Új Magyarország, 1994. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-14 / 112. szám

16 IV. ÉVFOLYAM, 112. SZÁMmagazin 1994. MÁJUS 14., SZOMBAT A a brit hidrogénbomba körül­ i amerikai National Resources De­fense Cofucil (NRDC, Nemzeti Erő­források Védelmi Tanácsa) vaskos, 500 oldalas katesot jelentetett meg a lrt,­ francia és kínai am­m­feg­yvor próbák részleteiről. A kiadvány egy­ik szenzá­­ciója az az állítás, hogy Nagybritannia első két hidrogénbomba kísérlete 1957. májusában és júniusában sikertelen volt, annak ellenére, hogy mind a brit sajtó, mind pedig Harold MacMillan akkori brit miniszterelnök ennek ellen­kezőjét jelentette be! Megtudható a kötetből továbbá, hogy a brit hidro­génbomba terveket csendben elejtet­ték azután, hogy 1958-ban az USA és az Egyesült Királyság felújította együttműködését az atomfegyverek kutatása terén. Az ezután kifejlesztett brit hidrogénbomba már az amerikai modell „majdnem tökéletes másolata". A büszkeségükben sértett brit történé­szek természetesen vitatják a kötet ál­lításait, és szerintük a szerzők követ­keztetéseiket csupán a kísérleti rob­bantásokkal kapcsolatos információk­­ra alap­ozzák. A britek ugyanis saját történészeik szerint csupán néhány kí­­sérlet után már hadrendbe állították atomfegyverüket, szemben az ame­rikai és francia gyakorlattal, ahol előbb nagyszámú kísérleti robbantást végeznek. A­z NRDC kötete többek között azt is állítja, hogy a brit Királyi Légi­erő első számú nukleáris fegyvere, a WE177 jelű hidrogénbomba, ame­lyet 1966-ban rendszeresítettek, lé­nyegében az amerikai fegyver Nagy-Britanniában gyártott változa­ta. A kötet egyik szerzője, Stan Nor­ris megerősíti, hogy több elképzelés is van a WE177 bomba eredetéről. Az a körülmény azonban, - állítja Norris - hogy a britek összesen csak négy kísérletet végeztek a kritikus fejlesztési periódusban, 1962-1965 között, tarthatatlanná teszi azt a ki­jelentést, hogy a bomba eredeti brit fejlesztés. A WE177 és továbbfejlesz­tett változatai ehelyett teljes mérték­ben az amerikai B57 és B61 fegyve­rek tervein alapultak, ennek ered­ményeképpen a WE177 „80-90%­­ban megegyezett az amerikai bombával." N­orris szerint az 1957-es kísérle­tekben a mindössze 200-300 kiloton­­nás robbanás arra utal, hogy a bom­ba második, termonukleáris fokoza­ta nem működött. Csak jóval ké­sőbb, novemberben sikerült a bri­teknek valódi termonukleáris rob­banást létrehozni. Mindenesetre 1958-ban a britek saját terveiket ki­selejtezték. John Simpson, a Southampton Egyetem Mountbatten Centre for International Studies (Nemzetközi Kutatások Mountbatten Központja) vezető történésze azonban nem fo­gadja el és erősen vitatja az állításo­kat. Szerinte a WE177 teljes mérték­ben brit tervezésű volt, amelyhez felhasználták az 1958-ban életbe lé­pett hároméves moratórium előtt végzett kísérletek tapasztalatait is. A brit atomfegyver tervei már 1957- ben megvoltak,­­ állítja Simpson - csak amíg az amerikaiak minden fej­lesztési lépésnél 6-7 kísérletet végez­tek, erre a britek elegendőnek tartot­tak egyetlen kísérletet is. M­indenesetre mind Simpson, mind pedig Norris elismeri, hogy nem ismerik a pontos tényeket teljes biztonsággal, tehát nem tudják, mi is történt igazából. A brit hidrogén­bomba-programot kísérő szigorú ti­toktartás fátyla csak most kezd fel­­fellebbeni, a „30 éves törvény" miatt. Az 1958-ig tartó brit program doku­mentumait 1964-ben zárolták 30 év­re, és csak most hoztak néhányat közülük nyilvánosságra. Az 1958 utáni fejleményekről azonban ez­után sem fognak publikálni adato­kat, mivel sem az amerikai, sem pe­dig a brit fél nem közölhet informá­ciót a másik fél szerepéről az együtt­működésben. A vitáról tudósít a tekintélyes brit tudományos folyóirat, a Nature is. Ez a tény azt mutatja, hogy a vita­tott kérdésnek a brit tudományos körök is