Új Kelet, 2016 (97. évfolyam, 20634-20642. szám)

2016-01-01 / 20634. szám

Szégyen és szeretet AVAGY A MÁSIK NARRATÍVA ..................................Véleménycikk Szekeres Hannától.................................... Szerzőnk szociálpszichológiát tanul az IDC egyetemen, és társadalmi illetve csoportközi viszonyok témában végez kutatómunkát. Új beván­dorlóként évek óta él Izraelben, afféle se­ veled-se­ nélküled szerelem­ben az országgal. Cikkében azt boncolgatja, lehet-e valaki egyszerre cionista és pro-palesztin békeharcos? E­instein 1946 februárjában az Anglo - Amerikai Vizsgálóbizottság ülésén számolt be Izraellel kapcsolatos né­zeteiről. A következő szöveg az Egyesület amerikai elnökével, Hutcheson bíróval folytatott beszélgetés kivonata. Hutcheson bíró: Egyesületünket arról tájékoztatták a cionisták, hogy a zsidók szenvedélyes szíve addig nem nyugszik, amíg nincs zsidó állam Palesztinában. Vagyis, zsidó többség az arabok felett. Az arab képviselők elmondása szerint, a he­lyiek nem egyeznek bele, hogy többség­ből kisebbséggé váljanak. Dr. Einstein: így van. Hutcheson bíró: Megkérdeztem őket, hogy létezik-e igazi cionizmus a zsidók azon joga illetve kiváltsága nélkül, hogy Paleszti­nába menjenek. Mindenképp szükséges-e egy zsidó többségű zsidó állam, az arab lakosság érdekeit figyelmen kívül hagyva. Egyetért Ön ezzel vagy úgy gondolja, hogy van más mód a helyzet kezelésére? Dr. Einstein: Teljes mértékben. Ez az állam gondolata nem áll közel a szívem­hez. Nem tudom miért van rá szükség. Sok nehézséghez vezet és szűk látókörre vall. Én úgy hiszem ez rossz ötlet. Hutcheson bíró: (...) Nem anakronisz­tikus gondolat egy zsidó állam létrejötte? Dr. Einstein: Az én véleményem sze­rint igen, az. Ellene vagyok... (Részlet Fred Jerome az Einstein Izrael­ről és a cionizmusról: A tudós provokatív gondolatai a Közel-Keletről c. könyvből) minden lakosa egyenlő magyar állam­polgár, vallásra és etnikumra való tekintet nélkül. Ezzel szemben egy zsidó állam­ban a zsidó származásúak vagy vallásúak mindig felsőbbrendűbb és elsődleges ál­lampolgárok lesznek. állampolgárként adózni egy olyan ország vezetésének, amelynek értékítélete ennyire nem egyezik az enyémmel, szomorúsággal és szégyennel tölt el, borzasztóan elfogult és etnocentrikus vagyok, mert a zsidóságról a humanitás, a kultúra és a progresszív gondolkodás jut eszembe. H­abár sajnos nincs túl sok közös vo­násom Einsteinnel, a cionizmussal kapcsolatban hasonlóan gondolkodunk. Én sem vagyok cionista zsidó­­ abban az értelemben, hogy nem hiszek a tisz­tán zsidó államban. Úgy gondolom, hogy a 21. században egy etnikumon alapuló állam elavult, „anakronisztikus" gondolat, oximoron az egy etnikumon alapuló de­mokratikus állam. Vegyük például Magyarországot: lehet, hogy azt mondanánk keresztény ország, de elméletileg (és a törvények szerint) Feltételezzük azonban, hogy ez rend­ben is van, hiszen nem mondhatni, hogy a zsidók szívesen látott vendégek szer­te a világban - így született a gondolat, hogy a több száz éves meghurcoltatás után kijár nekünk egy ország. (Megjegy­zem, bármennyire is legitim, a hasonló vagy még rosszabb sorsú romáknak ez soha nem adatott meg.) Ha az akkori cio­nisták kaptak volna egy olyan földet, ahol tényleg senki nem él, és odatelepednek, akkor gyakorlatilag nincs probléma, és a továbbiakban keveseket érdekelt volna. Vagy ha az európiai országok, amelyek részt vettek a holokausztban, feláldoznak egy részt a saját területeikből, és abból egy zsidó államot alapítanak. Ez lett vol­na az igazságszolgáltatás. Ehelyett az európaiak bűntudatból „nagylelkűen" megszavazták egy zsidó állam létrehozását más népek földjén - akiknek bár a zsidósághoz valóban van közük (hiszen Palesztinában is éltek zsi­dók), de a holokauszthoz nincs - ám an­nak árát a mai napig fizetik. A 20. században mindez nem számí­tott olyan botrányos gondolatnak, mert teljesen természetes volt, hogy a ha­talom mindenre feljogosít, és az akkori nyugati fogalom szerint, miután felbom­lott az Oszmán Birodalom, ezen a terü­leten nem volt „semmi" - de legalábbis nem volt nemzetállam (ami