Új Magyarország, 1995. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

EU - Krétától a sarkkörig Svédország, Finnország és Ausztria belépésével tegnap tagúra bővült az Európai Unió. Az osztrákok júniusban, a fin­­nek októberben, a svédek pedig novemberben hagyták jóvá sza­vazatukkal az Európai Unióba való belépést. Az Unió területe ezáltal tegnaptól egyharmadá­­val bővült, lakossága pedig 349 millióról 370 millióra emelke­dett. A kibővüléssel az EU im­már Kréta szigetétől a sarkkörig terjedő területet ölel fel. Az unió bruttó hazai terméke 5,9 billió ECU-re (12 billió német márkára) emelkedik a bővülés­sel, s 10 százalékkal haladja meg az Egyesült Államokét és 64 szá­­zalékkal Japánét. HÍVŐ fiatalok a békéért A közép- és kelet-európai volt szocialista országok ifjú hívői fontos szerepet vállalnak egy megbékélt Európa építésében - ezt tette nyilvánvalóvá a Taizéi Közösség tegnap Párizsban befe­jeződött 17. európai találkozója. A svájci Roger Schultz protes­táns teológus által 1940-ben, az emberiség konfliktusainak ke­resztény szellemű megoldására alapított Taizéi Közösség talál­kozóján részt vett mintegy száz­ezer fiatal fele az említett orszá­gokból érkezett, köztük kétezer­kétszáz magyar fiatal vett részt a találkozón, ahol egész Európa és 54 Európán kívüli ország katoli­kus, protestáns, ortodox és ang­likán keresztényei négy napon át együtt imádkoztak, elmélked­tek és énekeltek. Ölt, mert ellenzi az abortuszt Az amerikai rendőrség a hétvé­gén a Virginia állambeli Norfolk­­ban őrizetbe vette John Salvi hu­szonhárom éves fodrásztanulót, a pénteken, két abortuszklinikán végrehajtott merénylet gyanúsí­tottját. A kettős bűncselekmény Boston külvárosában, Brookline­­ban történt. A talpig feketébe öl­tözött fegyveres először a Plan­ned Parenthood nevű abor­tuszklinikán nyitott tüzet a fo­lyosón állókra. A golyózápor a helyszínen megölte az intézet re­cepcióján szolgálatot teljesítő fia­tal nőt, illetve megsebesített két másikat és egy biztonsági őrt. A tettes onnan átrohant a szem­közt lévő, hasonló jellegű intéz­ménybe, ahol ugyancsak lövöl­dözni kezdett. Az utóbbi időkben a brookline-i volt a negyedik, abortuszklinika ellen elkövetett fegyveres táma­dás az Egyesült Államokban. POLGÁRI NAPILAP Körülzárták a csecsen elnöki palotát Groznij orosz kézen Moszkvai közlések szerint az orosz csapatok teg­nap este, a sötétség beálltával átvették az ellenőr­zést Groznij több kerülete és elővárosa felett, s a csecsen elnöki palotát is körülzárták. A város teljes megtisztítása állításuk szerint feltehetően további öt-hat napot vesz igénybe. Körülzárták a elnöki palotát is, körülötte azon­ban az orosz katonák tűzpárbajt vívnak a csecsen fegyveresekkel és a csecsen csoportok több ne­gyedben is ellenállást tanúsítanak. Az orosz kor­mány egyben vegyifegyverek bevetésével vádolta meg a csecsen egységeket. Állításuk szerint táv­­irányítású aknákat robb­intanak fel az orosz csa­patok által használt útvonalak mentén. Az aknák­kal együtt klórtartalmú tartályok is felrobbannak, számos halálos áldozatot követelve a katonák kö­zött. A csecsenek ezenkívül ciánhidrogénsavat öntöttek szét az utak mentén, az orosz vegyvé­delmi csapatoknak azonban sikerült közömbösí­teni a veszélyes anyagot - tették hozzá Moszkvá­ban. . (Folytatása a 2. oldalon) Orosz katona holtteste a rommá lőtt Groznijban. „Belügyeket" intéznek FOTÓ: AFP - HECTOR mata í­l­ti.Göncz Árpád: hitet tettünk a demokrácia mellett­­­. 1994-ben kétszer választottunk. Elsőként az országgyűlési képvi­selőinket. Az ország megnyugta­tó többséggel nyilvánította ki, hogy mit kíván és mit nem. Ezzel hitet tett a rendszerváltás során közmegegyezéssel létrehozott politikai intézményrendszer, a parlamenti demokrácia folyama­tossága mellett - mondta többek között Göncz Árpád államfő év vé­gi számvetésében. Mint mondta, másodjára ön­­t kormányzati választást tartot­­­­tunk. A polgármesterek majd­­ kétharmadát újraválasztottuk, s ami arra vall: az ország elfogad-­­­ta, magáénak érzi az önkor-­­ mányzatokat, s a polgármester-­­ nek nem a pártállását, hanem " emberi tisztességét, rátermettsé-­­ gét veszi figyelembe, amikor el-­­­dönti, hogy rá szavazzon-e.