fontosságot tulajdonítanak. Az NRDC kötet szerzői szerint munkájuk az eddigi legteljesebb mű, amelyet valaha is publikáltak a brit atombomba programról. Ezt a véleményt támasztják alá a kötet bo­rítóján Robert McNamara volt ame­rikai hadügyminiszter ajánló szavai is. A történészek között a vita persze tovább fog folyni a teljes igazság fel­fedéséig. A tét valóban nem kicsi: a brit nemzeti büszkeség! Hepiend — orosz módra Vil Mirzajanov orosz kémikus jó há­rom évtizedig csak egy volt a sok kö­zül, aki a szovjet vegyifegyver-kuta­éve azonban az ismeretlen szakem­ber a reflektorfénybe került: nyilvá­nosságra hozta, hogy a szovjet kor­mány még 1992-ben is foglalkozott vegyi fegyverek fejlesztésével és ki­próbálásával - ellentétben Mihail Gorbacsov volt szovjet főtitkár öt év­vel korábbi látványos bejelentésével: a Szovjetunió többé nem gyárt vegyi fegyvereket. A­z amerikai Science című tudo­mányos folyóirat az információtöre­dékekből összeállította a tipikusan szovjet történetet. Ez 1992. szeptem­ber 20-án kezdődött egy újságcikkel, amely a Moszkovszkije Novosztyi napilapban jelent meg. A cikk szer­­ zője Vil Mirzajanov és Lev Fjodorov, az Osszszövetségi Szerveskémiai és Technológiai Kutatóintézet munka­társa, ők adatokat közöltek arról, hogy intézetük egy, az eddig ismert­nél ötször hatékonyabb ideggázt fej­lesztett ki, és ezt a foszfor-vegyüle­­teket tartalmazó anyagot 1991 és 1992 folyamán többször kipróbálták egy titkos kísérleti telepen Üzbegisz­tánban, továbbá három újfajta ideg­gázból hatalmas készleteket hal­moztak fel - miközben Gorbacsov főtitkár és George Bush, az USA akko­ri elnöke a vegyi fegyverek betiltásá­ról tárgyalt. Mirzajanov a The Balti­more Sun lapban is hasonló tartal­mú cikket jelentetett meg. A bejelentés önmagában is eléggé m­eghökkentő volt, realitását pedig az a tény szavatolta, hogy Mirzaja­nov 1965 óta dolgozott a kutatóinté­zetben 1992-ben történt elbocsátásá­ig mint az intézet elhárítási igazga­tója. Beosztásából adódóan tehát részletes információk birtokában volt a szovjet vegyifegyver-fejleszté­­si programról. Ami azonban a világ figyelmét igazából felkeltette, az a szovjet hatóságok heves reagálása volt. Mirzajanovot 1992 októberében a KGB államtitkok megsértésének gyanúja alapján azonnal letartóztat­ta, miután a kutatóintézet igazgató­ja, V. A. Petrányin, október 1-jén kelt írásos jelentésében elismerte, hogy az újságcikkek valóban „tartalmaz­nak a kormány által szigorúan bizal­masnak minősített információkat". A letartóztatás nagy nemzetközi tilta­kozást váltott ki, és Mirzajanov a régi, titkolódzó erők és a glasznoszty hívei közötti harc szimbólumává vált. M­irzajanov négynapi előzetes le­tartóztatása során először azt vallot­ta, az adatokat csak kitalálta, hogy a hírekkel „megijessze az amerikaia­kat"! Október 29-én azonban a KGB vizsgálata bűnösnek találta államti­tok megsértése vétségében. Mirzaja­nov bűnösségét ekkor már részben elismerte, de nyilatkozatában hang­súlyozta, elmarasztalása „politikai lépés azért, hogy megfélemlítse azo­kat, akik nem értenek egyet a kato­nai-ipari lobbi tovább folytatódó po­litikájával". A KGB ezután szakértők bevonásával megvizsgáltatta a meg­jelent cikkeket, vajon tényleg tartal­m­aznak-e államtitkot. A szakértők véleménye nem volt egyhangú a kérdésben, és többen rámutattak, hogy a vegyi anyagokra vonatkozó­an semmi konkrét információ nem került a nyilvánosság elé. E­z év február 14-én, négyhetes zárt tárgyalás után egy moszkvai bí­róság háromtagú bírói tanácsa az ügyet átadta Alekszej Kazannyik főál­­lamügyésznek további megfontolás végett. (Az még feltehetően a „régi reflexek" egyike lehetett, hogy 1993. március 30-án a Minisztertanács ti­tokban kiegészítette az államtitkok­ra vonatkozó bűntények listáját oly tevékenységgel is, amely „a kémiai és biológiai