Új Magyarország, 1991. június (1. évfolyam, 31-55. szám)

1991-06-20 / 47. szám

1 \ 'i Hangvétel LAZÍTÁS Elhelyezkedem a lehető legkényelmesebb ülőelskalmatosságon a számomra legkényelmesebb testhelyzetben, igyekszem teljesen elengedni magam, nem figyelni semmiféle testi vagy lelki bajra, megppróbálok tökéletesen elernyedni, szinte lebegni a tiszta csöndben, s a finom mozdulatlanságban kikapcsolódni, ellazulni... Körülbelül így hangzott a idehízelgően kellemes női hang tanácsa és biztatása szombaton koradélután az elmúlt hét zaját, keservét, verítékét és rohangászását felejteni, eltüntetni segítő, a tudományosan megalapozott és könnyedén végrehajtható, a mindenkinek hasznosnak és mindenütt eredményesnek vélt instrukció az éter titokzatos hullámain, talán egyenesen a Nirvána felől. Bizony, ránk fér egy kis lazítás. S javunkra szolgál mindaz a sok ötlet, megjegyzés, az élet minőségét jobbító recept, amit Dénes István havonta jelentkező műsorában, az Életforma-magazinban — maddinem azt írtam: ingyen és bérmentve, de mindenesetre önzetlenül — elhangzott. Itt van mindjárt az étkezés. Ne tessék világoa váltó újdonságokra, gyökeres változtatásokra gondolni, mindössze arról van szó, hogy kerüljük a zsíros ételeket, ne együnk a kelleténél több szénhidrátot, helyettük, főiként ebben az évsznban sokkal egészségesebbek a zöldségek,gyümölcsök, könnyű főzelékek és saláták. Ennyi az egész a Kolumbusz tojása. Persze, a tojás is ártalmas, rengeteg koleszterint tartalmaz, az áráról nemis szólva. Tehát lazítsunk merev étrendünkön: a sovány sonkák, vékonyra szeletelt sajtok, pikáns francia mártások, zsírtalan, pácolt vadhúsok — nyúlcomb, őzgerinc —, tápláló, ám kaldistaszegény halféleségek — homár, languszta, lazac, kaviár — rendszeres és mértékletes fogyasztása különösen előnyös. Ha ezeket választjuk, nem kell gömbölyded pocakunkon meglazítani a szorító nadrágszíjat, ellenkezőleg, össze lehet húzni nem csupán átvitt értelemiben, de valóságosan is. Csupán az a tiszteletteljes kérdésem — és egy fikarcnyit sem költői, noha szorosan összefügg a (pénz) költészettel —, hogy a mai (piaci) viszonyok között mennyit kellene még húzni azon a nevezetes nadrágszíjon, ha a javasolt módon óhajtanánk kialalkítani a mindennapi menüt? Gyanítom: a mi nadrágunkon (szoknyánkon) már csak lazítani szabad... Mint a mindenre érzékeny ötven percből kiderült, nem csupán eledeleink nagy része konzervatív, de a behabzsolásukra kiválasztott időpont is. A munkában serény polgárok többsége, nem lévén ideje délben főzni, a napi hajsza után néz a fazék és a pohár fenekére: este, a televízió emésztést csöppet sem zavaró adása alatt falatozik. S amíg nem vezetik be a négyórás munkanap, vagy a déli országokban remekül működő szieszta intézményét, nagy valószínűséggel ez a kártékony szokásunk is megmarad. Mindez alacsony infraistruktúrával és magis ingerküszöbbel megspékelve. Nem csoda, hogy az életreformokra serkentő százat után riadtan, s vigaszt remélve kisiettem a konyháiba, hogy — miként a reformeszméket — magamévá tegyem a maradék kolozsvári töltött káposztát, tejföllel lazán permetezve. I. évfolyam, 47. szám 1991. június 20., csütörtök KULTÚRA A festményen minden a helyén van; a ház valóságosan egyszerű és szép, a fák, a természet üde, zöld és békés. Az égbolt sem giccsesen