Uj Kelet, 1974. november (55. évfolyam, 7995-8019. szám)

1974-11-13 / 7805. (8005.) szám

KATONAI BEAVATKOZÁS OLAJTERMELŐ ÁLLAMOK ELLEN? Jack Anderson, a híres amerikai publicista a Washington Post­­ban és egyidejűleg több más lapban megjelent múlt pénteki cikké­­ben arra a konklúzióra jut: alkalmasint katonai beavatkozásra lesz szükség, hogy leszállítsák az olaj árát és­­megmentsék a Nyugatot a gazdasági katasztrófától”. A publicista, aki számos szén­­ilációs washingtoni ״ scoop”-ot (híranyagot) tálalt fel a múltban, azt írja, hogy egy ilyen akciót egészen a legutóbbi időkig kizárt­­nak tartottak, de mostanában ״ egyre több vezető politikus ért egyet abban, hogy az Egyesült Államok nem maradhat tétlen, miközben néhány féktelenül mos­­dó potentátus veszélyezteti a lét­­fenntartásunkhoz szükséges üzem­anyag normális ellátását”. Ha az tejárakat rövid időn belül nem állítják le, a gazdasági káosz lterjed az egész nyugati világban és annak kihatásai veszélyeztetni fogják az Egyesült Államok „vi­­tál­is érdekeit”. Anderson a továbbiakban ki­­fejti: ez azt jelenti, hogy szükség esetén az Egyesült Államok ,fegyveresen fog beavatkozni, hogy megvédje érdekeit. Úgy tudja, hogy Kissinger ellenez­­minden katonai akcióval kapcso­­latos legcsekélyebb célzást is, vi­­szont Ford elnök a stratégiai megbeszéléseken erélyesebb állás­pontra helyezkedett. Anderson hírforrásai szerint, Ford végső esetben hajlandó lenne a kato­­nai akcióra. Anderson hozzáfűzte: politikai szakértők kiértékelése szerint, a Szovjetunió nem kockáztatná meg a nukleáris háborút és nem avatkozna be az amerikai had­­műveleteikbe a Közelkeleten. Titkos feltevések szerint, állí­­tólag Líbia lenne az amerikai katonai beavatkozás legvalószí­­nűbb célpontja. A CIA álítólag javasolta egy Gádáfi-ellenes puccs megszervezését és a fana­­tikus diktátor helyébe már ki is szemert volna egy, a Nyugattal szemben barátságosak magatar­­tású vezetőt. Az amerikai had­­ügyminisztérium hírszerző forrá­­sai azt jelentik, hogy a líbiai olajmező elszigetelhetők, könyen elfoglalhatók és aránylag köny­­מ­yen megvédhetők. Anderson végül tudni véli: szó­­ba került az a terv is, hogy zöld fényt adnak Izraelnek a kuweiti olajmezők elfoglalására, abból a ״ titkos kiértékelésből” kiindulva, hogy az arab hadseregek semmi­­féle kombinációja nem lenne ké­­­pes megállítani Izrael behatolá­­sát Kuweitbe. Ron Nessen, a Fehér Ház sajtófőnöke, Anderson cikkét „felelőtlennek” minősítette. Nes­­sen közölte, hogy a külügymi­­nisztérium két magasrangú tiszt­­viselője rövidesen Szaudi Arábiá­­ba repül — a szaudiak kérésre —, hogy ״ alaposan tanulmányozza” az arab olajtermelő államok vé­­delmi szisztémájának átszervezé­­sét. SZUEZ ÉS MÜNCHEN KÖZÖTT Hetedik közelkeleti „béke za­­rándokútja” során, Henry Kis­singer nyugtalanságot észlelt Je­­ruzsálemben — írja a L’Express magazin. És haragos hangulatot. Úgy látszik, Izrael attól fél, hogy amerikai szövetségese „elejti”. E félelem eredete Gerald Ford el­­nök egyetlen kis mondata. A múlt héten az Egyesült Államok elnö­­ke rögtönzött sajtókonferenciát tartott a Fehér Ház­ban. A Közel­­keletről beszélt és megerősítette, hogy lehetséges lesz az igazsá­­gos