Új Magyarország, 1992. augusztus (2. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-18 / 195. szám

y­színi" , II. évfolyam, 195. szám 1992. augusztus 18., kedd KULTÚRA Győzelemért szóljon a harang! Visszatekintés a VII. Anyanyelvi Konferenciára Az 1970-es első konferencia után ez már a hetedik volt, ezúttal Esz­tergom történelmi falai közt, amely a magyar írásbeliségnek is egyik bölcsője volt. A résztvevők láthatták a Vármúzeum egyik 13. századi latin oklevelében a két aláhúzott magyar szót: korchola (korcsolya) jelzi, hogy a latinul író szerzetes nem tudván a jégen si­­kálkozó gyerekek csizmájára szerelt csont csuszka nevét, beír­ta anyanyelvén. Lefelé jövet pe­dig Faragó József kolozsvári aka­démikus a kitűnő néprajzkutató beszélte el, hogy nemrég megta­lálta (az Élet és Irodalomban meg is írta) a „Nyelvében él a nemzet" szállóige forrását: az erdélyi Kő­­váry László vetette papírra Szé­kelyhonról című munkájában, 1842-ben, már Széchenyi előtt (aki nem is pontosan így használ­ta a mondást). Egy zágrábi egye­temi tanár a dalmáciai levéltárak­ban szunnyadó magyar nyelv­kincsekről beszélt. De hát nemcsak a közvetlen szomszédságból voltak itt: egy fiatalasszonyka az észtországi Munkácsy Mihály Magyar Kul­turális Egyesület titkára, barát­nője pedig Litvániából jött el. Az észtországi magyar művelődési egyesületről már hallottam, de nem értettem, miért éppen nagy festőnkről nevezték el? Most megoldódott a titok: bájos kis honfitársnőnktől származik, aki Kárpátaljáról, Munkácsról, a nagy festőművész szülőhelyéről került az üldöztetések, kellemet­lenkedések elől a melegszívű, megértő nyelvrokonok közé. Nem az egyetlen, aki ezt az utat megtette: az Egyesületnek 241 tagja van. Jött egy magyar család Kazahsztánból is: ők is kárpátal­jaiak, de nem kitelepítéssel ke­rültek oda: a főagronómus apát hivatása szólította Közép-Ázsiá­­ba. Fia, a most érettségizett Leskó Zoli már ott született Alma- Atában, de gyönyörűen beszél és szaval magyarul. Az első nap bevezető előadá­sát a pozsonyi Dobos László író, a szlovák nemzetgyűlés tagja tar­totta A magyar nemzettudat az ezredfordulón címmel. A komá­romi születésű Jókai híres regé­nye idézet, az Es mégis mozog a föld­et: megmozdult a föld, meg­mozdult az idő, a magyarság út­ban van a nyelvi, szellemi haza­találás, a nyelvi, a szellemi egy­ség felé. Magyarország is útban van a maga belső törvényeinek megtalálása felé. 1526-tól 1991-ig jóformán nem beszélhettünk önálló Magyarországról, alig volt történelmi sikerélményünk, de a legmélyebbről is volt föl­­emelkedés, volt mindig újrakez­dés. Szólt az elmúlt 45 év lelki el­­nyomorodásáról, a képmutatás­ról, a behódolásról, az önfel­adásról, milliók érzelmének megsarcolásáról, ami még job­ban érezhető volt a határokon túli magyarságban: alattvalói szellem fejlődött ki. A hosszú megaláztatásban voltak sokan, akik elvesztették tartásukat, de voltak, akik megkeményedtek. A századforduló eszménye a független ember: a vallását, hi­tét, nézeteit szabadon megvá­lasztó magyarság, a határokon szabadon átjáró autonóm pol­gár. A létért, a fennmaradásért, a túlélésért folytatott harcon piros fonalként húzódik végig az anyanyelv: a nemzeti leltárban legnagyobb kincsünk. A nyelvi erőszak ma sok helyen brutáli­san, 19. századi hevülettel tá­mad, pedig az anyanyelv a világ maga, a világhoz vezető út, egyenlő vállalt önmagunkkal. Voltak ezrével, tízezrével, aki­ket pusztán magyarságukért el­űztek otthonaikból, száműztek, elpusztítottak, akikért nem szólt a harang. Elég volt a bűnhődés­ből, a vádbeszédekből; nekünk most a jövőt kell legyőznünk: megérdemelt győzelmeinkért szóljon a harang! A felrázó erejű előadáshoz Nagy Károly, New Brunswick-i egyetemi tanár kiegészítő elő­adása csatlakozott a nacionaliz­musról, a sovinizmusról, a nem­zeti öntudatról, szinte szótári pontosságú értelmezésekkel; a Magyar Értelmező Szótár 1972- ben a nacionalizmus szónak még két értelmezését, jelentését adta meg: egyrészt­­ káros „burzsoá" nacionalizmusról szólt, másrészt a függetlenségre törő népek „ha­ladó" nacionalizmusáról; ezzel szemben a Webster's 1988-as ki­adása ennyit mond a címszóról: „hűség, ragaszkodás a nemzet­hez, a nemzeti érdekekhez, a nemzeti egységhez és független­séghez". Ma már a diktátorpár­tok ellenőrzése nélkül alakíthat­juk ki külpolitikánkat: a magyar szigetek tudnak, tudhatnak egy­másról, megkezdhettük érdeke­ink intézményes összehangolá­sát. Az előadó is figyelmeztetett arra, hogy a nemzeti hovatarto­zás a szuverén polgár szabad vá­lasztásán alapul. A fölemelke­déshez, biztatásul, Németh László 1956-ban elhangzott sza­vait idézte: „ez a néhány nap mutatta meg, hogy a magyarság mekkorát emelkedett" Bibó Ist­vántól pedig azt idézte, „milyen csodákra tesz képessé a hazug­ság köréből való kitörés". A másik társelőadó Pomogáts Béla azzal kezdte beszédét, hogy a századvég nagy feladata az, hogy Magyarország visszatalál­jon azon az úton, amelyet Szent István nyitott meg s amelyről a keleti támadások letérítették. E munkánkban pedig a babitsi „magyar józanság", „magyar okosság" lehet vezérlő csilla­gunk (az Esztergomban alkotó költő 1939-ben, a Ki a magyar? kérdését boncolgatva írt erről). Ezután következtek az Er­délyből, a Felvidékről, Kárpátal­járól, a Vajdaságból s a nyugat­európai és a tengerentúli orszá­gokból összesereglettek hozzá­szólásai, s ezek a következő nap­ra is áthúzódtak, de akkor már a magyar közösségek és intézmé­nyek együttműködésének lehe­tőségeiről, formáiról, és felada­tairól folytak az előadások és a viták, a harmadik napon pedig hat munkacsoportban folyt a kö­zös töprengés az irodalom, a saj­tó, a könyvkiadás, a kulturális és egyesületi tevékenységről, a nyelvoktatás s az iskola ügyeiről, a hungarológiai műhelyekről, valamint a kisebbségi jogvéde­lemről, az anyanyelvhasználat­ról mint emberi jogról. E megbeszélések eredményeit határozati javaslatba foglalták az utolsó napon. Szó esik ebben a határon túli magyar egyetemek felállításáról, a testvériskolai kapcsolatok kiépítéséről, egy er­délyi Hungarológiai Intézet fel­állításának fontosságáról, a Ma­gyar Rádió nyelvművelő műso­rainak visszaállításáról, az egész Kárpát-medencét besugárzó műholdas televíziós adás mi­előbbi megvalósításáról. A leköszönő régi vezetőség a jól végzett munka tudatában ad­hatta át a zászlót a titkosan meg­választott új vezetőségnek