kéklik. A kép a budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesület kiálltásán látható. — Az egyesületnek van szobrász, festő, grafikai és gobelin szakköre. Neves művészek tanítanak amatőr művészeket. Kik tanulnak itt? — kérdezem Janzer Frrigyes Munkácsy-díjas szobrászművészt, a kör alapítóját. — Jár hozzánk olyan fiatal, aki a főiskolára szeretne bejutni, de van olyan nyolcvanéves tagja is a szakkörünknek, akinek szobrai remekbe szabott munkák, külföldön is érdeklődnek Irántuk, ő a most, Nagytétényben megrendezett kiállítás egyik főszereplője. — Az alkotások inkább a hagyományos képzőművészeti stílust képviselik, csak a grafikák és a rézkarcok képeznek kivételt. — Mi örülünk ennek. Az embereknek igényük van a valóság hű ábrázo A valmági művészei lásásra, reprodukálásról beszélek, hanem a valóság művészi ábrázolásáról. Az amatőr képzőművészek értéke abban rejlik, hogy merik vállalni a hagyományokat. — Honnan van pénze az egyesületnek? — Régen a tanács támogatott minket, a teljes költséget átvállalták, most az önkormányzat segít. A polgármestertől ígéretet kaptunk, hogy az elkövetkező időben a jelenlegi ötven százaléknál magasabb összegű támogatásra számíthatunk. Nehezen, szűkösen élünk, s ha nem volnának művészetet kedvelő mecénásaink, talán be is csukhatnánk műhelyeinket. Az egyesület tagjai 1400 forint tandíjat fizetnek évente, s maguk vásárolják a felszerelésüket. Ez az évi tandíj lehet, hogy sok, de összességében a költségvetésünknek ez az összeg is csak a minimális részét fedezi. — Művészi pályáján mennyiben játszik szerepet ez a tevékenység? Mikor lesz kiállítása önnek? — Hetente három, délután, öt órától este nyolcig tanítok. Ez olykor fárasztó, de ezt igyekszem legyűrni, mert sok örömöm van ebben a munkában. Mindenkire egyforma figyelmet fordítunk. Nem az számít, hogy ki honnan jött, mi a végzettsége, hanem az, hogy milyen művet — milyen értéket — tud létrehozni. Nekem két éve volt önálló kiállításom, jelenleg Veszprémben avatják fel a Nagy kút című alkotásomat. Enek a kútnak az oldalán egy domborműsorozat látható, amely Szent Istvántól napjainkig ábrázolja a magyar hadtörténetet. Ezzel a művemmel egy pályázatot nyertem meg. De ne rólam beszéljünk, nézzük meg inkább, hányan jöttek el? Marton Mária Magyar győztes Zürichben Az Anda Géza-zongoraversenyek tizenkét éves történetében először most, az ötödik versenyen ünnepelhetett magyar győztest a zürichi Tonhalle közönsége: Vámon Dénest, a huszonhárom esztendős pianistát. Pályájakezdetén nyerte el azt az első díjat, ami a nemzetközi művészpálya nagylendületű megindításának lehetőségeit teremti meg számára. Az Anda Géza-zongora versenyek kezdeményezője, lelke és törhetetlen hitű inspirálója, Hortense Anda- Bührle, az Anda-alapítvány és nemzetközi verseny életre hívásával (1979), nemcsak előadó-művészi életműnek kívánt emléket állítani, hanem az Anda Géza szellemi-művészeti örökségét továbbvinni tudó fiatal zongoristák számára az egyik legnehezebb feladatot, a pályakezdést akarja megkönnyíteni. Ezért a verseny valódi tétje nem a — egyébként tekintélyes pénzdíj, hanem a díjnyertesnek biztosított „világpódium”, zenekari és szólóhangversenyek Európa nagy zenei központjaiban (Salzburg, Bécs, Zürich, Luzern stb., Budapest nincs közöttük). Tizenkilenc országból negyvennégy