és tartós béke az Izrael és összes szomszédai, Szíria, Egyip­­tom, Jordánia, vagy — tette hoz­­zá — a Palesztinai Felszabadító Szervezet közötti tárgyalások le­folytatása után. Izgalom Jeru­­zsálemben: ez azt jelenti-e, hogy a maga részéről Amerika is elis­­meri a „palesztinai nemzetet” és egyben zászlótartóját, Jasszer Arafátot? Ez súlyos csapást mérne a zsi­­dó államra. Hogy elkerülje, az izraeli kormány ismételten kije­­lenti, hogy kizárólag Husszeinnel hajlandó tárgyalni. Ily módon fi­­gyelmeztetik az izraeliek Ameri­­kát, hogy hiábavaló lenne min­­den kísérlet, amely tárgyaló part­­nerként próbálná rájuk erősza­­kolni a PFSz-t. Gyakorlatilag azt követelik: az Egyesült Államok gyakoroljon nyomást Husszeinre, hogy foglalja el helyét a tár­­gyalóasztalnál. Merész manőver, mert nem­­csak az Egyesült Államok, de a Szovjetunió érdekeibe is vág, mely utóbbi részt akar venni a közvetítésben és eleve elutasít minden megoldást, amely meg­­gyengítheti befolyását a térség­­ben. És főleg, a manőver meg­­próbálja meglazítani a Rabatban proklamált arab egységet, s ez­­zel együtt a nagyvonalú arab stratégiát, amely ismét legjobb fegyverével, az olajjal fenyegető­­zik. Erre vall Houari Boume­­dienne, az algériai elnök egyik megjegyzése: „A Nyugat ham­a­­rosam rá fog jönni, hogy életmód­­ja meghaladta anyagi eszközeit.” Pillanatnyilag úgy tűnik, a Nyugat még nem vetett számot a fenyegető veszély pontos mére­­teivel. Csak a nyugatnémet veze­­tők kezdenek ráeszmélni a pa­­rancsoló szükségletre, hogy Eu­­rópának le kell szállítania az életszínvonalát. Ez irányban Hel­­mut Schmidt kancellár sürgős fel­hívást intézett a Hágában ülé­­sező Szocialista Internacionálé­­hoz. Mindezek a tényezők fontos szerepet fognak játszani a háttér­­ben, amikor az Egyesült Nem­­zetek befogadják körükbe a PFSz-t. És döntő szerepet játsza­­nak majd a szavazásoknál is. Palesztináról fognak­­beszélni és közben az olajra gondolnak majd. És a békéről, miközben talán felkészülnek a háborúra. Valóban, egyes nyugati nemze­­tek titokban a katonai beavatko­­zás tervével játszanak, hogy „ész­­re térítsék” az olajtermelő arab államokat. Másrészt, nem lehet szemet hunyni afelett, hogy más nemzetek alkalmasint gyáván fel­­áldoznák Izraelt, ha választaniuk kellene a zsidó állam létezése é problémamentes olajellátás kö­­zött. Kérdés: felülkerekedik-e a jó­­zan ész és megtalálja-e a világ a méltányos megoldást a két őrülten bűnös alternatíva, Szuez és München között? ,mit ír­t a világsajtó ? Peron özvegye belejön az elnöki munkába Amikor a közelmúltban meg­­halt Peron, az argentínai elnök szép felesége, Isabelita került a helyére, mert ő volt Argentina alelnöke. Azokban a hetekben a világsajtó kézlegyintéssel intézte el a hölgyet, mondván, hogy iga­­zi elnök nem lesz belőle. Most lassan kiderül, hogy ez tévedés. Isabelita — vagy ahogy teljes nevén emlegetik: Isabelita Maria Estella Martinez de Peron — komolyan veszi új hivatását és lassan-lassan beletanul az állam­­vezetés művészetébe. Isabelita reggel gyümölcsöt és egy cseppnyi mézet reggelizik, majd fél kilenckor már az elnöki palota dolgozószobájában ül és­­ d­átumokat hallgat, jelentése­­: . tanulmányoz. Naponta fogad­­ja a kormány tagjait, a hadsereg vezetőit, tárgyal a szakszerve­­zeti vezérekkel és vendégül látja a diplomatákat. Két fontos tanácskozás között arra is jut ideje, hogy fogadja az egyik buenos­ airesi butik direkt ri­­szét és megtárgyalja vele új ruhás fazonját. Mert ma is rendkívül elegánsan, bár mértéktartóan öl­­tözködik. Gyors felfogású az elnöknő. Sóikat tanul és beavatottak sze­­rint jó tanítókat választott ma­­gának. A legközelebbi embere José Lopez Rega, aki valaha Pe­­ron személyi titkára volt és most nagy befolyású politikus, az ar­­gentin politikai élet egyik min­­denhatója. Ez a Rega eredetileg rendőrtisztviselő volt, s valaki beajánlotta Peronnak, mint kivé­­teles képességű embert. Nem is csalódott benne az elnök. Rega most 57 éves. Az ok­­kultizmus híve. Titokzatos vala­­egyesek szerint nem is egé­­szen normális. Mindenesetre az elnöknőre óriási hatást gyakorol, aki minden fontosabb államügyet vele beszél meg. Az elnöki palota Raszputyinjá­­nak nevezi őt az argentin sajtó és félig-m­eddig tréfásan írnak az okkultista elhajlásairól. Nemrég például azt nyilatkozta Rega — akinek hivatalos címe: kormány­­főtanácsos —, hogy okkultista szemléletét könyv formájában fejti ki. Már munkában van a könyve, amelyet nem egyedül ír. A társszerzőjének Gábriel ark­­angyalt jelölte meg... Egyébként Rega tanácsos köny­­vét Isabelitának, Argentina új el­­nökének ajánlja “ ^ -- -" 4 UJ KELET 1974. XI. 13 *L _ Mii. 6, *l ‘״,!...ail fvvyvyyvVVvyvvv­VvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvyvvvvvvvvvvvVvvvvvvyvvvyvvvvvyvvvvvvvvvvvv* A FRANCIA NŐMOZGALOM CÉLJA: Egyenlő jogok a házastársi hűtlenség terén Sok országban büntetik a házasság­törő asszonyt, de a férjet nem A francia büntetőjog 339-ik paragrafusa szerint a férjéhez hűtlen asszonyra két évig terjedő börtön vár. Ezzel szemben, ha a férfi csalja meg a feleségét, sok­­kal kevesebbet kockáztat: 310— 6500 izraeli fontnak megfelelő bírsággal sújtják, de csak az eset­­ben, ha a saját (tehát a felesé­­gével közös) lakásán kapták rajta in flagranti. A különféle francia női moz­­galmak elhatározták, felveszik a harcot a tűrhetetlen helyzet ellen és Párizsiban már megalakult a közéleti bizottság, amely a tör­­vény módosítását tűzte ki cél­­jául. Luxembourgban bizottság ala­­­kult néhány hónappal ezelőtt, a­­mely ajánlotta, hogy a helyi bün­­tetőtörvényből töröljék a­­hűt­­lenségi paragrafust. E még ma is érvényben lévő paragrafus sze­­rint, a hűtlenségen ért asszonyra 3 évi börtön vár, a csalárd férfit viszont csak egy évre terjedő el­­zárással sújtják. Belgiumban a családi hűtlen­­ség büntetésében egyformán­­bán­­nak el a férfivel és a nővel: mindkettőre 2 évig terjedő bör­­tön vár, ha a házastárs panasza nyomán elmarasztalják. A tör­­vénymódosító bizottság után még egy bizottság létesült, amelynek feladata megállapítani, vajon bör­­tönbüntetés jár-e a házasságtöré­­sért. Az 1969-ben életbe lépett olasz törvény szerint a hűtlenségért el­­ítélt asszonyt egy évi börtönnel le­het sújtani, férfi viszont azonos vétségért soha nem kerülhet bör­­tönbe. Dánia az európai országok kö­­zött a leghaladóbb ezen a téren. A dán törvények szerint