Új Magyarország, 1997. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

10 WGK­AltlU) Kodályról négyszemközt Folytatás az 1. oldalról - Mi az az úgynevezett Kodály­­módszer, ami alatt a Kodály-féle énektanítást szoktuk emlegetni? - Kodály egy nevelési koncep­ciót dolgozott ki vagy közműve­lődési koncepciót, ha úgy tet­szik, amelyben nemcsak az óvo­dások, hanem benne vannak még a nyolcvanévesek is, ami­nek a kodályi megfogalmazása, hogy: „legyen a zene minden­kié", de ahhoz, hogy mindenkié legyen, a fogékonyságot, az ér­zékelést, a zenei írást-olvasást, tehát a kottaismeretet kell kifej­leszteni, amihez persze gyer­mekkorban legalkalmasabb, leg­fogékonyabb az elme. Ennek az egyik módszere - itt már mond­hatjuk a módszert -, hogy a ze­nei írást-olvasást ritmusra, hang­sorokra, hangközökre, majd ké­sőbb harmóniákra felbontva úgy kell gyakorolni, ahogy a sporto­ló is a verseny előtt gimnasztiká­­zik, és különböző gyakorlatokat végez. Ez a szolfézs a zenében, és ennek az egyik eszköze a szol­­mizálás. Erre Kodály jött rá, és ő alkalmazta először a tízes-hú­szas években.­­ Kü­löldi megfigyelők szerint „Magyarországon őrült sebességgel indult meg az amerikanizálódás..., semmi sem áll útjába a főleg ten­gerentúlról jövő k­ulturális invázi­ónak", amit ők maguk is „kulturá­lis imperializmusnak" neveznek. Ön szerint, tanár úr, hogyan le­hetne ez ellen védekezni? - Hát itt, azt hiszem, a külön­böző médiavezérek vagy a mé­dia zenei szekcióinak a vezetői a ludasok, akiknek az az állás­pontjuk, hogy azt kell adni a hallgatóknak, a nézőknek, amit azok kívánnak, mert akkor lesz haszon az üzletben, holott tud­juk azt, hogy a művészeti és az erkölcsi nevelésben nem a köz­vetlen haszon, hanem a végcél a lényeges, az eszményi végcél: a jobb ember kialakítása. Ez a mennyiségi aránybeli túlsúly, amiben a könnyű és az olcsó di­vatzene (film, könyv) az uralko­dó, ez rendkívül rossz tenden­cia, ez valahol romlás..., ami nem csak a zenében mutatkozik meg. - Ezután meg kell kérdeznem azt is, hogy van-e léjogoszoltsága annak az tgabb feltevéseknek, melyek sze­rint a Kodály-módszer már elavult? - Hát ez egy cinikus álláspont. Kodály módszere még ki sem fu­totta magát, nemhogy elavult volna. Vaószínűleg olyan örök értéke az emberi fejlődésnek, ami nem függ a kortól, legföl­jebb bizonyos korokban háttér­be szorítják vagy próbálják két­ségbe vonni, de hát éppen hogy a gyereknek adott védőoltás sem válik túlhaladottá, hanem meg kell ismételni azt minden nemzedéknél, hogy a kellő vé­dettséget megadja. Itt legfeljebb arról lehet beszélni, hogy nem mindegyik pedagógus tudja olyan szerencsésen adagolni a szolfézst, a játékos tanulást, az érzelmi kötődést, mint ahogy azt a gyermekek be tudnák fo­gadni. Az utóbbi időben hallot­tam azt is, hogy az eg­rik zene­tudósunk 14 éves fiától az apja megkérdezte: hát most milyen iskolába vagy milyen pályára akarsz menni, fiam? Nem aka­rod a zenét folytatni? Nem papa­­ volt a válasz­­, mi értjük a ze­nét, de nem szeretjük. Kodály mindig azt hangsúlyozta, hogy ügyesen kell adagolni az értelmi és az érzelmi tényezőket, hogy a gyerek szívesen és jól érezze ma­gát az énekórákon, kikapcsolód­jék, felüdüljön. Ott, ahol ezt va­lóban megfogadták, ott tényleg műveltebb és derűsebb nemze­dék