Új Kelet, 2020 (101. évfolyam, 20658-20661. szám)
2020-03-01 / 20658. szám
lágban idejétmúlttá kezdenek válni a partnerválasztás szerint „tiszta" szórakozóhelyek. Érdekes megfigyelni, hogy világszerte a nagyobb, nyitottabb, kozmopolita, multikulti városokban gombamód szaporodnak az „open minded", azaz elfogadó és befogadó szórakozóhelyek, amelyek mindenkit szeretettel várnak, míg a tipikus gay bárok olyan városokban vannak jelen, ahol továbbra is igény és sajnálatos szükség van rá, hogy az LMBTQ embereknek meglegyen a privát zónájuk politikai okokból vagy az általános hozzáállás miatt. Tel-Aviv nem tartozik az utóbbi kategóriába: a szivárványcsaládok ott olyan gyakoriak, hogy szeme se rebben senkinek, ha két apuka óvodába viszi a gyermekét, és bárki viselhet akár tetőtől talpig burkát vagy épp egy szál fürdőgatyeszt. Melegként öltözködhet valaki úgy, mint egy igazi díva vagy egy hipszter favágó, biztosan megtalálja a maga közegét - anélkül, hogy a '90- es évekből visszamaradt „meleg térképeken" kellene kutatnia. Magyarországon a tavalyi Budapest Pride idején óriás botrányt kavart, hogy roma származású, transznemű felvonulókat nem engedtek be egy népszerű meleg bárba. Ezzel szemben Izraelben - amelyre a presszók fogasán lógó géppisztolyok miatt a laikusok úgy gondolnak, mint egyfajta katonaállamra - még olyan szórakozóhely is akad, ahová nemcsak heterók és homoszexuálisok járnak, de zsidók, arabok, sőt önmagukat büszke palesztinnak valló fiatalok is. Az „Arabs Do It Better" partikon fiúk, lányok, muzulmánok, keresztények, izraeliták úsznak az arab - a közel-keleti ánizspálinka - mámorában, miközben a pódiumon hidzsábot viselő drag queen énekel. Tel- Aviv egyik legnépszerűbb egykori melegbárja, a Shpagat sem különíti el magát többé: az alapító, Imri Kalman gyakran hangoztatja, hogy eljárt az idő a „meleg szórakozóhely" címke felett, és az ő bárja mindenki előtt nyitva áll, ahogy a tengerpart és a parkok. Hasonlóan gondolkoznak a budapesti szórakozóhelyek és partik tulajdonosai és szervezői is, akik „heterobarát" eseménynek nevezik a gay partikat, és várják mindazokat, akik (elő)ítélkezés nélkül szeretnek bulizni, szexuális beállítottságtól függetlenül. Az egyetlen hely talán, ahol nem vagyunk készek a koedukált mutatásra, a fürdőház - bár magam is az „egyek vagyunk" elvet követem, és mindig boldog vagyok, ha Pride-eseményeken vagy LMBTQ-jogokat hangsúlyozó programokon hetero közönséggel találkozom. De azt hiszem, bizonyos helyzeteket jobb megtartani csakis magunknak. Aki pedig azt gondolná, antifeminista vagy épp szexista vagyok, azokat csupán arra emlékeztetem: nem véletlen, hogy a törökök óriási szerelmesei a fürdőzés kultúrájának - már évszázadokkal ezelőtt megálmodták a gondosan különválasztott női és férfi fürdőket, a hamamokat. Hogy a változó idők vezetnek-e oda, hogy néhány évtized múlva még a gőzfürdőket is megosztjuk (vonzalomtól függetlenül) a hölgyekkel és az urakkal, egyelőre megjósolhatatlan. Mindenesetre most még kissé bizarr belegondolni. Akárhogy is, nem csak a szórakozóhelyek között mosódnak el a határok. Az eddig egymástól mereven elkülönülő (elkülönített) közösségek, halmazok egyre tágabbá és átjárhatóbbá válnak, ez pedig igenis jó irány. Azt jelenti: végre elkezdtük észrevenni az embert a címke mögött - Izraelben már biztosan, Magyarországon pedig... hamarosan. ■ ÚJKELET 2.