Új Magyarország, 1992. augusztus (2. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-01 / 181. szám
1988-ban és 1989-ben, a kelet-európai forradalom nagyszerű éveiben elég volt felkiáltani: „demokrácia" és máris mindenki egyetértett és örvendezett. A demokrácia azt jelentette, hogy megszabadulunk a diktatúrától, jogállam lesz és önrendelkezés, valamint - miképp a többség hitte - beköszönt a nyugat-európai országok életszínvonala és életformája. Mindannyian ismételgettük, hogy gazdasági nehézségekkel kell megbirkóznunk, komoly gondot jelent majd az infláció és a munkanélküliség, de hát ezek csak szavak voltak. Senki sem volt képes elképzelni, hogy a valóságban százezreket érint mindez, akiknek munkanélkülisegélyből kell megélniük, akik a munka lehetőségének a reménye nélkül élnek , elkeseredett tízezreket jelent, akiket még e segély elvesztése is fenyeget, s pályaudvarokon éjszakázó otthontalanok ezreit jelentheti. A szabadság Kelet-Közép-Európának nemcsak a demokráciát hozta el, hanem a nacionalizmus, a nemzetiségi és etnikai konfliktusok újjáéledését is. Mintha nem is lett volna fél évszázados német és szovjet uralom, mintha meg sem szenvedte volna ezt az egész régió, a húszas és harmincas évek elfeledettnek hitt geopolitikája csaknem változatlan formában visszatért. Mi, magyarok szeretünk büszkélkedni azzal, hogy országunk kiszabadította magát a középeurópai nyomorúságból, hogy nyugati típusú parlamentáris rendszerünk van, megállapodott pártstruktúrákkal rendelkezünk, van hárompárti kormánykoalíciónk, ugyancsak három pártból álló liberális és szocialista ellenzékünk, erős kormány, jelentős parlamenti többséggel. E kép azt sugallja, hogy Magyarország a béke szigete Közép-Európában. A fenti tények nem bizonyítják azonban, hogy a magyar demokrácia biztonságban van. Nem akarom elősorolni most a fajgyűlölet, az antiszemitizmus, a xenofóbia példáit, a cigányok és az Európán kívüli országokból érkezettek ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket. A szélsőséges, újfasiszta csoportok marginális jelentőségűek Magyarországon, sajtójuk nem túl befolyásos, bár nemrég - úgymond a szólásszabadság nevében - akadt, aki védelmébe vette az Auschwitz-Lüge elméletének terjesztési jogát, azét az elméletét, mely azt hirdeti, hogy a hitleri koncentrációs táborok pusztán a zsidó propaganda agyszüleményei. S tette ezt a legnagyobb kormányzó párt egyik parlamenti képviselője. Mégsem gondolom, hogy az efféle extrém szélsőségek komoly veszélyt jelentenének a mai magyar demokráciára. Ezt mondom, pedig tisztában vagyok vele, hogy a szélsőjobboldali elhajlás és a kereszténynemzeti konzervatív filozófia közötti határok képlékenyek és átjárhatók. Az embereket azonban már annyira nem érdekli a politika, a pártok és a parlamentarizmus, hogy még demagógiával sem lehet felkelteni az érdeklődésüket. Igen gyenge és szomorú garanciája ez a demokráciának, de mégis csak valami garancia. Ami a demokráciára valóságos veszélyt jelent, kevésbé látványos, de annál komolyabb dolog. Az egypártrendszerű állam újjászületéséről, restaurációjáról van szó, ami a parlamentarizmus és a többpártrendszer burkában is megtörténhet. A magyarországi demokrácia jelenleg két egyezségen alapul. 