Uj Kelet, 1971. április (52. évfolyam, 6905-6928. szám)

1971-04-08 / 6911. szám

A hadsereg valamennyi egységénél megtartják a széder estét Goren tábori főrabbi rendezi a központi katonai szádért, amelyen részt vesz Mose Dáján és Bár-Lév tábornok — A tel-avivi vallási tanács különleges szádért rendez oroszországi oléknak — AZ ÚJ KELET KATONAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL — A hadsereg valamennyi egysé­­­­é­gében megtartják a széder estét. . . A hadtest parancsnokságok tá­­­­bornokai, a fegyvernemek pa­­rancsnokai­ és az egységparancs­­nokok katonáikkal egy asztalnál ülik a szádért. A hadsereg központi széder estjét „valahol Izraelben” tartja Slomo Goren tábornok katonai főrabbi. Ezen a szederen Mose Dáján hadügyminiszter, Chájim I Bár-Lev tábornok vezérkari fő­­­­nök, magasrangú tisztek és szá­­mos meghívott, vesz részt. A pészach közeledtével megfe­­lelő módon előkészítették az ösz­­szes katonai konyhákat. A kato­­nai főrabbinátus egységes szöve­­gű Hágádát adott ki. Az első vo­­nalakban szolgáló frontkatonák számára különleges széder esti adagokat osztanak szét, amelyek­ben a többi között mácá­smurá, szőlőlé, a „négy pohár” kiüríté­­sére, hús és haladagok, valamint a széder esti tálon szereplő más élelmiszerek szerepelnek. A frontvonalakon szolgáló ka­­tonák számára a katonai főrab­­binátus különleges utasításokat bocsátott ki. Ennek megfelelően az idén kétfajta szédert tartanak az első frontvonalakon; az egyi­­ket a sötétség beálltával azon ka­­tonák számára, akik őrjáratra mennek ki׳ a másikat pedig virra­­dat előtt azoknak, akik a nap fo­­lyamán indulnak ki operatív fel­­adat végrehajtására és csak szé­­der este, éjfél után térnek vissza támaszpontjukra. Holnap, a reg­­geli órákban Goren tábornok ka­­tonai irodájában ״ dhámóc eladása lesz egy katonának, aki a hadse­­reg kisebbségi elemekből rekrutá­­lódó egységében szolgál. Az ünnep előtt a katonagondo­­zó bizottság többszáz ajándékcso­­magot juttatott el azokhoz az egyedülálló katonákhoz­ akiknek nincs családjuk az országban. A csomagokban szárított gyümölcs, édesség, szeszesitalok, zoknik és tisztálkodási, illetőleg kozmeti­­kai szerek vannak. A hadsereg gondosodott külön­­leges utazási lehetőségekről is a katonáknak az ünnep előestéjére és kimenetelére. A katonák­­— mint ismeretes, — ingyen utaz­­hatnak a vonaton (egyenruhá­­ban). Tel-Aviv, — A tel-avivi val­­lási tanács különleges széder es­­tét rendez a Szovjetunióból érke­­zett ut éléknak. A széder esten mintegy 150 élé vesz részt a '׳YYYVYYYYVWVWWWWVWWVWWWYWWVWVVWYVYYWYWVWWYYYY^ Nővé Sárét negyedből, akiknek többsége évtizedek óta nem tar­­tott szádért. Ovadja Joszéf rabbi, Tel-Aviv- Jaffa főrabbija a vallási tanács tagjaival, valamint illusztris rab­­bik kíséretében látogatást tett a kórházakban és ennek során elju­­tottak szinte az összes városi kór­­házba. Feltartóztattak egy libanoni halász­­bárkát Haifa, (Az Új Kelet tudósító­­jától).­­ A haditengerészet egyik parti őrhajója tegnap reggel tüzet nyitott Ros Hánikra környékén egy gyanús bárkára, amely beha­­tolt az izraeli territoriális vizekre és nem engedelmeskedve a fel­­szólításának, sem a figyelmeztető tüzelésnek, megpróbált egérutat nyerni az őrhajó elől. A bárká­­ban két libanoni halász volt, akik közül az egyik megsebesült és kórházi ápolásra szorult. A má­­sik halászt igazoltatása és a bár­­ka átvizsgálása után útjára en­­gedték. ״ ÚJ KELET­­ HOLNAPI PÉSZACHI SZÁMÁBÓL FARAGÓ MIKLÓS: Moszkva nem akar békét a Közel-Keleten ARAD GIDEON: Josselmann, a német zsidók parancsnoka DÁN OFRY: Má­nistáná? Dr. MARTON GIZELLA: A zsidó géniusz SCHÖN DEZSŐ: Az izraeli rabbikar — háttal a jövőnek? Új regényünk: Szerelmi történet Erich Segal könyvét Marton Ilona fordításában közöljük. Dr. TOMASCHOFF BARUCH: A felszabadulás éjszakájának himnusza SZÉKELY ISTVÁN: Egy érdekes alista ötvenedik évfordulója GALILI-GEMEINER ERVIN: Pészáchi riport Tibériásról DRÓRY DÁVID: Riport a Weizmann Intézetből BENEDEK PÁL: Szerelemből elégséges (Bírósági jegyzetek) továbbá állandó rovataink, cikkek, riportok, sok ünnep olvasnivaló az UJ KELET holnapi, PÉSZÁCHI 28 oldalas számában! . -»*,.׳■ -AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/ 6 UJ KELET 1971. IV. 8 ­ Elítéltek egy izraelit Libanonban Beirut, (Reuter). — A libanoni­­ bíróság egyhavi elzárásra és 100 font bírságára ítélt egy izraeli ál­­lampolgárt tiltott határátlépés vádjával. A vádlott Ávrahám Pollák (32). A bíróság döntése szerint kivasítják az országból büntetésének letöltése után. Liba­­noni források szerint Pollák 10 nappal ezelőtt került libanoni te­­rületre. Azt állította, hogy az iz­­raeli hadsereg tisztje és eltévedt. Pollák a harmadik izraeli, akit az elmúlt hónapokban libanoni terü­­letén letartóztattak. Az első kettő azt állította, hogy a hadseregből megszökött. Őket is hasonló bün­­tetéssel sújtották. ■’•’••'m*m0**mmr000000000000000000000000000000000000000001 MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUS MUNKÁLKODIK Általános vita A képviselet kérdése SIMON PERESZ: A vallási status quo reformokra szorul A közlekedésügyi miniszter támogatja a részleges megegyezést Egyiptommal Haifa, (Az Új Kelet tudósító­­jától).­­ A Munkapárt kongresz­­szusa jobbnak látta levenni a napirendről az „állam és a val­­lás” problémájának tárgyalását, mert felfogása szerint az idő nem alkalmas a vallásos pártokkal ki­­alakult status quo felbontására jelentette ki Simon Peresz közlekedési és kommunikációs miniszter a Technikon diákszer­­vezetének tegnap déli összejövete­­lén. Mindamellett — mondotta — a fennálló státus quo ׳,nem töké­­letes” és mielőbbi reformokra szorul. „A Munkapártnak az az egyhangú véleménye, hogy lehe­­tőséget kell adni minden elénak az alisjárásra minden további teokrata bürokrácia nélkül és a bécsi áttéréseket haladéktalanul el kell ismerni.” De a miniszter beismerte, hogy a párt tagjainak nagy többségének véleménye sze­­rint az adott helyzetben vallás­­problémák miatt nem szabad fel­­robbantani a kormánykoalíciót. Egy másik kérdésre válaszolva Peresz kifejtette, hogy ellenzi az egyiptomiakkal való úgynevezett „átmeneti megegyezést”׳ ami a valóságban nem lenne más, mint a fokozatos visszavonulás menet­­rendjének megállapítása. Ezzel szemben híve a Szuezi-csatorna megnyitására vonatkozó „részle­­ges megegyezésnek”, amely által Izrael nem veszti el jelenlegi stra­­tégiai előnyeit. latos panaszokra reagálva Peresz nem hiszi, hogy a helyzet megja­­vulna, ha a telefonszolgáltatást magántársaság venné át. A mi­­niszter közölte, hogy a miniszté­­rium gyorsan üzembehelyezhető vándor­központokat rendelt kül­­földről az állandó kerületi köz­­pontok túlterheltségének könnyí­­tésére. Készülődés a pészachi csúcsforgalomra AZ EGGED 3000 AUTÓBUSZT ÁLLÍT FORGALOMBA Holnap 35 autóbusz indul Tel Avivból Tibériásra Az Egged autóbusz koopera­­tíva még az eddigi éveknél is na­­gyobb mértékben tett előkészüle­­teket a pészachi rekordforgalom zökkenésmentes lebonyolítására. Ennek érdekében az Egged üzem­­behelyezi teljes, mintegy három­­ezer autóbuszt kitevő kocsipark­­ját és különleges intézkedések történtek arra nézve, hogy