Uj Kelet, 1975. november (56. évfolyam, 8301-8325. szám)

1975-11-02 / 8301. szám

ÚJ KELET OSZTOZZUNK EGYMÁS GONDJÁBAN - BAJÁBAN Írta: CHANA ZEMER .. Ha az ember figyelmesen olvassa az újságot, néha olyan érzése van, hogy oroszlánketrecben élünk. Ez sztrájkol, az szankciókat hirdet, nagy csalást lepleztek le, kisebb csalások felderítése ügyé- *ben terjesztették ki a nyomozást, it lopnak, ott erőszakoskodnak ! — és szinte vég nélkül folytathatnánk. Az erőszak és a félrevezetés ezer módszeréről tudósítanak a lapok, s miközben böngészszük a híreket, felvetődik önmagunkkal szemben a kérdés: Ezek mi volnánk? Hát tényleg ilyenek vagyunk? Ilyenek vagyunk, de másmilyenek is. Nem akarom sem önmagamat, sem a kedves olvasót vigasztalni, de tény, hogy nem egyszer tapasztaltam: tudunk mi másmilyenek is lenni. Nagyon sokszor odaadóan, önfeláldozó emberként viselkedünk mi, izraeliek. Hajlandó segíteni a másikon, aki bajba jutott és támogatásra szorul. Nemcsak régen volt így, ma sincs másként. Csak az ilyen esetekről nem beszélünk annyit, mint a negatív jelenségekről. Különleges figyelemre csak a botrányos, a negatívumokat tartalmazó eseteket méltatjuk. Azokat, amelyek szinte „kilógnak” a társadalomból, úgy látszik, még ma is érvényes a régi újságíró-aranyszabály, amely szerint nem érdekes, hogy egy kutya megharapott egy embert. Ez természetes. Ha egy ember megharapott egy kutyát — ez érdekes ... Azt hiszem, néha a jó példáknak is nyivánosságot kell biztosítanunk a rosszak mellett. Már csak azért is, hogy ne veszítsük el az önmagunkba vetett hitet, amíg ez nem indokolt. És szerintem egyelőre nem indokolt. Én még mindig abban a tudatban élek, hogy emberi társadalom vesz körül és szükség esetén számíthatok az embertársaimra. Egy példát említek. Néhány héttel ezelőtt megírtam annak a lengyelországi származású asszonynak az esetét, aki a vészkorszakban elvesztette és azóta is elveszettnek hitte a fiát, de a gyermek most megkerült, csak éppen nem sikerült még találkozniok, mert a lengyel hatóság makacs és embertelen álláspontot foglalt el ebben az ügyben. Nos, a cikkem megjelenése utáni órákban felhívott valami telefonon és arra hivatkozván, hogy jó kapcsolatai vannak a lengyel hatóságokhoz, felajánlotta a segítségét. Még nincs eredménye az intervenciójának, de maga a tény, hogy azonnal kinyilvánította az illető segítő szándékát — szerintem megható jelenség. Néhány nappal később egy vastag borítékot kaptam ugyanebben az ügyben. Kirját Tivonból küldték a „Rimonim” iskola növendékei. Az általam ismertetett történet megmozgatta a képzeletüket és úgy látszik, nagy hatásai volt az érzelemvilágukra, ezért papírt-tollat fogtak és levelet írtak. Az egyik a bécsi lengyel követség főkonzuljának, a másik a lengyel államtanács elnökének, a harmadik a varsói kormányfőnek , és így tovább. Megírták, hogy hallották az Izraelben élő anya és az évtizedek múltán megtalált Lengyelországban élő fia nem találkozhatnak, mert a hatóságok ezt nem teszik számukra lehetővé. Azt kérik a gyerekek Lengyelország vezetőitől, hogy az emberiség jegyében lépjenek és adjanak utasítást, hogy anya és fia találkozhassék. Egyszerűen, de őszintén fogalmazták meg mondanivalójukat a gyerekek. Egyetlen felesleges szó színes a levelekben, viszont sokan kis rajzokkal illusztrálták a mondanivalójukat. Egy Miri Cur nevű kislány az egész lengyel kormánynak címezte a