Új Magyarország, 1994. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-01 / 76. szám

Kormányszóvivői tájékoztató összefogás a gazdasági bűnözés ellen A napjainkban végbemenő gyors ütemű gazdasági átalaku­lás és a korábbi gazdaságirányí­tási és ellenőrzési rendszer fel­bomlása a gazdasági bűnözés növekedését hozta magával. A kormány mindent megtesz e kedvezőtlen jelenségek vissza­szorítására. Ezt példázza a kabi­net tegnapi döntése, amikor a miniszteri kar a gazdasági bűnö­zés megelőzése, felderítése és a hatékonyabb felelősségrevonás érdekében úgy határozott, hogy április 1-jével felállítja a Gazdaság­­védelmi Koordinációs Bizottságot Józsa Fá­brin belügyminisztériumi államtitkár irányításával. Kónya Imre belügyminiszter a tegnapi kormányszóvivői tájé­koztatón azt is elmondta, hogy a bűnüldözés a bűnözők mögött kullog, de ezzel a lépéssel behoz­hatja hátrányát. A tárca átfogó kampányt dolgozott ki, hogy az ügy érdekében valamennyi érin­tett állami ellenőrző és felügye­leti szerv összehangoltan tevé­kenykedjen, és a gazdasági tör­vények megalkotásával is ipar­kodjanak elhárítani az esetleges visszaélések lehetőségét. (Folytatása a 4. oldalon) POLGÁRI NAPILAP Moszkva törlesztene Viktor Csernomirgyin budapesti tárgyalásai Ünnepélyes külsőségek között, katonai tisztelet­­adással fogadták tegnap Viktor Csernomirgyint, az Oroszországi Föderáció kétnapos hivatalos látoga­tásra Magyarországra érkezett miniszterelnökét. Csernomirgyin, aki első ízben jár kormányfőként Magyarországon, Boross Péter miniszterelnök meghívásának tesz eleget. A még fennmaradt orosz adósság törlesztésére re­ményt adó látogatás kezdetén a két kormányfő először csaknem egyórás négyszemközti megbe­szélést folytatott, közben Kádár Béla külgazdasági miniszter és orosz partnere, Oleg Davidov külgaz­dasági miniszter vezetésével ülést tartott a Ma­gyar-Orosz Kereskedelmi és Gazdasági Együtt­működési Kormányközi Bizottság, majd Boross Pé­ter és Viktor Csernomirgyin vezetésével a tágabb kí­séret bevonásával ült tárgyalóasztalhoz a magyar és az orosz küldöttség. A délután folyamán a ven­déget fogadta Göncz Árpád magyar államfő. A pro­gram szerint ma írják alá a kormányközi megálla­podásokat, így az idei árucsereforgalomra vonat­kozó jegyzőkönyvet és a kettős adózás elkerülését célzó megállapodást. (Folytatása a 3. oldalon) Az orosz kormányfő a főváros panorámájában is gyönyörködött FOTÓ: MTI - CZECH ATTILA II. János Pál pápa 1993-ban Pünkösdkor hirdette ki az Apostoli Szentszék döntését Magyarország új egyházmegyei felosztásáról. Ennek a döntésnek értelmében létrehozott Esztergom-budapesti Főegy­házmegye történetében először tartottak Budapesten tegnap olajszentelést. Az olajszenteléssel a pap­ság alapítására emlékeznek Isten szolgái. Az ünnepi szentmisét - amelyen részt vett Angelo Acerbi pápai nuncius - Paskai László bíboros és püspöktársai celebráltás^ ^TI FOTÓ: T. ASZTALOS ZOLTÁN -V. "'IV-'O Örvend minden teremtett lény A Parsifal az Operaházban ' Zenei életünk tradíciójává vált az utóbbi években, posztosban elhangzó művet, az idén március 30. hogy az Operaház, követve a világszínházak példáit, után ma. Nagypéntek napján, majd április 16-án és a Nagyhéten és a húsvéti ünnepek táján Richard Wag­ 20-án. ner legnagyszerűbb alkotását, a Parsifalt tűzi műsor­ (A mű első magyarországi bemutatójáról és nyolcvan­éves diadalútjáról szóló írásu­k a 7. oldalon.) ra. A közönség várja és hálásan fogadja a több szere-i ■. j i 'Á|\ ' rt ] r,} .