zongorista jelentkezett (Magyarországról egyetlen, a győztes, huszonhárom versenyzett. A résztvevők a versenykiírás szerint lényegében az Anda-repertoárból választhatták meg műsorukat. A zártkörűen megrendezett „Előjáték”-ban Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann és Brahms szonátáinak, illetve nagy opuszainak interpretálása alapján válogatta ki a zsűri a továbbjutásra érdemeseket. Nyilvánosság előtt zajlott le a második forduló, a „Szólókoncert”, amelyen a zsűri a versenyzőkkel megbeszélve állította össze a programokat. Az érett művészeket is próbára tévő műsorok előadása után hat versenyző került a harmadik fordulóba („Kamarazene”). Valamennyien Mozart egy-egy zongoráskvartettjét játszották el. Várjon Dénes — hallgatói megítélés szerint — ekkor keltett először nagy feltűnést, aratott kiemelkedő sikert bensőséges szépségű, fegyelmezett, pontos, ugyanakkor áradó érzelmekben gazdag, technikailag bravúros és pompás kamaramuzsikusi adítságokat bizonyító Mozart-játékával. A döntő egyszersmind a verseny záróhangversenye is volt. Matthias Kirschnereit (3. díj) Brahms d-moll zongoraversenyét, Konstantin Serbakov (2. díj és a Svájci Televízió díja) Csajkovszkij b-moll koncertjét játszotta. A Tonhalle-zenekar kísért tiroshi Wakasugi vezényletével. Várjon Dénes — az est második előadójaként — a Bartók Harmadik zongoraverseny előadásával ellenállhatatlanul ragadta magával mind a zenekart, mind a hallgatóságot. Mozart-tolmácsolásában feltűnt pianistaképességei mellett ez alkalommal a ritmika belső feszessége, a formálás nagyívű mintázottsága, a legapróbb részletek érzékletes megrajzolása, a hangszínek széles és differenciált skálája, az újabb zongoratechnika manuális eszközeinek imponáló biztonsága is megnyilatkozott. Mindezen túl — vagy talán elsősorban — zongorajátéka az őszinte, humánus vallomás köözvetlen erejével hatott. A kitüntető első díj elnyerése bizonyára meghatározó jelentőségű művészpályájának alakulásában, ami talán a Liszt-, Thomán-, Dohnányi-, Anda-tradíció méltó folytatása lesz. Sz. Farkas Márta Fenséges fölénnyel Egy könyv: A sírvágésban,,. , ,,,és egy lemez: Férfíidá „Költő érkezett” — adta tudtul Féja.^ Géza 1972-ben a Tiszatájban: „Farkas Árpádnak hívják, Sepsiszentgyörgyön el.'’ Ma is, két évtized terhével nehezebben. Szemhatárát ma sem csak a Hargita, s a Csíki meg a Brassói havasok határolják, habár itt van igazán otthon, a „jegenyekör”-ben, ahol egész világot — de legalábbis: „erődtemplomot” — teremtett magánasháza népének Dózsa, Körösi Csoma, Petőfi, Tamási emlékeiből, s ahonnan nincs futamodás, csak föl!!!” „Rövidnadrágos víg kölyök”-ként huszonévesen lépett az irodalomba az erdélyi Forrás második nemzedékének egyéni hangú énekeseként a Másnapos énekkel, IdoSában. A három évvelkésőbbi regenyekörre már itthon is fölfigyeltek, az igazi áttörést azonban az Alagutak a hóban hozta meg, amelyet a magyarországi kiadású A befalazott szószék követett, 1989-ben. Ezek után jött most a könyvhétre megjelent A szivárgásban, amely újabb verseit is tartalmazza a drámai 89-es, 90-es évekből. A kötet címadó verse szerint „a Csodák Csodája elszivárog”, a záró futam mégis: „lélegzünk, élünk!im Csodák Csodáját újra és újra megjelentetem!” Sibár a Tompa Lászó klasszikus Lefürösztéséhez írt Epilógusának végsora: „Áron még