levelét és annak minden szavát más szinű tintával írta. Egy kisfiú az izraeli és a lengyel nemzeti szinü zászlókkal díszítette a levelét. A másik kisfiú a siró anyát és a távolból felé integető fiát is a levél szélére rajzolta. Vagyis ötlet tekintetében nem mennek segítségért a szomszédba ezek a gyerekek. Az egyik kislány ezt kérdezi levelében a lengyel kormányfőtől: Miniszterelnök úr, nem tudom, él-e az édesanyja. Mindenesetre nem kétséges, hogy szeretné őt látni. Gondolja el, mennyire vágyik az anyja után az a lengyel fiatalember, aki évtizedeken át nem is tudta, hogy hol él a mamája,s most kiderült, hogy Izraelben található. Csak engedély kérdése és anya, meg a fia találkozhatnak. Ezek a gyerekek olyan nevelést kapnak, hogy mások gondjabaja is foglalkoztatja őket. Azonosulnak egy számukra látszólag idegen problémával. Állást foglalnak a maguk egyszerű, de őszinte módján és követelik — kérve követelik — az emberi megfontolást egy olyan ügyben, amely az embertelenség tombolása miatt jutott el idáig. Mellesleg megjegyzem — Rotbártné, az anya a napokban Bécsbe utazik, abban a reményben, hogy mégis megkapja a beutazási engedélyt és eljut a fiához, Varsóba. Viszi magával az összes izraeli intervenciókat, a kirját tivoni diákok leveleit is. Megmutatja, mint dokumentumokat a bécsi lengyel követségen dolgozó főkonzulnak. És azt bizonyítja majd, hogy nem egyedül kéri a vízumot. Mi, izraeliek is mögötte állunk, mert osztozunk egymás fájdalmában. Az Álijját Hánpár Tel-Avivban új ifjúsági központot avatott, amely Rose Matzakin, a Hadassza amerikai elnöknőjének nevét viseli. Ebben a központban 120 szegénysorsú, illetve külvárosi gyermek nevelkedik. Képünkön Joszéf Klarmann, az Álijját Hánpár mond beszédet. Mellette (baloldalt) Rose Matzkin, a Hadassza elnöknője. FELSŐBB UTASÍTÁSRA Luxus - vendéglátásban részesítették az izraeli delegációt Moszkvában Írta: DÁVID SÁSHÁM AMIKOR A MOSZKVAI repülőtér fontos személyiségek számára fenntartott várótermében ülünk, zsebünkben a Moszkva — Istanbul — Tel Aviv vonalra szóló jeggyel (Istanbulig! szovjet, onnan izraeli gépen), nem formális beszélgetést folytattunk vendéglátóinkkal, akik kikísértek a repülőtérre. Pável Karaszov, a szovjet Béketanács titkára, aki a múltban a Szovjetunió tel-avivi nagykövetségén ן szolgált, a következőket mondotta: — Amikor tíz nappal ezelőtt ebben a teremben fogadtam önöket és megígértem, hogy vendégül látjuk önöket, ahogyan ez tiszteletreméltó vendégekhez illik, láttam, hogy kétkedő arcki-fejezéssel fogadják ezt az ígére tét. Nos, mi mindent megtettünk, hogy eloszlassam kételyeiket.. . A látogatás befejezésekor megállapíthatjuk, hogy valóban mindent megtettek. Nem szabad elfelejteni, hogy a Szovjetunióban nagy mértékben ellenségnek tekintik Izraelt és minden lépést mikrometrikus mércével mérnek. Itt van például az izraeli zászló ügye. Kizárólag a vendéglátók kezdeményezésének köszönhető, hogy amikor első vacsoránkat fogyasztottuk a Raszszíja hotelben, hirtelen egyik pincér izraeli zászlócskát helyezett el asztalunkon. Persze más asztalokon is különböző idegen államok zászlóit lehetett látni. MÁSNAP, A REGGELINÉL ÉSZREVETTÜK, hogy eltűnt az izraeli zászló asztalunkról, és meg voltunk győződve, hogy emögött is szándékosság áll. — Megkérdeztük vendéglátóinkat, hogy mi történt, mire azt válaszolták, hogy a zászlócska az éjszaka folyamán eltűnt és nem