rádöbbentem, hogy hetek óta vártam erre a hívásra. Megdobbant a szívem, amikor megpillantottam. Meglepetés volt számomra, hogy ennyire hét szeretni egy keresztényt De aznap este sem csináltunk egyebet, mint vitatkoztunk. Továbbra sem értettünk egyet semmiben. A vallás veszélyes terület volt. A politika pedig valóságos csatatér, azok után, hogy megtudtam, hogy üzleti útra készül Délafrikába és helyesli az apartheid rezsimet. Még a családi életről is más volt a felfogásunk. Én imádom a gyermekeket, Chris pedig kijelentette, hogy — ha rajta múlik — ő sohasem akar gyermeket. A Lambeth-i elöljáróságon esküdtünk meg. Mindig arról álmodtam, hogy hosszú fehér ruhában vonulok majd a cupa alá, s íme erről le kellett mondanom. Igaz, Chris is kénytelen volt lemondani a formális egyházi esküvőről. Mielőtt hozzámentem, kikötöttem, hogy zsidó háztartásunk lesz, megtartjuk a zsidó ünnepeket s ha gyermekeink lesznek, zsidóknak nevelem őket s nem lesznek kitéve semmiféle kérészka. Mindig szerettem ezt az Ünnetény befolyásnak. Bizonyára elfogadják majd őket zsidóknak, hiszen édesanyjuk zsidó maradt — gondoltam. ★ Házasságunk szép reménnyel startolt s eleinte nem is voltam boldogtalan. Aztán jött a Champet. Elmagyaráztam Chrisnek a gyertyagyújtás jelentőségét és ő azt mondta: ״ Oh, igen, nagyon szép.“ De nyilvánvaló volt, hogy másra gondol. A negyedik este idegeskedni kezdtem. Ott álltak a gyertyák, az égők és a meggyújtatlanok, és ott áll Chris, udvarias mosolygyal az arcán, de türelmetlenül várva a vacsorát, és az ötödik estén feladtam a játszmát. Körülbelül az idő tájt abbahagytam a péntek esti gyertyagyújtást is. Ez nem olyasmi, amit az ember egyedül csinálhat odahaza.A vallás megtartásához a család részvétele szükséges. Chris hallgatása és zavart mosolya inkább elvette a kedvemet, mintha kinevetett vagy egyenesen tiltakozott volna. ★ Néhány héttel később Chris családja finom célzásokat kezdett YYYYYYYYYYYYYYV*fYYVYWYTYYYYYY־/YYYYYYYYYYYYYYWYYYYYYY' 'YYYYYYYWYVYYYYv YYYYYYYYWYYYYYYYYYYYVYYY* tenni, mondván, hogy mennyivel kellemesebb kereszténynek lenni. Egy ízben Chris barátainál voltunk vacsorára, akik sertéshúst tálaltak. Aztán Chris megfeledkezett a szabályokról és nagyokat nevetett, amikor barátai zsidó vicceket kezdtek mesélni. Odahaza szemrehányásokat tettem neki, s ezután mindketten igyekeztünk tapintatosabbak len■ ni. De a hasonló incidensek elkerülhetetlenek lettek. Nagyon szivemre vettem az Izrael elleni al ׳ rab terrorista akciókat. Christ vi■ szont egyáltalán nem érintette a dolog. Azt mondta: ״ Miért üldözitek őket?“ Néha én is megfeledkezem magamról és akaratlanul is bántó megjegyzéseket teszek. Gyakran előfordul, hogy az utolsó pillanatban visszatartjuk magunkat és nem mondjuk ki, amit gondolunk. Szeretjük egymást és mégis: van egy láthatatlan vonal, amely elválaszt bennünket. Amikor ezeket a sorokat írom, közeledik a Poszách, és hacsak valamelyik zsidó barátunk meg nem hív, nem lesz Széder est az én számomra. Talán soha többé. Szeretem a férjemet. De nem vagyok boldog. Választanom kellett a vallásom és a szerelmem között. Azt hittem, hogy megtarthatom mindkettőt, de tévedtem. Választottam és élnem kell a választásommal, de akaratom ellenére most egy fal húzódott fel közöttem és népem között. Nem voltam fanatikusan vallásos, de jó érzés volt zsidónak lenni és szükségem volt a vallásomra. Még a házasság öröme és elégtétele sem vigasz a szomorúságomra. ★ (Jewish Chronicle) KONG A TENGERPARTON (Folytatás a 4. oldalról) dőltünk a mostani kis házunkra — szegény Willie! Akkor bizony ez a párbaj másképpen végződött volna. Másképpen végződött volna ez a verseny a csekk és a gyerek szeretete, hűsége, bátorsága