Új Magyar Szó, 2006. február (2. évfolyam, 21-40. szám)

2006-02-03 / 23. szám

Deák Ferenc, a haza bölcse 1876. január 29-én halt meg Deák Ferenc, akit megfontolt politizálásáért és a kiegyezés megvalósításá­­ért még életében a haza bölcsének neveztek. Az 1848-as forradalom bukását követő politikai kilátásta­­lanságból Deák Ferenc vezette ki a magyar nemzetet. Deák Ferenc a Zala megyei Söj­­törön született, tekintélyes régi ne­mesi család hetedik gyermekeként 1803. október 17-én. Édesanyja belehalt a szülésbe, ezért apja látni se akarta a gyermeket, egy rokoná­hoz adta. Apja korai halála után na­gyobb testvérei nevelték. 1817 és 1822 között Győrben járt a Királyi Jogakadémiára, s bár nem tartották kimondottan szorgal­mas diáknak, már akkor kitűnt kivá­ló memóriájával; főleg az alkot­mányjog, a történelem és a szónok­lattan számított erősségének. Az is­kola elvégzése után megyéje szol­gálatába lépett, előbb mint tiszti ügyész, majd mint árvaszéki jegy­ző. Első fennmaradt műve egy vé­dőirat, amelyet mint tiszti ügyész nyújtott be egy hírhedt rablógyilkos védelmére. Már e mű is mutatja, milyen hatással volt a a 18. századi liberális és humanista felfogás az if­jú jogtudósra. A megyében ismert­té és elismertebbé vált. Az 1832-ben összehívott or­szággyűlésen bátyja volt a megye egyik küldötte. Amikor bátyját el­küldték követnek az 1832. évi országgyűlésre, megbízta öccsét, hogy távollétében alispánként he­lyettesítse őt. 1833 elején azonban bátyja, megbetegedett és lemon­dott a követségről, öccsét, Ferencet küldte a maga helyébe . Deák Ferenc logikus, racionális gondolkodása, analitikus, elemző, az ügyek lényegét megragadó el­méje emelte őt a reformnemesség vezéregyéniségei közé. Két üggyel vívta ki maga számára a tágabb közvélemény figyelmét ezekben az években: az egyik hűtlenségi pere, ahol a vármegye más reformer ne­meseivel együtt Wesselényi mellett állt, a másik pedig egy országgyűlé­si siker, amikor az ő kezdeményezé­sére mondták ki az országgyűlés ki­zárólagos jogát a törvények megfo­galmazására. A politikus Deák Ferenc A diéta 1836-os bezárása után je­lentést tett a megyegyűlésen az ál­tala képviselt ügyekről, ezt az írást a cenzor engedélye nélkül kinyomtat­ták, és az egész országban terjesz­tették. Ebből kisebb politikai bot­rány lett, a dokumentumot elkoboz­ták, de a szerző hírneve miatt nem lettek komolyabb következményei az ügynek. Deák Ferenc egyre ma­gasabb politikai körök számára is is­mertté vált. Az 1839-40-es országgyűlés törvényeinek előkészítésében tevé­kenyen részt vett, és 1839-ben tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tu­dományos Akadémiának is. Bátyja 1842. évi halála után Wesselényi példáját követve Deák felszabadí­totta jobbágyait, majd önként vál­lalta az adófizetést, így bizonyítva, hogy ő nemcsak elméletben híve a reformoknak, hanem a gyakorlat­ba is átülteti őket. Az 1843-44-es országgyűlés követi tisztét nem fogadta el, egy­részt azért, mert nem értett egyet a számára kötelező érvényű követ­utasítással, másrészt pedig tartott a Kossuth nevével fémjelzett radiká­lis csoporttól. Már az 1840-es évek elejétől kezdve fokozatosan távolo­dik Kossuth radikalizmusától, és hajlik Széchenyi felé. 1846-ban