­­ A köztársasági elnök az esz­­tendő politikai sikerének, nagy előrelépésnek ítélte a helyi ön­­kormányzatok mellett a félezer­nyi nemzetiségi önkormányzat létrejöttét. Mint hozzátette:­­ szívéből reméli: ezek közös ha­zánkban élő nemzeti kisebbsé­geink kulturális autonómiájának megalapozói, nemzeti hagyo­mányaik védelmezői lesznek. (Folytatása a 4. oldalon)­­ 1 Szarajevó ostromának ezredik napja Karadzsics aláírta a tűzszünetet A boszniai muzulmánok és szerbek szombaton szerződést írtak alá az ellenségeskedések legalább négy hónapos időszakra való beszüntetéséről. Az eddigi legkomolyabb tűzszüneti egyezményt az ostrom ezredik napját élő Szarajevóban Alija Izet­begovic boszniai elnök, Paléban pedig Radovan Ka­radzsics boszniai szerb elnök írta alá. A szerződés szövege szerint a valamennyi frontra kiterjedő egyezmény tegnap lépett életbe. Az ENSZ vegyes bizottságai ellenőrzik az egyezmény betartását. A szemben álló felek a kijelölt állásokba vonulnak vissza - részletezi a megállapodás szövege -, s az ENSZ-erőket a szemben álló felek vonalai közé te­lepítik. Azonnali tárgyalásokat kezdenek a­­­­,7 milliméteres, vagy annál nagyobb kaliberű web fegyverek visszavonásának módozatairól, val­mint a visszavonás ENSZ-ellenőrzésének biztosí­tásáról. Biztosítják az UNHCR (az ENSZ Menekült­­ügyi Főbiztossága) szabad közlekedését. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy mihamarabb szabadon engedik a harcok során fogságba esett személyeket és megindítják a fogolycserét - ren­delkezik az egyezmény a foglyok sorsáról. (Folytatása a 2. oldalon) ­G.­ÁRA: 24,50 FT V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM • 1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ­N Közérzet felülről Aligha állítható, hogy a Magyar Köztársaság elnökének szilvesz­ter éjszakáján elhangzott beszédét a társadalom nagy része léleg­zetvisszafojtva hallgatta. Göncz Árpád maga is utalt arra, hogy nehéz esztendő áll mögöttünk, és a következő sem lesz sokkal könnyebb. Az elnöki beszédtől tehát senki nem várhatott olyan pozitív jelzést, amely sorsában gyökeres fordulatot ígért volna. Mégis az ilyen év végi, év eleji elnöki beszédeknek van politi­kai üzenete. Miután a legmagasabb közjogi méltóság hivatalosan az egész nemzetet képviseli, némileg visszásnak hatott, hogy az 1994-ben megtartott parlamenti választások végeredményének méltatása került az elnöki beszéd elejére: az ország megnyugtató többséggel nyilvánította ki, mit kíván és mit nem. Az ezt követő mondat ugyan utal a parlamenti demokrácia folyamatosságára, de mennyivel elegánsabb lett volna, ha csak ezt emeli ki Göncz Árpád, hiszen a tervek szerint három és fél év múlva sorra kerülő ismételt politikai erőpróba magában hordozza annak lehetőségét, hogy megváltoznak a parlamenti erőviszonyok. Akkor is az lesz a legfontosabb, hogy az új törvényhozás mennyire zökkenőmen­tesen tudja a fiatal magyar demokrácia folyamatosságát bizto­sítani. Az elnök beszédének egy másik részében azt mondta, hogy tár­sadalmunk közérzete rosszabb, mint állapota. Furcsa kijelentés annak a napnak a fordulóján, amikor drasztikusan emelkedik az összes energiahordozó ára, többet kell fizetnünk a tejért és a ke­nyérért, a legalapvetőbb élelmiszeripari cikkekért, és a magyar társadalom nagy része még a minimális szolgáltatásokat sem lesz majd képes igénybe venni. Csoda, hogy a társadalom közérzete rossz? Lehet, hogy rosz­­szabb, mint maga az állapot. Most már csak arra vagyunk kí­váncsiak, hogy ez utóbbi milyen lesz? G. Fehér Péter 1995 a tolerancia éve ! Az Egyesült Nemzetek Szerveze- t te a „tolerancia évének" nyilvání­­t­­otta az 1995-ös esztendőt, eleget­­ téve ezzel az ENSZ-közgyűlés­­ korábbi döntésének. Az intézke­déssel annak a meggyőződésnek akarnak nagyobb hangsúlyt ad­ni, hogy a tolerancia a világbéke egyik alapvető feltétele, s hogy a világ sok pontján olyan veszé­lyes fejlemények bontakoztak ki, amelyek ezzel ellentétben állnak. Az ENSZ kulturális világszer­vezete, az UNESCO - amelytől az ötlet származik - a kedvezőt­len jelenségek között első he­lyen említi az etnikai konfliktu­sok kiéleződését, a kisebbségek megkülönböztetését, valamint az idegengyűlölet megnyilvá­nulásait, elsősorban a mene­kültekkel és a menedékkérők­kel szemben. A világszervezet az idén egész sor rendezvénnyel ünnepli fennál­lásának ötvenedik évfordulóját. Fényjátékra még telik FOTÓ: AFP­­ E. SCHNEIDER 2-111-111

Next