Új Magyarország, 1992. augusztus (2. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
yszíni" , II. évfolyam, 195. szám 1992. augusztus 18., kedd KULTÚRA Győzelemért szóljon a harang! Visszatekintés a VII. Anyanyelvi Konferenciára Az 1970-es első konferencia után ez már a hetedik volt, ezúttal Esztergom történelmi falai közt, amely a magyar írásbeliségnek is egyik bölcsője volt. A résztvevők láthatták a Vármúzeum egyik 13. századi latin oklevelében a két aláhúzott magyar szót: korchola (korcsolya) jelzi, hogy a latinul író szerzetes nem tudván a jégen sikálkozó gyerekek csizmájára szerelt csont csuszka nevét, beírta anyanyelvén. Lefelé jövet pedig Faragó József kolozsvári akadémikus a kitűnő néprajzkutató beszélte el, hogy nemrég megtalálta (az Élet és Irodalomban meg is írta) a „Nyelvében él a nemzet" szállóige forrását: az erdélyi Kőváry László vetette papírra Székelyhonról című munkájában, 1842-ben, már Széchenyi előtt (aki nem is pontosan így használta a mondást). Egy zágrábi egyetemi tanár a dalmáciai levéltárakban szunnyadó magyar nyelvkincsekről beszélt. De hát nemcsak a közvetlen szomszédságból voltak itt: egy fiatalasszonyka az észtországi Munkácsy Mihály Magyar Kulturális Egyesület titkára, barátnője pedig Litvániából jött el. Az észtországi magyar művelődési egyesületről már hallottam, de nem értettem, miért éppen nagy festőnkről nevezték el? Most megoldódott a titok: bájos kis honfitársnőnktől származik, aki Kárpátaljáról, Munkácsról, a nagy festőművész szülőhelyéről került az üldöztetések, kellemetlenkedések elől a melegszívű, megértő nyelvrokonok közé. Nem az egyetlen, aki ezt az utat megtette: az Egyesületnek 241 tagja van. Jött egy magyar család Kazahsztánból is: ők is kárpátaljaiak, de nem kitelepítéssel kerültek oda: a főagronómus apát hivatása szólította Közép-Ázsiába. Fia, a most érettségizett Leskó Zoli már ott született Alma- Atában, de gyönyörűen beszél és szaval magyarul. Az első nap bevezető előadását a pozsonyi Dobos László író, a szlovák nemzetgyűlés tagja tartotta A magyar nemzettudat az ezredfordulón címmel. A komáromi születésű Jókai híres regénye idézet, az Es mégis mozog a földet: megmozdult a föld, megmozdult az idő, a magyarság útban van a nyelvi, szellemi hazatalálás, a nyelvi, a szellemi egység felé. Magyarország is útban van a maga belső törvényeinek megtalálása felé. 1526-tól 1991-ig jóformán nem beszélhettünk önálló Magyarországról, alig volt történelmi sikerélményünk, de a legmélyebbről is volt fölemelkedés, volt mindig újrakezdés. Szólt az elmúlt 45 év lelki elnyomorodásáról, a képmutatásról, a behódolásról, az önfeladásról, milliók érzelmének megsarcolásáról, ami még jobban érezhető volt a határokon túli magyarságban: alattvalói szellem fejlődött ki. A hosszú megaláztatásban voltak sokan, akik elvesztették tartásukat, de voltak, akik megkeményedtek. A századforduló eszménye a független ember: a vallását, hitét, nézeteit szabadon megválasztó magyarság, a határokon szabadon átjáró autonóm polgár. A létért, a fennmaradásért, a túlélésért folytatott harcon piros fonalként húzódik végig az anyanyelv: a nemzeti leltárban legnagyobb kincsünk. A nyelvi erőszak ma sok helyen brutálisan, 19. századi hevülettel támad, pedig az anyanyelv a világ maga, a világhoz vezető út, egyenlő vállalt önmagunkkal. Voltak ezrével, tízezrével, akiket pusztán magyarságukért elűztek otthonaikból, száműztek, elpusztítottak, akikért nem szólt a harang. Elég volt a bűnhődésből, a vádbeszédekből; nekünk most a jövőt kell legyőznünk: megérdemelt győzelmeinkért szóljon a harang! A felrázó erejű előadáshoz Nagy Károly, New Brunswick-i egyetemi tanár kiegészítő előadása csatlakozott a nacionalizmusról, a sovinizmusról, a nemzeti öntudatról, szinte