Uj Kelet, 1977. január (58. évfolyam, 8661-8686. szám)
1977-01-02 / 8661. szám
ÚJ KELET wnnnntywnnnnnnn««««1nnMiM«»M»MM»aMM111a11»a1«»wnnnnnBB»»»m NAPRÓL NAPRA SKIZOFRÉNIA? Dr. Joszéf Burg, volt belügyminiszter, a Vallásos Nemzeti Párt vezető embere „jogi skizofréniának” minősítette a televízió közönsége előtt Áháron Bárák professzornak, az állam jogtanácsosának határozatát, mely szerint a Vallásos Nemzeti Párt három miniszterének a kormányból való eltávolítása jogerős, miután a három miniszter a legutóbbi bizalmatlansági szavazat során nem állt ki a kormány mellett a Kneszetben, ezáltal megszegte a kollektív felelősség elvét. Ugyanakkor az állam jogtanácsosa technikai szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelennek találta Kol és Hausner független liberális miniszterek lemondását, azzal az indokolással, hogy a koalíciós egyezmény értelmében egy átmeneti kormányból nem lehet kilépni. Az átmeneti kormányban való maradás, vagy az abból való kilépés alkotmányos problémája a legfelsőbb bíróság fóruma elé került. A felsőbíróságnak adott válaszában dr. Burg azzal érvelt, s ezt az érvelését más fórumok előtt is kifejtette, hogy Rabin miniszterelnök megtévesztette a VNP minisztereit, akiknek eltávolítását kimondottan politikai szempontok moditálták. „Ha a VNP miniszterei tudták volna a miniszterelnök valódi szándékait, másként viselkedtek volna” — jelentette ki dr. Burg. Mit jelent ez? A vallásos miniszterek tudvalevőleg azért nem szavaztak a kormány mellett, mert az az S-15 harcigépek ünnepélyes fogadtatásával megszegte a szombat szentségét. Szavazatuk tehát, s ezt nyomatékosan hangsúlyozták, tisztára lelkiismereti kérdés volt. Kői hákávod! Ámde most úgy tűnik, ha számoltak volna magatartásuk politikai következményeivel, másként viselkedtek volna. Legalábbis ezt állítja dr. Burg, a Kneszet egyik legtartósabb képviselője. Tisztelettel felteszem a kérdést: Mi ez, ha nem lelkiismereti skizofrénia? (Székely) KÓRKÉP TÖRVÉNYEK A szerzőjük nevét viselő Murphy-törvények a humor jegyében fogantak ugyan, de ez csak egy okkal több arra, hogy komolyan vegyük őket. A kor bizonyos jelenségeit már csak a bizarr tragikomikum eszközeivel lehet értelmezni. Ez a magyarázata egyebek között Dürrenmatt és Max Frisch sikerének is. Íme, a Murphy-törvények: Első törvény: A munka bármely területén, bármi, ami rosszul mehet, az biztosan rosszul is fog menni. Második törvény: Magukra hagyva, a dolgok mindig a rosszabbtól a még rosszabb felé fognak fejlődni. Harmadik törvény: Ha több dolog is rosszul mehet, az fog ténylegesen rosszul menni, amelyik a legnagyobb katasztrófát okozza. Negyedik törvény: Ha valamiről úgy tűnik, hogy jól megy, akkor biztosan nem vettünk figyelembe minden tényezőt. Ötödik törvény: A természet mindig a rejtett hibákkal tart. Az ember azt hinné, hogy a Murphy-törvényeket a politikai élet viszontagságai ihlették. Nem így van. A szerzőjük a tudományos kutatómunka ingoványos területéről gyűjtötte tömény meghatározásokba tapasztalatait. Amelyek, véletlenül, tökéletesen jellemzik a közéleti tevékenységet is. Illetve, dehogyis véletlenül... (1.) Karácsonyi zarándokok bókjai Haifán sétálgatok. Két nő halad előttem. Látszik rajtuk, hogy külföldiek, zarándokok. Azt mondta az egyik: A karácsonyestét Betlehemben töltöttem, ott hallgattam az éjféli misét. Ha látta volna, milyen sok izraeli zsidó jött el a misére! Ez valóban szép tőlük. De megvallom, attól tartottam, hogy valamelyik belegajdol majd az imába, ahogy ők a zsinagógájukban szokták. De nem tették. Csend, rend uralkodott, a legcsekélyebb incidens nélkül, ami a mostani háborús időkben valóban megdicsérendő. Én meg — szólal meg a másik — karácsony első napján, szombaton Tel-Avivban jártam. Szinte könynyeztem a látottaktól. Képzelje, a zsidók mind bezárták a boltjukat a keresztény ünnep tiszteletére. És még mondjon valaki rosszat rájuk! A zarándokok egy baloldali kibucba is ellátogattak, elragadtatva bámolván a kibuc gyerekeit, a gyerekházat, különösen az üdülőt. Hirtelen egy kefiás arab tűnik fel. Hát ez meg mit keres itt? — kérdi az egyik zarándok kissé megszeppenve. Egy jóhumorú kibucnyik válaszol neki. Péntek este ő oltja el a kibuc házaiban a lámpát. Jeruzsálemben egy zsidó gyerek azt kérdi az apjától: Táte, vagy is dosz ״ miszá?’ — Sá, di sájgec, nem kell neked mindent tudni! A napokban, úgy beszélik, a ״ Jó Kapuhoz” zarándokolnak. Ott kapunk majd egyszer bókokat! De oda már nem kisérem őket. Bét-Oren. (RICSEI KÁLMÁN) ESEMÉNYEK־ EMBEREK IZRAEL A NAGYVILÁG SZEMÉBEN 1976 DIÓHÉJBAN Milan J. Kubic, a Newsweek jeruzsálemi irodafőnöke írja a lap újévi számában: Az evévi meglepetésszerű arab békeoffenzíva következtében Izrael rövid időre elvesztette egyensúlyát, de Rabin miniszterelnök gyorsan visszavágott saját békeajánlatával, aztán megbízottat küldött Washingtonba, hogy az eddiginél még nagyobb fegyverszállítmányokat igényeljen. E lépések gyorsasága és biztonsága visszatükrözi Izrael nemzeti hangulatának éles fordulatát 1976-ban, a kétségbeesés határát súroló pesszimizmustól a megújuló önbizalomig. Az optimizmus visszatérése pontosan feltérképezhető: kezdődött július 3-án, éjjel 11 órakor, amikor is az izraeli légierő négy Hercules szállítógépe leszállt az ugandai Entebbe repülőterén, több mint 100 válogatott, rohamra kész izraeli kommandóval. 11 óra 53 perckor, amikor az utolsó izraeli gép felszállt, fedélzetén 93 tússzal, akiket egy héttel azelőtt egy menetrendszerű Air France légijáratról raboltak el — diadalmas sikerrel létrejött a történelem egyik legvakmerőbb mentőakciója. FRISS ELÁN Négy halott árán — közöttük Jonatán Netanjahu alezredes, az akció parancsnoka — az izraeli harci különítmény megölt hat palesztinai és európai terroristát és húsz ugandait, akik a túszokat őrizték. Még feltűnőbb módon, a ragyogóan megtervezett és végrehajtott rajtaütés friss elánt és önbizalmat öntött hárommillió izraeli szívébe, és véget vetett az önbizalom hiányának, amelyet a jom-kipuri háború arab sikerei váltottak ki. Az entebbei diadalt hamarosan követték a jó hírek a libanoni határról. Kora tavasszal az izraeli hadsereg egy elsősegély állomást nyitott meg a határmenti Metula község mellett, a közeli libanoni falusiak számára, akiket a polgárháború elvágott minden orvosi segélytől. A magányos izraeli katonaorvosnak hamarosan több páciense lett, mint amennyit kezelni tudott. Látván, hogy a „jó kerítés” lehetőséget nyújt a baráti kapcsolatokra legalább az arab világ egy kis részével, az izraeliek meg nyitottak három határátjárót többszáz libanoni számára, akik munkát kaptak Izraelben. Előrelátható módon, a „jó kerítés” palesztinai támadásokat provokált ki a libanoni határátlépők ellen, akiknek a következő logikus lépése az volt, hogy fegyvert és kiképzést kértek új szövetségeseiktől a csaknem kétezer főt számláló önvédelmi különítmény számára. Az izraeliek teljesítették kérésüket és ez volt egyik legjobb befektetésük, amit valaha is eszközöltek. Probléma azért jócskán akad Izraelben, beleértve a kaotikus sztrájkok sorozatát. A kormány a múlt évben bátor pénzügyi intézkedéseket foganatosított — magasabb adókat és a közszükségleti cikkek megdrágítását —, és erőfeszítéseket tett, bár kevesebb sikerrel, a bérek fékentartására. Az export dicséretreméltó 18 százalékkal emelkedett, mindamellett az infláció mintegy 38 százalékra