nevelődött. Sajnos ez az em­lített amerikanizálódás nagyon is ellene dolgozik, noha egy-két kiemelkedő Kodály-tanítvány a Kodály-koncepciót sikerrel vitte ki az Egyesült Államokba és Ka­nadába, de ez még sajnos kicsi csepp a nagy tengerben, így a hatása még nem fogható igazán. - Értelem és érzetem elválaszt­ható-e egymástól a zenében? - Az igazi jó zenében a kettő annyira szerves egységet alkot, hogy csakis a másik kárára, sőt az egész zenemű kárára lehetne így szétválasztani őket, hisz annak­ra együtt lélegzik és együtt lüktet, azár ha egy ereszkedő népdalt nézünk (amire egyene­sen azt mondta Bartók, hogy: „egy Bach-fúgához és egy Beet­­hoven-szonátához lehetne ha­sonlítani"), mert kis méreteiben ugyanazt az arányosságot, ugyanazt a kiérleltséget mutatja, mint az említett szerzők művei nagyban. Tehát éppen az a jó úton való haladás, ha a kettőt ügyes adagolásban kapják a gyermekek, ahol talán kicsi kor­ban még az érzelmi az erősebb, és aztán lassan, később az érzel­mi is tökéletesen hozzánőhet. Nagyon szemléletesen bizonyít­ja ezt az utóbbi húsz-huszonöt évben kialakult „ifjúsági népze­nei mozgalom", amely tudato­san is megragadja elsősorban az erdélyi magyar népzene előadás­módját, kishetét, ritmusait, tem­póit, mert még tökéletes virágjá­ban láthatták, hallhatták, ugyan­akkor odaadással játsszák, éneklik (amit számtalanszor megfigyel­tem, hiszen elég sokat járok nép­zenei találkozókra) az erdélyi hangszeres zenét Nem is tudnám megmondani, mi hat meg jobban, mikor örülök jobban, akkor, ami­kor a 14-15 éves pesti gyerekek már szinte tökéletes stílushűség­ben játsszák az erdélyi hangszeres zenét és éneklik Erdély és Moldva tökéletesen kiérlelt dalait, vagy pedig akkor, amikor nél­lalkori találkozókon 80-82 évesek is lel­kes, ragyogó szemmel énekelnek, mert látszik, hogy az ő életüket ez megszépíti, és közben észre sem veszik, hogy ők is megszépítik az utánuk következő generáció éle­tét is. Barabás Géza Múzeumi világnap A Múzeum­baráti Kör múzeumi világnapot tart május 18-án a Buda­pest Történeti Múzeum Vármúzeumában (Budavári Palota E épü­let). A program fanfáros ünnepi megnyitóval kezdődik délelőtt 10 órakor, majd a Musica Historica együttes koncertje, a Múzeumba­ráti Kör amatőr videofelvételeinek vetítése és az Arsis Reneszánsz Kamarakórus hangversenye következnek. A rendezvényt Márai Sándor versei zárják, melyeket Pálfy Margit színművész tolmácsol az érdeklődőknek. Más kép, másképp Demcsák Ottó balettművész, Nemcsók János államtitkár és Csák Ibolya olimpiai bajnok lesznek Gyurkovics Tibor vendégei a Más Kép, másképp dma rendezvényen csütörtökön 19 órakor a Rátkai Márton Múbban (VI. ker., Városligeti fasor 38.). Közreműködik Papp János színművész. Képeskönyvek A napokban nyílt, és a hónap végéig várja az érdeklődőket az a kiállítás, amelyet „Képeskönyvek", objekterő címmel, Salvatore Pug­lia olasz képzőművész alkotásaiból rendeztek a Vízivárosi Galériá­ban (II. ker., Kapás u. 55.). Faragjunk magunknak Istent Szervátiusz Jenő szobrászművész munkásságát bemutató könyvet tárnak a közönség elé május 13-án 18 órakor a Budapesti Hadtörté­neti Múzeum dísztermében (I. ker., Tóth Árpád sétány 40.). Ugyanitt kerül sor a Faragjunk magunknak Istent című Szervátiusz Tibor szobrászművészt bemutató videofilm levetítésére is. A jövendő operaénekesei Bach, Vivaldi, Mozart, Verdi, Bizet és Saint-Saens művei csendülnek fel azon a hangversenyen, melyet Erese Margit operaénekes és nö­vendékei tartanak pénteken este 7 órától az Óbudai Társaskörben (III. ker., Kiskorona u. 7.). KA.B.B.