a zá­rónapon, amely voltaképp mér­földkő is az Anyanyelvi Konfe­rencia életében, minthogy a kö­zösen kialakított és jóváhagyott alapszabály értelmében egyesü­letté alakult át, a magyar nyelv és kultúra nemzetközi egyesüle­tévé. Szilágyi Ferenc A nemrégiben mozikba került új magyar film, A skorpió megeszi az ikreket reggelire egyik legsi­keresebb, legszórakoztatóbb produkciója volt az elmúlt két év termését bemutató filmszemlé­nek. Rendezője Gárdos Péter, már a Szamárköhögés és a Hecc című filmjeivel is sikert aratott.­­ A mai társadalmi és gazdasági viszonyok között hogyan lehet hoz­záfogni egy film ötletének megvaló­sításához? Sok optimizmus kell hoz­zá? - kérdeztük a rendezőt. - Ahhoz, hogy ma az ember­nek kedve legyen filmet csinálni, előbb nagy levegőt kell vennie - mondta Gárdos Péter. - Magyar­­országon még öt évvel ezelőtt is igazán fontos eseménynek szá­mított, ha egy filmet bemutattak. Kamaszkori emlékeim vannak arról, hogy egy új magyar film már a bemutatója előtt egy-két héttel világrengető esemény volt. - Ez volt a múlt. - Az a szörnyű, hogy ennek a dolognak a fontossága, rangja, szépsége, aurája eltűnt, megvé­konyodott. S az egészben az a legszomorúbb, hogy nem pusz­tán a magyar film társadalmi rangja halt meg, de a közönsége is elapadt mára. Nem tudom, hogy mennyire kozmetikázot­­tak az adatok, de az én első két filmemet, az Uramistent és a Szamárköhögést (1985-87 kö­zött) kétszázezernél is többen nézték meg. A harmadik filmem, a Hecc bemutatása idején már megtörtént az összeroppanás. Ránk zúdult az elmúlt húsz év összes be nem mutatott amerikai filmje. S nekem is szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy ki­,­nek is csinálok én ezentúl filmet. - Addig kiknek szánta munkáit? - Tipikusan annak az értelmi­ségnek, amely az elmúlt időben egyre inkább elkedvetlenedett. Már nincs kedve moziba járni vagy elolvasni egy verset... Az elbizonytalanodás és a politikai kiábrándulás oda vezetett, hogy - s ezt tudomásul kellett ven­nünk - kifogyott alólunk is a kö­zönség. - S mégis nekikezdett a Skorpió­nak? - Hát igen... Ilyen társadalmi elbizonytalanodás közepette kezdtük el írni a Skorpiót. Úgy gondoltuk, olyan filmet készí­tünk, amely tudatosan felvállal egy nagyfokú értelmességet, s azt mondja ki, hogy a szenve­dély mindenható! Egy film, amelyben nem érdekes, mi tör­ténik a világban, mert ha az em­ber szerelmes, mindent elfelejt, s csak a magánélete a fontos. - A filmben, úgy tűnik, nagyon sok személyes élmény kristályosodik ki.- Erről csak nagyon félve be­szélek, mert még a forgatás stá­diumában elhatároztam, hogy a személyes kapcsolódásaimat le fogom tagadni. Egy film ugyanis nem attól minősíthető, hogy rendezője átélte-e vagy sem a történteket. Mindenesetre any­nyit elmondok, hogy eredetileg egy személyes jellegű novellát írtam - a címe is megegyezik a filmével -, amelyet valóban én éltem át. A Hunnia Filmstúdió ezt fogadta el. De az is igaz, hogy én ebből a novellából több mint egy évig a dramaturgokkal együttműködve sem tudtam fil­met írni. Egyszerűen megkötöt­te a kezemet a valóságos élet. - Hogy lehetett tovább lépni? - Úgy, hogy egyetlen alapmo­tívumot tartottam