Uj Magyarság, 1941. október (8. évfolyam, 223-249. szám)
1941-10-14 / 234. szám
wmagkmkAc Szabad? Leszállunk... Irtás Lindi Imre Állj mellém a villamoson és én megmondom, ki vagy — igen, ez a kis bevezetés illik legjobban alábbi kedves soraink élére, erről lesz szó, ilyesféléről akarunk csevegni, mert a villamos a legmeghittebb kis csárda, ahol embertársainkon húsz kötetrevalót figyelhetünk meg rövid másodpercek alatt. Pedig nem is ülünk szemben másokkal, nem páholyból nézzük ezt az igyekvő infernót, hanem szerényen a kifelé türemlők sorában, tudniillik kocsink már zökkenve készül kikötni az alig pár méternyire elterülő megállónál. A népes folyosó emberfürtjén csupán egy szem vagyunk, egyetlen szöllőszem a sok, kifelé igyekvő bogyó között, pillanatnyilag attól az aggodalomtól eltelve, hogy még a kiszállás előtt most lesz belőlünk. Szabályosan fogjuk a magasban a bőrhurkot, ahová egy kettyűs, kecses női kéz is kapaszkodik, viszont az egész, kettős bőrmenetet, benne a két kézzel, följebb, egy piros mancs is nyomorgatja. Hiába no, sokan vagyunk. Szó sincs arról, hogy nyikkannánk emiatt, mert jól tudjuk, betéve tudjuk, hogy ha nem tetszik, ne járjon villamoson, hanem taxin, nohát. Ezt tudva, a szerénység úgy csap ki belőlünk, mint ódon falból a salétrom. Csupán annyi kívánalom él bennünk, hogy vajha, ez a sok ember, aki türemlik előttünk, oldalt és mögöttünk és mind ki akar szállni, abban a sorrendben leenődne ki az ajtón, mint ahogy most van. Az szállna le leghamarább, aki legelől áll, utána a rákövetkező és egyre kellemesedő lazulásban a többiek. Viszont Pesten vagyunk, ezért a sorban harmadik egyén sziszegve ezt mondja: — Szabad* A legelső, ott, az ajtóban, aki cseppet sem természetesen, hanem valami parancsnoki fölénnyel markolja utat elzáró karral a z Sarudat, visszaszól: — Kérem, mi is leszállunk, ha a kocsi megáll. A harmadik erre úgy néz, mint egy nagy adag Mefisztó: — Azt nekem ön nem fogja előírni, hogy mikor szálljak le. Azzal már meg is lódítja magát. Nyom egy jókorát felénk, hátrafelé, a lendülettel félresöpri az előzőket, lelendül a kövezetre és szúrósan visszanéz. Tekintetében benne ég a szöveg: ha valakinek nem tetszik, csak szóljon. A félretolt lépcsőkartnágynak nem tetszik, de nem szól. Túl vállas az ipse. Megvárja, míg távolabb megy, akkor hirdeti ki a véleményét: — Micsoda erőszakos gorilla. Ha roszszabb kedvemben talál, belenyúlok abba a pákosztos képibe. Most már a második únja el kivárni a fékezés idejét. — Szabad? — Parancsoljon — szól mézes hangon az ajtóban álló. Ő egy kultúrember, ezt sugározza minden porcikája. Vele lehet beszélni. A közösség éltető eleme az udvariasság. De aztán megint lecsapja a kezét a rézfogantyúra. Ő az első, hiába, és ez a fejébe szállt. Majd akkor lép le, ha áll a kocsi. Ezalatt a hátsó fürt is igen eleven életet él. Puha nyomakodásokkal igyekeznek az emberek a sorrendjükön javítani. Kihúzódnak a zárt sorból, aztán a vállukat, mint valami éket, benyomják az előttük álló élé. Most már csak egy kis oldaltolás kell és már előtte is vannak. Az egész sorrendi csere annyi előnyt ad, mint egy másodperc töredéke. Ha valaki megáll majd egy