Új Magyarország, 1995. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-09 / 34. szám

(XiiJiL' r" 8 Amo V. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM 1995. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK A 26. Magyar Filmszemle zárónapján Fődíj Gothár Péternek Tegnap este tartották a 26. Ma­gyar Filmszemle díjkiosztó ün­nepségét az Uránia moziban. A játékfilmes zsűri a legjobb film­nek járó fődíjat Gothár Péter A részleg című alkotásának ítélte. A Magyar Mozgókép Alapítvány játékfilmes kuratóriuma által fel­ajánlott díjból a rendező egymil­lió forintot a következő filmje ké­szítéséhez használhat fel. A legjobb film rendezőjének járó díjat - amelyet a Flamex vál­lalat ajánlott fel - szintén Gothár Péter kapta. A Magyar Filmlabo­ratórium a legjobb operatőrnek felajánlott díját Gázon Francisco az­ Esti Kornél csodálatos utazása című film operatőri munkájáért nyerte el. A Magyar Filmlabora­tórium a zsűri javaslatára 200 ezer forintos különdíjban része­sítette Szirtes Andrást a Lumiere tekercsek című filmjéért. A Fővá­rosi Önkormányzat által felaján­lott legjobb férfi szereplő díjának nyertese Kállai Ferenc, aki a Me­gint tanú című filmben nyújtott alakításáért kapta az elismerést. A legjobb női alakítás díja helyett a játékfilmes zsűri két rendezői különdíjat adott ki. Az egyiket Enyedi Ildikó a Bűvös vadász, a másikat Szomjas György a Csók­kal és körömmel című alkotásá­ért kapta. A Független Producerek Szö­vetsége legjobb produceri díját a Globe Film Az igazi Mao, vala­mint a Focusfilm a Megint tanú című filmért kapta. A HBO által alapított legjobb epizódszereplő díját a zsűri Igó Évának ítélte a Törvénytelen és az Esti Kornél csodálatos utazása című filmben nyújtott alakításáért. Bacsó Péter Megint tanú című alkotása nyer­te el az Országos Program Ma­gazin által felajánlott, a várható­an legnagyobb közönségsikert arató film díját. A külföldi kriti­kusok és fesztiválképviselők Gene Moskowitz díjának nyer­tese A részleg lett. A Filmszemle dokumentumfil­mes zsűrije kitűnő megoldásaiért elismerésben részesítette Almási Tamás Acélkapocs és Forgács Pé­ter Ismeretlen háború „Miköz­ben valahol" 1940-1944 című filmjét, valamint új információk feltárásáért Balogh Júlia-Szitányi Zsuzsa És mégis magyarnak számkivetve. Bucsek Tibor-Balo­gh Margit A zsidók és biciklisták. Kőszegi Edit-Simó Sándor-Surá­­nyi András­ Midőn a vér és Lu­­gossy István Az áldozat című film­jét. Rendezői díjban részesült Gyarmathy Lívia a Lépcső, vala­mint Moldoványi Ferenc Ha meg­eszünk egy hódot című film ren­dezéséért. A dokumentumfilmes kategória fődíját Doszpod Béla Egy nap döntöttem: drog helyett élet­­mű filmjének ítélték. A díjból a rendező 3(X) ezer forintot a követ­kező filmjéhez használhat fel. A Színház- és Filmművészeti Főiskola diákjainak Nyakkendő­díját Petrovics Emil kapta. Átadták a 26. Magyar Film­szemle életmű-díjait is: Gábor Miklós színművésznek, Morell Mihály vágónak és Romvári József díszlettervezőnek. A díjkiosztást követően Korda Sándor 1918-ban készített és nem­régiben felújított némafilmjét, az Aranyembert vetítették. A Hunnia Filmstúdió alkotásairól Regionális vagy nemzetközi mozi? A filmkészítés és forgalmazás anyagi háttere, illetőleg a ma­gyar alkotások nemzetközi film­világban betöltendő helye volt a témája annak a sajtótájékoztató­nak, melyet tegnap tartottak a Hunnia Filmstúdió versenyfilm­jeinek rendezői: Gárdos Péter (Brooklyni testvér), Gothár Péter (Részleg), Pacskovszky József (Esti Kornél csodálatos utazása) és Szomjas