amúgy Eu­rópában is egy új, 19. századi fogalom). Ehhez képest, Palesztina egy létező enti­tás volt, amelyet a 19. században például Mutasarrifate of Jerusalemnek neveztek. Ezen a területen több ezer éve arabok él­tek többségben. Amennyiben a „rosszfiúkat" keressük ebben a történetben, akkor azok a gyar­matosító angolok lehetnének, akik min­denkinek odaígérték ezt a földet, majd leléptek. Ebből lett a „balagan". Viszont, a palesztinok szemszögéből a beáramló, szmokingot viselő, mandzsettagombos zsidók nagyon hasonlítottak az ango­lokra, így szerintük a történet a követ­kezőképpen nézett ki: a nyugati gyar­matosítók vagyonnal és befolyással a hátuk mögött befurakodnak egy messzi földre, kiköltöztetik és elüldözik a gyen­ge, „barbároknak" vélt helyieket (akiket a többi arab hatalom is csak hatalmi har­cok során használt), majd felépítik a saját nemzetüket, így végül az őslakosok má­sodrendű, kisemmizett állampolgárokká válnak. Ma már az én fejemben is hason­lóan fogalmazódik meg ez a történet. Kamaszként, holokauszt-túlélők uno­kájaként, Leon Uris Exodusát olvasva nagyon romantikusnak és magasztosnak tűnt a gondolat, hogy azok után, amiket mi, zsidók elszenvedtünk - a vérvádak, a pogromok, a gázkamrák, az elhagyott ci­pők a Duna parton -, most kivándorlunk a Szentföldre, a saját két kezünkkel fel­építjük országunkat, és végre, sok ezer év után visszaszerezzük a méltóságunkat. A palesztin identitástudat létezése eb­ben az idilli felállásban számomra olyan szinten nem létezett, hogy csak tizen­nyolc éves korom körül hallottam igazán róla, amikor elkezdtem közel-keleti híre­ket olvasni. Tudom, röhejesen hangzik, de mind a Lauderben (budapesti zsidó gimnázium - a szerk.) mind a zsidó ifjúsá­gi programok során a cionista eszme ter­jesztésének ez az apró részlete kimaradt: „Ja, hogy ez nem egy teljesen elhagya­tott sivatag volt?" Mint ahogy az is, hogy az izraeliek és palesztinok közötti konf­liktusokkal járó szankciók - legyen szó önbíráskodásról, vagy állami retorziókról - fokozatosan lehetetlenítik el az esélyt a békés együttélésre. Ezt csak akkor ér­tettem meg, amikor kiköltöztem Izraelbe. (Csak egy adat: Ciszjordániában már csak a területük 18%-a felett van szuverenitása a palesztinoknak, ezt hívják „a zónának".) Ma már képtelen vagyok arra a lelke­sedésre, amit gyerekként és kamaszként Izraelhez kapcsoltam. Mára eljutottam arra a pontra, hogy nem tudom, mit is jelent számomra Izrael, és állampolgár­ként adózni egy olyan ország vezetésé­nek, amelynek értékítélete ennyire nem egyezik az enyémmel, szomorúsággal és szégyennel tölt el. Számomra azonban ez nem okozott hatalmas törést, mert a zsidó identitásom mindig is egy „kisebbségi" diaszpóra­identitás volt. Azt sem fogadom el, ami­kor „öngyűlölő zsidónak" neveznek, mert nekem a zsidósággal nincs bajom. Sőt, borzasztóan elfogult és etnocentrikus vagyok mert a zsidóságról a humanitás, a kultúra és a progresszív gondolkodás jut eszembe. Visszatérve Einsteinre, egy 1938-as beszédében, amit aztán 1950- ben publikált is, ezt mondta: „Szívesebben látnék egy ésszerű meg­állapodást az arabokkal, békés együtt­élésről, mint egy zsidó állam megte­remtését. A gyakorlati nehézségeket félretéve, a zsidóságról való alapelképze­lésem ellenkezik egy zsidó állam eszmé­jével, határokkal, katonasággal, hatalom­mal, mindegy, hogy mennyire szerény is az. Félek attól, hogy milyen belső károkat fog elszenvedni a zsidóság ezzel a szűkü­lő nacionalizmussal..." Engem is az zavar, hogy a humanis­ta értékekbe, amit a zsidóság jelent szá­momra, Izrael terjeszkedése nem illik bele. Én úgy látom, ha ez így folytatódik, Einstein jóslata beteljesül: Izrael választott állami vezetése kiöli magából a világszerte megbecsült és nagyra tartott zsidó érté­keket. Csak abban reménykedem, hogy ez a folyamat minél hamarabb megfordul, mert ez így - számomra, és több millió palesztin és liberális izraeli számára, és a minket egyébként is kritikus szemmel fi­gyelő világ számára­­ elfogadhatatlan. ■ az európaiak bűntudatból „kegyelmesen" megszavaztak egy zsidó államot más népek földjén 10 ÚJKELET 2016/1

Next