Uj Magyarság, 1938. szeptember (5. évfolyam, 196-220. szám)

1938-09-01 / 196. szám

MAGYAROK CSEHSZLOVÁKIÁBAN K­’La: Mikotay István II. Mi a Csehszlovákiában maradt magyarság mai erőállapota? Végzetes harcban, a mindent elnyelni, beolvasz­tani akaró cseh imperializmussal, az el­lenséges cseh és tót népi erőkkel, a mindenbe beavatkozó idegen állam egész gépezetével, meg tud-e állni a maga lábán, s meg tudja-e őrizni a jö­vőnek a maga nemzeti egyéniségét, tör­ténelmi hivatását? Teljesen magára­­hagyatva, gazdasági, szociális létfelté­teleiben, nyelvének, kultúrájának fenn­tartásában, önerejére utalva, tud-e úgy alkalmazkodni életének új körülményei­hez, hogy önmagát lassan el ne eméssze, s reánk nézve egészen el ne vesszen? A lassú elapadás, a fokozatos elsorvadás útja vár-e rá, már rá is lépett erre az útra, vagy ellenkezőleg, a zavar, bom­lás, megrendülés, megfogyatkozás első megpróbáltatásai után lassan kezdi ösz­­szeszedni magát? Lassan ráeszmél saját belső erőire, s megmarad, sőt még gya­rapodásra is képes? A Borsody Istvánék nagy munkáját, érdekes, izgalmas beszámolóját lapoz­gatva, erre a kérdésre keressük"a fele­letet elsősorban, mert ebben a többi is, szinte minden egyéb benne foglaltatik. Varga Imre, a Szlovákiai Magyar Kul­­túregyesület lévai körzeti titkára, igen beható statisztikával felel ezekre a kér­désekre. Az 1930-as csehországi nép­­számlálás 692.000 lelket mutat ki ma­gyar nemzetiségűnek. 1924—1936-ig, tehát tizenkét év alatt összesen 234.792 gyermek született, akiket a statisztika az édesanya nemzetisége után magyar­nak könyvelt el. A tizenkét esztendőre visszamenő statisztikai adatok bizony­sága szerint a magyar születések arány­száma erősen meghaladja a németek, csehek, szlovákok, lengyelek és zsidók születési arányszámát, úgyhogy e tekin­tetben csak a rutének dicsekedhetnek kedvezőbb eredményekkel. Keserű vi­szont az a megállapítás, hogy míg 1925- ben 22.461 magyar gyermek született, 1936-ban már csak 18.240. Ennek a zu­­hanásszerű csökkenésnek eredményeit csak részben enyhíti az a körülmény, hogy a többi nemzetiségek születési száma ugyanezen idő alatt még nagyobb mértékben esett. A lengyeleké, a zsi­dóké, a cseheké és a tótoké még na­gyobb arányban, mint a magyarságé. A magyarság természetes szaporodását nagymértékben ellensúlyozza a halálo­zási arányszám feltűnő nagysága. Fájó ez különösen akkor, ha azt nézzük, hogy a születések feltűnő csökkenése mellett ez a halálozási szám tizenkét év alatt alig javult valamit. A nagy halálozási szám a magyar társadalom egészségte­len berendezésére, a magyar falu egész­ségügyi elmaradására, a felvilágosító és népművelő munka hiányára vall. Jel­lemző, hogy a legnagyobb mértékben olyan betegségben halnak meg elszakí­tott testvéreink, amelyek éppen a rossz társadalmi és szociális viszonyok kísérő árnyékai. A legtöbben tuberkulózisban pusztulnak el, akárcsak idehaza a nagy magyar Alföldön. Ha már most a szüle­tések számából levonjuk a halálozási számot, tizenkét évre visszamenőleg azt eredményt kapjuk,, hogy ezalatt az idő alatt kerek számban 86.000 magyar­ral született több, mint amennyi meg­halt. A legérdekesebb azonban talán az, hogy ez a nyolcvanhatezernyi szaporo­dás, mint Varga Imre mondja, a való­ságban az elszakított magyarság nem­zeti életének megnyilvánulásaiban alig vehető észre. A cseh statisztika, az asz­­szimilációs kényszer, az iskolai oktatás idegensége, az államtól függő kenyér­­kereseti pályákon való elhelyezkedés, s az ezzel járó alkalmazkodás kényszere ellensúlyozza a természetes szaporodás biztató számait. A tények végeredmény­ben mégis azt mutatják, hogy a ruté­nek után a kisebbségi magyarság sza­porodik Csehszlovákiában a legjobban. Ennek az erőnknek a legközelebbi nép­­számláláskor már számokban is kifeje­zésre kell jutnia, mert mint Varga meg­állapítja, a magyar nemzettestről már 1930-ig leváltak azok a