Uj Magyarság, 1944. április (11. évfolyam, 75-97. szám)
1944-04-18 / 86. szám
KEDD, 1944 ÁPRILIS IS ___rí_____ Élharcosok,akik eltűntek a gazdasági élet porondjáról Recsegnek az igazgatósági székek • Vida Jenőtől a karakán Aladárokig A legutóbbi hetek sorsdöntő eseményei természetszerűen mélyreható változásokat hoztak és fognak hozni gazdasági életünk területein is. Azt az állapotot, ami még néhány héttel ezelőtt a magyar közgazdasági világban uralkodott, a dübörgő események nyomán a nemzeti közvélemény joggal tartja lezárultnak és joggal követelheti, hogy itt is gyökerében induljon meg a tisztogatás munkája. A kormányzat munkájának eredményei rövidesen a gazdasági élet minden vonalán érezhetők lesznek, új nevekről, új személyekről fogunk hallani, akiknek működése a magas vezető pozíciókból éreztetni fogja áldásos hatását a legszerényebb kis tisztviselőig és a legegyszerűbb munkásig. Megkíséreljük alább nagyjából felvázolni, hogy az ipar fellegváraiban, ms legnagyobb hatalmú vállalatoknál, az ország leghatalmasabb tőkeerejű gyáraiban milyen vol a személyi helyzet a múltban. Vegyük először elő a gyáriparosok országos szövetségét, ott is elsősorban az ügyvezető igazgatóságot. Hogy csak a nagyvadakat említsük, a Gyosz igazgatóságának névsorából végleg eltűnnek a következők: Aschner Lipót, az Egyesült Izzó vezérigazgatója, aki egyben eltűnik a következő igazgatóságokból is: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Hydroxygén Rt., Ajkai kőszénbánya és a Neményi papírgyár. A be nem avatottak előtt talán feltűnik, hogy milyen kevés igazgatósági tagsággal rendelkezett Aschner Lipót. Ez azonban ne tévesszen meg senkit Aschner jövedelme felől, amelyet a hozzáértők (persze nem az adóvallomást vesszük alapul: évi egymillió pengőre becsülnek. Aschner a zsidók legravaszabb fajtájából való, az olyanokból, akik észszerűen le tudják gyűrni a hiúságot, nem hajszolják a dekórumot és aránylag feltűnés nélkül zsebelték be a milliókat. Vagyonához viszonyítva, Aschner házbirtoka is jelentéktelennek látszik, ezzel szemben óriási mennyiségű értékpapírt mondhat magáénak. Ezzel járt a legjobban és ezen keresett fantasztikus összegeket. Állását mind mostanáig sziklaszilárdan biztosította az a körülmény, hogy az Egyesült Izzónál az amerikai részvénytulajdonosok korlátlan megbízottja volt. Azt majd csak a jövő fogja megmutatni, mekkora hatalommal rendelkezett ez az ember és a szálaknak ezrei hogyan futottak össze kezébe, miközben ő maga mindig arról szeretett csevegni, hogy csak a munkának él, a politika és hasonló badarságok távol állnak tőle. A közelmúltban megindult vizsgálat Aschner Lipót személye körül egészen megdöbbentő és hihetetlen adatokat tárt fel. Nincs messze az idő, amikor minderről az Új Magyarság bővebben beszámolhat olvasóinak. Az események alapjaiban rázták meg az Egyesült Izzó igazgatóságát, amelynek tagjai közül a jövőben alig egy-két személlyel fogunk ezen a helyen találkozni. Ennek a többezer munkást foglalkoztató, többszáz milliót érő gyárvállalatnak igazgatósága így alakult: Walkó Lajos elnökvolt külügyminiszter, a Kereskedelmi Bank elhunyt elnökének, Weisz Fülöpnek veje), számos egyéb igazgatósági tagság betöltője is. Aschner Lipót alelnök, Ugron Gábor alelnök, volt miniszter és egyik országos rekorder az igazgatósági tagságok terén: elsőrendű igazgatósági tagságainak száma nem kevesebb, mint tizennégy. Közöttük az ország legnagyobb vállalataitól aránylag kisebb vállalkozásokig. Ugrón Gábor gazdasági pályafutása kiterjed az Egyesült Izzó alelnöki székétől a Goldberger textilgyár alelnökségén, vagy a Bachruchékszerüzlet elnökségén át a Gross és Weisz-féle kalaptömbgyárig. Ugron Gábor gazdasági tudásának áldásos melegét nagyoktól kicsinyekig sokan élvezik gazdasági életünkben. Amerikát a következő személyek képviselik az Izzó igazgatóságában: Baldwin E. Artur, Behn Sosthenes. Ezekről az urakról sokat nem tudunk, de azért lehet, hogy az Artur, dacára a