Uj Magyarság, 1943. május (10. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-08 / 103. szám
SZOMBAT, 1943 MAUS 8/. ipari nagyvállalat keres berlini irodája részére azonnali belépésre lehetőleg perfekt magyar-német több évi gyakorlattal bíró tisztviselői Műszaki képzettséggel rendelkezők anyagmegrendelői munkakörben jártassággal bírók előnyben részesülnek. Ajánlatokat „Berlin“ jeligére Balogh hirdetőse Szt. István-krt. 5 W magyar stu Almásy L Rommel seregénél Líbiában író, sivatagkutató, afrika vadász, repülő és autós, felfedező, régész és a kaland szífilmesa — ez Almásy László, Líbia, Kirenaia, Szudán, és Egyiptom rejtelmes oázisainak, sivatagjainak világhírű magyar kutatója. Almásy László úgy márfél évtizeddel ezelőtt ismerkedett össze Északafrikával, az ismerkedésből rövidesenbarátság, amajd fanatikus imádat lett. A fiatal magyar tudós a sivatagtudomány egyik legkiválóbb művelője lett, nevét mindenütt ismerik, ahol az egyiptomi vagy a szudáni vagy akár a líbiai sivatagok múltjába és jelenébe lapoz bele bárki is. Almásy László segített az egyiptomi kormánynak és különösen a nagykultúrája, alig egykét évvel ezelőtt elhunyt Kemal Ed Din hercegnek, amikor arról volt szó, hogy az egyiptomi homokpuszták múltjára fény derüljön. Bejárta terepjáró autóival Szudánt, ahol azelőtt legfeljebb csak a vándormadarak szó..,-rí el és az olasz kormány megbízásából felkutatta Líbia titokzatos, elveszett, de még mindig létező oázisait, a vándorló sivatagi népek rejtelmes táborait és feltárt olyan barlangokat, amelyeknek mélyén hatalmas freskókat fedezett fel és ezekkel felállította maradandó elméletét az északafrikai népek, nomádok és földművesek évezredekkel ezelőtti vándorlásáról ... Az utóbbi években Almásy Lászlóról a közvélemény nem hallott semmit. Eltűnt Budapestről, eltűnt Magyarországról és mindössze csak egy-két bizalmas barátja tudta, hogy a csendes, szófukar ,,Teddy“ Afrikában van — Rommel tábornagy seregében szolgál. Hauptmann Almásy a német African Corps tagja! Most már tudjuk, hogy a sivatag magyar rajongója értékes és szinte egyedülálló tapasztalataival milyen segítségére volt Rommel tábornagy hadseregének. Úgy eligazodik terepjáró autóival vagy a repülőgép magasságából Északafrika beláthatatlan homoktengerében, hogy nincs az az arab vezető, aki nála jobban ismerné Kufrátát, a rejtelmes Zarzur a oázison keresztül az egyiptomi Nílus partjáig a sivatagot! Almásy Teddy most újból bebizonyította, hogy helyén van a szíve és a háborús sivatag éppen úgy érdekli, mint a béke sivataga! A béke sivataga? A sivatag, az afrikai homoktenger embere sohasem volt békés. Almásy Lászlótól tudjuk, hogy hány és hány esetben tűntek el örökre a világ szeme elől azok, akik megkíséreltek behatolni a sivatag mélységébe. Almásy László is (nem egyszer, hanem nagyon sokszor) ott állt a válaszút előtt: élet vagy halál! Szívósságával, rendíthetetlen bátorságával, tettre készségével és zsenialitásával mindig győzedelmeskedett a sivatag felett. Nem egyszer eltévedt terepjáró kocsijaival, nem egyszer kényszerleszállást hajtott végre a repülőgépével, szörnyű homokviharok ölelték körül, de mindig megmenekült. Elszakadhatott a sivatagtól egy ilyen kitűnő ember, amikor ott a háború dúl? Nem, Almásy László felvette a trópusi egyenruhát és beállt Rommel tábornagy seregébe. Nemrég jött vissza az afrikai hadsereg őrnagyaként és megírta valóban lenyűgözően érdekes beszámolóját, élményeinek összefoglalását „Rommel seregénél Líbiában“ címmel, amelyet a Stádium könyvkiadóvállalat jelentetett meg igen Szép kiállításban. Ez a könyv méltóan sorakozik a legfrissebb háborús irodalom legkiválóbb munkái közé. Ezúttal nem a felfedező Almásy László szól az olvasóhoz, nem a sportember és nem a tudós, hanem a katona: egy az afrikai harctér sok katonája közül! A H. 111 és a kisérőgép Ahogy olvassuk é3 fejezetről-fejezetre izgalommal követjük 1941 húsvétjától 1942 júniusáig az afrikai eseményeket, úgy adunk mindig inkább igazat a kitűnő magyar kutatónak, aki könyvének előszavában többek között ezeket mondja: „Utaimon most nem kísért a fenkölt csend, nem csodálhattam a határtalan mozdulatlanságot és már nem volt körülöttem tiszta érintetlenség. Mégis többet, szebbet, nagyobbat találtam a sivatagban, mint kutató munkám legeredményesebb eveiben. Azt, ami tán éppen a halál birodalmában jelent a legtöbbet, ami a perzselő homokvihar zúgásában és a dermesztő csillagfényes éjszakában egyaránt felülemelt parányi emberi mivoltunk kishitű csnggedésén, ami hitet, akaraterőt és tántoríthatatlan bizalmat ébreszt bennünk: a bajtársiasságot!“ .. . Igen, ebből az egyetlen szóból (bajtársiasság) tudjuk és ismerjük meg Rommel hadainak titkát. Megkapósan nagy és ugyancsak megkopőan egyszerű, de nagyságukban és egyszerűségükben is felemelő emberi történetek bontakoznak ki az olvasó előtt, ahogy beletemetkezik a könyvbe, követi Almásy Lászlót a homokon vagy az afrikai levegőben. Nézzük csak azt a történetet, amelynek a hőse az egyik jó öreg H. 111-es, a gép személyzete és Almásy László százados. A repülőgép megkapta a parancsot: éjszaka indul, maga mellé veszi a csatlakozó vadászgépet és elvégzi feladatát... A gép repül az éjszakában és az utasítás az, hogy még a pilótafülkét se szabad kivilágítani, sőt a H. 111-es és a vadászgép rádión se válthat egymással „szót“, nehogy az angolok esetleg így vegyék észre közeledésüket, így rendelkezik Almásy László, a vállalkozás parancsnoka. Szállnak, szállnak, azután a szürkésfekete mélységből jelenti a géppuskalövést : — Százados úr, csatlakozott a kísérőgép. Múlik az idő, majd a kísérőgép felől különös fényeket vesznek észre. A megbeszélés ellenére is égnek a kísérőgép lámpái, a piros és a zöld úgynevezett ,,helyzetlámpák“. Időnként a kísérőgép pisloghat a lámpáival, mintha morzézna, Almány ki is fakad: a kísérőgép megérdemelné, hogy belelőjjenek! így szállnak, ilyen izgalmak között Marsa Matruh felé, majd egyszerre a kísérőgép eltűnik és többet nem is látják. Eljutnak Szollumig: Szóltam ég! Innen az utasítás szerint visszafordulnak állomáshelyük felé és amikor ott leszállnak, a gép személyzete rátámad a kísérőgép embereire. „Szép kivilágítást rendeztetek a Tommynak valahol Marsa Matruh környékén!“ Általános csodálkozás és viharos tiltakozás. Kitűnik, hogy a kísérőgép soha nem is emelkedett Almásyék magasságába, délibb kurzuson tért el és az a gép, amely közel fél órán keresztül csatlakozva kisérte az öreg H. 111-et, — ellenséges gép volt! „Valószínűleg Marsa Matruh felé tartott, — írja Almásy László, — azért gyújtotta fel ott leszállás előtt pozíciós lámpáit. Kezdő lehetett, állapítjuk meg nagy derültséggel, mert szép szabályosan állandóan valamivel magasabban, előírásosan csatlakozva repült mögöttünk. (Néha alig száz méternyire.) Ha csak néhány pillanatra lejjebb ereszkedik, a csillagos égbolt felé pillantva hátulról okvetlen felismerte volna gépünk körvonalait — úgy-e mondtam magának,— fordulok a géppuskalövészhez, — hogy lőjje le!“ Szemben Rommellel — Itt Afrikában keveset eszünk, még kevesebbet iszunk, csak rövid ideig alkatunk és ritkán mosakszunk, de a mi főnökünk se nem eszik, se nem iszik és soha nem alszik. Csak azt nem értjük, hogy miért olyan tiszta és borotvált mindig... így jellemezték Rommel főhadiszállásán az új jövevény, Almásy László előtt a zseniális német tábornokot, Almásy László Bdgáziban találkozott először Rommellel. Egy porlepte terepjárókocsi gördült be a főhadiszállás udvarára és az ablakon át azonnal megismerte a kocsiból kiszálló főparancsnok daliás alakját. Az első találkozásról így ír a német Afrika-hadsereg magyar tagja: „Azt hiszem, más is így van vele, hogy különös érzés fogja el, amikor szemben áll az afrikai harctér legnagyobb hadvezérével. Rommel vezértábornagy középmagas, egyenestartású, izmos férfi. Borotvált arca mindig komoly, tekintete majdnem szigorú. Megjelenése, 50 éves korát tekintve, inkább fiatalos, mozdulatai határozottak, hangja acél. Nem látszik rajta a szinte emberfeletti munka fáradalma és az óriási felelősség súlya. Nyugodtan, szenvedélytelenül beszél, de csak ritkán suhan át férfias vonásain derűs mosoly. Katonáival élcelődik, tisztjeivel szemben mindig komoly. Hosszú porköpenyt visel, a nyaka körül színes, könnyű sál. Fején tisztisapka, az ellenző fölé tolt automobil-szemüveggel. Erősen szemembe nézve fogadja jelentkezésemet és röviden kezet szorít. Megkérdezi, mikorra végezhetek előkészületeimmel, azután megköszöni jelentésemet és gyors mozdulattal viszonozza tisztelgésemet. Néhány perc volt csak az egész, de ismét bűvkörében vagyok annak az erőnek, amely Rommel személyéből kisugárzik seregére. A sivatagi háború Azt mondja Almásy László, hogy furcsa ez a sivatagi háború. Mindkét hadsereg egyik szárnyával a tengerpartra támaszkodik, onnan nyúlik az arcvonal délnek, a sivatag belsejébe, de valóságos jobbszárny Rommeléknél éppen úgy nincsen, mint ahogyan a „Tommynak“ nem volt balszárnya. A sivatag végtelen, aki akarja és ért hozzá, elroboghat délnek párszáz kilométer távolságra, aztán előrehaladhat akadálytalanul (így volt ez 1941-ben és 1942-ben), míg ismét északnak fordulva az ellenség hátába kerülhet. Ilyen vállalkozásokra szervezték meg úgy a németek, mint az angolok a „hosszútávú sivatagi járőröket“, amelyeknek teljesítőképessége kizárólag járműveiktől függ. Almásy László zsákmányolt amerikai kocsikból alkotta meg különítményét, a híres „hosszútávú sivatagi járőrt“. Ezekkel a zsákmányolt gépekkel végezték azután 1942 márciusától felderítéseiket és rajtaütéseiket. Az egyik éjszaka „távmondat“ érkezik Almásy századoshoz: „Ellenséges, könnyű üteg tegnap éjjel ”. repülőteret 20 percig lőtte. Megállapítandó honnan jött, hol jutott át vonalainkon. Járőrével jelentkezzék Disione Bologna törzsénél.