Új Magyarország, 1992. július (2. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-24 / 174. szám

II. évfolyam, 174. szám 1992. július 24., péntek Tudósítóink bemutatják az Intertoto résztvevőit Miután 1987-ben fel­kerültek az első osz­tályba, az 1990-es esztendőig bezárólag - 1989-et kivéve, ami­kor tizenegyedikek voltak -, mindig a ti­zedik helyen végez­tek. Hogy ezen a helyzeten pozitív ér­telemben változtas­sanak, két éve Perl Erik Andriasant, aki korábban a Norais­­sendbynél tevékeny­kedett, szerződtették edzőnek. Személye a 91-es idényben már éreztette jótékony hatását. Előreléptek a szuperligában - ne­gyedikek lettek - és idén is jól szerepel­nek, bár két hellyel lejjebb csúszva, a ha­todikak. A gólará­nyuk a bajnokság fi­nisében negatívra fordult, annak elle­nére, hogy itt rúgja a labdát Peter Müller, az olimpiai váloga­tott csatár. Ráadásul jelenleg ő vezeti a góllistát. Kapusuk, Niels Christian Jör­gensen a másik olim­piai válogatott. A dán televízió sportripor­tere nem őt tette fe­lelőssé a kellemetlen fordulatért. A véde­lem teljesítménye romlott. Az újságíró a többi játékosról mint a „papa kis segítőtár­sairól" beszélt, így utalva a játékosállo­mány közepes minő­ségére. Az utolsó játéknap következik az Intertoto Kupa 1992-es sorozatá­ban, külföldi tudósítóink segítsé­gével pótoljuk azoknak a csapatok­nak a bemutatását, amelyeket idáig elmulasztottunk. Táblázatunkban olvasóink megtalálják a szerdai eredményeket, ezúttal csak azokat a csoportokat vontuk górcső alá, amelyek mérkőzései felkerültek a heti totószelvényre. Az Intertoto összefoglalóját, mérlegét a jövő he­ti Sportfogadásban tesszük közzé. Dordrecht 1991-ben fuzionált a klub az SVV Schidam csapatával, amely 1904-ben alakult. A sta­dion befogadó képessége 9000. Az otthoni mérkőzéseket szombaton 19 óra 30 perckor kezdik. Az elnök Kees den Bra­ven, még a bajnokság befejezése előtt menesz­tette a technikai menedzsert Hans Varert. Igen sok probéma volt szezon közben a tré­nerekkel. Dick Advocaatot, a csapat edzőjét ki­nevezték a holland válogatott pályaedzőjének, Rynus Michels mellé. Az Európa bajnokság után Advocaat a holland válogatott edzője, ő fogja felkészíteni a válogatottat a világbajnok­ságra A csapat sokáig a kiesés ellen küzdött, de a végén mégis sikerült bentmaradnia. Ismert já­tékosa, a válogatottban is játszott Joop Hiele, aki 1958-ban született, tíz évig a Feyenoord állandó kapusa volt. Kiruna Svédország legészakibb városá­nak csapata az utolsó öt évben megszakítások nélkül az I. osz­tályban játszott. A legjobb idé­nye az 1990-es volt amikor csu­pán osztályozón maradt le a Szuper­ligáról. A szakmai irányítás az egykori örebrói válogatott, Tyre Lenartsson kezében van. Jó játékosok egész sora kergeti itt a labdát. A csapat vázát a három Stridsman testvér alkotja, akik jó testvér­hez illően más-más poszton szerepelnek. Tomy a védelemben, Hans a középpályán, míg An­ders a csatársorban serénykedik. Rajtuk kívül meghatározó