nem le­­het megbüntetni a hűtlen házas­­társakat. Egy most készülő új törvény szerint, minden pár vál­­hat, ha kijelenti, hogy ez a szán­­déka és a bíróságnak nincs jogá­­ban megkérdezni, hogy milyen címen bontják fel a házasságot. Németországban csak a közel­­múltban hatálytalanították a tör­­vényt, amely kimondotta, hogy minden hűtlen férfire vagy nőre 6 hónapig terjedő börtönbüntetés vár. Ezzel kapcsolatban mondotta az európai Közöspiac tagállamai­­nak egyik vezetője. ״ Szeren­csénk van, hogy a Közöspiac meg­állapodásai nem terjednek ki a személyjogi törvényekre, így is elég nézeteltérésünk van gazda­­sági és politikai kérdésekben.” Európa számos országában a házastársi hűtlenség büntetése te­­rén hátrányosan megkülönbözte­­tik a nőket. Amit egyes helye­­ken a férfinak büntetés nélkül szabad, azért ugyanabban az or­szágban börtönnel sújtják az asz­­szonyokat. Franciaországban, a szabadság hazájában a törvény leszögezi, hogy a hűtlen asszony­­nak börtönbüntetés jár, a csa­­lárd férj viszont soha nem ke­­r­rül rács mögé. ORVOSTUDOMÁNY A Parkinson kórmegállapítása Mintegy 150,000 nyugatnémet szenved Parkinson-kórban és 800 új esetet jegyeznek fel évente. A betegség tehát nem mondható ritkának. De a diagnózisa nehéz — kü­­lönösen a betegség korai stádiu­­mában. Hogy ez mennyire igaz, azt a tübingeni egyetemi kórház ideggyógyászati osztályán de­­monstrálták, ahol az elmúlt tíz év folyamán 650 esetet analizál­­tak ki. Johannes Hirschmann professzor nemrégen kifejtette a karlsruhei terápiás kongresszu­m n! •n m ■1 ca h b■ ht•. *a «u ■■ ■■ ■■ b ■■ a■ ■im H ■1 ■i ■1 ■1M u son, hogy átlagosan 25 hónap te­­lik el az első szimptómák feltű­­nése és a pontos diagnózis kö­­zött. A Parkinson-tünet legjellegze­­tesebb zavarai közül — izomvo­­naglás, fokozódó izomfeszültség és mozgási nehézség — az izom­­vonaglás vezet leggyorsabban a skórmegállapításhoz. Ha az izom­­vonaglás a betegség kezdetén je­­lentkezik, átlagosan 16 hónap te­­lik el a diagnózisig. Ha az izom­­feszültség és a mozgási nehéz­­ség érvényesül először, a kór­­megállapítás átlagban véve 31 hónapot vesz igény­be. Továbbá: az esetben, ha az izomvonaglás mindjárt a beteg­­ség elején beállt, az esetek 71 százalékában az első kezelőorvos megállapítja a kórt, míg a töb­­bi eseteknek csak 26 százalékát diagnosztizálja korrektül az orvos az első vizsgálat alkalmával. Ál­­talában 14 hónap telik el, míg a páciens ideggyógyászhoz kerül és ez a késés igen gyakran sú­­lyos következményekkel járhat — mondja Hirschmann profesz­­szor. A helyes diagnózist az esetek 26 százalékában az késlelteti, hogy a páciensek vonakodnak orvoshoz fordulni. Pedig minden késlekedés megbocsáthatatlan, te­­kintve, hogy a Parkinson-kór ma­napság az L-dopa gyógyszerrel kezelhető. Ez idő szerint még nincsen abszolút bizonyíték arra, vajon a korai kezelés hozzájárulhat-e a betegség későbbi hatásainak el­­kerülésére. De a korai kezelés által felmutatott eredmények igen jelentősek. A páciens pszi­­chológiai állapota is kedvezőbb. Különleges gonddal kell eljárni a diagnózisnál az 5 és 60 év kö­zötti pácienseknél. Ebben a kor­­ban a legáltalánosabb a Parkin­­son-kór fellépése és ugyancsak ez az