Új Magyarország, 1997. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-28 / 50. szám

8 Hangfogó nélkül Fedezzük fel Weinert! Épp ideje volna, hiszen már majd négy évtized telt el a halála óta, s nálunk nem életükben szo­kás a zeneszerzőket műveik re­pertoáron tartásával kényeztet­ni. Ez a kiváltság jobbára az eltá­vozottakra korlátozódik, ha ugyan nem a teljes feledés lesz osztályrészük. Weiner Leót, a ze­nepedagógus-zsenit világhírűvé tették növendékei (Reiner Fri­gyes, Doráti Antal, Solti György, Starker János stb.), de a komponis­ta Weinert vajon mennyire isme­ri a zenésztársadalom és a kon­certközönség? Egy-egy diverti­­mentóját, igaz, minden szezon­ban hallani - mert biztos sikert hoz, és a zenekarok szívesen játsszák -, a rádiós szerkesztők körében meg elég népszerű a Csongor és Tünde, a Szerenád, a Concertino. Arra azonban már rácsodálkozunk, ha napjainkban egy hegedűművész (története­sen Rásonyi Leila) zenekari estjén Weiner-koncertet szólaltat meg - vagy ha egy fiatal vonósnégyes­társaság háromrészes ciklusában két Weiner-kvartett is szerepel! Ez utóbbi sorozatot az Auer Vo­nósnégyes adja, a Continuo Ala­pítvány rendezésében és javára, az Óbudai Társaskörben, s már csak egy esemény van belőle hát­ra: március 9-én, vasárnap dél­után 4 órai kezdettel. Aki osztá­lyon felüli kamaramuzsikálásra vágyik, annak jó szívvel ajánlom: a Sipos Gábor primárius vezette együttes (második hegedű: Be­­rentés Zsuzsa - mélyhegedű: Gu­lyás Nagy György - gordonka: Ta­kács Ákos) megszállottja a műfaj­nak, és óriási igényeket támaszt önmagával szemben. Egyetlen hónap leforgása alatt harmad­szor találkoztam velük, s merő­ben más-más műsorok élmény­szerű előadása minden alkalom­mal rabul ejtett. Az említett soro­zat keretében legutóbb Weiner 3. vonósnégyesével (Pastorale, fan­tázia és fúga) indították választé­kos programjukat, s a mű olyan ragyogó köntösben, annyi frisse­séggel és bájjal kelt életre hang­szereiken, mintha a szerző sze­mélyes intencióit valósítanák meg - holott Weiner már rég a föld alatt porladt, mikor ők világ­ra jöttek. Mint értesültem róla, el­ső önálló CD-jükön - melynek hanganyaga már kész, s megjele­nése júliusra tervezett - Weiner Leó vonósnégyeseivel mutat­koznak be; minden esély meg­van rá, hogy Auerék ezzel a ne­mes veretű és egyben raritásnak számító magyar anyaggal a nem­zetközi hanglemezpiacon is a fa­voritok közé kerüljenek. A Weiner-vonósnégyesek a Hungaroton gondozta összkia­dás keretébe tartoznak; ennek a vállalkozásnak köszönhetjük Szabadi Vilmos és Gulyás Márta tavaly nyáron rögzített nagysze­rű produkcióit is, a tartalom színvonalához méltó borítóval (Rippl-Rónai József: Nő rózsával) és informatív kísérőszöveggel (szerző: Kaizinger Rita). A Hu­­baynak ajánlott D-dúr szonáta (1911) annak a pályakezdő kom­ponistának a portréja, aki a pá­rizsi „magyar fesztiválon" Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő társaságában szerepelt, s akinek 1908-ban született zon­goradarabjait elsőként Bartók szólaltatta meg. A későbbi kelte­zésű fisz-mob szonáta elegáns, franciásan szellemes, fordulatos szövete elragadó szépséggel, plasztikusan érvényesül Szabadi romantikusan szárnyaló előadá­sában, amit impozánsan egészíti ki a legbonyolultabb ritmuskép­letek könnyed megoldásával brillírozó pianista. A Peregi ver­­bunk és a Lakodalmas zárja a programot: két hangulatos, üdén és szeretetteljesen megfor­mált karakterdarab, igazi rá­adásszám. (Lehetséges, hogy a századelő Weiner-zenéit a szá­zadvégen fedezzük fel...?) Kerényi Mária KULTÚRA Művészbalsors Tocsikisztánban Szükség van a művészekre, avagy sem? A kormány által kapkodva és ügyetlenül