kirakat előtt a járdán, tizennyi időt fecsérel el, de itt rámegy a tolakodás legkisebb árnyalatára is. Centimétereket sem irgalmaz. Komoly, felnőtt és egyébként igen békés egyének a kést harapó szilindián lopakodásával igyekeznek előbbre surranni. Cselesen tülekednek, diákos csínnyel fenik magukat előrébb, olyik-másik nyílt ádázsággal nyomul előrébb, mint csikoshátú, erdei malac a kukoricásban. Tipor és törtet. Miért? Húsz centiméterért, egy másodperc törmelékéért. És amikor a szorosság már szinte bőrtrepesztö, a lassuló kocsi lépcsőjére fürge keccsel felszökken egy új utas. Vállát belenyomja a büszke zárgondnok és elülálló térdébe, fölnéz rá és azt mondja: — Szabad? — Majd, ha megáll — szól vissza rézkarmesterünk. De a friss jövevény, szemben a mi feszes áramlásunkkal és élszónokunkkal, némi tornamunkával felökleli magát: — Na, nem mondja? Majd pont magát fogom megkérdezni, hogy mikor szánhatok fel egy kocsira ... — Leszállunk! — süvít hátulról egy mámoros hang. — Tessék — mondja az új gyerek és mint esőkukac fúrja be magát oldalt az ajtó mellé és a szorítástól két kimarsult alak közé. Mondom, a szorosság már szép, nagy. Lélekzetelállító és gombpergető. A feszülő viszorgásban ilyenkor pattannak le a felöltő gombok, de az ennek folytán előálló lágy enyhületet csak akkor vesszük észre a kabáton, mikor már három méterrel mögöttünk tapos a tömeg a levált gombokon. És ez a szorosság sem a végleges. Amint az összesajtolt sorban állunk, oldalt, az ülőhelyekről is le akarnak szállani néhányan. De, pesti természetességgel, nem akkor, mikor mi elhaladtunk mellettük, hanem előzve. E célból beleemelkednek kegyetlen gyurmánkba, oldalozva hatolnak közénk, ékmódra repesztenek maguknak valami állóhelyet, amiben még segíti is őket az elhagyott ülőhely szilárd faháttere, amiről lökhetik, eltolhatják magukat, mint a pákász teszi a csúnya hínárosban. Mi mégis csak puhábbak vagyunk a fánál, ha nem is sokkal, de ez a halmazkülönbség mégis csak jó arra, hogy belénk fúródjanak az eddig pihent, tüzes ülnökök. Ha a villamos falai hirtelen leválnának, azt hiszem spriccelnénk. Hogy a kalauz ilyenkor igyekszik táskástól rajtunk keresztülhatolni, ellenkező irányba, a kisszakaszosok felé, az csak természetes. Szegény fejét nem is kárhoztatjuk, csak bordáinknak van különálló véleménye. Mégpedig igen tüzes és kacskaringós. A megmaradt felöltőgombok ilyenkor írják a végrendeletüket. És mégis élünk, mert fess pestiek vagyunk. Beszkárt puhított, edzett pesti nép. Néhányon ugyan gond,felhősek és lilák, az átlag azonban mosolygó. Szinte mindenki örül néhány centi előny orv birtoklásának. Ennek a tömött, meleg, májat nyomó pártorsz lesállásnak. Végül is lazulunk, bomlunk, széthullunk. A kocsilépcső újra visszaad a járdának. Félvállával az ajtónak dűlve az az alak néz utánunk, aki az imént, szembe velünk felugrott. Belelóg az ajtó négyszögébe, alig tudnak felszállani miatta az új utasok, úgy eregeti maga mellett az utasnépet, mint a dühös Ciklop a juhait a karámajtóban. Az utolsó felszálló után aztán teljesen beáll az ajtóba, kezét tiltón rákapcsolja a rézrúdra. A kocsit elcsengették. Teremtett lélek se se, se fél. Büszke képpel parancsnokol a perremen. Szinte azt szeretné látni, hogy valami rendbontó elem leugorjék ... 