Baldwinnak, a kiválasztott fajhoz tartozik. Ott ül az igazgatóságban Preszly Elemér dr. titkos tanácsos és nyugalmazott államtitkár. Mellette találjuk Stein Emilt, a Kereskedelmi Banknak az első zsidótörvénnyel kapcsolatos nyugalmazott vezérigazgatóját, akinek jövedelme, zsidótörvény ide vagy oda, nem sokat csökkent az elmúlt években. A kulisszák mögött Stein Emil szava még a legutóbbi hetekben is döntően esett a latba a következő, nehézsúlyú igazgatóságokban: Kereskedelmi Bank, Rimamurányi Vasmű, Goldberger Textilgyár, Hydroxygéngyár, Szolnoki Cukorgyár, Dreher-Haggenmacher Sörfőző és Egyesült Izzó. Végül ott találjuk az Izzó igazgatóságában, hogy az egyensúlyban valami hiba ne essék, Széchenyi Gyula grófot. Még nem tudjuk, kik lesznek az Egyesült Izzó igazgatóságának új tagjai, de az bizonyos, hogy a fenti kép már a múltié. Visszatérve a Gyosz ügyvivő igazgatóságához, nem lesz itt többé szerencsénk Fellner Pálhoz, Goldberger Leóhoz, Hatvani Endréhez, Klein Pálhoz, Weisz Alfonzhoz, Wolfner Andráshoz. Nem fogjuk többé a Gyosz választmányában látni Drucker Gézát, Goldberger Antalt, Hollicser Pált, vagy Vahl Henriket, a lovagot. Számíthatunk a Gyosz tisztikarának úgyszólván teljes egészében való kicserélésére, ami a vezető tisztviselőket illeti. Távozásra ítéltettek a gazdasági élet legnagyobb dalai közül Hiller József, a magyar aluminium tröszt teljhatalmú vezérigazgatója, ezen a téren hat legzsírosabb stallum boldog (vagy talán boldogtalan?) tulajdonosa, Kronfeld Pál báró és a Kornfeldek közül a szenior, a Móric. A kuliszszák mögötti tevékenység terén Kornfeld Móric sok tekintetben hasonlít Aschner Lipóthoz. Az ő neve is alig lelhető fel az igazgatóságokban, de mégis ő volt a magyarországi gazdasági bábszínház figuráinak egyik legfőbb mozgatója. Egész külön fejezet illetné Vida Jenő személyét, a magyar kőszénbányászat és áramszolgáltatás utolérhetetlen haszonlesőjét. Őt is nélkülözni fogja a gazdasági élet és vagy tizenhat süppedő, igazgatósági karosszék. Vida Jenő vagyonáról nagyon sok szám kering. A százmillió pengő feletti összegek talán túlzottak lesznek, de az ötvenmillió körüliek elfogadhatónak látszanak. Bizonyára sokaknak hiányozni fog 7771mann György báró, a könnyűkezű kártyás, a szenvedélyes lovas, a Hitelbank ügyvezető igazgatója. Érdekfeszítő, de főképpen tanulságos könyvet lehetne írni az Ullmann-család történetéről és magyarországi gazdasági befolyásáról. A cím így szólhatna: „Adolftól 1944 március idusáig, via Barany avara“. Talán Ullmann György rendelkezett a legtöbbb igazgatósági tagsággal. Ezeknek száma kereken huszonhét. Megdönthetetlen volt a helyzete elsősorban a cukoriparban, a Hatvani bárókkal együtt. Különben a Hatvaniakat is hiába fogják keresni gazdasági elvbarátaik a jövőben. Végleg elbúcsúzhatunk Egry Auréltól, a szövevényes észjárású kereskedelmi jogásztól, a gazdasági rendeletekben rejlő hasznos lehetőségek tudós ismerőjétől, aki tanácsaival milliókat szerzett az ipari és bankkorifeusok számára, miközben neki is sikerült élvezni a bőséges tantemelő áldásait. Távozik a cukoripar területéről Hirsch Albert, akinek hatalma ellenállhatatlan erővel sugárzott a Hatvaniak ősi bárójának, a Deutsch Ignác és Fiai cégnek helyiségeiből. Talán csak meglesz valahogy a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. is Kálmán Hen ______ magyarság Reszelő-t sürgősen felvesz a S Dermata Művek R.