meghozott tb- és adójogszabály-változtatások sújtják az egész országot. Lát­szólag csak, körülbelül hatezer művész gondja az, hogy az alkotók háromnegyede is a létminimum alá süllyedt. Csak látszólag az ő ügyük tehát, hisz - mint ahogy az Új Magyar­­országnak nyilatkozó Marinov Gusztáv, a Magyar Alkotóművé­szek Országos Egyesületének ügyvezető alelnöke kifejtette - a sok ezer író, zenész, festő, szob­rász és iparművész azon fárado­zik, hogy az a világ, amelyben él­ünk, talolható legyen­­ itthon is. Az emberek jó része mai napig azt hi­szi, hogy a sok ezer alkotóművész valamiféle kiváltságos helyzetben van. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Ám az is igaz, hogy a tár­sadalom egészét sújtó kormány­zati baklövések azt érték el, amire a politikai pártok szinte képtele­nek voltak: sorsközösséget terem­tett író és szakmunkás, szobrász és egyszerű közalkalmazott között. Történt ugyanis, hogy Csehák Judit MSZP-s képviselő asszony módosító indítványával kivették a társadalombiztosítási törvény­ből a kulturális bizottság egészé­nek tiltakozása ellenére is azt a passzust, hogy a művészeknek ne kelljen havonta a minimálbér 11,5 százalékát befizetniük tb-já­­rulékként, és a tetejében még szintén havonta 1800 forintot is. (Egy korábbi egyezség nyomán ezt eddig a költségvetés állta) Miért gond ez? Az alkotóművé­szek döntő többsége semmilyen rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, így képtelen befi­zetni még a minimális összeget is. Az Alkotmánybíróság hiába szüntette meg a Bokros-csomag ide vonatkozó rendelkezéseit, most a 22 szakszervezet tiltako­zása ellenére is megszavazták az egészségügyi hozzájárulás befi­zettetését. Mára az a képtelen helyzet állt elő, hogy ha egy Kos­­suth-díjas művész nem tudja be­fizetni az egyre emelkedő vil­lanyszámláját a 15 ezer forintos nyugdíjából, az egyesülethez kénytelen fordulni. Ők kifizetik a számlát, miként a többi éhkop­pon lévő művésztársuknak is, ám lehetőségeik behatároltak. Évi 30-40 millió forintot ad a köz­­alapítvány, így a saját bevételből származó ötmillióval együtt neg­rven valahány millióból kell gazdálkodniuk. Nem véletlen, hogy művészek egymás közt úgy fogalmaznak: „így élünk mi Tocsikisztánban." Ma már ugyanis az állampolgárok pon­tosan tisztában vannak azzal, hogy az állami pénzekből hogy síboltak ki miliárdokat, miként fejtődnek fel a vizsgálatok nyo­mán az ÁPV Rt.-Szokai-Such­­man-botrány szálai. Hogy mi tör­ténik azzal, aki mégis befizetné az összeget, hogy ha baleset éri, mégse hagyják utcán heverni? A társadalombiztosítás igazgatósá­ga abszurd helyzetbe kerül. A társadalombiztosításnak ugyan­is a zavaros jogszabály követ­keztében szakértőket kellett megbíznia, hogy végrehajtási utasítás híján értelmezhessék a teendőket. Naponta érkeznek a telefonok, és ezek mögött min­dig emberi sorsok vannak - szö­gezi le Marinov Gusztáv. Föl kel­lett tennünk a kérdést: a kor­mányzatnak el kellene döntenie, hogy szükség van-e művészek­re? Jellemző adalék: hiába pró­bálják évek óta kijárni a Pénz­ügyminisztériumnál, hogy az adótörvények tekintetében lega­lább annyi joguk legyen költsége­ik leírására, mint a legkisebb vál­lalkozónak. Az elutasításhoz a PM még csak magyarázatot sem fűz. Elmarad a nonprofit törvény, így az egyesületek, alapítványok csak bevételük tíz százalékáig vállal­kozhatnak mind a mai napig. De elmarad itt sok minden, nem utol­sósorban a kormányprogramban kifejtett ígéretek teljesítése. A mai Magyarországot tehát nyugodtan átkeresztelhetnék Tocsikisztánra, ebben hamaro­san konszenzus lesz a társada­lom legszélesebb rétegei előtt. Megyeri Dávid A NAP hírei A közösségi emlékezet