Uj Magyarság, 1939. november (6. évfolyam, 249-272. szám)
1939-11-03 / 249. szám
Parányi Kálmán (B. E.) A magyar közéletnek, az egész magyarságnak ismét nagy gyásza van: Darányi Kálmán volt miniszterelnök, a képviselőház elnöke, fiatalon, ereje teljében rászakadt betegségben meghalt. Bár napok, sőt hónapok óta számolni kellett a tragikus vég kérlelhetetlen elkövetkezésével, halála mégis mélységes megdöbbenést, a legőszintébb és legfájdalmasabb gyászt kelti mindenütt. Mint a nemzet minden olyan nagy fiának a múlandó életből való örök távozása, aki a maga életének múlandó alkotásaiban a népét úgy tudta képviselni, vágyaiban, szükségleteiben megtestesíteni, hogy azok eredményei gyarapodást, előrehaladást, folyamatosságot jelentsenek a nemzet örökkévaló életében is. Darányi Kálmánról egyetlen jelzővel a legtalálóbban talán azt mondhatnók: hív magyar volt. A derék magyaroknak, hozzátehetjük, a csendes magyaroknak abból a fajtájából való, amelyiknek a lelke egyszerű és áttetsző, mint a tiszta víz. Külsőre piros, szinte falusias egészsége összhangban volt azzal a halk tónusú, csendes gesztusú természetességgel, amely bensőjét is olyannyira jellemezte. A magyar közélet élén Gömbös Gyula színes, eleven, nagy képzelőerejű és a képzeletet megragadni is tudó alakja után következett. S mikor minden hatáskeltéstől annyira irtózó, szűkszavú, beszédben, kiállásban szinte lapidáriusan egyszerű egyéniségével, kormányzati módszerével eltávozott, mégis azt mondtuk, hogy nagyjelentőségű, alkotó és népszerű miniszterelnök távozik vele, aki távozásának órájában talán éppen legnagyobb népszerűségét élvezi. S hogy ez a népszerűség, a nemzet közbecsülése és szeretete személye iránt távozása óta csak méginkább nőtt, holott utódai is olyan nagyvonalú, érdekes szellemiségek, mint Imrédy Béla és Teleki Pál: ez személyi jelentékenységét és munkája maradandóságát önkéntelenül is felméri és mutatja. Ha a napi viszonylatokat nagy, klaszszikus példázatokhoz szeretjük hasonlítani, azt mondhatnók talán: a deákferencire emlékeztető puritánság, biztonság és egyensúly volt az életformája, elődjének eleven, romantikus, kossuthi színek felé hajló karaktere és két utódának inkább az összetett fogalmazásokhoz, etikai elmélyülésekhez, a nemzeti problémakör egészét felölelő szakszerűséghez vonzódó, széchenyies eszmevilága között. Pályája a lassú, nyugodt egyensúlyt és előrehaladást tükrözi. Megyei tisztviselőből főispán, kormánybiztos, képviselő, államtitkár, miniszter, majd miniszterelnök lett. Nem mozgalmak, szervezkedések, szellemi vagy politikai irányzatok küzdelmének eredményével, azok megtestesítőjeként került a közéletbe, ahova, talán nem is készült, és a kormányelnöki székbe sem, amelyet még a legutolsó napokban sem keresett. Megjelenése a kormány élén a külső kép szerint csaknem ahhoz volt hasonló, amikor a vezérek elhalnak s a harcosok közül a legderekabbat állítják az élre, aki azután a sereggel győzni tud, vagy az előnyomulást folytatja. Ezt a helytállást, ezt az erőt, ezt az egyensúlyt, ezt a megállapodottságot, ezt a realizmust és biztonságot jelentette és testesítette ő meg, talán valahonnét a magyarság szellemi és biológiai mélységeiből, hiszen a legmostohább viszonyok közti fönnmaradásnak és továbbhaladásnak szinte egyetlen alapja és biztosítéka is csak ez lehetett. A nemzetfenntartó, nagy és erős ösztönök mozdulása írta elő számára, hogy egyéb, közjogi és gazdasági feladatai mellett, vállalja és meghirdesse a győri programot, a hadsereg korszerű felszerelésének szolgálatában, amely nélkül az elmúlt év eseményei során a magyarság nem állhatta volna meg helyét az ismert eredményekkel. Mikor jött, óvatos és szemérmes bürokratának hitték, aki talán elszürkíti majd a magyar belpolitikát. Ezzel szemben, ugyancsak fajtája életösztöneit követve, nyitott utat a modern koreszméknek, amelyeknek első, szociális parancsait ugyancsak ő váltotta törvényekké. Nagy szolgálatokat