szorítja, de Imre, Imre ő egyre jobban elhagyja magát” — érezzte, hogy a költő az Áronok és a Dózsák véréből való, akivel ezt mondja: marnak, hogy vonítsak, mosolygok — s vonítnak; fenséges fölénnyel látom gyönyörű felfalásom.” Farkas Árpád e legteljesebb verseskötetét nem azért — nemcsak azért —■ kell elolvasnunk, hogy az erdélyi — székelyföldi — magyarság utolsó emberöltőjének világát test- és lélekközelből ismerjük: nem(csak) Erdélyért,hanem magunkért. Hogy erőt, erkölcsitartást, „fenséges fölény”-t, emberséget tanuljunk a kisebbségi sorban nagyranőttektől. (Püski) Silligyi Ferenc Poétaembernek/asszonynak ritkán ad jutalomjátékra módot, lehetőséget a sors, ha mégis, legfeljebb kerek számú születésnapok alkalmából. Ezért külön öröm, hogy a most 47 esztendős Farkas Árpádnak két ilyen ünnep is adatik mostanában. A „Verseit mondja” sorozatban megjelent Egyszer majd arcom is elkészül című hanglemeze is. A vándorlegény-lelkű erdélyi költő eljutott hát ama „férfiidőbe”, amelyről Asszonyidő című szépséges költői prózájában még csak jövendölt. Eljött, hogy verset mondjon-dúdoljon nekünk, ő, aki annyira hisz a vers hatalmában: ,„ .. nem hórbortos ábránd a mindigi költők álma: van helye még a poézisnek az emberiség értelmes gyülekezetében. A mélyek mélyéről felszakadó líra erősebb lehet a Föld ezer ajkú kis és nagy népe anyanyelvi elfogultságánál is”. Mindezt abból az alkalomból írta Farkas Árpád, hogy egy magyar versmondó lány díjat nyert egy József Attila-verssel, zömében szerb nyelvű hallgatóság előtt. Jó eljátszadozni a gondolattal: milyen is volna a költő balladás-mesemondó-férfidajzka hangjával hozzánk szelídíteni azokat, akik ellenségesen néznek ránk... Mert az a kedves ifjú, akit 1979 forró májusában. Laki telken szerencsém lehetett megismerni, s felszólalásának nem csupán tartalmában, de szépségében is gyönyörködni, a legjobb versmondók egyike. Külön fejezetet érdemelne, miért éppen az erdélyi poéták jeleskednek e nehéz műfajban; valószínűleg azért, mert a történelem itt szinte kötelezővé teszi számukra a prófétai szerepkört is. Természetesen, itt, mifelénk, a Kárpát-medencében, nem haraggal, de hóalagutakat olvasztó szeretettel lehet és kell prófétálni. Számomra a lemez — és Farkas Árpád egész költözetének — csúcspontja a nyolcvanas évek jelképévé lett ikervers, a Dúdoló és az Almputak a hóban. „Olvasszon világ-nagy termeket / körénk az Ének.” — kéri a költő, s vele mindazok, akik még hisznek a vers hatalmában. Az életmű keresztmetszetét adó, gondos és változatos, a vers és próza határán álló költeményeket ugyan nem szerepeltető (Tamási Áron, Petőfi Sándor), mégis sok hangú sokszínű lemezről mindössze egy verset hiányolok igazán: A Nagyszoros elégiája című, mesés gyerekkor-idézet. Talán a terjedelme okozott nehézséget... A költő férfikori portréját híven kiegészítő „hangos könyv” Dabasi Péter felvételvezető, Huber Pál fotóművész és Gyukli Zsuzsa grafikus érdeme is: a hangzás is, a címlap is összhangban van a versmondó-poéta stílusával, szándékaival. (Hungaroton) Petrőczi Éva 8TAIBER ZSUZSA: Varfidák simmetriája Parabolaantenna Tabu Televízióról írván, egyre többször ütközöm bele a tabu fogalmába. Egyre gyakrabban derül ki — nyilvánosan — mi volt korábban tabu a nyilvánosság számára. És itt most nem is csak újságtévé-rádió-nyilvánosságot kell érteni: A tabu fogalma a művészetben is élt, míködött és sorvasztott. (Legutóbb Mészáros Márta filmrendező mondta volt az állampárti időkről: 1956 és a szovjet csapatok állomásoztatása semmilyen körmönfont módon nem lehetett jelen a művekben sem.) Nos, ilyen tabu volt sokáig Bibó István neve, személye, munkássága. 