György (Csókkal és kö­römmel, A szívben még meg­van), valamint Simó Sándor stú­dióvezető. Mint Simó elmondta: nem azért készül már évek óta a Hunniában a legtöbb film, mert ez a stúdió kapja a legtöbb támo­gatást, hanem azért, mert ők tesz­nek legtöbbet azért, hogy filmjeik elkészítéséhez megfelelő anyagi bázist teremtsenek. A Magyar Mozgókép Alapítvány a filmek költségvetésének ugyanis mind­össze felét fedezi, a másik ötven százalékot az alkotóknak kell megszerezni, legtöbbször hirdeté­si és szponzorpénzek formájában. A forgalmazásból származó bevételek sajnos igen keveset je­lentenek. A mozikban - néhány alkotástól eltekintve - nincs kö­zönségigény a magyar filmek iránt, a televíziók által, a sugár­zásért fizetett összegek pedig csupán a produkciók elkészítési költségeinek egy-két százalékát teszik ki. A magyar filmnek egyes véle­mények szerint eladhatónak, mások szerint nemzetközileg kompatibilisnek, azaz a világ minden pontján érthetőnek és elfogadhatónak kellene lennie, megint mások a saját problémá­kat, saját szemmel néző, regio­nális alkotásokat tartanák jónak. A nemzetközi elismerésre va­ló törekvések különben sem jár­nak mindig sikerrel, és egy film elkészültekor nem lehet bizto­san megjósolni annak várható fogadtatását. Simó Sándor en­nek igazolására három nagy ren­dezőnket: Keleti Mártont, Jancsó Miklóst és Szabó Istvánt hozta fel példának, mondván, hogy míg Keleti itthoni környezetben, de általános problémákkal foglal­kozó filmjei egyáltalán nem ke­lendők külföldön, addig Jancsó alkotásai annak ellenére, hogy hazai vonatkozásúak, a legis­mertebb magyar rendezővé tet­ték őt a világon. Szabó István ne­ve pedig pályafutása első 15 évé­ben kizárólag Magyarországon volt ismert, a Mephisto óta vi­szont minden filmjével nemzet­közi sikert arat. A végső követ­keztetés az lett, hogy a magyar rendezőknek olyan filmeket kell elsősorban forgatniuk, melyek csak itt, vagy elsősorban itt jö­hetnek létre és az ilyen filmek­nek van a legnagyobb esélyük a nemzetközi mezőnyben is. Csikor Ottó • Hatvannyolc éves korában szívroham következtében el­hunyt James Merrill, az Egyesült Államok egyik legismertebb köl­tője, aki 19 könyvet, ebből 15 ver­seskötetet írt. Több irodalmi díjat nyert, többek között Pulitzer- és Bollingen-díjjal is kitüntették. • Antik és XX. századi alkotók műveit várja a budapesti Blitz Galéria tavaszi árverésére. Az aukcióra szánt tárgyakat az V. kerületi Fálk Miksa utca 30. szám alatt veszik át - február végéig - a galéria szakemberei. • Korabeli zenével és ételekkel barokk bált rendeznek február 18-án Győrött a Zichy-palotá­­ban. • A Szépművészeti Múzeum ve­lencei festészeti gyűjteményé­nek ötvenöt kiemelkedően szép darabjából álló válogatása utazik az Amerikai Egyesült Államokba a közeli napokban. • Makaói régészek 4000 éves kézművesműhely maradványai­ra bukkantak. Egyebek között ta­láltak egy tűzhelyet, valamint kvarckőből készült dísztárgya­kat és égetett agyagdarabokat. • Több mint 50 év után első al­kalommal jelentetik meg Glenn Miller utolsó felvételeit. A húsz zeneszámot két héttel azelőtt rögzítették, hogy Miller repülő­gépe 1944 decemberében eltűnt a La Manche-csatorna felett. KULTÚRA (MPKassákkal Rómában - Carlo Carra életműve a Modern Művészeti Galmában l­entírható született, párizsi és londoni­­inas­ volt. Míg Mannettiék mozgatára" évek" után elvégzi a milánói az olasz fasizmus akadémikus 1913 januárjában Budapesten a Nemzeti Szalonban rendezték meg­­ Párizs, London és Berlin után - az olasz futurista művé­szek