Új Magyarország, 1995. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
V. ÉVFOLYAM, 105. SZÁMIMMROR,magazin 1995. MÁJUS 6., SZOMBAT 21 A Szilágyi György Una'Ma, ugyanott Nagy Áruházat. Az idő mindent betemet. A húszas évek végére szinte észrevétlenül „átment a köztudatba'', hogy az ezüstjubileumát ünneplő Párisi Nagy Áruház az Andrássy úton található. A második fénykép már az „áttelepült" új áruházakat ábrázolja. Kamaszkoromban magam is sokszor megfordultam benne. Mágnesként vonzott a sok látnivaló, meg a bazári holmik tömege A Párisi Nagy Áruház „romantikus" története nem végződött „happy end"-del. Épületét a Divatcsarnok „örökölte", amely Rákóczi úti törzshelyéről költözött át az Andrássy útra, átadva korábbi helyét az Otthon Áruháznak. Az áruházak élete olyan, mint az embereké: „leégnek", elköltöznek, helyet cserélnek, újra kivirulnak, vagy mint a Párisi Nagy Áruház, kidőlnek a sorból... Történetem idején az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház be-A már nem létező Párisi Nagyáruház eredetileg a Kerepesi út (ma Rákóczi út) és Klauzál utca sarkán volt. A hangzatos elnevezés akkor még csak egy népszerű bazárnak volt a „fedőneve" .Tudta ezt alapítója, Goldberger S. G. is, aki már a múlt században fejébe vette, hogy vállalkozását tekintélyes, nagy áruházzá fejleszti. Miután önkéntesi éveit leszolgálta és a tiszti kardbojtot megszerezte, bejárta Németországot és Franciaországot, hogy a helyszínen tanulmányozza a nagy áruházak szervezetét és üzleti politikáját. Elképzelését tragikus esemény hiúsította meg. 1903. augusztus 24-én kigyulladt és leégett a Párisi Nagy Áruház! Irtózatos tűz tombolt a Klauzál utca sarkán álló bérházban, amelynek földszintjén és első emeletén rendezték be az áruház helyiségeit. Az épület felső emeletén lakók nem tudták megközelíteni a lépcsőházat, mert fojtó füsttel égett az is. Hosszú ideig az óriási tolólétrákat sem lehetett használni, mert az emeletek egész ablaksora lángtengerben állott. Ponyvákat feszítettek ki a tűzoltók a járda fölött, s néhány bennrekedt em Jper merészen levetette magát. A tragédia idején Ferenc József éppen Budapesten tartózkodott, s a megrázó katasztrófa utat tört szívéhez. Jelentős pénzadománnyal segítette az áldozatokat és családjukat, a Rókus kórházba menekített sebesülteket pedig felkereste betegágyuk mellett. Porrá égett áruházát látva, a porig sújtott Goldberger S. G. elérkezettnek látta az időt, hogy megvalósítsa régi tervét. Telket keresett új áruháza felépítéséhez. Telek helyett azonban az éppen eladó Andrássy út 39. alatti Petanovics-palota keltette fel figyelmét. A gyönyörű épület termeiben, kivált a Lotz Károly freskóival díszített teremben zajlottak le korábban a terézvárosi bálok. Goldberger egész vagyonát beleölte ebbe a vállalkozásba. Megvette az épületet és rögtön meg is kezdték a hétemeletes palotának, a legelső budapesti nagyáruháznak építését. A többit tudjuk. Később már csak a régi öregek emlékeztek a pusztító tűzvészre, amely elemésztette a Rákóczi úti Párisi járata előtt tiszteletet parancsoló korú papagáj produkálta magát, illő honorárium fejében. Kétezer koronáért planétát húzott egy ládikóból, férfiaknak zöldet, hölgyeknek rózsaszínűt. „Azzzanyád!" - kiáltotta minden különösebb indok nélkül a szerencséjére