“ Almásyék leszámolnak azzal, hogy négynapi autózásra indulnak a sivatagba, hajnalban startolnak és estére ott lesznek az olasz hadosztálynál. Az erődöt maguk mögött hagyják és körülöleli őket a puha futóhomok. A terv az, hogy nappal valahol „elbújnak“, azután az éjszaka folyamán visszamennek B. községig, hogy elérjék a Via Balbiát. A sivatagban nem tanácsos éjjel autózni, mert a nyomnélküli érintetlen terepen az ember bármely pillanatban futóhomokra kerül vagy összetöri a kocsi alját valami kiálló szikladarabon. Esetleg más meglepetés is érheti, mint azt Telkek Dunafereden szészletfizetésre is! Eskü-tértél harmadik MFTR-állomás, a telep központjában (hajó naponta indul 12.30-kor). Ezenkívül vonatösszeköttetés is. Jelentős közmunkák, építési kölcsön. Tájékoztatás: Magyar Tisztviselők Takarékpénztára R.-T.-nál, IX. Ferenc-krt 14. Telefon: 188-878, mindjárt látni fogjuk Almásyék esetéből. Elmúlt egy-két óra, — Almásy a csendes döcögés közben egyik katonájának házasodási problémáját is megoldotta, — amikor messze előttük az éjszakában feltűnik egy magányos gépkocsi. A gépkocsi megáll. Almásyék olasz felderítő páncélosnak nézik ... Szépen „odasétálnak“ az ismeretlen közelébe. Az ismeretlen kinyitja páncélajtaját és egy hosszú köpenybe burkolt alak kiszáll. Almásy is kiszáll és már olaszul akarja üdvözölni az éjszakai kollégát, amikor torkán akad a szó! Az idegen egy pillanattal előbb szólalt meg — franciául, de hamisítatlan angol kiejtéssel. A lélekzet is elakad egy pillanatra, hiszen angol páncélkocsi az ismeretlen! Almásy László nem tétovázik, visszafordulni nem lehet, előrántja pisztolyát és amerikai gangszter-kifejezést használva, suttogja : — Stick'em, up! (Rakd fel őket! Mármint a kezeket.) — Mi az ördögöt akar? — kérdezi az angol. Az angol degaulleistáknak nézte Rommel embereit, hiszen a franciák is ezeket a terepjáró Ford-kocsikat használják. Előkerül az egyik német katona is, géppisztollyal a kezében. A hosszes angol csendesen káromkodik, de eleget tesz Almásy utasításának: — Szóljon be a kocsiba, állítsák le a motort és jöjjenek ki egyenként felemelt kézzel! A sivatagi történet szabályosan lejátszódik és az angol kapitány legénységével, sőt a terepjáróval együtt fogságba kerül. A történet kedves része az, hogy a töprengő angol másnap így szólt Almásyhoz: — Szeretnék öntől kérdezni valamit. Folyton az jár az eszemben, hogy az éjjel valami hibát követtem el. Igaz, francia kocsinak tartottam az önét, de mégis, hogyan történhetett, hogy Ön oly átkozottul gyors volt a pisztolyával? — Szívesen, de meg fog sértődni. Őszintén mondom: az ön rémes francia kiejtése adta kezembe a pisztolyt! — válaszolta Almásy. Az angol valóban megsértődött és hoszszú időn keresztül franciául magyarázott Almásynak, hogy bebizonyítsa kifogástalan francia tudását. * Megkapóan színes Almásy László legújabb munkája: napló Afrikáról, a sivatagról és az afrikai bajtársakról. Lenyűgözően érdekes epizódok sokasága, amelyek nem férnek be a hadi jelentésekbe. Dékány András rif i i ■ ■h—iiitii —nw— ■miiiwnriTTirrr HADI1 ^mÓSIÍÓ kiállítás a pesti vigadóban m3 in május í rs/s ■ rmrrji.piít rs éti*