Új Magyarország, 1997. október (7. évfolyam, 229-253. szám)
1997-10-16 / 241. szám
1997. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Belehalt a bántalmazásba a plébános Kedden hajnalban meghalt Szemes József balatonkeresztúri apátplébános, akit egy héttel ezelőtt a parókián súlyosan bántalmazott két férfi. A 84 éves papot - hiedelmük szerinti több millió forintos vagyonáért - Orsós Tibor 18 éves szabadhídvégi és Fülöp István 25 éves többszörösen büntetett dunaföldvári lakos az ajtónyoltás után azonnal ütlegelni, rugdosni kezdte, a fejére tapostak. A tetteseket a szomszédos iskolából hazafelé igyekvő gyerekek zavarták meg, hallva segélykiáltásait. A támadók elmenekültek, de röviddel a történtek után a rendőrség mindkettőjüket elfogta. Az idős embert életveszélyes sérülésekkel szállították a kaposvári megyei kórház intenzív osztályára, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettében folytatja a vizsgálatot az őrizetbe vett elkövetők ellen. Egy fürtön lógnak Szőlő- és borvárosok szövetsége Tizenöt történelmi borváros képviselői kedden Tokajban egyöntetűen kinyilatkoztatták, hogy megalapítják a Magyar Szőlő- és Borvárosok Szövetségét. A kétnapos rendezvény keretében a magyar történelmi borvidék nemzetközileg is legismertebb városában az ünnepélyes aláíráson részt vettek Balatonboglár, Balatonfüred, Badacsony-Tomaj, Budafok-Tétény, Csongrád, Eger, Gyöngyös, Hajós, Kiskőrös, Kiskunhalas, Pécs, Sopron, Szekszárd, Tokaj és Vigány polgármesterei, képviseltette mast (megfigyelői státusban) Kecskemét. A szövetség alapszabálya rögzíti, hogy a szerződő városok együttműködnek a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos történelmi hagyományok ápolásában, megteremtik az ismeretátadás, a tapasztalatcsere intézményes lehetőségét, közösen vesznek részt a nemzetközi borutak kialakításában, tervbe vették továbbá az egységes fellépést és képviseletet a nemzetközi szervezetekben, vásárokon. Feladatul jelölték a szőlész-borász, és idegenforgalmi szolgáltató szakemberek képzését. hírek Hercegi esküvő egyenes adásban A Magyar Televízió egyenes adásban közvetíti Georg Habsburg, azaz Habsburg György és Eilika von Oldenburg esküvőjét szombaton, az MTV2-n. Az Információs Főszerkesztőség a 10 óra 45 perckor kezdődő - másfél órás - közvetítés során tíz kamerával követi nyomon a budapesti Szent István-bazilikában rendezendő szertartást. Pintér Miklós, a közvetítés fő szervezője az MTI érdeklődésére elmondta: a Bazilikában kizárólag a Magyar Televízió jogosult forgatni, más televíziótársaság nem készíthet felvételeket. Az eddigi tárgyalások alapján előreláthatólag 10-15 hazai és külföldi tévéállomás vetít majd részleteket az MTV által felvett képekből. A közvetítés kommentátora Cigánsy György, rendezője Csenterics Ágnes lesz. Habsburg György királyi herceg, Magyarország utazó nagykövete, IV. Károlynak, Magyarország utolsó királyának unokája (Ottó főherceg és Regina főhercegnő fia) és Eilika von Oldenburg hercegnő, Johann von Oldenburg herceg és Ilka hercegnő lányának esküvőjén királyi családok tagjai, főnemesek, valamint a magyar politikai élet és diplomácia képviselői vesznek részt. A esküvői szertartást menyasszonyi estély előzi meg, amelyet a külföldi vendégek tiszteletére rendeznek. A hercegi pár rendőri felvezetéssel teszi meg az utat a Bazilikához, az ünnepi menet előreláthatólag 14 autóból áll majd. Az esküvői szertartás 11 órakor kezdődik, amelyet Sereghy István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezet. A szertartást