szótári pontosságú értelmezésekkel; a Magyar Értelmező Szótár 1972- ben a nacionalizmus szónak még két értelmezését, jelentését adta meg: egyrészt káros „burzsoá" nacionalizmusról szólt, másrészt a függetlenségre törő népek „haladó" nacionalizmusáról; ezzel szemben a Webster's 1988-as kiadása ennyit mond a címszóról: „hűség, ragaszkodás a nemzethez, a nemzeti érdekekhez, a nemzeti egységhez és függetlenséghez". Ma már a diktátorpártok ellenőrzése nélkül alakíthatjuk ki külpolitikánkat: a magyar szigetek tudnak, tudhatnak egymásról, megkezdhettük érdekeink intézményes összehangolását. Az előadó is figyelmeztetett arra, hogy a nemzeti hovatartozás a szuverén polgár szabad választásán alapul. A fölemelkedéshez, biztatásul, Németh László 1956-ban elhangzott szavait idézte: „ez a néhány nap mutatta meg, hogy a magyarság mekkorát emelkedett" Bibó Istvántól pedig azt idézte, „milyen csodákra tesz képessé a hazugság köréből való kitörés". A másik társelőadó Pomogáts Béla azzal kezdte beszédét, hogy a századvég nagy feladata az, hogy Magyarország visszataláljon azon az úton, amelyet Szent István nyitott meg s amelyről a keleti támadások letérítették. E munkánkban pedig a babitsi „magyar józanság", „magyar okosság" lehet vezérlő csillagunk (az Esztergomban alkotó költő 1939-ben, a Ki a magyar? kérdését boncolgatva írt erről). Ezután következtek az Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból s a nyugateurópai és a tengerentúli országokból összesereglettek hozzászólásai, s ezek a következő napra is áthúzódtak, de akkor már a magyar közösségek és intézmények együttműködésének lehetőségeiről, formáiról, és feladatairól folytak az előadások és a viták, a harmadik napon pedig hat munkacsoportban folyt a közös töprengés az irodalom, a sajtó, a könyvkiadás, a kulturális és egyesületi tevékenységről, a nyelvoktatás s az iskola ügyeiről, a hungarológiai műhelyekről, valamint a kisebbségi jogvédelemről, az anyanyelvhasználatról mint emberi jogról. E megbeszélések eredményeit határozati javaslatba foglalták az utolsó napon. Szó esik ebben a határon túli magyar egyetemek felállításáról, a testvériskolai kapcsolatok kiépítéséről, egy erdélyi Hungarológiai Intézet felállításának fontosságáról, a Magyar Rádió nyelvművelő műsorainak visszaállításáról, az egész Kárpát-medencét besugárzó műholdas televíziós adás mielőbbi megvalósításáról. A leköszönő régi vezetőség a jól végzett munka tudatában adhatta át a zászlót a titkosan megválasztott új vezetőségnek a zárónapon, amely voltaképp mérföldkő is az Anyanyelvi Konferencia életében, minthogy a közösen kialakított és jóváhagyott alapszabály értelmében egyesületté alakult át, a magyar nyelv és kultúra nemzetközi egyesületévé. Szilágyi Ferenc A nemrégiben mozikba került új magyar film, A skorpió megeszi az ikreket reggelire egyik legsikeresebb, legszórakoztatóbb produkciója volt az elmúlt két év termését bemutató filmszemlének. Rendezője Gárdos Péter, már a Szamárköhögés és a Hecc című filmjeivel is sikert aratott. A mai társadalmi és gazdasági viszonyok között hogyan lehet hozzáfogni egy film ötletének megvalósításához? Sok optimizmus kell hozzá? - kérdeztük a rendezőt. - Ahhoz, hogy ma az embernek kedve legyen filmet csinálni, előbb nagy levegőt kell vennie - mondta Gárdos Péter. - Magyarországon még öt évvel ezelőtt is igazán fontos eseménynek számított, ha egy filmet bemutattak. Kamaszkori emlékeim vannak arról, hogy egy új magyar film már a bemutatója előtt egy-két héttel világrengető esemény volt. - Ez volt a múlt. - Az a szörnyű, hogy ennek a dolognak a fontossága, rangja, szépsége, aurája eltűnt, megvékonyodott. S az egészben az a legszomorúbb, hogy nem pusztán a magyar film társadalmi rangja halt meg, de a közönsége is elapadt