fegyverekkel kapcsola­tos munkák tartalmáról... és egyes vegyületek összetételéről... szolgál­tat információt"). A­z állambiztonsági apparátus súlyos ítéletet akart kicsikarni, de a növekvő nemzetidözi tiltakozás a kormányt kezd­te egyre kínosabb helyzetbe hozni. Viktor Ivanov, a Hadügyminisztérium Vegyipari Bizottságának elnöke az Ál­­lambiztonsági Minisztériumnak 1993 áprilisában írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy „a vegyi fegyverek gyártásának (Gorbacsov főtitkár által) 1987-ben bejelentett megtiltását már nemcsak az egész világon, hanem Oroszországban sem hiták el", végül már a hadsereg vezérkari főnökségét is aggasztani kezdte az ügy által kiváltott negatív nemzetközi reakció. Jelcin elnök számára a Mirzajanov elleni vádak elejtése volt kívánatos. Az elnökhöz közeli körök szerint az egész eljárás alkotmányellenes, mivel már nem hatályos törvények alapján akarják lefolytatni. Az is egyre többek számára vált nyilvánvalóvá, hogy a per tulajdonképpen része a Jelcinhez lojális erők és a konzervatív katonai blokk között folyó hatalmi harcne­k. A történet boldog vége majd kétévi va­júdás után a jó győzelmével végző­dött: 1994. március elején, feltehetően jelentős részben a nemzetközi tudo­mányos körök tiltakozása miatt, a kormány elejtette a vádat Vil Mirza­janov ellen. . Rendkívüli esemény a részecskefizikában Megvan a hatodik kvark! 1994. április 26-án az amerikai Chicago melletti Fermilab úgynevezett CDF-együttműködésének kutatói sajtóértekezleten jelentették be, hogy proton-antiproton ütközésekben olyan eseményeket találtak, amelyek az eddig hiányzó hatodik, úgynevezett top­kvark létezésére szolgáltatnak bizonyítékot. A kísérlet részletes leírását egy 152 ol­dalas nagy cikkben a Physical Review folyóirathoz küldték be. A top­­kvark tömege a kísérleti eredmények szerint 174­­­10 GeV/c2, vagyis megközelítőleg akkora, mint a Wolfram atommagjának a tömege. 2­ „A szovák tudomány egyre inkább eltéved abban a káoszban, amely Szlovákiában, a nép visegrádi ország legszegényebbjében uralkodik, mióta az elmúlt év végén különvált Csehországtól" - írja a Nature című tekitélyes tudományos folyóiratban Alison Abbott. A Meciar-kormány bukásával egy­részt a tudomány felügyeletét és anyagi támoga­tását ellátó tudományos ügynökség, illetve alapít­vány létrehozása, másrészt az egyetemek tervezett reformja is jelentős késedelmet fog szenvedni. A kommunizmus 1989-es bukását és a Csehor­szágtól 1992-ben történő különválást követő években a tudomány nehéz időket élt át Szlová­kiában. A tudomány és technológia ügyeiért fele­­­lős kormányszervezetet egyik minisztériumból a másikba tologatták át többször is - az 1988-ban az eredeti 120 főről 18-ra zsugorodó egység jelen­leg a Közoktatási, Ifjúsági és Sportminisztérium szervezetében rejtőzik. A Nature értesülései szerint a tudományra szánt teljes költségvetés, amely 1989-ben 10 mil­liárd szlovák korona volt, 1992-re milliárd koro­nára csökkent, míg az infláció átlagosan évente 20 százalékos volt. A tudománnyal foglalkozók létszáma ez idő alatt több mint a felével csökkent, 63 000 főről 30 000 körülire. Az országnak nincs kidolgozott tudománypolitikája. Jaroslav Pokorny, a Közoktatási Minisztérium tudományos részle­gének vezetője szerint előbb egy erős kormány­zati struktúrát kell kialakítani, mielőtt a kormány a tudomány prioritását meghatározza. A kaotikus helyzet ellenére a tudományos kö­zösség jelentős erőfeszítéseket tett a kutatás szín­vonalának emelésére. Az igazi reformok nagy ré­sze a Szlovák Tudományos Akadémiának kö­szönhető, amely az alapkutatásokkal foglalkozó kutatóintézet felügyeletét látja el. Az egyetemi szférától eltérően az Akadémia 1990-ben elkezdte intézményei munkájának részletes értékelését objektív, tudománymetriai módszereket is fel­használó kritériumok alapján. Ennek eredmé­nyeképpen 8 intézettől elvonták az állami támo­gatást. Az értékelés második fordulója 1994 folya­mán fog lezajlani. A tudományos teljesítmény ér­tékelése nyomán az elmúlt három évben a tudományos kutatók publikációs tevékenysége jelentősen javult mind mennyiségi, mind minő­ségi téren. A­z Akadémia kutatólétszáma az 1988-beli 6200- ról 1993-ra jelentősen lecsökkent, jelenleg a létszám 3380. Ennek oka egyrészt az agyelszívás: a tehetsé­gesebb kutatók jórésze külföldön keresett munkát, másrészt megszabadultak a felesleges személyzet­től. Ahelyett azonban, hogy méltányolták volna az Akadémia erőfeszítéseit, a költségvetését sokkal gyorsabb ütemben csökkentették, mint ahogy a ku­tatólétszám csökkent. Az elmúlt két évben a támo­gatás összege a felére csökkent, 1992-ben 668 millió korona volt, míg 1994-ben mindössze 381 milió ko­rona áll az Akadémia rendelkezésére. A pénzügyi támogatás drámai csökkenése, valamint a tudo­mány szervezeti kereteinek hiánya órási nehézsé­geket okoz a tudományos kutatóknak. Az a körül­mény, hogy egyes helyeken még képesek színvo­nalas munkát végezni, tejes egészében az Európai Közösség anyagi támogatásának, valamint a nyu­gati kutatóintézetekkel valló együttműködésnek köszönhető. C­sehországban a kép korántsem ilyen sötét, mi­vel a kormány ígéretet tett, hogy az elkövetkező években megétszerezi a tudománynak juttatott anyagi támogatást. A Cseh Tudományos Akadémia jelenleg folyó reformjával összekapcsolva ez a lépés a cseh tudományt a korábbi kom­munista blokk egyik legerősebb képviselőjévé teheti - hangsú­lyozza a Nature. A többi középeurópai országgal összevetve a Cseh Köztársaság viszonylag lassan fogott hozzá tudományos életének átszervezéséhez. A privatizá­ciós program megindulásával az alkalmazott kuta­tások bázisának nagy része elkelt. 1989-ben főként az alkalmazott kutatásokban még 133 000 ember dolgozott, mára ez a szám kevesebb mint 60 000, és a csökkenés még nem állt meg. Az alapkutatások terén azonban 1993-ban a Cseh Tudományos Aka­démia döntő lépéseket tett a racionalizálás felé. Amikor 1992-ben a költségvetés csökkentését beje­lentették, az Akadémia hetek alatt értékelő bizott­ságokat állított fel, és igen gyorsan felmérte kuta­tóhálózata intézeteinek eredményességét. A felmé­rés eredménye alapján 25 intézetet megszüntettek, a fennnmaradó 59 intézet létszámát a felére csökken­tették. A „karcsúsítást" sikerült úgy megvalósítani, hogy azzal az érintett kutatók többsége egyetértett. A létszám csökkenése ellenére a publikációs tevé­kenység is növekedni kezdett. Szerencsére a prágai 0,45% munkanélküliség miatt az elbocsátott kuta­tóknak nem okozott lényeges nehézséget munkát találni, és ahogy azt egy kutató tréfásan megjegyez­te: az elbocsátottak „kétszer annyit keresnek, mint azok az ostobák, akik még mindig a tudománnyal foglalkoznak!" vr­u A tudomány helyzete Szlovákiában és­­Csehországban L­A A japánokat nem érdekli többé a tudomány? A fiatal japánok közül egyre kevesebben jelentkez­nek a műszaki és tudomány-egyetemekre. Ez a tendencia már több éve érzékelhető. 1989-ben a Nemzeti Tudománypolitikai Intézet jelezte, hogy az egyetemi hallgatók száma a műszaki és tudomá­nyos szakokon hirtelen csökkent. Akkor még nem volt világos, hogy ez esetleg egy átmeneti jelenség­­e, amelynek oka a bankszakma iránti megnöveke­dett érdeklődés. Későbbi vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a jelenség sokkal mélyrehatóbb. A 80-as évek elején a 20 év körüli fiatalok 56 szá­zaléka érdeklődött a tudomány és a technológia iránt, sokkal több, mint az idősebb korcsoportok­ban. 1991-re azonban ez az arány 41 százalékra csökkent, és kevesebb lett, mint az idősebbeknél tapasztalt arány. Ez a trend folytatódik most az egyre csökkenő hallgatólétszámban. A tudomá­nyos és műszaki pálya iránt érdeklődő