követően a két család fogadást ad, majd Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke látja vendégül záróvacsorán a prominens személyiségeket. FOTÓ:MTVOLÁH TIBOR Tavaly ősszel ellopták Debrecenben a Podmaniczky ház faláról Széchenyi bronz emléktábláját Mára több mint negyedmillós költséggel újra elkészítették és eredeti helyére rögzítették a domborművet Részvényesi megállapodás Wolters Kluwer és Akadémiai Kiadó Tegnap a Wolters Kluwer és a Magyar Tudományos Akadémia részvényesi megállapodást írt alá. A szerződés, amelyet a Wolters Kluwer részéről Willem van Zanten, a cég ügyvezető igazgatója, az MTA részéről pedig Joviczky László főtitkár írt alá, szabályozza az Akadémia Könyvkiadó működésének néhány kérdését. A részvényesi megállapodásban rögzítették a tulajdonosi együttműködés kereteit, valamint a vitás kérdések rendezésének módját. A jövőben a Magyar Tudományos Akadémia kisebbségi tulajdonosként (az MTA az Akadémiai Kiadó részvényeinek 26 százalékát birtokolja) is ugyanolyan jogokat élvez majd, mint a többségi tulajdonos, vagyis egyenrangú féllé vál. A szerződés biztosítja az Akadémiai Kiadó egyszerűbb és ellenőrizhetőbb működését, illetve a hatékony információszolgáltatást. K,m.SíSÍK.idős Rt. METEOROLÓGIA szak felél továbbra is hideg levegő áramlik a Kárpátmedencébe. Ezért folytatódik az évszakhoz képest több fokkal hidegebb időjárás. A napsütést időnkénti felhősödés zavarja meg, de számottevő csapadékra nem kell számítani. Az északnyugati szél napközben még megélénkül. Erősödik az éjszaki lehűlés, a hajnali -1,-1-4 fokos hőmérséklet, délutánra mindössze 8-13 fok közzé emelkedik. Hétvégére száraz, napos, hideg idő várható, napközben sok napsütéssel, hajnali ködfoltokkal. ^ kapcsolat a jövőbe ... ^ : iP Interaktív rendszerek tervezése, telepítése. GKI Interaktív Kommunikációs Rt. 347-5356. Nehezebb lesz a szökés Felújították a fogdát Csaknem kétéves szünet után, november elejétől újra működik a Gyöngyösi Városi Rendőrkapitányság fogdája; a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság mintegy 4,5 milió forintos költséggel rekonstruáltatta. A kényszerszünet alatt Egerben helyezték el azokat a fogva tartottakat is, akinek az ügye a gyöngyösi igazságügyi szervekre tartozott. A fogdát egyébként azután zárták be, hogy 1995. augusztus 20-án három bűnöző megszökött az elavult épületből. Mint azt Besenyei László alezredes, a HRFK műszaki és üzemeltetési osztályának vezetője az MTI tudósítójának elmondta: a rekonstrukció során - amelyet a főkapitányság beruházási keretéből finanszíroztak - felújították a 25 helyes fogda teljes őrzésbiztonsági rendszerét, a zárkákat és a folyosókat üvegszálérzékelésű riasztóberendezésekkel és belső iparikamera-rendszerrel látták el. Mentik Balatonfüred műemlékeit Nemzetközi szakértőcsoport segíti a balatonfüredi műemlékek megmentését, felújítását. A Viág Műemléki Alap, a WMF ugyanis felvette azokat a viág legveszélyeztetettebb műemlékek 1998- 99 évi listájára. Első lépésként a WMF szakértői kidolgozzák megmentésük stratégiai tervét. A pusztuló állagú építészeti remekek helyreállítása a becslések szerint legalább hárommilliárd forintba kerül majd, s ennek 25 százalékát a műemléki alap állja. A patinás balatoni város a refomkor idején a Dunántúl egyik kulturális centruma volt, saját színházzal, a művészek, neves személyiségek villáival. Egyebek mellett a Jókai-vála, a Szívkórház, a Dőry-vála, a Horváth-ház, a Huray-villa idézi a XVII. és XVIII. század hangulatát. Balatonfüred önkormányzata és az