Új Magyar Szó, 2005. december (1. évfolyam, 44-62. szám)

2005-12-09 / 49. szám

30 Új Magyar Szó 2005. DECEMBER 10-I I. SZOMBAT—VASARNAP Otthonosabban a Viaduktban A kedves olvasó talán emlékszik még, hogy jártam, gyanútlan fiatalember, a Viadukt­ban. Sajnos, másnap reggel, amikor a tükör­be néztem, láttam, hogy a bal szemem alatt csinos sötétkék monokli képződött a via­­dukti este következtében. Az egyetemen többen meg is kérdezték, mi történt velem, hiszen a színes monokli nem volt divatos abban az időben. Véletlenül nekimentem az ajtónak - próbáltam magyarázni. Volt, aki látszólag elhitte, de volt, aki figyelmeztetett, hogy jó lesz vigyázni, mert a pesti ajtók na­gyon veszedelmesek és hirtelen haragúak... Pár hónap alatt azonban megtanultam megfelelően viselkedni, és az elfogadott kedves vendégek sorába léphettem. Le­mondtam a lémonyádéról, amely öl, butít és romlásba taszajt. Rátértem a csájára, az­az a rumos teára, nagyon kevés teával. Polt Tihamér is rendszeresen elpengette ked­venc nótáimat, és ami a legfontosabb, meg­tanultam, hogy az igazi vagány, ha valakivel véleménykülönbsége van, nem kezdi azzal, hogy „ide figyeljen, uram”, hanem rögtön behúz egy jobb (vagy bal) horgot az illető „pacekjára". Egyébként inkább felvágásból látogattuk az ilyen „brahis" rossz hírű csehókat, ahol a törzsvendégek főleg stricikből, májerekből, zsebesekből, egyszóval az alvilág szelídebb tagjaiból kerültek ki. Mert voltak olyan lebu­­jok, késdobálók, ahová ugyan bemehettünk, de nem biztos, hogy ki is jöttünk volna. Emlékezetes este volt, hogy amikor javá­ban csaját szürcsöltünk, és Polt Tihamér pengette (illetve pengődte, mert darabja egy pengőbe került) a nótákat, különös tár­saság lépett be. Jól öltözött urak és höl­gyek, vidáman, kíváncsian, köztük egy jól megtermett férfi, akit ketten támogattak. Rögtön kiszúrtuk, hogy nem matyó az illető, hanem vak. Hamar felismertük: Szántó György volt, akinek az éppen akkor rende­zett könyvnapon jelentek meg a regényei. (Mert az is az igazsághoz tartozik, hogy­­kompániánk tagjai művelt, olvasott ifjak vol­tak.) A társaság letelepedett egy asztalhoz, Szántó György megfelelő mennyiségű italt rendelt, és láthatóan élvezte a hangulatot, rögtön odahívta Polt Tihamért, és elpenget­­tetett egy rakás dalt... Néhányan közülünk, persze, én is, oda­merészkedtünk a neves író asztalához, au­­­togramot kértünk, amelyet ő harsány jó­kedvvel adott. Közben megkérdezte, van-e köztünk egy olyan igazi pesti vagány, akivel elbeszélgethetne, sőt talán még tanulhatna is tőle egyet s mást. Egyhangúlag Vágó Tommyra szavaztunk, az éjszaka koronázat­lan királyára. Hogy Tommy miből élt, azt pontosan nem lehetett tudni, de mindig volt pénze. Egyik kereseti forrását elárulta. Éjsza­ka bedugta jó néhány nyilvános telefon nyí­lását, ahonnan foglalt szám esetén a vissza­hulló húszfilléreseket másnap éjjel kiszedte. Sokszor 10-12 érme gyűlt össze egyetlen nyilvános telefonból, így egy éjszaka 5-6 pöncit is össze lehetett tarhálni. Vágó Tommy nagy kitüntetésnek vette, hogy Szántóval beszélgethet, aki elbűvölve hall­gatta Tommy hadováját, a valódi pesti zsar­gont, a jasszok számolását: egy - alzó, ket­tő - béla, három - Gi, négy - ablak, öt - csá­kó, hat -­zi, hét - döfi, nyolc - olló, kilenc - náni, tíz - malér. Divatos bemondásokat, amelyek nagy része Tommytól származott.­­„Jól nézel ki. Beteg voltál?" „Gratulálok a mennyei nászhoz. Hallom, isten elvette az eszedet." „Olyan sötét alak, ha a Lánchídról lenéz a Dunára, Orsováig megdöglenek a halak." „Volt gyerekszobája, de benne lakott az egész család." „Téged sem egy iparmű­vész tervezett."