1989-ben az uralkodó kommunista párt és az ellenzéki csoportosulásokkal folytatott kerekasztal-tárgyalások során a résztvevők megegyeztek abban, hogy alkotmányos keretek között, békés úton történik meg a rendszerváltás. Az itt született megegyezések, valamint az 1989 novemberében megtartott népszavazás, amely az egypártrendszer néhány intézményes maradványát törölte el, jelölték ki az utat az 1990 márciusában és áprilisában bekövetkezett szabad választásokhoz. A másik egyezség nem formális jellegű volt, hanem úgynevezett gentlemans agreement-en, azaz úriemberek adott szaván alapult: a legnagyobb kormányzó párt, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) kötötte a legnagyobb ellenzéki csoporttal, a Szabad Demokraták Szövetségével (SZDSZ). Ennek értelmében nem sokkal a választások után újabb alkotmánymódosításra került sor, melynek következtében a kormány szabad kezet kapott az ország vezetésére, a parlamenti többségre támaszkodva. Az MDF elfogadta azt az alapelvet, hogy az új, demokratikus rend alapvető struktúráit és intézményeit a kormányzati hatalom és az ellenzék széles körű konszenzusa teremti meg, az ezekkel kapcsolatos törvények elfogadása pedig kétharmados parlamenti többséget igényel. A parlamentarizmus elmúlt két éve megmutatta, hogy a kormány nem érdekelt alkotmányos kompromisszumok keresésében. Épp ellenkezőleg: kizárólag a maga szája íze szerint igyekszik kialakítani a jövőbeli állami intézményeket. 1990 őszétől fogva gyakorlatilag egyetlen, minősített többséggel elfogadott törvény sem született. Ahelyett, hogy vitába szállt volna, egyezséget keresett volna új, életbevágóan szükséges törvények megszületése érdekében, a kormány visszatérőben van a régi pártállami módszerek gyakorlatához, rendeleteket ad ki és alkalmazza is azokat, úgy tesz, mintha valóban igazodnának ezek az új helyzethez és a demokratikus intézményrendszer kiépülését szolgálnák. Ahelyett, hogy egy olyan egyezményes rendszert igyekezne kialakítani, amely biztosítaná a rádió és a televízió függetlenségét, inkább arra törekszik, hogy állami hivatalnokokkal töltse be a médiák kulcspozícióit. Elképzelésük szerint a médiák feladata az, hogy tükrözzék a kormány és a koalíciós pártok álláspontját és mondjanak le a kormány bírálatáról. A minisztériumok folyamatosan nyirbálják az önkormányzatok jogait és a helyi közösségek ügyeiben maguknak igyekeznek döntést hozni. A formálisan független önkormányzatok nyakába ültetik saját hivatalnokaikat, akik ellenőrzik és irányítják az oktatás, az egészségügyi szolgálat és a szociális programok helyi szerveit, s nem hagyják érvényesülni az önkormányzati kezdeményezéseket. A lakosság által választott szervek helyett államhivatalnokok szava a döntő emberi létkérdésekben is. Az olyan közélet, amelyet nem független tömegtájékoztatási eszközök jellemeznek, ahol ezeket kijelölt államhivatalnokok ellenőrzik, ahol állami kliensrendszerben működik a gazdaság, nem nevezhető demokratikusnak, mi több, egy eljövendő demokrácia alapjait sem teremtheti meg. A magyarok a színtiszta fasizmusnak és a színtiszta sztálinizmusnak csak egy-egy rövid időszakát élték meg. A látszólagos parlamentarizmus mögött megbúvó egypártrendszernek azonban annál hosszabb története van Magyarországon. Ilyen helyzet uralkodott itt az 1867-es kiegyezést követően egészen a második világháborúig. A két háború közötti években formálisan jogállam létezett, de a közéletet tekintélyelvűség jellemezte és egyáltalán nem volt demokratikusnak nevezhető. A látszólag liberális, puha diktatúrának is egy hosszabb időszakát tudhatják maguk mögött a magyarok. Ilyen volt a