-T. I Kolozsvár H Knk vezérigazgató nélkül. Siratni fogja vagy egy tucat igazgatósági tagság Hollós Ödönt, valamint fiát, Hollós Pált. A Kereskedelmi Bank majd új megbízottat küld a Hollósok számos igazgatósági tagsági helyére. Nehéz pozíciók üresednek meg Chorin Ferenc távozásával, akinek irányítása kiterjedt a Weisz Manfréd-féle családi vagyontól a kőszénbányászatig és a bankvilág végrehajtó bizottságáig a gazdasági élet úgyszólván minden pontjára. Az elmondottakban csak rövid vázlatot nyújtottunk olvasóinknak a gazdasági élet személyi hullámzásairól. A sok távozóval együtt talán szolidaritást fog vállalni néhány közismert Aladár is. Lehet, hogy sokan önkéntes számkivetésbe vonulnak, de feltehető, hogy mások karakán felfogásukban ki fognak tovább is tartani, ahogyan az a sülyető hajó kapitányához illik. Korbács és dollár írta: Szítnyai Zoltán Hét-nyolc évvel ezelőtt az Egyesült ! A fekete polgár megállt és elégedett Államok egy fekete polgára jelent meg Iten nézett szét a medence párkányán, a Gellért hullámfürdőjében. Az égből 1 Fiatal volt, egy csöppet sem blazirt és tozatról szikrázva hullottak a nyári napsugarak a csempével kövezett, kékfényű medencére, melyet árnyas alkóvokkal állnak körül márványfalak és azokon túl dús pázsit, izzó virágszirmok, mint Pergamon pompás palotáinak peristyllurkában. Az idegen, aki először járt e helyen, talán Caracalla márványlépcsőkkel, oszlopcsarnokokkal, stukkókkal, szobrokkal pompázó, felülmúlhatatlan gazdagságú fürdőit képzelte el így. Mint ott, itt is a társadalom gondtalanai jöttek össze, látszatra igen előkelő, de valójában igen vegyes összetételű réteg: gazdagok meg élősdi semmittevők, divatos szépasszonyok, még divatosabb kurtizánok és ifjúságuk bájaival debütáló görlicék. Ott is, mint itt is, nem a hűs hullámokkal zúgó habokban való felüdülés, a víz meg a napöröm volt az egyetlen cél, hanem legalábbis annyira a látás meg a láttatás, a félig mezítelen és bronzszínűre sült testek kölcsönös szemléje, blazirt mosollyal leplezett, kiváncsi mustrálás. Vizibár, ahol a pesti idegenforgalom csúcskorszakában szinte több angol meg francia szót lehetett hallani, mint magyart. A szórakozás nemzetközi helyeit nyitvántartó mondaimnoteszben már csaknem olyan bejegyzett hely, mint Florida, buja mosolya nyíltan elárulta tetszését. A hely megfelelt trópusi vérének és vágyainak. Neki hosszú nemzedékeken át jóformán csak a teste élt, az izmai meg a húsa, amit az ősei szerettek élén és megették, ha már holt volt. Később is, amikor Afrika erdőrengetegeiből kihurcolta és az Új Világ munkaerőt kereső piacain, áruba bocsátotta az embervásár, akár a bölényeket, atavisztikusan, csak a testével élt, mint az állat, örökös, baromi munka igájában és hajcsárainak korbácsütései alatt. Megmaradt azután is rabszolgának, az alantas, testi foglalkozások művelőjének, amikor Lincoln megszüntette a rabszolgaságot. Zsigoló lett, artista, európai hotelekben feketét kiszolgáló egzotikum, a tenger éjsötétjében lopakodó csempészhajók kalóza, orgyilkosságok bérence, a csikágói gengsztervilág bajnoka, hétrétgörnyedő szolga, mind a mai napig Amerika üldözött páriája és a jenkik faji utálatának tárgya. Ez az atavisztikussá vált múlt és az évszázados sors, szinte bele volt öntve szélesvállú, vadul izmos, magas alakjába. Kőszoborként állt, néma mosolylyal a nyüzsgő tömeg fölé emelten, felszabadultan meg egyenlősogúságának szabadságát élvezően. A nap verőfényében csillogó, sötét bőrének merész és kihívó ellentéteképpen, fehér trikó feszült a testén. A pesti „négerek“ csodálattal, csaknem irigyen bámulták: ennek aztán nem kell napkeltétől napnyugtáig hemperegnie a strandokon, hogy nyárian divatos színű legyen a teste, ez már ezzel a színnel kezdte születésének legelső pillanatától. Sikere volt a testdivat pesti papjainál, méginkább papnőinél és látszott rajta, hogy élvezi sikerét. Gyapjas busmanfejét, kissé lejebb hajtva, rámosolygott a szanaszét heverő és a viszszamosolygással nem fukarkodó aktokra, aztán lassú, súlyos léptekkel elindult a medencébe vezető lépcsőkhöz. Ekkor tört ki a botrány. Innen is meg onnan is izgatottan hadonászó férfiak siettek a fürdő ügyeletes alkalmazottja felé. Lincoln népének fiai, amerikaiak meg angolok, akik magukból kikelten tiltakoztak az ellen, hogy egy színes ember tartózkodhassék a fürdő területén, egy néger meríthesse meg testét ugyanabban a vízben, amelyben ők is fürdenek. Az esetet annak idején megírta a sajtó is, a fürdőigazgatóság döntését is ismertetve, mely szerint a selyem minden