Új Magyar Szó, 2006. március (2. évfolyam, 41-63. szám)

2006-03-31 / 63. szám

Hason­mások V­égül is nincs abban semmi rendkí­vüli, hogy Tőkés László, Szász Jenő és Csapó József több órán át tartó csendes menetben, gyertyával, fe­hér zászlókkal, könyvekkel, szív alakú tükrökkel és körömpucoló kellékekkel felszerelve tizenkétszer körüljárta a kor­mány épületét, hogy ezzel az akcióval is csitítsák, visszafogják, mérsékeljék, kevésbé radikális és lehetőleg tolerán­­sabb magatartásra bírják az RMDSZ elnökét. Egyes sajtóértesülések szerint Markó Béla azért nem fogadta őket a Szabadság-szobor és egyéb kisebbségi vívmányok posztereivel kitapétázott miniszterelnök-helyettesi szobájában, mert elromlott a lift, és ha az elpuhul­­tak a lépcsőn mentek volna fel, az óha­tatlanul az általa annyira megvetett ap­ró lépések politikáját igazolta volna. Mások viszont hallották, amint azok­ban az órákban az elnök ultraradikális társaival - Varga Attilával, Márton Ár­páddal és Markó Attilával - annak a le­hetőségéről vitatkozott, miként lehetne a Ploieşti Köztársaságot a Székelyföld­höz csatolva közös területi és kulináris autonómiát kiharcolni. Mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy Markó nem­csak a kormányépület körül köröző lan­gyosokat nem volt hajlandó fogadni, hanem az előszobájában órák óta fe­szengve várakozó állam- és miniszter­elnököt sem. Egyedül Emil Bocnak sikerült besérülnie egy tálca alatt, amikor a titkárnő a vitá­ban kimerült radikálisoknak székely ás­ványvizet vitt be. Amikor pedig a Ma­gyarok Elnöke elé került, mélyen meg­hajolva a következőket mondta egy szuszra: Az RMDSZ-nek tisztáz­nia kell, hogy a hazaárulást vagy a mi kulináris igényeinknek a teljesítését vá­lasztja, akárhová mentek a világban, vi­selkedjetek rendes román szakácsok­ként, s ne mind jöjjetek az alkotmány­nyal, mert azt én adom elő az egyete­men, bár utálkozva, különben mi a ma­gyar barátainkkal nagyon jól megva­gyunk, a blokkban, ahol lakunk is van egy nagyon jó magyar barátom, valami zongor, a múltkor is megengedtem ne­ki, hogy levigye a szemetet, és egy má­sik megmagasította a sámlimat, alig várom, hogy a koalícióban alaposan egyeztessünk, milyen nyakkendőt te­szünk fel a csatlakozási ünnepségen és milyen borral öntjük le egymást, egyik közös repülőutunkon pedig megbeszél­hetjük, hogyan támogatjátok a Demok­rata Pártot az Európai Néppártban, le a baloldallal!" A válasz nem késett soká­ig. M.B.:Mi elismerjük, hogy román puliszkát eszünk, de ti is még sok pu­liszkát kell egyetek, hogy felnőjetek, és ehelyett in­kább török és német kenye­ret esztek, de ha bejön a liszthiány, ma­gyar kenyeret fogtok enni, mellesleg én szeretem a kí­nai konyhát is, a lényeg min­denképpen az, hogy tanuljá­tok meg a ro­vásírást, le­gyen kötelező tantárgy leg­alább a közép­iskolában." Így vitakozga­­tott el a román és a magyar kulináris ra­dikális. Visszatérve, hogy a mérsékeltek kanosszajárásához miért kellett tükör, nem nehéz értelmezni azt sem. A meg­fejtést egy kedves anekdota sugallja. Magas politikai körökben, ahol a nép életének minden vonatkozására érzéke­nyen figyelnek, felmerül a kérdés, ho­gyan él szerelmi életet Iván. Nos, úgy, hogy éjszaka, amikor jól bevodkázva és bepaszulyozva a pléhasztalos bódéból hazamegy, leakasztja a falról a tükröt, és ráfekszik. Akkor felül van az Iván, és alatta a Mása. Koszt­ica Zsíros B. Ödön : Miként lehetne a Ploieşti Köztársaságot a Székely­földhöz csatolva közös területi és kulináris autonómiát kiharcolni? n VÉLEMÉNY ÚJ Magyar Szó 2000. MÁRCIUS 31., PÉNTEK Fecskecsináló S­zinte hihetetlen fejleményekről számol be a Meglepő Tények Intézete, valamint a Médiakaszt hírügynökség: miután megrekedt a hunok leszár­mazottjai által hivatalos elismertetésükért vívott küzdelem, a Sumér Örökség Rendjének képviselői léptek pályára. A nem mindennapi törté­nésnek több magyarázata lehetséges: egyesek szerint valóban a sumérok hite­les utódainak akciója ez, mások viszont úgy vélik, német eredetű, kora újkori vonulat, a schuh mehr (több, azaz nagyobb cipőt) jelszót felvállalók táborának kortárs gyarapítóiról van szó. A rossz nyelveknek, melyek azt híresztelik, hogy lényegében a sumer gyűjtőnevű kategória tagjai nyomulnak, etikusan nem hi­szünk, ám ha állításuk valós, a mozgalomnak tömegbázisa van. Bővizű forrá­saink megtudták: a Sumér Örökség Rendje a közösség derűjét-borúját test­közelből kívánja érzékelni, ezért vendéglátóipari egységekben tartja titkos összejöveteleit, időjárástól függően kertben vagy pincében. Az egyik nyíltszí­ni rejtett tanácskozásról