Kádár-rezsim. Az új egypártrendszer kicsiny és gyenge ellenzékkel, amely nem képes hatékonyan befolyásolni a közvéleményt, s így nincs is lehetősége arra, hogy kormányra kerüljön, egy, az elmúlt hosszú esztendők hagyományaira és az emberek közömbösségére támaszkodó rendszer - íme, ez jelenti a magyar demokrácia valódi fenyegetését. Ahhoz, hogy felvegyük vele a harcot, elengedhetetlenül szükséges az összes etatizmus és populizmus ellenes demokratikus erő szövetsége. Szalai Attila fordítása A Ki fenyegeti a magyar demokráciát? A Beszélő főszerkesztőjének cikke a Capzeta Wyborczában Lengyelország legnagyobb példányszámú napilapjának, a Gazeta Wyborczának július 25-26-i, hétvégi számából Kőszeg Ferenc közreműködésével megtudhatja a lengyel olvasó, mit is gondoljon a magyar demokráciáról. A hazai szabaddemokratákéhoz hasonló eszmeiséggel szerkesztett újság élén Adam Michnik, Kis János és az SZDSZ belső köreinek közeli jó barátja, a balra kacsingató lengyel liberalizmus egyik vezéralakja áll. Azt gondoltuk, hogy egy nyilvánvalóan magyarul megírt cikket lengyelből ismét magyarra fordítani szerencsétlen dolog, de sajnos, a szerző megkeresésünkre sem tudott szolgálni az eredeti szöveggel, ugyanis, mint mondta, idén februárban, Triesztben, angol nyelven elhangzott előadásának megszerkesztett változatát közölte a lengyel lap. írását azonban lengyelül is olyan tanulságosnak ítéltük, hogy szeretnénk megismertetni vele olvasóinkat íme tehát a magyar fordítás: II. évfolyam, 181. szám.1992. augusztus 1., szombat BELFÖLDI Ors^gu- Nem nézett a menekültek szemébe... A tévéelnök és a cenzúra A szegedi Közéleti Kávéház mindenre elszánt közönsége vállalta, hogy lemarad az olimpiai közvetítés egyik magyar aranyáról, csakhogy szemtől szembe ülhessen az „Értelmiség '92 nyári egyetem" két előadójával, Ágh Attilával és Hankiss Elemérrel, akik a hazai írástudókat képviselték a Tisza-parti értelmiség előtt. Asztalszomszédaim párbeszédét villámgyorsan feljegyeztem, mivel nem akármilyen felvezetésként szolgált a későbbiekhez. - Hallgattad a rádiót? Ágh Attila kijelentette: az az értelmiségi, aki a kormánnyal „tart", osztályáruló... - Eszébe se jutott, hogy a rendszerváltással illene „tartani"?... - Osztályárulókat emlegetett... A Közéleti Kávéház sajátossága (a Hági étterem, mint környezet kitűnően oldja a hangulatot) a nyitottság, így történhetett meg, hogy miután a két vendég ügyesen megszellőztette külön-külön a másik előadó elévülhetetlen érdemeit tudományos és közéletünkben, s amint Ágh Attila fejtegetni kezdte a köztársasági elnök pótolhatatlan szerepét a magyar demokrácia erőviszonyainak alakulásában, egy közbeszóló rendre utasította: szeretne pártpolitikától (s ízléstelen hajbókolástól) mentes vitát hallgatni. Egy másik közjáték is megzavarta a langyos elemzéseket, amit a két főszereplő tartott. A közönség soraiból szólónak elég szerencsétlenül megválasztott történelmi példázata miatt el kellett viselnie néhány vöröslő arcú polgártársunk türelmetlen közbekiáltását, amely imigyen hangzott: Hülye! Megjegyzendő, hogy mindezt Hankiss Elemér közéleti tévéelnöki szereplése indukálta. Vagy talán a vitaest vezetőjének, Besenyi Sándornak a fölvezetése, miszerint Szegeden egyesek Hankiss urat nemzeti hősnek nevezték? Mindezt a tévéelnök rezzenéstelen arccal hallgatta végig. Pedig sokat európaizott - európai kultúráról, demokráciáról, polgárságról beszélvén. Megcsillantotta