szökött fel az év folyamán. BIZALOM CARTERBEN De a legsúlyosabb probléma, amellyel Izraelnek szembe kell néznie, a folyamatos amerikai nyomás, amely az elfoglalt arab területekről való visszavonulást követeli. És az arabok drámai pálfordulása — a szembesítéstől a józan észre való apelláláshoz — védekezésre kényszerítette az izraelieket. Az adott körülmények között csak elmérgesítette a helyzetet, hogy az izraeli vezetők kilenc új települést létesítettek arab területen, a Golánfennsíktól le a Szinájig. Nagyrészt ennek a telepítési politikának a reakciója a visszafojtott feszültség kitörése, amely az októberi chevroni zavargásokkal hágott tetőfokára, amelyek során fiatal chevroniak Tóra tekercseket semmisítettek meg a Máchpél- barlangban. A szentségtörés sokkját csak tetőzte amikor az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa, amely ezeket a zavargásokat tárgyalta, sajnálkozását fejezte Izráel „tartós megszállása’ és ״ a települések létesítése” felett, amelyek — úgymond — ״ a béke akadályai”. Ezután követkeeztt 1976 legkínosabb meglepetése Izrael számára: az Egyesült Államok, drámai módon, jóváhagyta a Biztonsági Tanács Izrael-ellenes határoza Arab kőolaj sejkek most a világhírű miami-beachi ״ Fontainbleau” szálloda megvásárlásáról tárgyalnak. Ebben a hotelben szálltak meg azok a módos amerikai zsidók, akik Floridában töltötték vakációjukat. J. Novak, a luxusszálloda jelenlegi igazgatója vásárlókat keres a luxushotelre, mert többek között néhány millió dollár jövedelmi adóval tartozik az amerikai kincstárnak, amely már figyelmeztette, hogy dobra veri a hotelt, ha időben nem fizeti ki adósságát. Kitudódott, hogy a potenciális vásárló jelöltek egyike arab, aki egy nagy kereskedelmi vállalat élén áll, amelynek Amerikában is van kirendeltsége. Az arab aztát fokozván ily módon az izraeliekre gyakorolt nyomást. Az izraeliek vigaszt találhattak abban a tényben, hogy 1977 ben az amerikai külpolitika irányítását a Carter-kormány veszi át, amely az elnök választási kampánya alatt végig barátságosnak mutatkozott Izraellel szemben. De tekintettel a mérsékelt arabok békeoffenzívájának látszólagos sikerére, a palesztinai szélsőségesek fékentartására és a világ közvéleményére, amely követeli a közelkeleti konfliktus átfogó és sürgős rendezését, nyilvánvaló, hogy 1976 folyamán jelentős fordulat állott be a Közelkeleten. Az izraelieknek össze kell szedniük minden erejüket, ha meg akarják találni az 1977-ben követendő helyes útirányt. Jetember 63 millió dollárt ajánlott fel a luxushotelért a pénzzavarokkal küzdő zsidó tulajdonosnak. Beavatott new-yorki körök már biztosra veszik, hogy végülis ez az arab milliomos vagy más arab tőkések fogják megvásárolni a FontairAbeaut. Ugyanezek a körök emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt 20—25 év folyamán ebben a luxusszállóban rendeztek Izrael számára gyűjtőakciókat, ahol 300 millió dollárt hoztak össze. Minden valamire való zsidó szervezet itt rendezte díszebédeit és fogadásait, beleértve az Egyesült Gyűjtőakciót a Hisztadrut megbízottait, a kölcsönkötvény akcióit is a jeruzsálemi egyetemet. ARABOK MEG AKARJÁK VÁSÁROLNI MIAMI ״ ZSIDÓ SZÁLLODÁJÁT״ ERKÖLCSÖK A francia adóhivatal statisztikát tett közzé az 1975-ben indított adócsalási eljárásokról. A 740 perbefogott ügyfél szakmailag a következőképen oszlik meg: 593 ipari és kereskedelmi vállalat tulajdonosa, ezekből: 111 vendéglő, szálloda és bártulajdonos, 190 építkezési vállalkozó, lakásügynök, telekspekuláns, 39 élelmiszer kereskedő, 31 szállító, 88 szabadfoglalkozású, ezekből: 14 orvos, 12 közjegyző, 1 jogi tanácsadó, 9 fogorvos, 7 ügyvéd, 7 könyvelő, 8 orvosi analíziseket végző vegyész. A francia adóhivatal közleményéből főleg az derül ki, hogy ennek az országnak a fináncai szakképzetlen, naiv, tehetetlen és lusta naplopók. Franciaország ugyanis több mint 50 milliós lakosú nagyhatalom, amelynek az ipari és kereskedelmi tevékenysége világviszonylatban is számottevő. 