tett a nemzetnek a tengelypolitika határozott követésével, a gömbösi vonal tántoríthatatlan folytatásának eredményeivel, amelyek a nagy német és olasz nemzet barátságát és nagyrabecsülését fenntartás nélkül biztosították számára. S ez a két felismerése tette, hogy valóságos része és szerepe van az elmúlt év őszén s az idei tavaszon bekövetkezett eseményekben is, amelyeket egyébként már nem az ő kormányzása alatt ért meg a nemzet. A derék és csendes magyar típusa volt. S most, annyi elődjének tipikusan magyar sorsát osztva, pihen el abban a csendességben, amely éppen a magyarság legderekabbjai közül sokaknak olyan korán jutott ki osztályrészül. A hatalomban közvetlen elődjét, a magyar október hatodikának utolsó, nagy halottját éppen három év múlva követi a sírba. Mikor Gömbös Gyula a halálos ágyon feküdt, mint helyettes és kiszemelt utód, Darányi Kálmán mindvégig elhárította magától a hatalom teljes birtokát. A nagybeteg ágya körül olyan szerényen, olyan halkan járt, hogy ezzel széppé, megőrzött illúziókban teljessé tudta tenni elődje csendes elmúlását. Helyével sorsát is betöltötte azután. S hosszú és csendes haldoklása idején, most ő is a halálig megtartotta a nemzet és vezetőinek szeretetéből, bizalmából, mint a nép egyik legjelentősebb, legderekabb férfiára ráruházott, magas közjogi méltóságot. Mindenekelőtt férfias személyiség volt Darányi Kálmán és hivatottsága, képességei mellett bátor ember is. A szellemi felismerés, az elhatározás és kitartás, megvalósítás összhangban volt benne, amikor lappangó, elhallgatott, félretolt vagy elsikkasztott problémákat föl mert vetni, nyílt kérdéssé tudott tenni és a megvalósítás stádiumáig is el tudott juttatni. Mikor a kormányelnöki székből eltávozott, a legtalálóbb méltatás azt mondta róla e hasábokon: amíg más miniszterelnökök gyakran A1/ TÚ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFT FIZSZ 557FRKFT?ZTO ______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 1 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- BUDAPEST, MN., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁMARA MILOTAY ISTVÁN ,,.TI ) TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR 1 ” * . -gy 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1939 november 3 PÉNTEK VI. évfolyam 249. szám A finn küldöttség ismét Moszkvába Csütörtökön hiába próbálkozott összeköttetésbe lépni a külügyi népbiztossággal Moszkva, november 2. A finn küldöttség csütörtökön délelőtt ismét Moszkvába érkezett. A küldöttségben, amely most harmadízben tért vissza a szovjet fővárosba, Tanner pénzügyminiszteren kívül helyet kapott Makkarainen finn protokollfőnök is, aki régebben Finnország moszkvai követe volt és kitűnően beszél oroszul. A küldöttség visszaérkezésével kapcsolatosan a Havas-iroda részletesen ismerteti a tárgyalások anyagát. Azt követelik eszerint Finnországtól, hogy a szovjet határt tolják ki körülbelül tíz kilométerrel a karéliai földszorosra, viszonzásképpen Kelet-Karéliából kapna Finnország nagyobb területet. Az orosz követelések Viipurit már nem érintik, ellenben meg akarják szüntetni a határok kölcsönös fegyveres őrzését. A finnek átadnának egyes szigeteket, továbbá a fehér-tengeri Halász-félsziget egy részét és Zrodny-félszigetet. E pontokat a finn kormány nem ellenzi, mindenképpen ellenzi azonban, hogy a finn szárazföldön, a finn öböl északi bejáratánál, kétségen kívül Hango környékén orosz tengeri támaszpont létesüljön. Moszkva viszont ezen a ponton nem enged, mert szerinte csak ez adná meg Szovjet- Oroszország tengeri biztonságát. Azzal, hogy Moszkva nem ellenzi az Aaland-szigetek megerősítését, ha Finnország egymaga hajtja azt végre, nyilván el akarja választani a finneket a skandináv érdekközösségtől, mert Moszkvában Finnországot balti államnak, vagy legalább is különleges helyzetű országnak tekintik, de nem akarják semmiképpen a skandináv érdekkörhöz számítani. Amsterdam, november 2. A Telegraaf című