Uj Magyarság, 1938. augusztus (5. évfolyam, 172-195. szám)

1938-08-02 / 172. szám

Mi történt a Balkánon ? Irta: Makkai János A világháború előtt egy évszázadon keresztül ijesztő, titokzatos s egyben varázsos hangzása volt az európai diplo­máciában ennek a szónak: Balkán. Innen indult el a legtöbb háborús konfliktus és a nagyhatalmakat egy­más ellen ingerlő feszültség a görög szabadságharc óta, amely az ozmánság Európából való visszaszorulását s a szláv erők feléledését indította útnak. Ez az elmúlt száz esztendő két nagy erőnek: az orosz és a török imperializ­musnak a mérkőzése volt, amely körül néha vitustáncot járt egész Európa. A haldokló török uralmat egy nagy eszme, egy ébredő gondolat kezdte kiszorítani az európai kontinensről: a nemzetiségi elv, amely fölé egy nagy imperializmus vágyai és érdekei építettek emberöl­tőkre szóló katedrálist, a keresztény, ortodox és szláv gondolat egyesüléséből származó s a nagy orosz célokat szol­gáló, sőt világhatalmi ábrándokat zengő pánszlávizmust. E két erő mérkőzése s a köréjük fonódó nemzetközi érdekek törvényszerűen nem engedték annak­idején, hogy a Balkánon,­­ ahol a nem­zetiségi és egyéb kérdések amúgy is rendezetlenek voltak s ahol az újonnan keletkezett kis népek még az európai politika elemi iskoláit járták — végle­ges rend, béke és nyugalom teremtőd­jék. A pánszláv gondolat hatalmas po­litikusokat, diplomatákat, sőt írókat és költőket adott a világnak, s ezeknek hatása alatt a balkáni népek öntudata kifejlődött, kulturális életük kivirág­zóit. Az európai közvélemény annak­idején évtizedeken keresztül csodálta a matuzsálemi korú balkán-politikusok, egy-egy Basics, Venizelosz, vagy Bra­­tianu fantasztikus ravaszságát és néha igen tiszteletreméltó képességeit. A tö­­rökség kétségbeesett erővel tartotta hatalmában a Balkán-félszigetet; az orosz milliók fanatikus hittel és rajon­gással törtek vágyaikban Konstanti­nápoly és a meleg­­tengerek felé; a cá­rok csinálták az udvari politikát és ne­veltették a Balkán leendő urait; a Monarchia rendkívüli igyekezettel védte jogait és érdekeit egy számára kedve­zőtlen fejlődési­ korszakban; a német fejedelmi udvarok küldték a dinasztiá­kat az új országok számára s a nyugati terérök, ágensek és fegyverkereskedők ellepték a Balkán városait. Lehet-e cso­dálni, hogy a békeidők unalmas lassú­ságát így a balkáni viszályok tették hosszú időn keresztül izgalmasakká és veszedelmesekké ? Mindez azonban a világháborúval jó­részt elmúlt, a kalandosság valósággal semmivé lett, noha a Balkán politikai és közgazdasági jelentősége ma sem ki­sebb a nagyhatalmak szemében, mint annak idején. Oroszország és vele a pán­szlávizmus összeomlott; a török nacio­nalizmus belterjessé vált, s ezzel az év­százados viszályok magja elenyészett; a balkáni államok önállóak, függetlenek és teljesjogúak lettek s közülük egyik­másik teljes nemzeti aspirációját is el­érte. Kevés esetben mutatja szebben és pregnánsabban a történelem, hogy a válságok hogy elenyésznek, hogy mó­dosulnak, s a történelmi problémák hogy megszűnnek, hogy átalakulnak . .. Ma már a Balkán nem viharzóna többé abban a tekintetben, mint annak idején volt. Az európai háború veszedelme semmi valószínűség szerint sem innen fenyeget manapság. Európának s a vi­lágot uraló népeknek ma egészen más problémáik és sokkal veszedelmesebb izgalmi gócaik vannak, mint annak ide­jén a Balkán volt. Nyugodtan elmond­hatjuk, hogy ha az orosz politikának van is köze a mai balkáni szövetséghez s így közvetve az egész balkáni politi­kához, azért az egykori vonzás meg­szűnt s a balkáni államok közül ma egyetlen egy sincs, amely Moszkva ha­tása alatt állana. A Balkánra ma csak a két nagy európai hatalmi szféra gya­korol effektív hatást: az angol-francia entente cordiale és a Berlin—Róma ten­gely; az első a közelkeleti kereskedel­met, valamint az orosz-török relációkat kezében tartó erejénél, a másik közel­ségénél és kontinentális hatalmánál