kiállítását. A kiállított képek között szerepelt Carlo Carra ké­pe, Gaii, az anarchista temetése, mely a lapalapításra készülő fia­tal Kassákot egy „futurista" no­vella írására ihlette. A Fejfa című írás A Tett második számában je­lent meg, a Mesteremberek előtt. Most januárban Rómában belép­ve a Modern Művészetek Múzeu­mában megrendezett Carra-kiál­­lításra, a nagyterem közepén ez a nagyméretű, sötét és vörös szí­nek, formák dinamikus kavargá­sát nyújtó,­olajkép fogad, és az a gondolat, hogy mit jelenthetett akkor, a század elején, világhá­borúk, forradalmak és borzal­mak előestéjén ennek a képnek a látványa. A római kiállítás egyébként is lenyűgöző. Tizennégy teremben több mint háromszáz, a világ legkülönbözőbb tájairól „haza­tért" festmény és számos grafika kíséri végig a modern olasz fes­tészet egyik legjelentősebb alak­jának életművét. Carrá nemcsak a futurizmusnak, de az olasz metafizikus festészetnek is meg­határozó egyénisége volt, a szá­zadelő legjelentősebb kulturális folyóiratainak, a Lacerbának és a Vocénak munkatársa, a modern olasz művészetelmélet egyik ki­dolgozója. Az 1881-ben Észak- Olaszországban (Alessandria) Bréra Akadémiát, majd a milá­nói elkötelezettség és a modern kifejezésmódok keresése válik rá jellemzővé. Csatlakozik a milá­nói futurista művészekhez, és nemcsak képeivel, de elméleti írásaival is a futurista festészet egyik nagy propagátora lesz. Vallja, hogy a modern művészet a festmény centrumába, az élet centrumába kívánja helyezni a szemlélőt. Ugyanakkor nem osztja Marinettiék militarista hajlamait, igen hamar új utakat keres, és de Chirico mellett az olasz metafizikus festészet egyik legkiválóbb mestere lesz. A me­tafizikus festészetről írt könyvé­vel egy időben kezd Giotto fes­tészetének tanulmányozásába, és Giottóban találja meg a „for­mák mágikus csendjét, melyben a kontempláció már extázisba megy át". (Néhány szó Giottóról, La Voce, 1916). A korábban üres belső terek, melyeket csak egy­­egy báb „népesített" be, a húszas évektől kezdve megtelnek élet­tel. A 20-as évektől a Voce mellett a „Plasztikus értékek" (Valori Plas­­tici) című folyóirat szerkesztője lesz Mario Broglio, Morandi és Soffici társaságában. Ezt a kor­szakát sajátos hangulatú tenger­parti tájképek, Paolo Ucello ló­ábrázolásainak emléke jellemzi. Corra két háború közti festészete az olasz hermetista költészet képzőművészeti megfelelője 1 / Sárközy Péter ------------------ÍA,----------------­ l3Ü az művészetévé merevedett - ezt láthattuk a római Galleria d'Arte Moderna múlt évi Sironi-kiállítá­­sán -, Cárrá a Pogány Itáliáról, Ká­in és Ábelről, valamint a Rabszol­gák felszabadításáról tervez nagy­méretű faliképeket. A háborút követően adja ki összegyűjtött művészeti írásait, és kedves köl­tői, Rimbaud, Mallarmé, Quasi­modo köteteit illusztrálja. Halála előtt négy évvel még tanúja le­hetett az 1962-ben a milánói Ki­rályi Palotában rendezett gyűj­teményes kiállításának. A mos­tani tárlat még a harminc év előttinél is teljesebb képet nyújt az olasz futurista és metafizikus festészet megalkotójáról, és csak sajnálhatjuk, hogy mi magyarok megint lemaradtunk egy nagy alkalomról. Hiszen most decem­berben rendezték meg a Római Magyar Akadémián Kassák La­jos versei új olasz kiadásának be­mutatóját, és ezért nehéz nem arra gondolni, milyen jó alkalom lett volna most a Via Giulia-i pa­lota földszinti kiállítótermében egy szerényebb, magyar avant­gárd festészeti kiállítást rendez­ni, kis füzetben kiadva Kassák az Anarchista temetésről írt novellá­jának Mario Verdone által készí­tett olasz fordítását, hogy ezzel is bizonyítsuk, akkor még „egy hullámhosszon" voltunk. e ^ FOTÓ: CSER ISTVÁN 1­ÍZ GVG annak, hogy Magyarországon új, hivatásos énekkar alakult Magyar Állami Énekkar néven, Pászti Miklós vezetésével. A kórus magját az a negyven énekes alkotta, akik a Magyar Állami Népi Együttes részeként turnézták körbe a világot. 