Uj Kelet, 1974. augusztus (55. évfolyam, 7921-7945. szám)

1974-08-01 / 7921. szám

alapító főszerkesztő: Dr. marton ernő Tx דסימה ךרועהו :ןושארה רייד .א ןוטרמ 7921. szám TEL-AV1V, 1974 AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK 70 AGORA 6 OLDAL VIHAROS VITA UTÁN A KNESZET JÓVÁHAGYTA A KORIYIANY-AKCIÓT A SEBASTIA - ÜGYBEN 55 szavazattal 46 ellen a Kneszet leszögezte, hogy település csakis törvényes keretek kö­­zött hajtható végre — A Likud és VNP élesen támadták a kormányt — Dáján kétértelműen nyilatkozott, de elítélte az illegális akciót Jeruzsálem. (Az Új Kelet tudósítójától).­­ Jich­ák Rábin miniszterelnök kijelentette tegnap a Kneszetben, hogy a sebastiai települési kísérlet politikai aszpektusának érintése nélkül csupán arra kíván szorítkozni, miszerint a kormány kötelességének látta ez ügyben a törvényes rendet megőrizni és tapintatos akcióval megakadályozni minden olyan cselekményt a polgárok e cso­­portja részéről, amit a törvény megsértésének lehetett volna Jich­ák Rábin kormánybeje­­lentés keretében foglalkozott a sebastiai települési kísérlettel. Bejelentését mintegy öt órán át tartó, időnként rendkívül viharos­­ vita követte. A minszterelnök ן összefoglalóját követően a vita végén a Kneszet a kormánybe- ׳ jelentést 55 szavazattal 46 el­­lenzéki szavazattal szemben el­­fogadta. Rabin miniszterelnök vitányi­­tó bejelentésében felsorolta a se­­bastiai települési kísérlettel kap­­csolatos tényeket. Elmondta, hogy e tények tanulmányozásá­­ból kitűnt, hogy a kísérletnek negatív következményei lehet­­nek. Megkérdezte a miniszterelnök a kormány jogtanácsosát is, aki egyértelműen azt vála­­szolta, hogy a települési kí­­sérlet törvénysértés volt. Nem lehetett tehát kérdéses - folytatta a miniszterelnök , hogy a kormány feladata volt távozásra bírni azokat, akik a Sebastia melletti épületben és környékén megjelentek és tör■ kénytelenül ott kívántak ma­­radni. A kormány ebben a vo­­natkozásban azon alapelvek szer­­int járt el, amelyek a hatnapos háború óta megszakítás nélkül érvényben vannak. Azonban a kormány intézkedései megtétele előtt, minisztertanácson megvi­­tatta a kérdést. A kabinet elfo­ t­­­gadta a miniszterelnöki javasla­­tot. Újból leszögezték, hogy a települések csak a kormány határozata és a kormány tervei szerint hozhatók létre. A kormány határozata alapján akadályozták meg ezt a telepü­­lési kísérletet, amelyre nézve nem volt engedély és kormány­­jóváhagyás. A végrehajtással a miniszterelnököt és a hadügymi­­nisztert bízták meg. Ennek ér­­telmében járt el a hadsereg. Nem állítható, hogy a települési kísérletben résztvevők jószándé­­kukból hagyták el a helyet, a­­­melyet megszállva tartottak. Ki i­s derült azonban, hogy eltávolítá­­s­sukat erőszak alkalmazása nél­­­­kül lehetett végrehajtani. Hangsúlyozta még a miniszter­­­elnök, hogy a kormányt koránt­­sem palesztinai szempontok kész­­tették határozatának végrehaj­­tására, de világosan le kellett szögezni, hogy további települé­­si tervekre nézve kormányténye-­­­zők nem fognak velük tárgyaln­­s­­ sokat folytatni, amíg Sebastiat f­­ el nem hagyják. A kormány dön­­­tésének végrehajtásánál figyelem­­­be vették a böjtnapot és a szom­ i­batot. Ennek megfelelően álla­­pították meg a katonaságnak adott eljárási