és nagylelkűsége között. Gazdasági nyelven szólva, legalább egy kis bázisra van szükség, hogy az ember megőrizhesse emberségét. A kislány fogta a lapátot, fehér, vékony, pucér lábát kidugta a sátorból és behívta Willie-t. — Gyere, segíts nekem új árkot ásni — mondta. Lapátjával a feldúlt csatornára mutatón, aztán felvetette a fejét, a napon lustán, szuszogva elterülő hangra tekintett és így szólt: — Bánom is én, miattam akár ismét szétrombolhatja! A móló felől gőzhajó kürtjelzése hangzott fel. Fordította: Dr. HOROVIC TIVADAR Szádét hatalomrajutása óta LIBERÁLISABB A LÉGKÖR EGYIPTOM ORSZÁGÁBAN Nasszer halála és Ámár Szádát hatalomrajutása óta, Egyiptom egyfajta szellemi újjáéledés színhelye és a paranoiás hangulat, amely a hatnapos háború óta jellemezte a Nílus országát, múlófélben van — írja helyszíni tanulmányában. Milan J. Kubic, a Newsweek közelkeleti szakértője. És az egyiptomiak — az exkluzív Tahrir Club közönségétől kezdve, az egyszerű munkásokig, akik török kávét szűrcsölnek a Kasr el-Nil kávéházainak teraszain — lelkesen beleélik magukat az új légkörbe. Mint azt egy jól informált kairói diplomata megjegyezte: ״ Tizennyolc évnyi nasszerizmus után, szemtanúi vagyunk Egyiptom ki- SZÓLÁS! Az egyiptomiak évtizedek óta nem élveztek olyan sajtó- és szólásszabadságot, mint mostanában. Ebben a felszabadult légkörben, olyan témák, kerülnek nyilvános megvitatásra, amelyeknek érintése azelőtt tabu volt. Mohammed Hejkál, az El-Áhrám főszerkesztője, egyik legutóbbi őszinte hangú vezércikkében kiadta a figyelmeztetést, hogy Izráel félelmetes védővonallal rendelkezik, ha Egyiptom megkísérelne átkelni a Szuezicsatornán, ״ olyan akadályokba zöldelésének“. Az új Egyiptom ,,renaissance”át maga Szádát vezette be. Néhány héttel azután, hogy beköltözött a Kubeh elnöki palotába, nemcsak hogy szabadon bocsátott 620 politikai foglyot, akik a hatnapos háború óta voltak letartóztatásban, de számos esetben visszaadta elkobzott vagyonukat is és megengedte, hogy visszatérjenek állásaikba. Gyors egymásutánban egyéb reformok következtek. Szádát csökkentette a fogyasztási cikkek, mint a cukor s a cipő árait, megszüntette a magántulajdon kisajátításának gyakorlatát és megengedte, az előzőleg betiltott külföldi lapok utcai árusítását ütközne, amilyenekkel soha más hadsereg még nem találta magát szembe". Az egyiptomi sólymok gyorsan dentinciálták Hejkált, mint ״ a végzet prófétáját“, de ez nem rettentette el a mérsékelteket. ״ Tudományos téren az izraeliek évtizedekkel előttünk járnak és helyesen tesszük, ha ezt tudomásul vesszük“, mondja Hakim Szádek, Nasszer veje.— ״ Sokszázezer izraeli beszél arabul, de hány egyiptomi diák tanul héberül?“ Még ennél is jelentősebb Ahmed Baha el-Din, a befolyásos Al Mussawar napilap főszerkesztőjének kommentárja. ״ Nemcsak, hogy nem vonjuk kétségbe többé az Izraellel való koexisztencia elvét, de egyesek közülünk megpróbálják beleképzelni magukat Izrael helyzetébe". A PÁNARABIZMUS ALKONYA A felbátorított képrombolók odáig mennek, hogy kétségbevonják a pánarabizmus elvét, az egykor szakraszent tantételét, amely azt tartja, hogy Egyiptom elválaszthatatlan arab testvérállamai־ tól. Most egyre inkább erőre kap az a felfogás, hogy az egyiptomiak egyszerűen egyiptomiak.