Uj Magyarság, 1941. október (8. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-14 / 234. szám

wmagkmkAc Szabad? Leszállunk... Irtá­s Lindi Imre Állj mellém a villamoson és én meg­mondom, ki vagy — igen, ez a kis beve­zetés illik legjobban alábbi kedves soraink élére, erről lesz szó, ilyesféléről akarunk csevegni, mert a villamos a legmeghittebb kis csárda, ahol embertársainkon húsz kötetrevalót figyelhetünk meg rövid má­sodpercek alatt. Pedig nem is ülünk szemben másokkal, nem páholyból nézzük ezt az igyekvő in­­fernót, hanem szerényen a kifelé türem­­lők sorában, tudniillik kocsink már zök­kenve készül kikötni az alig pár méternyire elterülő megállónál. A népes folyosó em­berfürtjén csupán egy szem vagyunk, egyetlen szöllőszem a sok, kifelé igyekvő bogyó között, pillanatnyilag attól az aggo­dalomtól eltelve, hogy még a kiszállás előtt most lesz belőlünk. Szabályosan fogjuk a magasban a bőr­­hurkot, ahová egy kettyűs, kecses női kéz is kapaszkodik, viszont az egész, kettős bőrmenetet, benne a két kézzel, följebb, egy piros mancs is nyomorgatja. Hiába no, sokan vagyunk. Szó sincs arról, hogy nyikkannánk emiatt, mert jól tudjuk, be­téve tudjuk, hogy ha nem tetszik, ne jár­jon villamoson, hanem taxin, nohát. Ezt tudva, a szerénység úgy csap ki belőlünk, mint ódon falból a salétrom. Csupán annyi kívánalom él bennünk, hogy vajha, ez a sok ember, aki türemlik előt­tünk, oldalt és mögöttünk és mind­ ki akar szállni, abban a sorrendben leenődne ki az ajtón, mint ahogy most van. Az szállna le leghamarább, aki legelől áll, utána a rákövetkező és egyre kellemesedő lazulás­ban a többiek. Viszont Pesten vagyunk, ezért a sorban harmadik egyén sziszegve ezt mondja: — Szabad* A legelső, ott, az ajtóban, aki cseppet sem természetesen, hanem valami parancs­noki fölénnyel mark­olja utat elzáró kar­ral a z Sarudat, visszaszól: — Kérem, mi is leszállunk, ha a kocsi megáll. A harmadik erre úgy néz, mint egy nagy adag Mefisztó: — Azt nekem ön nem fogja előírni, hogy mikor szálljak le. Azzal már meg is lódítja magát. Nyom egy jókorát felénk, hátrafelé, a lendület­tel félresöpri az előzőket, lelendül a köve­zetre és szúrósan visszanéz. Tekintetében benne ég a szöveg: ha valakinek nem tet­szik, csak szóljon. A félretolt lépcsőkartnágynak nem tet­szik, de nem szól. Túl vállas az ipse. Meg­várja, míg távolabb megy, akkor hirdeti ki a véleményét: — Micsoda erőszakos gorilla. Ha rosz­­szabb kedvemben talál, belenyúlok abba a pákosztos képibe. Most már a második únja el kivárni a fékezés idejét. — Szabad? — Parancsoljon — szól mézes hangon az ajtóban álló. Ő egy kultúrember, ezt sugározza minden porcikája. Vele lehet beszélni. A közösség éltető eleme az udva­riasság. De aztán megint lecsapja a kezét a rézfogantyúra. Ő az első, hiába, és ez a fejébe szállt. Majd akkor lép le, ha áll a kocsi. Ezalatt a hátsó fürt is igen eleven éle­tet él. Puha nyomakodásokkal igyekeznek az emberek a sorrendjükön javítani. Ki­húzódnak a zárt sorból, aztán a vállukat, mint valami éket, benyomják az előttük álló élé. Most már csak egy kis oldal­tolás kell és már előtte is vannak. Az egész sorrendi csere annyi előnyt ad, mint egy másodperc töredéke. Ha valaki