Új Könyvek, 1966 (3. évfolyam, 1-13. szám)

1966 / 11. szám

Nobel-díjat kapott. Ezen kívül két parasztbohózatot, egy színdarabot, néhány elbeszélést és visszaemlékezést írt. Afrikai vallomás című könyvét 1964/4. 12. 1. alatt ismertettük. Vén Európa című regénye mintául szolgált az úgynevezett keresztmetszet-regények egész sorának. Életművét Mihályi Gábor kis monográfiája ismerteti (1960). A Thibault-család az első világháborúval lezáródó korszak átfogó és őszinte lelkiismeretvizsgálata. Az író az új Háború és békének szánta, megírására ifjúságától készült. Első része két család, a katolikus Thi­­bault-k és a protestáns Fontanin-ek története. A cselekmény középpont­jában az elődök által felhalmozott vagyonból élő szülők és az értelmi­ségivé lett fiatalok ellentéte áll. Antoine, az idősebbik Thibault-fiú az orvosi hivatásban, az értelmes gyakorlati munkában keresi élete célját. Jacques, a kisebbik, a munkásmozgalomhoz csatlakozik, barátja, Daniel de Fontain a hagyományos erkölcsöt felrúgva, az élet örömeiben keresi a boldogságot. A második részben az író szétfeszíti a hagyományos családregény-for­mát, s teljességre törekvő kórképet fest az első világháború felé tartó Európáról. Bemutatja a háborúpárti és a háborúellenes erőket, a polgári humanizmus csődjét. A második részben és az Epilógusban a regény vala­mennyi főszereplőjének életprogramja megbukik. Mégis reménykedéssel zárul a regényfolyam. Talán Jacques fiának, Jean-Paulnak sikerül helyes választ találnia a kor nagy kérdéseire. Az író ábrázolásmódja a 19. századi realizmus és a 20. századi regény­­irodalom kifejezésbeli újításainak szerencsés ötvözete, cselekményes, telve váratlan, izgalmas fordulatokkal, a szereplők többsége vonzó, rokonszen­ves ember. Valamennyi közművelődési könyvtár számára törzsanyag. 660335. PETŐFI Sándor (1823—1849) p­r- összes költeményei. Bp. 1966, Szépirod. Kiadó, Athenaeum ny. 20 cm. A 2 köt. ára —54.— Ft AB 1. köt. 516 1. 894.511—1 Petőfi I­I 2. köt. 582 1. Az előző kiadást 660180. sz. alatt ismertettük. Minden közművelődési könyvtárban törzsanyag. 660936. SCOTT, Walter (1771—1832) Quentin Durward. [Történelmi regény.] (Ford. Máté Elek, S 43 Szávai Nándor.) Bp. 1966, Európa. 535 1. 20 cm. —44.— Ft /Századok — emberek./ AB Az NDK-ban nyomatott * 820—311.6 Scott = 945.11; 944„14”(0:820—31) A skót származású angol író és költő a romantikus történelmi regény legjelentősebb művelője volt. Ismertebb és magyarul újra kiadott művei: Puritánok utódai (1984/1. sz. 29. 1.), Ivanhoe (660282). Újonnan kiadott regénye utoljára 1957-ben, az Olcsó Könyvtárban látott napvilágot. Színhelye Franciaország, a cselekmény 1468-ban indul, és alig néhány hónapig tart. Címszereplője fiatal skót nemes, kinek csa­ládját kiirtották, vagyonát elkobozták. Vándorútján Franciaországba, XI. Lajos udvarába vetődik, ahol becsületességével és bátorságával a

Next