Új Látóhatár, 1970 (13/21. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - DOKUMENTUM - Borsányi Julián: Kik bombázták 1941. június 26-án Kassát? (folytatás)
nai szempontból és a saját stratégiai hatáskörében rendelte el a vállalkozást, akár azért, mert nyilvántartásában Kassa (a június 23 óta formailag hadban álló) Szlovákia városaként szerepelt, akár azért, mert a Szlovákián át vezetett német ellátószolgálat egyik fontos csomópontját akarta volna megbénítani.48 Ebben a feltételezett esetben is mindenképpen érthetetlen és szokatlan körülmény maradna: miért tüntették el a gépek felségjeleit és a jól tervezett, jól fektetett bombaszőnyeg miért kímélte éppen a vasúti berendezéseket? Teljesen más lapra tartoznak a kárpátaljai vasúti célok ellen június 23 és 26 között végrehajtott támadás. A már említett igazgatási-ügyköri okból (6. sz. jegyzet) e berepülések hivatalos jelentéseit nem láttam, azok számáról, idejéről nincsen biztos értesülésem, csupán Pap MÁV- főintéző (inkább magántermészetű) közléséről volt tudomásom. Ha az időpontok és útvonalak alapján nem lenne kétséges, hogy a tiszaborkúti (és huszti?) támadás gépei azonosak voltak, illetve azonosíthatók a kassaiakkal, akkor természetesen módosítani kellene a szovjet kormány szándékaira vonatkozó meggondolásokat is. Igaz, a MÁV-jelentések egészen egyértelműen szovjet felségjellel ellátott gépeket említenek, ellentétben a kassai észleletekkel. A kárpátaljai rajtaütések (emlékezetem szerint géppuskatűzről és 2-3 kisebb bombáról volt szó) nem jártak említést érdemlő károkkal és hihető, hogy — ellentétben a maszszív kassai támadással —, komolyabb politikai következményekre aligha adhattak volna okot. Macartney professzornak azonban mégsem adhatunk igazat abban, hogy az ilyen határsértések természetes velejárói minden korszerű háborúnak és nem szabad azok mögött szándékokat keresni. Utóvégre a Felsőtisza-völgye mintegy 150 kilométerre volt a „Heeresgruppe Süd" déli szárnyától, ami már távolságnak számít az akkori felderítőgépek számára. Az ellenőrző és felderítő repüléseket elrendelő szovjet parancsnokságnak, illetve a végrehajtó plótáknak, annál inkább tisztában kellett lenniök a földrajzi helyzettel, mert ebben a szovjet-magyar határtérségben már esztendők óta stabil állapotok voltak. A „tévedést" tehát nehéz magyarázni, még kevésbé menteni, vagy a német, illetve szlovák repülők számlájára írni. Könnyű lenne a Kassát támadó gépek szovjet voltát tárgytalannak tekinteni, ha megfelelő magyarázatot találnánk a 28-án kiásott bomba típusára, illetve annak felirataira vonatkozóan. Tény, hogy a szovjet sajtó az első pillanattól kezdve igen erélyesen cáfolta a támadásban való részességet.43 Ezzel szemben, a háborút követően, Moszkvának lett volna alkalma világosságot deríteni a kérdésre, vagy legalább annak leglényegesebb részeire. Értesülésem szerint Werth Henrik 1944 végén nem hagyta el Budapestet, hanem ott orosz kézre került, majd Moszkvába szállították. Az oroszoknak — már csak Kassa miatt is — lett volna okuk bíróság elé állítani, amint az számos magasrangú (és kevésbé exponált) katonai vezető esetében történt, de nem tették. Mi több, hadifogsága után — valószínűleg kívánságára — Nyugat-Németországba tervezték elbocsá