Új Magyarország, 1994. november (4. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-17 / 270. szám

Zrínyi Ilona Alapítvány A szülés történetéből Az új történelmi helyzetben A középkor Európájában az ex-miniszterfeleségek a gyermeket váró asszony a megújulás lehetőségét keresik, a barátnőit hívta segítségül. 15. oldal 14. oldal CSALÁD Csak egy kicsi csendet... A konfliktusok feloldására két fő út kínálkozik; az egyik a kompromisszumok tudatos keresése. 16. oldal IV. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM SZERKESZTI: RÉVAI VALERIA 1994. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK Időben szólunk Az ajándékozás művészetéről A karácsonyi ünnepek közeledtével mindannyian abban reménykedünk, hogy az ajándék értéke maradandóbb­nak bizonyul majd, mint a tárgyak, me­lyeket ajándékozni fogunk. Néha előre tudjuk, hogy ez sikerül, néha a „többlet­érték" meglepetésszerű ráadás. A kihí­vás - és a jutalom - természetesen akkor a legnagyobb, amikor a szülők gyerme­­kük­nek választanak ajándékot. Hiszen olyan ajándékokat szeretnének adni, ami kiszélesíti, derűsebbé teszi gyerme­kük világát, s éveken át emlékezetes marad a számára. Az ajándék nem pusztán valami kézzelfogható dolog. Szeretetünk és törődésünk kifejezése is egyben. Az ajándék gondos kiválasztá­sa is része a szülő nevelő, ösztönző fel­adatának. Hogyan választhatunk olyan ajándé­kot, amely évekig hasznára lesz majd a gyereknek? Tartsuk szem előtt az aláb­biakat: Legyen egyszerű az ajándék! A ma­radandó értékű ajándék nem feltétle­nül drága vagy hatalmas. Tartsuk szem előtt gyermekünk ér­deklődését! Édesapák gyakran ajándé­koznak focilabdát fiailinak, édesanyák babával lepik meg lányaikat, mert gye­rekkorukban ezekkel szerettek játszani. A cél azonban nem az, hogy az ajándék beleilleszkedjen a szülő jövővel kapcso­latos elképzeléseibe. Az ajándékot ne a szülő, hanem a gyermek jelleme és íz­lése határozza meg. S a gyerekek sza­vakkal és szavak nélkül is ki tudják fe­jezni, kik s milyenek ők valójában. Az odafigyelő szülő megérzi, kitalálja, mit szeret a gyereke, s eszerint választja ki az ajándékot. S ha a gyermek egy meg­határozott dolgot kér ajándékba, ha te­heti, vegye fontolóra a kérését! Legyen az ajándék kihívás! A legjobb ajándék általában olyan, amelybe a gyermek „belenő", és „nem növi ki" pár hónap alatt. A hatéves például kapjon olyan könyvet, melyet ma még csak la­pozgat, de holnap már kiolvas. Vá­lasszon olyan játékokat, amelyek hasz­nálatához némi erőfeszítés szükséges! Hívja elő a rejtett érdeklődést! Segít­se gyermekét, hogy felfedezze, megis­­zmerje önmagát, saját érdeklődési körét! A gyerekek igenis azt akarják - sőt el­várják -, hogy a szülők új dolgokkal is­mertessék meg őket. Ne vegyünk olyasmit nekik, amit ők is megvenné­nek maguknak! Inkább olyasmivel lep­jük meg a gyereket, amit ők sohasem választanának, de a szülők szerint szükségük van rá. Szélesítse az ajándék a gyerek látó­körét! Idősebb gyermekekben az isme­retterjesztő, nevelő hatású ajándék életre szóló megértést és megbecsülést ébreszthet. Adjon a szülő önmagából is! Az aján­dékról mindig a vásárlás jut eszünkbe. Pedig a legjobb ajándék lehet egy-egy nemzedékről nemzedékre szálló tárgy is: például a nagymama brosszűje, vagy az a szamárfüles verseskötet,­ mely a mama kedvence volt kamaszkorában. Az effélék a folytonosság érzetét keltik, azt, hogy a megajándékozott is része a család történetének, s egyben tudatják vele: kivételes személy, akit különleges ajándék illet meg. Az ajándékozás­ elsősorban azért fon­tos, mert jelzést ad a gyereknek a nagy­lelkűség és a figyelmesség értékéről, je­lentőségéről... (rt) Mézespuszedli Az emlékek csak kallódnak, kallódnak, aztán