utasítást. A miniszterelnök kijelentette még azt is, a Kneszet is köte­­les véleményét hangoztatni. Par­lamenti döntésnek is újra le kell szögezni, hogy Izraelben minden vonatkozásban, minden polgár­­nak be kell tartania a törvényt. Vonatkozik ez a településekre is. Demokratikus társadalomban megvan a lehetőség a kormány határozatainak befolyásolására. A Kneszet döntésére a közvéle­­mény is hatással lehet. Azon­­ban a kormányt, amely a Kne­­szet bizalmát bírja, határozatai­­ban nem lehet korlátozni. Ez vonatkozik mindenkire, de különösképpen a nép válasz­­tottjaira, a képviselőkre. Érdemileg leszögezte a minisz­terelnök, hogy az országra vo­­natkozó jogunk szilárd és meg­­fellebbezhetetlen. Elvi kérdésben nincs vita, azonban az adott kö­­rülmények között a területeken minden új település, előzetes kormányjóváhagyást kíván. Provokatív kezdeményezése­­ket azonban nem lehet eltűrni, a település nem lehet tüntetések következménye és nem lehet tele­püléseket törvénysértésekkel vég­rehajtani.. A délelőtt 11 órakor kezdődő Kneszet-ülés elején a miniszter­­elnök bejelentésében, a Kneszet jóváhagyását kérte és hangsú­­lyozta, hogy ha a Ház ezt a jóváhagyást a kormánynak meg­­adja, úgy ezzel garantálja a törvény uralmát s a kormány, valamint a par■­lament autoritását. A sokórás vitában a lénye­­gében véve ismert pártvélemé­­nyeken kívül kitűnt az is, hogy egyes pártokon belül vannak képviselők, akik pártjuk többsé­­gének, vagy pártjuk vezetőségé­­nek véleményét a települési kör­­désben nem minden vonatkozás­­ban fogadják el. A vita első szónoka Mená­­­hem Begin kpviselő, a Chérut vezére, háromnegyedórás be­­szédben fejtegette álláspontját. Megütközésének adott kitezést a­­felett, hogy a települőkkel és a települőket támogatókkal szem­­­ben példa nélkül álló uszítás ta­­núi voltunk. Miről volt tulajdon­­képpen szó? Sebastia példája bi­­i­zonyítja, hogy a cionizmus útjá­­ról a nép nagy többsége nem kíván letérni. Izrael polgárai nem akarnak olyan állásponto­­kat jóváhagyni, amelyek örök jogunkat az ország bármely pontján korlátozzák. A telepü­­lés kezdeményezői valamennyi cionista párthoz fordultak és kérték a pártok vezetőit és kép­­viselőit, hogy támogassák őket.­­ Mintegy 14—18 képviselő a leg­­­különbözőbb pártokból, — s Begin állítása szerint kormány­­pártból is — teljes támogatást nyújtott a települési kísérletnek. Nem szabad úgy beállítani ezt,­­ mintha törvénysértés törté­nt vol­­na. ״ Erec Jiszráél egységének hűséges hívei a cionista gondo­­lat tántoríthatatlan követői.” Az erec-jiszráeli települési tervek kezdeményezői és folytatói vet­­tek részt ebben az akcióban. Fel­­­említette Begin, hogy a kérdés­­ körül kialakult és elmérgesedett hangulatban Sá- ן ron Likud-párti képviselő magántulajdonát képező bír­­tokra kíséreltek meg tüntetők behatolni.­­ Ennek során megsérült Sáron­­ egyik alkalmazottja, aki egyéb­­ként a jom­ kipuri háborúban szenvedett sérülései folytán mind a két lábára rokkant. Miért nem volt egyetlen sza­­­­va sem Rabin miniszterelnök­­nek, hogy beszédében ezt a cselekedet elítélje? (Folytatása az utolsó oldalon) DÁJÁN: Nem kérünk engedélyt Husszeintől és Arafattól RABIN: Csak kor­mány-h­atározat alapján SARON: A kormány lemond Somronról Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága család­­főnk, férjem, apám,nagyapánk GROSSMANN ALEXANDER (SÁNDOR) (TRENCSÉN — RÁMÁT­ GÁN) idegenben örökre itthagyott bennünket. A temetés részletei megtudhatók a 726945 telefonszámon. Gyászolják: felesége, MARISKA, fia JOSZÉF, menye RACHEL, unokái: JOÁV, NOÁM, DÁFNÁ. A LALO-család: PINNA és OVÁDJA. Egyiptom újabb kezdeményezése az arab politika összeegyeztetésére Kairó­ (API).