1988-ban Pászti halála után Ugrin Gábor került a kórus élére, 1990 óta pedig Antal Mátyás látja el a karigazgatói feladatokat. Az óriási repertoárral rendelkező Állami Énekkart, az új iránti fogékonyság, a fiatalos lendület és sok helyről hozott színpadi tapasztalat tette alkalmassá arra, hogy külföldi operák színházi el­őadásain is nagy sikereket arathassanak. A kilencven hivatásos énekest számláló kórus neve nap mint nap szerepel a műsorfüzetekben. Előadásaikat részben a Magyar Állami Hangversenyzenekar, részben pedig a vidéki hangversenyzenekarok partnereként tartják. Idei terveikbe többek között franciaországi és dél-koreai vendégszereplést is iktattak. A fennálása tizedik évfordulóját ünneplő Magyar Állami Hangversenyzenekar, Ella István orgonaművész közreműködésével CD-t jelente­tett meg, melyen magyar és francia zeneszerzők művei hallhatók. Február 14-én pedig jubileumi hangversenyt rendeznek a Zeneakadémián Bergman Moliere-t rendez Szarajevóban Ingmar Bergman, a világhírű svéd rendező júniusban Szarajevóban színre viszi Moliere egyik leghíre­sebb darabját, a Mizantrópot. A stockholmi Dramaten színház tár­sulata, amely február végétől Svédországban játssza a darabot, június első hetében a bosnyák fő­városba utazik, ha a helyzet lehe­tővé teszi. Svédül fogják előadni a darabot, s az előadást szerb-hor­­vát szinkrontolmácsolás teszi majd érthetővé a szarajevóiak szá­mára. A vendégszereplést az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO támogatja. A 76 éves Ingmar Bergman leg­utóbb 1982-ben rendezett filmet, a Fanny és Alexandert, azóta a szín­háznak szenteli energiáját. Múlt tavasszal Shakespeare Téli rege cí­mű darabját vitte színre. 74 kolostortól Manhattanig Mia Farrow 50 éves Bámulói közül egyre többen saj­nálkoznak amiatt, hogy életét mindinkább a családi szennyes kiteregetése tölti ki, nem pedig az újabb parádés szerepek. Még évekkel ezelőtt is körülrajongott filmcsillagként ünnepelték, ma ellenben inkább csak a mindig botrányra éhes bulvársajtó tartja számon Mia Farrow-t, aki ma tölti be 50. életévét. A kolostorban nevelkedett Mia Hollywoodban debütált, de nem a filmvásznon. 1966-ban ugyanis férjhez ment a nála há­rom évtizeddel idősebb Frank Sinatrához, és ezzel egy csapásra a pletykalapok üdvöskéje lett. Közben azonban filmezett is és világhírűvé Rom­an Polanski tette őt 1968-ban a Rosemary's Baby című horrorfilmmel. Tíz évre rá Robert Altman a házaséletről készített cinikus hangvételű filmjében egy ártat­lan külsejű nimfomániás szere­pét alakította, és ebbe a skatulyá­ba került Woody Alleimés 1982- ben készített első közös filmjük­ben is. Szerelmük éveken ke­resztül legendává lett nemcsak a bulvárlapokban, hanem az értel­miségnek íródott igényes sajtó­termékekben is. Kerek tíz esztendőn át forgat­tak együtt és 13 filmet készítet­tek, az utolsót (Husbands and Wi­ves) 1992-ben. Ennek a filmnek forgatása közben találta meg Mia a férfi lakásában örökbe fo­gadott lányának, Szun Ji-nek aktfotóit, és ez kirobbantotta botrányos szakítást Mia és Woo­dy között, a perek végtelen sorát a gyermekek gondozásáért. Hangfogó nélkül A vonó mesterei