Optimum Rt. közös gazdasági vállalkozást hozott létre azzal a céllal, hogy megvásárolják a város egyik meghatározó épületegyüttesét, a hétezer négyzetméteres alapterületű volt SZOT- szanatóriumot. A vásárlás jogát pályázaton nyerték el. Terveik szerint az épülettömb továbbra is gyógyszállóként működik majd, színháztermében pedig a veszprémi Petőfi Színház lépne fel rendszeresen. Sokat költenének a Horváth-házra is, ahol 172 évvel ezelőtt az első füredi Almabált tartották. Az épület az utóbbi évtizedekben a bányák tulajdonában volt, majd a rendszerváltás után magánkézbe került. Tulajdonosa azonban nem tudott megbirkózni a felújítás költségeivel, így az épület új gazdára vár. • Kulcs a lábtörlő alatt! Ha ott mégsem, a villanyóra szekrénykéjében biztosan megtalálja, aki a „gondosan" bezárt lakásba óhajt bejutni. A kulcstartás e beidegződött, fortélyosnak azonban nem mondható szokásait használta ki két berceli besurranó tolvaj, akik a gazda távollétében rámolták ki az értékeket a lakásokból. Ezúttal azonban rajtavesztettek, a bejelentés után nem sokkal őrizetbe vették őket a balassagyarmati kapitányság emberei. wmott 13 Bánhalmán és Dorogházán jártak Ha kedd, akkor postarablás A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Bánhalmán kedden kirabolták a postahivatalt. Az eset 13 óra után néhány perccel történt, amikor is két álarcos férfi berontott a postára, és egy fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítették az ott dolgozó alkalmazottat, hogy adja át a napi bevételt. Miután megkapták az pénzt - körülbelül egymillió forintot - egy nyugati típusú gépkocsival Kunhegyes irányába elhajtottak a helyszínről. A bűncselekménrről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság főügyeletese tájékoztatta a távirati irodát. Kedden délben pedig a dorogházi postahivatalt rabolták ki. Ponyi Béla őrnagy, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője az NVT-t arról tájékoztatta, hogy pontban déli 12 órakor rontott be a dorogházi postahivatal ügyfélforgalmi helyiségébe egy eddig ismeretlen férfi, fején szemnél kivágott fekete maszkkal, kezében egy fegyvernek látszó tárggyal. Postarablás, ide a pénzt! - kiáltotta. - Nem adom - mondta az ablak mögött ülő asszony, mire a rabló benyúlt az ablakon, kihúzta a fiókot, s kikapott belőle egy köteg ezerforintost. A mintegy 100 ezer forintra tehető zsákmánynyal azonnal távozott. Kifelé menet még fenyegetően hadonászott, a fegyvernek látszó tárgyat hol a postai alkalmazottra, hol a benn tartózkodó ügyfelekre tartva, végül az ajtónál a föld felé lőtt. Mivel azonban a földön lövésnek nyomát nem találták, a fegyvernek látszó tárgy feltehetően riasztópisztoly vagy gázfegyver volt. A postahivatalban egyébként volt riasztóberendezés, a gombot az alkalmazott nem nyomta meg, de hiába is nyomta volna, a rendszer a szomszéd lakásba volt bekötve, ott pedig a rablás idején senki sem tartózkodott. A rendőrség folytatja vizsgálatot. Elfogták a gázolót Cserbenhagyta áldozatát a cibekházi sofőr Október 5-én hajnalban Cibakháza belterületén egy akkor még ismeretlen rendszámú Liaz teherautó elütött egy gyalogos fiatalembert. A gázoló sofőr ugyan megállt a baleset után, de anélkül, hogy értesítette volna a mentőket vagy a rendőrséget, elhagyta a helyszínt, cserbenhagyva az életveszélyes sérüléseket szenvedett gyalogost. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a távirati irodát kedden arról tájékoztatta, hogy a rendőrség néhány napon belül felderítette a bűncselekmény elkövetőjének kitétét. A teherautó vezetője, Cs. György László, 38 éves cibakházi lakos a kihallgatás során elismerte a gázolást. A későbbi vizsgálat során felmerült a gyanú arra vonatkozóan is, hogy a baleset alkalmával a Liaz fülkéjében tartózkodott T. János rendőr főtörzsőrmester. A történtek miatt a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság vezetője a rendőrt október 13-án állásából felfüggesztette. Az ügy további vizsgálatát az Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatja le. Drogosokhoz törtek be A Monori Rendőrkapitányság dolgozói öt ismeretlen tettes után kutatnak, akik kedden, a reggeli órákban betörtek a 42 éves B.Péter Monor külterületi tanyájára, a tulajdonost és társait, a 18 éves H. Gyula és a 18 éves B. Györgyi budapesti lakosokat megkötözték, majd a lakásból eltulajdonítottak két rádiótelefont, 20 ezer forint készpénzt és B. Péter Nissan Patrol terepjáróját, valamint egy vadászfegyvert. A sértettek kiszabadították magukat, majd bejelentést tettek a monori rendőröknél, akik a helyszíni szemle során a padláson 15 kilogramm Cannabis növényt, és a fogyasztáshoz használt eszközöket találtak, ezért őrizetbe vették őket, és eljárást indítottak ellenük kábítószerrel való visszaélés miatt. Az öt rabló a rendőrség látókörébe került, letartóztatásuk rövidesen várható. Gyorsabb ügyintézés, új rendőrőrsöt avatnak Budakeszin október 23-án. Az új létesítményben gyorsabban intézhetik személyigazolvánnyal és közlekedésigazgatással kapcsolatos ügyeiket Budakeszi, Perbál, Páty, Budajenő, Töki, Telki, valamint Nagykovácsi lakosai. Megfojtotta gyermekét, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették P. A. 19 éves kistarcsai lakost, aki kedden megszült gyermekét egy zsineggel megfojtotta, majd elrejtette a kistarcsai erdőben. Beépített román bliccelő a Pannónia expresszen Vehemens potyautas A határátkelés különös módját választotta az a román férfi, akit hétfőn a szobi átkelőhelyen a Pannónia expressz egyik ülése alól húztak elő az útlevélkezelők. A feltehetően illegálisan átjutni próbáló férfi valósággal beépíttette magát az ülés alatti résbe. Kósa Zoltán alezredes, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság megbízott szervezési igazgatóhelyettese az MTI munkatársának elmondta, hogy aznap késő este járták végig az útlevélkezelők a kilépő Pannónia nemzetközi gyorsvonat kupéit. Amint ez ilyenkor szokásos, a szemrevételezéssel nem megbízhatóan elenőrizhető helyekre lámpával világítottak be, így vették észre az ülés alatt megbúvó román férfit. Nem volt egyszerű „kiszerelni" őt, vasúti műszaki szakember kellett az ülés szétcsavarozásához. Miután életjelet nem adott, orvost hívtak hozzá. Mielőtt azonban a mentős a helyszínre érkezett volna, hirtelen erőre kapva, a potyautas fellökte az útlevélkezelőt és menekülőre fogta. Egykettőre elkapták azonban, s elővigyázatosságból most már megbilincselve kínálták hellyel a szobi határforgalmi kirendeltség előállító helyiségében. A megbilincselt férfi azonban, ahogyan a mentőst, a tolmácsot sem várta meg, óriási robajjal kirúgta a helyiség ajtaját és ismét futásnak eredt. Az ügyeletes határőrök ezután emberüket hivatalos személy elleni erőszak feljelentés kíséretében a váci rendőrkapitányság bűnügyeseinek adták át. Mint kiderült, a román potyautasnak Magyarországra érvényes útlevele és tartózkodási engedélye volt, papírjai azonban természetesen nem voltak jók arra a helyre, ahová feltehetően igyekezett. Tartózkodási engedélyét megrövidítve végül szabadon engedték a vehemens potyautast.