holnap, pénteken reggel 5 órától kezdve fokozzák az autóbuszok indulásá­­nak gyakoriságát, úgyszólván minden vonalon. A tel-avivi köz­­ponti autóbuszállomáson és más, nagyobb állomásokon külön kise­­gítő pénztárakat nyitnak és az autóbuszok, a legtöbb vonalon egymásután indulnak, hogy vala­­mennyire megakadályozzák a hosszú sorok képződését. Az uta­­kon a szokásos rendőri őrjárato­­kon kívül drótnélküli leadóval felszerelt autók cirkálnak, ame­­lyekben az Egyed forgalmi ellen­­őrei gyakorolnak felügyeletet és jelentik az állomásokon várakozó utasok hozzávetőleges számát. Pénteken délután az utolsó autóbuszok Tel Avivból Jeruzsá­­lembe, Haifára, és Beér Sévára 5.30 órakor, Afulára 4.30-kor, Tibériásra 3.30-kor, a Jordán völ­­gyére 2.45-kor, a Felső-Gálilba 2.30-kor, Csátra és Éjlátba pedig szombaton este azokon a vonala­kon is, ahol máskülönben nincs forgalom. Többek között Ki­­zu­­fim, Nirim, Revivim, Nád­ál-Oz, Úrim, Ruhámá, Erez, Kfár Ám, Gát és Gálon kibucokból, továb­­bá a Felső és az Alsó Gálilból, Tibériásról és Csátról indulnak kocsik, míg Tel Avivból az or­­szág jóformán minden pontjára el lehet jutni szombat este. Az Egged az idén fokozza az autóbuszok számát a különböző vonalakon, így, például pénteken 35 autóbusz indul Tel Avivból Tibériásra, 18 Nazaretbe, 28 Kir­­ját Smonára, 7 a Jordán völgyé­­be, 20 Éjlátba és nagyszámú autó­busz más helyekre. Helyreállt a forgalom Éjlát és Sárm el-Sejk között Az Egged szóvivője kedden közölte, hogy felújították a rend­szeres járatokat Éjlát és Sárm el-Sejk között. Mint emlékezetes, a közlekedés ezen a vonalon nemrégiben szűnt meg, miután egy hirtelen felhőszakadás sú­­lyosan megrongálta az utat. Az Egged autóbusza minden reggel 8 órakor indul Ejlátból és dél­­után 2-kor indul vissza Sárm el- Sejkből. 1 órakor indulnak. A pészachi kirándulásról haza­­érkező utasok kényelmére az Egged külön autóbuszokat indít ÚJABB SZOVJET OLÉCSOPORT ÉRKEZETT Két grúziai család is van közöttük A keddre virradó éjszaka újabb élé­csoport jött a Szovjetunióból. Az olék javarésze Odesszából, va­lamint Rigából jött, de két grú­­ziai család is van közöttük. Egyi­­kük a 35 éves Albert Michaels­­vili, aki a miniszterelnökhöz inté­­zett emlékezetes memorandum 18 aláírójának egyike volt. Michaels­vili, aki a grúziai Fóti város fő­­rabbijának a fia, családjával együtt érkezett. A másik család neve ugyan­­csak Michaelsvili, ők azonban Kutejszi városából jöttek. A grú­­ziai elők elmondották, hogy a Golda Méir miniszterelnökhöz intézett memorandum nyilvános­­ságra hozatala után több szovjet újságíró érkezett hozzájuk és azt követelték tőlük, hogy írják meg Izraelbe, hogy nem kívánják el­­hagyni a Szovjetuniót. A két Michaelsvili családfő azt mondotta, kellemesen lepte meg őket, hogy Izraelben ennyire élén­k telefon-mizériákkal kapcso-­ ken reagáltak az általuk aláírt memorandumra. Azt is elmond­­ták, hogy a 18 aláíró mindegyi­­két hosszasan kihallgatta a titkos­­rendőrség, utána mindannyiukat elbocsátották állásából és ezután a többi zsidók adományaiból vol­tak kénytelenek tengetni életüket. Grúziában ma mintegy 70 ezer zsidó él — mondották — és mind­annyian Izráelbe vágyakoznak. Amikor elindultak Izráelbe, mint­­egy ezer zsidó kísérte ki őket a repülőtérre. A hatóságok tiltják a héber nyelv tanulását a zsidó gyerekeknek, de engedélyezik ne­­kik, hogy naponta háromszor imádkozzanak — mondották. Figyelmeztetés a pészáchi kirándulóknak Különleges engedély kell a negevi és szináji kirándulásokhoz Az ünnep alatt zárva lesz a Szent Katalin-kolostor A hadsereg szóvivője a