erősség a kapus, a finn válogatott Jonas Esko. A csapat célja természetesen az, hogy bejussanak a legelső vonalba. Erre jó esé­lyük is van, hiszen az I. osztály Északi csoport­jában az élmezőnyben találhatók. Céljaik meg­valósításának érdekében a támadójátékuk haté­konyságán kell javítaniuk. »­S-en A Svédország déli részén fekvő Halmstad városának csapata az 1990-es idény vé­gén búcsúzott a Szuper­ligá­tól, s azóta az I. osztály Déli csoportjában szerepel. A gárda tavaly is és az idén is az élmezőnyben volt talál­ható, a visszajutás azonban csöppet sem ígérkezik könnyűnek. A szakmai munkát az egy­koron negyvenhétszer a vá­logatottban szóhoz jutott ne­ves edző, Mats Lindblad ve­zeti. A csapat játékát a meg­bízható védekezés jellemzi, ritkán vállalnak túlzott koc­kázatot. A gárda erőssége a középpálya, itt található a pillanatnyilag legtöbbre tar­tott két játékosuk: Nicklas Alexandersson és Nicklas Gudmansson. Ők mindket­ten az olimpiai válogatott tagjai, a jövő reménységei­nek számítanak. A Halmstad nemzetközi szereplését má­ig nem kísérte túl sok siker, ám az Intertoto Kupában ko­rábban kétszer is csoportel­sőséget szerzett az egyesület. Waalwijk A holland fővárostól délkeletre mintegy százhúsz kilométerre lévő vá­ros csapata a Waalwijk, 1984/85-től játszik a profi ligában, ami az első és másodosztályt jelöli. A csapat az 1991/92-es évben a 10. helyen végzett harmincnégy ponttal, a gólaránya 50-49. Az utolsó mérkőzésen otthon a Groningen csa­patával 0-0-ra játszottak. Az edző Leo van Veen, 1946-ban született, játszott az FC A utrecht­­ben, a Los Angeles Atleticben, az Ajaxban és az RKC-ben. Egy év kihagyással 1986-tól irányítja a sárga-kék együttest. Ismert játékosa André Hoekstra, aki korában a Feyenoord játékosa volt, és most harminc éves. A rutinos kapus Herman Teeuwen mellett kipróbálta az Intertoto Kupában a tehetséges fiatal portást, Robert Reuverst is. Tavaly az ifjúsági baj­nokságban 2. helyet szerzett fiúk számíthatnak arra, hogy a nemzetközi porondon a mély­vízbe dobják őket. A klub elnöke, Pietkelder és a technikai vezető Pickiping bízott a sikeres szereplésben, de hiába. Halmstad Aalborg .m w !81 Irr!' • y $ INTERTOTO KUPA ’92 a 10. játéknap után 4. csoport 1. 2. 3. 4.j. Gy. D. V. GólokP. 0.1. 1. Joung Boys (CH)+ 3-1 2-23-16 2 2 2 13-126 51 2. Halmstad (Sj 2-1+ 2-04-35 3 -2 10-96 60 3. Karlsruhe (D) 2-2-+ 4-25 1 3 1 8-85 32 4. Salzburg (A) 4-22-1 0-0+ 6 2 1 -3 12-145 50 6. csoport 1. Lyngby (DK)+ -2-1 2-05 3 1 1 7-47 43 2. Schalke 04 (D) 1-2+ 1-1 4-25 2 2 1 10-86 33 3. Caen (F) 1-01-1+ 2-05 2 2 1 6-46 51 4. Waalwijk (NL) 1-1 2-3-+ 5 -1 4 5-121 10 7. csoport 1. Slovan Bratislava (CS)+ 5-1 2-25-26 4 1 1 18-119 54 2. Vác FC-Samsung 2-3+ 2-05-26 4 -2 13-108 44 3. Aarhus (DK) . 