katedrahumorát is. - Fölállok, mivel ülve hadarok - kezdte párbeszédnek szánt szereplését, ugyanis legalább hét, de lehet, hogy tíz kérdést tett fel a hallgatóságnak, válaszra várva. Az ötödik például így hangzott: Hogyan viszonyuljunk Jaltához, Trianonhoz? Érzésem szerint tudatosan markolt nagyot Hankis úr. A közönség soraiból ennél gyakorlatiasabb, testre szabott kérdést kapott - olyat, amire személyisége lényegéből fakadóan válaszolhatott... volna. Vajdasági menekült, maga és társai nevében érdeklődött: miért akadályozta meg a délvidéki magyarság rovására elkövetett titói népirtásról szóló dokumentumfilm bemutatását? Hankiss Elemér, az MTV elnöke röviden elintézte e kérdést. Megtudhattuk: „sokszor elmondta" már, hogy a Panoráma főszerkesztője előtt magánvéleményét fejtette ki, midőn feltette a kérdést: van-e jogunk arra, hogy a vajdaságiak bőrére politizáljunk? Ő nem cenzúráz, Chrudinák Alajos maga döntött, s ő vette le a műsorról a filmet... Mindezek elhangzása után Hankiss úr komoly szellemi erőfeszítést tett, be bizonyítvány úgy általában, hogy ezek a vajdaságiak, menekültek vagy nem, néha badarságot kérdeznek. A délvidéki e reakció hallatán maga elé suttogta, azért hallhatóan: - Látták? Hankiss úr nem nézett a szemünkbe... Pataki Sándor Közös a verőlegény A román köztársasági elnök husángos rendcsinálóinak szereplése után nem sokat kellett várni, hogy nálunk is megjelenjen a közéletben a politizálásnak eme barbár formája. Mint emlékezetes a Független Kisgazdapárt székházában kerültek elő a botok, nagyobb nyomatékot adva Torgyán József elnöki utasításának. Hogy a rózsadombi ügyvéd-elnöknek valójában miért volt szüksége a nehéz fiúk bevetésére a botrányokozáson túl, egyelőre rejtély. Az azonban mára kiderült: a verőlegényeket Romhányi Lászlótól, a nemrég gyilkosságra való felbujtás gyanújába keveredett pártvezértől kapta. Ez a kölcsönzött légió tartja jelen pillanatban is megszállás alatt a kisgazdaszékházat, élén Mozsár Mihállyal, Torgyán doktor szabómesterével, aki kisgazdatagsága mellett a Magyarok Nemzeti Szövetségének is oszlopos - újabban olló helyett karót csattogtató - vezetőségi tagja. Kérdés, hogyan lehet valaki egyszerre két bejegyzett párt tagja. De sokan tanúsítják, így Németh Béla pártfőtitkár, hogy a Jurta Színház-beli gyilkosság gyanúsítottjai - verőlegényei - közül többen szintén megfordultak a székházban. Ugyanis, miután Torgyán József megállapodásban vállalta el Romhányiék politikai képviseletét a parlamentben, egyre szorosabbá vált közöttük, pontosabban a Nemzeti Ellenzéki Kerekasztalnak elnevezett szélsőséges politikai formáció között a kapcsolat. A kudarcba fulladt „harag napja" tüntetés befolyásos szervezői és kivitelezői között meghatározó szerepet kaptak a Romhányi-hívek. Ezen időszak óta szabad bejárásuk van a kisgazdákhoz, helyesebben Torgyánhoz. Felelős politikusok mind gyakrabban feszegetik, kik mozgatják valójában Torgyán Józsefet. A politikai alvilágban ugyanis nem ritka olyan erők finanszírozása, amelyek más - jelen esetben jobboldali -jelszavakat festenek a cégérre, de a valóságban az ellenkező oldalnak tesznek felbecsülhetetlen szolgálatot. Például belülről vernek szét egy hatalmon lévő pártot. A cél elérésében pedig nem válogatósak sem a kenyéradók sem a végrehajtók. A mára fogdába került Romhányitól sem volt nehéz verőlegényeket kölcsönöznie a magát első számú kisgazdának kikiáltó Torgyánnak. Németh Zsolt Az