— ״ Ki mondta, hogy arab vagyok?" pattogta dr. Husszein Fauzi, az alexandriai egyetem volt rektora az egyik legutóbbi televíziós vita során. És dr. Luis Awad, a köztiszteletben álló író kijelentette előttem: ״ A pánarab mozgalom Egyiptomban csak Naszszer forradalma óta, tehát 1952- től datálódik. Azelőtt az arab keletre úgy tekintettünk, mint a veszélyes helyre, amely országdúló ellenséget és zavart tudít Egyiptomra. Az egyetlen kapcsolat közöttünk és az arabok között a közös nyelv és az Izlám." Ez a szókimondó hangulat nem korlátozódik az értelmiségiekre, hanem megfertőzte az utca emberét is. A munkások hangosan vitatkoznak a kávéházakban a szuezi frontról és a kormány berkeiben folyó hatalmi harcokról. A szovjet filmfesztivál propaganda filmje félig üres termek előtt futnak, míg az amerikaijapán ״ ToralToralTora!" darab pénztárai előtt, hetekre előre állnak sorba jegyekért. És maga Szádát olyan népszerű, hogy az egyiptomiak nyíltan terjesztik róla a vicceket. A legújabb: ״ Elnökünk magas, elegáns, jóképű ember. Különleges hobbyja: tűzszünetek meghosszabbítása“. Félangol feleségének, Gilhannak szépségét mindenki csodálja. Természetesen Szádátot állandóan összehasonlítják Naszszerrel — és az összehasonlításból, rendszerint Szádát kerül ki győztesen. ״ Nasszer túlságo- ban el volt foglalva az Izráelellenes arab ״ kereszteshadjárattal, semmint hogy komolyan hozzá láthatott volna az akut belügyi problémák megoldásához. Ez most folyamatban van" — mondja Tahseen Basheer, egyiptomi diplomata, jelenleg a kairói egyetem tanára. Szádát hívei látják, hogy az elnök reálisabb külpolitikát folytat és gyakorlatiasabb módszerekkel próbál megbirkózni az ország súlyos belügyi nehézségeivel. Ugyancsak dicsérik nyugodtabb tónusát s frázisoktól mentes, ésszerűbb és mérsékeltebb beszédeit. LÁTOGATÁS A LUDDI REPÜLŐKONYHÁN A luddi ״ repülőkonyhán“ rendezett sajtófogadáson nyertünk betekintést arról a nagyméretű kulináris tevékenységről, amelyet az El-Al a Levy-s élelmiszer vállalat-tal együtt kifejt. Az El-Al a világ különböző pontjain tizenegy re-pülőtéri konyhát működtet. A luddi központ óriáskonyháján szerzik be nemcsak az El-Al, hanem a KLM, Swissair, BOAC, BEA és Sabena társaságok is izraeli járataik számára a teljes ellátást. Ötvenöt tonna hús, 24 tonna lazac, egy millió 232 ezer tojás, milyen s ehhez hasonló mennyiségű élelmiszer kerül feldolgozásra. A különböző étkezések és fogások összeállítását a kiállítási teremben szemléltük meg, ízleltük végig. A turista és az első osztály árkülönbözete nemcsak az ülőhely kényelmében, hanem az étrendben is jelentősen kifejezésre jut. Az első osztály kimondott luxus fogásainál kiemeljük azt a 12 féle előételt, amelyet az utas minden ebédnél végigkóstolhat, vagy akár teljesen el is fogyaszthat. A főfogás a turisztikai osztálynál az 1971-es év 365 napján át a ״ szobre-csirke, míg a luxus-osztálynál a főfogás 3-4 havonként változik. A repülőtéri konyha saját modernül felszerelt cukrászdával is rendelkezik. A finom csemegék javarésze marcipánból készül, s ínycsiklandozó látvány a pasztelszínekben tündöklő, finom díszítésekkel tarkított desszertek tálcáinak hosszú sora. A kenyérszeletek, zsemlék, kiflik kosárkákban, légmentesen, higiénikusan csomagolva kerülnek a vendéghez. Diétás konyhában sincs hiány. A repülőjegy előjegyzésénél elegendő, ha az utas bejelenti: zsirtálan, kalóriaszegény, cukor- , vagy sómentes, vagy hús nélküli diétát óhajt Nemzeti repülővállalatunk ősi szokásunkhoz híven, a legifjabb generációt nagy becsben tartja: csecsemőknek dobozos tápszer, tej, grizpapi szabadon rendelkezésére áll — sőt, még tiszta pelankákkal is kedveskedik kicsiny kuncsaftjainak. Még néhány hét, s június elején befut a Jumbo-Jet-747 óriás. Az étrendben nem, de a kényelemben eszközöltek változást. A panaszlevelek halmaza sem csökken, pedig a hibák kiküszöbölésére az El-Al különös gondot fordít. Minden levelet az illetékesek figyelemmel elolvasnak és a panasz orvoslásáról azonnal gondoskodnak. Pészách hetében mind a luddi központi konyhán, mind a többi tizenegy El-Al konyhán a rituálék szigorú