Új Kelet, 2019 (100. évfolyam, 20654-20657. szám)

2019-07-01 / 20655. szám

I elen lapszámunk témája a Nő - így, nagy kezdőbetűvel, mert fontos téma ez a maga hét­­lapiságában. Miközben mi sem természetesebb annál, hogy az Új Kelet fotósa, tördelője, korrektora és főszerkesztője mind nők. Ez nem tesz hozzá a lap minőségéhez, le sem von belőle, sőt nem is lényeges­­ szerin­tünk. A nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és tár­sadalmi szintű megvalósítását nem célnak tekintjük, hanem alapvetés­nek. Ez a racionalista feminizmus. Gondolhatnánk, hogy Brurra, Rásí lányai, a szüfrazsettek, Virginia Woolf, a Fal Női előkészítették a helyünket a társadalomban. De mit mondanak a statisztikák? Kevés a női munka­erő a high-techben, kevés (de annál hangosabb) nő képviseli politikai né­zeteinket egyre radikalizálódó társa­dalmunkban. Izraelben is integrálásra szorulnak a nők, de ezt a feladatot leginkább nonprofit szervezetek lát­ják el. Erről és más női témákról ol­vashatnak jelen lapszámunkban. Az a Nimrod Dagan, aki a Habima színházban férfiként Gertrúdot ját­szotta a Hamletben, a befolyásolás legújabb jelenségéről, az Instagram influenszereiről ír. Minden idők leglo­jálisabb Madonna-rajongója, Steiner Kristóf, a Tel-Avivban rendezett Euro­víziós Dalfesztivált elemzi; új ked­ves szerzőnk Budapestről Kiki Roller, aki szépirodalmi formában töpreng a női-családi dilemmákról; kultú­ra rovatunk szerzője, Korányi Esz­ter Jeruzsálemből, a szokásos prog­ramajánlóról publicisztikára váltott (ennek módfelett örülünk); örök hal­fái barátunk, Markovits Mária egy zsi­dó grafikus, Vadász Endre fametsze­tei után nyomoz és tálalja önök elé rendkívül izgalmasan; a tel-avivi ma­gyar értelmiség zenei motorja, Silló Sándor a pop-klipek világába emeli az izraeli nőt. Elmaradhatatlan vete­rán íróink - az élen az 1965 óta az Új Kelet munkatársaként dolgozó Sch­napp Leával - rendületlenül alkotnak, és mi hálásak vagyunk nekik. Komoly megtiszteltetés együtt dolgozni ve­lük, és az Új Keletet valóban újként szerkeszteni, közreadni. Fantasztikus vagy te, Pista! - írtam Bedő J. István olvasószerkesztőnek, miután megszerkesztette az Ezra Da­­gannal, a Schindler listája film izraeli színészével készített interjúnkat, el­ismerve ezzel talentumát, hogy úgy varázsolja megfelelő terjedelművé a hosszúra nyúlt írásokat, hogy a szö­veg nem csorbul, sőt gördülékeny­nyé válik. Erre csupán azt válaszol­ta: Ez olyanfajta dicséret (egyébként köszönöm, naná), mint amikor az öt­ven felé hajló nőnek azt mondják: „Milyen jól nézel ki!", mire ez a vá­lasz: „Na ja, de mennyivel több mun­kába van ez nekem..." - Valahogy így készül az Új Kelet. Láthatatlan mun­kával, rövid, írásos elismerésekkel, elemi természetességgel, egy racio­nalista feminista csapattal. Jó olvasást, kellemes morfondíro­­zást! Kedves Olvasóink! Főszerkesztő: Vadász Éva (Tel-Aviv) Vezető szerkesztő: Steiner Kristóf (Tel-Aviv) Olvasószerkesztő: Bedő J. István (Budapest) Korrektor: Sebő Anna (Tel-Aviv) Képszerkesztő: Salamon Sára (Tel-Aviv) Tördelő: Szász Julianna (Budapest) • Szerzőink: Arje Singer (Sidney), Avi Ben Giora (Bécs), Barukh (Beer Ora), Halmos Sándor (Debrecen), Kiki Roller (Budapest), Korányi Eszter (Jeruzsálem), Lévai György (Budapest), Markovits Mária (Haifa), Nimród Dagan (Tel-Aviv), Politzer Maymon Krisztina (Yehud), Róna Éva(KyriatOno), Schnapp Lea (Jeruzsálem), Silló Sándor (Bat Yam­), Somogyi Dóra (Budapest), Turcsányi Gabriella (Budapest), Radmila Markovic (Kishegyes) • Email: editormijkelet.com • Új Kelet online: www.ujkelet.com • Ára: 30 sékel Az Új Kelet újságot 1918-ban Kolozsváron Chaim Weissburg alapította • Felelős kiadó: Salamon Sára, Steiner Kristóf, Vadász Éva • Hirdetés: +972-54-472-7472 • Információ a terjesztésről: +972-50-528-8982 • Nyomdai kivitelezés: Hadiusz Hediadas Kft. • A szerkesztőség nem felel a hirdetések tartalmáért. A kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. A szerk. *1­­­itLiM GwM FOTÓ: GORDON ESZTER EZT A LAPSZÁMOT A LAZÁRTÁNKKOR ELHUNYT HELLER ÁGNES Z"L EMLÉKÉ­­NEK AJÁNLJUK /gCODOKO­WSSF’ 2 ÚJKELET 2019. júliusA szerk.

Next