megáll majd egy kirakat előtt a járdán, tizennyi időt fecsérel el, de itt rámegy a tolakodás legkisebb árnyalatára is. Centi­métereket sem irgalmaz. Komoly, felnőtt és egyébként igen békés egyének a kést harapó szilindián lopakodásával igyekez­nek előbbre surranni. Cselesen tülekednek, diákos csínnyel fenik magukat előrébb, olyik-másik nyílt ádázsággal nyomul elő­rébb, mint csikoshátú, erdei malac a ku­koricásban. Tipor és törtet. Miért? Húsz centiméterért, egy másodperc törmelékéért. És amikor a szorosság már szinte bőrt­­repeszt­ö, a lassuló kocsi lépcsőjére fürge keccsel felszökken egy új utas. Vállát bele­nyomja a büszke zárgondnok és elülálló térdébe, fölnéz rá és azt mondja: — Szabad? — Majd, ha megáll — szól vissza réz­­karmesterünk. De a friss jövevény, szemben a mi feszes áramlásunkkal és élszónokunkkal, némi tornamunkával felökleli magát: — Na, nem mondja? Majd pont magát fogom megkérdezni, hogy mikor szánhatok fel egy kocsira ... — Leszállunk! — süvít hátulról egy má­moros hang. — Tessék — mondja az új gyerek és mint esőkukac fúrja be magát oldalt az ajtó mellé és a szorítástól két kimarsult alak közé. Mondom, a szorosság már­ szép, nagy. Lélekzetelállító és gombpergető. A feszülő viszorgásban ilyenkor pattannak le a felöltő gomb­ok, de az ennek folytán előálló lágy enyhületet csak akkor vesszük észre a kabáton, mikor már három méterrel mö­göttünk tapos a tömeg a levált gombokon. És ez a szorosság sem a végleges. Amint az összesajtolt sorban állunk, ol­dalt, az ülőhelyekről is le akarnak szállani néhányan. De, pesti természetességgel, nem akkor, mikor mi elhaladtunk mellettük, ha­nem előzve. E célból beleemelkednek kegyet­len gyurmánkba, oldalozva hatolnak kö­zénk, ékmódra repesztenek maguknak va­lami állóhelyet, amiben még segíti is őket az elhagyott ülőhely szilárd faháttere, ami­ről lökhetik, eltolhatják magukat, mint a pákász teszi a csúnya hínárosban. Mi mégis csak puhábbak vagyunk a fá­nál, ha nem is sokkal, de ez a halmaz­­különbség mégis csak jó arra, hogy be­­lénk fúródjanak az eddig pihent, tüzes ülnö­kök. Ha a villamos falai hirtelen leválná­nak, azt hiszem spriccelnénk. Hogy a kalauz ilyenkor igyekszik táskás­tól rajtunk keresztülhatolni, ellenkező irányba, a kisszakaszosok felé, az csak ter­mészetes. Szegény fejét nem is kárhoztat­juk, csak bordáinknak van különálló véle­ménye. Még­pedig igen tüzes és kacskarin­­gós. A megmaradt felöltőgombok ilyenkor írják a végrendeletüket. És mégis élünk, mert fess pestiek va­gyunk. Beszkárt­ puhított, edzett pesti nép. Néhányon ugyan gond,felhősek és lilák, az átlag azonban mosolygó. Szinte mindenki örül néhány centi előny orv birtoklásának. Ennek a tömött, meleg, májat nyomó párto­rsz lesállásnak. Végül is lazulunk, bomlunk, széthullunk. A kocsilépcső újra visszaad a járdának. Félvállával az ajtónak dűlve az az alak néz utánunk, aki az imént, szembe velünk felugrott. Belelóg az ajtó négyszögébe, alig tudnak felszállani miatta az új uta­sok, úgy eregeti maga mellett az utas­népet, mint a dühös Ciklop a juhait a karámajtóban. Az utolsó felszálló után aztán teljesen beáll az ajtóba, kezét tiltón rákapcsolja a rézrúdra. A kocsit elcsen­gették. Teremtett lélek se se, se fél. Büszke képpel parancsnokol a perremen. Szinte azt szeretné látni, hogy valami rendbontó elem leugorjék ... 