50 milió lakosnál 740 adócsaló, egyszerűen nevetséges. Az is elképzelhető persze, hogy az egyébként könynyed erkölcsű, franciák az állam iránti hűségükkel esitítják háborgó lelkiismeretüket. FÖLDES MÁRIA December 18-án tragikus körülmények között elhunyt Földes Mária-Marica író, a romániai magyar majd később az izraeli irodalom egyik ismert színes egyénisége, aki közel kétéves itt-tartózkodása alatt magyarul, héberül publikált, igyekezett beépülni a sokrétű izraeli irodalmi és művészeti életbe. Ötvenegy évvel ezelőtt született Erdélyben, egy olyan zsidó család gyermekeként, amely korlátlanul biztosíthatta számára a tanulás, a művelődés lehetőségét, de a fasiszta törvények lezárták előtte az iskolák útjait és az egyetem aulái helyett a gettóba, majd a ״ földi pokolba, Auschwitz barakkjaiba parancsolták. Utolsó könyve A Séta, amely közvelenül Izraelbe érkezése előtt jelent meg a bukaresti Kriterion kiaadásában, megrázó, drámaisággal és egy kiforrott írásművész erejével idézte fel Földes Mária életrajzának legérdekesebb momentumait. A nagy erdélyi zsidó család belső életét, vívódásait, vallásos és istentagadó figuráit épp úgy megtaláljuk ebben a sokszor kihívó könyvében, mint a szerző döbbenetes lelkirajzát és életének legborzalmasabb élményét: a lágert, amelyet ha túl is élt, sem felejteni, sem önpusztító hatásától szabadulni nem tudott. Az „Auschwitz-tudat“ életének egyetlen egy percében sem hagyta nyugodni, nyomorúságának legsötétebb óráiban épp úgy, mint sikereinek teljében árnyékként kisérte, idegeiben épp úgy munkált mint érzelmeiben, súlyos depressziókba taszította, hogy végül is végezzen vele. Kevés erdélyi asszonynak volt olyan tragédiákkal teli élete, mint Földes Markának. Élete „legeslegnagyobb szerelme” a kolozsvári költő-színész-filmrendező Barta Gábor egyik napról a másikra halt meg. Második férje Földes László, a romániai magyar irodalom kétségtelenül egyik legmarkánsabb figurája volt, utolérhetetlen szemű esztéta, kritikus, aki mellett ״ nem szabadott rosszat vagy gyengét írni״ és aki útmutató társként, a nemes irodalom felé terelte Földes Marica szertelen, de minden pillanatban villanni, kiteljesedni kész tehetségét, képzelőerejét. ״ Született elbeszélő vagyok, kár, hogy elbeszéléseimet nem tudom leírni, hanem elfecsegem két erős kávé s egy cigaretta között״ — mondotta közismert öngúnyával. Nem igaz! Le tudta inti. Karcolatokba, novellákba, szinpadi alkotásokba, regénybe öntötte-foglalta sziporkázó ötleteit, éles emberi megfigyeléseit, keserűen-gúnyos írói gondolatait. Regényével a romániai magyar próza legmagasabb mai szintjét érte el, színpadi műveinek túlnyomó többsége nem kevésbé maradandó, mint a kortárs drámák legtöbbje. Az egykori görög tragédiákat idéző sorsa arra ítélte Földes Máriát, hogy életének egyik aránylag csöndesebb, jobb, megállapodottabb szakaszában, amikor nyugodtabb körülmények között dolgozhatott volna és foglalkozhatott volna leányával is, s meghalt Földes László. Ez volt az a pillanat, amikor Földes Mária, nagyon labilis, nagyon kényes belső egyensúlya végzetesen megbillent. Majdnem minden írásművében megtalálható a belső egyensúly kérdése. A nagy morális problémák mellett, ez izgatta a legjobban és persze a legnemesebb humanizmus, az emberség problematikája. ״ A Hétköznapok“, a ״ Hölgy a barakkban״, a ״ Baleset az Új utcában“, ״ A hetedik az áruló“, ״ A