lap helsinkii jelentései szerint a finn-szovjet tárgyalásokat felfüggesztették. A csütörtökön Moszkvába érkezett finn kiküldöttek hiába próbálkoztak összeköttetésbe lépni a külügyi népbiztossággal. Azt felelték nekik, hogy Sztálint és Molotovot túlságosan lefoglalja a legfőbb szovjettanács ülése, csütörtökön tehát nem lehetett szó találkozásról. Molotov körvonalazta a szovjet út külpolitikáját Moszkva, november 2. Molotov külügyi népbiztos a legfelsőbb szovjet ülésén kedden este megtartotta világszerte nagy érdeklődéssel várt külpolitikai beszédét. A világhelyzetet, mondotta bevezetőjében, három fontos tény módosította: a tartós barátság helyreállítása Németország és Oroszország, Európa két legnagyobb állama között; Lengyelország katonai megsemmisülése, a lengyel állam széthullása s végül a háború folytatása egyfelől Németország, másfelől a nyugati hatalmak között. A nyugati hatalmak háborús céljairól szólva, kijelentette, hogy állameszméket, amilyen a nemzeti szocializmus, el lehet utasítani, vagy el lehet fogadni, esztelenség és gonosztett azonban államrendszerek megsemmisítését háborús célul tűzni ki. A nyugati hatalmak hadviselésének igazi oka világuralmuk megtartása s az, hogy továbbra is zavartalanul kizsákmányolhassák a gyarmati népeket. A német-szovjetorosz barátság már annál a nehéz kérdésnél kiállotta a próbát, amelyet a lengyel állam területén meghúzott érdekhatár jelentett. A szovjetunió nagy megértéssel kíséri Németország harcát a versaillesi rendszer kiküszöböléséért, mert „az erős Németországban Európa békéjének mellőzhetetlen előfeltételét“ látja. Ezzel szemben minden olyan kísérlet, mely Németországot új ilyen rendszerbe akarná bekényszeríteni, veszélyes és a nyugati államokat is romlással fenyegetheti. Ez a politikai barátság megteremtette a két ország közötti gazdasági együttműködés legkedvezőbb feltételeit. Vázolta Molotov ezután a lengyel területek megszállásának körülményeit és bejelentette, hogy a szovjet hadsereg mindössze 738 halottat vesztett, ugyanakkor pedig 900 üteget, mintegy háromszáz repülőgépet, tízezernél több géppuskát, 300.000 lőfegyvert és igen nagymennyiségű lőszert zsákmányolt. A balti államokkal kötött segélynyújtási egyezményben a külügyi népbiztos annak az abszolút bizalomnak és kölsönös megértésnek a gyümölcsét látta, mely Moszkva és kis balti szomszédjai között fennáll. Ezek a segélynyújtási egyezmények a balti államok szuverenitásának sérthetetlenségén alapulnak. Majd áttért Molotov az orosz-finn viszonyra, s elmondta, hogy Moszkva eredetileg a balti államokéhoz hasonló kölcsönös segélynyújtást javasolt a finneknek. Mivel a finn tárgyalók ebben Finnország semlegességének sérelmétlátták, orosz részről a finn tengeröböl néhány szigetének átadására, valamint arra korlátozták az eredeti javaslatot, hogy Leningrádtól északra az országhatár „néhány tucat kilométerrel északabbra legyen a mostaninál.” Cserébe ezért a szovjetkormány Finnországnak kétszer ekkora területet ajánlott fel Szovjet-Karélia területén és még azt javasolta, hogy a finn tengeröböl kijáratánál, szemben az észt területen szerzett Baltisport támaszponttal, bérlet útján kis finn területet tengerészeti bázisként megszerezhessen, hogy ez a két támaszpont megadja a finn ten*geröböl teljes biztonságát. Molotov véleménye szerint ez az új helyzet a finn tengerpart biztonságát is jelentené. Ellenszolgáltatásképpen Szovjetoroszország beleegyeznék az Aaland-szigetek megerősítésébe, ha azt Finnország maga hajtja tízszer annyit, ígérnek, mint tesznek, addig ő legalább tízszer annyit tett, mint amennyit ígért. A titkos választójogot, a zsidótörvényt, az elaltatott földkérdés újra dinamikus állapotba helyezésével, a telepítéssel megújhodó földbirtokpolitika, a vele első ízben párhuzamossá tett mezőgazdasági szociálpolitika kezdeteit, — évek, évtizedek, szinte félszázadok néma hallgatása, vagy küzdelmes tehetetlensége után, — ő valósította meg.