ORFK az Egyenlegről Az Országos Rendőr-főkapitányság tegnap sajtótájékoztatóján cáfolta az Esti Egyenlegben június 30-án a kerepestarcsai menekülttáborral kapcsolatban elhangzottakat. A tájékoztatón kiderült: nem igaz - miként a TV adásában két idős kerepestarcsai lakos kijelentette, hogy lövöldözés lett volna a táborban. Az ORFK illetékese megerősítette, hogy Kerepestarcsán másfél hónapja nem volt komolyabb incidens. ---------------------------------------------KVtírt: Egyeztető tárgyalások a hitelezőkkel A Vállalkozói Takarékszövetkezet továbbra is élni akar Megtartották első egyeztető tárgyalásukat tegnap a gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet vezetői és a pénzintézet hitelezői. A tárgyaláson részt vett a BEFÉSZ képviselője és Szabó János, az Állami Bankfelügyelet biztosa. A betétesek és a bank vezetői azért ültek asztalhoz, hogy megoldást találjanak a jelenlegi helyzetre. A Takarékszövetkezet igazgatóhelyettese, Asztalos Erzsébet elmondta az MTI-nek, hogy csütörtökön közgyűlést tartottak a tagok kétharmadának részvételével. A tulajdonosok ígéretet tettek arra, hogy - ha sikerül elkerülni a felszámolást - mindenben közreműködnek a gyors forrásszerzés érdekében és tulajdonosi részarányukat a hitelezők kielégítésének mértékéig csökkentik. Az Ybl Bankhoz hasonlóan a Vállalkozói Takarékszövetkezetnél is szó lehet a követelések bizonyos hányadának tőkésítéséről, a fennmaradó részt pedig ez esetben átütemeznék. A fedezetekről szólva Asztalos Erzsébet elmondta: a 3 milliárdos követeléssel szemben a mostani értékelés szerint több, mint 4 milliárdos fedezetet állíthatnak szembe. Ezek többségére a Takarékszövetkezetnek van prioritása. Arról is beszámolt, hogy februárban már folytattak egy vizsgálatot az ÁBF megbízásából a pénzintézetnél, amely megállapította, hogy a működés jogszerű volt. A Takarékszövetkezet - Asztalos Erzsébet szerint - tavaly novemberben kérelmezte a Cégbíróságtól, hogy részvénytársasággá alakulhasson, döntés azonban máig sem született. A Bankfelügyelet nem változtatta meg azt az álláspontját, hogy nem tudomásulvételi, hanem hozzájárulási joga van az rt. megalapításához. Asztalos Erzsébet szerint a hozzájárulás megadása meggyorsíthatta volna a működési forma tisztázódását. Hangvandálok A csütörtöki langyos nyárestén pihenéshez készülődtek az agárdi Hunyadi János utca lakói. Ki-ki a maga módján. Beszélgetve a hétvégi ház teraszán, locsolgatva a kertet, vagy üldögélve a televízió előtt. Az egyik háznál a szokásosnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, motorzúgás, ajtócsapódás, nevetgélés és hangos rockzene a javából. A nyárestébe ez is belefér. Pontosabban beleférne tíz óráig, ha még számítanának valamit a rendeletek, vagy az egymás mellett élés íratlan szabályai. Szólt a zene tizenegykor, éjfélkor, de még fél egykor is, beterítve vad hangokkal a máskülönben csendes, békés nyaraló vidéket. Kevesen alhattak a környéken, mégsem akadt senki, aki a mulatozókra szólt volna. Talán arra gondoltak, hogy nem lenne bölcs dolog felbosszantani annyi embert. Ha elmérgesednék a vita - az artikulálatlan ordítozás alapján erre volt esély -, ki tudja, meddig fajul. Rendőrségig, önkormányzatig, bíróságig? És ott kinek a javára döntenének ebben a nagy demokráciában, amelynek a csúcsain is fura döntések születnek. Talán erre gondolt az egyszerű agárdi nyaraló polgár, miközben álmatlanul forgolódott és morgolódott. (bánó)