­­ Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter tegnap kijelentette, hogy Kairó tanácskozásra hívta meg a szí­­riai külügyminisztert, valamint a Palesztinai Felszabadító Szerve­­zet képviselőit, az arab politika összeegyeztetésére. Erre a lépésre azért került sor, mert a múlt héten meghiú­­sult az egyiptomiak kísérlete kö­zös tanácskozásokat létrehozni Szíriával, Jordániával és a terro­risták képviselőivel. Diplomáciai források közölték tegnap, hogy Jordániát most kihagyták az újabb kezdeményezésből. A pa­­lesztinai terroristák a múlt hé­­ten nem voltak hajlandók meg­­bízottat küldeni Kairóba, tilta­­kozásképpen a Szádát és Hus­­­szein közös nyilatkozata ellen, amely, mint emlékezetes, nem biztosított kizárólagos képviseleti jogot Arafatnak. Husszein nem volt hajlandó átengedni neki a Jordániában élő palesztinaiak képviseleti jogát. Az egyiptomi külügyminiszté­­rium szóvivői szerint az újabb kezdeményezés előtt Fahmi megbeszélést folytatott a felsza­­badító szervezet két megbízott­­jával és állítólag súlyos, kölcsö­nös szemrehányások hangzottak el. Nem tartják valószínűnek, hogy a terroristák eleget tesznek Kairó kérésének, amíg Áráfát vissza nem tér Moszkvából. Annál inkább sem, mert há­­rom terrorszervezet válsággal fe­­nyegetőzik, ha Áráfát továbbra is összeegyezteti álláspontját az arab államokkal, amelyek békés kibontakozást akarnak a Közel­­keleten. A három szélsőséges szervezet, amely állítólag ulti­­mátumot nyújtott át a Paleszti­­nai Felszabadító Szervezetnek, George Habas, Ah­med Dzsibril, valamint az irakiak által támo­­gatott palesztinai terrorszervezet, Kairó­ (UPI).­­ Az Arab Li­­ga főtitkársága tegnap felszólí­­totta a tagállamokat, hajtsák végre a hónap elején az arab országok vezérkari főnökei ál­­tal hozott határozatokat. Az ille­­tékes arab fővárosokhoz eljutta­­tott jegyzékben az Arab Liga felszólítja a kormányokat, ne­­vezzenek ki megbízottakat az „állandó katonai bizottságba”, amely első ülését szeptember 1- ére tervezik. A bizottság felállí­­tását az arab vezérkari főnökök határozták el. Ugyancsak körvo­­nalazták a terveket arab hadi­­ipar létesítésére. RÁBIN MINISZTERELNÖK: A JELENLEGI HELYZET NEM TARTHAT SOKA­ T Holtpontra jutott szituáció háborús veszélyt rejt magában” Jich­ák Rábin miniszterelnök tegnap jeruzsálemi egyetemi hall­­gatók előtt megtartott előadásá­­ban azt mondotta, hogy nem tarthat sokáig a jelen helyzet Iz­­rael és az arab államok között. Két irányban fejlődhetnek az események: az egyik a béke útja, politikai megoldás segítségével, a másik pedig a háború felújulása, ha minden út elzárul a politikai rendezés elől. A miniszterelnök megemléke­­zett azokról a problémákról, me­­lyek megoldásra várnak Izrael számára. Ezek közül a legfonto­­sabb az arab országokkal való kapcsolataink ügye. Hangoztatta Rabin, hogy tulajdonképpen