sajtó útján felhívta a közönség figyel­­mét arra, hogy Pészách idején bizonyos korlátozások lesznek a Negevben׳ a Szinájban, illetve Sárm el־ Sejkbe kiránduló turista­­forgalom terén. Kirándulásokat — akár egyéni, akár csoportos út­ról van szó — csak a katonai ha­­tóságok különleges engedélyével lehet rendezni és a megfelelő kér­vényárlapok az ország bármely rendőrállomásán kaphatók. Azok, akik Sárm el-Sejkbe kí­­vánnak utazni, Tel Aviv 692-482 telefonszámon kaphatnak infor­­mációt, vagy levélben kell fordul­­niuk a következő címre: Miszrád Leisur Tijulim, Álef utca 3, Há­­kirjá, Tel Aviv. A negevi és szi­­náji kirándulások kérdésében a 057-5271 (Beér Séva) telefonszá­­mot kell tárcsázni és a 206-os­ vagy 210־ es vonalat kérni, vagy írásban fordulni Doár Cvái 2392 címre. A hadsereg egyúttal a közön­ség tudomására hozza, hogy pé­­szách idején zárva lesz a Szent Katalin kolostor, mert az ünnep egybeesik a keresztény húsvéttal. Az Éjlát és Sárm el-Sejk közötti úton csak az északi szakasz, Éjlát­tól a fjordokig lesz használható. A katonai hatóságok barikádo­kat állítanak fel a különböző uta­­kon, hogy az engedéllyel nem ren­delkező kirándulók ne utazhassa­­nak tovább. Kétezer szállodai szobát építenek Tel-Avivban Mose Kol turisztikai miniszter tegnap kijelentette, hogy néhány éven belül megkétszerezik a szál­­lodai szobák számát Tel-Avivban. A miniszter az Allenby—Ben Je­­huda sarkán épülő Migdalor szál­­loda építkezési munkálatainak megkezdése alkalmából rendezett fogadáson tette ezt a kijelentést, ahol közölte, hogy jelenleg 2 ezer szállodai szoba építése van folya­­matban Tel-Aviv városában. A Migdalor szálloda, amelynek talajelőkészítési munkálatai befe­­jeződtek négycsillagos kategó­­riájú szálloda lesz, 315 szobával. A hotel építése közel 25 millió fontba kerül. YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYW A Munkapárt kongresszusának záróülésén megválasz­­tották az új pártközpontot és szavazással jóváhagyták a párt politikai vonalvezetését. A kongresszus delegá­­tusai szavaznak. Képünkön Golda Méir miniszterelnök balra tőle Jákov Simson Sapira igazságü­gyminiszter. NEM VOLT ÁLTALÁNOS SZTRÁJK OLASZORSZÁGBAN Csak a nagy iparvállalatoknál volt érezhető a sztrájk Roma (Reuter).­­ Egynapos sztrájk megbénította az olaszor­­szági ipari vállalatok nagy részé­­nek munkáját, de nem befolyásol­­ta nagy mértékben a mindennapi életet. Rómában szinte az összes üzletek nyitva maradtak és a for­­galom is rendes volt. A forgal­­mat a városi közlekedési rend­­őrök helyett az állami rendőrök irányították, akik különben a vá­­rosközi országutakra ügyelnek fel és a parkolás ingyenes volt, mert az ellenőrök is sztrájkol­­tak. A legkényelmetlenebb helyzet­­be a turisták kerültek, akik nagy számban érkeztek húsvétra és maguk kellett megvessék ágyai­­kat a szállodai személyzet sztrájk­ja miatt A vonatok csak két órát szüneteltek. A sztrájk tehát nem volt teljes, mint 1969 novembe­­rében. ׳ Milanóban a szakszervezetek azt állítják, hogy a munkások 95—100 százaléka nem jelent meg a munkahelyen, míg Torino­­ban, a Fiat autógyár munkásai­­nak 49 százaléka nem vett részt a sztrájkban. A sztrájkot azért rendelték el, hogy így siettessék a kormányt a szociális reformok végrehajtá­­sára és hogy tiltakozzanak a la­­kásviszonyok megjavítását célzó törvényjavaslat ellen, amely nem elégíti ki a szakszervezeteket. Mély fájdalommal tudatjuk kollégánk LADISLAUS LÖWY Temesvár —Haifa — Jeruzsálem hirtelen elhunytát és részvétünket fejezzük ki a család gyászában. A temetési menet ma, 1971 április 8-án déli 12 