mára. Nem tudom, hogy mennyire kozmetikázottak az adatok, de az én első két filmemet, az Uramistent és a Szamárköhögést (1985-87 között) kétszázezernél is többen nézték meg. A harmadik filmem, a Hecc bemutatása idején már megtörtént az összeroppanás. Ránk zúdult az elmúlt húsz év összes be nem mutatott amerikai filmje. S nekem is szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy ki,nek is csinálok én ezentúl filmet. - Addig kiknek szánta munkáit? - Tipikusan annak az értelmiségnek, amely az elmúlt időben egyre inkább elkedvetlenedett. Már nincs kedve moziba járni vagy elolvasni egy verset... Az elbizonytalanodás és a politikai kiábrándulás oda vezetett, hogy - s ezt tudomásul kellett vennünk - kifogyott alólunk is a közönség. - S mégis nekikezdett a Skorpiónak? - Hát igen... Ilyen társadalmi elbizonytalanodás közepette kezdtük el írni a Skorpiót. Úgy gondoltuk, olyan filmet készítünk, amely tudatosan felvállal egy nagyfokú értelmességet, s azt mondja ki, hogy a szenvedély mindenható! Egy film, amelyben nem érdekes, mi történik a világban, mert ha az ember szerelmes, mindent elfelejt, s csak a magánélete a fontos. - A filmben, úgy tűnik, nagyon sok személyes élmény kristályosodik ki.- Erről csak nagyon félve beszélek, mert még a forgatás stádiumában elhatároztam, hogy a személyes kapcsolódásaimat le fogom tagadni. Egy film ugyanis nem attól minősíthető, hogy rendezője átélte-e vagy sem a történteket. Mindenesetre anynyit elmondok, hogy eredetileg egy személyes jellegű novellát írtam - a címe is megegyezik a filmével -, amelyet valóban én éltem át. A Hunnia Filmstúdió ezt fogadta el. De az is igaz, hogy én ebből a novellából több mint egy évig a dramaturgokkal együttműködve sem tudtam filmet írni. Egyszerűen megkötötte a kezemet a valóságos élet. - Hogy lehetett tovább lépni? - Úgy, hogy egyetlen alapmotívumot tartottam csak meg: egy nő olyan hatást gyakorol egy férfira, hogy az elveszíti biztos ítélőképességét a világban, így dobtam el az én történetemet s kezdtünk írni egy teljesen másikat... - Semmi sem maradt meg a régiből? - De igen! A nagymamám alakja, akihez nagyon szorosan kötődtem, mert nagy formátumú asszony volt, és meghatározó szerepet játszott az életemben. Törőcsik Marival - ő játssza a nagymamát - sokat beszélgettünk erről. Nagyanyám túlvilági útmutatás alapján, s figyelő szeme mellett (ezt a kijelentésemet vállalom) készült ez a film. Úgy érzem, most abszolút adósságomat törlesztem emléke iránt. Persze kapcsolataimból még más alakok, így nagynéném is helyet kaptak a filmben, és volt szerelmemből is bekerült néhány epizód. Szémann Béla á 1 ^ 4 c cm ^ A skorpió reggelije Beszélgetés Gárdos Péterrel * 346 Indul a LEED-program Nem kell ecsetelnünk, mennyire nélkülözhetetlen az angol nyelv az üzleti életben. Az első nyelvoktatási program, amely a szakmai nyelv elsajátítását tűzte ki célul, a kaliforniai LEED Alapítvány jóvoltából indul be Magyarországon. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján, tekintettel az ügy fontosságára, maga a miniszter, Andrásfalvy Bertalan köszöntötte a San Franciscoi székhelyű alapítvány alelnökét, Brent M. Ducker urat és a 11 amerikai illetőségű tanárt, akik a küszöbön lévő tanévben angolnyelv-oktatást vállaltak magyar szakközépiskolákban, egyetemeken és önkormányzati hivatalokban. A program a mérnöki, építészmérnök, jogi, menedzseri és gazdasági-mezőgazdasági szaknyelv oktatására terjed ki. A LEED Alapítvány Lengyelországban, Magyarországon, a Cseh és Szlovák Köztársaságban meg a balti államokban fejti ki tevékenységét, azzal a szándékkal, hogy elősegítse bekapcsolódásukat az európai vérkeringésbe. Voltaképp non-profit szervezet, alapítványok, személyes hozzájárulások teszik lehetővé működését 1991-es alakulása óta. Az első olyan szervezet, amely az angolnyelv-oktatást a szakmai képzéssel ötvözi, ennélfogva nem kevés érdeklődésre tarthat számot. Programját három szférában kívánja kamatoztatni az oktatásügyben, az üzleti életben és az önkormányzatokban. A szakmai nyelvtanítási tervezet oktatási intézményekben nyújt segítséget a szakmai tanterv kialakításában és oktatásában. A szakmai továbbképzési program ingyenes szemináriumokat tart majd diákok, szakmabeliek és helyi vállalkozók részére. Végül, a helyi önkormányzati tanácsadó program szakmai és angol szaknyelvi segítséget kínál a polgármesteri hivataloknak. 1993 januárjában újabb három oktató érkezik, közülük kettő a Budapesti Főpolgármesteri Hivatalba. A tanárok kiválasztására, felkészítésére kilenc hónapot fordítottak, valamennyi résztvevő három hónapos intenzív kurzuson sajátította el a magyar nyelv, történelem és kultúra, valamint a gazdasági és politikai élet ismereteit. Fő tantárgyuk természetesen az angol nyelv tanításának gyakorlati módszertana volt. Valamennyien az Egyesült Államok legnevesebb egyetemeinek műszaki-természettudományos oklevelével, esetenként doktorátusával rendelkező, egyetemi oktatók. A LEED szakoktatói egyelőre a Budapesti Műszaki Egyetemen, a pécsi Janus Pannonius Egyetemen, a Budapesti Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolában, a győri Széchenyi István Műszaki Főiskolán, a Veszprémi Egyetemen, a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban fejtik ki majd tevékenységüket, hogy csak egy részét soroljuk föl a fogadó intézményeknek. A költségekhez természetesen a fogadó iskoláknak, egyetemeknek is hozzá kell járulniok. Aki teheti, éljen hát a rendkívüli lehetőséggel! (m. k.) Testőrök díszruhái A kőszegi Városi Múzeumban augusztus 18-án, kedden délután 17 órakor A koronaőrök és a testőrök díszruhái címmel kiállítás nyílik, melyet Bakay Kornél múzeumigazgató nyit meg. Előtte 16 órától a Jurisics térről a magyar Szent korona tiszteletére a koronaőrök és a parlamenti díszőrök felvonulása látható a kőszegi fúvószenekar közreműködésével. A Jézus Szíve templom előtt Horváth Lajos kőszegi plébános mond beszédet. Szent István-ünnep a Mátrában A Mátraszentimréhez tartozó úgynevezett három falu templomában augusztus 20-án délelőtt 11 órakor kezdődik a hagyományos ünnepség. Szentmisét és homiliát mond Borián Tibor piarista igazgató, a misén a Sík Sándor Kamarakórus énekel. Ezután a szabadtéri program keretében ünnepi beszédet mond Tóth Sándor kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, közreműködik Bánffy György színművész. Tabáni könyvtár Egyéves szünet után, újra fogadja olvasóit a Krisztina krt. 87-89. szám alatti I. kerületi főkönyvtár. A nagy múltú budai bibliotéka megszépült belső térrel várja a jó könyvek barátait. Az olvasószolgálaton kívül megkezdik a CD-k kölcsönzését. A klasszikus szolgáltatások mellett egy kiállítás is várja az I. kerületi főkönyvtárban az olvasókat: Régi Tabán címmel a kerület múltját megörökítő fotótárlat is látható. Magyar írók első világtalálkozója Körvonalazni a jövőt ■* (Folytatás az 1. oldalról) Jókai Anna, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntőjében kiemelte: minden megjelent író egy-egy önálló világ, de egy közös dolog összeköti őket: az, hogy magyar nyelven szólnak. A világtalálkozó egyik középponti kérdéséről, az egységes magyar irodalom szellemi és társadalmi feladatairól szólt az első referátumban Tornai József költő. Kifejtette, ha a magyar írók itthon és a világban tenni akarnak valamit a magyar lélekért, akkor nem lehet más kiindulópontjuk, mint a szabadsággal együtt megjelent lelki zavarodottság vizsgálata. Mint mondotta az írók dolga a lelkek beavatása létezés misztériumába, s az hogy ne engedjék művészi tökélyre fejleszteni a türelmetlenséget. Irodalmi állapotainkról szólva úgy vélte, hogy nem beszélhetünk sem egységes, sem remekművek sorát ontó magyar irodalomról. Ám görcseinkből nem az egység, hanem az univerzalitás tud kiszabadítani bennünket egy idő múlva. Ehhez több kell, mint a nyitottság és a tolerancia, ez az egyetemesség szellemiségét igényli. S erre óriási szükség van, mert az európai és ugyanakkor magyar léleknek, szellemnek az orvossága csak a minden irányba való kilépés lehet. Délután emlékfát ültettek a kastély parkjában az író-találkozó résztvevői, majd a nyitóelőadáshoz kapcsolódó vita következett. A világtalálkozót levélben üdvözölte Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Levelének tartalmát Czoma László, a Festetics-kastély igazgatója ismertette. Kedden az egyes régiók magyar irodalmával foglalkozó helyzetelemzésekkel folytatják eszmecseréjüket a magyar írók. LaRock Klasszikus popzene A popzene kifejezést - amely a popular music (népszerű zene) rövidítése - ma már tulajdonképpen az ötvenes-hatvanas években ismertté vált, karakteres - legalábbis annak tűnő -, elsősorban a fiatalok szórakoztatására alkalmas zenei műfaj - stílus, irányzat - megjelölésére használjuk. (Nem tévesztendő össze a rockzenével, amely viszont alapvetően életérzést fejez ki.) A szó eredeti értelmében azonban minden korszaknak megvolt a maga popzenéje. Ezeket ma akár klasszikus popzenéknek is hívhatnánk, hiszen funkcióját és bizonyos értelemben színvonalát tekintve nem sokban különbözik mai rokonaitól: „felhangolni", szórakoztatni vagy egyszerűen csak kikapcsolni akarnak. Igaz, a kor követelményének megfelelően hagyományos hangszereken, hangszerbiztos muzsikusok játszották és játsszák ma is. Mivel azonban annak idején nemcsak rádió és televízió, de semmiféle mechanikus vagy elektronikus hanghordozó nem létezett, ezek a zenék kizárólag alkalmi koncerteken voltak hallhatók. Ezáltal általános tömegfogyasztásra nem is lehettek alkalmasak. De hogy konkrétumokat is említsek, itt van például a New York-i Hárfaegyüttes most megjelent, Zenei emlékek című lemeze. Vezetőjük, az 1956-ban Amerikába szakadt hazánkfia, Aristid von Würtzler - aki egyébként nyaranta Keszthelyen hárfás mesterkurzusokat is tart - producer, karnagy, zeneszerző, szólista és showman egyszemélyben, s együttese új műsorát is úgy válogatta össze, hogy az könnyen emészthető - így egyben sikeres - legyen. Jó érzékkel „kimazsolázta" a 18., 19. és 20. század azon könnyedebb fajsúlyú műveit, amelyeket ráadásul neves zeneszerzők - általában fiatalon - komponáltak, így kerülhetett például a lemezre Offenbach lelkesítően vidám és melódiagazdag zenéi közül a leghíresebb, a Barcarola, Schumann Álmodozása, Boccherini sokakat elbűvölő, de kissé édeskés Minuetto celebre-je, a Strauss fivérek Pizzicato polkája, vagy Brahms egyik, a bécsi keringők hangulatát és a ländler könnyed ringását sikeresen felidéző szerzeménye. Az album utolsó harmadában pedig a népszerű amerikai dal, a Yankee Doodle Würtzler Ansztid-féle variációi csendülnek fel: a mester elképzelte, hogy a populáris dallamot tizenkét különböző országban - a nemzeti zenei sajátosságokat figyelembe véve - hogyan játszanék el. S hogy az egykor Kodály Zoltánnál zeneszerzést tanult művész miért ebbe az irányba fordította tekintetét? Arra ő maga egyik laptársunk riporterének a következőket mondta: „Napjainkban a televízió megváltoztatta az emberek vizuális kultúráját. Rájöttem, hiába elsőrendű muzsikus valaki, szólistaként már nem versenyképes. Az együtteseknek több esélyük van. A közönség látványt, show-t akar. Ez persze számomra nem olcsó szórakozást jelent. Magas művészet, amit csinálunk, még ha bohóckodunk is olykor-olykor." Hm. Jávorszky