Új Magyarország, 1993. május (3. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 118. szám

12 III. évfolyam 118. szám 1993. május 22., szombat ^ ^Cjf DOKUMENTUM Töltényhüvelyek a padláson 02 .) Változatlanul a Földművelésügyi Mi­nisztérium épülete vizsgálódásunk tárgya. A visszaemlékezők sorban el­mondják, mit tapasztaltak az épület­ben a lövöldözés előtt, alatt és után. Harminchét év távolából nem könnyű azt a napot visszaidézni, amely olyan tragikusan végződött. A kérdezők ma nem tehetnek mást, mint meghallgat­ják mindazokat, akik elbeszélik a múltat, bármilyen ellentmondásos is egyesek emlékeinek sora. Nekünk azonban írásainkban ragaszkodnunk kell az emlékezők állításaihoz, nem változtathatjuk meg azokat. Ennek el­lenére biztosak vagyunk abban, hogy sorozatunk végére kikerekedik a kö­zelítő igazság. - Hogyan kerültünk mi oda a haverom­mal? - tette fel önmagának a kérdést L A, majd így folytatta: - Előző nap jött a hír­rel, hogy másnap, tehát október 25-én menjünk el délelőtt a Parlamenthez, a Kossuth térre, mert nagygyűlés lesz és Nagy Imre is beszélni fog. Mind a ketten a Műszaki Egyetem gépészmérnöki ka­rára jártunk, '57-ben diplomáztunk. Nem tudom, hogy pontosan mikor ta­lálkoztunk a Kossuth híd budai oldalán, ő a Hess András téri kollégiumból jött, én a 9-es villamossal. Ezután szépen el­kezdtünk ballagni a Kossuth hídon át a pesti oldalra. Már átértünk, és a rakpart fölött járhattunk a Parlament sarkától tíz-tizenöt méterre, amikor elkezdődött a lövöldözés. - Mit rögzített az emlékezete? - Megmaradt bennem a kép, ahogy egy ember odakap a lábához - mintha ma látnám -, és eldől a lövés irányába. Hát­tal volt nekem, és nyilván - a többiek­kel együtt - be akart menni a térre. - Hol történt ez pontosan? - Ott, ahol a Kossuth híd képzeletbeli folytatásaként eléri az ember az I-es ka­put. Több embert is láttunk ezen a ré­szen összeesni, akik úgy dőltek el, mint a zsákok. - Honnan kaphatták a lövéseket? - Valószínű, hogy a Parlament föld­szinti pinceablakaiból célozhatták meg a lábukat. - Saját szemével látta, hogy a pinceablak­ból lőttek? - Onnan kellett. Több évig voltam katona... - Onnan kellett vagy onnan látta? - Onnan kellett lőni. Ha az ember a bal lábához kap és a lövés irányába dől el, így logikus. - Amikor jöttek át a hídon már lőttek? - Nem. Nyugodtan sétálva tettük meg a háromszáz-négyszáz méteres utat a többiekkel, s amikor - ahogy már említettem - a Parlament sarkától tíz-ti­zenöt méterre voltunk, akkor kezdő­dött el az egész hacacáré. - Ezek lehettek az első lövések? - Igen. Amit mi akkor láttunk és ér­zékeltünk. Előtte nem volt semmi. - Sok ember volt az I-es kapunál? - Nem. Elszórtan mentek, két-há­­rom-öt méter távolságra egymástól. - Egyes visszaemlékezők nagyobb tömeg­ről beszélnek, akik az I-es kapunál verődtek össze. - Nem, ott nem volt tömeg. - Általában befelé mentek az emberek a térre? - Befelé. - Milyen fegyverből adhatták le a lövése­ket? - Azóta se tudtam tisztázni magam­ban, és a haverommal is azon tanakod­tunk, hogy vajon 12,7-es géppuskával lőttek-e. Egyes lövéseket. - A lövöldözés kezdetekor egyes lövéseket adtak le? - Nem. Közben. Mialatt a sorozat­­lövéseket lehetett hallani. - Kisebb vagy nagyobb sorozatokat? - Kisebbeket. Nem voltak hosszúak, mint amikor az ember meghúzza a gép­pisztolyt és 72 szalad ki... - Nem erről volt szó. - Nem. Olyan 10-es, 15-ös... a jó isten tudja... S mondom, közben mintha hal­latszottak volna a 12,7-es géppuska durranó lövései. Az akkori légvédelmi géppuska volt ez. A barátom, B. Gy. I. is páncélos volt, és mind a ketten erre gyanakodtunk. -Ön és a barátja hogyan reagáltak a lö­vésekre? - Tíz-tizenöt másodpercig sokkos ál­lapotba kerültünk, majd utána fütty, hátat fordítottunk az