megtartó ereje Erdélyi Zsuzsa Európa-díjas néprajzkutató tart előadást A közösségi emlékezet megtartó ereje címmel március 5-én a Szent László Aka­démián (Magyarok Háza, V. ker., Semmelweis u. 1-3.). Egyházzenei est Laki Krisztina düsseldorfi szopránénekesnő egyházzenei estet tart március 8-án a Mátyás-templomban, Ella István (orgona) és Somo­gyi Péter (hegedű) közreműködésével. A műsorban Bach, Händel, Schubert és Mendelssohn művei szerepelnek. Massimo Livadiotti kiállítása A Magyarországi Olasz Kultúrintézet rendezésében nyílt kiállítás Massimo Livadiotti olasz festőművész alkotásaiból a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Budapest V. ker., Károlyi Mihály u. 16.). Európai operaházak Káldor András festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Európai operaházak és budapesti épületek címmel március 3-án este 6 óra­kor a Magyar Állami Operaház Vörös Szalonjában (Budapest, VI. ker., Andrássy u. 22.). A tárlat március 18-ig látogatható. In memóriám Vásárhelyi Zoltán Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy, zeneszerző halálának 20. évfordulója tiszteletére megemlékezéseket rendez a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet ma 17 órakor a kecskeméti Kodály Intézet­ben (Kéttemplom köz 1.), illetve március 1-jén 11 órakor a Kodály Zoltán Emlékmúzeumban (Budapest, VI. ker., Andrássy u. 89.). Hamvas Béla­­emlékműsor Száz éves lenne Hamvas Béla, akinek életében egyetlen könyve jelent meg, a Láthatatlan törté­­net,pedig nemzedékeket átheví­tő tanulmányokat írt, a Karnevál a modern magyar regény egyik alapműve. Plagizátorainak szá­ma mérhetetlen. Művei kézirat­ban terjedtek, könyvtárát, laká­sát bomba semmisítette meg, ő maga a Lukács György által irányí­tott tisztogatás áldozataként rak­tári segédmunkásként dolgozott haláláig. Még a forradalom után sem kapott lehetőséget arra, hogy visszatérhessen a fővárosba. A Duna Televízió Fórum mű­sorában Hamvas Béláról, sorsá­ról, bölcseletének alapfogalmai­ról, alkotásairól Czakó Gábor író, Dúl Antal, a hagyaték gondozó­ja, Jókai Anna író, Miklóssy Endre mérnök és - felvételről - Kemény Katalin író. Hamvas Béla özve­gye beszélget ma este 23.45-től. Neil Simon-bemutató a József Attila Színházban Luxuslakosztály motelszinten Nem a díszletekkel van baj. Szé­kely lászló tudja, milyen egy lon­doni patinás luxushotel lakosztá­lya: gyönyörű, sötétre érett fa­burkolat, ide illő bútorok, kana­pé, fotelok s a többi. A baj az, hogy ebben az elegáns környe­zetben Neil Simon négy kurta egyfelvonásosából egész estét já­­téllá feltupírozott darabja, a Lu­xuslakosztály, melyet most mu­tatott be a József Attila Színház, olyan írói minőséget képvisel, ami legfeljebb a motelszintet üti meg. A szerző egyébként szereti ezeket a csupán a helyszín által egybefogott jelenetsorokat. Ilyen volt már a Kaliforniai lak­osztály, a Hotel Plaza, s most a Luxuslakosztály. Az ötlet ugyan nem túl eredeti, de megtölthető lenne színvonalas életanyaggal. Amit ezúttal kapunk, az nem ilyen. Az első jelenetben (A saj­tótájékoztató) Ariéit, a bestseller írónőt (Vándor Éva) kikészítik a sajtó­hiéna munkatársai. Ez az első közhely. A második jelenet, a Hazatérés, arról szól, hogy a jómódú amerikai özvegy (Schütz Ila) lánya (Fehér Anna) a mama londoni tartózkodásának utolsó estéjére hogyan szervez meg egy randevút a kissé lökött dús­gazdag skóttal a mama javára, s hogyan lesz ebből a találkából végül is mama és lánya nagy ér­zelmi egymásratalálása. Ez a má­sodik közhely. A harmadik jele­netben (Diana és Sidney) a híres színésznő találkozik sok évvel a válásuk után a férjével, aki egy festői görög szigeten él a