a kor, amikor az emberek szenvedni kezdenek más, ugyan­­csak mozgási nehézségekkel járó tünetektől- F.A. 54. — Se zenét, se elbeszélést nem va­­gyok képes befejezetlenül hagyni — ma­kacskodott Styxi továbbra is. — Ho­­gyan csípték fülön, azt mondja el még. Na jó . .. Hát szóval elkövettem egy nagy ostobaságot... Amikor már nem tudtam, mitévő legyek, elmentem az ottani kollégámhoz ... Ott üldögélt boltíves középkori szobájában, mint ama bizonyos Faustus doktor, és épp egy kis bátorságot csepegtetett magá­­ba, ám amikor meglátott engem, rövid­­látó lévén, azt hitte, a Gestapo, és fel­­állt, mint egy katakombabeli keresz­­tény, azt mondta lehajtott fejjel: Készen állok ... És mit tesz Isten, a plébánia előtt csakugyan ott várakozott két po­­rosz, és már a nevemet is tudták, és el­­vittek azon nyomban ... Ez hétfőn tör­tént, késő este, és kedden kerültem ide a „Liesl”-be, ami kimondott sze­­rencse a szerencsétlenségben... Ön azonban még ezt a szerencsét is meg­­ússza most, herceg ... Gyorsan, gyor­­san, mire vár még? — Nem szeretem, ha mások diktál­­ják a tempót — mondta Styxi, majd hozzátette: — Kimondottan sajnálom. Hipfinger közben szép rendben ki­­rakta Styxi bőröndjének maradék tar­­talmát a lehajtható asztalra. Barátunk, a tulajdon elleni bűncselekmények ki­­váló szakértője tántoríthatatlanul ra­­gaszkodott hozzá, hogy az itt maradó holmik mindegyike annak rendje és módja szerint hagyományozódjék leen­­dő gazdájára. Gyengéden füléhez emel­­te az ezüst állóórát és a szakértő tisz­­teletével suttogta: — Ezt Hiessnél vették, a Kohlmark­­ton és Szűz Mária úgy irgalmazzon ne­­kem, megér legalább négyszázat... Az órát nem szabad elzálogosítani, hanem új életet kell kezdeni és bérelni neki egy szép kis kerti lakot... A herceg dolgai között akadt egy szájharmonika is. Ezt Stich úr kérte. A jeles városi tanácsos föl-alá járkál­­va nyomban játszani kezdett rajta, pa­­naszos akkordokat csalva ki a hang­­szerből. Szemében könnyek csillantak, tiszta könnyek. A felügyelő már káromko­­dott, hogy nincs neki annyi ideje, amennyit a fenséges úrra itt várni kell. Styxi szigorú tekintettel nyújtott ke­­zet mindegyikünknek. Nekem utoljára. — mondta —, első dolgom az lesz, hogy a maga kislányával törődjek ... Cellá­­val... Együtt muzsikálunk majd ..­. Félelmetes temperamentum az a lány. Micsoda billentés. .. elismerem ... mint egy vén oroszlán mancsa és köz­­ben micsoda gyerek, cukrot szopogat még... Ki kell jutnia a világba ebből az egérlyukból. — Igen, kérem, segítsen nekünk, herceg — dadogtam és éreztem, hogy a torkon összeszorul közben. — Én ta- lán sose szabadulok többé, épp elég ilyen esetről hallottunk már... De Cella ... Nagy is próbálkozik már ... — Nagy — mondta Styxi kérdőn, felkapta a fejét, mintha azon tűnődne, beavasson-e valami Zoltánt érintő ké­­nyes dologba. De azután nem mondott semmit. 