­ Megmagyarázta a különb­séget a strici és a májer között. A strici tulaj­donképpen ügyvédje és altestőre a franké­nak. A májer egyszerűen a here szerepét tölti be a szépségükből élő vagy él­esebb hölgyeknél. (Persze, nem nyugdíjas állás.) Tisztában vagyok vele, hogy ezek a bemon­dások már régen elavultak, a mai zsargon sokkal szellemesebb, kifejezőbb. Az akkori tolvajnyelv elsősorban cigány, zsidó, német kifejezésekből állott, de már csak a történel­mi hűség miatt is érdemes felidézni. Végül Tommy elbúcsúzott, bocsásson meg a mester, de fontos dolga van. Meg kell néznie, tojtak-e a csikók a körúton, mert valamiből meg kell hogy éljen. Szántó ka­cagva kérdezte, miféle csikók tojnak a kör­úton? Hiszen amit a csikók tojnak, az lószar. - Ez a szerencse - válaszolt Tommy -, mert amíg lószar van, addig verebek is lesznek. - Az ő csikói pedig dohányt tojnak. Ezért megy most kaszálni. - Hogy-hogy kaszálni? - csodálkozott Szántó. - Hát inkasszálni, amit csikóim a strichpróbán kerestek. - Szó­val strici vagy? - kérdezte az író. - Noná! Látja mester, ez a­latt még nem melózott, mutatta a jobb kezét Tommy, ennél keve­sebbet csak a bal­­attom dolgozott, mert jobbkezes vagyok. Bogdán Kálmán Csak a szépre emlékezem című feljegyzéseiből KELLER EMESE KARIKATÚRÁI ! A magyar humor klasszikusai Karinthy Frigyes: Influenza Jaj, doktor úr én nem tudom mi ez... mit gondol? Attól félek, kezdődő csúcshurut... nem, nem, a pulzusomat hiába nézi ez va­lami olyan belső láz lehet, tudja, hőmérő­vel nem lehet lemérni az ilyesmit, mert a fejem meleg, a lábam pedig hideg, és a melegség szaladgál bennem, ahol mérni akarja, ott egyszerre elmúlik, és átszalad máshová. Mondja, ez mi lehet, itten, az oldalamba, nem, lejjebb, egy olyan szorító érzés, nem fájás, hanem olyan, mintha húzódnék vala­mi, vagy mintha az izmokat spulnira akar­nák rácsavarni... dehogy, kérem, tessék csak engedni, precízen akarom kifejezni magam: olyan, igen, mintha az idegeket egy spulnira akarnák rácsavarni, de nem egy gömbölyű spulnira, hanem egy szögle­tesre, amire nem megy föl, tetszik érteni? és mondjuk, mintha mégis erőltetnék ezt a spulnit, tetszik érteni? tessék elképzelni, itt van a spulni, na mármost, így elkezdem húzni az izmokat... Na jó, ha a doktor úr nem hagyja elmon­dani, hogy mit érzek és hogyan, akkor mi­ből állapítja meg, hogy mi bajom van? Én igyekszem magamat precízen kifejezni, nem úgy, mint valami paraszt, aki azt mondja magának, fáj a hasam, akár agy­­hártyalábja van, akár vakbélgyulladása... Jó, hát a sputnit hagyom, de ez mi lehet, ez a furcsa reszelés a torkomban, nem is re­szelés pontosan, hanem olyan viszkető bi­zsergésféle, tetszik látni, innen idáig­­ csak nincsen tüdőrészem? Mondja doktor úr, csak azt mondja meg, érez az ember tüdő­rák esetében egy olyanféle nyomást a gé­gében, ami egészen a fülig terjed, de tulaj­donképpen nem is nyomás, hanem olyan­féle érzés, mintha egy kéz kinyúlna a tüdő­ből a bárzsingon keresztül, és megfogná a gégét, de nem szorítaná nagyon, csak úgy, mintha el akarná engedni egy pillanatra, de megint megfogná... nézze, doktor úr, ne ál­tassuk egymást, felnőtt ember vagyok és családapa, nincs szükségem rá, hogy ke­gyes csalással vigasztaljanak és szépítsék az állapotomat - hadd tudjak meg min­dent, beszéljen hozzám őszintén és becsü­letesen, mint férfi férfihez, és mondja ki nyíltan: hátgerincsorvadás-e vagy nem, mi­kor az ember egyszerre csak azt érzi, mint­ha két csigolya a tüdejében - ugyan, ké­rem, ne tessék zavarni, hát nem a tüdejé­ben, végre nem vagyok egyetemi tanár -, szóval, két csigolya, mintha összenőtt vol­na, és az egyiknek a széle karcolni kezdi a másikat, és ennek következtében minden lélegzetvételnél a gerinc belenyomódik a vesébe? Jó, jó, elhiszem, de tessék már egy kicsit várni, még nem mondtam el min­dent, és ha a doktor úr nem hallgatja meg az embernek szubjektív panaszait, akkor miből akar diagnózist csinálni? Én nem kér­dezek semmit, én nem akarom befolyásol­ni, én nem mondom, hogy nekem mire van gyanúm, én tárgyilagosan és elfogulatlanul az állítom csak, hogy itt balra egy kicsit, a szív fölött, közvetlenül a két tüdőszárny alatt valami bugyborékolást érzek, így tesz, kérem, pitty, pitty, de mintha a szívből in­dulna ki, és nem mindig tesz úgy, csak ha az államat így leszorítom a mellemre, és a karjaimat hátracsavarom, és behunyt szemmel egy percig visszatartom a lélegze­temet - akkor rögtön úgy érzem, mintha fuldokolnék, és a gyomromban elpattanna valami -, nem lehetséges, hogy a szívem­nek van valami?... nem úgy gondolom, ké­rem, de hallottam, hogy a gutaütés első tü­nete szokott úgy kezdődni, hogy a lélegzet egy percre kimarad... és azonkívül a fülem­be valami rémes zúgás is van... és ami a legborzasztóbb, doktor úr... amin talán gyors műtéttel lehetne még segíteni... hogy nincs elég levegőm... így, ha nyugodtan fekszem, nem... de mihelyt kinyitom a szá­mat, és egy szót próbálok mondani... mind­járt fuldokolni kezdek - ugyan, ne tessék már közbeszólni, azt akarom mondani, de nem jutok hozzá, hogy nem tudok beszél­ni... nem tudok beszélni... NEVETŐ KISLEXIKON­ ­, mint hamisgulyás HABITUS: az alapvető személyiségjegye­ket, viselkedést erősen befolyásoló zuhany HAJMERESZTŐ: rémületet keltő módsze­reket alkalmazó fodrász HALADÁS: a piaci kofa átnyújtja a kért pontyot a vevőnek HALANDZSA: ezen a nyelven beszélt Noé az óriáscettel HALLÓ: vízben élő, állandóan telefonálni vágyó négylábú emlős HAMAR: sebtében felépített norvég vá­ros HAMISGULYÁS: ólmozott paprikával ké­szített jellegzetes magyar étel HAMUTARTÓ: dohányzás következtében elhunyt egyén hamvait tartalmazó edényke HANDABANDA: folyamatosan hazudozó haknitársulat HANGSÚLY: Beethoven fülére nehezedő nyomás, amit a zeneszerző már képtelen volt elviselni: megsüketült HANGSZIGETELÉS: zajos koncertek diá­koknak Pepsi-szigeten HARA KIRI: híres japán balett-táncosnő, legismertebb szerepében rituális öngyilkos­ságot táncol el HARANG: templomtorony tetejébe akasz­tott rendfokozat HARCI SZERELÉS: csatában lerobbant járművek javítása HASBESZÉLŐ: a Kádár-korszak szamiz­­dat folyóiratának gasztronómiai melléklete HATÁRÉRTÉK: vámköteles vagyoni esz­közök pénzértéke HÁRPIA: éles nyelvű, nehezen elviselhető alkoholista nő HERCEGPRÍMÁS: arisztokrata származá­sú roma népzenész HERNYÓ: lepkelárva udvarias német megszólítása HEVERŐ: fekvő helyzetben az alatta lévő bútordarabot ütemesen csapkodó HEZITÁL: habozásra, fontolgatásra érde­mes konyhai edény HÉTALVÓ: lustálkodó törpék HÉTFŐ: a nyolctagú brigádból hiányzik valaki HIDEGHÁBORÚ: a Nagy Eszkimó Polgár­­háború elnevezése a köznyelvben HIPOTÉZIS: klórtartalmú tisztítószerekre vonatkozó feltevés HÍDAVATÁS: az új műfogsor tiszteletére rendezett balladisztikus hangvételű próba­ebéd HOLDKÓROS: beteges földvisszaigénylő HOLMI: az irodalomtörténet legnagyobb magándetektívének gyerekkori beceneve HOLNAP: még csak félig kész, de nemso­kára beinduló internet site első oldala (Juhani Nagy János Nevető Kislexikon című könyve nyomán)

Next