-koncert Fehérvárott A hazai jazz-blues-rock népszerű veteránja. Török Ádám és együt­tese, a R.A.B.B. ad koncertet 10-én 20 órától Székesfehérvárott, a Szent István Művelődési Ház Díszudvarában (Liszt Ferenc u. 1.). Legendák bélyegeken Európa-bélyeg: Történetek és legendák címmel új bélyegsorozatot hozott forgalomba a Magyar Posta. A kétcímletű sorozatot Kertész Dániel grafikusművész tervezte. A sorozat 27 forint névértékű bé­lyege a Csodaszarvas legendáját idézi, a 90 forintos pedig Géza fe­jedelem halálának és István fejedelemmé választásának ezredik év­fordulója alkalmából került forgalomba. Műszaki muzeológiai konferencia A korát tekintve mégifjúnak szá­mító műszaki muzeológia tu­dományág hazai képviselői első országos találkozójukat tartották tegnap Budapesten. A Műszaki és Természettudományi Egyesü­letek Szövetségének székházá­ban rendezett eszmecserén Ná­­ray Szabó Gábor, az MTESZ elnök­­helyettese, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkárhelyette­se köszöntőjében hangsúlyozta: a műszaki múzeumok a szépsé­gek és a régiségek tárházaiként kiválóan segítik a tudományok történetének áttekintését, az új kutatási eredmények népszerű­sítését, és jól szolgálhatják az ál­tudományos tanok terjedésének visszaszorítását. Az egész napos program kor­­referátumai között szerepelt pél­dául Szabadváry Ferenc akadémi­kus előadása A műszaki múzeu­mok kialakulásának történetéről. Endrei Walter - a Textilipari Múze­um igazgatója, amely gyűjtemény várhatóan ősszel, az egykori Gold­berger gyár két óbudai, egyemele­tes épületében nyílik meg újólag­­ Diszciplínák között cmmel tartott előadást. Jerger Krisztina, a Műcsar­nok munkatársa a műszaki jellegű kiállítások látványtervezése jelleg­zetességei területén szerzett ta­pasztalatait osztotta meg a konfe­rencia résztvevőivel. KULTÚRA Ipartörténelem - hirdetésekből Józsefvárosi cégek, iparosok és kereskedők 1887 és 1948 között ké­szült hirdetéseiből, plakátjaiból, illetve néhány más korabeli tárgy­ból állított össze kiállítást a Józsefvárosi Történeti Egyesület a Jó­zsefvárosi Galériában (VIII. ker., József krt 70.). A Józsefváros hir­detések tükrében című tárlatot - melynek anyagát a hajdani kerületi kisiparosok leszármazottai bocsátották a szervezők rendelkezésére - Tóth Imre, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg tegnap délután. 1997. MÁJUS 6., KEDD Könyv a kortárs képzőművészetről A Legéndy-legenda A kortárs képzőművészeti élet különös alakja Legéndy Péteré, aki negyedszázaddal ezelőtt még egyedi tervet készített Beke László felkérésére a MÚ­K az ELKÉPZE­LÉS DOKUMENTÁCIÓJA című felhívására (s amelyre a legneve­sebb avantgárd képzőművészek írták meg elképzeléseiket). Idő­közben azonban gondolkozása, felfogása rendkívül átalakult, ő is végimárta azt a bizonyos da­maszkuszi utat, s ma már a kor­társ képzőművészet kérdéseiről véleménye egészen más, mint az akkor fiatal művészé. Legéndy fiatalként alkotóművésznek in­dult, mostanság kortárs műke­reskedelemmel foglalkozik, s