tömegek, ame­lyek igazában sohasem tartoztak a ma­gyarság testéhez és leválásukkal csak a fogyás hamis látszatát juttatták kifeje­zésre. Most már bizonyos mértékig meg­tisztulva, a többi nemzetiségekkel szem­ben egyre erősebben fog kifejezésre jutni a magyarság nagy biológiai élet­ereje is. A magyarság lélekszámát és el­helyezkedését közelebbről vltágítják meg azok a statisztikai adatok, amelyek azt mutatják, hogy az elszakított része­ken 740 olyan község van, amelynek lakossága nagy többségében magyar­nak vallotta magát. Ennek a hétszáz­negyven községnek területe 9913 négy­zetkilométert tett ki, ami azt jelenti, hogy a tulajdonképpeni Szlovákiában a földterület 20 százaléka volt magyar kézen, Kárpátalján pedig kerek szám­ban 11 százaléka. Mi volt a legnagyobb veszteség, amely az államváltozással kapcsolat­ban az elszakított Felvidék és a Rutén­­föld­ magyarságát sújtotta? Az értelmi­ségi osztályok, különösen a hivatalnoki értelmiség nagy tömegeinek elvándor­lása? Az ottmaradtaknak a politikai jogokból való kisemmizése, egyes né­pességi kategóriáknak, amelyek addig a magyarsághoz számították magukat, a magyar etnikumtól való elszakadása, az idegen nyelvű és szellemű iskolák után az új nemzedék egy részének lelki és szellemi elidegenülése ? Mindezek súlyosan érintették a magyarság lét­feltételeit, de talán mégis a magyar földvagyon roppant tömegeinek idegen kézre jutása jelentette reá nézve a leg­súlyosabb megrázkódtatást. A statisz­tikai adatok tanúsága szerint a 691.000 főnyi magyarságból Szlovákiában 373.000, Kárpátalján 67.000 foglalkozik őstermeléssel. Az összmagyarság 64 százaléka tehát a földből él, sőt a ma­gyar nyelvterületeken ez a szám 70—80 százalékot tesz ki. Haltenberger Ince a magyar parasztság helyzetéről szóló tanulmányában megállapítja, hogy a csehszlovák földreform következtében az egész köztársaság területén össze­sen kerek számban 4 milió hektárnyi földet, tehát az összterület 28 százalé­kát foglalták le földreform céljaira. A köztársaság magyarlakta területe 940.000 hektár, ebből a földreform cél­jaira 326.000 hektárt hasítottak ki, tehát a magyarlakta földterület közel 35 százalékát. Az arány sokkal maga­sabb, mint az országos átlag. A parcel­lázás során az ottlakó magyarságnak csak a fölosztott terület 20 százaléka jutott. A magyar kézen levő nemzeti vagyonból ezzel kereken 2 miliárd ko­rona értékű földet vesztettünk el. A radikális kíméletlenséggel végrehajtott földreform nyomán 4500—5000 állandó magyar gazdasági alkalmazott vesztette el állását s ezzel együtt mintegy 45— 50.000 magyar mezőgazdasági munkás, ami, a családtagok számával meg­szorozva, legalább is háromszor ennyit tesz ki. Milyen más lett volna a hely­zet, ha a háború előtt a magyarság maga hajtja végre a földreformot! Kö­zelebbi adatokat tekintve, Cseh­szlovákiában összesen 1730 földbirtokot sajátítottak ki, közel 4 millió hektárnyi terjedelemben. Ennek 40 százaléka,­­tehát 1.600.000 hektár (944 birtok)­­Szlovákiára esett. Szlovákia magyar­­többségű területein 130.000 hektárt­­sajátítottak ki. Ebből a magyar igény­lők csak 26.000 hektárt kaptak, s ebből­­is 6000 hektárt csak bérlet gyanánt. A 103.000 hektárt más nemzetiségűek kapták magyar területen, úgyhogy a magyar területen fölosztott földbirto­kok 80 százaléka idegenek kezére ke­rült. Ha a földreform célja ugyanaz lett volna, mint magában az anyaország­ban, tehát a belső telepítés, azaz, ha a fölosztott birtokokon, vagy az ezek közelében élő földművesek között osz­tották volna szét a kisajátított földet, akkor a magyarságot a magyar nyelv­­területen kisajátított 130.000 hektár egészében megillette volna. Szlovenszkó­­ban azonban 92 új telepes-kolónia léte­sült, kizárólag cseh és tót telepesekből s ezek kétharmada magyar területre, a magyarság testébe ékelődött. A magyar népművelődés, a magyar iskolai oktatás sorsáról Fizély Imre pozsonyi mérnök és Duka Zólyomi Nor­bert, a Magyar Tudományos és Iro­dalmi Társaság főtitkára adnak mélyre­ható beszámolót. Hogy csak a főbb számokat ragadjuk ki, 1921—22-ben Szlovákiában 727 magyar nyelvű elemi­iskola volt, 100.000 tanulóval, 1937-ben 754 elemi iskola, 85.000 tanulóval. Az államfordulat nyomán a magyarság na­­gyon megérezte, hogy a magyar állam annak idején csak a tót vidékeken épí­tett iskolákat, a magyar vidékeken nagy többségükben a felekezeti iskolák állottak fönn. A polgári iskolák száma 1920—21-ben 18 volt, 3800 tanulóval. Magyar középiskola volt 60, ebből mindössze nyolc maradt meg magyar­nak. Nem lehet megrendülés nélkül olvasni, hogy ezidőszerint 14.000 ma­gyar elemi iskolás gyerek jár más­nyelvű iskolába. Tizennégy községben a 75 százalékos magyar többség mellett sincs egyetlen magyar iskola sem. A hiányzó magyar iskolákat bőven he­lyettesítik a színmagyar vidékeken felállított szlovák iskolák, amelyek egy vagy két cseh nemzetiségű csendőr­vagy vasutas-gyerek mellett harmincá­val, negyvenével nyelik el a magyar nemzetiségű gyerekeket. Darvas János kiemeli a viszonyok jellemzésére, hogy az államfordulat óta se az iskolaügyi minisztériumban, se a két országos hivatal tanügyi osztályában, se az ösz­­szes járási tanfelügyelőségeknél nem volt soha és két évtized elmúltával, ma sincs egyetlen magyar sem. Egyetlen egy magyarnyelvű állami középiskolá­ban sincs magyar igazgató és az egyet­len magyar egyetemi tanszéken sem ül magyar tudós. A magyar nyelvű elemi-, polgári-, középiskolai, kereskedelmi, tanítóképzői iskolákban működő taná­­rok nagyobb része nem magyar, s a magyar tanerők egy része következe­tesen szlovák és rutén iskolákhoz kap beosztást. Arra nézve, hogy a magyarság az össznépességben elfoglalt 6 százalékos arányszáma mellett milyen mértékig kap elhelyezkedést az állami hivatalok­ban, a statisztikából kiderül, hogy 1930-ban egész Csehországban a postá­nak 33.881 alkalmazottja volt, s ebből mindössze 295 volt magyar. A vasúti alkalmazottak száma már jóval na­gyobb, de ebből is mindössze 1434 volt magyar. Százalék szerint a postán 1 százalék, a vasútnál 2 százalék mind­össze a magyarság aránya. A legszo­morúbb adata azonban a foglalkozási statisztikának az a száma, amely azt mutatja, hogy a magyarság soraiban 10.000 olyan egzisztenciát találtak, aki semmiféle foglalkozást nem tudott meg­jelölni, ami az elproletárosodás szo­morú folyamatát szemlélteti. Á­m képesmjéékleffy&Offlér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FELELŐS SZERKESZTŐ* SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓH­IVATAL3­0 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- LI­], BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM­ARA MILOTAY ISTVÁN V A4­­ V/ TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 És köznapon io, vasarnap 20 fillér mifcv ■ v 1­ 444-00. postacsekilszamla esoo ■Ml—U—MII.I II I ————————— i938 szeptember 1 CSÜTÖRTÖK V. évfolyam 196. szám Berlin és London között enyhült a feszültség Már az angol sajtó is Prágát biztatja a végsőkig menő engedékenységre­­■ Henderson nagykövet nem vitt semmiféle „levelet“ a német kormánynak A francia hadügyi bizottság ülésén Daladier számbavette egyrészt Berlin, Róma és Budapest, másrészt Páris, Prága, London és Moszkva katonai erejét London, augusztus 31. Sir Neville Henderson berlini angol nagykövet, mielőtt Berlinbe visszarepült, szerdán délelőtt még hosszabb végső ta­nácskozást folytatott a külügyi hivatalban Halifax lord külügy­miniszterrel. Hender­­son a croydoni repülőtéren csak ennyit mondott az újságíróknak: — Azt hiszem, most jó ideig Berlinben mar­adok. A Reuter-iroda szerint hivatalos helyen teljesen alaptalanoknak jelentik fel azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Hender­son nagykövet a német kormánynak át­nyújtandó angol javaslatokat, vagy Champ bérlőin miniszterelnök Hitler vezérhez és

Next