egésznek, és a Kossuth hídon visszarohantunk Budá­ra, miközben világrekordot javítottunk bizonyosan, mert mint az őrültek, úgy próbáltunk szaladni. - Azután is folytatódott a lövöldözés, hogy futottak visszafelé? - Önökre nem lőttek? - Miránk nem. - Sétálás vagy futás közben láttak a pesti rakparton harci járműveket vagy katoná­kat? - Nem, nem, nem. A haladás irányá­ba néztünk, visszafelé meg csak a roha­nással voltunk elfoglalva. A Szent An­­na-templom oldalépületének közelé­ben, az Aranyhal utca sarkán, a Bem rakpart 26-os számú ház előtt beszél­gettünk, amikor egyszer csak bumm, nagyjából felettünk, a ház ötödik eme­leti erkélyén egy lövedék robbant, amit szemből küldtek át... Potyogtak körü­löttünk a kövek. - Mivel lőhettek? - T-34-essel, ez biztos. Hetvenhatos lövedékkel. Utána még jól szemügyre vettük a lyukat, s aztán úgy döntöt­tünk, hogy elmegyünk onnan a fenébe. Egy ideig a környéken tébláboltunk, végül elindultunk a Szabadság híd irá­nyába, átjöttünk a hídon megint Pestre, és a Vámház körúton, a Bajcsy-Zsi­­linszky úton át eljutottunk a Báthory utcába, ahol feljöttünk egészen a Föld­művelésügyi Minisztérium sarkáig. - Kíváncsiak voltak, hogy mi történt? - Igen. Mire az FM-hez felértünk, kö­rülbelül két óra lehetett. - Mit láttak, amikor odaértek a térre? - Az FM sarkán, ahol egy fa is áll, hat­nyolc ember társalgott. Mi is bekapcso­lódtunk a beszélgetésbe. Ezek az embe­rek határozottan állították, és mutatták is - amit a saját szememmel is láttam -, a IV-es és az V-ös kapu fölött, hogy a tizenkettedik ablakban, a Parlament sarkában, a második emeleten géppus­ka állt egy asztalon és csövével a térre nézett. Hogy mikor került oda, nem tu­dom, de beszélgetőtársaink állították, hogy onnan is lőttek. Mindenesetre amikor jól szemügyre vettem, jól lát­tam, hogy áll mellette valaki. - A 2-es villamos vonalán, az enyhén dombos szakaszon látott-e halottakat? - Nem. - Feltehetően addigra már elszállították őket. - De hadd mondjam tovább... ugyanis mi bementünk az FM-be is. - Hová? - Az FM-be, az oldalbejáraton. - Csak elöl vagy hátul lehet bemenni az épületbe. Ha elöl jutottak be, nyilván az ár­kádokat tekinti oldalbejáratnak. - Lehetséges, de én oldalbejáratra emlékszem. - Simán beengedték önöket? - Simán. Az első emeleten betéved­tünk valami miniszterhelyettes szobá­jába. A sarok felé lehetett, és ablakai a térre néztek. Legalább nyolcan-tízen voltak ott, mindenki halálsápadtan. A szörnyűségről beszéltek, ami történt. Többen állították, hogy fegyvereseket lát­tak leszaladni a padlásról. A padlásról? Hű, gyerünk fel megnézni! - mondtuk magunkban. - Nem mondták, hogy ők már fent jártak a padláson? - Nem, nem. Ők nem voltak fent, ak­kor, a tetőn. Csak arról beszéltek, hogy láttak lerohanni fegyvereseket. Határo­zottan állították. Több nő és férfi volt ott, a nők sírtak. Borzalmas volt a han­gulat. - Felmentek a padlásra? - Igen. - Vagány fiatalemberek lehettek, ha erre vállalkoztak. - Én huszonhat éves voltam, B. Gy. I. huszonkettő. Négy évvel később kezd­tem el az egyetemet, mint ő, mert más akartam lenni, meg két évig katonás­kodtam. - Nem akadályozták meg önöket abban, hogy felmenjenek? - Nem. Egy kőlépcsőn haladtunk föl­felé, s mikor a padláshoz értünk, valami vasajtón mentünk be. - Nyitva volt? - Igen. - Mit tapasztaltak? - Nehezen lehetett kinézni az abla­kon. Úgy kellett valósággal felkapasz­kodni. - Az ablakok is nyitva voltak? - Mind a négy ablak nyitva volt. - Egy helyiséghez tartozott a négy ablak vagy többhöz? - Négy részből állt a padlás, s az ab­lakok is e szerint tartoztak egyikhez és másikhoz. - Ránéztek a Kossuth térre. - Igen. S a négy ablaknál összesen tíz-tizenöt töltényhüvelyt találtunk a föl­dön. Tökéletes, gyönyörű, fényes, réz­ből