Vonósnégyesekben, nyugodtan állíthatom, igen jól állunk, kevés ország dicsekedhet annyi világ­hírességgel ezen a területen, mint mi. A kamarazene rajongó­inak tábora azonban fogyatkozó­­ban van, kivált a kvartetteké, hi­szen zajos és rohanó korunk ho­gyan is kedvezhetne épp a legin­timebb, legválasztékosabb mu­zsikálásnak!... Mégis szép (ha nem is táblás) ház előtt játszott a Bartók Vonósnégyes nemrég, egy sima hétköznapon, melyre érdemes volt ünneplőbe öltöz­tetni a szívünket, meg élővirág­gal díszíteni a Zeneakadémia pó­diumát. Mert amit hallottunk, örömzenélés volt: a művészek és a közönség kedvencei szólaltak meg, a nagyon szeretett alkotá­soknak kijáró, egészen kivételes színvonalon. A programszer­kesztést ezúttal nem határozta meg semmiféle dátum (jubileum vagy egyéb évforduló), sem szer­zők és stílusok rímelő, illetve po­lemizáló kapcsolata­­ nem, most csak az volt fontos, hogy akik egybegyűltek ezen az estén, lu­cullusi lakomán érezzék magu­kat. A menü Haydn nevezetes Kaiser-kvartettjével kezdődött, s Csajkovszkij D-dúr vonósnégye­sével fejeződött be, középütt pe­dig „a Debussy" kapott helyet. Fogalmam sincs, szerepelt-e már ebben az összeállításban, ilyen sorrendben ez a három zenemű valamely hangversenyen, s hogy egyáltalán szokás-e manapság így felépíteni programokat, csak azt tudom, hogy gyönyörűséges élményt szerzett vele hallgatói­nak a Bartók Vonósnégyes. En­gem mindenekfelett a lassú téte­lek poézisa ragadott meg, az a gyöngéd és odaadó hang, ame­lyen világjáró és sok éve együtt dolgozó sztárok már szinte kép­telenek megszólalni, minthogy az érzelmek hamvát rég kiradí­rozta tónusukból a tükörfényes perfekció meg a bombabiztos vir­tuozitás. Komlós Péter, Hargitai Géza, Németh Géza és Mező László azonban úgy őrzi a Bartók Kvar­tett előkelő rangját a nemzetközi élvonalban, hogy közben egyik művész sem adta fel eredendő érzékenységét, fiatalkori lobogá­­sát, sőt jogát a megindultságra, amikor halhatatlan tételek szár­nyalnak fel vonójuk alól. A kon­cert után még hosszasan eltöp­rengtem azon, hogy talán a vo­nósnégyes-társaságok jutnak legközelebb a végső titkok tarto­mányához, ha van erejük együtt megtenni az oda vezető utat. Beethoven F-dúr vonósné­gyesének (op. 135) III. tétele, ez a hangszerekre komponált mennyei szépségű ének búcsúz­tatta Halász Ferenc tanár urat az emlékére rendezett esten (febru­ár 2). A Zeneakadémia pár hete elhunyt professzora, hegedűs­generációk felnevelője szenve­délyes pedagógus és tehetségek útjának fáradhatatlan egyenge­­tője volt, életműve tanítványai pályafutásában kisugárzik a vi­lág minden tájára. A mesterük előtt tisztelegni egybegyűltek között nem is egy volt, aki kül­földről érkezett, hogy kegyeletét lerója. Stuller Gyula Svájcból uta­zott haza erre az alkalomra, Bá­lint Mária pedig (aki már nem a Rádiózenekar, hanem egy né­met operaház koncertmestere) úgyszólván órákra tudott csak elszabadulni két Traviata-elő­­adás között. Kamarazenekar ala­kult a Halász-növendékekből és nemzedéktársaikból, hogy Mo­­zart-divertimentók fogják közre Lantos rektor úr csöndes szavait a korán elment, nagy hatású kol­légáról, majd szólók és kamara­művek csendültek föl a zsúfolá­sig telt Kisterem pódiumán. Nem műsort, inkább rendhagyó gyászmisét hallottunk, ki-ki a maga gyászénekével köszönt el a Tanár úrtól. Szabadi Vilmos szi­laj és hátborzongatóan fájdal­mas Bartók-rapszódiával, az Éder Vonósnégyes (amelyben Konrád György brácsázott ezút­tal) Beethoven éteri lassújával. Et lux perpetua luceat­ris. Kerényi Mária

Next