képesek megtalálni. Néhány perc múlva azonban a pincérvadonatúj izraeli zászlócskával jelent meg, amelyről látni lehetett, hogy csak most csomagolták ki. Kiderült, hogy valaki tényleg „elvitte emlékbe” a zászlócskát, és senki sem akart politikai demonstrációt végrehajtani ellenünk. Ettől a pillanattól kezdve, látogatásunk befejezéséig, a zászló helyén maradt. Nem tudom, vajon Volgográdban is van-e izraeli zászló raktáron, vagy Moszkvából küldték repülőgépen, de tény, hogy odaérkezésünkkor a zászló már a szállodai asztalon volt. Kétségtelen, hogy felsőbb utasításra vendégeltek meg bennünket a lehető legszebben. De lehet felsőbb utasítást adni udvariasságra, de nem lehet ilyen utasítást adni kifejezetten barátságos, szívélyes magatartásra. A vendég előbb-utóbb megérzi vajon valóban szívből jön-e a szívélyesség. Kétségtelen, hogy az orosz ember általában véve szívélyes vendéglátó. De éppen azoknak, akik szilárdan hiszik hogy a Szovjetunióban ninsenek véletlenek, meg kell érteniük, hogy az irántunk tanúsított szívélyességgel és barátsággal a szovjet hatóságok ״ valamit üzenni akartak” Izrael népének. ENNÉL A PONTNÁL FELVETŐDIK A KÉRDÉS, hogy tulajdonképpen minek hívtak meg bennünket a Szovjetunióba? Világos, hogy nem azért, mert tárgyalni akartak velünk a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről. Más, szenzációs bejelentést sem akartak tenni. Az ilyenszerű tárgyalásokra vannak megfelelő politikai „kanálisok”. — Ezek nyitva vannak a diplomáciai kapcsolatok megszakítása idején is. A világ különböző fővárosaiban van elég diplomáciai coctail-party, amelyen szovjet diplomaták „elsüthetnek” szenzációs bejelentéseket, ha erre utasítást kapnak. Nyilvánvaló azonban, hogy csoportunk meghívása moszkvai látogatásra üzenetet jelent Izrael számára, a kérdés csupán az, hogy mi ennek az üzenetnek a tartalma. Tíznapos látogatásunk idején sok beszédet hallgattunk végig, rengeteget beszéltek hozzánk a vendéglátók, a különböző kutatóintézetek tudósai, a vezető szovjet lapok munkatársai, az egyetemi tanárok, sőt egyszerű munkások és tisztviselők is, — de mindebből nem lettünk okosabbak arra nézve, hogy mit akarnak üzenni nekünk. A KÜLÖNBÖZŐ NYILATKOZATOK — különösen a látogatás első napjaiban — meglehetősen egyöntetűek voltak, nemcsak a tartalom, hanem a megfogalmazás szempontjából is. Amikor azonban a különböző fogadások befejeztével egyedül marradtam és felülvizsgáltam feljegyzéseimet, arra a megállapításra jutottam, hogy a különbö-ző emberek nem ugyanazokat a dolgokat hangsúlyozták. Valamennyien azonban szajkó mód-jára megismételték, hogy a Szovjetunió álláspontja elvi és an- nak lénye, hogy — amint azt Brezsnyev és Gromiko elvtársak már több ízben kifejtették — ízt ráelnek vissza kell vonulnia az 1967 es háborúban elfoglalt terv (,Folytatás a 4-ik oldalon) * 1 ESEMÉNYEK- EMBEREK REUVEN RUBIN: A GÁLISBAN Németországi levél KREISKY KONTRA WIESENTHAL A szélsőjobboldali sajtó ismét csámcsog. Külön tudósítás Bécsből . .. kommentár .. . nyilatkozatok. Miről van szó? A Kreisky kontra Wiesenthal támadásról. Ausztria kancellárja, aki szívesen tagadja meg zsidó származását és dörgölőzik az antiszemita körökhöz, ezúttal ismét túllépte a megszokott határokat. Nem kevesebbet mondott a bécsi Wiesenthalról, mint azt, hogy egy „zsidó Maffia vezetője”. Ettől a kijelentéstől még saját lapjai is felhördültek, és ez természetes, mert sem bölcsnek, sem politikusnak, sem igaznak nem lehet mondani ezt az állítást. ״ Aki nem tudja fegyelmezni áradó képzeletét és önfegyelme cserben hagyja, az vagy ne foglalja el egy semleges ország kancellári karosszékét, vagy ha hibát követett el, hallgat" — írta ezzel kapcsolatban egy frankfurti lap. Igen ám, de Kreisky impulzív lélek és a választások után immár biztonságban érzi magát — tehát handabandázik. Mert minek nevezzük, ha nem cirkuszi mutatványnak a Wiesenthal elleni nyílt támadást? De talán illene elmondani, hogy mi váltotta ki Ausztria első emberének mérhetetlen haragját a náci gyilkosokat üldöző és leleplező bécsi Wiesenthal ellen. Az az egyszerű tény, hogy az elmúlt hetekben Wiesenthal nyilvánosságra hozta az úgynevezett FPÖ (Freihetlichen Partei Österreichs) elnökének, Friedrich Peter úrnak a múltját. Pontosabban a nevezett politikus igen kétes múltjának egyes még kényesebb részleteit, így például bebizonyította ,hogy Friedrich Péter nem volt csupán egyszerű ״ Front- Offizier” der Waffen SS” — ami egymagában sem túl dicséretes tény, hanem annál több méltóztatott lenni. Egy megszálló század parancsnokaként tevékenykedett a keleti front háta mögött. És mivel már akkor, fiatal korában, igen ambiciózus természetű volt, tevékenysége során többszöri „tisztogatást” hajtott végre. Jó munkájáért háromszor is kitüntették és kerek 20 hónapon keresztül töltötte be ezt a funkciót. Munkájának halottakban kifejezhető számát nem tudta felkutatni Wiesenthal, de megcáfolhatatlan bizonyítékai vannak arról, hogy Friedrich Péter különleges figyelmet szentelt a „zsidó kérdés végleges megoldásának”, ami egy SS tiszttől el is is várható. Nos a tapintatlan Wiesenthal mindezt akkor hozta nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy a koalíciós győzelem esetén az FPÖ elnökének a kancellár-helyettesi tisztséget tartotta fenn Kreisky. Wiesenthal türelmének is van határa, tehát nyilvánosságra hozta az adatokat és ezzel kiváltota Kreisky haragját. Ez a harag nem újkeletű. Az elmúlt évek során Wiesenthal leleplezései nyomán nem egy miniszter volt kénytelen megválni posztjától, és nem egy Kreisky-barát személyiségnek kellett elhagynia a politikai pályát. No meg aztán Wiesenthalnak az Eichmann felkutatásában játszott szerepét sem nézte jó szemmel Ausztria kancellárja és már akkor is a Maffiát emlegette. Kreisky most is segítségére sietett az egykori buzgó Front- Offizier der Waffen SS-nek, és kijelentette, hogy a mentelmi jog szent és az FPÖ elnöke legyen teljesen nyugodt, semmi baja sem történik. Ezt, sajnos, elhisszük. Ami pedig a régi, poros, hitleri propaganda-archívumból előkotort „zsidó Maffiát” illeti, ezt Wiesenthallal együtt mindannyian visszautasítjuk, és csöndesen, szerényen arra szeretnénk felhívni Ausztria kancellárjának a figyelmét, hogy talán jobb volna, ha a terroristákkal törődne többet és a követ gyilkosokkal. Bonn, 1975. október vége. DÁNOS MIKLÓS HETI KULTURÁLIS HÍRADÓ SZÍNHÁZ Premier a Hábimában: BgBMMjjraBMM Brecht ״ Kurázsi mama” 1[ ^ című háború ellenes drá-Il L mj^ IS máját Dávid Levin rendez rM te. címszereplő: Lia Kön'g( héten), újdonság a Hábimában: minden pénteken irodalmi est és tarka kultúrműsor. A Kámeriben: Tévedések vígjátéka (szerda, csütörtök). A haifai Városi Színház Redovoton (ma) és Tel Avivban (Bát Dór, szerda) mutatja be a ״ Sétát”. A Bát Dór modern balett csoport repertoárjából táncol (csütörtök). Az oroszországi élő művészek 100 tagú folklór csoportja utoljára mutatja be ״ Itt vagyunk” c. nagysikerű műsorát (T.A.: szerda). Eszter Ofárim a Platina jazz-zenekar kíséretében énekel (Natanja: csütörtök; Kirját Bialik: péntek; Éji Gev: szombat). A vendégművészek közül Alexander Gálics orosz nyelven énekel (Naharia: péntek), a görög tévé csillagai viszont a jaffai Alhambra teremben (szombat) lépnek fel. Az amerikai ״ The Living Sound” ének-csoport műsorát a fizikai és szellemi „csodatevő” Catherine Colman fellépése egészíti ki. * ZENE A filharmonikusok 2. bér•ura.--Életi hangversenyét (Haydn, Bartók és Franck művei) Jacques Delacote vezényli. Szólista: Christoph Eschenbach, zongora (Tel Aviv: ma, hétfő, szombat; Haifa: kedd, szerda, csütörtök). Isaac Stern (hegedű) és Gina Bachauer (zongora) jótékonycélú hangversenyt ad Jeruzsálemben (Városi Színház: szombat). Az Operaházban A sétahajót (ma, szombat) és a Pillangó kisasszonyt (szerda) játsszák. * KIÁLLÍTÁSOK Jeruzsálemben: a Művészek Pavilonjában ״ ng.i «,,,nuan Ávner Cur festményeit láthatjuk. Tel Avivban: a Miló klubban a 81 éves Kleinmann Esther festményeit, az Ipanema képtárban Smuel Nüssenbaum olaj- és vízfestményeit, a Művészek székházában nagy izraeli művészek emléktárlatát, a Cártá klubban Tirelli vázlatait és lenyomatait, a Hadassza K. képtárban Mark János munkáit, a Csemerinszki képtárban Jóéi Tál-Mór festményeit, a Jodfát képtárban Ann Madley festményeit, a Lim képtárban a perui Ugo Camandina olajfestményeit, a Sálom Áléchem Házban, Sálom Sichvi tájképeit tekinthetjük meg. Haifán, az auditóriumban Szimcha Nürnberg zsidó témájú olajfestményeit, a Rothschild képtárban Robert Reismann festményeit, a Goldman képtárban pedig Brauer „emberi jogok” témájú 29 képét tekinthetjük meg. Petach Tikván: a Jád Lövánim emlékházban mutatkozik be Bluma Oden-Ronkin a festményeivel, Beér Léván: a Háckf képtárban az ״ Áklim” modern művészcsoport jelentkezett kollektív tárlattal, Dimonán: a közösségi központban Dália Szádán olajfestményeit és vázlatait mutatja be. ״ Az éjjeli portás USS-katona volt az egyik KZ-lágerban, aki évekkel később találkozik azzal a zsidó leánnyal, aki kényszerből kedvese volt (Tel-Aviv: Orli; Jeruzsálem: Ron; — Beér Séva: Chén). A filmsztárok ״ másik életéről” szól az: ״ Egyszer nem elég” (Tel Aviv: Allenby). Vidám, kalandos vadnyugati film a ״ Szamuráj” (Tel-Aviv: Ofir). A kaland és krimi filmek kedvelőinek szól az ״ Éjféli vendég” (Tel Aviv: Tel Aviv), az ״ Égő pokol Harlemben” (Tel Aviv: Mátmics”, ״ A szél és az oroszlán” (Tel Aviv: Cinema és Drive-in). Az ״ erotikus” filmek közé tartozik ״ A romantikus angol leány” (Tel Aviv: Peer), a Kivánatos Gréte”, viszont közönséges porno-film (Tel- Aviv: Támár). -¥• KÖNYVEK Mini elbeszéléseit foglalta kötetbe Jigát Lév újságíró. Avigdor Römer ״ Nem ember (Beszámoló a közelkeleti élőlényekről)” írása a megtévesztő cím mellett valójában a katonákkal és a nemiséggel foglalkozik. Három részből áll Jechiel Grünstein ״ Semes bánán” elbeszélés gyűjteményese: gálati életképekből, a vészkorszak napjairól és a világ minden tájáról alistázott zsidókról. Ávrahám Hákohén Kuk néhai országos főrabbiról szóló anekdotákat és elbeszéléseket kötött csokorba Smuel Káplán „Kuk rabbi órája” című munkájában. (fuchs) FILM taaMaaaaaaaaanaiiaawmmamamaamamm, 1975, XI. 2 UJ KELET i