2-00-1+ -5 1 2 2 5-64 22 4. Kiruna (S) 2-30-21-1+ 5 -1 4 7-161 10 8. csoport 1. Aalborg (DK)+ 3-02-1 3-05 3 2 -9-28 62 2. Hammarby (S) 0-0+ 3-03-25 2 1 2 7-85 50 3. Saarbrücken (D)-3-1+ 1-15 1 2 2 6-84 31 4. Dordrecht (NL) 1-1-1-1+ 5 -3 2 5-93 21 9. csoport 1. Slavia Prága (CS)+ 0-03-0-5 4 1 -13-39 36 2. Leverkusen (D) 1-3+ -3-05 2 1 2 7-65 23 3. M. Petah-Tikva (IL) 1-33-2+ 2-25 1 2 2 6-104 31 4. M. Nathanya (IL) 1-40-1 0-0+ 5 -2 3 3-102 11 Totómérleg: 112 mérkőzésből 1=58, X=32, 2=22 1X21 X 1 2 X 2 2 X 2 1 X 1 121 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 122 2 2 1 1 1 2 2 2 1 1 1 12 1,2 2 1 1 2 1 1 2 1 2 2 121 2 2 1 2 1 2 1 2 2 1 1 122 2 1 2 2 1 1 1 ,2 1 1 2 122 1 1 1 2 2 2 1 1 1 2 2 121 2 1 1 1 2 2 2 1 2 1 2 A kulcs hibátlan alaptipp esetén legalább 11 talá­latot biztosít. TIPP• 30.hét tájoló 1. AARHUS (4.)% KIRUNA (5.) 8. SAARBRÜCKEN (1.) , 8 . AALBORG (5.) Kiruna 1-1 (i.) 1=50 Aarhus 1-1 (o.) Hammarby 3-1 (o.)1 1=40­ Hammarby 0-0 (i.) Vác 0-2 (i.) X=25 S. Bratislava 2-5 (i.) Dordrecht 1-1 (i.) X=20 Hammarby 3-0 (o.) S. Bratislava 2-0 (o.) 2=25 Vác 2-5 (i.) Aalborg 1-2 (i.)-­ Saarbrücken 2-1 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első találkozón 1-1. találkozón 1-2. 2. KARLSRUHE (8.) HALMSTAD (1.) 9. ROSTOCK (13.) DUISBURG (4.) Young Boys 2-2 (6.)11.50 | Salzburg 4-3 (o.) CZ Jena 1-2 (i.) 1=35 Wuppertal 2-1 (o.) Salzburg 0-0 (i.) X=30 Young Boys 2-1 (o.) Mannheim 1-1 (o.) X=40 Fortuna Köln 0-0 (i.) Halmstad 0-2 (i.) 2=20 Karlsruhe 2-0 (o.) Mainz 0-1 (i.) 2=75 Unterhaching 4-0 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymás ellen 1989/90.-, 1990/91. -, 1991/92: 0-0 és 0-2. találkozón 0-2. 3. WALWIJK (10.) CAEN (5.) 10. FORTUNA KÖLN (15 FC HOMBURG (9.) Caen 0-2 (i.) 1=40 Waalwijk 2-0 (o.) Mainz 0-0 (i.) 1=40 Braunschweig 3-2 (o.) Schalke 04 2-4 (i.) X=31 Lyngby 1-2 (i.) Duisburg 0-0 (o.) X=35 VfB Leipzig 0-2 (i.) Lyngby 0­ 2 (i.) 2=25 Schalke 04 1-1 (i.) Meppen 1-1 (i.) 2=25 Wuppertal 2-1 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymás ellen 1989/90:-, 1990/91: 1-1 és 2-3, találkozón 0-2. 1991/92: -. 4. LYNGBY (1.) SCHALKE 04 (11.) 11. VfB LEIPZIG (6.) HERTHA BSC (19.) Schalke 04 2-1 (i.) 1=35 Lyngby 1-2 (o.) Meppen 2-0 (i.) Hannover 2-2 (i.) Caen 2-1 (o.) X=35 Waalwijk 4-2 (o.) FC Homburg 2-0 (o.) X=20 Darmstadt 0-3 (i.) Waalwijk 2-0 (o.) 2=30 Caen 1-1 (o.) St. Pauli 0-0 (i.) Braunschweig 0-0 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek. találkozón 2-1. 5. DORDRECHT (15.) HAMMARBY (4.) 12. WUPPERTAL (21.) ST. PAULI (5.) Aalborg 1-1 (o.) 1=40 Aalborg 0-0 (o.) Duisburg 1-2 (i.) 1=25 Darmstadt 3-1 (o.) Saarbrücken 1-1 (o.) 1=40 Aalborg 0-3 (i.) Meppen 0-1 (o.)1 X=40 Braunschweig 2-0 (i.) Hammarby 2-3 (i.) 2=20 Dordrecht 3-2 (o.) FC Hamburg 1-2 (i.) 2=35 VfB Leipzig 0-0 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymással az utóbbi három évben találkozón 2-3. nem mérkőztek. 6. SLAVIA PRÁGA (4.) MACCABI NATHANYA (6.) 13. OSNABRÜCK (16.) MANNHEIM (2.) Leverkusen 0-0 (o.) Petah Tikva 0-0 (o.) Chemnitz 2-0 (i.) 1=25 Unterhaching 1-0 (o.) Leverkusen 3-1 (i.) 1=25 Petah Tikva 2-2 (i.) Remscheid 1-1 (o.) 1­­=50­ Rostock 1-1 (i.) Petah Tikva 3-0 (o.) 2=25 Leverkusen 0-3 (i.) CZ Jena 0-2 (i.) 2=25 Düsseldorf 1-0 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymás ellen 1989/90:-, 1990/91: 1-0 és 0-1, találkozón 3-1. 