Új Magyarország, 1994. november (4. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-17 / 270. szám
Zrínyi Ilona Alapítvány A szülés történetéből Az új történelmi helyzetben A középkor Európájában az ex-miniszterfeleségek a gyermeket váró asszony a megújulás lehetőségét keresik, a barátnőit hívta segítségül. 15. oldal 14. oldal CSALÁD Csak egy kicsi csendet... A konfliktusok feloldására két fő út kínálkozik; az egyik a kompromisszumok tudatos keresése. 16. oldal IV. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM SZERKESZTI: RÉVAI VALERIA 1994. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK Időben szólunk Az ajándékozás művészetéről A karácsonyi ünnepek közeledtével mindannyian abban reménykedünk, hogy az ajándék értéke maradandóbbnak bizonyul majd, mint a tárgyak, melyeket ajándékozni fogunk. Néha előre tudjuk, hogy ez sikerül, néha a „többletérték" meglepetésszerű ráadás. A kihívás - és a jutalom - természetesen akkor a legnagyobb, amikor a szülők gyermeküknek választanak ajándékot. Hiszen olyan ajándékokat szeretnének adni, ami kiszélesíti, derűsebbé teszi gyermekük világát, s éveken át emlékezetes marad a számára. Az ajándék nem pusztán valami kézzelfogható dolog. Szeretetünk és törődésünk kifejezése is egyben. Az ajándék gondos kiválasztása is része a szülő nevelő, ösztönző feladatának. Hogyan választhatunk olyan ajándékot, amely évekig hasznára lesz majd a gyereknek? Tartsuk szem előtt az alábbiakat: Legyen egyszerű az ajándék! A maradandó értékű ajándék nem feltétlenül drága vagy hatalmas. Tartsuk szem előtt gyermekünk érdeklődését! Édesapák gyakran ajándékoznak focilabdát fiailinak, édesanyák babával lepik meg lányaikat, mert gyerekkorukban ezekkel szerettek játszani. A cél azonban nem az, hogy az ajándék beleilleszkedjen a szülő jövővel kapcsolatos elképzeléseibe. Az ajándékot ne a szülő, hanem a gyermek jelleme és ízlése határozza meg. S a gyerekek szavakkal és szavak nélkül is ki tudják fejezni, kik s milyenek ők valójában. Az odafigyelő szülő megérzi, kitalálja, mit szeret a gyereke, s eszerint választja ki az ajándékot. S ha a gyermek egy meghatározott dolgot kér ajándékba, ha teheti, vegye fontolóra a kérését! Legyen az ajándék kihívás! A legjobb ajándék általában olyan, amelybe a gyermek „belenő", és „nem növi ki" pár hónap alatt. A hatéves például kapjon olyan könyvet, melyet ma még csak lapozgat, de holnap már kiolvas. Válasszon olyan játékokat, amelyek használatához némi erőfeszítés szükséges! Hívja elő a rejtett érdeklődést! Segítse gyermekét, hogy felfedezze, megiszmerje önmagát, saját érdeklődési körét! A gyerekek igenis azt akarják - sőt elvárják -, hogy a szülők új dolgokkal ismertessék meg őket. Ne vegyünk olyasmit nekik, amit ők is megvennének maguknak! Inkább olyasmivel lepjük meg a gyereket, amit ők sohasem választanának, de a szülők szerint szükségük van rá. Szélesítse az ajándék a gyerek látókörét! Idősebb gyermekekben az ismeretterjesztő, nevelő hatású ajándék életre szóló megértést és megbecsülést ébreszthet. Adjon a szülő önmagából is! Az ajándékról mindig a vásárlás jut eszünkbe. Pedig a legjobb ajándék lehet egy-egy nemzedékről nemzedékre szálló tárgy is: például a nagymama brosszűje, vagy az a szamárfüles verseskötet, mely a mama kedvence volt kamaszkorában. Az effélék a folytonosság érzetét keltik, azt, hogy a megajándékozott is része a család történetének, s egyben tudatják vele: kivételes személy, akit különleges ajándék illet meg. Az ajándékozás elsősorban azért fontos, mert jelzést ad a gyereknek a nagylelkűség és a figyelmesség értékéről, jelentőségéről... (rt) Mézespuszedli Az emlékek csak kallódnak, kallódnak, aztán hirtelen előbukkannak, majd ismét a feledés homályába hullanak. Ha csak nem érezzük fontosnak, hogy rögzítsük, megőrizzük őket. A szomszédasszony mondta, hogy mézespuszedlit sütött, s hirtelen megjelent a szemem előtt a mátraballai vasútállomás emeletén a hálószobánkban álló nagy juharfa szekrény, s tetején a bádogdobozok, amelyek mindig tele voltak mézessüteménnyel. Anyám ugyanis azt tartotta, hogy a frissen sült puszedli kemény, ropogós, egy ideig állnia kell, hogy jól megpuhuljon. Szabályos sorrendbe tette előre az újabb dobozt, hogy esténként ellássa csemetéit. Nappal játsszon a gyerek, csatangoljon, ha éhes, kapjon vajas vagy zsíros kenyeret, de a puszedkiosztásnak legyen meg a szertartása. Ami azt illeti, vígan teltek akkoriban napjaim. Az állomás környéke tág teret adott a játékhoz, s volt állandó társam is: Juhász Bandi, az egyik forgalmista fia. Ez a Bandi gyerek fura kis fickó volt. Nem jártunk még akkor iskolába sem, de Bandi máris minden hájjal meg volt kenve. Olyan dolgokat művelt, hogy én csak ámultam és bámultam. A bolti cukorkát nagyon szerette, és semmitől sem rettent vissza, hogy kedvenc csemegéjéhez hozzájusson. Egyik nagy műsora volt például, hogy ha akadt olyan felnőtt, aki megsplendírozott tíz fillért a mutatványért, hajlandó volt a még friss lócitromba is beleharapni, hogy utána cukorkát ehessen. Tizennégy falu erdeiből hordták a fát a mi falunk óriás telepére, így nem volt gond citromhoz jutni. Bandinak egy idő után elapadt a közönsége. Egy alkalommal odaállt az anyja elé, s tőle kezdte követelni a tíz fillért. Amikor határozott elutasításban részesült, hetykén odavágta: ha nem kapja meg a kívánt összeget a vonat alá fekszik. A zsarolás eredményesnek bizonyult, a megfelelő intelmek után a mama leperkálta a kért összeget. Mindig tanulékony gyerek voltam, s tetszett ez a módszer, nem tagadom. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy hasonló módszerrel én is zsarolok egy kis nappali mézespuszedlit. Benydjtottam anyámnak az igényemet, s amikor megtagadta a rendkívüli kiszolgálást, én a Banditól tanult módon odavágtam: megyek, és a vonat alá fekszem! A tardonyapusztai átjárónál éppen füttyögött a fél tizenegyes vonat mozdonya. Anyám megsápadt, láthatólag zavarba jött, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. Ám a tétovaság csak néhány pillanatig tartott, aztán megfogta a kezemet: drága kisfiam, ha így döntöttél, segítek neked. Mert tudod, ha egyedül mész, egész életedben nyomorult lehetsz. A vonat levágja kezedet, lábadat, s úgy kell tengődjél. Majd én odafektetlek. Odaigazítom szépen a nyakadat, hogy ne fájjon. Azal vezetni kezdett lefelé a nyikorgós falépcsőkön. Én bezzeg elkaptam a korlátot és visítani kezdtem, úgy, hogy összefutott az állomás népe. Még az utasok is azt hitték, hogy nyúznak. Anyám még egy ideig ráncigált, csak úgy tessék-lássék, aztán, amikor egyértelműen elharsogtam, hogy letettem az öngyilkossági szándékról, elengedett. Alaposan kikérdezett, s végül bevallottam, hogy a Juhász Bandi módszerét próbáltam átvenni. Pszichológus rendelésén én soha meg nem fordultam, de baráti társaságban egyszer elmeséltem ezt a puszedliügyet. A szakértő azt mondta: elég meredek volt a kúra. Tény viszont, hogy az eset óta kerek hatvan esztendő telt el, jó néhányszor kerültem érzelmi kutyaszorítóba, de soha, egyetlenegyszer a számra nem vettem, hogy öngyilkos leszek. Lehet, hogy anyám ismerte igazán a lélek titkait? Solymár József A fénykép másolat. Az eredetijét testvérem őrzi, és joggal, mert a fotón ő üldögél, ki tudja már, hány évesen? Ma már nyugdíjaskorú... A kerek támlájú szék védőn öleli körül gyermek