óra­­kor indul a Szanhedrin halottasházától a Hár Háme­­nuchot temetőbe. MOVE MILLS Ltd., Jeruzsálem, az igazgatóság és a dolgozók NYOLC SZÁZALÉKKAL NÖVEKEDETT A HAiFAI KIKÖTŐ ÁRUFORGALMA Növekedett a behozott és csökkent az exportált áru mennyisége — A vasutak áru- és személyforgalma lényegesen emelkedett Haifa, (Az Új Kelet tudósító­­jától). — Az Országos Kikötő­­hatóság közzétett jelentéséből ki­­derül, hogy az 1971/72 költség­­vetési évben a haifai kikötő 4 millió 235 ezer tonna áruforgal­­mat bonyolított le, ami 8 száza­­lékos emelkedést jelent az előző évi teljesítménnyel szemben. A mennyiség, amely először halad­­ja meg a 4 millió tonnát, a legna­gyobb a kikötő fennállása óta. A teljesítmény-többlet a beho­­zatalra vonatkozik, amely 11 szá­­zalékkal 3 millió 148 ezer tonná­­ra emelkedett. Ebből a mennyi­­ségből a Dagon siló több mint 1,5 millió tonnát bonyolított le. Ezzel szemben az árukivitel 6 ezer tonnával 1 millió 87 ezer tonnára esett vissza az előző évi­­hez képest. Ugyancsak visszaesés mutatko­­zik az utasforgalomban. Az el­­múlt évhez képest a haifai kikö­tőbe érkező, vagy onnan távozó utasok száma 146.500-ról 123.600-ra csökkent le. Itt említjük meg, hogy a vasút áruforgalma ugyancsak az 1970/ 71-es évben 20 ezer tonnával, be­­vétele pedig hála a rációnál l­­sabb üzemeltetésnek 19 millió fontról 24 millió fontra emelke­­dett. Ugyancsak emelkedett az utasforgalom (4 millióról 4 mil­­lió 100 ezerre) annak ellenére, hogy a tel-avivi déli pályaudvar áthelyezése óta az utasok száma jelentősen csökkent a Tel-Aviv— Beér-sévai vonalon — közölte tegnap az izraeli vasutak igazga­­tósága. WWWWWWWWWWWWWWWWWVWWWWWWWWWWWWWWWWIWWWWWW Amiben Ben Áháron és Mosevics egyet­­értenek Márk Mosevics, a Gyáriparo­­sok Szövetségének elnöke és Jic­­h­ák Ben Áháron, a Hisztadrut főtitkára számos kérdésben hom­­lokegyenest ellenkező álláspontot foglal el. Most végre akadt egy cél, amely mindkettőjüket ugyan­­azon táborba toborozta. Mind­­ketten aláírták ugyanis azt a kö­­zös felhívást, amelyben azt ké­­rik a nagyközönségtől, adakoz­­zon a szovjet zsidósággal való azonosulás erdejének ültetésére. Az akció célja 3 és fél millió fát ültetni­­ a Szovjetunióban élő zsidók számára. A faültetési akciót a gyűjtő­­akció izraeli tagozata irányítja, amelynek élén Simon Báchár áll. ״ A csavargólány” bemutatója elé Még fülünkben hangzanak a ,,Merci Bien” gyönyörű dallamai és a Magyar Operettszínház már új bemutatóra készül. Ezúttal Erdélyi Mihály három­­felvonásos vidám operettjét, a ״ Csavargólány”-t láthatjuk az or­­szág minden részében. Király László az együttes igazgató-ren­­dezője most is kitesz magáért, mert hiszen ki ne gondolna visz­­sza nosztalgiával az operett régi szép dallamaira, amelyek közül csak egyet említünk, a ,,Sárga rézből van a pipakupakom”-ot. Dér Éva, Sándor György, Leichtner Éli, Vollini Klára mel­­lett örömmel üdvözölhejük a be­­tegségéből visszatért Regős Klá­­rit, akit a közönség már előre is szeretettel vár. Új sztár debütál az izraeli magyar színpadon, a még új órának számító Váradi Gyöngyi. A szombat esti, petách­­tikvai bemutató közönségén kí­­vül, Haifa, Tel Aviv, Red­ovot, Jeruzsálem és az ország többi vá­­rosai is várják az új operettet. (h. s.) UJ KELET ןשע ימוי יתיב יתגלפמ הנשנ תירגנוהה עה1תנו יד ר .ג חטומ וושה יארחאה ןועדזד :לדמה א1י עלק ס־עבימויןחש .ביבא־לת ימו תבנוה 52, .ו.ת 831 ÖTVENKETTEDIK ÉVFOLYAM םישימחה-תנוע םיתשו Főszerkesztő: Dr. MARTON GIZELLA Felelős szerkesztő: SCHÖN DEZSŐ Kiadó: UJ KELET, ITON JOMI LTD. TEL AVIV, Harakevet 52, P.O.B.831 Telefon: 300TI

Next