6. Jönnek az újoncok... A pesti pályaudvarokra vasárnap reggel percenként dübörögtek be a hatalmas üvegcsarnokok alá a teherkocsikból összeállított szerelvények és ontották magukból az újoncok tömegét. A legtöbbje kissé tanácstalanul, az új élmények előtti szorongással koszolódott le a kocsikból, de hamarosan szertefoszlott ez az érzés, amikor egymásra találtak az egyfalubeli ismerősök és csoportba verődve, a katonaládát ki a kezébe, ki a vállára kapva, megindultak a kijárat felé. Ott aztán már várták őket a kaszárnyából kiküldött jövendőbeli feletteseik, tizedesek, őrvezetők s barátságos szavakkal adták meg nekik a felvilágosítást. A Keleti-pályaudvar érkezési oldala előtt hosszú sorokban vonulnak el Erdély fiai a kaszárnyák felé. Magyar és román szó egyformán hallatszik soraik közül. Ezeket már csoportokba szedték. Másik részük még sütkérezik az októberi napsütésben és csodálkozó szemmel figyeli a Baross-tér forgalmát. A legtöbbje most van életében először az ország fővárosában. Mikor szemük már belefárad a sok új látnivalóba, letelepednek a lépcsőkre vagy ládájukra, előszedik iszákjukból a „hazai“ utolsó maradványait és falatozni kezdenek. Erős, barna fiúk valamennyien. A csoport közepén áll a tizedes úr, aki majd a kaszárnyába vezeti őket. Egyelőre azonban várni kell a következő vonatra, mert még azzal is érkeznek ehhez a csoporthoz tartozók. Lassan megindul a beszélgetés. Barnaarcú, csillogó szemű fiú adja meg a választ a többiek ■ helyett is, akik kissé még szorongva ülik körül a tizedes urat, s ha valamit szól hozzájuk, felpattannak s igyekeznek katonás nyelvbe öltöztetni a mondanivalójukat. — Maradjatok csak ülve, nem kell mindig felugrálni — mondja végül a tizedes úr, amikor az újoncok viselkedése már enyhe derűt kelt az érdeklődő „civilek“ körében. — Ámbár nem baj, ha már most hozzászoknak a regulához — mondja felém fordulva és hamiskásan kacsint a szemével. Pár lépéssel odébb érdekes csoport vonja magára a figyelmet. Vagy tizenöthúsz nyakigláb legény, fehér, lábhoz simuló posztónadrágban, hímzett színes ingben és zekében. Románul beszélnek. De a kalapjuk széléről majdnem mindegyiknek pirosfehér-zöld pántlika lengedez. Lélekben igaz, jó magyarok, ha az anyanyelvük nem is magyar, őket veszi körül a legtöbb érdeklődő. Itt kissé nehezebben megy a beszélgetés, habár akad azért köztük egypár, aki jól beszél magyarul is. Ezek a tolmácsok. — Pedig mi is csak a bevonulás után tanultunk meg magyarul, — mondja az egyik. — Nem a mi hibánk volt, hogy addig nem tudtunk. Én például egy román uradalomban szolgáltam többedmagammal, nem volt a közelünkben senki, aki tudott volna magyarul. A bevonulás után iparvasutat építettek az uradalom mellett, csupa magyar munkás. Estefelé, munka után összegyűltünk egy pajtában és késő éjszakáig beszélgettünk. Akkor tanultunk meg magyarul. Amíg beszél, a többiek tágra nyílt szemmel vizsgálgatják az őrvezető urat. Szemmel láthatóan újság nekik a tiszta uniformis, a szikrázóan csillogó gombok. Az egyik magyarul tudó meg is mondja. — Bizony, még