nővéremet. Édesapám ott guggol mellette a gangon, a régi Telepy utcai bérház folyosóján. A nővérem szerint akkor még a szoba-konyhás lakásban éltünk, ám mire én megszülettem, már egy komfortos otthont mondhattunk magunkénak a ház földszintjén. A nővéremnek, aki akkor még egyke volt, csodálatos frufru göndörödik a feje búbján. Van egy óriási, porcelánfejű babája, s szemmel láthatólag minden figyelmével ezt a varázslatos babahölgyet vizslatja az aprócska hölgypalánta. Apám nyári inge felett a hózentrágórval, könnyedén, egyenes tartással guggol. Arcán letörölhetetlenül bujkál a boldog mosoly. Egy büszke, fiatal férfi gyönyörködik a gyermekében. Apámnak ezt a nyugodt, önfeledt mosolyát én már nem ismertem. Mire annyira felcseperedtem, hogy arra is figyelni tudtam, miféle vonások redőzik apám arcát, már csak a fáradtság része barázdákat láttam. Nevetni azért jókat tudtunk együtt Vékony haját is befonhattuk. Arcára színes indiánmaszkot festhettünk. Vállára csipketerítőből rakhattunk palástot Olykor még négykézlábra is ereszkedett, s kutyát utánozva bolondozott a lányaival. Akármilyen fáradtan ért haza a munkából, számunkra mindig volt türelme, jó szava, meglepetése. Télen, ha másképp nem telt ajándékra, havat lapátolt karácsony előtt. Nem élhette meg a nyugdíjaskort. Ötvennégy évesen hagyott itt bennünket. Ezen a képen felhőtlenül boldog és számomra érthetetlenül fiatal. S bár ismeretlen ez az arca, ezt a felvételt én színesben látom a szívemben... Moldován Ibolya Amitől jókedvű vagyok... A Lukáics-erdő kertjében áll egy újságos pavilon. Az újságárus szemüveges, jó arcú fiatalember. Nem tudom a nevét, csak azt, hogy minden reggel hajnali fél ötkor már a helyén van, átveszi a lapokat, s késő délutánig árul. Családja, gyermekei vannak, akikkel vidáman együtt tölti a szombatot és a vasárnapot. Hogyan barátkoztunk össze? Úgy, hogy amikor először kértem tőle Új Magyarországot, nagyon udvariasan, kedvesen nyújtotta át, én fizettem, ő megköszönte, s köszöntünk egymásnak európai módra, s legközelebb - nem másnap -, amikor meglátott a standja felé közeledni, már messziről lobogtatta felém a lapot. Megfigyeltem, hogy így tesz a többi törzsvendéggel is. Mindenkiről tudja, hogy mit szeret, mi a lapja, kikészíti, odanyújtja, s beszélget is a vevővel. Ugyancsak a Lukács mellett, a Frankel Leó utca sarkán van a Mecset Csemege kereskedés. Nemrégen betértem negyed kiló túróért. Mikor a pénztárhoz kerültem, a pénztáros kisasszony felállt, s kiment a kasszából. Nocsak - üszölögtem magamban -, talán megsértődött, hogy csak ilyen keveset vásároltam, nem vettem márkás italt vagy rákot? De máris visszajött. Hoztam egy kis papírt - mondta angyalian. - Becsomagolom a túrót, nehogy átnedvesítse a szatyrot. Hát ilyen is van? Csak álldogáltam sokáig meglepetten... A harmadik kellemes tapasztalatot a Váci utcai Folkart Centrumban szereztem. Külföldi utazásom előtt gyerekeknek való ajándékot kerestem. Két tündér - Ágnes és Erika - törte a fejét helyettem is, fáradhatatlanul keresgéltek, érdeklődtek, hány évesek a megajándékozandó gyerekek, milyen színű a hajuk, kövérek vagy soványak. Én már szinte belefáradtam, megvettem volna bármit, de nem engedték. Talán inkább ezt válasszuk, ez nagyobb! Vagy ezt a kis inget, ennek vidámabb a színe! Magukénak tekintették az én ajándékaimat, mintha az ő ízlésükről, pénztárcájukról, utazásukról lett volna szó. Ha nagy ritkán ilyesmit tapasztalok a sok mogorvaság, udvariatlanság, „bunkóság" után, bevallom: egész nap jókedvű vagyok... G. Zs. Gyökössy Endre: A házasság buktatói 3. Szexuális problémák Tulajdonképpen ezt a kérdést elvileg már tárgyaltam, amikor a másik