hirtelen előbukkannak, majd is­mét a feledés homályába hullanak. Ha csak nem érezzük fontosnak, hogy rög­zítsük, megőrizzük őket. A szomszédasszony mondta, hogy mé­­zespuszedlit sütött, s hirtelen megjelent a szemem előtt a mátraballai vasútállo­más emeletén a hálószobánkban álló nagy juharfa szekrény, s tetején a bá­dogdobozok, amelyek mindig tele vol­tak mézessüteménnyel. Anyám ugyan­is azt tartotta, hogy a frissen sült pu­­szedli kemény, ropogós, egy ideig állnia kell, hogy jól megpuhuljon. Szabályos sorrendbe tette előre az újabb dobozt, hogy esténként ellássa csemetéit. Nap­­­pal játsszon a gyerek, csatangoljon, ha éhes, kapjon vajas vagy zsíros kenyeret, de a puszedkiosztásnak legyen meg a szertartása. Ami azt illeti, vígan teltek akkoriban napjaim. Az állomás környéke tág teret adott a játékhoz, s volt állandó társam is: Juhász Bandi, az egyik forgalmista fia. Ez a Bandi gyerek fura kis fickó volt. Nem jártunk még akkor iskolába sem, de Bandi máris minden hájjal meg volt kenve. Olyan dolgokat művelt, hogy én csak ámultam és bámultam. A bolti cukorkát nagyon szerette, és semmitől sem rettent vissza, hogy kedvenc cse­megéjéhez hozzájusson. Egyik nagy műsora volt például, hogy ha akadt olyan felnőtt, aki megsplendírozott tíz fillért a mutatványért, hajlandó volt a még friss lócitromba is beleharapni, hogy utána cukorkát ehessen. Tizen­négy falu erdeiből hordták a fát a mi fa­lunk óriás telepére, így nem volt gond citromhoz jutni. Bandinak egy idő után elapadt a közönsége. Egy alkalommal odaállt az anyja elé, s tőle kezdte követelni a tíz fillért. Ami­kor határozott elutasításban részesült, hetykén odavágta: ha nem kapja meg a kívánt összeget a vonat alá fekszik. A zsarolás eredményesnek bizonyult, a megfelelő intelmek után a mama leper­­kálta a kért összeget. Mindig tanulékony gyerek voltam, s tetszett ez a módszer, nem tagadom. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy hasonló módszerrel én is zsarolok egy kis nap­pali mézespuszedlit. Benyd­jtottam anyámnak az igényemet, s amikor megtagadta a rendkívüli kiszolgálást, én a Banditól tanult módon odavág­tam: megyek, és a vonat alá fekszem! A tardonyapusztai átjárónál éppen füttyögött a fél tizenegyes vonat moz­donya. Anyám megsápadt, láthatólag zavarba jött, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. Ám a tétovaság csak né­hány pillanatig tartott, aztán megfogta a kezemet: drága kisfiam, ha így dön­töttél, segítek neked. Mert tudod, ha egyedül mész, egész életedben nyomo­rult lehetsz. A vonat levágja kezedet, lá­­badat, s úgy kell tengődjél. Majd én odafektetlek. Odaigazítom szépen a nyakadat, hogy ne fájjon. Azal vezetni kezdett lefelé a nyikor­­gós falépcsőkön. Én bezzeg elkaptam a korlátot és vi­sítani kezdtem, úgy, hogy összefutott az állomás népe. Még az utasok is azt hitték, hogy nyúznak. Anyám még egy ideig ráncigált, csak úgy tessék-lássék, aztán, amikor egyértelműen elharsog­tam, hogy letettem az öngyilkossági szándékról, elengedett. Alaposan ki­kérdezett, s végül bevallottam, hogy a Juhász Bandi módszerét próbáltam át­venni. Pszichológus rendelésén én soha meg nem fordultam, de baráti társaság­ban egyszer elmeséltem ezt a puszedli­­ügyet. A szakértő azt mondta: elég me­redek volt a kúra. Tény viszont, hogy az eset óta kerek hatvan esztendő telt el, jó néhányszor kerültem érzelmi ku­tyaszorítóba, de soha, egyetlenegyszer a számra nem vettem, hogy öngyilkos leszek. Lehet, hogy anyám ismerte igazán a lélek titkait? Solymár József A fénykép másolat. Az eredetijét testvérem őrzi, és joggal, mert a fotón ő üldögél, ki tudja már, hány évesen? Ma már nyugdíjaskorú... A kerek támlájú szék védőn öleli körül gyermek