hagyaték״ — nem csak fölényes iróniával tekint az elferdült világra, nem csak a legjobb minőségű humorral fűszerezi mondanivalóját, hanem döbbenetes szomorúságot tükröznek, kétségbeesett hitet az életbe, a nagy emberi érzések és eszmék diadalába. Nem hurrá-optimizmus ez, nem megrendelt jaj-de-jó, nem csinált-hit, hanem az írónő legbelsőbb credója. A kortárs irodalom kevés olyan színpadi művet alkotott Romániában, mint a Hölgy a barakkban című háromfelvonásos dráma, amely egy náci megsemmisítő táborban játszódik. Épp úgy mint A Sétában — Földes Marica nem a jól ismert eseteket, láger-sztorikat dolgozza fel, hanem a különlegeset — a rendhagyót. Ebben ״ a lengyelországi német koncentrációs táborban“ az elgyötört foglyok kitalálnak egy nem-létező hölgyet, akit elrejtenek a barakkban és aki, végső soron, megváltoztatja mindennapi életüket. Földes Mária írói érzékenysége, színes fantáziájának szárnyalása, mondanivalójának hitelessége eredeti, sikerült alkotássá teszi ezt a darabot (jellemző, hogy az öt színpadi műből épp ezt, az egyet nem adták elő még sehol sem )A nemlétező Esperance— akinek copfja van, aki szép, aki nemes, aki függöny mögött él— egy adott pillanatban a Lagerführer legnagyobb, legveszedelmesebb ellenségévé válik. Tizedelést rendel el, ha nem adják ki a nemlétező hölgyet. Azt kérdezi a foglyoktól: ״ Gondolkozzanak, maguk őrültek, érdemes-e kockáztatni a semmiért?“ ״ Nem semmi az kérem — feleli a Zsidó —ő a legféltetteb kincsünk ma a barakkban“. ״ Kivinni! Lelőni!“ — ordított a Vezér. Mire a Költő így válaszolt: Kit lövet le maga? A reményt? A szabadságot? a hitünket? A humanizmust? A holnapot?? Nevetséges. Ez mind a miénk .. .״ Ez mind a Maricáé is volt, nem csak a Költőé. Hogy hol, és mikor tört meg ez a hit — nehéz rá válaszolni. Talán apránként, a nagy csapások, a nagy változások nyomása alatt. Műveiből kiderül, hogy az „Auschwitz-tudat“ sokszor segítette abban, hogy az élete nagy megpróbáltatásait kiheverje; hogy meglepő, váratlan szeszélyes határozatokat hozzon, hogy minduntalan keressen-változtasson életén. Ez hozta Izraelbe — nyugtalansága, újdonság-kutatása, a gyermekei iránti ragaszkodás, az otthonkeresés belső kényszere — örök idealizmusa. Hogy mennyi valósult meg terveiből, azt most már nagyon nehéz megmondani. De hihetetlen energiával, fiatalos hévvel vetette magát az izraeli irodalmi és művészeti életbe; naponta voltak újabb tervei; héberül, angolul akarta megjelentetni legsikerültebb írásait; kiadókkal, színházakkal tárgyalt; és ami talán még több úgy élt itt is ahogy akart. Életvitelének törvényeit bámulatraméltó következetességgel betartotta. És ezért volt a maga döbbenetes fordulatokkal teli életében — boldog. Mert valljuk be, hány ember mondhatja el magáról élete delén, hogy úgy élt, ahogy tetszett neki, ahogy akarta. Földes Mária, az utolsó hónapokig — majdnem úgy élt. És amikor felborult a maga által elképzelt rend — felmondott az életnek. ״ A hetedik, az árulóban״ című darabjában a következőt ordítja egyik hőse a közönség felé: ,,Vigyázzatok! Az öngyilkosság a tiltakozás egy neme. Mi több: szabotázs! Figyelni kell hát az élőket!״ Igaza volt, figyelni kell az élőkre. Sokkal nagyobb szeretettel, megértéssel és segíteni akarással kell figyelni rájuk. Földes Marica, a mi kedves, felejthetetlen kollegánk, honfitársunk, jóban-rosszban őszinte barátunk, nincs többé. Itt Izraelben halt meg, de ez a tragikus vég azon az 1944-es májusi napon, a birkenaui rámpán kezdődött, hogy egy Tel Aviv fölé magasodó ház teraszáról mélybehulló sikoly jelezze a véget. Ahogy színdarabjait fejezte be: ״ a némává vált játékra nagyon lassan hull rá a függöny.״ DÁNOS MIKLÓS 1977.1.23.