1991/92: -. 7. LEVERKUSEN (6.) PETAH TIKVA (7.) 14. OLDENBURG (11.) CZ JENA (1.) S. Prága 0-0 (i.) 11­50 I M. Nathanya 0-4) (i.) Wolfsburg 1-2 (i.) 1925 Rostock 2-1 (o.) S. Prága 1-3 (o.) X=25 M. Nathanya 2-2 (o.) Chemnitz 1-0 (o.) X=30 Düsseldorf 2-2 (i.) M. Nathanya 3-0 (o.) 2=25 S. Prága 0-3 (i.) Remscheid 1-1 (i.)­­ 2=45­ Osnabrück 2-0 (o.) Egymással az utóbbi három évben nem mérkőztek, az első Egymással az utóbbi három évben találkozón 2-3, nem mérkőztek. TIPPSHOW S.F. rovata Tulajdonképpen szép csendben telt a hét vége. Az Intertoto, valamint a Bundesliga 2. mérkőzé­seiben nem csalódtak a magyar fogadók, legfel­jebb csak azok, akik egyedül akarták „megcsíp­ni" a telitalálatért járó összeget. A lottólázat a legutóbbi húzás sem csillapította, sőt... Miután továbbra sincs ötös, így pénteken megközelíti a 70 millió forintot a „magányos" ötös, feltéve per­sze, ha lesz. A csendes hétvége után viszont annál „han­gosabbá" sikeredett a folytatás. A hatoslottón ugyanis „bankot robbantottak". A pécsi körzet értékelői telitalálatos szelvényre bukkantak, így valaki (esetleg egy kollektíva) mintegy 42 millió forinttal lett gazdagabb. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy hajrázik az „Intertotó '92" jelmondattal meghirdetett akció. A Szerencsejáték Rt. ezt a játékot a 25-30. héten nyeretlennek bizonyuló szelvények között hir­dette meg. Ausztus 1-jéig még postára adhatók a szelvények. A borítékra rá kell írni: Intertotó '92. A cím: Szerencse 1830 Budapest. Egy pályá­zathoz összesen ezer forint értékű, bármilyen tí­pusú kollektív, 2, 4, 6, hasábos nyeretlen szel­vény szükséges. A sorsolást augusztus 3-án ren­dezik, a szerencsés nyertesek BMW-vel, Ford­­dal, vagy Citroennel utazhatnak haza. Ami egyébként a heti totóműsort illeti, búcsú­zik az idei Intertoto. Színvonalas, izgalmas, küz­delmes mérkőzések akadtak bőven, a Siófok ré­vén szép magyar siker jellemezte az idei nyarat és a fogadók visszajelzései alapján szívesen tip­peltek olvasóink ezekre a találkozókra. Akiknek pedig esetleg eddig nem hoztak szerencsét a for­ró hetek, még „happy endet" hozhat ez a vasár­nap. A következő héten aztán a Bundesliga 2. mellett osztrák bajnoki találkozók teszik teljessé a tippsort. Köztük mindjárt a Rapid Wien - Austria Wien szuperrangadó. Hozzanak hát szerencsét a „sógorok", desz­­szertként pedig hallgassuk a héten együtt a Himnusz Barcelonából érkező dallamát. 