egyetemi hallgatók aránya 1986-ban volt a legnagyobb, 26 százaléknyi, amely mára 20 százaléknyi alá csök­kent. Ami azonban még sajnálatosabb, 57 egyetem dékánja között végzett közvélemény-kutatás sze­rint a legtehetségesebb hallgatók ma már nem a természettudományok és a műszaki tudományok iránt érdeklődnek. E nemkívánatos jelenség or­voslására az Oktatásü­gyi, Tudományos és Kultu­rális Minisztérium Yasuharu Suematsu professzor, a tokiói Műszaki Egyetem nyugdíjas egyetemi ta­nára vezetésével különleges bizottságot hozott lét­re, amely Japánban példa nélküli módon többsé­gében 38-40 éves szakemberekből áll. A bizottság várhatóan júniusban teszi meg javaslatait a trend megváltoztatására vonatkozólag, s ezek várható­an jelentősen javítani fogják az egyetemeken ural­kodó viszonyokat, és jobb feltételeket fognak te­remteni a színvonalas kutatáshoz. (Nature) Madame Curie a Panthéonba kerül? írv­ ehet, hogy Madame Curie lesz az első nő, akinek hamvait Franciaország nemzeti mauzóleumában, a Panthéonba temetik. A javaslatot a nemzetközi nőnapon jelentette be Francois Mitterrand köztársa­sági elnök, válaszul arra a tiltakozásra, amelyet prominens francia nők - köztük Simone Veil egész­ségügy miniszter - fejtettek ki ,amiatt az abszurd és tarthatatlan helyzet miatt, hogy abban a nemzeti elismerésben, amelyet a Panthéonba való temetés jelent, kizárólag férfiak részesülhetnek. M­arie Curie volt az első nő, aki - férjével, Pierre Curievel megosztva - fizikai Nobel-díjat nyert a ra­dioaktivitás felfedezéséért. 1911-ben Madame Cu­rie ismét első nőként elnyerte második - ezúttal kémiai - Nobel-díját. Ugyanabban az évben azon­ban a Francia Tudományos Akadémia elutasította felvételi kérelmét a tudós testületbe, ahová „előbb választanak be akárkit, mint egy nőt". Madame Curie lánya, Iréne Curie férjével, Frederic Joliot-val közösen 1935-ben szintén fizikai Nobel-díjat ka­pott a mesterséges radioaktivitás felfedezéséért. S­zigorúan szólva azonban Marie Curie a második nő lesz, aki együtt pihenhet a Panthéonban a szel­lem olyan óriásaival, mint Voltaire, Rousseau és Vic­tor Hugo. A híres kémikus, Marcellin Berthelot vég­rendelete értelmében ugyanis annak felesége, Marguerite Berthelot hamvait férje mellett helyez­ték el. (Nature)­­ Mi van a balkezesekkel? balkezesek valóban rövidebb ideig élnek? Az ed­digi vizsgálatok ellentmondó eredményekhez ve­zettek. Nemsokára publikálásra kerül azonban egy, a baseball-játékosokra vonatkozó felmérés az eddig vizsgált legnagyobb populációval, eszerint a­­ balkezesek valóban rövidebb ideig élnek, de átlag­­la­gosan mindössze egy évvel csak. 1991-ben Diane Halpern, a California State University, és Stanley Coren, a University of British Columbia pszicholó- 2'P gusainak vizsgálatai azt mutatták, hogy a balkeze- e­sek átlagosan 9(!) évvel rövidebb ideig élnek, felte­hetően a balesetek megnövekedett veszélye, vala­mint az immunrendszer gyengülése miatt. Később többen azt állították, hogy ezek az eredmények hi­básak. A legújabb adatfelmérést Peter Rogerson, a State University of New York, Buffalo, Földrajz Tanszé­ kének vezetője végezte, aki összesen 4448 játékost vizsgált meg, mindegyikük 1920 előtt született. A korábbi vizsgálatokkal ellentétben azonban Ro­gerson az élő személyekre összpontosított. A jobb­kezesek 19 százaléka volt még életben, míg ez az arány a balkezeseknél 16,4 százaléknyi volt. A 25 és 65 éves életkorok közöttieknek a túlélési arány azonos volt, de a 65 éves életkor felett a balkezesek átlagosan egy évvel korábban haltak meg. Cohen hisz Rogerson eredményeiben, míg a Nemzeti Geriátriai Intézet kutatói, Marcel Silave és Jack Guralnik vitatják a statisztikai kiértékelés meg­bízhatóságát. A kérdés tehát továbbra is lezá­rás­ra vár. (Science) Az oldalt írta és szerkesztette: BENCZE GYULA HO­ZZSA­C

Next