Új Kelet, 2020 (101. évfolyam, 20658-20661. szám)

2020-03-01 / 20658. szám

A koronavírus magyar származású áldozatai Izraelben ARIE EVEN ÉS PERL WIESEL MAGYAR HOLOKAUSZTTÚLÉLŐK A­rie [Neumann György] Budapesten született, jómódú családba. 1941-ben az apját behívták fegyver nélküli munkaszolgálatra (MUSZ), on­nan került át a mauthauseni koncentrációs táborba. A kilencéves kisfiú édesanyjával, Magdolnával és báty­jával, Ivánnal otthon maradt. 1944 márciusában a németek megszállták Magyar­országot. Májusban megkezdődött a zsidók tömeges deportálása a magyar vidéki városokból Auschwitzba. Július első napjaira már csak a budapesti zsidók ma­radtak meg a korábban virágzó, több százezres ma­gyar zsidó közösségekből, és azok, akiknek a honvéd­ség MUSZ-os századaiban sikerült életben maradniuk. A család lakását hamarosan elvették, Anne, anyja és testvére a nagyapa segítségével a budapesti svájci vé­dett házak egyikében talált menedéket. Onnan hurcol­­kodtak át egy éjjel a Svéd Nagykövetség oltalma alatt álló másik épületbe. Arie nagyapját másnap elhurcol­Arie Even és a Tanúságtétel lap, amelyet 2018-ban nyújtott be a Yad Vashemnek nagyapja, Neumann Márton emlékére (a család szívességéből) rák a nyilasok, a Duna-partról a vízbe lőtték. Arié, az édesanyja meg a testvére életben maradt. És az apja a háború után Mauthausenből visszatért a családhoz. Arié az 1949-es nagy magyar kivándorlási hullám során érkezett Izraelbe az Aliját HaNoar segítségével, azóta itt élt. 2020. március 20-án, pénteken adta át lelkét terem­tőjének, másnap éjjel helyezték végső nyugalomra Je­ruzsálemben. Fakadjon áldás az emlékéből. ■ erl Wiesel (94) máramarosszigeti holokauszt­túlélő a koronavírus 14. izraeli áldozata. Áldas­­sék az igaz Bíró. Jakov Salom Rosenfeld ha­szid rabbi lánya Perl, a háború után érkezett Izraelbe és népes családot alapított. Hetven unokája és dédu­nokája mellett gyászolják lányai Pinchas Schönberger, Zvi Dart, Zvi Neiman rabbik nejei, a breslavi haszíd dinasztia örökösei és örökítői. Perl március 29-én hunyt el Bnel Brakban, a Maajanej Hajesua kórház­ban hunyt el. Az emlékéből fakadjon áldás. (Fotó: a család jóvoltából) P __ —•TM DV1T5 Page of Testimony Typ YADVASHEM ÚJKELET 49 Búcsúzunk

Next