Új Magyar Szó, 2006. február (2. évfolyam, 21-40. szám)
2006-02-03 / 23. szám
Deák Ferenc, a haza bölcse 1876. január 29-én halt meg Deák Ferenc, akit megfontolt politizálásáért és a kiegyezés megvalósításáért még életében a haza bölcsének neveztek. Az 1848-as forradalom bukását követő politikai kilátástalanságból Deák Ferenc vezette ki a magyar nemzetet. Deák Ferenc a Zala megyei Söjtörön született, tekintélyes régi nemesi család hetedik gyermekeként 1803. október 17-én. Édesanyja belehalt a szülésbe, ezért apja látni se akarta a gyermeket, egy rokonához adta. Apja korai halála után nagyobb testvérei nevelték. 1817 és 1822 között Győrben járt a Királyi Jogakadémiára, s bár nem tartották kimondottan szorgalmas diáknak, már akkor kitűnt kiváló memóriájával; főleg az alkotmányjog, a történelem és a szónoklattan számított erősségének. Az iskola elvégzése után megyéje szolgálatába lépett, előbb mint tiszti ügyész, majd mint árvaszéki jegyző. Első fennmaradt műve egy védőirat, amelyet mint tiszti ügyész nyújtott be egy hírhedt rablógyilkos védelmére. Már e mű is mutatja, milyen hatással volt a a 18. századi liberális és humanista felfogás az ifjú jogtudósra. A megyében ismertté és elismertebbé vált. Az 1832-ben összehívott országgyűlésen bátyja volt a megye egyik küldötte. Amikor bátyját elküldték követnek az 1832. évi országgyűlésre, megbízta öccsét, hogy távollétében alispánként helyettesítse őt. 1833 elején azonban bátyja, megbetegedett és lemondott a követségről, öccsét, Ferencet küldte a maga helyébe . Deák Ferenc logikus, racionális gondolkodása, analitikus, elemző, az ügyek lényegét megragadó elméje emelte őt a reformnemesség vezéregyéniségei közé. Két üggyel vívta ki maga számára a tágabb közvélemény figyelmét ezekben az években: az egyik hűtlenségi pere, ahol a vármegye más reformer nemeseivel együtt Wesselényi mellett állt, a másik pedig egy országgyűlési siker, amikor az ő kezdeményezésére mondták ki az országgyűlés kizárólagos jogát a törvények megfogalmazására. A politikus Deák Ferenc A diéta 1836-os bezárása után jelentést tett a megyegyűlésen az általa képviselt ügyekről, ezt az írást a cenzor engedélye nélkül kinyomtatták, és az egész országban terjesztették. Ebből kisebb politikai botrány lett, a dokumentumot elkobozták, de a szerző hírneve miatt nem lettek komolyabb következményei az ügynek. Deák Ferenc egyre magasabb politikai körök számára is ismertté vált. Az 1839-40-es országgyűlés törvényeinek előkészítésében tevékenyen részt vett, és 1839-ben tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának is. Bátyja 1842. évi halála után Wesselényi példáját követve Deák felszabadította jobbágyait, majd önként vállalta az adófizetést, így bizonyítva, hogy ő nemcsak elméletben híve a reformoknak, hanem a gyakorlatba is átülteti őket. Az 1843-44-es országgyűlés követi tisztét nem fogadta el, egyrészt azért, mert nem értett egyet a számára kötelező érvényű követutasítással, másrészt pedig tartott a Kossuth nevével fémjelzett radikális csoporttól. Már az 1840-es évek elejétől kezdve fokozatosan távolodik Kossuth radikalizmusától, és hajlik Széchenyi felé. 1846-ban a galíciai lengyel felkelést vérbe fojtotta a Habsburgkormányzat, a Monarchiában politikai bizonytalanság volt érezhető. Ebben az időben alakult meg a Konzervatív Párt, amelyik nagyon hamar politikai sikereket és tekintélyt ért el. Sikerét látva az ellenállás módjában nem mindig egyet értő reformerők is cselekvésre szánták el magukat: egy dokumentumba szerkesztve közreadták programjukat. Deák Ferenc neve alatt jelent meg, valójában Kossuth szerkesztette. A Konzervatív Párt fellépése szorosabb együttműködésre késztette a Széchenyi és a Deák-pártot. Az 1848-as események megítélésekor is megőrizte higgadtságát, félt az erőszaktól, azt elvetette, mint politikai eszközt. Elvállalta Batthyány Lajos kormányában az igazságügyi tárca vezetését, de hiányzott belőle a kitörő lelkesedés, inkább fenntartásait hangoztatva állt az általa nagyra becsült - és szorongatott helyzetben lévő - miniszterelnök mellé. Borúlátó volt, kétségei Bécs halogató taktikájából, a magyar politikai élet megosztottságából és az orosz támadás veszélyéből fakadtak. Az 1849 áprilisában kiadott, Kossuth fémjelezte Függetlenségi nyilatkozat túlzásnak és politikai hibának tartotta. Óvatos lépések 1849 decemberében a forradalom alatt játszott szerepe miatt letartóztatták, kínvallatások után azonban elengedték. Meghurcoltatása a visszahúzódó természetű Deákot határozott döntésre vezette. Ekkortól lett a passzív ellenállás vezetője. Ellenállását jó megfigyelő és elemző készségére építette, mert kezdettől fogva hitte, hogy az osztrák centralizáció belső hibái miatt fog megbukni. Bízott