Új Misszió, 1992 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

2 Hogyan kell Istent segítségül hívni és áldani a megpróbáltatás idején Uram, most megpróbáltatások vesznek körül, nyugtalan a szívem, nagyon háborgat a rám szakadó nyomorú­ság. Mit mondjak hát, kedves jó Atyám? Verembe estem. Szabadíts meg ettől az órától. De azért köszöntött rám ez az óra, hogy te megdicsőülj, amikor én mélyen megaláztatom, és általad nyerek szabadulást. Méltóztassál, Uram, megmenteni engem, mert én szegény, mit tehetek, kihez forduljak, ha nem te hozzád? Adj, Uram, türelmet és kitartást ezúttal is. Segíts meg engem, én Istenem, és nem rettegek, akármi teher szakadjon is rám. Most meg mindebben a bajban mit mond­jak? Legyen meg, Uram, a te akaratod, én igazán megérdemeltem a megpróbálta­tást és a nyomorúságot. Úgy van hát rendjén, hogy elviseljem, mégpedig türelmesen, s kitartsak, míg végül elül a vihar és kitisztul az ég. Elég erős ahhoz a te mindenható karod, hogy ezt a kísértést is eltávoztassa tőlem, hogy fékezze rohamát, el ne tiporjon, amint már gyakran meg is tetted velem, én irgalmas Istenem. Amilyen nehéz nekem, olyan könnyű zenéked fönnséges jobbke­zednek ez a beavatkozás. (Kempis: Krisztus követése) gAR&FL&M A pap szenet lop!.........................8­­1A rendőr hiába faggatott, hiába jelent meg minden nap. ” A lékai-éra kezdő éve..............12 „...az Egyházügyi Hivatal listát adott át az egyes püspököknek... ” ők le merték írni.....................15 ....megjósolták bukását, a háborús vereséget. ” Képes visszatekintő 1991-re..24 Boldogok, akik látják az Istent ....................................................28 „II. János Pál pápa tavaly április­ban a boldogok sorába ihatott két olasz és egy belga szerzetesnőt. ” Címlapunkon: Svájci gárdisták a Vatikánban. (Czoborczy Bence felvétele) A Szerkesztőség: Miskolc, Vologda u. 4. II.em. 211. Levélcím: 3501 Miskolc, U­­ Misszió Pf- 317- Telefon/fax­: (46) 57-876. Telex: (62) 216. Főszerkesztő: CZO­­­­BORCZY BENCE. Kiadja a miskolci Szent Anna plébánia (3531 Miskolc, KATOLIKUS FOLYÓIRAT Eszperantó tér 1.) Felelős kiadó: ZACHÁR GÉZA. Készítette a MICROPRESS KFT Miskolc, Lőwy S. u.24. Megrendelhető: 5 példány IV.évf. l.szám felett a szerkesztőség címén, az ennél kisebb rendeléseket a Hírlapelőfize­tési és Lapellátási Iroda (1900 Budapest, Lehel út 10/a.) és a postahivatalok teljesítik. Szerkesztőségi óra: hétfőn 14-16-ig. HU ISSN 0865-0306

Next