fiújá­val, és bár a gyógyíthatatlan be­tegnek mondott fiú számára kér pénzt az exnejtől, kiderül: igazá­ból ő AIDS-es. E meghatónak szánt történet inkább kínos - vi­szont Schütz Ila és Sztankay István kipróbált kettőse (Jövőre veled ugyanitt!) ismét összeáll ebben a harmadik közhelyben is. A ne­gyedik epizód (Férfi a padlón) fergetegesen humorosnak szánt: a wimbledoni teniszversenyre érkező gazdag amerikai házas­pár elveszti a belépőket, s míg a férj (Schnell Ádám) ezeket keres­géli, becsípődik egy ideg a dere­kában. A lumbágót gyógyítani igyekvő hotelorvos (Sztankay Ist­ván) is lumbágót kap, így ketten fetrengenek a földön mintegy húsz percen át. Ósdi burleszköt­­let, Stan és Pan ezt jobban tudta (Negyedik közhely). Nem a színház, a rendező (Lé­­ner Péter), a dramaturg, vagy a színészek dolga, hogy megírja­nak egy darabot. Még csak nem is a fordítóé. Ungvári Tamás ma­gyarítása élvezhetően él a szö­vegpoénokkal, de Neil Simon helyett ő sem írhatja meg a víg­játékot. Akinek viszont osztatlan sikere volt, az a jelmeztervező, Döry Virág: a bemutató hölgykö­zönségét a sárga irigység emész­tette Vándor Éva pompás fekete nadrágszmokingja és tojáshéj­szín kosztümje láttán. Takács István FOTÓ: MTI/ILOVSZKY BÉLA Diana, a híres színésznő (Schütz Ila) és Sidney, az AIDS-es exférj (Sztankay István), avagy: Idén is veled ugyanitt ■■ ai ai ai Mi ai az ÖROKOS TAGSÁG A Magyar Televízió Rt. Stúdió '97 szerkesztősége és a Petőfi m­lító ismételten arra kéri a nézőket, hogy szavazzanak az örö­kös tapkra. A mellékelt szavazólap segítségével a halhatatla­nok képzeletbeli társulatának tagjait választhatja meg a közön­ség. A művészek nevét tartalmazó listát neves szakemberekből, il­letve közéleti személyiségekből álló zsűri szavazatai alapján állítottuk össze. Kedves Olvasó! Az Ön feladata annyi, hogy mindhárom kategóriából (színésznő,, színész, operaénekes) három-három névre szavazzon. Kérjük, hogy a kitöltött szavazólapot nyílt levelezőlapra ragasztva, március 21-ig küldje el címünkre. Magyar Televízió Stúdió '97 szerkesztősége 1810 Budapest, Sza­badság tér 17. Örökös tagság SZÍNÉSZNŐ SZÍNÉSZ OPERAÉNEKES Almási Éva BEssenye FerencGregor József Gac­ymbos ErzsiGaras Dezső iLOSFALvv Róbert Lukács MargitHaumann PéterKincses Veronika Molnár PiroskaHorn GézaMarton Éva Töröcsik Mari SiNKovics ImrePolgár László­­Udvaros DorottyaTordy GézaRost Andrea Kérjük, a szavazólapon kategóriánként 3 nevet X-szel jelöljön meg, és nyílt levelezőlapon küldje el a megadott címre! A levelezőlapra írja rá nevét és címét. A beküldők között 10 jegyet sorsolunk ki a gálára. Főtámogató: Támogatók: AVON KION:CUMBANK Vil­tilaR 1997. FEBRUAR 28., FENTEK A vágy tizedik tárgya Első ízben vendégeskedik ha­zánkban a rockzene egyik legso­koldalúbb egyénisége, Suzanna Vega. A Puerto Rico-i származású New­ York-i énekesnő első dalai főleg folkos elemek jellemezték, de Carlos Santana, a Beatles, i­llet­­ve Sylvia Plath önelemző versei­nek a hatása is felfedezhető ben­nük. Bemutatkozó albuma 1985- ben jelent meg, ám igazán jelen­tős, nemzetközi ismertséget és elismerést csak a Luka című dal hozott számára 1987-ben. Későb­bi lemezei (például a Solitude Standing és a 99,9 F) - melyeket ugyanolyan stíluskavalkád jel­­lemzi,mint az előzőeket - tovább növelték a rajongói számát. Legutóbbi korongja a Nine object of Desire (A vágyakozás kilenc tárgya), ez a némi érzéki­séggel fűszerezett dalcsokor, a tavaly év végének egyik szenzá­ciója volt. A könnyed, mégis in­­tellektulális dalok valószínűleg itt is sikeresek lesznek, az éne­kesnő magyarországi fellépése alkalmával, március 1-én, este a Vörösmarty Művelődési Ház­ban. (cs)

Next