vi­szonylag sűrűn mondja el véle­ményét művészetről, értékekről. Az utóbbi évek írásait gyűjtötte most egybe egy jól tip­ografizált, kellemes méretű (ám sajtóhibák­tól nem mentes) kötetben, me­lyet a Szenes Molnár Társaság adott ki ez év elején Budapesten. A kötet írásait alapvetően két részre bonthatjuk. Eg­rrészt köz­zéteszi elmélkedéseit, kritikáit, melyekhez az apropót az 1995- ben s 1996-ban történt képző­­művészeti események adják, másrészt témáját képezi két olyan képzőművész személyi­ség munkássága, akikkel igen el­­mélyülten foglalkozik mind in­terjúban, mind írásban. Ez pedig Kovács Attila (a Németországban élő - nevezzük így - grafikus) és Türk Péter személye. A két írás­csoport közé éles cezúra vonha­tó. Míg kritikái, elmélkedései, kérdései (mert közzétesz egy ilyen írást is) igen élesen publi­­cisztikusak, rendkívül kemény hangnemet ütnek meg, időn­ként pamfletisztikusak, addig a két jelzett művészről nagyon ci­zellált, mély írásokat ad közre. Kovács Attila lesz így az egész kötet központi alakja, hiszen egy illusztrációsorozat is az ő mun­kája (egyébként valóban igen iz­galmas élmény ezeket is végigla­pozni), két interjút is közzétesz vele a szerző, továbbá a könyv­nek mintegy függeléke Kovács sajátos ars poeticája is egy rövid írás erejéig. A másik íráscsoport­ban mintha többször a harag is vezérelné a szerzőt. Két képző­művész munkássága ingerli őt mérhetetlenül, Szentjóby Tamásé (írjuk most így e nevet) és Bach­­mann Gáboré. Mindkét alkotói oeuvre esetében elvi kifogásai is vannak, erősebbek azonban azok a kérdőjelei, hogy miért Szentjóby volt az 1996-os Mű­csarnok ennyire „futtatott" kiál­lítója, miért taníthat ő a Képző­­művészeti Főiskolán, és miért Bachmann volt az 1996-os velen­cei építészeti biennálé magyar kiállítója. Legéndy keményen kérdez, szikrázóan keményen érvel, írásai szervesek, gondola­tilag egységesek. Másokkal is foglalkozva arra a következte­tésre jut, hogy az úgynevezett posztmodern művészet mai pro­dukciói az álművészet kategóri­ájába tartoznak, s hogy méltat­lan az a túlbecsülés, amelyben a mai kulturális vezetés és múze­­umvezetők részesítik az effajta képzőművészetet, írásai mindig érintenek teoretikus kérdéseket, ugyanakkor ezzel együtt elem­zik a mai magyar kiállítási hely­zetet. Legéndy elméletileg is igen felkészült, tájékozott a kor­társ képzőművészet nemzetközi irodalmában sőt gyakorlatában, s az ott tapasztaltakra építi hazai vonatkozású lesújtó következte­téseit. Mint az elmúlt egy-két év­ben egyre többen (e sorok írója is), élesen bírálja a Műcsarnok kiállítási gyakorlatát, s odáig jut, hogy megkérdőjelezi a főigazga­tó szakmai alkalmasságát. A kö­tet címe: Művészet és ellenség, amely egyben a mű első írása is, s melynek lényege, hogy a jel­zett viszonyok között a művé­szet saját ellenségévé válhat. Meg kell hagyni: jogos aggoda­lom... Ritkán olvasni az amúgy is rit­kuló magyar képzőművészeti irodalomban, könyvkiadásban ilyen szemfelnyitó, éles hangne­mű kön­yvet, már csak azért is, mert az ilyen véleményt megfo­galmazók sokkal nehezebben jutnak publikációs lehetőségek­hez (különösen kötet formájá­ban), mint a másik oldalon állók. Néha ugyan az olvasó azt érez­heti, hogy az indulat nem a leg­jobb tanácsadó, s éppen ezért nem minden megállapításával