fogva. Meg kell azonban állapítani — s a balkáni politika szempontjából ez a lényeg —hogy ha van angol-francia és német-olasz ellentét a világpolitiká­ban, annak lényege­ nem a balkáni kérdésekre vonatkozik. A két tengelyt sokkal jobban érdekli ma a spanyol probléma, a gyarmatok kérdése, sőt Csehország sorsa, mint az, hogy mi tör­ténik a balkáni államokkal, s ezért az érdekelt Balkán-országok könnyen rá­jöhettek arra a hasznos igazságra, hogy a világ nagy ellentéteit nem feltétlenül szükséges mindenkinek a saját bőrén kitapasztalnia. Ebből az elgondolásból indult ki a békülés s a közeledés számos kezdeményező lépése az eddig egymás­sal szöges ellentétben élő déli országok között s az a politika, amelyet Sztojadi­­novics délszláv miniszterelnök képvisel, aki a maga hivatását a két ellenerő paralizálásában látja, igen jó hatást gyakorolt a Balkánra. Délszlávia és Bul­gária hónapokkal ezelőtt messzemenő barátsági megállapodást kötöttek s most Szalonikiben aláírták az egyez­ményt, amely megnemtámadási szerző­dést létesít az összes balkáni államok között s ennek fejében megszünteti a bolgárokra vonatkozó és Neuillyben kelt békeszerződés megalázó és egyenjogú­ságot nem engedélyező rendelkezéseit. Ez a fejlemény azt jelenti, hogy a bal­káni államok között sikerült békét te­remteni anélkül, hogy Bulgária belépett volna a Balkán-szövetségbe, mint azt a bolgár miniszterelnök legutóbbi be­szédéből következtetni lehet, ugyan­akkor pedig egy újabb páriskörnyéki békeművet tett a poros akták közé az idő. Örömmel láthatjuk, hogy világ­­háborús fegyvertár­sunk, Bulgária, ezzel a lépéssel állami életének újabb fejlő­dési szakaszához érkezett el a teljes egyenjogúság jegyében s ezt az ered­ményt úgy sikerült elérnie, hogy az egykori és jelenleg barátaiban semmi ellenérzést nem keltett, ellenkezően, megelégedést okozott. Magyarország­ is örömmel veszi tudo­másul Bulgáriának ezt a sorsfordulatát, mert nekünk nem érdekünk, hogy kö­zépeurópai problémáinkat a balkáni viszályok keresztezzék. Magyarország a középeurópai kérdéseket a Nyugat­­emrm­ából jövő igazságok s a Nyugat­ról ideható politika eszközeivel és ereje- Am képesme^érdette/TOffl/ért ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFT FIJI« SZFRKFSZTA. ______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: S PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- raw-MiB fWMUuawu.^ BUDAPEST, Vffl, JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM­ARA MILOTAY IQT1/AN &.w­ 0/tT^1 TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR mifcVIH! 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1938 augusztus 2 KEDD V. évfolyam 172. szám D­örögnek az ágyuk, robbannak a repülő­­bombák a Távolkeleten Szombat reggel óta egész ezredek és tankosztagok harcolnak a szovjetorosz-mandzsu határon A Távolkeleten hónapok hosszú sora óta ropognak már a puskák, kattognak a gépfegyverek, a szovjetorosz-m­andzsu ha­tár mentén mindkét részről hatalmas kato­nai erőik gyülekeznek. A „fegyveres béke” egészen különleges állapota alakult ki a Távolkeleten, állig felfegyverkezve, foly­tonos kirobbanásokkal fenyegető feszült hangulatban nézett egymással farkasszemet két nagyhatalom, a terjeszkedő Japán és Szovjetoroszország. Szombaton reggel az­után megdördültek az ágyúk: most már harmadik napja szabályos, mind nagyobb arányokat öltő ütközet tombol Csangku-­tengnél, amelyben résztvesznek már a leg­­modernebb, nagyhatású fegyvernemek. Ennek ellenére nincs még szó arról, hogy kitört volna az orosz-japán háború; a hi­vatalos jelentések mindkét oldalról „újabb határin­cidensről” szólnak, amelynek elin­tézésére lázas gyorsasággal irányítanak Csangkufeng felé újabb csapatokat, üte­geket, harcikocsi osztagokat és repülő­rajokat. Annyi kétségtelen, hogy a hely­zet válságos, a legközelebbi napok vagy órák fejleményei beláthatatlanok. Tokiói jelentés: harminchét orosz elesett, tizenegy harcikocsi a zsákmány A