6. Jönnek az újoncok... A pesti pályaudvarokra vasárnap reg­gel percenként dübörögtek be a hatalmas üvegcsarnokok alá a teherkocsikból össze­állított szerelvények és ontották maguk­ból az újoncok tömegét. A legtöbbje kissé tanácstalanul, az új élmények előtti szo­rongással koszolódott le a kocsikból, de hamarosan szertefoszlott ez az érzés, ami­kor egymásra találtak az egyfalubeli isme­rősök és csoportba verődve, a katona­ládát ki a kezébe, ki a vállára kapva, megindultak a kijárat felé. Ott aztán már várták őket a kaszárnyából kiküldött jö­vendőbeli feletteseik, tizedesek, őrvezetők s barátságos szavakkal adták meg nekik a felvilágosítást. A Keleti-pályaudvar érkezési oldala előtt hosszú sorokban vonulnak el Erdély fiai a kaszárnyák felé. Magyar és román szó egyformán hallatszik soraik közül. Ezeket már csoportokba szedték. Másik ré­szük még sütkérezik az októberi napsü­tésben és csodálkozó szemmel figyeli a Baross-tér forgalmát. A legtöbbje most van életében először az ország fővárosá­ban. Mikor szemük már belefárad a sok új látnivalóba, letelepednek a lépcsőkre vagy ládájukra, előszedik iszákjukból a „hazai“ utolsó maradványait és fala­tozni kezdenek. Erős, barna fiúk vala­mennyien. A csoport közepén áll a tizedes úr, aki majd a kaszárnyába vezeti őket. Egyelőre azonban várni kell a következő vonatra, mert még azzal is érkeznek ehhez a csoporthoz tartozók. Lassan megindul a beszélgetés. Barnaarcú, csillogó szemű fiú adja meg a választ a többiek ■ helyett is, akik kissé még szorongva ülik körül a tizedes urat, s ha valamit szól hozzájuk, felpattannak s igyekeznek katonás nyelvbe öltöztetni a mondanivalójukat. — Maradjatok csak ülve, nem kell min­dig felugrálni — mondja végül a tizedes úr, amikor az újoncok viselkedése már enyhe derűt kelt az érdeklődő „civilek“ körében. — Ámbár nem baj, ha már most hozzászoknak a regulához — mondja felém fordulva és hamiskásan kacsint a szemé­vel. Pár lépéssel odébb érdekes csoport vonja magára a figyelmet. Vagy tizenöt­húsz nyakigláb legény, fehér, lábhoz simuló posztónadrágban, hímzett színes ingben és zekében. Románul beszélnek. De a kalap­juk széléről majdnem mindegyiknek piros­­fehér-zöld pántlika lengedez. Lélekben igaz, jó magyarok, ha az anyanyelvük nem is magyar, őket ves­zi körül a legtöbb ér­deklődő. Itt kissé nehezebben megy a be­szélgetés, habár akad azért köztük egypár, aki jól beszél magyarul is. Ezek a tolmá­csok. — Pedig mi is csak a bevonulás után tanultunk meg magyarul, — mondja az egyik. — Nem a mi hibánk volt, hogy ad­dig nem tudtunk. Én például egy román uradalomban szolgáltam többedmagammal, nem volt a közelünkben senki, aki tudott volna magyarul. A bevonulás után ipar­vasutat építettek az uradalom mellett, csupa magyar munkás. Estefelé, munka után összegyűltünk egy pajtában és késő éjszakáig beszélgettünk. Akkor tanultunk meg magyarul. Amíg beszél, a többiek tágra nyílt szem­mel vizsgálgatják az őrvezető urat. Szem­­mel láthatóan újság nekik a tiszta unifor­mis, a szikrázóan csillogó gombok. Az egyik magyarul tudó meg is mondja. — Bizony, még