abban, hogy mint a történelem folyamán többször megesett, az osztrák kormány gyöngesége és hibái csakhamar vissza fogják szerezni rendelkezési jogát. Veszélyesnek tartott minden fegyveres ellenállást, mert nem tartotta ahhoz elég erősnek nemzetét, de jogáról nem mondott le soha, és mint a jogfolytonosság tántoríthatatlan híve, a jövő alakulását csak az 1848-as törvényes alap elismerése után tartotta lehetőnek. Széchenyi István megvásároltatta családjával Deák birtokait, így az anyagi alapokat megteremtve, lehetővé vált, hogy Pestre költözzék, a fővárosból irányítsa a magyar politikai elit életét. Ezen időszak talán legnagyobb sikere volt, amikor Vörösmarty 1855-ben bekövetkezett halála után magánemberektől levelezés útján 100.000 forintot gyűjtött a költő árvái és özvegye számára, miközben Deák összes birtokainak értéke ekkor csak 50.000 forintra rúgott. 1858-ban Deák Ferenc szerkesztette az Akadémia igazgatótanácsának folyamodását az uralkodóhoz, melyben a magyar nyelv és tudományosság „ez azilumának" fennmaradását védi a kormány beavatkozása ellen. Az 1861-es országgyűlésen a mérsékelt, de ellenzéki Felirati Párt vezetője lett, s bár elképzeléseiket akkor nem tudták az uralkodóval elfogadtatni, a kezdeményező szerep egyre inkább az ő kezébe került. 1865-ben a korábban már ismertté vált javaslatokra alapozva kiadta a Húsvéti cikket, s 1867-ig minden energiáját a kiegyezés létrehozásába fektette. Az 1867-ben létrejött kiegyezés és a Habsburg király magyar uralkodóvá koronázása éles visszhangot váltott ki itthon és az emigráns magyarok között is. Kossuth a híressé vált Kassandra-levélben fogalmazta meg kétségeit és vádjait. Deák Ferenc visszautasított minden jutalmat és kitüntetést. Neki „egy kézszorításnál többet még királya sem adhatott". Jutalmát hazája jövőjének és békéjének biztosításában, a nemzet és király közti bizalom helyreállításában találta. E tudat szolgáltatott neki kárpótlást erősen megrendült népszerűségéért. Deák 1867 után egyre többet betegeskedett, korábban sem túl erős egészségét a megfeszített munka, a támadások visszaverése megviselte. Külön nehézséget jelentett számára, hogy pártjának oszlopait, legmeghatározóbb tagjait is nélkülöznie kellett: báró Eötvös József 1871-ben meghalt, gróf Andrássy Gyula pedig a közös külügyminiszteri hivatal élére Bécsbe távozott. A parlamenti erőviszonyok is megváltoztak: egyre többször fordult elő, hogy az egyre erősebb 1848-as szellemű függetlenségi párti képviselők leszavazták reformjavaslatait - erre a sorsra jutott például a választójog kiszélesítése ügyében tett indítványa is. 1876. január 28-án halt meg, érdemeit az országgyűlés törvényben ismerte el és előírta, hogy emlékére országos adakozásból szobrot állítsanak fel. Szobrát 1887-ben, a Duna-parton állították fel. Visky István Székely Bertalan: Deák Ferenc portréja, 1869 ESNAÉn/Történelmi visszatekintő 1116. február 3. Székesfehérváron meghalt Könyves Kálmán magyar király, aki 1095-től uralkodott nagybátyja, I. (Szent) László halála után. Királyságuk alatt fejeződött be a korai magyar államszervezet kiépítése. Könyves Kálmán uralkodása idején a központi hatalom megerősödött, a feudális társadalmi viszonyok kiteljesedtek. 1889. január 30. Öngyilkos lesz Rudolf főherceg. I. Ferenc József és Erzsébet királyné egyetlen fia. Rudolf Ferenc Károly József, 1881- től Stefánia belga hercegnő férje, az Osztrák- Magyar Monarchia trónörököse, szeretőjével Maria Vetsera bárónővel együtt Mayerlingben öngyilkos lett. Az öngyilkosság valódi indítékai, körülményei máig ismeretlenek maradtak. 1902. február 1. Tzu-hsi kínai császárnő betiltotta a női lábak deformálását. Az évezredes kínai hagyomány szerint a nők a lábukat erősen elkötötték, és olyan cipőkben jártak, amely túl kicsi volt, így nem nőtt meg a lábuk, hanem eltorult. Azt tartották, hogy a „szép" női lábnak kicsinek kell lennie. Az ezzel a hagyománnyal szakító határozattal Kína megnyitotta kapuit a nyugati kultúra előtt. 1913. február 4. Megszületett a színes bőrű Rosa Parks amerikai polgárjogi vezető, aki nem volt hajlandó a buszon átadni a helyét egy fehér embernek, ezzel busz-bojkottot és polgárjogi mozgalmat indított el. Az Egyesült Államok déli államaiban gyakorolt faji megkülönböztetés ellen ekkor kezdődött meg a több évtizedig tartó, szervezett ellenállás. 1918. január 31. Oroszországban bevezetik a naptárreformot, ezért 1918- ban január 31. után február 14. következett. E naptól használják a Gergely-naptárt a közigazgatási és politikai életben. Bár a csillagász pápa már 1582-ben kiigazította a naptárat, a keleti és a nyugati egyház közötti szembenállás miatt a görögkeleti egyház azt nem fogadta el. Új Magyar Szó IOQ 2006. FEBRUÁR 4-5., SZOMBAT—VASÁRNAP I LU