kíváncsi delikvens képébe, aki megértő mosollyal nyugtázta a „madárlátta" becsületsértést. A papagáj gazdája, egy töpörödött anyóka, a millennium óta járta a várost Lórival, korábban az édesanyja dolgozott vele, tőle örökölte az előrehaladott korú kenyérkereső madarat. Lóri, mint a legtöbb, monarchiában született papagáj, tökéletesen beszélt németül. - Wie alt bist du. Lóri? - kérdezte tőle az anyóka. - Ich wurde im Jahre Achtzehnhundert vierundvierziggeFOTÓ: SZILÁGYI STEFÁNIA borén! - rikácsolta a papagáj hibátlan hochdeutsch Idejtéssel. Félelmetes belegondolni, hogy az 1844-ben született Lóri már a szabadságharc idején planétát húzott! Végigplanétázta a '67-es kiegyezést, a boszniai okkupációt, az első világháborút, a proletárdiktatúrát, Horthy Miklós bevonulását, közben két családot tartott el a csőrével... Amikor a Párisi Nagy Áruház előtt „dolgozott", 1925-öt mutatott a naptár. Manapság a politikai „papagájok" divatját éljük. Ezek a tanulékony „madarak" azt mondogatják, amire betanították őket. És szorgalmasan húzzák a planétákat. Nem az utcán, hanem a Parlamentben. Némelyikük már évtizedek óta. Sokakban felvetődik a kérdés: meddig húzzák még...? Madárszakértők szerint nincs annyi idejük, mint Lórinak volt... Párisi nagy áruház Akkoriban Ácsára jártunk. Idebenn, a bűnös városban a kelleténél több módunk volt LEGENERÁLÓDNI, hisz' tudják: politika meg minden; elszánt, maroknyi harcok új tárgyiasságért, nyelvkritikáért, identitásért meg autonómiáért (hogy csak a legvonzóbbakat ássam ki a műszavak közül, IN SITU, ama tőzeglápból, mely büdös volt inkább, semmint gyúlékony), s szentül hittük... Szóval generálódni jártunk Ácsára (re), MV-sek az LV szocialista kastélyába, ami - ó, sanda fonéma! - születésétől szocisabb volt, mint szocis [valahogy akként építette anno, föltörekvőben, az iparbáró, ahogyan kései jog(brrr)utódai a sorompókkal, MINDEN OLDALRÓL BEHAJTANI TILOS táblákkal titkosított vadászlakokat, sebtiben, talmi luxussal, hamari használatra]. Fennségesen elhanyagolt, pimpós vizű tavacskában szúnyogszigettel ékes angol park kellős szélén állt a robusztus patyomkim-erőd, s a korszerű kultúra eme hegylábra épített fellegkakukkvárában kevéssé szorgos munkaerők próbáltak a méteres külső s a belső rabbófalak közé gipszből meg miegyébből súlyos boltíveket varázsolni. Nekünk szép volt, legalább... Ennyi kis csalás, ennyi esendő kellett is, hogy úgy érezzük, visszatérvén egy-két centivel messzibbre hajíthatjuk a kalapácsot, a sarlót. Fecó számos dologban volt nagy: pingpongban, sakkban etc., de bolond grófban volt a legnagyobb. (Mellesleg egyszer ebben is, abban is levertem, de hát tanú sehol, ő meg persze letagadta. Egyérintőben meg különösen szánalmasat produkált, 11:0-nál akkorát bikázott a kapufába, hogy nem fért a cipója a cipőjébe, de másnapra az is lelohadt: naná, hogy máig az ellenkezőjét állítja.) Azon az estén (SKÓCIA ÉSZAKI PARTJAINÁL, de ez történetünk szempontjából mellékes) hatalmas vihar tombolt, s a szél összeakasztotta a drótokat: jön is sötétség. Egyedül valánk a kastélyban ketten, s nem látánk. Tapogatónk csak, s hívánk egymást, miszerint ízibe' lelnénk föl a villanyszekrényt, megtalpalandó a biztosítékot. Én találok (v. ö. találékony!) gyertyát, így már persze könnyű volt