ma is csodálkozunk a |ChizakíU 7 Millimétersor ára hétköznap és ünnepnap 40, vasárnap 45 fill. Legkisebb hirdetés (10 mm) 4 P. Álláskeresőknek 50% kedveim. EXPRESS FOTÓ igazolványba, bérletbe 3 kép 2.50 pengő Váci utca 19 | Bútor ~| Konyhák, rekamiék, sezionok, színes bútorok olcsón, fizetési könnyítéssel is. BANYAFALVI, Izabella u. 11 ÚJ RENDSZERŰ BUTORHITEL Közalkalmazottak és minden véglegesített lakását berendezheti harminc egyenlő havi részletre, azaz minden P 100 után havi P 3.33 törlesztéssel. Egy éven belüli törlesztésnél a kamatokat visszatérítjük. Kardos Testvérek. Wesselényi-utca 10. Fizetési kedvezménnyel is itt rekamierek és sezlonok. Használt konyha csere. Budapest, Podmaniczky-utca 6. FÍÍCZÓV1 csemege, illatszertár, lalier textil berendezések, állványok, pultok és munkaasztalok olcsón kaphatók. Jelynek Annin, Dobozi u. 27. T. 133-769. BÚTORT bútorüzletében vásárol, VI.. Vilmos császár-út 43 . Báthory-utcÁ- val szemközt). Kombinált szobák, hálók, ebédlők «6« válaastékfeui UJ LOKOSBfi UJ BÚTORT ébnatiX o rVK”''*' V11I.KRRPFEN5TEIN-U.2/A UGYStlMR OC Károly-körut AU Gyönyörű Út és használt műbútorok, márkás hálók, ebédlők, úriszobák, bőrgarnitúrák, styl-szalonok, irodabútorok, csodás kombinált berendezések. Nagy Sándor, Károly körút 26. a Városházánál. BTPCa Bútor részletre is titkul Baross utca 34. Hálószobák, ebéd’.Cberendezések. kombinált szobák. Választékom’, ‘óriási! Áraink olcsók. Minőségért garantálunk. Tóth Kálmán imiasztalosnál BÚTOROK készen és tervek szerint Kee&kea»4ti • »to* tsaleae. BÚTOR »TEXTIL keresk. r.-t., Liszt Ferenc-tér 5. Egy helyen, egy számlán Hálók, ebédlők, kombináltak. Teljes lakberendezések, szőnyegek, függönyök, kelengyék. — Kényelmes, hosszú folyószámlahitel. — Vidékre díjtalan képes árajánlatot küldünk. Fotelágy 58 P-től Rekamié 168 P-től a készítőnél. Nagymező-utca 27, Kárpitosnál. Színes kombináltak Kisipari konyhák Bútor termékek NAGYMEZŐ UTCA 12. Hangszer] Eladó a Q zongorára ! Telefonáljon KERESZTÉNYNEK: 123-347, vagy fáradjon be Vilmos császár-út 66. G8A NODAS SOHASEM UHUWMK KEDD, 1941 OKTÓBER 14 magyar katona nagyszerű öltözetén és felszerelésén. Az édesapám, aki a világháborút a magyar hadseregben küzdötte végig, mindig mondta: meglátjátok, a katonaéreiteket ti már magyar egyenruhában töltitek. Igaza lett. — Mához egy esztendőre már ti jöttök ki ide, hogy fogadjátok az újoncokat. Épp ilyen őrvezetői egyenruhában, mint amilyenben most én vagyok, — mondja az őrvezető úr. Jóindulat és együttérzés sugárzik a szeméből. Tudja ő jól, hogy nem könnyű dolog eljönni az otthonból. Otthagyni a szülőt, meg a testvért. Hát még annak mily nehéz, akinek már karikagyűrű is csillog az ujján. Mert ilyen is akad az újoncok között szép számmal. Ezért van hát mindegyikhez egy-egy kedves vagy tréfás szava s látszik az arcán az öröm, mikor sikerül megnevettetnie „fiait“ s elterelni kissé gondolataikat az otthon édes emlékeiről. Az üvegcsarnokba újabb vonat érkezik. Még vagy húsz-harminc újonc csatlakozik a csoporthoz. Az őrvezető úr sorakoztatja őket, aztán megindulnak a Baross-téren át a Rákóczi út felé. Keményen, egyszerre lépnek, szemükben büszkeség