Uj Magyarság, 1945. március (12. évfolyam, 56-59. szám)

1945-03-10 / 56. szám

«ÚJ MAGYARSÁG» bombák tökéletes és pontos hatásá­ról, a város külső területei és villa­negyedei alig szenvedtek károkat, viszont a belvárost a bombák telje­sen elpusztították. Az amerikai tudó­sító szerint Köln belvárosa ipari jel­legű helység, amit Sündermann gú­nyosan visszautasít oly értelemben, hogy Köln belvárosában legfeljebb az idegenforgalmat lehetne mint ipart megemlíteni. Eljön az ideje annak, amikor az ellenség drágán fogja megfizetni az olyan városok tönkre­tevőét, mint amilyen Köln és akkor a háborúnak majd egészen más képe lesz. A nyugati front hadihelyzete Sertorius katonai tájékoztatója Berlin, március 9. Sertoi­us Lajos, az Europa Press katonai levelezője írja a következő­ket: A szövetségesek nagy offenzí­­vájának északi szárnyán és közepén , az ellenség előnyomulásában a keddi napon ellanyhulás volt észlelhető. A német csapatok szívós ellenállása következtében, amely különösen a Rajna hídfő környékén jutott kifeje­zésre, Kanter-nél és Kesel-nél nem sikerült az első kanadai és második angol hadsereg zömével a Rajnát elérniök, csupán a Rheinbergi híd­főnél, ahol erős amerikai kötelékek, amelyek a 9. hadsereghez tartoznak, gyakorolnak még mindig erős nyo­mást és így a hídfőt sikerült némi­leg összeszorítaniok. Tekintette a kanadai angol csapatoknak csekély előrenyomulására Stimson tábornok mellőzte a balszárnynak a Rajna, Duisburg és Köln közötti részét a­zerőkkel megtámadni amennyiben már e városokat éleikkel úgyis el­érték, azért a folyamon való átke­­ésre adta ki a parancsot. Déli szom­­­­­szédja, Hodws írig-­kevésbé van­­ a helyzetben, hogy nagyobb j e­rőkkel támadhasson. Utóbbi egyéb­­j­e­ként balszárnyával elérte Köln váro­­j­­iának magvát, azonban támadó had­i fejének középső részét, amellyel B Könn irányába akart előretörni, nem adta a Brühl-Rheinbach vonalnál többre vinni és igy jobbszárnyával aZ Ahr hegység északi szegélyénél még messze nyugatra elmaradt. Tekintettel erre a helyzetre, nem lenne meglepő, ha a 12. hadsereg­csoport vezére, Bradley tábornok, a 3. USA hadsereget erre a frontrészre erényelné és ezeket az erőket egy­­es északi fordulattal Bonn-nál a Rajnán való átkelésre bevetné. A Patton hadsereg mindazonáltal tá­madásait széles fronton a Schne­­eifel keleti nyúlványainál általá­nosságban északkeleti irányban to­vább folytatta. E harctér hadműve­leteinek súlypontjai máris világosan kirajzolódnak, mialatt a 3. amerikai hadseregnek szélső balszárnya előre­nyomulásban van a Kyll forrásvidé­kei felől és a felső Ahr völgyéhez igyekszik kijutni, sikerült az ameri­kaiak frontjának középső részéről erős páncélos éknek előnyomulnia és a Hocheifel és a Voreifel között a frontvonalat betörnie. Ez az egyet­len, hely, ahol a keddi nap folyamán az ellenségnek nagyobb területnye­reségeket sikerült elérnie és előre­nyomulásának iramát meggyorsíta­nia. Ezekből felismerhető Patton tábornoknak az a szándéka, hogy a súlypontnak áthelyezése által és mindkét rohamcsoportja előnyomu­lásának kierőszakolásával a német állásokat lerohanja. Feltételezhető, hogy e hadműveleteket a 3. USA- hadsereg támogatni fogja annak el­lenére, hogy e hadseregnek ily célra felhasználható jobbszárnya még a Trier-től északkeletre eső térségben és Auwer-nél heves, de helyi jellegű csatározásokban áll. A Patton-had­­sereg délkeletre történő kitérése el­méletileg feltételezhető ugyan, de nem valószínű. Ilyen elkanyarodás azonban annyit jelentene, mintha Eisenhower ideiglenesen lemondana