ma is csodálkozunk a |ChizakíU 7 Millimétersor ára hétköznap és ünnepnap 40, vasárnap 45 fill. Legkisebb hirdetés (10 mm) 4 P. Álláskeresőknek 50% kedveim. EXPRESS FOTÓ igazolványba, bérletbe 3 kép 2.50 pengő Váci­ utca 19 | Bútor ~| Konyhák, rekamiék, sezionok, színes bútorok olcsón, fizetési könnyítéssel is. BANYAFALVI, Izabella­ u. 11 ÚJ RENDSZERŰ BUTORHITEL Közalkalmazottak és minden véglegesített lakását berendez­heti harminc egyenlő havi rész­letre, azaz minden P 100 után havi P 3.33 törlesztéssel. Egy éven belüli törlesztésnél a kama­tokat visszatérítjük. Kardos Test­vérek. Wesselényi-utca 10. Fizetési kedvezménnyel is itt rekamierek és sezlonok. Használt konyha csere. Budapest, Podmaniczky-utca 6. FÍÍCZÓV1 csemege, illatszertár, l­alier textil berendezések, állványok, pultok és munkaaszta­lok olcsón kaphatók. Jelynek Annin, Dobozi­ u. 27. T. 133-769. BÚTORT bútorüzletében vásárol, VI.. Vil­mos császár-út 43 . Báthory-utcÁ- val szemközt). Kombinált szobák, hálók, ebédlők «6« válaastékfeui UJ LOKOSBfi UJ BÚTORT ébnatiX o rVK”''*' V11I.KRRPFEN5TEIN-U.2/A UGYStlMR OC Károly-körut AU Gyönyörű Út és használt műbúto­rok, márkás hálók, ebédlők, úri­szobák, bőrgarnitúrák, styl-szalo­­nok, irodabútorok, csodás kombi­nált berendezések. Nagy Sándor, Károly­ körút 26. a Városházánál. BTPCa Bútor részletre is titkul Baross­ utca 34. Hálószobák, ebéd’.Cberendezések. kombinált szobák. Választékom’, ‘óriási! Áraink olcsók. Minőségért garantálunk. Tóth Kálmán imiasztalosnál BÚTOROK készen és tervek szerint Kee&kea»4ti • »to* tsaleae. BÚTOR »TEXTIL keresk. r.-t., Liszt Ferenc-tér 5. Egy helyen, egy számlán Hálók, ebédlők, kombináltak. Teljes lakberendezések, szőnye­gek, függönyök, kelengyék. — Kényelmes, hosszú folyószámla­­hitel. — Vidékre díjtalan képes árajánlatot küldünk. Fotelágy 58 P-től Rekamié 168 P-től a készítőnél. Nagymező-utca 27, Kárpitosnál. Színes kombináltak Kisipari konyhák Bútor termékek NAGYMEZŐ­ UTCA 12. Hangszer] Eladó a Q zongorára ! Telefonáljon KERESZTÉNYNEK: 123-347, vagy fáradjon be Vilmos császár-út 66. G8A NODAS SOHASEM UHUWMK­ KEDD, 1941 OKTÓBER 14 magyar katona nagyszerű öltözetén és felszerelésén. Az édesapám, aki a világ­háborút a magyar hadseregben küzdötte végig, mindig mondta: meglátjátok, a katonaéreiteket ti már magyar egyen­ruhában tölti­tek­. Igaza lett. — Mához egy esztendőre már ti jöttök ki ide, hogy fogadjátok az újoncokat. Épp ilyen őrvezetői egyenruhában, mint ami­lyenben most én vagyok, — mondja az őrvezető úr. Jóindulat és együttérzés sugárzik a sze­méből. Tudja ő jól, hogy nem könnyű do­log eljönni az otthonból. Otthagyni a szü­lőt, meg a testvért. Hát még annak mily­­ nehéz, akinek már karikagyűrű is csillog az ujjá­n. Mert ilyen is akad az újoncok kö­zött szép számmal. Ezért van hát mind­egyikhez egy-egy kedves vagy tréfás szava s látszik az arcán az öröm, mikor sikerül megnevettetnie „fiait“ s elterelni kissé gondolataikat az otthon édes emlékeiről. Az üvegcsarnokba újabb vonat érkezik. Még vagy húsz-harminc újonc csatlakozik a csoporthoz. Az őrvezető úr sorakoztatja őket, aztán megindulnak a Baross-téren át a Rákóczi­ út felé. Keményen, egyszerre lépnek, szemükben büszkeség