készült töltényhüvelyeket, amiket pár órája lőhettek ki... - És milyen fegyverből? - Géppisztolyból. Egységes lövedé­kek voltak, amelyeket pisztolyba és ak­kori géppisztolyba is használtak. - Nem gondolt arra, hogy zsebre tesz egyet? - Nem. Különben is, a gyártási szám nincsen rajta. - Ön szerint hogy lőhettek ezekből az ab­lakokból? - Elég nehezen. Mert - ahogy már mondtam - fel kellett kapaszkodni ot­tan... - De hát akkor nem tudtak kilőni! - De ki lehetett lőni! Onnan ki lehet lőni, hogyha nagyon akar az ember, a térnek a másik szakasza felé. Kétségte­len, hogy géppisztollyal nagyon nehéz, hosszan, olyan helyzetben lövöldözni. Mert a géppisztolynak súlya van, tök is, szóval kellemetlen. Meglehet, hogy megpróbálták... - Ilyenkor szokták megkérdezni a bírósá­gon: esküszik, hogy látta a töltényhüvelye­ket? - Esküszöm. Katolikus ember va­gyok, akár a templomban is megeskü­szöm. Nézzék, az ember életében van­nak olyan dolgok, olyan emlékek, ame­lyek úgy rögződnek, mintha most tör­téntek volna. - Nyilvánvaló, hogy az FM padlásteré­nek ablakaiból nem lehet a tömegre lőni. - Onnan valóban nem lehet a tömeg­re lőni! Kő András-Nagy J. Lambert (Folytatása a szerdai számunkban) A Kossuth híd 1956-ban Archiv felvétel Kerestük... megtaláltuk! Szerb László kaposvári, és Kenes­­sey Csaba svájci olvasónk segít­ségével megtaláltuk Keresztfalvy Istvánt, akinek a menyasszonya 1956. október 25-én a Kossuth téren halt meg. Dr. Balogh Mari­anra fordult hozzánk azzal a ké­réssel, hogy segítsünk megtalál­ni unokatestvérének, Balogh Er­zsébetnek a valamikori vőlegé­nyét. Keresztfalvy Istvánt a napok­ban telefonon hívtuk fel Zürich­ben. - Emlékszik még arra a lányra, akit Balogh Erzsébetnek hívtak? - Hogyne, hát együtt jártunk! - Hogyan keveredtek a Kossuth térre október 25-én? - Volt egy békés demonstrá­ció, és mi is meneteltünk a tó-Balogk Erzsébet, aki a téren halt meg meggel... Aztán amikor a lövöldözés elkezdődött, lebújtunk a Parlament el­őtti kör alakú szellőztetőnél, azt hiszem, ez volt a funkciója.­­ - Hol volt ez pontosan? - A Parlament déli részén, a parkban. Azt hiszem, most is van ott egy füves rész. Ha jól emlékszem rá, körülbelül öt méter átmérőjű kör lehetett, ková­csoltvas rácsozattal. Az építmény egyébként kőből készült. Nos, e mögé búj­tunk le a lövöldözés kezdetekor. Egymás mellett kuporogtunk, összebújva guggoltunk, amikor egyszer csak szétlőtték „Öcsi" fejét. Szétloccsant darabok­ra, miközben nekem - s ez a félelmetes az egészben - semmi bajom nem történt! Egy karcolásnyi sérülés nem volt rajtam! Ő meg azonnal meghalt. - A szellőztető melyik részén próbálták védeni magukat a lövések elől? - Nem a Parlamenthez közelebb eső részen buktunk le, hanem inkább a déli részén a körnek. A lövés tehát valószínűleg nem a Parlamentből érkezett, hanem a Kossuth híd felől. - A történtek után ön mit csinált? - Azt még megvártam, amíg a halottakat közösen bevittük egy kapu alá, így Erzsit is, s aztán eljöttem a térről. Később megkerestem, hogy melyik te­metőbe vitték. - Melyikbe? - A Kerepesibe. Ott tárolták a halottakat, és közöttük sikerült megtalálnom. Végül aztán a Rákoskeresztúriban temették el. - Ön mikor hagyta el Magyarországot? - Nem sokkal azután, hogy ez történt. Megírhatják, hogy azért jöttem el Magyarországról, mert azt mondtam: ahol ilyen dolgok történnek, ott egy percig sem maradok! - Hogyan alakult kint az élete? - Mint a többi emigránsé. Voltam menekülttáborban, dolgoztam fizikai munkán, építkezésen. - Boldog ember lett? - Nézzék, sikerült jó egzisztenciát kialakítanom... - Jár haza néha? -1974 óta rendszeresen, hiszen még élnek Magyarországon családtagjaim. - Eszébe jut néha ami 1956-ban a Parlament előtt történt? - Hogyne, ezt nem lehet elfelejteni.

Next