másságának rossz tolerálásáról írtam. Aligha van felsorolhatatlanul többféle „más"ság, mint két különnemű ember között, akiknek a szexuális életről való elképzelésük, igényük alapvetően különböző. Itt csak megismételni tudnám azokat a variációkat és kompromisszumos lehetőségeket, amelyekről már szóltam. Mivel a közelmúltban számtalan könyv jelent meg a szexuális életről, amelyek a házasság egészére vonatkozóan komplex módon közelítik meg a kérdést, s olyanok is, amelyek megelégszenek a szex-szervizeléssel. Felmentve érzem magam, hogy részletesen foglalkozzam a témával azért is, mert már megírtam, amit erről megírhattam. Itt csak egyetlen szexuális problémára utalok, amelyet a házasság megromlásánál alaposan mérlegelni kell: ok-e, vagy okozat a szexuális élet zavara. Pl. azért vált-e a férfi impotenssé, mert mértéktelenül iszik, vagy azért iszik, mert a felesége sorozatosan elhárítja szexuális közeledését; azért vált-e frigiddé az asszony, mert a férje szexuális akrobata, de erotikus analfabéta, vagy azért ilyen a férje, mert a felesége nem tudja erotizálni? A szexuális élet házasságot veszélyeztető megromlását, az ok vagy okozat kérdését (kölcsönös vádaskodás helyett) lehetőleg egy házasságterapeuta bevonásával kell megbeszélni. Szenvedélybetegségek Házasságromboló bármilyen dependencia (függőség), legyen az alkohol, gyógyszer, „puha" van „kemény" drog, azzá lehet a futballtól a lóversenycig, a zabálástól a mértéktelen dohányzásig bármi, ami nélkül valaki „már nem tud élni", amely erősebb, mint ő. Csak az újra és újra rehabilitációra kész szeretetnek lehet esélye a szenvedélybeteg megmentésére. Ez a szeretet sajnos éppen olyan ritka, mint amilyen gyakori a szenvedélybetegség. Egyszerűbb elválni, és magára hagynni a szenvedélybeteget, mint szeretgetve rehabilitálni és rehabilitálva szeretgetni. Igen gyakori manapság, hogy valaki, sőt esetleg férj és feleség elütt „work alcoholic , azaz munkaalkoholista. Úgy menekülnek a munkába, mint sokan az alkoholmámorba. Se vasárnap, se ünnepnap csak munka. Lehet ez egymás elöl való menekülés is, ám magyarázható, igazolható, racionalizálható azzal, hogy ez meg az „kell", majd ha megvesszük - pihenünk is. Ennek az ámokfutásnak gakran örök pihenés a korai vége... Egyik házasfél megbetegedése Hallatlan módon próbára teszi a házasságot, ha az egyik félnek csak az ápolás az osztályrésze: a házasélet testi, sokszor lelki-szellemi öröme nélkül. Hit és becsület, egészség és idegrendszer kérdése, ki meddig bírja például egy sclerosis multiplexes házastársat etetni, tisztába tenni, vagy reaktív depressziós párját háromszor egy héten meglátogatni a zárt osztályon. Minden tiszteletünk azoké, akik ezt "mindhalálig" megteszik. A "névtelen látogatóknak" szobrot illene már emelnünk. Megérdemelnék. Karakteropátia Karaktersérült emberek nem alkalmasak a házaséletre. A betegesen hazudósok, lopók, lógósok, lusták, dologtalanok, telefon- és beszédmániások, grafománok, kverulánsok, adósságra taxizók és sorolhatnék. Különös, hogy mindig akad valaki, aki meg akana őket „menteni" és összekapcsolja az életét az ilyen karakteropatával. Pedig nem jó a sajnálatot összetéveszteni a szerelemmel. A sajnálat még a szerelemnél is törékenyebb. Tapasztalatom az, hogy aki ilyen emberhez köti az életét, többnyire pszichésen maga sem intakt. Rejtett uralkodási vágy, mártírumkomplexus, mazochizmus, lasebbrendűségi érzés és hasonló belső zavarok sodorják bele a rendszerint rövid ideig tartó páros kapcsolatba. Sajnálatos azonban, hogy a következő kapcsolatuk is, hasonlóan kezdődik és végződik. Úgy látszik, nemcsak az ellentétek, hanem a lelki torzulások is vonzzák egymást.