sem­­miféle látható ok sincs arra, mi­­ért ne érhetnénk el békét Liba­­nonnal, és arra sincs reális ok, hogy újra fellobbanjon a háború Egyiptommal. Ugyanakkor azon­ban: „Nehéz számomra olyannak látni Szíriát, mint amely kész ar­­ra, hogy békét kössön Izraellel a Golán-fennsíkról való lemondása mellett”. Jordániáról szólva azt mon­­dotta, hogy itt két lehetőség van a béke elérésére: Az egyik terri­­toriális kompromisszum alapja, ami Judea és Somron egy részé­­ről való lemondással jár, vagy pedig funkcionális kompromisz­­szum formájában, amikor is lesz­­nek izraeli települések a nyugati partvidéken, de Jordánia fog el­­látni bizonyos adminisztratív fel­­adatokat. Hangsúlyozta Rabin, hogy ha nincs haladás a béke irányá­­ban, úgy a holtpontra jutott hely­­zet háborús veszélyt rejt magá­­­ban. ״ Ha odáig jut a helyzet, hogy nem lesz más választásunk, mint harcolni, úgy mindannyiunk­nak tisztában kell lennie azzal,­ hogy más lehetőség hiánya veze­­tett a háborúig. Ez az érzés állás­pontunk egyik erkölcsi alapja.” A fegyverkezésről azt mondot­ t .­ta, hogy hosszas küzdelem fo­­­lyik fegyverszerzésért, de az­ Egyesült Államok segíti Izraelt, ha meggyőződik békeszándéká­­ról. Egy kérdésre válaszolva a mi­niszterelnök úgy nyilatkozott, hogy ha a Likud hajlandóságot mutatna területi kompromisszu­­mok alapján csatlakozni a kor­­mányhoz, úgy a maga részéről javasolná a Munkapártban ennek­ a politikai tényezőnek bevonását a kormányba. םלוש 07 :יבא־לת ישי OLVASÓINKHOZ ! Az árellenőrző bizottság jóváhagyása nyomán mától­­ kezdve felemelik az izraeli napilapok árait (beleértve rég- i beli és déli lapokat egyaránt). Lapunk árának emelése csak a hétköznapi példányok-­­ ra vonatkozik (a pénteki lap ára változatlan). Lapunk árának emelése alacsonyabb, mint amennyit az­­ árellenőrzési bizottság engedélyezett. Tudjuk, hogy milyen nehézségeket okoz az olvasó-­­ közönségnek az újságok drágulása, de ez a lépés elkerül-­­ betétjén volt az általános drágulás legalábbis egy részének­­ fedezésére. AZ IGAZGATÓSÁG . NIXON VITA NÉLKÜLI SZAVAZÁST KÉR A KONGRESSZUSTÓL ELMOZDÍTÁSA ÜGYÉBEN Az amerikai Kongresszus jog­­ügyi bizottsága tegnap véglege­­sen úgy határozott, hogy javas­­latot tesz a Kongresszusnak Ri­­chard Nixon elnök elmozdítá­­sára. Az indokolás szerint Ni­­xon súlyos bűnöket követett el és elnökhöz nem méltó módon viselkedett. Ezt megelőzően a bi­­zottság megállapította, hogy Ni­­xon alkotmányellenesen cseleke­dett a Kongresszussal szemben, amikor nem volt hajlandó 147 magnó­szalagot átnyújtani. Ez­­­zel egyidejűleg a bizottság nem marasztalta el Nixont a cambo­­diai bombázással kapcsolatban tanúsított magatartása ügyében. Ugyancsak elutasította a bizott­­ság azt a vádpontot is, hogy Ni­­xon becsapta a jövedelmi adó­­hatóságokat és közpénzt saját célokra fordított. A Fehér Ház magasrangú tisztviselője közölte, hogy mi­­után valószínűleg a Kongresszus bűnösnek találja Nixont, az el­­­nök megfontolás tárgyává teszi azt a kérést, hogy a Kongresz­­szus vita nélkül szavazzon ügyé­ben. Az elnök nem akarja a re­­publikánus képviselőket kellemet­len helyzetbe hozni. Nixon­­egyébként most lehallgatja mag­­nó­szalagjait, amelyeket a Legfel­sőbb bíróság határozata értel­­mében péntekig át kell nyújtania ■a törvényszéknek. Befejeződött a Szuezi-csatorna aknamentesítése Alexandria­ (IFP).