csillog. Egészen mások már, mint mikor megérkeztek. Tudják, hogy szeretettel várja és fogadja be őket a nemzet nagy nevelőiskolája, a honvédség. P. E. Szerelmeseit különös rohama az anyakönyvvezetői hivatalok ellen Amor nyila talán sose sebzett meg még egyszerre oly sok fiatal szívet, legalább is amióta az állami anyakönyvvezető hivatalokban kötik meg a házasságot, a legöregebb hivatalvezetők se emlékeznek ekkora buzgóságra, mint amilyen a házasságkötések terén az utóbbi hetekben tűzként elhatalmasodott a fővárosban. Az ok, ami előidézte a tülekedést, nagyon egyszerű. A múlt héten lépett ugyanis életbe a házassági törvény. Már augusztus elején nagy riadalmat keltett a törvényhozóknak a keresztény-zsidó vérkeveredést megtiltó határozata. Sokan attól tartottak, hogy a törvény végrehajtási utasítása igen hamar megjelenik és ezzel véglegesen elvágja a keresztények és zsidók további keveredését. A kérvényroham ezúttal a főváros közjogi ügyosztálya ellen irányult. A vegyesházasságot kötni szándékozók az ügyosztálytól minden áron diszpenzációt próbáltak szerezni frigykötésükhöz. A főváros úgy védekezett a kérvények tömege ellen, hogy augusztus óta diszpenzációt csak a legszükségesebb esetben adott. A leggyakoribb méltányolt eset volt, amikor a házasulandó férfi katonai behívót kapott és katonai, szolgálatra való bevonulása előtt akarta megtartani esküvőjét. A főváros szigorú magatartása következtében augusztus hónap végén vidékre fordult a kérelmezők áradata. Azt remélték ugyanis, hogy az ország különböző részeiben talán könnyebben sikerül nyélbeütni a házasságot. A kérelmek száma azonban még jobban megsokszorozódott, amikor a minisztérium nyilvánosságra hozta a házassági törvény végrehajtási utasításait. Az elöljáróságok anyakönyvvezetői hivatalai ében indult meg most már a roham, mindenki még időben, október tizedike előtt fel akart v iratkozni. Az utolsó napokban az anyakönyvivezetőségek előtt már hosszú sorban álltak a házasulandó párok. A törvény végrehajtási utasítása adta utolsó napon, október 9-én, csütörtökön tumultuózus jelenetek játszódtak le az angakönyvezetek előtt. Különösen a VI., VII. és VIII. kerületi elöljáróságokat ostromolták meg. A VII. kerületben ezen a napon 18 felvétel volt, amiből ltt vegyesházasság. A VIII. kerületben viszont 18 felvételt kértek ugyanezen a napon. A tisztviselők a zsidók lakta ■ kerületekben megállás nélkül igyekeztek eleget tenni a tömeg kívánságainak, így is több elöljáróságon nem tudták a munkát befejezni. A tisztviselők és a lemaradt házasjelöltek között az egyik fővárosi, elöljáróságon majdnem tettlegességre került sor. A törvény végrehajtási utasítása ellenére sokan még október kilencedike utáni is próbálkoztak és a tisztviselőket feljelentéssel fenyegették elutasítás esetén. Már eddig is több kérvény érkezett az igazságügyminiszterhez, amely egyes esetre a fajvédelmi törvény felfüggesztését, kéri. A roham tehát most már az igazságügyminisztérium ellen irányul, az elöljáróságokon fokozatosan megszűnnek a tumultuózus jelenetek és az amakönyvvezetők megkönnyebbülten sóhajtanak fel, hogy megszabadultak az erőszakosodó zsidó szerelmesektől.