-OA Aláírták a hebroni megállapodást Tel-avivi tudósítónktól: Kairóban tegnap aláírták Iz­rael és a PFSZ megállapodá­sát a hebroni biztonsági in­tézkedésekről. A megegye­zés több szempontból for­dulópont a két fél maratoni tárgyalásaiban, amelyek az emlékezetes hebroni vérfür­dő óta jobbára szüneteltek, illetve valamiféle „diplomá­ciai hidegháború" jegyében folytatódtak. A tegnapi egyezmény szerint Izrael hozzájárult egy 160 tagú ENSZ -karha­talmi alakulat jelenlétéhez Hebron városában. Ez az el­ső eset, hogy Izrael állama hozzájárulását adja bármi­féle nemzetközi jelenléthez a megszállt területeken. A megállapodás értelmében az ENSZ-alakulatok hebro­ni tartózkodása három hó­napi időtartamra szól, és kölcsönös megegyezéssel fel is újítható. (Folytatása a 1. oldalon) V­ARA: 18,50 FT IV. ÉVFOLYAM, 76. SZÁM • 1994. ÁPRILIS 1., FENTEK Kollégiumsors A kollégiumok­­ húsz év alatt (tehát lassan, de módszeresen)­­ aláztattak az oktatási rendszer mostohagyerekeivé: elveszítve önállóságukat többnyire valamely iskola „fennhatósága" alá ke­rültek, ami csak látszatra nem is olyan nagy rész. Ráadásul a rendszerváltozást követően az addiginál is lehetetlenebb helyzet­be kerültek. Ugyanis a kollégium - értelemszerűen -„idegen "gyer­mekeké, így nem tartozik a fenntartó önkormányzatok érdekszfé­rájába. A felhasználóknak (szülő, diák) pedig nincs lehetőségük érdekvédelmet gyakorolni, befolyásolni, netán ellenőrizni a „gaz­dát", mert még potenciális választóként sem vehetők számításba a kollégium székhelyén. Az oktatási törvény ugyan enyhített né­hány gondon, de a belső fejlődést gátló szabályozási ellentmondá­sokat nem volt képes feloldani.Így hát a kollégiumok - kevés ki­vétellel - tárgyi, szakmai, személyi feltételeket illetően egyaránt orvoslásért kiáltanak. Radikális lépésre volna sürgősen szükség amely visszaadja a kollégiumoknak a 70-es években elvett gazdasági és szakmai au­tonómiájukat, lehetővé teszi azt, hogy mint a szülő - és nem, mint az iskola! - meghosszabbított karja működjenek, tisztázza az érdekeltségi viszonyokat. Szakemberek szerint a valódi megoldás az, ha az állam a fenn­tartó, még célszerűbb lenne közalapítványi formát választani­a a finanszírozásra. Ezzel kivédhető a centralizálás vádja, másrészt a költségvetés köteles fontosságának megfelelően kezelni az ügyet. Hogy miért oly fontos ez az ügy? Nos, a 14-18 éves korosztály­ban minden harmadik-negyedik gyerek kollégista, s az iskola­­struktúra belátható alakulása folytán ez az arány biztosan to­vább nő. Tűrhető-e, hogy duplán mostoha legyen a sorsuk? Medve Imola Jeszenszky ma nyújtja át Athénben Elsőként Európához Munkatársunk telefonjelentése: Az eredeti tervek szerint ma a reggeli órákban adja át Athén­ban Jeszenszky Géza külügymi­niszter hazánk hivatalos csatla­kozási kérelmét Theodorosz Pan­­galosznak, az európai ügyek mi­niszterének. Azért éppen Athén­ban, mert pillanatnyilag Görög­ország látja el az EU angol alfabe­tikus sorrendjében az elnöki posztot. A mai napon a magyar diplomácia vezetője találkozik az Európai Unió soros elnökségét be­töltő Görögország vezetőivel is. (Folytatása a 3. oldalon) Békefenntartó ENSZ-katonaként utazik Kuvaitba hat, Mo­­zambikba egy magyar katonatiszt. A tegnapi ünnepélyes bú­csúztatón elhangzott, hogy júliustól mintegy százhúsz-százöt­­ven magyar ENSZ-katona szervezett kiképzése kezdődik meg Budapesten. Mivel a létszám még nem teljes, április közepéig várnak további jelentkezőket a tisztek, tiszthelyettesek, sorka­tonák, illetve tartalékosok köréből. Képünkön a kuvaiti szol­gálatra készülő Horváth Béla őrnagy búcsúzik családjától. FOTÓ: CSER ISTVÁN Az URH-n is lóghatja!­­ Hallgassa a ! Reggel 6-tól A rádiót! 24 óráig AmSIOkHz (középhullám) Fm 89,5 és 93,9 Nshz (ultrarövid huh­óz­) RÁDIÓ

Next