1 három esély és 7 két esély 12 oszlopon Kari Ivanovic jelenti Dachauból Uwe Reinders bizonyítási vágya Hét közben lejátszották a Bundesliga 2. negyedik fordulóját. Idegenben egyetlen csapat sem tudott nyerni, a meglepetést a döntetlenek aránylag magas száma jelentette. Erich Rutemöller, a ROSTOCK edzője azért van bajban, mert az egyesület elengedte két kulcsemberét, Spiest és Weichert. A Mainz­­tól elszenvedett vereség után át kell értékel­nie a csapatról alkotott képet. Uwe Reinders, a DUISBURG mestere bizonyítani akar a Rostock ellen, emlékszünk még rá, hogy méltatlan körülmények között távozott in­nen. Roggensacknak, a FORTUNA KÖLN mesterének továbbra is a támadójáték okoz problémát, habár szerinte a Homburg ellen ezen a téren is javulás várható. Schwickert, a HOMBURG szakvezetője védelmét sze­retné átszervezni, mert eddig ez az alakzat bizonyult a csapat „Achilles-sarkának". Jól erősített a LEIPZIG, Sundermann edző elé­gedett tanítványaival, Kischko kapus, vala­mint Lindner és Krach, rajtuk kívül Heiden­reich nagyszerű formában játszanak soro­zatban. Nem megy a HERTHA BSC-nek a játék, a szerdai döntetlen további szakmai fogyatékosságokat fedett fel. Vom Bruch, az újonc WUPPERTAL edzője nem tudott ma­gyarázatot adni a jó rajt utáni sorozatos bot­lásokra. A Propper, Hwang, Tönnies táma­dó hármas egyelőre csak vergődik. „Lorko", a ST. PAULI mestere jó játékot, gólokat ígért az idegenbeli meccsre, a hamburgi gárda si­kere több mint valószínű. Hüring az OS­NABRÜCK edzője azzal volt elfoglalva a hét végéig, hogy önbizalmat adjon Jénában vesztes csapatának. Nem tudni, sikerült-e neki?! Toppmöller, a MANNHEIM mestere védelmében bízik, ahol Nachweich klasszis módra fogja össze társait. Az OLDENBURG pillanatnyilag szolid képet mutat magáról, ám Sidka szerint a Jena ellen összeszedik magukat emberei. Hollman, a JENA edzője tudja, hogy az első helyet csakis idegenbeli sikerrel lehet megtartani. Erre készül együt­tesével. BUNDESLIGA 2. J. Gy. D. V.GólokP.0. 1. 1. CZ Jena4 3 1 0 8-4 74 3 2. Mannheim 43 1 0 4-1 74 3 3. Freiburg 422 011-5642 4. Duisburg 422 0 6-1 64 2 5. St. Pauli 422 0 7-36 3 3 6. Leipzig 422 0 4-0 63 3 7. Wolfsburg 422 010-76 3 3 8. Hannover4 2 1 1 9-65 3 2 9. FC Homburg42 1 1 6-65 4 1 10. Mainz 42 1 1 3-35 3 2 11. Oldenburg4 1 2 15-54 3 1 Remscheid4 1 2 1 5-54 3 1 13. Chemnitz4 1 1 2 3-43 2 1 Rostock4 1 1 23-4 330 15. Fortuna Köln 4 03 11-23 1 2 16. Osnabrück4 1 1 2 6-83 1 2 17. Braunsch.'4 1 1 2 3-5 32 1 18. Meppen4 1 1 22-43 1 2 19. Hertha BSC4 0 3 14-7 32 1 20. Darmstadt4 1 1 2 5-9 33 0 21. Wuppertal4 1 0 3 5-6 22 0 22. Düsseldorf4 0 225-7 22 0 23. Stuttg. Kick.4 0 1 3 0-61 1 0 24. Unterhaching 40 0 4 1-80 0 0 A totóhoz tartozik A Bundesliga 2.-ben hét közben lejátszot­ták a 4. fordulót. Az eredmények a követ­kezők: St. Pauli - Leipzig 0-0, Meppen - Fortuna Köln 1-1, Duisburg - Unterha­ching 4-0, Mainz - Hansa Rostock 1-0, Hertha BSC - Braunschweig 0-0, FC Hom­burg - Wuppertal 2-1, Mannheim - Düs­seldorf 1-0, CZ Jena - Osnabrück 2-0, Remscheid - Oldenburg 1-1, Chemnitz - Stuttgarter Kickers 2-0, Wolfsburg - Frei­burg 3-3, Hannover - Darmstadt 5-0. Az Intertoto Kupa 10. játéknapjának a táblá­zatban nem szereplő eredményei, 3. cso­port: Uerdingen - Hacken 1-0,5. csoport: Bröndby - Bochum 1-0.10. csoport: Rapid Bukarest - Lokomotív Szófia 3-2, Goma Orjahovica - Arges Pitesti 2-0.

Next