nővéremet. Édesapám ott guggol mellette a gangon, a régi Telepy utcai bérház folyosóján. A nővérem szerint akkor még a szoba-konyhás lakásban éltünk, ám mire én megszülettem, már egy komfortos otthont mondhattunk magunkénak a ház földszintjén. A nővéremnek, aki akkor még egyke volt, csodálatos frufru göndörödik a feje búbján. Van egy óriási, porcelánfejű babája, s szemmel láthatólag minden figyelmével ezt a varázslatos babahölgyet vizslatja az aprócska hölgypalánta. Apám nyári inge felett a hózentrágórval, könnyedén, egyenes tartással guggol. Arcán letörölhetetlenül bujkál a boldog mosoly. Egy büszke, fiatal férfi gyönyörködik a gyermekében. Apámnak ezt a nyugodt, önfeledt mosolyát én már nem ismertem. Mire annyira felcseperedtem, hogy arra is figyelni tudtam, miféle vonások redőzik apám arcát, már csak a fáradtság része barázdákat láttam. Nevetni azért jókat tudtunk együtt Vékony haját is befonhattuk. Arcára színes indiánmaszkot festhettünk. Vállára csipketerítőből rakhattunk palástot Olykor még négykézlábra is ereszkedett, s kutyát utánozva bolondozott a lányaival. Akármilyen fáradtan ért haza a munkából, számunkra mindig volt türelme, jó szava, meglepetése. Télen, ha másképp nem telt ajándékra, havat lapátolt karácsony előtt. Nem élhette meg a nyugdíjaskort. Ötvennégy évesen hagyott itt bennünket. Ezen a képen felhőtlenül boldog és számomra érthetetlenül fiatal. S bár ismeretlen ez az arca, ezt a felvételt én színesben látom a szívemben... Moldován Ibolya Amitől jókedvű vagyok... A Lukáics-erdő kertjében áll egy újságos pavilon. Az újságárus szemüveges, jó arcú fiatalember. Nem tudom a nevét, csak azt, hogy minden reggel hajnali fél ötkor már a helyén van, átveszi a lapokat, s késő dél­utánig árul. Családja, gyermekei vannak, akikkel vidáman együtt tölti a szombatot és a vasárnapot. Hogyan barátkoztunk össze? Úgy, hogy amikor először kértem tőle Új Magyarországot, nagyon udvaria­san, kedvesen nyújtotta át, én fizettem, ő megköszönte, s köszöntünk egymásnak európai módra, s legközelebb - nem más­nap -, amikor meglátott a standja felé kö­zeledni, már messziről lobogtatta felém a lapot. Megfigyeltem, hogy így tesz a többi törzsvendéggel is. Mindenkiről tudja, hogy mit szeret, mi a lapja, kikészíti, oda­nyújtja, s beszélget is a vevővel. Ugyancsak a Lukács mellett, a Frankel Leó utca sarkán van a Mecset Csemege ke­reskedés. Nemrégen betértem negyed kiló túróért. Mikor a pénztárhoz kerültem, a pénztáros kisasszony felállt, s kiment a kasszából. Nocsak - üszölögtem magam­ban -, talán megsértődött, hogy csak ilyen keveset vásároltam, nem vettem márkás italt vagy rákot? De máris visszajött. Hoz­tam egy kis papírt - mondta angyalian. - Becsomagolom a túrót, nehogy átnedvesít­se a szatyrot. Hát ilyen is van? Csak álldogáltam so­káig meglepetten... A harmadik kellemes tapasztalatot a Váci utcai Folkart Centrumban szereztem. Külföldi utazásom előtt gyerekeknek való ajándékot kerestem. Két tündér - Ágnes és Erika - törte a fejét helyettem is, fáradha­tatlanul keresgéltek, érdeklődtek, hány évesek a megajándékozandó gyerekek, mi­lyen színű a hajuk, kövérek vagy sová­nyak. Én már szinte belefáradtam, meg­vettem volna bármit, de nem engedték.­­ Talán inkább ezt válasszuk, ez nagyobb! Vagy ezt a kis inget, ennek vidámabb a színe! Magukénak tekintették az én aján­dékaimat, mintha az ő ízlésükről, pénztár­cájukról, utazásukról lett volna szó. Ha nagy ritkán ilyesmit tapasztalok a sok mogorvaság, udvariatlanság, „bunkó­ság" után, bevallom: egész nap jókedvű vagyok... G. Zs. Gyökössy Endre: A házasság buktatói 3. Szexuális problémák Tulajdonképpen ezt a kérdést elvileg már tárgyaltam, amikor a másik mássá­gának rossz tolerálásáról írtam. Aligha van felsorolhatatlanul többféle „más"­­ság, mint két különnemű ember között, akiknek a szexuális életről való elképze­lésük, igényük alapvetően különböző. Itt csak megismételni tudnám azokat a variációkat és kompromisszumos lehe­tőségeket, amelyekről már szóltam. Mi­vel a közelmúltban számtalan könyv je­lent meg a szexuális életről, amelyek a házasság egészére vonatkozóan komp­lex módon közelítik meg a kérdést, s olyanok is, amelyek megelégszenek a szex-szervizeléssel. Felmentve érzem magam, hogy részletesen foglalkozzam a témával azért is, mert már megírtam, amit erről megírhattam. Itt csak egyet­len szexuális problémára utalok, ame­lyet a házasság megromlásánál alapo­san mérlegelni kell: ok-e, vagy okozat a szexuális élet zavara. Pl. azért vált-e a férfi impotenssé, mert mértéktelenül iszik, vagy azért iszik, mert a felesége sorozatosan elhárítja szexuális közele­dését; azért vált-e frigiddé az asszony, mert a férje szexuális akrobata, de eroti­kus analfabéta, vagy azért ilyen a férje, mert a felesége nem tudja erotizálni? A szexuális élet házasságot veszélyeztető megromlását, az ok vagy okozat kérdé­sét (kölcsönös vádaskodás helyett) le­hetőleg egy házasságterapeuta bevoná­sával kell megbeszélni. Szenvedélybetegségek Házasságromboló bármilyen de­­pendencia (függőség), legyen az alko­hol, gyógyszer, „puha" van „kemény" drog, azzá lehet a futballtól a lóverse­­nycig, a zabálástól a mértéktelen do­hányzásig bármi, ami nélkül valaki „már nem tud élni", amely erősebb, mint ő. Csak az újra és újra rehabilitációra kész szeretetnek lehet esélye a szenve­délybeteg megmentésére. Ez a szeretet sajnos éppen olyan ritka, mint amilyen gyakori a szenvedélybetegség. Egysze­rűbb elválni, és magára hagynni a szen­vedélybeteget, mint szeretgetve rehabi­litálni és rehabilitálva szeretgetni. Igen gyakori manapság, hogy valaki, sőt esetleg férj és feleség elütt „work alcoholic , azaz munkaalkoholista. Úgy menekülnek a munkába, mint sokan az alkoholmámorba. Se vasárnap, se ün­nepnap­­ csak munka. Lehet ez egymás elöl való menekülés is, ám magyarázha­tó, igazolható, racionalizálható azzal, hogy ez meg az „kell", majd ha meg­vesszük - pihenünk is. Ennek az ámok­futásnak gakran örök pihenés a korai vége... Egyik házasfél megbetegedése Hallatlan módon próbára teszi a há­zasságot, ha az egyik félnek csak az ápolás az osztályrésze: a házasélet testi, sokszor lelki-szellemi öröme nélkül. Hit és becsület, egészség és idegrendszer kérdése, ki meddig bírja például egy sclerosis multiplexes házastársat etetni, tisztába tenni, vagy reaktív depressziós párját háromszor egy héten megláto­gatni a zárt osztályon. Minden tisztele­tünk azoké, akik ezt "mindhalálig" megteszik. A "névtelen látogatóknak" szobrot illene már emelnünk. Megérde­melnék. Karakteropátia Karaktersérült emberek­­ nem alkal­masak a házaséletre. A betegesen hazu­dósok, lopók, lógósok, lusták, dologta­­lanok, telefon- és beszédmániások, gra­­fománok, kverulánsok, adósságra taxi­zók és sorolhatnék. Különös, hogy min­dig akad valaki, aki meg akana őket „menteni" és összekapcsolja az életét az ilyen karakteropatával. Pedig nem jó a sajnálatot összetéveszteni­­ a szerelem­mel. A sajnálat még a szerelemnél is tö­rékenyebb. Tapasztalatom az, hogy aki ilyen emberhez köti az életét, többnyire pszichésen maga sem intakt. Rejtett uralkodási vágy, mártírumkomplexus, mazochizmus, lasebbrendűségi érzés és hasonló belső zavarok sodorják bele a rendszerint rövid ideig tartó páros kap­csolatba. Sajnálatos azonban, hogy a következő kapcsolatuk is, hasonlóan kezdődik és végződik. Úgy látszik, nemcsak az ellentétek, hanem a lelki torzulások is vonzzák egymást.

Next