Új Könyvek, 1966 (3. évfolyam, 1-13. szám)

Előszó Az Új Könyvek c. állománygyarapítási tanácsadó 1966. decemberében zárta le harmadik évfolyamát. Előfizetőinknek tett ígéretünk szerint az évfolyamot mutatókkal tesszük tel­jessé és könnyen áttekinthetővé. Füzetünk első részében a betűrendi mutató található. En­nek szerkesztése mindenben követi az egyes számokban meg­jelent mutatókét. A többszörös besorolás elve alapján megta­lálható benne az évfolyamban közölt könyvek szerzőinek, társszerzőinek, illetve szerkesztőinek neve és a könyvek címe. Részcímes műveknél igyekeztünk a részeimet és a rendszó­ként nem szereplő szerzői neveket is feltüntetni, hogy lehető­leg több oldalról megkönnyítsük a keresést. Ilyen elvek alap­ján szerepel a névanyagban — ha a címleírás is közölte — a tárgyi rendszónak tekinthető személynév is. (Pl. Kraszewski, József: Varsó ura c. történelmi regénye esetében a regény fő­szereplője, aki történeti személy volt BRÜHL Alojzy, a meg­felelő betűhelyen. Más példa Révay József: Elhagytál, Helios c. regénye, ahol JULIANUS Apostata neve került kiemelésre és ilyen Gárdonyi Géza: Egri csillagok c. regénye esetében BOR­NEMISSZA Gergely neve, stb.) A szakrendi mutató szerkesztésénél kissé finomabb tago­lást kívántunk nyújtani a szakrendi raktári jelzeteknél. Ezért háromjegyű jelzet helyett négy számjegyig tagoltuk az anyagot — természetesen akkor, ha legalább négy, vagy ennél több­jegyű volt a könyv szakjelzete a címleíráson. A szépirodalmi műveket igyekeztünk még ennél is részletesebben csoportosí­tani, hogy mennél közelebbről meghatározható legyen a mű eredeti nyelve. A szakrendi mutatóban nincsen többszörös be­sorolás, minden mű csak egy helyen szerepel! Idegen nevek leírásánál a címleírásokhoz alkalmazkod­tunk. A transzliterált neveket a betűrendi mutatóban mindkét formában igyekeztünk feltüntetni, hogy kisebb könyvtárak­ban is könnyen használhassák; a szakrendi részben azonban csak a népszerű formában szerepelnek az idegen nevek ugyan­ilyen okból. Elnézést kérünk a mutatók használóitól az esetleges hi­bákért, egyben kérjük, hogy véleményüket, tapasztalataikat írják meg nekünk. ÚJ KÖNYVEK kiadóhivatala ÚJ KÖNYVEK szerkesztősége

Next