történteket egyelőre rendkívül ne­héz megítélni, vagy áttekinteni. A két fél jelentései egymásnak mindenben ellent­mondók, egymást sokszorosan megcáfolják, azoknak alapján a tényállást is alig lehet rekonstruálni. Mindkét fél azt állítja, hogy a másik csapatai hatoltak be az ő terü­letére, a másik követte el a h­atársértést és az kezdte meg a támadást. A tokiói jelen­tés szerint a szovjetorosz csapatok O­ang­­kufeng és Csaiszoufeng között mandzsu területre hatoltak be. Egyesült mandzsu­japán csapatok megtámadták ezeket a szovjet­ osztagokat és visszaszorították őket, majd megszállták a csanghufengi dombokat és ezzel helyreállították Mand­­zsukuo területi épségét. A közlemény ez­után a következőket mondja: — A szovjet csapatok szemmelátható­­lag veszteségeket szenvedtek az ellensé­geskedések során. A visszavonuló szovjet­­csapatok 37 halottat hagytak hátra, azon­kívül nagymennyiségű hadianyagot. A hadizsákmány tizenegy harcikocsi, két hegyiágyú, egy tankelhárító ágyú és két golyószóró. A japánok veszteségei is szá­mottevőek. "­ ■ Moszkvában a Szovjet Távirati Iroda, jelentése ezzel szemben azt állítja, hogy a japánok a Khasszán-tótól nyugatra fekvő magaslatoknál átlépték a határt és meg­lepet­ésszerű­leg megtámadták a szovjet határőrséget. A harc több órán át tartott. A japánok igen erős ellenállásra találtak és úgy emberben, mint hadianyagban sú­lyos veszteségeket szenvedtek. Moszkvá­ban ismételten megcáfolták azokat a ja­pán jelentéseket, hogy a japán-mandzsu csapatok Csangkufengnél harcikocsikat és ágyúkat zsákmányoltak volna. Orosz rohamok és repülőgép támadások a japán állások ellen A harc vasárnap Csangkufeng környé­kén elcsendesedett, csak néhány szovjet­orosz repülőgép szállt föl és tett felderítő utat mandzsu terület fölött. Hétfőn reg­gel azután újabb nagyobb a­rányú össze­csapások következtek. Orosz ütegek tűz alá vették a csangkufengi dombon elfoglalt japán állásokat, majd háromszáz főnyri szovjetorosz gyalogság és lovasság ro­hamra indult a magaslatok ellen. A táma- vel s az általános európai rendezés gon­dolatával igyekszik megoldások felé vinni. Magyarország sosem folytatott balkáni, hanem mindig középeurópai és nyugati politikát. Mi örülünk hát an­nak, ha egy egykori viharzónában köze­lünkben béke keletkezik, örülünk annak, ha az egyenjogúság eszméjének tér­hódítását látjuk s biztató jelt olvas­hatunk ki az idők változásából arra, hogy békés utón komoly eredményeket lehet elérni ma az események nyomása alatt. „Magyarországnak egyetlen pro­blémája sincs, ami békés utón ne volna rendezhető” — mondotta nemrégiben Kánya Kálmán külügyminiszter s ez a mondat hosszú időre alapját kell, hogy képezze összes európai elgondolásaink­nak. Hogy a problémákat hogy lehet viszont békésen megoldani, arra egyre több gyakorlati példa mutatkozik. Ezek­­közül egy, íme, a más esetben nem utánozható alakjában Bulgária esete is, amelyet köröskörül olyan népek vesznek körül, amelyek egykor nem voltak számára se szövetségeseknek, se­­ jóbarátoknak nevezhetők. Mindenesetre érdekes, hogy a béke­­­­szerződések egyik utolsó maradványa is semmivé lesz most ezzel a balkáni pak­tummal. Maguk az érdekeltek semmisí­tik meg a neuillyi békemű fontos ren­delkezéseit ugyanakkor, amikor Bul­gária ellenszolgáltatás nélkül csupán békekészségét adja egy jövendő együtt­működés politikai művéhez. Nem cso­dáljuk, ha az angol sajtó most azt mondja: „A többi kiöregedett béke­szerződést is revideálni kell.” Ez a revízió most már bizonyára és föltar­tóztathatatlanul be fog következni, mert nagy európai érdekek szólnak amellett, hogy a Balkán pacifikálása után­­ Középeurópában is béke legyen. Mégpedig igazságon alapuló, valóságo­kon nyugvó és komolyan megszervezett béke. Ezért a békéért valószínűleg min­denkinek áldozatokat kell hoznia, de az áldozatok mértékében mégis különb­ségeknek kell lennie akkor, amikor majd a nemi és nemzeti igazság a maga erejét érvényesíti.

Next