csak meg: egy nő olyan hatást gyakorol egy férfira, hogy az elveszíti biztos ítélőképességét a világban, így dobtam el az én történetemet s kezdtünk írni egy teljesen mási­kat... - Semmi sem maradt meg a régi­ből? - De igen! A nagymamám alakja, akihez nagyon szorosan kötődtem, mert nagy formátu­mú asszony volt, és meghatáro­zó szerepet játszott az életem­ben. Törőcsik Marival - ő játssza a nagymamát - sokat beszélget­tünk erről. Nagyanyám túlvilági útmutatás alapján, s figyelő sze­me mellett (ezt a kijelentésemet vállalom) készült ez a film. Úgy érzem, most abszolút adósságo­mat törlesztem emléke iránt. Persze kapcsolataimból még más alakok, így nagynéném is helyet kaptak a filmben, és volt szerelmemből is bekerült né­hány epizód. Szémann Béla á 1 ^ 4 c cm ^ A skorpió reggelije Beszélgetés Gárdos Péterrel * 34­6 Indul a LEED-program Nem kell ecsetelnünk, mennyire nélkülözhetetlen az angol nyelv az üzleti életben. Az első nyelv­­oktatási program, amely a szak­mai nyelv elsajátítását tűzte ki cé­lul, a kaliforniai LEED Alapít­vány jóvoltából indul be Ma­gyarországon. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium teg­nap délelőtti sajtótájékoztatóján, tekintettel az ügy fontosságára, maga a miniszter, Andrásfalvy Bertalan köszöntötte a San Fran­ciscoi székhelyű alapítvány alel­­nökét, Brent M. Ducker urat és a 11 amerikai illetőségű tanárt, akik a küszöbön lévő tanévben angolnyelv-oktatást vállaltak magyar szakközépiskolákban, egyetemeken és önkormányzati hivatalokban. A program a mér­nöki, építészmérnök­, jogi, me­nedzseri és gazdasági-mezőgaz­dasági szaknyelv oktatására ter­jed ki. A LEED Alapítvány Lengyel­­országban, Magyarországon, a Cseh és Szlovák Köztársaságban meg a balti államokban fejti ki tevékenységét, azzal a szándék­kal, hogy elősegítse bekapcsoló­dásukat az európai vérkeringés­be. Voltaképp non-profit szerve­zet, alapítványok, személyes hozzájárulások teszik lehetővé működését 1991-es alakulása óta. Az első olyan szervezet, amely az angolnyelv-oktatást a szakmai képzéssel ötvözi, ennél­fogva nem kevés érdeklődésre tarthat számot. Programját há­rom szférában kívánja kamatoz­tatni az oktatásügyben, az üzleti életben és az önkormányzatok­ban. A szakmai nyelv­tanítási ter­vezet oktatási intézményekben nyújt segítséget a szakmai tan­terv kialakításában és oktatásá­ban. A szakmai továbbképzési program ingyenes szemináriu­mokat tart majd diákok, szak­mabeliek és helyi vállalkozók ré­szére. Végül, a helyi önkor­mányzati tanácsadó program szakmai és angol szaknyelvi se­gítséget kínál a polgármesteri hi­vataloknak. 1993 januárjában újabb három oktató érkezik, kö­zülük kettő a Budapesti Főpol­gármesteri Hivatalba. A tanárok kiválasztására, felkészítésére ki­lenc hónapot fordítottak, vala­mennyi résztvevő három hóna­pos intenzív kurzuson sajátította el a magyar nyelv, történelem és kultúra, valamint a gazdasági és politikai élet ismereteit. Fő tan­tárgyuk természetesen az angol nyelv tanításának gyakorlati módszertana volt. Valamennyi­en az Egyesült Államok legneve­sebb egyetemeinek műszaki-ter­mészettudományos oklevelével, esetenként doktorátusával ren­delkező, egyetemi oktatók. A LEED szakoktatói egyelőre a Budapesti Műszaki Egyete­men, a pécsi Janus Pannonius Egyetemen, a Budapesti Kos­suth Lajos Közgazdasági Szak­­középiskolában, a győri Széche­nyi István Műszaki Főiskolán, a Veszprémi Egyetemen, a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban fej­tik ki majd tevékenységüket, hogy csak egy részét soroljuk föl a fogadó intézményeknek. A költségekhez természetesen a fogadó iskoláknak, egyetemek­nek is hozzá kell járulniok. Aki teheti, éljen hát a rendkívüli le­hetőséggel! (m. k.) Testőrök díszruhái A kőszegi Városi Múzeumban augusztus 18-án, kedden dél­után 17 órakor A koronaőrök és a testőrök díszruhái címmel kiál­lítás nyílik, melyet Bakay Kornél múzeumigazgató nyit meg. Előt­te 16 órától a Jurisics térről a ma­gyar Szent korona tiszteletére a koronaőrök és a parlamenti dísz­őrök felvonulása látható a kősze­gi fúvószenekar közreműködé­sével. A Jézus Szíve templom el­őtt Horváth Lajos kőszegi plébá­nos mond beszédet. Szent István-ü­nnep a Mátrában A Mátraszentimréhez tartozó úgynevezett három falu templo­mában augusztus 20-án délelőtt 11 órakor kezdődik a hagyomá­nyos ünnepség. Szentmisét és homiliát mond Borián Tibor pia­rista igazgató, a misén a Sík Sán­dor Kamarakórus énekel. Ezután a szabadtéri program keretében ünnepi beszédet mond Tóth Sán­dor kereszténydemokrata or­szággyűlési képviselő, közremű­ködik Bánffy György színművész. Tabáni könyvtár Egyéves szünet után, újra fogad­ja olvasóit a Krisztina krt. 87-89. szám alatti I. kerületi főkönyv­tár. A nagy múltú budai biblioté­ka megszépült belső térrel várja a jó könyvek barátait. Az olvasó­­szolgálaton kívül megkezdik a CD-k kölcsönzését. A klasszikus szolgáltatások mellett egy kiállí­tás is várja az I. kerületi főkönyv­tárban az olvasókat: Régi Tabán címmel a kerület múltját meg­örökítő fotótárlat is látható. Magyar írók első világtalálkozója Körvonalazni a jövőt ■* (Folytatás az 1. oldalról) Jókai Anna, a Magyar Írószövet­ség elnöke köszöntőjében ki­emelte: minden megjelent író egy-egy önálló világ, de egy kö­zös dolog összeköti őket: az, hogy magyar nyelven szólnak. A világtalálkozó egyik közép­ponti kérdéséről, az egységes magyar irodalom szellemi és tár­sadalmi feladatairól szólt az első referátumban Tornai József költő. Kifejtette, ha a magyar írók itt­hon és a világban tenni akarnak valamit a magyar lélekért, akkor nem lehet más kiindulópontjuk, mint a szabadsággal együtt megjelent lelki zavarodottság vizsgálata. Mint mondotta az írók dolga a lelkek beavatása létezés misztériumába, s az hogy ne engedjék művészi tökélyre fejleszteni a türelmetlenséget. Irodalmi állapotainkról szólva úgy vélte, hogy nem beszélhe­tünk sem egységes, sem remek­művek sorát ontó magyar iroda­lomról. Ám görcseinkből nem az egység, hanem az univerzalitás tud kiszabadítani bennünket egy idő múlva. Ehhez több kell, mint a nyitottság és a tolerancia, ez az egyetemesség szellemisé­gét igényli. S erre óriási szükség van, mert az európai és ugyan­akkor magyar léleknek, szellem­nek az orvossága csak a minden irányba való kilépés lehet. Délután emlékfát ültettek a kastély parkjában az író-találko­zó résztvevői, majd a nyitóelő­adáshoz kapcsolódó vita követ­kezett. A világtalálkozót levél­ben üdvözölte Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Levelének tartalmát Czoma László, a Festetics-kas­­tély igazgatója ismertette. Kedden az egyes régiók magyar irodalmával foglalko­zó helyzetelemzésekkel folytat­ják eszmecseréjüket a magyar írók. LaRock Klasszikus popzene A popzene kifejezést - amely a popular music (népszerű zene) rövidítése - ma már tulajdonképpen az ötvenes-hatvanas évek­ben ismertté vált, karakteres - legalábbis annak tűnő -, elsősor­ban a fiatalok szórakoztatására alkalmas zenei műfaj - stílus, irányzat - megjelölésére használjuk. (Nem tévesztendő össze a rockzenével, amely viszont alapvetően életérzést fejez ki.) A szó eredeti értelmében azonban minden korszaknak meg­volt a maga popzenéje. Ezeket ma akár klasszikus popzenék­nek is hívhatnánk, hiszen funkcióját­­ és bizonyos értelemben színvonalát­­ tekintve nem sokban különbözik mai rokonaitól: „felhangolni", szórakoztatni vagy egyszerűen csak kikapcsolni akarnak. Igaz, a kor követelményének megfelelően hagyomá­nyos hangszereken, hangszerbiztos muzsikusok játszották és játsszák ma is. Mivel azonban annak idején nemcsak rádió és televízió, de semmiféle mechanikus vagy elektronikus hang­hordozó nem létezett, ezek a zenék kizárólag alkalmi koncer­teken voltak hallhatók. Ezáltal általános tömegfogyasztásra nem is lehettek alkalmasak. De hogy konkrétumokat is említsek, itt van például a New York-i Hárfaegyüttes most megjelent, Zenei emlékek című lemeze. Vezetőjük, az 1956-ban Amerikába szakadt hazánkfia, Aristid von Würtzler - aki egyébként nyaranta Keszthelyen hárfás mes­terkurzusokat is tart - producer, karnagy, zeneszerző, szólista és showman egyszemélyben, s együttese új műsorát is úgy vá­logatta össze, hogy az könnyen emészthető - így egyben sike­res - legyen. Jó érzékkel „kimazsolázta" a 18., 19. és 20. század azon könnyedebb fajsúlyú műveit, amelyeket ráadásul neves zeneszerzők - általában fiatalon - komponáltak, így kerülhe­tett például a lemezre Offenbach lelkesítően vidám és melódia­gazdag zenéi közül a leghíresebb, a Barcarola, Schumann Álmo­dozása, Boccherini sokakat elbűvölő, de kissé édeskés Minuetto celebre-je, a Strauss fivérek Pizzicato polkája, vagy Brahms egyik, a bécsi keringők hangulatát és a ländler könnyed ringását sike­resen felidéző szerzeménye. Az album utolsó harmadában pe­dig a népszerű amerikai dal, a Yankee Doodle Würtzler Ansz­­tid-féle variációi csendülnek fel: a mester elképzelte, hogy a po­puláris dallamot tizenkét különböző országban - a nemzeti ze­nei sajátosságokat figyelembe véve - hogyan játszanék el. S hogy az egykor Kodály Zoltánnál zeneszerzést tanult mű­vész miért ebbe az irányba fordította tekintetét? Arra ő maga egyik laptársunk riporterének a következőket mondta: „Nap­jainkban a televízió megváltoztatta az emberek vizuális kultú­ráját. Rájöttem, hiába elsőrendű muzsikus valaki, szólistaként már nem versenyképes. Az együtteseknek több esélyük van. A közönség látványt, show-t akar. Ez persze számomra nem olcsó szórakozást jelent. Magas művészet, amit csinálunk, még ha bohóckodunk is olykor-olykor." Hm. Jávorszky

Next