10 JAQUES EMANUEL WEIL TÖRTÉNETE A CSÓNAKRÓL, AMELY ÁTKELT A FOLYÓN Tudtam, hogy jönni fog. Már aznap, amikor elfogatásom után a rendőrhivatalnok közölte velem, hogy a „burgenlandi cellába” kerülök, sej­tettem, egy napon őt is elhozzák a „Liesl”-be. Valószínűleg a Weil-cég elleni ke­­ves kirohanás járhatott az eszemben, melyet az újságban olvastam épp a vég­­zetes napon. Styxi kiszabadulása után igen sok idő telt el, kimondhatatlanul egyforma nappalok és éjszakák, míg a szívem mélyén titkon várt vendég be­­lépett a zárka vasajtaján. Időközben történt nálunk egy s más. A jó öreg „Liesl” néha bizony úgy fes­­tett, mintha minden helyét nem három­­szor, de négyszer-ötször „kiárusították” volna. Egyre többen lettünk. Zárkánk­­ban olykor heten szívtuk a bűzt. Az újoncok azonban szerencsére hamar eltűntek mindig és nagy örömünnepnek számított, valahányszor újra négyesben maradt a régi társaság: Félix, Stich, Hip­finger és jómagam. A ránk szabadított különféle, javarészt feledésre méltó ala­­kok közül egy bécsiesen zengő hangú, ellenszenves férfi zavart a leginkább, akitől egy pillanatnyira sem volt nyug­­tunk. Goldbaumnak hívták, selyemke­­reskedése volt a Mariahilfer Strassén. Mindig kiszemelte valamelyikünket, aztán megragadta áldozata kabátját és se vége, se hosszú szónoklatokkal kí­­nozta szegényt a következőképpen: — Azt mondja meg, uram, hogy jö­­vök én ehhez... A Ferenc József­­rend lovagja vagyok, annak idején egész vagyonomat hadikölcsönbe fek­­tettem, tönkrementem, talpra álltam, megint tönkrementem az infláció ide­­jén, megint talpra álltam, akkor aztán összeomlik a Hitelintézet, jön a világ­­válság, tartottam magam mégis, vesz­­teségesen ugyan, de mégis, nem elég a a rettenetes adó, a pénzt is adtam a kormánynak újra meg újra, adtam (hit­­községi) célokra, jöttek hozzám nap mint nap és a magam szájától, Iste­­nemre mondom, attól vontam meg a falatot, de adtam és adtam és mindig adtam a formákra is, lányom, Adél nemcsak, hogy a legjobb társaságban forog, de a legjobb keresztény társa­­ságban, elmondhatom, egyenesen az arisztokrácia köreiben és a fiam, Georg két doktorátust szerzett, sub auspiciis, ez a fiú egy zseni, mondogatták mindig a professzorok, kacérkodik egy kicsit a baloldallal, no de kérem, egy ilyen fiatal ember, de azért jártam már sok mindenben, én magam pedig minden nyáron elmentem Salzburgba, az ünnepi játékokra, családostul, szép pénzbe ke­­rü­lt, no de vannak ugye az embernek magasabb rendű igényei is, Toscaninit meghallgatni, már maga az is, és most, azt mondja meg, most, hogy elmúlt ez az egész nyomorúságos élet, most, a sok gond meg álmatlan éjszaka után, hogy annyit hittem és olyan jó hazafi voltam, most mi van, kérdem? Ha ki­­jutok a fogházból — adja a Jóisten —, megbélyegzett leszek, ártatlanul még­­hozzá, kifosztott ember, az üzlet kész csatatér, ott állok majd hatvannyolc évesen, szklerózissal és kétoldali lágyék­­sérvvel, mi lesz velem? Isten adja leg­­alább, hogy emigráns lehessek. De hol? Másik új társunk, Zweymerker úr proletárnak látszott, és mindenben épp az ellentéte Goldbaum úrnak. Úgy, ahogy mondom, egy árva szót sem váltott velünk. Iszonyatos tisztaság­ és rendérzék rabja lehetett, mert fél na­­pon át tisztogatta a cipőjét, öltönyét, felhúzott lábbal, lehajtott fejjel kupor­­gott egyébként a szalmazsákján. Ta- lán megvetett minket, burzsoákat, ta- lán valamiféle fájdalmat titkolt, egy szörnyű élmény emlékét, az is lehet vi­­szont, hogy egyszerűen nem volt nor­­mális. ׳ Folytatjuk)

Next