származó heves suttogásból arra járó munkatársunk a következő kulcskifejezéseket szűrte ki: hegyeink, templom, iskola, nem ad­juk el, szavak és tettek, hatalom, legalább egy jobb autó. A vita igazi mélységét bizonyítja, hogy a felszínen másnap két frakció jelent meg: a Sumér Örökség Rendjének Társasága és a Sumér Őrszemek Testüle­te. Politológusok mondják: ezek nemcsak elnevezésük által sugallt céljuk te­rén, hanem megnyilvánulásuk vehemenciájában is különböznek egymástól, és ezt az olykor sétabotként használt, változó mértékben egyenes kasza jelzi. A közvélemény-kutatások hatására, amelyek szerint egyre többen látják, amit hallanak, a két csoportosulás eldöntötte: közös, két szálon futó posztmodern programot dolgoz ki, mert - mint nyilatkozták - ,a közösség nem bír meg újabb csalódást" (finom utalás a Hun Ivadékok Tömörülésére, amelyet a nyilat­kozat a sorok közt az istenadta nép ördögi félrevezetésével vádol). Udvariasan ellentmondva az ,egy tavasz sem csinál fecskét" közös bölcsességnek, a küzdő feleket egy Urmuz nevű úriember talányos megállapításával biztatjuk­ .A pelikán vagy a gödény." Zsoldos Z. Csaba Csak április elsejei tréfa? B Román kommentár A tehetség érvényesítése leprománia. A tehetséget érvényesíteni kell. Ha már annyira tömegesen, kö­vetkezetesen, büntetlenül és sze­mérmetlenül lopnak nálunk, vajon nem kellene szabadalmaztatni valamit? Hogy a csúfnév hírnévvé változzék? (...) Félre az előítéletekkel, a becsületesség dema­gógiájával, a nemzeti büszkeséggel! A tökéletesen végrehajtott bűn már-már erény. Mi lett volna Amerika a gengszte­rek nélkül, Szicília a maffia nélkül, Pá­rizs a Szajna hídjai alatt kódorgó kére­­getők nélkül, Amszterdam a bordélyhá­zak nélkül? Miért áhítoznánk csupán az elérhetetlen Nobel-díjra? Egy hely a Guinness Bookban az újonnan beveze­tett kleptológia (vagy, ha megengedik, kleptozófiai rovatban) - ártana nekünk? " (...) Az összehasonlító tanulmányok még a kezdeti szakaszban vannak, de azt hi­szem, máris számíthatunk néhány kivé­teles teljesítményre. Ott van a politikai „elit" (úgymond a kleptokrácia) könnyed és nyílt sisakos tolvajlása. Ott vannak az elkeseredett emberek zavarodott, ön­gyilkos lopásai, akik elcsórják az útjelző­ket, hogy a szekérre vagy az udvar vé­gében a budira akasszák, az öntöző­rendszer csöveit, hogy a kútba szerel­jék, tüzelőnek a fát az erdőből, csempé­szetre kőolajat a vezetékből. Nem törőd­nek vele, hogy ezzel kellemetlen melékhatásokat okozhatnak, például közlekedési balesetet, aszályt, földcsu­szamlást stb. Ott van a rendkívül tehet­séges spekulánsok, a zseniális informa­tikusok, a fantáziadús barkácsolók tech­nokrata lopása. (...) Íme, egy mestermű néhány évvel ezelőttről: élelmes embe­rek észrevették, hogy ha sörösüvegek kupakját vízzel töltik meg és a mélyfa­gyasztóba teszik, olyan jégérméket nyernek, amelyekkel automatákból kóla, csokoládé vagy cigaretta nyerhető. Elő­nye a módszernek, hogy miután a jég "­elolvad, nem marad semmi nyom. Töké­letes bűntény! (Kérjük olvasóinkat, ne próbálják ki!) (...) Nem csoda, hogy al­kalmazkodóképességünk gyakorlatilag korlátlan. Nehéz körülmények között, a fronton tanultuk ezt, Ceausescu idején. Ki ne emlékezne a nagy borgyáros te­hetségre, Stefanescura, vagy a tyúkszál­lítóra, aki a neveldéből a piacra vezető hosszú úton megállt az ő kis falusi há­zánál, pont annyi időre, amíg a tyúkok megtojtak?! Minthogy berakodáskor az iratok tyúkokról szóltak, kirakodáskor szintén, az éji tojások ezrével a gépko­csivezető tulajdonába vonultak. Olykor a lopás bűvészmutatványként történik, a jó kondíció, a formában tartás kedvé­ért. Máskor - ahogy Jean Valjean mon­daná - az indok egyszerűen az éhség. Akár a kultúra éhe. A diktatúra idején olykor idegenkönyv-kiállításokat ren­deztek, ahol a látogatók tömegével és nagy hozzáértéssel fújtak meg kiállított darabokat az elnéző szervezők szeme­­láttára. Létezik paradoxális, dilemmá­kat szülő lopás is. Hogyan ítélhetnéd el a takarítónőt, aki ellop egy imádságos könyvet? (...) Nemrég az Új Európa Kol­légiumban, ahol hatalmas szervezési és anyagi erőfeszítések árán az utóbbi tizenkét év alatt értékes akadémiai könyvtár szerveződött, az év végi leltár megállapította több mint ötven - zö­mében nagyon fontos - kötet hiányát. Ennek már semmi köze Jean Valjeanhoz, és be kell vallanom, hogy humortartalékaim hirtelen kezdtek ki­merülni. (...) Az eredmény az lett, hogy a könyvtár bejáratánál felszereltek egy lopás elleni biztosító rendszert, így kez­dődik a rendőrállam visszaállítása... (Andrei Plesu, Dilema Veche)

Next