Új Magyar Szó, 2009. május (5. évfolyam, 81-100. szám)
2009-05-04 / 81. szám
21 157 AKTUÁLIS Röviden Indul az RMDSZ EP-kampánya Magyar összefogás jelszóval ma indítja Sepsiszentgyörgyön európai parlamenti választási kampányát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az esemény 17.15 órakor kezdődik, amikor lovas huszárok járják be fúvósok kíséretében a város központját, majd 18 órától indul a sepsiszentgyörgyi színház előtti téren a Magyar öszszefogás ünnepi rendezvénye. Jelen lesz és beszédet mond Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László EMNT-elnök, a Magyar összefogás listájának első helyezettje, de bemutatkoznak a június 7-i EP- választásokon induló további, kiemelt jelöltek is: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Szilágyi Zsolt és Kovács Péter. EPP-kongresszus: elfogadták a választási programot A pénzügyi és gazdasági válság elleni küzdelmet tekinti legfontosabb feladatának az Európai Néppárt (EPP) a Varsóban elfogadott választási programja szerint. A programot az EPP kongresszusán jelen lévő mintegy kétezer - köztük RMDSZ-es - küldött megszavazta, egyúttal egy választási kiáltványt is elfogadtak, amely rövidített formája a választási programnak. Az EPP választási programja öt pilléren alapul: a jólét megteremtése, biztonság, harc az éghajlatváltozás ellen, a demográfiai kihívások és Európa egysége. A dokumentumban egyebek között hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi globális válságot „a rövidlátás és a nemzetközi pénzügyi rendszer fölötti felügyelet hiánya okozta". Belehalt sérüléseibe a holland királyi családra támadó férfi Egy nappal a Beatrix holland királynő ellen megkísérelt autós támadás után belehalt sérüléseibe a merényletet elkövető férfi. Az államügyészség pénteki közlése szerint a férfi hajnalban hunyt el a kórházban, egy operációt követően. A 38 éves Karst T. csütörtökön a közép-hollandiai Apeldoornban kisautójával nagy sebességgel belehajtott a királyi család részvételével rendezett ünnepi felvonulás nézőinek egy csoportjába, öt ember halálát és tizenkettő sérülését okozva. Mint utóbb bevallotta, a munkája és lakása elvesztése miatti kétségbeesésében ragadtatta magát a támadásra. Berlusconi felesége válna Közel harminc évi együttlét és 19 évi házasság után Veronica Lario Berlusconi, az olasz kormányfő felesége úgy döntött: beadja a válókeresetet. A nő már tavaly nyáron utalt arra, hogy szeretne véget vetni házasságának és a válást már legalább tíz éve fontolgatja. A végső lökést az adta meg, hogy a múlt hét végén a miniszterelnök részt vett Nápolyban egy politikus ismerőse 18 éves lányának születésnapi partiján, és brilliánsokkal kirakott fehér arany nyakláncot ajándékozott neki. A lány, Noemi Letizia az újságíróknak elmondta, gyakran utazik Milánóba, mert „szegényke (Berlusconi) nagyon sokat dolgozik, és nem mehet mindig hozzá Nápolyba”. Veszélyben a cseh kormányalakítás Veszélybe került az átmeneti cseh kormány megalakítása, mert Jan Fischer kijelölt kormányfő a kabinet névsorának összeállításakor nem tartotta tiszteletben a pártok ajánlásait. Mirek Topolánek ügyvezető kormányfő, ha az átmeneti kabinet személyi összetétele nem a politikai pártok megállapodásán fog alapulni, akkor „semmi esélye sincs, hogy bizalmat kapjon a parlamentben“. Fischer csütörtökön este ismertette a pártok elnökeivel kabinetjének személyi összetételét. Fischer a bírálatokra reagálva pénteken bejelentette: újabb találkozót kezdeményezett a pártok elnökeivel, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre. Küszöbön a sertésvész Szávay Attila_____________________ A Mexikóból származó új influenzavírus valóban nagyon veszélyes, és nincs ország, amely útját tudná állni a terjedésének, ám Románia felkészül a járvány elleni küzdelemre - jelentette ki tegnap a román egészségügyi miniszter. Ioan Bazac két nappal azután állt az újságírók elé, hogy a sajtóba kiszivárgott a bukaresti egészségügyi minisztérium vészforgatókönyve, miszerint Románia lakosságának 30-40 százaléka betegedne meg egy esetleges influenzajárvány esetén, s a miniszter rendeletben tiltotta meg a gyógyszertáraknak a Tamiflu influenza elleni gyógyszer árusítását, hogy ne merüljön ki a raktárkészlet. Bazac még pénteken hangsúlyozta: a lakosságnak semmi oka nincs az aggodalomra, a vészforgatókönyvben említett adatok a hatóságok tájékoztatására szolgálnak, jelenleg azonban nem kell egy ekkora méretű járványtól tartani. A miniszter tegnap is nyugtatta a lakosságot: Romániában még eddig egyetlen fertőzéses esetet sem regisztráltak, s ha átlépi az országhatárt a kór, akkor 460 ezer személy kezelésére elegendő szérumkészlet áll rendelkezésre a megfékezésére. Ráadásul - tette hozzá - az ország nem szorul importra sem, a gyógyszer idehaza előállítható. Bazac: mossanak kezet Bazac egy sor intézkedésről is beszámolt, amellyel a kór terjedését próbálják megelőzni. Eszerint tízezer adag szérumot máris kiosztottak a fertőzésnek leginkább kitett személyek - orvosok, délamerikai román diplomaták - között. Szigorúan