1976- ban kezdődtek el azok a televíziós felvételek, melyeken Bibó István emlékezett. Olybá tűnt föl, mintha Erdei Ferencről beszélt volna, legalábbis az a változat, amelyet most láthattunk, ám az alkotóknak sikerült filmet előállítaniuk, amelyik elismeri ugyan Erdei személyének jelentőségét, méltatja Bibó és Erdei barátságát, de mégis Bibóról szól. Így-úgy, de végül is: Bibó szólt a Magyar Televízióból. — Az, hogy Bibó István a magyar politikának micsoda szuverén szelleme és képviselője, nem ebből a filmből tudhattuk meg. Az elemzés tárgyilagossága az a kulcsszó, mely elvezethet minket e televíziós változat lényegéhez. Hiszen mit látunk Sára Sándor—Csoóri Sándor—Huszár Tibor—Hanák Gábor filmjében? Általában egy pápaszemes arcot, néha elkomorul, máskor harsányan nekiindul ez az arc, később elnézésünket kéri láthatóvá lett érzelmeiért. Tudós arca ez, nem politikusé. Ami mégis ismertté tette, az néhány napos órás, ám törvényes minisztersége, melyért életfogytiglani börtönre ítélték, hónapokkal Nagy Imre kivégzése után. Ez a miniszter arról híresült el, hogy sose akart az lenni, csak az elévetett szó, a ,„kurázsi” bírhatta rá, hogy politikusi szerepet vállaljon. Az is biztos, hogy a szovjet csapatok fenyegető jelenléte és visszaözönlése nélkül se vállalt volna miniszterséget Nagy Imre kormányában. „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni.” Ez az a mondata, melyet egész élete példáz; a személyes, a civil kurázsin kívül ez az a pszichológiai mankó, melyre sokan támaszodhatunk most is, amikor minden párt — legalább nevében — demokrata, de magát a demokráciát sokfelől fenyegetik, ha nem is kötéllel, golyóval, börtönnel, de harsány demagógiával, politikai rövidlátással, a viták utcára ráncigálásával. Bibó István televíziós portréja nyilván nem mozgatott meg tömegeket. A felhasznált anyag technikai tökéletlenségéből építkezett a film, mint műalkotás, mint újraértelmezés. Sára Sándor és Csoóri Sándor leleményének tudom be, hogy képesek voltak egy rossz minőségű hangszalagból televíziós filmet varázsolni. Például: Bibó arrólbeszél, milyen logikai rend szelleme szerint faggatják. Halljuk, miként facsarják ki szavainak értelmét, hogyan minősítik át a nyomozás során vallomásait. Amit látunk: egy arc profilból, a szemüvegre vetülő fény szemből érkezik. Az arc reszületlen, vallomását immár kétszeresen teszi, egyszerre vall az egykori pribéknek és az akkori utókornak. Nem fél se azoktól, se tőlünk, se utódainktól. Hogyan is mondta, több mint tíz esztendeje Mészöly Miklós? „Bibó nemcsak gondolkodásra késztet, hanem cselekvésre is, minden egyes állampolgárhoz szól, a szó tükei értelmében: változtasd meg életed. Politikai gondolkodótól ritkán kaptunk ilyen örökséget, utoljára Széchenyitől. Az életmű itt van a kezünkben, s várja, hogy olvasmánnyá tegyük, tanított anyaggá, táplálékká.” Mészöly óhaja mára erkölcsi parancsosá lett, íme, a politikai tabuik sorsa. Apáti Miklós ii/ yfo 3 Igazgatóválasztás helyett... Sárváron