tudunk azonosulni, a szerző fel­­készültségét és tisztességét nem tudjuk megkérdőjelezni. Le­géndy legendája immár tisztul, egyre pontosabban áll előttünk, amit ez a kön­yv is elősegít. Feledy Balázs Cannes ötvenedszer Jubileumi dátumhoz érkezett a világ leghíresebb filmes seregszemé­lye, a cannes-i filmfesztivál: május 7-18. között sorrendben az ötvene­dik ilyen eseményt rendezik meg a dél-franciaországi városban. Az alkalomhoz illően világ­sztárok tucatjai jelezték érkezé­süket, s a rengeteg sztár miatt nyilván az érdeklődők száma is megsokszorozódik. Minden­esetre a sajtó már a fesztiválnyi­tást megelőző hetekben hatal­mas felhajtást csapott az ese­­ménynek, s a fesztivál tizenkét napjáról minden eddiginél több, összesen négyezer újságíró tu­dósít majd. Az idei fesztivál leg­nagyobb eseménye egyébként az elmúlt ötven év legjobb film­rendezőjének járó elismerés át­adása lesz: már nyilvánosságra került, hogy az „Aranypálmák pálmáját" a világhírű svéd ren­dező, Ingmar Bergman kapja majd meg. Fülbe­való Pop a Topon - az U2 arcai Ha nem is az a kimondott popze­ne, mindenképpen elég populá­ris az a muzsika, az ami a U2 Pop című legújabb albumán hallható. Persze a dublini Mount Temple School egykori diákjai mindent meg is tettek annak érdekében, hogy minél szélesebb kört meg­szólíthassanak vele: napjaink di­vatos hangzásvilágát követve haladtak tovább az 1991-es Ach­tung Baby-vel megkezdett - elektronikával kikövezett - útju­kon, de megelőző lemezükkel, a Zoorópával ellentétben már ügyeltek arra is, hogy a régi, őszinte, puritán U2 kedvelői is találjanak fülüknek való hangzá­sokat (If god will send his angels. Staring at the sun) a korongon. Lehet töprengeni azon, vajon melyik is Bonóék igazi arca, mennyire komoly, belülről jövő ez az új produkció, de talán felesleges boncolgatni a dolgokat: a Pop jó lemez, és biztosan hoz még egy­két Grammy-, MTV-, vagy más dí­jat a meglévők mellé, Írország di­csőségére. Idővel talán sikerül megdönteni vele azt a saját rekor­dot is, melyet eddigi legkelendőbb albumával, a 15 millió példányban eladott The Joshua Treevel állított fel a zenekar. (Island) Glenn Tipton, minden idők egy­ik legsikeresebb heavy metal együttesének, a Judas Priestnek gitárosa szólólemezt adott ki Baptizm of Fire címmel. Ez alka­lommal ő maga áll a mikrofon­állvány mögött is, hangja azon­ban - bár alapvetően nem rossz - elég jellegtelen. Tipton érezhe­tően lépést próbál tartani a kor­ral, a szerzemények mégis kissé öregurasan hatnak, ráadásul a címadó nótában szemérmetlen módon felbukkan egy korábbi Priest-klasszikus, a Painkiller alapmotívuma. Nem használ a lemez egységességének az sem, hogy majd minden dalt mások adnak elő, bár közöttük kétség­telenül vannak olyan legendás nevek, mint Cozy Powell (dob), vagy Billy Sheenan (basszusgitár) is. Mindent összevetve a korong nem rosszabb az ebben a műfaj­ban megszokott átlagnál, egy ilyan kvalitású zenész esetében azonban magasabban van a mérce. El kell ismerni, hogy okos húzás volt a kiadó részéről a már régóta esedékes Judas Priest al­bum megjelenése előtt piacra dobni ezt a szólólemezt, de va­lószínű, hogy Tiptonnak na­gyobb szüksége volt erre, mint közönségének. (Atlantic) (­kor­nszk)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék