Új Magyarország, 1994. augusztus (4. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-16 / 191. szám

16 IV. ÉVFOLYAM, 191. SZÁMMINZTIÜA 1994. AUGUSZTUS 16., KEDD História Budapest, 14. évf. 5-6. sz. Főszerkesztő: Glatz Ferenc Volt egyszer egy Monarchia... öszszefoglaló rímmel jelent meg a folyóiratszám. 1990 márciusában jött létre az Aktion Österreich- Ungarn Alapítvány, melynek elsődleges célja a két ország különböző művelődési, kulturális, tudományos intézetei jobb regionális együttműködésének segítése volt. 1990 és 1993 között ez az alapítvány támogatta egyebek között a Habsburg Monarchia története újraértékelésére folytatott kutatásokat is. Több intézet - a Bécsi Osztrák Kelet- és Délkeleteurópai Intézet, az MTA Történettudományi Intézete és az Europa Institut Budapest - tanácskozássorozatokat rendezett az elmúlt években e témakörben. Legutóbb 1993. november 2-án, Budapesten tartottak nemzetközi konferenciát, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának 75. évfordulója alkalmából. Ennek bevezető előadásában mondotta Glatz Ferenc: „Mindent újra kell gondolni, nemcsak Magyarország, de a szomszédos országok jövője szempontjából is, hiszen geopolitikailag egy új helyzet állt elő (ti. a szovjet csapatok fevonulása után - a szerk.). Új helyzet az 1867., az 1920. és az 1945. évihez képest... Mindent újra kell gondolni a társadalomtudományoknak is." A szám anyaga ezt az újragondolást segíti elő. A Glatz-előadás (Az Osztrák-Magyar Monarchia mai szemmel) üti meg az alaphangot, s ezt egészítik ki a tanulmányok, cikkek. Természetesen nemcsak magyar szerzők tollából. Bécsről, a befogadó városról például az osztrák Michael John és Albert Lichtblau értekezik. A magyar neve ellenére osztrák Csáky Móritz Mesevilág és valójáig rímmel a bécsi operettet elészi, megállapítván: ,tíz operett az egész Monarchiában hozzájárul egy közös tudathoz, amely még korunkban is, az operett szintjén, létező lehet." Hajdú Tibor Hadsereg és társadalom címmel a Monarchia e sajátos viszonylatrendszeréről ír. Több cikk foglalkozik a kor társadalmi kérdéseivel és az egyes rétegek szokásaival, helyzetével, életmódjával, kereseti viszonyaival. Nagyobb írásban olvashatunk a közlekedés helyzetéről a századfordulón, a hivatalnokréteg szerveződéséről és szerepéről, a Monarchia közös, osztrákmagyar kormányáról, s a szakszervezetek és a munkásotthonok szerepéről. Érthető módon a szám élén kap helyet a Megölték a Ferdinándot! című cikk (Szász Zoltán tollából). A Svejkből vett mondat az I. világháború kitörésének 80. évfordulóján aktuális, különösen még egy idézet fényében: „Vladimir Dedijev (a szarajevói merénylet monográfusa és Tito életrejzírója - a szerk.) szerint ez volt az újkor legdilettánsabb zsarnokölése. Lehet. Viszont bizonyos, hogy világméretű háborúnak volt a bevezetője." Tegyük hozzá: és e háború után semmi - a Monarchia sem - volt, lehetett már az, ami korábban volt... A Hitel augusztusi számának tartalmából: Tőkéczki László: A magyar választások néhány tanulsága • Ágh István, Baka István: Csoóri Sándor versei • Mózsi Ferenc: Közmondások • Simonffy András: Homokóra • Sarusi Mihály: Hun, ki • Szuromi Pál: Apokrif • Botár Attila, Jánky Béla versei • Bölöni Mária: Gúzsba kötötten táncolni • Szakonyi Károly: Vacsora kettesben • Simonffy-Tóth Ernő: Lovamat kötöttem... • Tüskés Tibor: Haj, regy, rajta • Gy. Szabó András: Múltidézés Pozsonyban Az oldalt szerkesztette: Bognár Antal „írásom az idei parlamenti választásokat megelőzően született, amikor nem lehetett tudni, hogy a választók adnak-e felhatalmazást azoknak a pártoknak, amelyek részéről veszély fenyegetheti a jelenlegi alkotmányos rendszert. A választási eredmények alapján úgy tűnik, a választópolgárok megfosztották az alkotmányozás lehetőségétől ezeket az erőket. Ugyanakkor az a körülmény, hogy a kormánykoalíció pártjai a parlamenti mandátumok több mint kétharmadával rendelkeznek, új alkotmányos veszélyeket hordoz, mindenekelőtt azt, hogy a kormányzó pártok bármikor a kedvük szerint módosíthatják az alkotmány bármely passzusát, vagy akár az egész alaptörvényt. Nincs okom feltételezni, hogy a győztes pártok valódi veszélyt jelentenének alkotmányos alapintézményeinkre, igazi jogállamban azonban a kísértésekkel szemben az önmegtartóztatáson kívül jogi garanciákra is szükség van. Fenntartva véleményemet a jelenlegi alkotmányos berendezkedés kívánatos stabilizálását illetően, éppen ennek érdekében úgy gondolom, hogy az új koalíciós pártoknak egyetlen alkotmánymódosítást mégis viszonylag gyorsan kezdeményezniök kellene, nevezetesen az alkotmánymódosítások feltételeinek szigorítását, ezzel saját alkotmányozó hatalmuk korlátozását.* (Halmai Gábor: Kell-e nekünk új alkotmány? 2000. 6. évi 7. sz.) mda Ady- és Szabó Lőránc-témákat vet fel, Mikszáthtal, Kassákkal, Déryvel foglalkozik. Balassi-, Csokonai-, Arany-dolgozatokat közöl az Irodalomtörténet (75. évf.), uj. 25. évf. 1-2. sz.), melynek fókuszában Határ Győző életműve áll Kabdebó Lóránt bevezetőjével, Margócsy Klára Határ-drámákról írt kandidátusi értekezéséből vett részlettel, Görömbei András szakvéleményével és Pomogáts Béla opponensi véleményével, valamint Szőllősy Klára '56 februárjára antedatált jegyzetével, mely az emigráló író elbúcsúztatója „alighanem 15-20 kötetet kitevő munkássága" küszöbén, stílusosan bizarr fölmérése annak, a mit adhatott volna, ha előírt nyolc,s.„si.etek közé tartozik - állapítja meg a szerző. A magyar irodalom másik „lajstromozott őrültjével" összevetve - írja - Szentkuthy nőies. Határ férfias habitus. „íriu uuruuuu uuinu, nu ciuirin van esztendejét végigmorzsolja Határ Győző a scészenszültek közé tartozik - álla Aci asszony megfordul, s anélkül, hogy felemelné a fejét, kimegy a teremből... járása nagyanyádat idézi fel, váratlanul, de meglepő erővel így ment ő is nagyapád után a kocsmába, mintha százkilós zsákok roskasztották volna mindig, mintha el nem követett bűnök terhelték volna a lelkét, lehajtotta a fejét, kendőjével babrált, nem nézett senkire, ment, mint akinek dolga van, kire vár a kereszt, „jöjjön haza, Mihály!" - szólalt meg csendesen nagyapád asztala mellett, s a hatalmas férfi szó nélkül követte, mint a megvert kutya, nagyanyád előreengedte, s az ajtóból mindég visszafordult: „ne haragudjanak, hogy elviszem Mihályt!" - mondta, anélkül, hogy a társaságra nézett volna - „ne haragudjanak, jóemberek!" „ezek nem jó emberek - füstölgött nagyapa, s fújtatott is, mint a dühös ló - „ezek besze kurafiak!", „maga ült velük" - mondta nagymama és lehajtott fejjel indult el hazafelé ez az asszony is így ment el, mint a nagyanyád, nem nézett senkire, lesütötte a szemét, mintha rosszat tett volna, a földet nézte maga előtt, a szegények az egész világon egyformán járnak, a várótermekben is egyformán alszanak, hiszek egy-egyformán dőlnek a padok karfájára, világot jelentő és járó zsákokra görnyedve, mintha egy új népvándorlás hajnalát várnák... - Egyébként nemcsak poklot és tisztítótüzet jelent a gyehenna, hanem kárhozatot is - mondod a milicistának, és felállsz. A rács túlsó oldalán két őr lép a férfihez, aki mozdulatlanul áll, és az ajtót nézi, ahol felesége az imént távozott. Az őrök karon fogják, súgnak neki valamit, és megindulnak a szobában hátrafelé, az ajtó nyitva marad utánuk, hosszú folyosón tűnnek el. - És a kárhozat mit jelent? - nevet a melletted ülő milicista, és ő is feláll. Idősebb, hajlott hátú férfi, mintha ugyanabból a panoptikumból lépett volna ki, utak és várótermek panoptikumából, a szegények világszínházából. - Valami olyasmit izzadsz bele, amint magyarázni próbálod azt, ami előtted sem teljesen világos, hogy aki rászolgált, majd a túlvilágon bűnhődik meg. Elkárhozik a lelke. Kezet rázol a milicistával, és kisietsz a beszélgetőből. Igyekszel határozottan lépni, mintha önmagadnak akarnád bizonyítani: igenis, te kiváltál! mégse tartozol ebbe a panoptikumba, már nem! A milicista hangja az ajtónál ér utol. - Az őrnagy elvtárs azt mondta, ha vége van, menjen be hozzá jelentéstétel végett. Intesz, hogy megértetted. - Na, hogy ment? - emelkedik fel az asztal mögül mosolyogva Titulescu. - Minden kezdet nehéz. Int, hogy foglalj helyet. - Ezzel kezdődik az olasz nyelvkönyv is - mondja. - Ogni principio e difficile. - Ön olaszul tanul, őrnagy elvtárs? - Ráérek itt. S van valami hasznom is belőle. Nagyapám szegény, mindig azt mondta: tanulj nyelveket, fiam, amíg kicsi voltam, mindig azt hangoztatta, ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. - Írjam le? -Mit? - Hát ezt az egészet. - Jaj. Ne, még ne. Inkább mondja el, milyen volt. S majd azután leírja. - Furcsa volt, nagyon furcsa. És mégis olyan ismerős. Hátborzongatóan ismerős. Pedig én nem is faluról származom, és mégis. Mintha az egész világon egyformák lennének a szegények. Titulescu elkomolyodik. Rád pillant. Ezt szépen mondta. Én is éreztem már ilyesmit. De hát itt szegény probléma van? (Részlet) A beszélgető A hősies magyar-magyar tolmácsolásnak „álomközi” változata Bogdán László prózája OLVASOTÁBLA f g-_ ■ •!•¥.■ tj;. .i; 3. ^ S S9r. ***«.“■ ii^ "SW Tükröt tartani egy hős elé, kockázatos vállalkozás. Ha megváltoztatjuk a vizsgálódás szögét, eltorzul,^ sőt darabokra hullik a kép. Százféle „üveghibával" formait irodalmunk is erősen töri a fényt, de mint minden tükörjelenségen, ezen sem illik csodálkozni. Az Akiért a harang szél-beli szelíd hős, Robert Jordan óta alapos módosulás következett be a becsületes helytállás megítélésében. A Moncada laktanya dicsőséges megrohanása és Che Guevara trikókra nyomtatott arcképe ma már senkit sem ösztönöz tükörbe nézésre, pedig a metszett fehér felületek tucatszám vetítenek élénk tűzzel-vérrel nem gondoló, halálra szánt figurákat. A tükör mindig igazat beszél - csakúgy, mint a hősteremtő, életképes irodalom. Ezért kell meglátnunk magunkat mind a kettőben, ezért vizslatjuk homályfoltjaiban a bátorságra utaló vonásokat. Csakhogy: miféle szándék ösztönözhet bárkit is hősies viselkedésre egy olyan korban, ahol Szarajevó és Vukovár repedezett vagy éppenséggel porrá tört tükreit kell nézegetnünk? A fristes képű machók együtt porladnak el az idő a malgánezüst szemcséivel, s a megvakult üvegkeretben egy szánalmas figurát nézegethetünk, aki nem harcol, csupán küzdelmeskedik. Amikor magunk elé tartjuk e tükröt, mindig arra számítunk, hogy előbb-utóbb fölbukkan benne valaki, és semmivé foszlatja a Polanszky-féle vámpírbált táncoló árnyéklényeket. Válogatásunkban három hőstípust emeltünk ki, az egyre fakóbb, egyre tétovább bajnokok közül, mintegy rávillantva a félhomályba húzódott, depressziós hérosztársadalomra. Mert a tükörből fáradt, a folytonos bizonyítástól megcsömörlött hősök néznek vissza, és csak vonakodva szánják rá magukat az újabb, sziszüphoszi kőgörgetésnek tűnő megmérettetésre. Holmi (Grévír 7. szám) Kányádi Sándor és Bertók László két-két versével készíti elő Jorge Luis Borges (Scholz László fordítása) Kilenc Dante-tanulmányát. A misztikus szintézis legnagyobb mesterének varázskép látását tapasztalhata meg az olvasó. Benedek István Gábor A komlósi Tóra című elbeszélése következik a sorban, egy olyan hőstípus bemutatásával, ami leginkább megelel a hagyományosnak. A Tóráért Pestre utazó, és az ötvenhatos forradalomba véletlenül belecsöppenő zsidó kántor tragikomikus, ám mindvégig sorsszerű hánykódása értelmét veszíti, amikor kiderül, hogy a Tórát váró hitközség időközén elmenekült Komlósról. A héroszból egy végsőkig csalódott és kiábrándult figura lesz, aki a körülötte zajló eseményekből képtelen bármit is észrevenni. A folyóirat további részében Imre Flóra, Hárs Ernő, P. Nagy István, Halasi Zoltán és Vörös István tollából verseket, Giorgio Pressburfer (Magyarósi Gizella fordítása), Halász Tünde, Kohl Ferenc, Pacskovszki Zsolt jóvoltából pedig prózát olvashatunk. Zay Balázs Ferenczy Noémi Nővérek című kartonjáról értekezik, Dolinszky Miklós pedig Bűntudat és örömhír Karinthy műveiben címmel ír szakdolgozatot. Szakács Eszter verse előtt kapott helyet Weöres Sándor Huszonkét levele Jékely Zoltánnak, 1935-1947 (közzéteszi Domokos Mátyás). A Mozgó Világ (20. évf. 7. szám) Bossányi Katalin és Rádai Eszter interjújkkal indul (Bossányi Szabó Miklóssal, Rádai Heller Ágnessel, Fehér Ferenccel, Petschnig Mária Zitával, Kéri Lászlóval, Lázár Katival és Jordán Tamással beszélget). Sükösd Miklós az 1994-es választások amerikai sajtóvisszhangjáról számol be A szocialista győzelem, a koalíció és némely külügyek amerikai szemmel rím alatt. Széchenyi Ágnes tanulmányában a „népiek" viszonyulását a Horthy-Magyarország politikai elitjéhez, Póczik Szilveszter Horthy Miklós dinasztikus terveit taglalja. Karsai László Az Endre-Baky-Jarossper vonatkozásában a magyar holocaustról ír. A szépirodalmi munkák élén Gerevich András, Barna T. Attila, Kertész Dávid Jr., Bratka László és Tandori Dezső versei állnak. Tábori Zoltántól egy nyomasztó hangvételű novellát olvashatunk a Kőemberről. Gere István Ulysses, avagy egy szállítómunkás délelőttje című írásának hőse fogcsikorgatva viseli saját létezésének terhét. Alkoholizálva bizonyít, kényszeredetten jópofáskodik, s amikor beszűkül körülötte a tér, expanderének „keresztjére" feszíti magát. Korunk hőse - mondaná róla Lermontov, bár lehet, hogy közben csóválná a fejét. A Kortársban (30. évf.7. szám) Curriculum vitae fejezetcím alatt Gion Nándor önéletrajzi írásában bukkantunk arra a hőstípusra, amely leginkább megfelel a „tükörbenézők" ízlésvilágának. Naplórészlet korai halálaimról elnevezéssel azokról a veszélyhelyzetekről számol be, amelyek korai gyermekéveiben megkörnyékezték. Kikerüli az idő előtti halált - ez a legösztönösebb hősies magatartás. Gion nem magyarázza önmaga hősiességét, csak közzéteszi, s ezzel mindenkinek fölkínálja a tükörbe tekintés lehetőségét. Rajta kívül Lászlóffy Aladár, Határ Győző életrajzi részletekkel, Bor Ambrus esszéi, Kiss Zoltán és Fábián László regényrészlettel, Mányoki Endre novellával, Kiss Anna, Csíki László, Rózsa Endre, Pákolitz István, Ferenczes István, Marsall László, Sárányi József és Zsávolya Zoltán versekkel jelentkezik. Pannonhalma, 2. évf 2. sz. Főszerkesztő: Sulyok Elemér Esztendeje már, hogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság útjára indította a Pannonhalmi Szemlét. Azt, hogy ez jó döntés volt, nagyon jól bizonyítja legújabb számuk; szemlézve ezt bizony nehéz kiemelni csupán egy figyelemre méltó írást. Méhes Károly, Takács Zsuzsa, G.István László és Jean-Claude Renard versei méltóak egymás társaságára; csakúgy Vikár György, Czigány Ákos, Barabás Judit és Mártonffy Marcell esszéi. Gazdag a Figyelő szemléje; különösen fontos itt Czeglédi András írása Simone Weil Jegyzetfüzetéről. Természetesen a folyóirat gerincét adó tanulmányokra kell elsősorban is felfigyelnünk. Farkasfalvy Dénes János evangéliumának kontextusait kutatja, igen elevenen. Claude Geffré írása - A szekularizáció - filozófiai és teológiai dimenzióban - az ezredvég egyik legizgalmasabb kérdéséig jut el: miként lehet megőrizni a hiteles keresztény hagyományt úgy, hogy eközben a modern vallásosság új kifejezési formáit is komolyan vesszük? Kitűnő párosítás Henri Bourgeois írása: keresztényként élni egy szekularizálódott világban. Érdekesek Karl-Heinrich Bieritz gondolatai - eucharisztia és életstílus - arról: az étkezési kultúra változása befolyásolja-e a szent étkezés metafizikai fogalmát. Balassa Péter esszéje a szabadság, kommunikáció, katolicitás jegyeiben született. S felemelő végigolvasnunk P. Denis dialógusát Paul Ricoeurrel, olvasásról, hagyományról, fordításról, természetesen a Biblia szövegismeretének terjedéséről beszélgetve. De Ricoeur metaforikus mondatait tágabb vetületekig is terjeszthet-jük, aminthogy például ezeket: „A hang nemcsak a lélegzettel áll kapcsolatban, hanem a hallással is. A beszéd magába foglalja a hallgatást. Azért beszélünk, mert előtte már hallottunk beszélni másokat. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy első kapcsolatunk a beszéddel nem a kimondás volt, hanem a hallgatás. Francoise Dolto nyomán azt mondhatjuk, hogy már az anyaméhben hallottunk beszédet. Tehát belépésünk a nyelvbe a hallgatás által történt." férfi-nő kapcsolat sok vonatatkozását járja körül válogatott esszéivel, a Café Bábel (4. évf. 11. sz.), élén egy Szentkuthy-regénykézirattöredék-részlettel, abortusztól s pornográfián keresztül a feminizmusig. A folyóirat új tematikus számának homlokterében őszre a hős fogalma fog állni. S hősiességfogalomban is vallotoatan nagy bölcseleti előképünk, a görögök drámairodalma köré szerveződik a Színház (27. évf. 7. sz.) új száma, melyet egyébként Tolnay Klári születésnapi köszöntése vezet be. „Eleven irodalmi anyag-e ma a klasszikus görög dráma? Tud-e vele valamit kezdeni az élő színház?" „...Az európai ember műveltséganyagából kikopóban van, a keleteurópaiakéból pedig szinte kiirtódott a mitológia, a mitmogikus gondolkodás. " „...A huszadik század végének embere nehezen tudja értelmezni és felfogni a mítoszok világát, mivel a mitológiák világegészt testesítenek meg" - írja a Béres-Várkonyi Rockodüsszeiáját (Rock Színház), A sors gyermekeit (debreceni Csokonai Színház), Euripidész Oresztészét (Egyetemi Színpad) bemutató Nánay István. A Görögök ma című mellékletben emellett Tarján Tamás Sophoklés Vígszínház-beli Oidipuszáról ír, szó van továbbá Aiszkhülosz moszkvai Oreszteiájáról és a bukaresti Nemzeti Színház Medeiájáról. ELLJS OIVEI ISZEI/VILEJ Budapest, 5. évf 2. sz. Főszerkesztő: Papp Gábor Öreg kontinensünk neve amolyan ingaként lengett a legkülönfélébb skatulyák előtt az elmúlt néhány esztendőben. Európa. Hogy váljunk olyanná, odavalósivá, volt a nagy cél, majd, hogy addig emlegettük, hát vált a szó viccek céltáblájává. Ez utóbbival bizonyítottuk be, hogy még mindig messze vagyunk tőle!... Nem úgy persze az Európai Szemle. Bizonyítja ezt nyári számának megannyi izgalmas tanulmánya is, amely négy „alfejezetben" kerül, az olvasó elé. Az Óvilág és az Új világ kapcsolatát Fehér Ferenc-Heller Ágnes közös tanulmánya, valamint Owen Harries és Heinz-Jürgen Axt esszéje vizsgálja. Az Utódállamokról szólófejezetben Branko Horvat, Christopher Cvnic írásai mellett különösen izgalmas az elfelejtett szovjet atomvárosokról rajzolt Zsorez Medvegyev-portré. A világpolitika színpadáról Almási Miklós, Philip Windsor, Werner Weidenfeld és Irving Kristol tudósít. És természetesen hozzánk legközelebb az Európa közepén ciklus áll, amelyben „rólunk szól a történet". Gyarmati István hadseregünk szükségességéről, NATO- tagságunkról ír itt; Enyedi György fővárosunknak az európai nagyvárosi rendszerben elfoglalt helyéről, szerepéről; Curt Castegger pedig a nemzeti érdekek és a semlegesség kérdését vizsgálja a holnap Európájára kivetítve. Következtetései különösen az: „A legvalószínűbb alternatíva az állandó kompromisszumok külpolitikája" - a legenyhébben szólva is elgondolkodtató. De mindenképp hangsúlyozottan fel kell hívnunk a figyelmet Heinz-Jürgen Axt tanulmányára. Európa: a kultúrák harca? címmel etnikumok és kultúrkörök átfedéseit elemzi, a múlt tanulságaiból próbálva kibontani a kontinens jövőképét. Alapvetésként is felfoghatjuk alábbi mondatait axiómának ahhoz, hogy Európa fogalma többé ne „szédült ingaként" verődjön tudatskatulyáink között. „Európa nyitott fogalom. Határai nem földrajzi határok. Aki Európához akar tartozni, annak a nevezett elvek és normák alapján kell állnia. Európa olyan hely, ahol többféle identítású emberek élhetnek együtt. Ahhoz, hogy valaki európai legyen, nem kell feladnia német vagy bajor identitását. Európai lehet a német keresztény vagy ateista, a bosnyák mohamedán vagy az ortodox bolgár - feltéve, ha elfogadja azokat az értékeket és alapelveket, amelyek Európát Európává teszik."