csillog. Egé­szen mások már, mint mikor megérkeztek. Tudják, hogy szeretettel várja és fogadja be őket a nemzet nagy nevelőiskolája, a honvédség. P. E. Szerelmeseit különös rohama az anyakönyvvezetői hivatalok ellen Amor nyila talán sose sebzett meg még egyszerre oly sok fiatal szívet, legalább is amióta az állami anyakönyvvezető hivatalok­ban kötik meg a házasságot, a legöregebb hivatalvezetők se emlékeznek ekkora buzgó­­ságra, mint amilyen a házasságkötések terén az utóbbi hetekben tűzként elhatalmasodott a fővárosban. Az ok, ami előidézte a tülekedést, nagyon egyszerű. A múlt héten lépett ugyanis életbe a házassági törvény. Már augusztus elején nagy riadalmat keltett a törvényhozók­nak a keresztény-zsidó vérkeveredést megtiltó határozata. Sokan attól tartottak, hogy a tör­vény végrehajtási utasítása igen hamar megje­lenik és ezzel véglegesen elvágja a keresztények és zsidók további keveredését. A kérvényroham ezúttal a főváros közjogi ügyosztálya ellen irányult. A vegyesházasságot kötni szándéko­zók az ügyosztálytól minden áron diszpenzá­­ciót próbáltak szerezni frigykötésükhöz. A fő­város úgy védekezett a kérvények tömege ellen, hogy augusztus óta diszpenzációt csak a legszükségesebb esetben adott. A leggyako­ribb méltányolt eset volt, amikor a házasu­landó férfi katonai behívót kapott és katonai, szolgálatra való bevonulása előtt akarta meg­tartani esküvőjét. A főváros szigorú maga­tartása következtében augusztus hónap végén vidékre fordult a kérelmezők áradata. Azt remélték ugyanis, hogy az ország különböző részeiben talán könnyebben sikerül nyélbe­­ütni a házasságot. A kérelmek száma azon­ban még jobban megsokszorozódott, amikor a minisztérium nyilvánosságra hozta a há­zassági törvény végrehajtási utasításait. Az elöljáróságok anyakönyvvezetői hivatalai ében indult meg most már a roham, mindenki még időben, október tizedike előtt fel akart v irat­kozni. Az utolsó napokban az anyakönyvi­­vezetőségek előtt már hosszú sorban álltak a házasulandó párok. A törvény végrehajtási utasítása adta utolsó napon, október 9-én, csütörtökön tumultuózus jelenetek játszódtak le az angakönyvezetek előtt. Különösen a VI., VII. és VIII. kerületi elöljáróságokat ostromolták meg. A VII. kerületben ezen a napon 18 felvétel volt, amiből ltt vegyesházas­ság. A VIII. kerületben viszont 18 felvételt kértek ugyanezen a napo­n. A tisztviselők a zsidók lakta ■ kerületekben megállás nélkül igyekeztek eleget tenni a tömeg kívánságai­nak, így is több elöljáróságon nem tudták a munkát befejezni. A tisztviselők és a lema­radt házasjelöltek között az egyik fővárosi, elöljáróságon majdnem tettlegességre került sor. A törvény végrehajtási utasítása ellenére sokan még október kilencedike utáni is pró­bálkoztak és a tisztviselőket feljelentéssel fenyegették elutasítás esetén. Már eddig is több kérvény érk­ezett az igazságügyminisz­terhez, amely egyes esetre a fajvédelmi tör­vény felfüggesztését, kéri. A roham tehát most már az igazságügyminisztérium ellen irányul, az elöljáróságokon fokozatosan meg­szűnnek a tumultuózus jelenetek és az am­a­­könyvvezetők megkönnyebbülten sóhajtanak fel, hogy megszabadultak az erőszakosodó zsidó szerelmesektől.

Next