a galíciai lengyel fel­kelést vérbe fojtotta a Habsburg­­kormányzat, a Monarchiában poli­tikai bizonytalanság volt érezhető. Ebben az időben alakult meg a Konzervatív Párt, amelyik nagyon hamar politikai sikereket és tekin­télyt ért el. Sikerét látva az ellenál­lás módjában nem mindig egyet értő reformerők is cselekvésre szánták el magukat: egy dokumen­tumba szerkesztve közreadták programjukat. Deák Ferenc neve alatt jelent meg, valójában Kos­suth szerkesztette. A Konzervatív Párt fellépése szorosabb együtt­működésre késztette a Széchenyi és a Deák-pártot. Az 1848-as események meg­ítélésekor is megőrizte higgadtsá­gát, félt az erőszaktól, azt elvetet­te, mint politikai eszközt. Elvállalta Batthyány Lajos kormányában az igazságügyi tárca vezetését, de hi­ányzott belőle a kitörő lelkesedés, inkább fenntartásait hangoztatva állt az általa nagyra becsült - és szorongatott helyzetben lévő - miniszterelnök mellé. Borúlátó volt, kétségei Bécs halogató takti­kájából, a magyar politikai élet megosztottságából és az orosz tá­madás veszélyéből fakadtak. Az 1849 áprilisában kiadott, Kossuth fémjelezte Függetlenségi nyi­latkozat túlzásnak és politikai hi­bának tartotta. Óvatos lépések 1849 decemberében a forradalom alatt játszott szerepe miatt letartóz­tatták, kínvallatások után azonban elengedték. Meghurcoltatása a visszahúzódó természetű Deákot határozott döntésre vezette. Ekkor­tól lett a passzív ellenállás vezetője. Ellenállását jó megfigyelő és elem­ző készségére építette, mert kez­dettől fogva hitte, hogy az osztrák centralizáció belső hibái miatt fog megbukni. Bízott abban, hogy mint a történelem folyamán többször megesett, az osztrák kormány gyöngesége és hibái csakhamar vissza fogják szerezni rendelkezési jogát. Veszélyesnek tartott minden fegyveres ellenállást, mert nem tar­totta ahhoz elég erősnek nemzetét, de jogáról nem mondott le soha, és mint a jogfolytonosság tántorítha­tatlan híve, a jövő alakulását csak az 1848-as törvényes alap elisme­rése után tartotta lehetőnek. Széchenyi István megvásároltat­ta családjával Deák birtokait, így az anyagi alapokat megteremtve, le­hetővé vált, hogy Pestre költözzék, a fővárosból irányítsa a magyar po­litikai elit életét. Ezen időszak talán legnagyobb sikere volt, amikor Vö­rösmarty 1855-ben bekövetkezett halála után magánemberektől leve­lezés útján 100.000 forintot gyűj­tött a költő árvái és özvegye számá­ra, miközben Deák összes birtokai­nak értéke ekkor csak 50.000 fo­rintra rúgott. 1858-ban Deák Ferenc szer­kesztette az Akadémia igazgatóta­nácsának folyamodását az uralko­dóhoz, melyben a magyar nyelv és tudományosság „ez azilumának" fennmaradását védi a kormány be­avatkozása ellen. Az 1861-es országgyűlésen a mérsékelt, de ellenzéki Felirati Párt vezetője lett, s bár elképzeléseiket akkor nem tudták az uralkodóval el­fogadtatni, a kezdeményező szerep egyre inkább az ő kezébe került. 