a Patton-hadsereggel való együtt­működésről az alsó és középső Rajna térségében megvívandó döntő harcokban. Berlin, március 9. Nagy páncélos, tüzérségi és gya­logsági erők bevetésével közelednek az amerikaiak a Bonn­tól nyugatra fekvő rajnai hídfőhöz. Északról tör­tek be a város szélébe, ahol igen heves utcai csaták dúlnak. A hídfő déli része ellen intézett támadásokat a német csapatok visszaverték. Bolsevista rémuralom egy veszprém megyei faluban Azoktól a förtelmes garázdálko­dásoktól — amelyek a magyar haza megszállott vidékeiről bosszúért ki­áltanak — nem menekültek meg a­egkisebb és a legfélreesőbb falvak é­s tanyák sem. A kegyetlenkedési isztönük kielégítésében fékezhetetlen bolsevista hordák így a veszprém­megyei Ősi községben is a minden­­nperi méltóságérzetet lábbal taposó ■ávalóságok beláthatatlan tömegét követték el. Ezek sorából néhány esetet ide iktatunk figyelmeztetésül minden magyar lelkiismeret számára, hogy soha-soha ne felejtsük, mit követtek el 1944-ben és 1945 ben a Az életét és szabadságát védelmező magyar nép ellen az Európát „fel­szabadító“ angol-amerikai demokrá­ciák bolsevista szövetségesei. 1944 december 31-én 60 - 70 fő­­-’etyi szovjet katona hatolt be Pető János ősi földműves portájára. A ka láz gazdáját szó nélkül ismeretlen h­elyre hurcolták. Fiát, ifj. Pető Já­nost pedig a református lelkész kert­jébe kísérték, ahol már ott volt András József két fia is. A három leventét, anélkül, hogy erre a leg­csekélyebb okot is szolgáltatták volna, irgalmatlanul agyonlőtték. A szerencsétlen sorsú magyar fiukat meggyilkolásuk előtt a legállatiasabb módon megkínozták. Többek között ujjaikat és kézfejüket szuronnyal összeszurkálták. A meggyilkolt le­venték holttesteit a helyszínen hagy­ták és azok ott feküdtek temetetlenül három hétig, a község felszabadu­lása napjáig. A család tragédiáját betetőzte az, hogy a bolsevista ka­tonák háromhetes ott-tartózkodásuk alatt Petőéket mindenükből kifosz­tották, minden ruhaneműjüket és élelmiszerüket elrabolták és bútorai­kat összetörték. Hasonló sors lett osztályrésze a község többi családjának is, így többek között meggyilkolták Spányi Géza 19 éves gyári munkást, Verebi Északról, a Balaton felől cudar szél támad. Az este is ránk szakad és fedél alá zavar. A közeli falu szélső házának konyhájában hábo­rús esti hangulat. A gazdasszony és a ház menekült fehérnépei a tűzhely körül foglalatoskodnak. Gyakran emelik a lámpát a fazekak fölé s az étel meleg gőze párát csap a füstös cilinderre. A sarokban öreg szülők babot válogatnak holnapra, az ágyon­­pedig katonák üldögélnek. Magya­rok, németek. Az apróka magyarok­ból is jócskán jut a szoba közepére, éppen harsányan kacagnak, amikor bebotlunk az ajtón. A vendéglátó szeretet az első szó­ után befogad a házba s a „tiszta szobából“, amint erre hívják, sebté­ben székek kerülnek alánk. Jól esik a meleg, a szíves fogadás, no meg a krumplipaprikás illata is ugyan­csak kacérkodik éhesen muzsikáló gyomrunkkal. Amikor aztán időnk jut, hogy kö­rülnézzünk, megakad szemünk az egyik kamerád ismerős arcán. A gyerekek tátott szájjal állnak előtte és bámulják ... bámulják a fiatal altisztet. Mi érdekes van rajta ? Semmi. Az orra rendes, füle rendes, a szeme... hát igen, szeme... az nem rendes. A homlok alatt, a barázdált katonaarc fölött egy derűs kék gye­rekszempár nevet felénk. Pontosan ilyen szeme lehetett pólyás korá­ban is. Ott ül a rozzant ágy szélén. Szól­nak hozzá a türelmetlen kis gyerek­szálak és ő csak azt kérdezi: W...a...a...s? És felhassan a nevetés. Mi