lengedezni a szöszsötétben. Imbolyogtunk. „Én leszek a bolond gróf", húzta hirtelen a szemeibe a rosseb tudja, honnan kerített svájcisapkát Fecó, „te meg legyél a lakáj!", verdiktálta, s szolgalelkem mentén mozdult: tartottam a faggyút, honoltam a gazdát, s hallgattam tisztelettel a zöhögős, hüppeteg mesét... A tesóról, aki mentős volt '56-ban, orvostanhallgató, s szedegette föl akkurátusán, kicsit golyószórásban, kicsit életveszélyben a sebesülteket. Egy szép gyomorlövés, egy-egy jól eltalált váll, fej, tüdő,ne lazsálhassanak a sebészek a Péterffyben. Aztán (EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁG!) után a hon újólag fölszabadult a szabadság és a demokrácia minden nyűge alól, a börtönök kapuját kitárták: „Jöjjenek hát a gaz, alávaló stb. ellenforradalmárok stb. fegyvercsempész mentősök stb. stb. stb.!" És a bátyó meg is jelent - két hétre rá, hogy a tankok megszavatolták a tartós békét - OTTHON a családi portán, tíz egész kilométerre Pesttől. Ennyi kellett, hogy bolond grófnak öltözve elbotozhasson hazáig. Kétoldali konzervatív volt, istenkém... Akkor már égett a villany. Nem mi talpaltunk... Talán valami ismeretlen kárókatona odakint a jeges árban, talán más intézkedett. „Gyere, kajáljunk", mondta Fecó, „van lecsóm!", és előszedett a rezervből egy jóforma dunsztos üveget. Kiporciózta. Volt benne paradicsom, paprika, hagyma. Slussz-passz. Hogy egy kis kolbász? Jó, ne essünk a falánkság bűnébe! De hogy egy-két karika szafaládé, vékonka virsli SE? Vagy legalább rezzenésnyi zsír, abból a pirosasból... „Nyerslecsó", mondta (esküszöm, gőggel), „de van hamis fasírt is". Üvegesebben nézhettem, mint a hagyma, ami MINIMUM kimaradt a lecsóból, mert Fecó hirtelen az éjjeliszekrénybe nyúlt, s egy nájlonzacskónyi főtt tojást rakott az asztalra. Ahogy tekintetem tanácstalanul ugrált tojásról „lecsóra", s megint a tojásra, megértette abban a dilemmát. „Ez erkölcsi kérdés", szögezte le. „Amit az állat önként ad, az oké." LESÜTÖTTEM akkor a szemem. Láttam magam harcban a disznóval, ahogy csülökfölszedéssel próbálom böllérgyilok alá dönteni. Vagy amint vágóhidak cinkosaként a pult előtt vacillálok: melyik cupák passzolna jobban az ínyemhez? S tovább sújtva láttam Fecó lábán a borjúboksz cipőt, selymesen simulót, puhát, kényeset. Aznap éjjel VELE álmodtam, a növendékmarhával, ahogy kérvekéretlen gombolja le magáról a bőrét. Gondosan összehajtogatja, nájlonszatyorba csomagolja, s nyújtja át mosolyogva. Álmomban már értettem magunkat. Fölébredvén pedig sajnálom. Mányoki Endre Léfán Sájáén Nyerslecsó Énekeljük együtt! poccr nuJbaXa y tO.^MOa^ lUdlJtl^ j lUJflI fo- ' áO- ' -i'-i..& m Ah /»o- - -Aft. -Cl - I sM..M £tx. . U, - X - rKiMi cl' - , Édesanyám rózsafája, édesanyám rózsafája, Én vagyok a legszebb ága, én vagyok a legszebb ága. Haragszik a rózsám anyja, haragszik a rózsám anyja. Mert szeret engem a fia, mert szeret engem a fia. Ha haragszik, tegyen róla, ha haragszik, tegyen róla. Kössön láncot a lábára, kössön láncot a lábára. Kössön láncot a lábára, kössön láncot a lábára. Úgy eressze az utcára, úgy eressze az utcára. Ha az utcára ereszti, ha az utcára ereszti. Rögtön nálam keresheti, rögtön nálam kerestheti. Énekeljük együtt! -1995. május 7., vasárnap, Kossuth rádió, 8.30. Népdalt tanít: Budai Ilona.