ellenőrzik azokat az utasokat, akik a fertőzött övezetekből érkeznek, így például a bukaresti Băneasa repülőtéren mától helyezik üzembe azt a beléptető rendszert, amely az utas testhőmérsékletének mérésével próbálja meg kiszűrni a betegegeket. A minisztérium emellett ettől a héttől a sajtó - elsősorban a rádió és a televízió - útján átfogó tájékoztató kampányba kezd a vírus veszélyeiről. A tárcavezető néhány hasznos tanáccsal is előrukkolt. Azt javasolta a lakosságnak, hogy használjon papír zsebkendőket, amelyeket gondosan dobjon el, kerülje a tömeget és mosson sűrűn kezet. WHO: húsz haláleset Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnapi adatai szerint 787 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak öszszesen 17 országban, ezen belül a halálesetek száma változatlanul 20, ebből 19 mexikói és egy egyesült államokbeli. A WHO statisztikái rendre elmaradnak az egyes országok által megadott adatoktól a H1N1 vírus okozta járvánnyal kapcsolatban, de szakmailag megbízhatóbbak. A WHO vasárnap déli adatai szerint 506 volt azoknak a mexikói betegeknek a száma, akiket megerősítetten a H1N1 fertőzött meg. Néhány órával korábban ez az adat 397 volt. Az Egyesült Államokban továbbra is 160 bizonyított beteget tartanak számon. E két országot sújtja leginkább a betegség. A számok azért nőnek ilyen gyorsan, mert folyamatosan ellenőrzik a beérkező mintákat, nem új fertőzésekről van szó - tette hozzá a szakosított ENSZ-szervezet. A mexikói kormány arról számolt be helyi idő szerint szombat este, hogy a feltehetőleg az új vírus okozta több mint száz hazai halálesetből 19-et igazoltak. A korábbi bejelentés 176 gyanús esetről szólt. A WHO-nak a regisztrált betegekre vonatkozó adatai az egyes országokban: Ausztria (1), Kanada (70), Kína (Hongkong) (1), Costa Rica (1), Dánia (1), Franciaország (2), Németország (6), Írország (1) Izrael (3), Hollandia (1), Új-Zéland (4), Dél-Korea (1), Spanyolország (13), Svájc (1), Nagy-Britannia (15). A madridi egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy Spanyolországban már 20 beteg van bebizonyítottan, ami azt jelenti, hogy Európában az ibériai országot sújtja a leginkább a sertésinfluenzának is nevezett betegség. Öt új beteget Katalóniában regisztráltak. További 99 beteg mintáit vizsgálják még, hogy kiderüljön: valóban a H1N1 vírussal fertőződtek-e meg. ◄ Ioan Bazac szerint a hatóságok felkészültek a megelőzésre . Az ingyen miccs ünnepe ÚMSZ „Tiszteljük és szeretjük, polgármester úr, de mikor osztják már a miccsjegyeket?” - ostromolták pénteken délben a bukaresti szociáldemokrata majális résztvevői a rendezvény főszervezőjét, Marian Vangheliét és a kíséretében érkező Mircea Geoană PSD-elnököt a parlament melletti Izvor parkban. A főváros ötödik kerületi polgármestere nem hagyta sokáig éhesen a tömeget: érkezése után piros sapkás fiatalok osztogatták a tombolaszerű kartondarabkákat, melyeket négy darab militejre és egy dobozos sörre lehetett váltani a ligetben felállított, mintegy tucatnyi miccssütőnél. A délutáni órákban, amikor már az eső is eleredt, még mindig tolongtak a sátraknál az ingyen harapnivaló reményében a bukaresti szakszervezeti tagok. A majálist incidensek is megzavarták: a sorokban egymást taposták, szidták az emberek, és egy miccssütő is felborult. Nem hiányoztak az incidensek május elsején más európai városokban sem. Berlinben, Hannoverben és Ulmban szélsőjobboldali tüntetők csaptak össze az ellenük felvonuló baloldali csoportokkal, értesülések szerint a rendőrség néhány személyt őrizetbe vett. A hivatalos, május elsejére hirdetett szakszervezeti megmozdulások egyébként a gazdasági válság jegyében zajlottak, a baloldali pártok szervezésében. ◄ Amíg a szülök tolongtak az ingyen miccsért és sörért, a kicsik sütkéreztek a PSD majálisán Fotts- Mihiy László www.maszol.ro , 2009. május 4., hétfő Budapesten Magyarosi Cs. P. T._________________________ ► Megérkezett tegnap délután Budapestre a Bolíviában lelőtt, szovátai születésű Magyarosi Árpád holtteste - erősítette meg tegnap az ÚMSZ-nek Nyikos Attila. A Magyarosi család ügyvédje nem kívánt részletekkel szolgálni a temetésről. „A diszkréció a család óhaja volt. Csak annyit tudok mondani, hogy Magyarosi Árpádot Magyarországon helyezik örök nyugalomra” - tájékoztatott az ügyvéd. Mint ismert, a hazaszállításhoz szükséges összeget a Magyar Vöröskereszt előlegezte meg, amely gyűjtést is szervezett a Magyarosi család számára. Harrach Gábor kommunikációs igazgatótól megtudtuk: az adományokból végül április 30-ig öszszegyűlt a megelőlegezett összeg. Tájékoztatása szerint a legnagyobb adomány, ezer dollár a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány részéről érkezett. Mint ismert, a bolíviai hatóságok április 16-án jelentették be, hogy felszámoltak egy „terrorista csoportot”, amelynek tagjai szerintük meg akarták ölni Evo Morales elnököt. Kommandósok Santa Cruz egyik szállodájában lelőtték Rózsa Flores Eduardót, a Szovátáról származó, román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. ◄