betartásával járnak el. A teljes edénykészletet ujjal cserélik fel, s ezt használják a teljes esztendőn át — a következő pészáchi ünnepig. A téli szezonban napi kétezer, tavasszal és nyáron 3500-4000 adagot szolgálnak fel, meggyőződhetünk, hogy az El-Al-Lévy-i kulináris vállalata szép és eredményes munkával éri el utasainak dicsérő elismerését. (leitner) NAPRÓL — IJi APRA OLCSÓ PHANTOMOK Golda Méir miniszterelnök a franciaországi és észak-afrikai déli nemrégen megtartott kongresszusán érdekes történetet mondott el, amelyet egy ismerősétől hallott. Egy arab fiatalember sétál Kelet-Jeruzsálemben hatalmas, gyönyörűlszép farkaskutyával. Találkozik egy barátjával, aki arra igyekszik rábeszélni, hogy adja el neki a kutyát. Az arab továbbra sem hajlandó, mire barátja így próbálkozik: — Hajlandó vagyok egymillió fontot fizetni! — Mi az, egymillió font? — vonogatja vállát a kutyatulajdonos egykedvűen. — Egymillió font az öt Phantom ára — magyarázza a másik ״ szakszerűen”. — Bárcsak ne volna szükségünk a Phantomokra. De ha igen — szívesen vásárolok ötöt egymillió fontért. A múlt héten tartotta bemutató előadását a déli hadtest katonai szórakoztató együttese, amelynek befejeztével átnyújtották a virágcsokrot, elmondták a szokásos üdvözlő beszédeket és ezután Áriél Sáron, a déli parancsnokság vezénylő tábornoka emelkedett szólásra. A mikrofon felé vezető úton még csókot is kapott az egyik katonalánytól, aki egyúttal nagy virágcsokrot nyújtott át neki, amelyet Sáron tábornok a hóna alá rakott, mintha géppisztoly A Kneszet gazdasági bizottságának egyik legutóbbi ülésén a posta szolgáltatásainak visszásságairól tárgyaltak. A sok bírálat befejeztével Simon Peresz közlekedésügyi és kommunikációs miniszter válaszolt, és először azokról a lépésekről számolt be, ami lett volna. Utána végigtekintett az együttes tagjain, majd így szólt a közönséghez: — Megkockáztatom azt a veszélyt, hogy nyilvánosságra hozzák szavaimat, de mégis kénytelen vagyok beismerni, hogy ha nem volna a katonai rangom által előírt korlátozás, magam is csatlakoznék az együtteshez, amely valóban jó és nívós szórakozást nyújt katonáinknak a Szinájban és a Csatorna mentén.lyeket a posta igazgatósága tett a szolgáltatás feljavítása érdekében. Hirtelen azonban Jigál Horovitz képviselő így szakította félbe: — Simon, légy szíves, áruld el, milyen stádiumban van pillanatnyilag a postasztrájk után, közben, vagy előtt? A JELENLEGI HELYZET IS CSATLAKOZNA A VESZÉLY Egyiptom új hangulatának tartóssága kétségtelenül attól függ, hogy sikerül-e létrehozni egyfajta méltányos megegyezést Kairó és Jeruzsálem között. A legnagyobb veszély abban rejlik, hogy a diplomáciai holtpont meggyengítheti a mérsékeltek frontját és a sólymok véglegesen felülkerekedhetnek. ״ Szádát határozottan első az egyenlők között,” mondja egy kairói bennfentes. ״ De a rendőrség és a hadsereg ellenőrzése a Nemzetvédelmi Tanács kezében van, amely könnyűszerrel véget vethet Szádát Izráellel szembeni ״ rugalmas“ politikájának״. Mindamellett, a reformpártiak optimista módon bíznak benne, hogy egy újabb háború elkerülhető. Rámutatnak a jelentős különbségre, amely a jelenlegi és az 1967-es konfliktus kitörése előtti igazi háborús hangulat között mutatkozik. A fronton tett legutóbbi látogatásai során, Szádát igyekezett megnyugtatni ־ a tiszteket, hogy a diplomáciai front jó kézben van. Még fontosabb a kairói rádió mérsékelt tónusa, amely a kormány leghatásosabb propaganda-fegyvere ebben az országban, ahol a lakosság 75 százaléka analfabéta. Bahael Din, az Al Mussawar főszerkesztője optimista: „Ha valóban eljön a béke, egy új, boldogabb élet lehetősége tárul fel előttünk“. 1971. IV. 8 UJ KELETI