is ne­vetünk. Miért nevetünk ? Nem tudja senki sem. Csak érezzük, hogy muszáj, kell nevetni, akár akarunk, akár nem. Pedig nem csinált semmit a jó kamerád. Csak ült az ágy szűk szé­lén és kimondta: Was ? Ezt, ezt az egyszerű szót. Ennyi volt az egész. Nincsenek flitterek ragasztva­ sze­mére, nincsen belisztezve és arcára nem kent sokféle szint. És mégis nevet az egész konyha, kövér könny­cseppek gurulnak alá a szájak szeg­letéig. Ki ez az ember ? Walter... és ezzel mindent meg­­mondtunk. Senki sem hinné el, am­int ott ül csukazöld uniformisban, hogy a világ egyik legnagyobb ne­­vettetője mosolyog a rivaldi fénye helyett egy­­­s zalai falu pici lám­pafényében. Mindenki szereti, neveti, dicséri Pedig csak egy hete vannak a falu­ban — magyarázza az öreg rezer­­vista. Egy lélekzetnyi pihenő közben megtudjuk, hogy négy éve ő is ka­tona. Bejárta az egész háborús vilá­got és nem egy kitüntetéssel büsz­kélkedhet. Katonáskodásom alatt sem pihe­nek — beszél a nagy Walter — sokat tanulok s gyűjtögetem tapasz­talataimat. — Magyarországi tartózkodásáról van-e már valami megjegyezni va­lója? — Ó, ige 11 A magyar gyer­eklélek egészen más, mint mondjuk fran­cia, lengyel, olasz és a többi, ahol megfordultam. Vadóc, de végtelen gyermekes és így természetes Mon­dani lehet, egyik legértékesebb, így beszél az, akire a plakátok ezrei mondják, hogy artistabohóc, a valójában azonban egy igen bölcs férfi s talán egyike a legnagyobb gyakorlati pedagógusoknak. Újra a gyerekek felé fordul. Nem csinál semmit, de ahogy ezt a „sem­mit“ csinálja utolérhetetlen és ellen­állhatatlan. A mosoly pedig újra ezer színes karikával gyűl fel s azon vesszük észre magunkat, hogy vörösre dörzsöljük szemünkben a vidámsá­got. • A vacsora alatt mindez folytató­dik ... Amikor aztán elbúcsúzik, vele megy a mosoly is Elcsendesedik a ház... a mesziből pedig bakopogtat az ágyuk moraja. És azon az éjszakán a zalai csil­lagok alatt megint békességet álmod­tunk valamennyien. Talán... sőt egészen biztosan még mosolyog­tunk is. FELVIDÉKI ISTVÁN W-A-A-A-S? Walterrel, a világ egyik leghíresebb bohócával a zalai front mögött... -2__ Lajos gyári munkást, Pákozdi János­­nét és Tompa István gazdálkodót. Valamennyiüket kivégzésük előtt ál­latias kegyetlenséggel bántalmazták, összeverték és megnyomorították. A kivégzés után pedig a hullákat tel­jesen kifosztották. Megdöbbentő kö­rülmények között szenvedett vér­tanúhalált Hári István. Egy bolse­vista katona erőszakoskodásával szemben nővére védelmére sietett, mire a megvadult bolseviki géppisz­toly sorozatot lőtt rá. Az egyik golyó szívén találta a nővére meggyalázá­sát nyugodtan végignézni nem tudó magyar fiút. Csak néhány fejezetet sorakoztat­tunk fel Ősi község háromhetes megszállásának véres krónikájából. Oldalakon át folytathatnék a megrá­zó tragédiák ismertetését. Azonban nincs erre szükség. Ez a néhány adat is elegendő ahhoz, hogy egyet­len egy magyar falu tragédiájából lássuk: miért jelent Muhinál, Mo­hácsnál, Világosnál és Trianonnál is nagyobb veszedelmet nemzetünk részére a bolsevizmus. 1945 MÁRCIUS 10. SZOMBAT Szovjetorosz támadási kísérlet Danzig irányában Berlin, március 9. Két oldalról próbálkoztak a szov­jet csapatok Danzig irányába előre­törni. Támadásuk iránya Heiderode térségéből észak felé Naukrug volt. Egy második lökés, amely Marien­burg és Elbing között indult, átlépte a Nogat-ot és a Danzigi Weder-ig elért. Tigenhof-nál sikerült a szov­jet támadásokat feltartóztatni. Ezzel a két támadó éllel a harcok elérték Danzig külső védőgyűrűjét.

Next