a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójának az idén lejárt ötéves megbízása. Nincsen ebben semmi különös, s annak rendje és módja szerint pályázatot írtak ki az állásra. A Művelődési Közlönyben megjelent pályázati hirdetményre mindössze egy jelentkező vált, az iskola eddigi igazgatója, Nagy György. S az ügy ettől a ponttól kezd különössé válni, bár aligha egyedi esset az, ami Sárváron történt. Első lépésként a tanterület bírálta el a pályázatot. A pedagógusok nyolcvanhét százaléka nyilvánított úgy véleményt, hogy Nagy Györgyöt továbbra is alkalmasnak tartja az igazgatói teendők ellátására. Amennyire egyértelmű volt a pedagógusok kiállása, arra lehetett számítani, hogy a képviselőtestület is elfogadja a tantestület véleményét. Nem így történt. Az önkormányzat gyakorlatilag két részre szakadt. Voltak, akik a pályázó szakmai erényeit, a pedagógusok támogatását tartották döntő szempontnak. Ami tény: a pályázó 1988-ig az MSZMP Vasvári Bizottsága első titkára volt, majd ezt követően lett az iskola igazgatója. A tantestület nyolcvanhét százaléka azonban aligha az egykori első titkárt, mint inkább az utóbbi öt év munkáját minősítette. A kérdésről a Sárvári Hírlapban dr. Piros György független képviselő ekképp vélekedik: ......Az iskola nem a tanároké, az iskola a városé, a,szülőké, a gyerekeké”. . Az önkormányzat végül nyolc igen, két nem, kilenc tartózkodás mellett nem fogadta el Nagy György pályázatát, hanem új pályázat kiírásátt tartotta szükségesnek. Vajon, ezek után pályázik-e ismételten Nagy György? Ha igen, mi lesz abban az esetben, ha újra ő lesz az egyedüli jelölt? Rékai Zoltán BERNÁTH(Y)SÁNDOR A tűrés marad nekem az egykori „három T”-ből. Bernáth (y) Sándor-kiállítás: XIV. ker. Ajtós! Dürer sor. 5. OKOS kezdeményezés Olvasót és kiadót egyaránt érdeklő kezdeményezéssel rukkolt elő a nagykanizsai Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. Több neves kiadónk és a helyi önkormányzat erkölcsi támogatásával megalakították az Országos Könyvolvasó Stúdiót, az OKOST-t. Tegnapi sajtótájékoztatójukon Takács Balázs, az Almanach Kft. vezetője elmondotta: az OKOS kedvezményes (30 százalékos) áron kínálja a könyveit olvasótagjainak, a könyvkiadóknak pedig biztos piacot garantál. Tíz-tizenötezer alaptagra számítanak,mennyi biztosítaná szolgáltatói tevékenységük folyamatosságát. Csaknem tízezer jelentkezési lapot küldtek szét az országban, várják tehát az érdeklődőket. Az OKOS tagja lehet bárki, aki az évi 1200 Ft. tagsági díjat (vagy a félévi 600 Ft-ot) befizeti. Ez az összeg azonban — amint jelezték — hamar megtérülhet, ugyanis minden, újonnan verbuvált tagért az altag 10 százalékos jutalékot kap. Érdekesnek tűnik a nagykanizsaiak vállalkozásának másik vetülete is: jogi személyek, iskoláik, intézményeik is stúdiótagsághoz juthatnak, sőt, könyvkiadók is, de ők azzal a feltétellel, hogy igényes, igazi irodalmatkínáljanak az olvasónak. Elhangzott továbbá, hogy a tagságot ingyenesen tájékoztatják a könyvkiadók terveiről, a kiadókat pedig a listák alapján befutott olvasói igényekről. A kezdeményezés mindenképpen érdekesnek és okosnak tűnik. És kíváncsivá teszi az embert, például arra, hogy a tagsági díjat vajon melyik olvasói réteg hajlandó postázni a stúdió címére? (Nagykanizsa, Pf. 400. Telefon: 93-13-319.) (b.)