1865-ben a korábban már ismertté vált javaslatokra alapozva kiadta a Húsvéti cikket, s 1867-ig minden energiáját a kiegyezés létrehozásá­ba fektette. Az 1867-ben létrejött kiegyezés és a Habsburg király magyar ural­kodóvá koronázása éles visszhan­got váltott ki itthon és az emigráns magyarok között is. Kossuth a hí­ressé vált Kassandra-levélben fo­galmazta meg kétségeit és vádjait. Deák Ferenc visszautasított min­den jutalmat és kitüntetést. Neki „egy kézszorításnál többet még kirá­lya sem adhatott". Jutalmát hazája jövőjének és békéjének biztosításá­ban, a nemzet és király közti biza­lom helyreállításában találta. E tu­dat szolgáltatott neki kárpótlást erő­sen megrendült népszerűségéért. Deák 1867 után egyre többet betegeskedett, korábban sem túl erős egészségét a megfeszített munka, a támadások visszaverése megviselte. Külön nehézséget je­lentett számára, hogy pártjának oszlopait, legmeghatározóbb tagja­it is nélkülöznie kellett: báró Eötvös József 1871-ben meghalt, gróf Andrássy Gyula pedig a közös kül­ügyminiszteri hivatal élére Bécsbe távozott. A parlamenti erőviszo­nyok is megváltoztak: egyre több­ször fordult elő, hogy az egyre erő­sebb 1848-as szellemű független­ségi párti képviselők leszavazták re­formjavaslatait - erre a sorsra jutott például a választójog kiszélesítése ügyében tett indítványa is. 1876. január 28-án halt meg, ér­demeit az országgyűlés törvény­ben ismerte el és előírta, hogy em­lékére országos adakozásból szob­rot állítsanak fel. Szobrát 1887-ben, a Duna-parton állították fel. Visky István Székely Bertalan: Deák Ferenc portréja, 1869 ESNAÉn/Történelmi visszatekintő 1116. február 3. Székesfe­hérváron meghalt Könyves Kálmán magyar ki­rály, aki 1095-től uralkodott nagybáty­ja, I. (Szent) László halála után. Ki­rályságuk alatt fejeződött be a ko­rai magyar államszervezet kiépíté­se. Könyves Kálmán uralkodása idején a központi hatalom meg­erősödött, a feudális társadalmi vi­szonyok kiteljesedtek. 1889. január 30. Öngyilkos lesz Rudolf főher­ceg. I. Ferenc József és Er­zsébet király­né egyetlen fia. Rudolf Fe­renc Károly József, 1881- től Stefánia belga hercegnő férje, az Osztrák- Magyar Monarchia trónörököse, szeretőjével Maria Vetsera bárónő­vel együtt Mayerlingben öngyilkos lett. Az öngyilkosság valódi indíté­kai, körülményei máig ismeretlenek maradtak. 1902. február 1. Tzu-hsi kínai császárnő betil­totta a női lábak deformálását. Az évezredes kínai hagyomány sze­rint a nők a lábu­kat erősen elkö­tötték, és olyan cipőkben jártak, amely túl kicsi volt, így nem nőtt meg a lábuk, ha­nem eltorult. Azt tartották, hogy a „szép" női lábnak kicsinek kell len­nie. Az ezzel a hagyománnyal sza­kító határozattal Kína megnyitotta kapuit a nyugati kultúra előtt. 1913. február 4. Megszüle­tett a színes bőrű Rosa Parks ame­rikai polgár­jogi vezető, aki nem volt hajlandó a buszon át­adni a he­lyét egy fehér embernek, ezzel busz-bojkottot és polgárjogi moz­galmat indított el. Az Egyesült Ál­lamok déli államaiban gyakorolt faji megkülönböztetés ellen ekkor kezdődött meg a több évtizedig tartó, szervezett ellenállás. 1918. január 31. Oroszország­ban beveze­tik a naptár­­reformot, ezért 1918- ban január 31. után feb­ruár 14. kö­vetkezett. E naptól hasz­nálják a Ger­­gely-naptárt a közigazgatási és po­litikai életben. Bár a csillagász pápa már 1582-ben kiigazította a naptá­rat, a keleti és a nyugati egyház kö­zötti szembenállás miatt a görögke­leti egyház azt nem fogadta el. Új Magyar Szó I­OQ 2006. FEBRUÁR 4-5., SZOMBAT—VASÁRNAP I LU

Next