­­ Daniel Murphy admirális, az amerikai Hatodik Flotta parancsnoka teg­nap a Littlerock cirkáló fedélze­­tén megtartott sajtófogadás so­­rán bejelentette, hogy befejező­­dött az aknaszedési művelet a Szuezi-csatornában. A tengernagy elmondotta, hogy a csatornafenék megtisztítása is csaknem befejeződött és most már csak a Keserű tóban rekedt hajókat kell eltávolítani. A ten­­gernagy rámutatott arra, hogy az aknaszedési akció nem haladta túl az előre megállapított kere­­teket. Egy kérdésre válaszolva azt mondotta, ״ nem tudja pontosan, hogy milyen műveletet hajt vég­re a Szovjetunió a Szuezi-öböl­­ben.” ■ Áron külügyminiszter Washingtonban: KONSTRUKTÍV TÁRGYALÁSOK KISSINGERREL ״ Tárgyalások keretében minden megoldható, a háború semmit nem old meg” Henry Kissingerrel folytatott két­­órás tárgyalása után kijelentette az újságíróknak, hogy a Jordániá­­val való tárgyalás nem kevésbé fontos, mint Egyiptommal. Álon hozzáfűzte, hogy a Kissingerrel folytatott tárgyalása igen pozitív volt. Az amerikai kü­lügyminisz­­ter is megjegyezte, hogy a meg­­beszélések „pozitívek, konstruktí­­vek” voltak, és igen barátságos hangnemben folytak. Alon meg­­beszélést folytatott James Schlesin­ger hadügyminiszterrel és megbe­­szélésre készül William Simon pénzügyminiszterrel is. Sajtófogadás keretében Aren kijelentette még, hogy diplomá­­ciai lépések megtételére van szük­ség a közel-keleti kibontakozás érdekében. Hozzáfűzte, hogy a közel-keleti béke nemcsak Izrael számára, de az összes érdekeltek szempontjából igen fontos. Utalt arra, ő az első, aki Washingtonba látogatott, utána a jordániai, az egyiptomi és a szíriai külügymi­­niszterek érkeznek az amerikai fő­városba. A palesztinai problémát érintve Aron kijelentette, hogy „majdnem az összes palesztinai­­ak jordániaiak és a jordániaiak majdnem mind palesztinaiak”.­­ Leszögezte, hogy az összes fenn­­álló kérdéseket tárgyalások kere­­tében meg lehet oldani, ezzel szemben a háború semmit sem old meg. Annak a reményének ad kifejezést, hogy rövidesen sor kerülhet a genfi békekonferenciá­­ra. Washington­ (UPI, IFP). — Jigál Áron külügyminiszter dr. IDŐJÁRÁS Jeruzsálem 20—29, Tel-Aviv 21—29, Naharia 21—31, Haifa 24—29, Beér Séva 19-34, Ej­­lát 24—40. A levegő páratartal­­ma nem változik. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. BATÓ JOM-TOV (LAJOS) életének 89. évében elhunyt. Temetése ma, csütörtökön délután 3.15 órakor a tel­­avivi Dánia utcai halottasházból. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal jelentjük, hogy szeretett férjem, ö­vöm, sógorunk, nagybátyánk FARBER FRANCISC gyógyszerész Temesvár — Rámát-Élijáhu elhunyt. Temetése ma, augusztus 1-én, csütörtök délután 1/14-kor, a rison-led­oni Gordon temetőben. Autóbusz áll a gyászkíséret rendelkezésére. Rámát-Éli­­jáhu 104/3 b., Anilevitz­ u. 19. sz. a. Gyászolják: felesége Magda, nővére: Klári (Temesvár), Fleischmann Rózsi, Imre, Kató (Izráel) Egyetlen drága jó testvérem LUDÁNYI PÁLNÉ Barta Joly Budapestről történt látogatása idején hirtelen elhunyt. Temetése ma, augusztus 1-én, csütörtök délután 4 óra­­kor a d­oloni temetőben. Porig sújtott testvére: LILI, sógora: SZÉKELY MIKLÓS, ZSUZSA és a gyerekek

Next